O.K. az optimizmusra 7. rész

Nincs igazságtalanság

Pontosítok: a nyugati keresztény világban nincs rendszerszintű igazságtalanság. Ez azt jelenti, hogy a nyugati keresztény világban is előfordulhat eseti igazságtalanság, de nincs mögötte rendszerszintű probléma. Azt is jelenti, hogy a nem nyugati keresztény világban akár rendszerszintű probléma is előfordulhat. Továbbá, hogy a nem keresztény világban temérdek eseti és rendszerszintű igazságtalanság van abból adódóan, hogy az illető kultúrrégió 1. nem keresztény és 2. nem nyugati jelleggel az.

Mivel olvasóim a nyugati keresztény világban élnek, számukra érvényes üzenet, hogy nincs rendszerszintű igazságtalanság. S mivel ez talán nem magától értetődő, kifejtem.

Jézus tanítása nyomán kialakultak a nagy jóléti rendszerek, amelyek fedezékében csak az éhezhet elvétve, aki nem akar dolgozni, illetve aki mihaszna szülők gyermeke - míg a gyermekvédelem közbe nem lép. A munkaerőpiac tudás-, teljesítmény- és vállalkozókedv-alapú béreket biztosít, így aki többet akar keresni, az egyszerűen többet tanul, többet dolgozik, rátermettebben vállalkozik, és máris meg van oldva minden jogos problémája. Az a probléma, hogy "nem tanulok" / "nem dolgozom" / "nem vállalkozom" / "nincsenek kiemelkedő képességeim", "mégis ugyanakkora jövedelemre tartok igényt, mint a sokat tanuló és dolgozó, kiemelkedő képességű vállalkozók" NEM JOGOS probléma. Szerencse, hogy nem sikerül megoldani, mert attól összedőlne a jóléti civilizációnk.

A nagy jóléti rendszerek elvben minden problémát és veszélyeztetett egyént lefednek, a gyakorlatban viszont lehetnek (és vannak is) hiányosságok, melyek a rendszer hatékonyabbá tételével, és nem a rendszer szétverésével orvosolhatók. Példa: néha késhet egy-egy vonat, de ezt nem lehet a sínek felszedésével megoldani.

Az egyéni problémákat értelemszerűen egyéni szinten kell elemezni, és ennek alapján kell kifejleszteni a lehető legtöbb esetet lefedő megoldást.

A média hajlamos csak a rosszat gombostűhegyre tűzve azt sugallni, hogy tulajdonképpen minden rossz, ideértve akár a nagy rendszereket is. Távolról sem ez a helyzet: a nagy rendszerek működnek, az esetek döntő többségében kezelik a kezelendő igazságtalanságokat.

Jó okunk van az eseti működési zavarokra / hiányosságokra összpontosítani, és azokat megoldani optimistán.

O.K. az optimizmusra 6. rész

Nincs kizsákmányolás

Igazából nem is volt: a Marx nyomán elterjedt "kizsákmányolás" (németül: Ausbeutung) már a kitalálás pillanatában sem tükrözte a valóságot, nem volt mögötte valós, megszüntetendő probléma.

Marx abból indult ki, hogy egy munkás, mondjuk, 12 óra alatt (egy tipikus munkanap hossza a korai kapitalizmusban) legyárt egy terméket , a tőkés fizet neki 8 órányi bért, és 4 órányi hasznot zsebre vág. Ezzel - Marx szerint - "kizsákmányolta" a munkást, aki éhbérért gürcöl, nyomorog, máról holnapra tengődik, rettenetes proletár állapotban. (Lásd: világ proletárjai, egyesüljetek!)

Marx idejében a termék nem volt high-tech, nem kellett neki piacot találni, nem volt szükség kreatív marketingre, kutatás-fejlesztésre, know-how-ra, stb., stb. Ezért nem volt feltűnő, hogy mi maradt ki a rövidlátó modellből: a vállalkozás, a szellemi munka, a kreativitás értéke. Marx ezeket figyelmen kívül hagyta, és a "proletárok" nem reklamáltak, hanem lelkesen rárepültek a fapados elméletre - meg is buktak vele a gyakorlatban.

