A személyközi kapcsolatok 4. szabálya

(1. Minden ember boldogságra, elfogadottságra, szeretetre és tiszteletre vágyik a belső elképzelése szerint.
2. Minden ember szimmetrikus kapcsolatrendszert kíván másoknak, úgy, hogy az előnyös legyen saját maga és szerettei számára.
3. Egzisztenciális biztonságáért cserébe minden ember lemond az előzőek arányos részéről.
4. Minden ember igyekszik átörökíteni a szerzett társadalmi előnyeit.)

4. Minden ember igyekszik átörökíteni a szerzett társadalmi előnyeit.

A génjeink továbbadásával egyenlő fontosságúnak tartjuk, hogy utódaink magasabb szintről induljanak, hogy nekik könnyebb legyen, mint nekünk volt, azaz kevesebb erőfeszítéssel több eredményt érjenek el, mint mi.

Ez a törekvés teszi merevvé az érdemek és erőegyensúlyok alapján kialakult társadalmi berendezkedést. Ez akadályozta meg a feudalizmus folyamatos megújulását. A nemesek első generációja komoly érdemeket szerzett, átörökítette a rangot-címet-birtokot. A következő generációk némelyike önálló érdemeket is szerzett, de gyakrabban csak megtartotta, esetenként pedig bitorolta az elődök címeit és vagyonát.

A demokrácia kevésbé merev, de korántsem meritokrácia: az orvosgyerekből sokkal gyakrabban lesz orvos, mint az átlag gyerekből, és ez egy sor elitszakmára igaz. A vagyonok öröklődnek (mínusz az örökösödési adó), ez jó a tulajdonjog biztonsága szempontjából, viszont nem a legszerencsésebb a meritokrácia szempontjából.

A fenti négy szabállyal bármely kor bármely társadalma leírható, segítségükkel értelmezhetővé és alakíthatóvá válnak a társadalmon belüli történések, változások.

Az 1. szabály leírása: http://verteslaszlo.blogspot.com/2013/01/a-szemelykozi-kapcsolatok-mechanikaja.html
A 2. szabály leírása: http://verteslaszlo.blogspot.com/2013/01/a-szemelykozi-kapcsolatok-2-szabalya.html
A 3. szabály leírása: http://verteslaszlo.blogspot.com/2013/01/a-szemelykozi-kapcsolatok-3-szabalya.html

A személyközi kapcsolatok 3. szabálya

(1. Minden ember boldogságra, elfogadottságra, szeretetre és tiszteletre vágyik a belső elképzelése szerint.
2. Minden ember szimmetrikus kapcsolatrendszert kíván másoknak, úgy, hogy az előnyös legyen saját maga és szerettei számára.
3. Egzisztenciális biztonságáért cserébe minden ember lemond az előzőek arányos részéről.
4. Minden ember igyekszik átörökíteni a szerzett társadalmi előnyeit.)

3. Egzisztenciális biztonságáért cserébe minden ember lemond a boldogság, elfogadottság, szeretet, tisztelet és az önérdekű szimmetria arányos részéről.

Amióta ember él a földön, különböző veszélyek fenyegetik: vadállatok, a szomszéd törzs vagy nép, hunok, tatárok, rablók, fasiszták/kommunisták, vagy egyszerűen a megélhetési gondok. Az egzisztenciális biztonság alapvető feltétele a boldogságkeresésnek és a magasabb rendű törekvéseknek, a Maslow-szükségletpiramis szerint. Az egzisztenciális biztonságot egy-egy erős embertől és az általa irányított hatalmi szervezettől reméljük, akik a veszéllyel arányosan lemondást kérnek a boldogságról, elfogadottságról, aszimmetrikus szimmetriáról, stb. A lemondás mértéke a szolgáltatással egyenesen, az érdekérvényesítő képességgel fordítottan arányos.

