Keresztényeket a gendermozgalom élére!

A France 24 hírcsatorna nemrég "genre" (a gender francia változata, ejtsd: zsanrö) összeállítással szórakoztatott: szociológusok és pszichológusok állították egybehangzóan, hogy a társadalmi nemi szerepeknek semmi közük a biológiához, ez maradi sztereotípia, a XIX. században például a fiúkat és a lányokat még egyformán öltöztették. Ezt egy kétes festménnyel támasztották alá, amely két szoknyás gyermeket ábrázolt. A kép forrását természetesen nem adták meg, bízva abban, hogy az átlagnéző mindent elhisz bemondásra. Valójában nem az a kérdés, hogy az előző századokban "lányos" ruhába öltöztek-e a fiúk, hanem hogy másképp öltöztek-e, mint az akkori lányok. Természetesen másképp, az előző korok hierarchikus társadalma sokkal több szintre tagolt, és külsőségekkel világosabban jelzett volt, mint a mai demokratikus társadalom. A társadalmi állást nem fényképes azonosító okmánnyal és lakcímkártyával, hanem öltözékkel igazolták. Gondoljunk csak arra, hogy az álruhás Mátyás királyt a történetekben nem arcról, hanem a királyi palástról vagy a pecsétgyűrűjéről "ismerik fel".

A történelmi adatok gátlástalan manipulálása jól illusztrálja a gendermozgalom két belső ellentmondását: 1. makacsul tagadja a biológiai tényeket; 2. megkísérli kiiktatni a "maradi" keresztény szemléletet a megoldásból. Az alábbiakban ezek következményeit elemzem.

Mi következik a biológiai adottságokból, vagyis abból, hogy csak a nők képesek szülni és szoptatni?

A társadalom fennmaradásához egy nőnek két gyereket célszerű szülnie (átlagban 2,2-t, de ennyit talán egyszerűsíthetünk). Ezt a két gyereket célszerű némi ideig szoptatnia, és személyesen gondoznia, mondjuk, egy-egy évig. Ezalatt nem tud dolgozni, így az apa legalább két év szakmai előnyre tesz szert vele szemben. Ennyi még nem tűnik veszélyesnek, de a gyerekek évekig sokat betegeskednek, rendszeresen otthon kell velük maradni. Maradhatna az apa is, ám ma nem nagyon teszi, ami legalább megduplázza a nő szakmai hátrányát. Egy kétgyermekes anya így már 4-6 évet veszít a férfiakkal szemben. A kisebbik gyerek 10-12 éves koráig fokozottan igényli az anya jelenlétét a családban, ez 14-15 évre lehetetlenné teszi, hogy a nő komoly vezető szerepet vállaljon a cégnél. Ha mégis megteszi, általában súlyos magánéleti árat fizet érte. Ez egyenesen levezethető a biológiai adottságokból.

Mi következik abból, hogy a keresztények vonakodnak gazdasági vezetőkké válni?

Miért nem marad otthon az apa a beteg gyerekekkel? Azért, mert a HR vezetőt (legyen férfi vagy nő) nem az ember, hanem a vállalat érdekli, ezért fizetik. A foglalkoztatáspolitikát nem az önkiteljesedés vagy a munka-család egyensúly szempontjai irányítják: a jó munkerő lelkes, odaadó, rugalmas, fiatal, terhelhető, alkalmazkodó, a magánélete nem szivárog be a szakmai tevékenységbe. A jó alkalmazott kiemelkedően teljesít, akár az önpusztításig hajszolható, aztán ha tönkrement, eldobható, menjen, és oldja meg egyedül a túlmunka okozta problémáit.

Más lenne a helyzet, ha a vállalatokat keresztények irányítanák, de ma törpe kisebbségben vannak, ritkán vállalkoznak vezető szerepre. Úgy vélik, ez világi huncutság, nem az ő feladatuk, aztán csodálkoznak és méltatlankodnak, hogy a világ nélkülük nem úgy alakul, ahogyan szeretnék.

Miért maradtak ki idáig a keresztények a gendermozgalomból?