A mai termékeknél evidens, hogy nem tudja őket legyártani a munkás, vagy ha - nagy ritkán - mégis, nem fog nekik piacot találni, és csődbe megy velük. Ha a Porsche gyárat ma átvennék a munkások, csakhamar Trabant színvonalra süllyesztenék a terméket, azaz megbuknának ugyanúgy, ahogy a szocialista gazdaság egésze.

Ha megnézzük a világ nagy sikercégeit (Google, Facebook, Apple, stb.) azok mögött mindig ott áll egy zseniális vállalkozó, aki nélkül az egész nem működik, nincs, nulla. Igaz, hogy sok pénzt vesz ki a cégből, de azt nem "ellopja" a munkásaitól, hanem - akár tetszik, akár nem - bizony ennyit ér a zsenialitása a piacon. Azon siránkozni, hogy mennyit keresnek a vállalkozó zsenik, szemben a nem vállalkozó nem zsenikkel, orbitális ökörség, a gazdasági realitás tagadása.

A vállalkozói komponens ma sokkal nagyobb és feltűnőbb tényező az értékteremtésben, mint Marx idején. Mégis itt maradt velünk, a múlt elavult relikviájaként, az állítólagos "kizsákmányolás", ami ellen "harcolni" kell a "proletárok" érdekében. Ideje törölni a szótárunkból ezt az egész marhaságot.

Ha lemondunk a "kizsákmányolás" nevű működésképtelen, sőt kontraproduktív fogalomról, feltűnhet, hogy mindenki lehet vállalkozó, mindenki kifejlesztheti magában a zsenit, mindenki kereshet nagyságrendekkel többet a nem vállalkozó nem zseniknél - esélyegyenlőség van. A tanulás, a szorgalom, a kreativitás pénzt ér. Nagyon sok pénzt, ami az enyém, a tiéd, a miénk, a tiétek is lehet. Siránkozás, irigykedés helyett fejlesszük lelkesen, optimistán a képességeinket!

O.K. az optimizmusra 5. rész

A növekedés határa a csillagos ég

Napi mantra "tudatos" körökben, és már-már elhittük, hogy rossz megközelítés az éves növekedésre koncentrálni, hiszen nem lehet folyamatosan növekedni, mert bolygónk erőforrásai végesek... Pedig dehogy.

Miközben egyes természeti erőforrásaink tényleg végesek, a szellemiek végtelenek, és a növekedés jelentős része az utóbbiakra alapul. A kőolaj elfogy egyszer, vagy legalábbis olyan lassan termelődik újra, hogy minimális mennyiségben áll majd rendelkezésre. De az olaj kiváltásáról szóló ötleteink soha nem fogynak el, és folyamatosan növelik majd az életszínvonalunkat.

Sok véges erőforrás visszanyerhető a termékek újrahasznosítása során: ilyen az alumínium vagy a réz. Ezek nem fogynak el, mert ha kevés lesz belőlük, hatékonyabbá tesszük a belőlük készült termékek újrahasznosítását.

Szintén sok az újratermelődő természeti erőforrás, mint a fa: egyre több életszínvonal-növelő termék készülhet fából, szalmából, stb.; a kivágott erdőrészek újratelepítésével, illetve a gabonatermelés miatt, az alapanyag soha nem fogy el. Egyelőre még nem csinálunk fából belső égésű motort, számítógépet, napelemet, utasszállító repülőt, de valószínűleg nemsokára meglesz rá a technológiánk.

Aminek a növekedését GDP rövidítéssel mérni szoktuk, az az emberek közötti tranzakciók összértéke. A tranzakciók száma és bonyolultsága még nagyon sokáig növekedhet értelmesen, ahogy az önellátásról fokozatosan áttérünk a szakosodott munkavégzésre. Mindenki azzal foglalkozhat majd, amire a legalkalmasabbnak érzi magát, amit a legszívesebben csinál. Ez is az életszínvonalunkat emeli.

A szellemi termékek értéknövekedése pedig potenciálisan végtelen: hány Windows operációs rendszer készülhet egy évben? Akárhány. Hány emberből lehet úgy programozó, hogy az általa fejlesztett programra legyen fizetőképes kereslet? Akárhányból: akár minden második ember programozással foglalkozhat, a jó programokra soha nem merül ki a fizetőképes kereslet.

