Ha valaki magára ismert a korábbi "Kire szavaz, aki nem szavaz?" fejtegetésemben említett "A táborvezetőnek mindig igaza van" kategória leírásából, és azóta hamuval hintett üstökével veri lelkiismeret-furdalás apasztotta mellkasát, sietnék megvigasztalni: egyáltalán nincs kockafeje.
A fejlett demokráciákban (UK, USA) bevett gyakorlat, hogy egész családok generációkon át ugyanarra a pártra szavaznak töretlen vallásos áhítattal, ahogy 150 éve őrzik ükpapa AT&T részvényeit is - ki tudja, egyszer még jól jöhet a patinás 'blue chip'. Egy észak-angol bányászcsalád sarja mesélte nekem a minap, hogy multilevel marketing hálózatban megtollasodva arra eszmélt: már nem munkáspárti, mint összes rokona az elmúlt évszázadban, hanem konzervatív. "Hey" - rikkantotta vidáman - "miért ne szavazhatnék ezentúl a Labour helyett a Torykra?" Tényleg, miért is ne? A demokráciának alighanem jót tesz, ha az önérdemből suskához jutott egyén felfedezi magában a lappangó értékmegőrzőt (idegen szóval konzervatívot), a frissen elszegényedett plutokrata vagy középosztálybeli meg ráébred, milyen áldásos érték a szolidaritás (legalábbis abban a formában, hogy másoktól kapjuk, és nem kell visszaadni). A szociális helyzettel együtt változó politikai hovatartozás spontán folyamat eredménye, talán mosolygunk rajta, de gond nélkül együtt tudunk vele élni. Statisztikailag igaza volt Marxnak: a lét meghatározza a tudatot, és Hofinak is: ha megiszod a lét, elmegy a tudat.
Ugyanakkor nehezen viselhető, és káros a demokráciára az elvtelen szavazóautomataság: ha tudom, hogy a pártom messze nem méltó a bizalmamra, mégis rá szavazok, botcsinálta Macbethként kilencszázkilencven ismerősnek bizonygatom évekig ezerrel, hogy szép a rút és rút a szép, nem töröm rá a pártajtót a helyi képviselőre, nem ondolálom medveordítással a haját, nem írok panaszlevelet, újságcikket, nem tüntetek, nem sztrájkolok, és csak titokban panaszkodom, nehogy esetleg a gaz ellenséget népszerűsítsem, nem ragaszkodom pártom egyetlen ígéretének a betartásához sem, megelégszem azzal, hogy míg választottam visszaél az átvert szavazók bizalmával, legalább addig sincs hatalmon az ellenzék. Ez bizony a demokrácia súlyos félreértése, és nagyon sok pénzbe kerül, sajnos nem csak az elvtelen fanatikusoknak, hanem az egész közösségnek.
Egy kormány munkáját a GDP, a jólét, a társadalmi kohézió és szolidaritás, a korrupció mértéke, és még néhány, későbbi fejtegetés tárgyát képező mutatószám minősíti, s a józan ész azt diktálja, hogy egy x-y összetételű koalíció látványos eredménytelensége esetén az x és y pártra szavazók tiltakozzanak - legalábbis hangosabban, mint a mindig harcra és bírálatra kész ellenzék támogatói. Cserébe a később hatalomra kerülő ellenzék híveitől is elvárhatják ugyanezt, így majdnem mindenki nyer az ügyleten. Csak majdnem mindenki, ugyanis a politikai elit komoly pénzt veszít, sokezer milliárdnyi balról-jobbról ellenőrzött, ergo le nem nyúlható forintot, sőt még dolgozni is kényszerül a választók érdekében. Ki-ki fontolja meg: bevállalható-e ez az ár?
2010. február 18., csütörtök
KC GYIK - mindaz, amit tudni akartál a kopogtatócéduláról, de sosem merted megkérdezni
Mi a kopogtatócédula (kc), hivatalos nevén ajánlószelvény?