A gendermozgalom finoman szólva nem nyitott a keresztények részvételére, hiszen éppen őket vádolja a hagyományos családmodell által szerinte okozott esélyegyenlőtlenségért. A keresztények pedig nem állnak be egy olyan mozgalomba, amely az ő szidásukból teremt magának tőkét. Érzelmileg érthető, hogy a lelki értékeket előtérbe helyező messiáskövetők miért nem lesznek tömegesen cégvezetők, és miért nem formálják saját képükre a gendermozgalmat, logikailag viszont érthetetlen, közéleti szempontból kifejezetten káros.

Egy keresztény többségű társadalomban kié legyen a vezetésbeli többség, ha nem a keresztényeké? Ki biztosíthat a társadalom fennmaradását szolgáló biológiai kereteken belül jobb és boldogítóbb helyzetet a nőknek, mint a keresztények? Szép épületeket sokan tudnak rajzolni, de hogy az ötletekből mi és hogyan építhető fel a jövendő generációk örömére, azt az építészmérnökök tudják. A keresztények kétezer év alatt bebizonyították, hogy értenek a fenntartható jóléti társasalmak építéséhez és működtetéséhez, úgy helyes, hogy gender témában is megfelelő súlyt adjanak a szakvéleményüknek.

Mit mondhatunk egy genderkonferencián vagy a genderírásokat kommentálva?

Az üzenetünk ez lehet: a hagyományos családmodell a fenntartható társadalom kulcsfontosságú összetevője, a családmodell aláásása hosszú távon leépíti a társadalmat és a nyugati civilizációt. A nők esélyegyenlősége fontos ügy, maximálisan, azaz a fenntarthatóság mértékéig biztosítandó, ehhez igazán a keresztények értenek. A többiek laikus ötletekkel próbálkozhatnak, szakszerű felügyelet mellett. Az esélyegyenlőség legnagyobb akadálya ma a keresztény szemlélet hiánya a foglalkoztatásban, így jól felfogott társadalmi érdek, hogy minél előbb minél több keresztény vezető kerüljön a vállalatok élére.

A szegények egyháza?

Egy szimpatikus poszt utolsó előtti mondatáról jutott eszembe az alábbi írás, köszönet az ihletért a szerzőnek. ("...a katolikus egyház valóban a szegények egyháza legyen") A korrektség jegyében sietek hozzátenni, hogy az általam kiemelt egyetlen tagmondat nem minősíti a kifejtés egészét, amelyet remeknek tartok.

Miért kellene a keresztény egyháznak a szegények egyházává válnia?

Jézus tanítása jómódúvá tette és teszi az emberiséget. A többi vallás és a világi szemlélet teszi szegénnyé, boldogtalanná a hiszékeny áldozatait, legyenek hát ezek az irányzatok a testi-lelki nyomor központjai. Vállalják fel az áldatlan működésük termékeit, ne tolják át a keresztényekre a felelősséget, ahogy egyes vidékeken a döglött macskát szokás átdobni a kerítésen, a szomszédba.

Jézus nem tartós szegénységet hirdetett, hanem valódi Örömhírt hozott a világba. Szimmetrikus etikát és globális testvériséget tanított, ez a tan mindenkit jómódúvá és boldoggá tesz. A zsidó Messiás követői egészséges önkritikát és önmérsékletet gyakorolnak, tartós egyensúlyra törekszenek a földi és az örök életbeli szempontok között, ezáltal megvalósítják a jól megfontolt hosszú távú érdekeiket. Életük sikere a szeretteikre és utódaikra is kiárad, példát mutatva mindazoknak, akik ma még nem messiáskövetők.

A keresztény egyház legyen a jómódú, toleráns demokraták egyháza, amely mindig nyitva áll a jó szándékú emberek előtt, hogy a Messiás Jézus valódi tanítása segítségével ők is jómódúvá, toleránssá és demokratává válhassanak.

A keresztény egyház definíció szerint a középosztálybeliek egyháza. A felső osztály kizsákmányolja a többit, nem azonos mércével mér, ez nem keresztény viselkedés. Az alsó osztály pedig vagy nem értette meg a Messiás tanítását, vagy valami miatt nem termi az Evangéliumból következő gyümölcsöket - ha teremné, máris középosztálybeli lenne.