Minden okunk megvan tehát e téren is az optimizmusra: soha (vagyis a következő ezer évben biztosan) nem érjük el azt a pontot, amitől kezdve már nincs további növekedés.

O.K. az optimizmusra 4. rész

4. Csaknem mindenki jár iskolába, és megtanulhat írni-olvasni

1970-ben az általános iskolás korú lányok 65%-a volt ténylegesen beíratva, 2015-ben pedig 90%-uk. A fiúk aránya 1-2%-kal magasabb.

Szinte mindenki megkapja az esélyt, hogy írni-olvasni tanuljon.

A statisztika annyiban trükkös, hogy nem derül ki belőle, hányan végzik el ténylegesen az általánost, és hány tanulót nem engednek iskolába családi munkák miatt, illetve hány lányt tartanak otthon értékrendbeli problémák miatt.

1970: 65% --> 2015: 90%

Mint azt a népesedésről szóló részben említettem, az iszlám külön problémasziget; így van ez a lányok iskoláztatása terén is: a világ összes kultúrájában csupán a szegénységgel összefüggő véletlennek számít, hogy egy lány esetleg nem jut el az iskolába, mert például aratáskor a családi birtokon kell dolgoznia. Ha meg tudják nélküle oldani a munkát, akkor természetesen járhat, tanulhat, és ezzel mindenki elégedett. Az iszlám értékrend elterjedt változata viszont elvi alapon tiltja a lányok iskolába járását, muszlim harcosok terrorizálják az iskolákat, hogy elriasszák onnan a lányokat.

Afganisztánban és Pakisztánban rendszeresek az iskolába járó muszlim lányok elleni merényletek, Afrikában pedig gyakran elrabolják és korai házasságba kényszerítik az iskolás korú muszlim lányokat. Nem a szegénység az ok, hanem a muszlim férfiak jelentős részének értékrendje, világlátása, miszerint - bármekkora az életszínvonal, és bármit mond a központi kormány - muszlim lány ne járjon iskolába, punktum, különben kard-ki-kard.

Következésképp, a világ egy kivétellel összes kultúrájában csupán életszínvonal és állami oktatáspolitika kérdése, hogy minden gyerek eljusson az általános iskolába. Az életszínvonal folyamatosan növekszik, így a probléma gyakorlatilag már ma meg van oldva. A muszlim harcosok esetében pedig nem életszínvonal-emelkedést vagy állami oktatáspolitikai fejlődést, hanem egyéni és közösségi értékrendváltozást kell elérni, ami a konkrét problémával való szembenézést és célzott kommunikációt igényel. Őszintén és eredményesen meg kell beszélni a muszlim harcosokkal, hogy mondjanak le az értékrendjük lányok iskoláztatását tiltó vadhajtásáról.

O.K. az optimizmusra 3. rész

3. Általánossá válnak a védőoltások

A világ legszegényebb országaiban is magas a védőoltásban részesülő gyermekek aránya. A világméretű arány 1980-ban 22% volt, 2016-ban már 88%. Téves elképzelés, hogy óriási tömegek nyomorognak beoltatlanul. Nem nyomorognak, és nagyrészt már be vannak, vagy a következő években be lesznek oltva. Ennek megfelelő mértékben csökken a gyermekhalandóság, és a járványok áldozatainak száma.

1980: 22% --> 2016: 88%

A lakosság beoltatása népegészségügyi feladat, minden állam vezetésétől elvárható, hogy gondoskodjon erről. A védőoltások olcsók, az alacsony jövedelem sem lehet kifogás. A cél, hogy a gyermekek 100%-a megkapja az alapvető védőoltásokat, és láthatóan jól haladunk e cél felé.

Előfordul, hogy a szülők tiltakoznak a védőoltás ellen, az ilyen okból elmaradó oltás nyilván nem kormányzati probléma. Államilag csak a lehetőséget és a rá vonatkozó felvilágosítást kell biztosítani.

O.K. az optimizmusra 2. rész

2. Nincs túlnépesedés

A Föld nem fog túlnépesedni: 1965-ben egy nő átlagban 5 gyermeket szült, 2017-ben pedig 2,5-et, ami kevéssel van a létszámfenntartási szint (2,1) felett.