Az ókori társadalmaktól kezdve a rablók, külső betörések és a szomszéd birodalmak jelentettek fenyegetést, ez tartotta helyzetben az uralkodó elitet és a katonaságot. A tömegpusztító fegyverek koráig Nyugaton is folyamatosak voltak a fegyveres konfliktusok, azóta azonban belül csend és jóléttermelés honol, az erős emberek mérsékelt előjogait csak a bűnözés elleni védelem biztosítja. Ezzel párhuzamosan javult a társadalom önérvényesítő képessége, így az alapvágyak viszonylag kis torzulással érvényesülnek -- ezt az elrendezést nevezzük modern demokráciának. A világ többi részén még a hagyományos helyzet uralkodik, hagyományos előjogokkal és erőteljes torzító hatással. Folyamatos a fenyegettség, amelytől védelmet kínálva a hatalmi csoportok (pl. hadurak, tálibok, al-Kaida, al-Sebab, stb.) magasan a lakosság fölé tornyosulnak, és ellenállás nélkül zsarnokoskodnak. A társadalom önérvényesítő képessége gyenge, ipara, gazdasága, stabil megélhetése nincs, demokratikus hagyománya nulla, így törvényszerűen cseberből vederbe esik, ha egy konkurens hadúrhoz fordul. Ez a magyarázata az "arab tavasz" nyugati szemszögből vélt kudarcának. A középosztály és az egzisztenciális biztonság hiányát célszerű figyelembe vennie Francis Fukuyamának, ha meg akarja érteni, jóslatával ellentétben miért nem ért véget a történelem.

Minél nagyobb az egzisztenciális fenyegetettség, annál könnyebb uralni és elnyomni egy társadalmat. Minél kisebb a társadalom középosztálya, önellátó és jóléttermelő képessége, annál kiszolgáltatottabb, és annál torzabb személyközi viszonyokba kényszerül.

Az 1. szabály leírása: http://verteslaszlo.blogspot.com/2013/01/a-szemelykozi-kapcsolatok-mechanikaja.html
A 2. szabály leírása: http://verteslaszlo.blogspot.com/2013/01/a-szemelykozi-kapcsolatok-2-szabalya.html

A személyközi kapcsolatok 2. szabálya

(1. Minden ember boldogságra, elfogadottságra, szeretetre és tiszteletre vágyik a belső elképzelése szerint.
2. Minden ember szimmetrikus kapcsolatrendszert kíván másoknak, úgy, hogy az előnyös legyen saját maga és szerettei számára.
3. Egzisztenciális biztonságáért cserébe minden ember lemond az előzőek arányos részéről.
4. Minden ember igyekszik átörökíteni a szerzett társadalmi előnyeit.)


2. Minden ember szimmetrikus kapcsolatrendszert kíván másoknak, úgy, hogy az előnyös legyen saját maga és szerettei számára.

A legújabb kutatási eredmények szerint beépített evolúciós kalkulátorral rendelkezünk, amely méri, hogy mennyit adtunk embertársainknak, mennyit kapunk tőlük, és igazságtalan minősítéssel látja el a számunkra negatív egyenleget. A majmok is rendelkeznek hasonló kalkulátorral, megjegyzik, kitől mennyi szívességet, ételt, segítséget kapnak, és alkalomadtán viszonozzák. Az ember fokozottan képes erre, viszont korrigálhatatlanul önközpontúan gondolkodik.

Mások közötti interakciókban nagyjából tárgyilagos megfigyelő, magával és szeretteivel ellenben elfogult. Miközben elméletben kiegyensúlyozott cserékre tart igényt, a gyakorlatban azt reméli, a végén valahogy mégis jobban jár, ennek érdekében képes és hajlamos is a legbonyolultabb, racionálisnak, sőt önfeláldozónak tűnő indokokat kigondolni. A "minden szentnek maga felé hajlik a keze" közmondás jelzi, hogy ez alól senki sem kivétel. Az önközpontúság mértéke személyiségtípustól függ, de soha sem nulla. Nem áll módunkban magunkat kívülről megfigyelni, és  ahogy a szemünk nagyobbnak érzékeli a közeli tárgyakat, a gondolkodásunk is nagyobbnak mutatja a hozzánk közel álló szempontokat.

Mivel így "szimmetrikus etikát" felkiáltással minden ember önérdekű aszimmetriát akar bevezetni, családnál nagyobb csoport soha nem érthetne egyet -- ha nem létezne a 3. szabály.

Folyt. köv.

Az 1. szabály leírása: http://verteslaszlo.blogspot.com/2013/01/a-szemelykozi-kapcsolatok-mechanikaja.html

Az evolúció célja körüli paradoxon

Amikor azt állítjuk, hogy az evolúciónak nincs célja, valójában azon méltatlankodunk, hogy a szelekciós folyamat nem gondoskodik automatikusan a kellemes fennmaradásunkról, és azt sem akadályozza meg, hogy kihalás előtt tönkretegyük a Földet. Más megfogalmazásban, az evolúció nem emberközpontú, még csak nem is emberarcú, ezért számunkra végső fokon felfoghatatlan és elfogadhatatlan.