Mi a helyzet a prostituáltakkal, hajléktalanokkal és a bűnösökkel? Jézus körül nem voltak ilyenek. Kizárólag ex-prostituáltak, ex-vámosok, ex-bűnösök voltak körülötte, aki megbánták a bűneiket, elégtételt ígértek a megkárosítottaknak, életreformot fogadtak, és Jézus tanítása szerint élték le a hátrelévő életüket, attól kezdve ugyanolyan középosztálybelivé váltak, mint a Messiás többi követője. A farizeusok (a lankadatlanul Jézus ellen intrikálók) szerint voltak ők továbbra is prostituáltak, vámosok és bűnösök, a valóságban a megtéréssel Jézusban újjászületett messiáskövetők lettek.

Nem hangsúlyozhatom eleget, hogy messiáskövetőként különbséget kell tennünk a farizeusok álláspontja és a Jézus szerinti helyzet között. Az egyház mindig nyitott volt és maradt a tényleges megtérőkre. Azok a prostituáltak, vámosok és bűnösök, akik hallották Jézus tanítását, de nem tértek meg, egyáltalán nem szerepelnek az Evangéliumokban. Megkapták a lehetőséget, nem éltek vele, nem lettek messiáskövetők. Álláspontom szerint ma nem az egyháznak kell nyitottabbá válnia, hanem a Jézus tanítását elvető, és a szabályaitól eltérve maguknak ártó embereknek. Az egyház tárva-nyitva áll előttük, a lehetőség ott van a kezük ügyében, már csak a szívüket és elméjüket kell megnyitniuk a Messiás Örömhíre számára. A labda az ő térfelükön pattog.

"Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, az én terhem könnyű." (Máté 11, 28-30.)

Integrálódnak-e

Az alábbi rövid hírt a brüsszeli metro újság mai számából fordítottam:

"Mit gondolnak a marokkóiak és a törökök

Brüsszel - A török és marokkói közösség tagjainak csak kisebb része érzi úgy, hogy nem integrálódott a belga, pontosabban a flamand társadalomba - derül ki az Ipsos közvéleménykutató és a VRT állami TV-csatorna felméréséből. A belgiumi bevándorláspolitika 50. évfordulója alkalmából tartott közvéleménykutatás során háromszáz 18-65 éves, diaszpórában élő résztvevőt kérdeztek meg. 60%-uk úgy véli, hogy nagy mértékben befogadták. Nagy többségük jól érzi magát a lakókörnyezetében. A résztvevők 76%-a állítja, hogy a származása miatt érte már diszkrimináció, például állásinterjú alkalmával, a munkahelyen, illetve az utcán. A megkérdezettek 66%-a számára nagyon vagy rendkívül fontos a vallás, a fiatalok körében ez az arány egyenesen 82%."

Néhány kérdés:

• Érdekes helyzet, hogy 76% számol be diszkriminációról, 60% meg arról, hogy befogadták. Ezt hogyan értelmezzük?
• A fiatalok 82%-a számára nagyon vagy rendkívül fontos a vallás (értsd: az iszlám), ami ékesen bizonyítja, mennyire integrálódtak, ugye?
• Ha a többségi társadalom fiataljainak 82% számára nagyon vagy rendkívül fontossá válik a vallás (értsd: a kereszténység), azt is hasonló örömmel, pozitív fejleményként kommentálják majd?
• Vajon mennyire ismerhetjük meg a valóságot médiabeszámolókból?

Anti, te még szemita vagy?

Mutassatok egy ép eszű antiszemitát, és megeszem a kalapom. Mutassatok egy ép eszű antiszemitizmus elleni harcost, és a cipőmet is megeszem hozzá. Mind az antiszemitizmusnak, mind az ellene folytatott küzdelemnek zárt osztályon a helye.

Kik a szemiták, helyesebben: sémi népek? Többek között az akkádok (asszír-babiloniak), kánaániták, edomiták, szabeusok, mineusok, arabok és héberek (az ókori zsidók). Világszerte 300 millióan beszélnek valamilyen sémi nyelvet, közülük kb. 12 millióan nevezhetők pongyolán "zsidó"-nak, azaz mintegy 4%.