- A választási értesítő levélben kiküldött kitöltendő cetli, amivel valamelyik párt helybeli jelöltjét támogathatod.
Szóval hol van ez az izé... ajánlószelvény?
- Abban a borítékban, amiben a választásra jogosító értesítést kaptad.
Ki kell-e tölteni az ajánlószelvényt?
- Nem, de a kis pártok jelöltjei csak akkor tudnak elindulni, ha kellő számú ajánlószelvényt gyűjtenek össze. Ha fontosnak tartod a parlament sokszínűségét, a demokrácia minőségét, akkor célszerű kitöltened a szelvényt. Ezúttal az MDF, az LMP és a Jobbik indulása múlhat rajta.
Hány ajánlószelvény kell egy pártnak az induláshoz?
- Minden választási körzetben 750 db, országosan 132 ezer, mivel 176 választási körzet van.
Mekkora egy választási körzet?
- Nehéz jó összesítést találni, az alábbi térképek korábbi választási eredményeket ábrázolnak, itt látszik az egyes választókerületek nagysága.
http://www.visionpolitics.hu/index.php?page=oldal&cikk=342
Arra kell szavaznom, akinek az ajánlószelvényt adtam?
- Nem, nincs ilyen összefüggés. Az ajánlószelvény az induláshoz kell, aztán arra szavazol, akire akarsz.
Csak a helyi jelöltnek adhatom a szelvényt?
- Igen, az ajánlószelvény csak a helybeli jelöltre kitöltve érvényes, alá is kell írnod.
Mire jó ez a cetlis butaság?
- Célja, hogy kiszűrje a viccből elindított, komolytalan pártokat. Az elemzők szerint nem ez a legjobb megoldás, de amíg más nincs, együtt kell élnünk vele. Churchill szerint a demokrácia is ilyen: nem tökéletes, de még nem találtak ki jobbat.
Nem élnek vissza a személyes adataimmal?
- Nem valószínű. A szelvények a helybeli jegyzőhöz kerülnek, ő ellenőrzi a neveket, címeket, személyi számokat, és csak a helyesen kitöltött szelvények érvényesek. A személyi adataid már eleve rajta vannak a választók jegyzékén, ahhoz képest nem közölsz magadról újdonságot.
Mi van, ha csak azért sem adom a cetlit?
- Semmi, legfeljebb egy kis párt miattad nem indulhat a körzetedben. Talán meg akarod őrizni az utókornak (cuki pici perforált Magyarország térkép van a jobb felső sarkában), bekeretezteted, kirakod a falra, így majd elmesélheted az unokádnak, hogy ezzel a furfangos húzással támogattad réges-régen, 2010-ben a kétpártrendszer kialakulását.
- A választási értesítő levélben kiküldött kitöltendő cetli, amivel valamelyik párt helybeli jelöltjét támogathatod.
Szóval hol van ez az izé... ajánlószelvény?
- Abban a borítékban, amiben a választásra jogosító értesítést kaptad.
Ki kell-e tölteni az ajánlószelvényt?
- Nem, de a kis pártok jelöltjei csak akkor tudnak elindulni, ha kellő számú ajánlószelvényt gyűjtenek össze. Ha fontosnak tartod a parlament sokszínűségét, a demokrácia minőségét, akkor célszerű kitöltened a szelvényt. Ezúttal az MDF, az LMP és a Jobbik indulása múlhat rajta.
Hány ajánlószelvény kell egy pártnak az induláshoz?
- Minden választási körzetben 750 db, országosan 132 ezer, mivel 176 választási körzet van.
Mekkora egy választási körzet?
- Nehéz jó összesítést találni, az alábbi térképek korábbi választási eredményeket ábrázolnak, itt látszik az egyes választókerületek nagysága.
http://www.visionpolitics.hu/index.php?page=oldal&cikk=342
Arra kell szavaznom, akinek az ajánlószelvényt adtam?