Ez a mi fogyatékosságunk, és nem az evolúcióé, amelynek minimum két célja van: 1. fenntartani az életet; 2. az elődök módszereivel kedvező életkörülményeket biztosítani a fajnak. Evolúciós programjával minden élőlény erre törekszik, addig próbálkozik az ősök bevált, ezért génbe kódolt fogásaival, míg azok csődöt nem mondanak. A túlélés érdekében néha váltani kell, és egy régi sláger szavaival: az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Az érzelmesek azt mondják erre, hogy nem fair. A technokraták azt, hogy pech. Együttérző társas lények vagyunk, lelkünk mélyén nem fogadjuk el a lét könyörtelenségét.

Az Élet értelme témakörben a természetes szelekciónál többről, szebbről, jobbról szoktunk fantáziálni, például hogy az egyén egyre erkölcsösebb, illetve politikailag egyre korrektebb lesz. Főszabályként előbbi a hívők, utóbbi a nem hívők feltételezése. Nos, eddig nem sikerült bizonyítani, hogy az evolúciós folyamat efféle célokat szolgálna, vagy akár csak közvetetten előmozdítaná a megvalósulásukat. Az erkölcs és a politikai korrektség kulturális, és nem a biológiai adottságokra épül, hanem dacol velük, tehát nem örökíthető. Legfeljebb az erkölcsös viselkedésre, illetve a politikai korrektségre könnyebben ránevelhető személyiségtípus válhat egyre gyakoribbá, amihez szaporodnia kell, és ezen a ponton érdekes ellentmondásba ütközünk.

A hívő ember számára az evolúció nem elfogadhatatlan, de semmiképpen sem a végső szó az Élet értelméről. Egy nem hívő számára pedig végső szó lehet, de nem vezet szaporodáshoz. Az evolúciós folyamat felől nézve mindkettő dacreakció: a vallásos ember jellemzően létszámot növel, de NEM az evolúció miatt. A nem hívő pedig a végsőnek hitt helyzettel szembesülve önkiteljesít, és AZÉRT SEM törődik az utókorral. Bibliai párhuzammal: egy ember mindkét fiát arra kéri, hogy menjen ki a szőlőjébe, és művelje. Az egyik igent mond, de nem megy ki. A másik nemet mond, azután kimegy. Melyik teljesítette az apa akaratát?

Nézzük meg közelebbről. A hívő ember (egy marginális amerikai fanatikus csoport kivételével) nem kérdőjelezi meg az evolúciót, hanem elfogadja, hogy az ember e folyamat eredménye, és összeegyezteti a helyzetet az isteni tanítással. Isten nem az evolúción belül munkálkodik az ember üdvösségéért, hanem azon kívüli és túli keretben. Nem az evolúciónak, hanem az isteni tanításnak kell tehát megfelelni, és ez mellesleg evolúciós szempontból is működik, a nagy többség számára. Az önmegtartóztatásban élő papok, szerzetesek és apácák pedig nem az evolúció keretében, hanem az isteni üdvösségben remélnek jutalmat.

A nem hívő ember számára az evolúció sivár non plus ultra, azaz ócska helyzet, nagy kiszúrás, de ez van, minden más csak önáltatás. Ugyanakkor a helyzetfelismerést nem követi létszámfenntartó viselkedés. Mintha egy tudós rájönne, hogy amikor lélegzünk, akkor -- az ezoterikus vallási tanításokkal ellentétben -- nem csodálatos isteni esszencia áramlik a tüdőnkbe, hanem közönséges, ócska vacak levegő, és e felismerésbe belenyugodva a továbbiakban nem akarna lélegezni. Csak az a tudás használ, ami adekvát viselkedéshez is vezet, másképpen: azt hasznos színről színre megismernünk, amire készen állunk, ami a javunkra válik.

Dönthet úgy a tudós, hogy nem lélegzik? Az életfenntartó reflexei miatt valójában nem tudja ezt kivitelezni, de sok szenvedést okozhat magának. Ha nem vesz levegőt, óriási légszomja lesz. Egy idő múlva elájul, és a vegetatív idegrendszer visszaveszi az irányítást. Generációkon átívelő jellege miatt a fajfenntartó ösztön kevésbé közvetlenül avatkozik be az életünkbe, de látjuk a működése jeleit. Egyfelől az evolúciót végső válasznak tartó ember ellenszegül a fajfenntartó ösztönnek, utód nélküli alkalmi kapcsolatokban, homoszexualitásban, önközpontú erkölcsi gáttalanságban él, ezért LÉTSZOMJA támad, és a létszomj okozta szenvedés széteső családok, normaszegésbe hulló társadalmak és sivár magány formájában jelentkezik. Másfelől az ájult tudat feletti irányítást átvevő leállíthatatlan létreflex működését a tudományba és a politikai korrektségbe vetett irracionális hit, valamint az ennél sokkal gyorsabban terjedő ezotéria és ezerféle babonaság jelzi.