Mit jelent az antiszemitizmus? Sémiellenességet. Hány antiszemita ellenzi a 300 millió sémit? Egyetlen egy sem. Nooooormális? Ki az a hülye, aki egy csoport 4%-áról nevez el kategóriát? Miért nem hívjuk Oroszországot Tatárföldnek, Kínát meg Tibeti Birodalomnak? Mert van eszünk. Miért hívják a pongyolán "zsidónak" mondhatókat ellenzők magukat antiszemitának? Mert nekik ezek szerint nincs.

Honnan tudjuk, hogy az antiszemitizmus ténylegesen a sémi népcsoport 4%-ára irányul? Sehonnan, még ennyit sem tudhatunk. A mai "zsidóság" 20%-a héber (más néven szefárd, azaz spanyol zsidó), 80%-a pedig kaukázusi hátterű (más néven askenázi, azaz német zsidó). Az askenáziak döntően a kazár birodalom karaita judaizmust felvett elitjéből állnak, valamint a vándorlások során elkerülhetetlenül hozzájuk keveredett egyéb népek génjeiből. A judaizmus a mai napig nagyon szigorúan korlátozza a vegyes házasságokat, ennek ellenére mindig volt és van is némi keveredés. Tehát megfontoltan séminek a "zsidóság" 20%-a nevezhető, a sémi népek mindössze 0,8%-a. Úgy tűnik, az antiszemiták erről a 0,8%-ról nevezték el magukat. Noooormálisak?

Az antiszemitizmus névadója Moritz Steinschneider zsidó származású osztrák tudós volt, aki 1860-ban a sémi-árja fajelméletet illette ezzel a szóval (ebben az összefüggésben még következetesen). Tőle vette át a kifejezést Wilhelm Marr, a német politikai antiszemitizmus alapítója, mivel tudományosabb hangzásúnak vélte a hagyományos "Judenhass" (zsidógyűlölet) szónál. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a Kohn-Grün-Schwarz-Süss antiszemita típusnevek mind németek, vagyis askenáziak, csakhogy utóbbiak a héberekkel (szefárd zsidókkal) legfeljebb laza genetikai összefüggésben állnak. Az antiszemitáknak a történelem során nem igazán adódott bajuk a szefárdokkal, vagyis a sémik kb. 0,01%-áról nevezték el magukat. Noooormá...? Hagyjuk.

Térjünk rá a képlet másik oldalára, az antiszemitizmus ellen kitartó, ádáz harcot vívókra, akik nem nyughatnak, amíg a világon akár csak egy antiszemita marad.

A magukat "zsidó"-nak vallók hangsúlyozzák, hogy a zsidóság nem nép, hanem vallás: a judaizmus. A zsidóellenesek ezek szerint egy vallást elleneznek, és annak is főként a kazár származású követőit. Miért ekkora baj, hogy vannak hülyék a világon, mitől ekkora probléma a bornírtság sok változata közül épp az antiszemitizmus? Vannak, akik a politikusokat szidják hasonló hévvel, mások meg a muszlimokat, a feketéket, a melegeket, a heterókat, az indiaiakat, a kínaiakat, ismét mások a rendőröket, a postásokat, a vasutasokat. A problémájuk lényege valószínűleg az, hogy nem tanultak meg írni, olvasni, számolni, gondolkodni. Tanítsuk meg őket ezekre ahelyett, hogy a problémakör talán 10%-át kitevő antiszemitizmus elleni harcban ökörködnénk szét az energiáinkat.

A széles körben ellenzett csoportok közül kihagytam egy fontosat: a keresztényeket. Az ő ellenzésük ugyanis új színekkel gazdagítja az elmekórtani képet. A kereszténység krisztuskövetést jelent. Görögül Krisztosz=Messiás, vagyis a keresztények azok, akik elfogadják, hogy Jézus volt a zsidó Messiás, és az Ő tanítását követik. Nem maguktól jöttek erre rá, hanem a judaizmus egyik kisebbségi irányzatától tanulták. A zsidó Messiás zsidó tanítványai szervezték meg és alapozták meg a messiáskövetést (görög szóval a kereszténységet). Az első keresztények kivétel nélkül judaisták voltak, a Messiást elfogadó pogányok csak később kerültek többségbe. A kereszténység bizony a judaizmus beteljesedett változata - legalábbis a saját megítélése szerint, amit az ójudaisták természetesen vitatnak.