- Nem, nincs ilyen összefüggés. Az ajánlószelvény az induláshoz kell, aztán arra szavazol, akire akarsz.
Csak a helyi jelöltnek adhatom a szelvényt?
- Igen, az ajánlószelvény csak a helybeli jelöltre kitöltve érvényes, alá is kell írnod.
Mire jó ez a cetlis butaság?
- Célja, hogy kiszűrje a viccből elindított, komolytalan pártokat. Az elemzők szerint nem ez a legjobb megoldás, de amíg más nincs, együtt kell élnünk vele. Churchill szerint a demokrácia is ilyen: nem tökéletes, de még nem találtak ki jobbat.
Nem élnek vissza a személyes adataimmal?
- Nem valószínű. A szelvények a helybeli jegyzőhöz kerülnek, ő ellenőrzi a neveket, címeket, személyi számokat, és csak a helyesen kitöltött szelvények érvényesek. A személyi adataid már eleve rajta vannak a választók jegyzékén, ahhoz képest nem közölsz magadról újdonságot.
Mi van, ha csak azért sem adom a cetlit?
- Semmi, legfeljebb egy kis párt miattad nem indulhat a körzetedben. Talán meg akarod őrizni az utókornak (cuki pici perforált Magyarország térkép van a jobb felső sarkában), bekeretezteted, kirakod a falra, így majd elmesélheted az unokádnak, hogy ezzel a furfangos húzással támogattad réges-régen, 2010-ben a kétpártrendszer kialakulását.
2010. február 16., kedd
Mire szavaz, aki nem szavaz?
Mindennapos beszélgetéseim során egyre többen mondják morogva, búsan, ingerülten vagy épp kárörömmel, hogy ők bizony nem mennek el szavazni. Indokként arra hivatkoznak, hogy már minden pártban csalódtak, a politikusok mind gazemberek, már a politika szó hallatán is hányingerük támad. Megkísérlem számba venni, fúj, nem! inkább vegyelemezni, hány ingerük is támadhat.
1. A zagresszív kismalac
Zagresszív polgártárs(nő) mindig mérges, mindenkire. Az autósokra, hogy ők is használják az utat, a nőjére/pasijára, hogy kaja mellé még inni is kér, a gyerekre, hogy mér' alszik vagy mér' van ébren, mér' beszél, amikor hallgathatna naphosszat. S persze dühös a politikusokra, akik mindig/soha (...) - ide tetszőleges kifejezés írható.
Kismalacnak nem a politikával, hanem a világgal, vagyis tulajdonképpen önmagával van baja. Lehetetlen, önző elvárásait soha senki nem tudja, nem is fogja teljesíteni. Neki dührohama támad attól, hogy felkelt a nap, és haragja csak fokozódik, ha este meg lenyugszik - mármint a nap, ő nem fog soha.
Ingere egyszerre Shakespeare-i: ide nekem az oroszlánt is! és ottliki: nysgm!
2. A táborvezetőnek mindig igaza van
(Emlékeztetőül idézem az úttörő és építő táborokban kifüggesztett szabályzatot.
1. A táborvezetőnek mindig igaza van.
2. Ha a táborvezetőnek mégsincs igaza, automatikusan az 1. pont lép érvénybe.)
Az ebbe a csoportba tartozó ember számára egyetlen párt létezik, csak arra szavaz, soha másra. Viselkedését mindig meg tudja indokolni azzal, hogy a többi párt vezetője ördög, tagsága gazemberekből áll, ha véletlenül jót tesz e párt, azt csak gazemberségét átmenetileg álcázandó teszi. Emberünk addig a határig ismer objektív tényezőket, ameddig azok pártjának kedveznek. Ha nem, hirtelen minden relatívvá válik, azaz az 1. pont lép életbe.