Az evolúciónak van ugyan célja, de nem elég antropomorf, ezért hívőként és nem hívőként is fapadosnak érezzük, különböző fejlesztési ötletekkel besegítünk. Eddig háromféle életminőség-fokozónak vélt "-izmust" próbáltunk ki: a közösség totális zsarnokságát a nemesítendőnek tételezett egyén felett, ismertebb szóval a kommunizmust/fasizmust; valamint az egyén zsarnokságát az illetéktelennek tételezett közösség felett,  más néven az individualizmust. Az individualizmus legyőzte a kommunizmust és a fasizmust, sőt a túlnépesedést is képes megfékezni, de éppen ebből adódóan evolúciós zsákutcával fenyeget. Az individualista jellemzően kevés utódot hoz a világra, így nem válhat dominánssá. Paradox, hogy azok lehetnek az evolúció nyertesei, akik mellékesnek tekintik, vesztesei pedig azok, akik számára központi kérdés.

A tisztességes sajtó dicsérete

Nagyra tartom az angolszász sajtót, mert komplexusmentes ténytisztelettel, józan ésszerűséggel, több nézőpontból tárja fel a valóságot, és az olvasóra bízza a tájékozott döntést. A Newsweek márc. 19-i számának 30-33. oldalán hosszú cikk elemzi a Szilícium-völgy kapzsi rablólovagjainak viselt dolgait, bemutatva kíméletlen profitszerzésük hatásait.

 " 'A második ipari forradalom idején nagy gazdasági átalakulások zajlottak le 50 ember vezetése mellett, akik hihetetlenül meggazdagodtak, és közben óriási munkanélküliséget okoztak' - mondja Joe Lonsdale, aki 2003-ban szerzett diplomát az egyik iparmágnás, Leland Stanford alapította egyetemen. Lonsdale maga is vagyont remél attól, hogy legújabb induló vállalkozásával, az Addeparral "újraalkotja a globális jólét motorjául szolgáló infrastruktúrát'. 'A rabló iparbárók helyett ma a technológialovagok végzik el a pusztítást' - teszi hozzá.
     Néhány tősgyökeres szilícium-völgybeli már kezdi felismerni, milyen veszélyekkel jár, ha az erkölcsi hübrisz az Internet kreatív pusztító erejével társul. Múlt hónapban Davosban, a high-tech mogulok zárt ajtók mögött tartott ülésén John Chambers, a Cisco Systems elnöke, valamint Glenn Hutchins, a Silver Lake nevű vezető befektetési cég alapítója arra figyelmeztetett, hogy ez visszaüthet. Ahogy a Wall Street kemény hidegzuhanyt kapott a médiától a pénzügyi összeomlást követően, úgy a munkahelyek technológiavezérelt megszűnése és a számítógépes biztonság alapvető megrendülése nyomán negatív tudósítások sodró áradata, illetve akár újraszabályozás is következhet.
     Igazság szerint, a Szilícium-völgyben berendezkedettek egyre nehezebben állíthatják, hogy vállalkozásaik kevésbé ártalmasak -- illetve hasznosabbak -- az amerikai nagyvállalatok zöménél. Erkölcsi felsőbbrendűséget sugalló, fennhéjázó szövegeik mögött a minden vállalkozást hajtó profitvágy -- valamint a történelem legerőszakosabb gyáriparosaiéhoz fogható kíméletlenség -- rejtőzik."

A cikk ezután a munkavállalók kizsigereléséről, a szerzői jogok figyelmen kívül hagyásáról, a magánélethez fűződő jogok semmibe vételéről ír, majd megállapítja:
    "Az eredeti rablóbárók tisztességes szándékkal építettek vasutat, hogy összekössék egymással a rohamosan fejlődő amerikai nagyvárosokat; tisztességes szándékkal fúrtak a nemzet jólétét tápláló olajkutakat. Ennek ellenére szükségessé vált, hogy birodalmukat a közérdek éber őrei szabályozzák, korlátok közé szorítsák, egyes esetekben akár fel is darabolják. A magasröptű szavak és eszmék alkalmasak a munkavállalók motiválására, a forgalom fellendítésére, ám elfedhetik a fogyasztók és a társadalom szélesebb értelemben vett érdekei ellen ható törekvéseket. A tőzsdére vitt vállalkozások prospektusaiban szereplő hangzatos ígéreteknél többre van szükség ahhoz, hogy a szilícium-völgybeli mérnökök felemelkedése valóban javára szolgáljon a világnak."