Mármost, ha a "zsidóság" nem nép, hanem - származási vagy rituális alapon - a judaizmus körébe tartozók közössége, akkor hogyan választható el a judaisták által létrehozott messiáskövetéstől? Sehogy. Mindkét vallás tagjai a judaizmus érdekkörébe tartoznak. Az antiszemiták helyenként lenézték ugyan a keresztényeket, de nem tartották őket kifejezetten ellenségnek, ezért az antiszemitizmus szóhasználat immár négy csoport szempontjából is problémás: az antiszemiták szempontjából, mert mérhetetlen butaságról árulkodik; a "zsidók" szempontjából, mert ők tudják, hogy mennyire nem sémik; a keresztények szempontjából, mert ha belegondolnak, akkor egy zsidók által létrehozott vallás keretében a zsidó Messiást követik; a többi ember szempontjából, mert a logikátlanságnak e halmozottan hátrányos helyzetű fokozata mellett nehéz szó nélkül elmenni.

Mit lehet értelmesen mondani a "zsidók"-kal kapcsolatos polémiáról? Azt, hogy amikor Jézus megérkezett a judaizmusba, akkor a judaisták a föld sója és a világ világossága voltak, magasan a kor erkölcsi, vallási és filozófiai színvonala felett álltak. Jézus lehetőséget kínált mindannyiuknak, hogy Őt követve részt vegyenek a világméretű misszióban, melynek során a föld minden népe Ábrahám leszármazottain keresztül nyer áldást. A judaisták többsége úgy döntött, hogy köszöni a lehetőséget, de megmarad a maga hagyományos elképzelései mellett, tessék őt szépen meghagyni a komfortzónáján belül, az állítólagos globális küldetésnél sokkal fontosabb kiűzni a mocsok megszálló rómaiakat! Kétezer év távlatából elmondhatjuk, hogy ez finoman szólva nem jött be. Jézus megfeszítése után 100 évvel, a sokadik nacionalista lázadás után a rómaiak földig rombolták Jeruzsálemet, a zsidókat örökre kitiltották belőle, a nacionalizmus elbukott. A judaisták internacionalista kisebbsége közben megszervezte a messiáskövetést, amelyen - vagyis Ábrahám leszármazottainak egy részén - keresztül szemlátomást valóban áldást nyer a föld minden népe. A kereszténység egyszerűen a judaizmus messiáskövető, internacionalista ága.

Az ójudaisták kétezer éve vadul ellenzik Jézust és a tanítását, mert elveszi a kiválasztottsággal járó kiváltságokat, demokratikus és befogadó szemléletű, a vagyoni érvényesülés helyett a lelki javakra helyezi a hangsúlyt, és mindenkire kiterjeszti az embertárs fogalmát. Lehet, hogy ójudaista szemmel ez botrány, de a fejlett világ többsége Jézus nyomán így gondolkodik, és ennek köszönheti a demokratikus, toleráns jólétét. Logikailag elemezve: az ellentét Jézus tanításának az elutasítása és az elfogadása között van. Van abban valami agyalágytojás, ha az ember a Messiás tanításától jólétben élő világban köszönettel elfogadja a jólétet, de pfúj, nem fogadja el a Messiás tanítását. Noooormális?

Hogyan dolgozza fel az érintett ezt a problémakört? Logikailag sehogy, mert ez feloldhatatlan ellentét. Érzelmileg olyan kerülő megoldásra juthat, hogy "antiszemitizmus (akármi is az) mindig volt, mindig lesz, kitartóan küzdeni kell ellene, ez minden demokratikus ember kötelessége". Nem ártana ezt megbeszélnie a kezelőorvosával, gyógyszerészével.

Közbevetőleg kérdezem, ha a világban hirtelen kitörne az antihunizmus, te jelentkeznél, hogy bár konkrétan nem vagy Attila népéből való (pszt, ez maradjon köztünk, nem kell őket felvilágosítani), megszólítva érzed magad, és szeretnél áldozattá válni, vagy legalább jól összebalhézni az antihunistákkal, hogy aztán védelmet kérj ellenük? (Az antihunizmus ellen küzdeni köztudottan minden demokratikus ember kötelessége.) Nooooormális?