A népesedéskutatók szerint 2100-ra kb. 11 milliárd ember él majd a földön, és a népesség ezzel nagyjából tetőzik. Ennyi embert élelmezni nem probléma. A népesedés nem veszélyezteti a Földet, a környezetet, a fenntarthatóságot.

A gyermekvállalási hajlandóság az iskolázottságtól és a jóléttől csökken. Minél magasabb végzettséget szerez egy nő, és minél magasabb az életszínvonal, annál kevesebb gyerek születik, viszont annál jobb ellátásban, nevelésben és iskoláztatásban részesül. Ez egy pozitív önerősítő kör.

Kivétel a muszlim populáció, amelyben az átlagnál kisebb mértékben nő az iskolázottság és a jólét, viszont az átlagnál nagyobb mértékben nő a népesség. Ez negatív önerősítő kör, amiről célszerű nyíltan beszélni, hiszen az evolúció szerint a jobban szaporodó populáció lesz a domináns. Regionális dominancia felé halad egy negatív önerősítő körrel jellemezhető populáció, szembemenve a globálisan pozitív önerősítő folyamattal.

Az iszlám a világ egyetlen kultúrája, amely kemény ellenérvekkel és fegyverekkel harcol a lányok iskoláztatása, a műveltség általános terjedése és a kritikai gondolkodás ellen. Ez kihívás elé állítja a többi kultúrát: hogyan lehet felsőbbrendűségi téveszmék nélkül, békés eszközökkel pozitívba fordítani a muszlim populáció önerősítő körét?

Összességében: a túlnépesedés világméretekben nem probléma, legfeljebb regionális aggodalmak merülhetnek fel ott, ahol az alacsony iskolázottságú és jólétű muszlim populáció átlag felett szaporodik, és így dominánssá teheti a magatartását. Ez ellen pedig az iskolázottság és a jólét világméretű terjesztése a megoldás - elkerülve a felsőbbrendűségi retorikát.

Megjegyzés: Hans Rosling szerint a gyermekvállalási hajlandóság vallástól teljesen függetlenül csökken az iskolázottsággal és a jóléttel; én ezzel szemben azt gondolom, hogy a muszlimok éppen a vallásuk miatt zárkóznak el mereven a lányok iskoláztatásától és az általános jóléthez vezető reformoktól; miközben az összes többi vallás nyitott ezekre.

O.K. az optimizmusra 1. rész

Ebben a sorozatban kb. 100 súlyosnak látszó probléma önmegoldó jellegéről vagy triviális megoldásáról fogok írni (a szám menet közben változhat), rámutatva, hogy jó okunk van az optimista világlátásra, és nincs igazán okunk a pesszimizmusra. Az írások alapján talán összeáll egy általános derűlátásra biztató kötet. Az ügyek jelentős részében támaszkodom majd Hans Rosling Tények című könyvére, így az olvasó előre tanulmányozhatja, hogy mire számíthat. Persze legalább ekkora, vagy inkább nagyobb, mértékben saját gondolataimat fogom megfogalmazni, így lesz bőven meglepetés is.

1. "probléma" - Rengeteg szegény ember van a világon

Ezzel szemben a tényleges helyzet: a mélyszegénység csaknem megfeleződött az utóbbi 20 évben. (Hans Rosling)

A jólét világszerte folyamatosan növekszik, a fejlődő országok időközben szinte kivétel nélkül közepes jövedelművé váltak.

Általános szabály, hogy aki tesz a jólétéért (tanul, dolgozik, földet művel, iparkodik, vállalkozik, szolgáltat, alkot), az viszonylagos jólétbe kerül. Aki nem tesz érte, az lehet, hogy szegény, de ez már a passzivitás és az iparhiány problémája, és aktivitásra biztatással, iparosítással kezelendő.

Ahol háború dúl, ott szintén nyilvánvaló, miért szegények az emberek, ám ez a háborúzás problémája, és békével kezelendő.

Összességében: a "szegénység" mint olyan egy folyamatosan, spontán módon megoldódó probléma, külön kezelést és/vagy aggódást csak ott igényel, ahol a hátterében passzivitás, iparhiány vagy háború áll. Ott sem a szegénységet, hanem az említett lényegi okokat kell kezelni.