Az olvasóra bízom, hogy a cikkben hangsúlyozott közérdek, a fogyasztók és a társadalom java, a nemzet jóléte, a világ fejlődése szempontok alapján hová sorolja az írást és az azt közlő lapot. Ennyit kérdezek csupán: Magyarországon hasonló hangvételű cikkre a HVG-ben vagy a Demokratában számíthatunk? A Newsweek a Time magazin mellett az USA legnagyobb közéleti hetilapja. Örömmel (és meglepően jutányos áron) fizettem rá elő, ezen az oldalon: https://secure.customersvc.com/wes/servlet/ShowEffortKey

A növekedés alternatívája

Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász kutatásai szerint egy amerikai munkavállaló a bérének nem egész 0,1%-áról hajlandó lemondani azért, hogy csökkenjen a munkanélküliség, hogy mások is dolgozhassanak, hogy igazságosabb legyen a világ. Nincs ez másképp sem Európában, sem világszerte. Ha növekszik a gazdaság, akkor az egyre nagyobb tortából lehet kis mértékben jótékonykodni, de stagnáló vagy csökkenő helyzetben a többség kapaszkodik abba, amije van, és magasról tesz az igazságosság fokozására. Ez a magyarázata a 2010-es konzervatív előretörésnek Európa szerte.  Ránk ellentmondásosan vonatkozik ez a jobbra tolódás, a magyar jobboldal ugyanis még nem konzervatív, annyiban, hogy most teremti meg azt, amit később majd konzerválni lehet.

Magyarország nehéz helyzetben lavíroz: többet költeni nem lehet, a társadalmi reformokat elodázni szintén lehetetlen, jó hangulatban pedig csak pluszpénzből lehetne őket végrehajtani. Van reform, nincs pluszpénz, nincs jókedv. Egzisztenciális szinten ilyen egyszerű a képlet. Sokan -- köztük én -- örülnek a határon túli magyarok érdekképviseletének, a közrend fokozásának, a normakövetés megszilárdításának, de a többséget gyanúm szerint sokkal jobban megmozgatta a pálinkafőzés lehetősége, támogatásuk is inkább ennek (valamint a jogi nonszensz ügyek hangzatos retorikájának) szól. Ez van, Platón hiába volt nagy gondolkodó, a többség bürökpohárra érdemesítette, Keresztelő Szent János és Beckett Tamás erkölcscsőszöket a mindenkori király gyilkoltatta le, Utópiát pedig soha senki nem tudta megvalósítani. Kár keseregni, a politika a lehetséges művészete, és a Fidesz láthatóan ért hozzá, hogy a többség szimpátiáját -- ha kell, nem épp elméleti matematikai módszerekkel -- megtartsa. Ennek ellenére az egzisztenciális pangás nagy úr, 2014-re meglepetést hozhat. Jó lenne legalább néhány területen bővülést felmutatni.

Vidékről remek fokhagymához jutottunk, hamarosan őrölt paprikát is kapunk, és ezek mögött a termékek mögött családok jóléte áll. Ma reggel értesültem a "Nyúlunk a munkáért" programról, amely az ókori népek nagy jóléti dobását ismétli meg. Őseink ugyanis gabonával és háziállatokkal kezdtek dúskálni, ezek hozadékából építettek városokat, civilizációt. (Nem etelközi, hanem általában homo sapiens őseinkre gondolok.) Ugyanakkor a hajléktalanok rendezetlen ügye és a kardcsörtető kulturkampf rengeteg rossz energiát keringtet, ezeket nem ártana jó irányba terelni.

A társadalmi összetartás pozitív érzést adhat, de eddigi tapasztalataim szerint még a legeltökéltebbek is felemás viszonyban vannak a központilag indított projektekkel. Ügyesebben kell prezentálni és eladni azt, ami hasznos, különben nem fogják megvenni. A többséget felsorakoztató pálinkafő trükkök pedig összességében nem teremtenek kellően pozitív hátteret. Még többre, még ügyesebb (értsd: indirektebb) technikákra van szükség a tartós keretek kialakításához. Ennek kapcsán nem a kormány tartósságát, hanem az elért eredmények tartósságát szorgalmazom.