Ki az a faagyú, aki egyik körhöz sem tartozva beszáll az antiszemitizmus elleni harcba? Olyasvalaki, akit nem zavar, ha nem létező szövetből inget varrnak, és azt egy önjelölt célcsoport sűrű panaszkodás közepette magára veszi. A faagyú számára ebből az következik, hogy az inget mindenképpen le kell húzni. Mondhatná egyszerűen: "Aki 300 millió sémivel és 1,2 milliárd messiáskövetővel bunyózni akar ÉS maga nem sémi, illetőleg messiáskövető, álljon az egyik oldalra; aki elfogadja a kihívást ÉS sémi, illetőleg messiáskövető, álljon a másik oldalra; most pedig hajrá, essetek egymásnak, ahányan csak vagytok!" De nem ezt mondja a hülyéje. Aszimmetrikusan beavatkozva szeretne megelőzni egy logikátlan konfliktust, amelyben egyik fél sem tudja elmagyarázni, kitől mit és miért akar, ennek ellenére látványos szájkaratéval csépeli a levegőt. Noooormális?

Összefoglalva: a nyugati világ demokráciájának, toleranciájának és jólétének alapja a Messiás Jézus tanítása (mindenki embertárs, egyenjogúság van, kezdetben mindenki bizalmat kap, de az érdem helyett származást fitogtató, antidemokratikus ügyeskedő magát rekeszti ki). A messiáskövető világ erkölcsi szövetségben él, amelynek származástól függetlenül bárki tagja lehet, de ez a szövetség szimmetrikus, demokratikus viselkedést ír elő, ahogy a Messiás tanította. Akinek ezzel problémája van, az nem fog Nyugaton demokratikusan toleráns jólétben élni, vagy ha megpróbál különböző trükkökkel mégis egzisztenciát teremteni magának, annak nem kívánt mellékhatásai lesznek. Konkrétan: népszerűtlen lesz, de nem a származása, vallása, bőrszíne, vagy a nemi orientációja, hanem a messiási normákat sértő magatartása miatt. Ez ésszerű és logikus, sőt előre kiszámítható, nem?

Paks

Miért nem kérdeztek meg minket Paks bővítéséről? Legalább ilyen érdekes, hogy ha megkérdeztek volna, mit feleltünk volna, és minek alapján. Milyen ésszerű álláspontok képzelhetők el atomenergiaügyben?

Aki mindent megfontolt, mindent meggondolt, és ennek alapján határozottan úgy gondolja, hogy nem szabad bővíteni, az joggal tiltakozik. Aki megfontoltan úgy véli, hogy bővíteni szabad, de semmiképpen sem orosz közreműködéssel, az is indokoltan háborog. Hány ilyen ember lehet ma Magyarországon? (Mármint aki mindent megfontolt, meggondolt ebben az ügyben.)

Aki nem tudja, mi lenne a megfontolt álláspontja, de abban biztos, hogy ha a legjobb információk alapján kialakítaná, akkor ez az álláspont szerfelett véleményformáló lenne, az megalapozottan elégedetlen, hogy a döntés a feje fölött, illetve a háta mögött született meg. Hány ilyen ember lehet hazánkban? (Mármint aki magabiztosan kijelenti, hogy tegyék csak elé a vonatkozó adatokat, ő majd azok alapján szakértő álláspontot alakít ki.)

Aki úgy gondolja, hogy az álláspontja nem lett volna véleményformáló, de mégis meg kellett volna őt kérdezni, joggal morog. Ilyen emberből már viszonylag sok van.

Aki szerint a bővítés elvben nem hangzik jól, ám a gyakorlatban elkerülhetetlen, és jobb előbb, tudatosan, olcsóbban, mint szükséghelyzetben, kényszerből, drágábban, az nem tiltakozik. Még akkor sem, ha jobban szeretett volna maga eljutni erre a következtetésre. Születtek már hasonló döntések Európában, így van mire támaszkodni.

Néhány megfontolás: tudjuk-e csökkenteni az áramfogyasztást? Egyelőre folyamatosan nő a felhasználásunk. Újabb és újabb áramigényes eszközök, gépek kerülnek a háztartásba, nem szeretnénk lemondani a kényelemről és a modern technikáról.

Mi lenne, ha nap-, szél- és vízenergiából fedeznénk a többletszükségletet? Az ötlet remek, de a számok azt mutatják, hogy az így termelt energia a kereslet növekményét sem fedezi, nem hogy a teljes igényszintet. Vagyis nem arról van szó, hogy 100 egységből egyre több egységet állítunk elő környezetkímélő módon, hanem arról, hogy mire nagy nehezen sikerül 10 egységet így megtermelni, addigra az áramigény már 15 egységgel nőtt. Elég világos, hogy ezzel a módszerrel nem sokra megyünk, nem képzelhetjük megoldásnak.

Vegyük sorra a konkrét problémákat: az atomerőművek teljes kapacitását könnyedén kiváltó fúziós erőműveket legkorábban 2050-re ígérik, egyelőre más alternatívákban kell gondolkodnunk. A szélenergia nekünk nem jön be, sík ország vagyunk, egyszerűen nem fúj nálunk eléggé a szél. Sopron környékét telerakhatjuk szélgenerátorokkal, rakjuk is, amíg a tájkép szempontjából elviselhető, de az édeskevés lesz. A biomasszát nem éri meg áramtermelésre használni, fűtésre annál inkább, ezért jó dolog, csak nem az atomenergia alternatívája. A vízenergia szuper, de nagy szintkülönbségek kellenek hozzá, és ahol van szintkülönbség (pl. Bős-Nagymarosnál), ott nem akarunk erőművet, legalábbis eddig ez volt a többségi álláspont. Marad a napenergia, ami tiszta, olcsó, és bőven rendelkezésünkre áll. Csak pénzünk nincs rá sem egyénileg, sem államilag, a gyártó/szállító (Kína) pedig nem ad olyan kedvező hitelt, mint Oroszország.

Más lenne a helyzet, ha mi gyártanánk a napelemeket, és így a napenergiával a saját iparunkat támogatnánk, kezdjünk hozzá minél előbb! Jelenleg még nem vagyunk napelem-nagyhatalom, mint Németország, amely az áramigénye kb. 5%-át elégíti ki napelemekkel, és ezzel világbajnok. Szinte minden tetőn látunk fotovoltaikus rendszert, az állam évek óta támogatja az ilyen beruházásokat. Nálunk mintegy 25%-kal több a napsütéses órák száma, ha fejlettségben hirtelen utolérnénk Németországot, akkor 6,5%-ot tudnánk így előállítani. Nekem nagyon tetszik az elképzelés, és ha arra kerül a sor, a teljes háztetőmmel támogatom, de mennyire bízhatunk mennyiségi ugrásban, továbbá honnan vesszük majd azt a kevéske áramot, amely a 100%-hoz még ez után is hiányzik? A német példa követendő, de ha valóban sikerül követnünk, annak feltűnő jelei lesznek mindenfelé - sajnos még nem eléggé mutatkoznak.

A német társadalom népszavazáson úgy döntött, hogy 2027-ben leállítja az atomerőműveit. Ugyanez a német társadalom 2026-ban kénytelen lesz átgondolni a döntést, különben a következő évtől jelentős áramdeficittel néz szembe. A hiányt elsősorban francia atomerőművekből lehet majd pótolni - a franciák úgy döntöttek, hogy nem állítják le a maguk atomreaktorait. Tehát a kérdés nem az lesz, hogy akarnak-e atomerőművet a németek, hanem az, hogy a német vagy a francia atomerőművekben bíznak-e inkább. A német műszaki hozzáállás ismeretében nincs kétségem afelől, hogy épp annyira helyezik majd francia kézbe az atombiztonságot, amennyire jövőre Renault-ra cserélik a Vokswagenjüket.

Az is elképzelhető, hogy a környezettudatosság megugrik, és az emberek önként lemondanak az áramról, a villanyórát felszerelik egy korlátozó rendszerrel, amely a napi, heti vagy havi limitet elérve lekapcsol, akár lesz meleg víz a mosakodáshoz, akár nem. Aki ebben bízik, próbálja ki, tapasztalja meg, mivel jár a gyakorlatban, és ha vállalhatónak tartja, ugyancsak jogosan tiltakozhat Paks bővítése ellen. A kérdésem ismét: hány ilyen ember van Magyarországon? (Mármint aki ridegtartásban érzi jól magát, és ezt embertársai számára is könnyedén előírná, nem firtatva, mit szólnak hozzá. Ismertem egyszer egy félig-meddig ilyet, Nicolae Ceausescunak hívták. Jeleskedett honfitársai ridegen tartásában, ám mivel magára nézve nem tartotta irányadónak ezt az életmódot, a hálátlan honfitársak megsértődtek, és maradandóan megrongálták a nyugdíjba készülő Nicolae és neje egészségét. Szóval csak óvatosan a mások terhére vállalt takarékossággal!)

Ami az orosz közreműködést illeti, a Fideszt és Orbán Viktort két dologgal szokták kritizálni: 1. az orosz partnerek számára nem elfogadható tárgyaló fél; 2. mégis elfogadható tárgyaló fél. Természetesen mindenki azzal bírál mindenkit, amivel neki tetszik, de nem igazán elegáns, és nem vall a köz javát előtérbe helyező őszinte jó szándékra, ha mindkét kritikát ugyanazok az emberek fogalmazzák meg.

Bízom benne, hogy sikerült néhány támpontot adnom a Pakssal kapcsolatos társadalmi töprengéshez, minden átgondolt és működőképes ötletre nyitott vagyok.

Friss hír: az International New York Times február 19-i száma arról cikkezik, hogy a németek 2011 óta fokozatosan állítják le az atomerőműveket, ezzel párhuzamosan felfuttatják a hazai barnaszénbányászatot, és ez veszélyezteti a bányaközeli településeket, amelyek eltűnhetnek a térképről. A lakosok felháborodottan tiltakoznak, és minderről Merkel kancellár tehet. Ez az atomellenes energiaprogramjának a sötét oldala - írja a lap.

Nehéz megfelelni annak az elvárásnak, hogy legyen is atomerőmű, meg ne is, ez a mutatvány még a tehetséges Angela Merkelnek sem sikerült.

Az időnkívüliségről

Mi az időben élünk, Isten pedig az időn kívül. Az idő a mi szempontunkból biológiai és hormonális, külső nézetben egészen más, csak nincs igazi külső nézetünk, mindössze következtethetünk az idő bizonyos (vélt) jellemzőire.

Szigorúan filozófiai értelemben azt sem tudhatjuk, van-e idő, vagy mi kényszerülünk a valóságot időbeliségként érzékelni. Bennünk és körülöttünk folyamatok zajlanak, változások folynak, ezeknek van kezdete, közepe, vége, és ami összeköti az egymásutániságot, azt jobb híján időnek nevezzük.

Egy görög filozófus szerint nincs mozgás, mivel nem tudjuk meghatározni az elemi részeit. Idő sincs, mivel nincs az a pillanat, aminél ne tudnánk rövidebb pillanatot kitalálni. A folyóval szerencsére nincs ilyen problémánk, ott legalább meg tudjuk határozni a vízmolekulákat. Az érzékelésünk szempontjából viszont mozgás és idő is létezik, csak nem elkülöníthető elemek formájában, hanem folyamatként.

Az óra nem más, mint egy olyan mechanikai folyamatot lefuttató szerkezet, amely egyenletessége folytán alkalmas az idő megbízható jelzésére. Nem úgy, mint a testünk, amely hangulattól függően hol egy évnek érez egy órát, hol egy percnek egy hetet.

Isten időhöz való viszonyát nem tudjuk pontosan elképzelni, de a youtube-nak köszönhetően legalább közelíthetünk a probléma feltárásához. A videókat nézve bármikor szünetet tarthatunk, vagy visszatekerhetjük, újranézhetjük a már lezárt felvételt. A jövőbe viszont nem pörgethetjük, és ha újrakezdjük, nem tudjuk átalakítani. Ha be tudnánk avatkozni a szereplők életébe, azt tapasztalnánk, hogy a következő lejátszáskor már más van a felvételen. Istennek mindez lehetséges. Hát nem elképesztő?