Ha pártja menthetetlenül lehanyatlik, akkor eszébe ötlik, hogy ő nem megy el szavazni.Ingere összetett, így értelmezhető: igazságtalanság, hogy az egyetlen párt, amelyben hiszek ellehetetlenült (nem a saját hibájából, hanem csakis a többi párt gazembersége miatt), így aztán szabadságom utolsó morzsájával megtagadom a többi gazember párttól a szavazatomat.
3. Hun gyütt be maga?!
A Markos-Nádas duó repertoárjából kölcsönzött zseniális sor arra utal, hogy az ebbe a kategóriába tartozó ember baljósan elvont, az ő életétől idegen birodalomnak tekinti a politikát, és éppen annyira vágyik közelebbi kontaktusra e sertések általi elfogyasztást valószínűsítő korpakeverékkel, mint amennyire óhajtja egyetemi katedráról kvantummechanikai előadás keretében bizonyítani, hogy az elektronok atomon belüli pillanatnyi helyzete objektív okokból nem határozható meg.
Ő nem foglalkozik a politikával, morogva elszenvedi, ha gondosan elsáncolt magánéletébe közéleti behatolás történik, ilyenkor kétségbeesetten keresi a kiutat.
Ingere a menekülés, el, ki, vissza, a magánszférába, ahol többé-kevésbé kézben tudja a tartani az életét.
Rossz hírem van: aki nem megy el szavazni, az is szavaz, csak pontatlanul. Nem tudni ugyanis, hogy az alábbi lehetőségek közül pontosan mire szavazott.
1. Senkire nem szavazok, minden párt menjen a fenébe, és tegyen tisztasági fogadalmat.
2. Még nem alakult meg az a párt, amilyet én elképzeltem, ezért nem szavazok.
3. Már tönkrement az egyetlen párt, amelyikre szavaztam volna.
4. Csináljatok, amit akartok, én majd helyeslem.
5. Csináljatok, amit akartok, én majd helytelenítem.
A nem szavazók a lábukkal szavaznak, mondják az elemzők, de nem teszik, hozzá, hogy a láb mint szimbólum igen széles szemantikai tartományban értelmezhető - talán ezért van, hogy nem mutogatnak vele a jeltolmácsok. Esetleg padödő vagy méhbalett formájában táncolhatnák el keservüket a távolmaradók az alkalomra összegyűlt szociálpszichológusok kamerája előtt. Na jó, szóljon, akinek jobb ötlete van, nyitott vagyok.
Ha a pártvezetők önreflexióra hajlamos emberek lennének, akkor egy alacsony részvétellel megtartott választás után hosszas lelkiismeret-vizsgálatot tartanának. Persze nem teszik, mert ez ellentmondana a személyiségprofiljuknak. Csak annyira érdekli őket az árvák és özvegyek könnye, azaz a fent sorolt típusba tartozó nem szavazók távolmaradása, mint győztes csapat csatárát a kispadon maradt pótjátékos lelkivilága.
Javaslom, hogy egészítsük ki a szavazószelvényt ezzel a ponttal:
- Egyik pártra sem szavazok
Indoklás:..................
A válaszokat kiértékelve sokkal pontosabb képet kapnánk. De hogyan fogadtassuk el a változást? A pártoknak nyilvánvalóan nem érdekük, hogy explicit kritikákat lehessen ellenük megfogalmazni ebben a hivatalos formában. Egy mozgalom népszavazás keretében elérhetné a választási törvény módosítását, csakhogy azok mennének el népszavazni, akik amúgy is szavaznak, és nekik nem fontos ez a pont. Akinek meg fontos lehetne, az nem jár szavazni...
Svájc Schaffhausen kantonjában kötelező a voksolás, aki nem jelenik meg, az 3(!) frank bírságot fizet. A szomszédos Ausztria két tartományában ugyancsak kötelező a részvétel, de gyengén szankcionált. Ennek ellenére magasabb a szavazók aránya, mint a többi tartományban. A Wikipedia alábbi cikke tartalmazza a kötelező szavazást elrendelő országok meglepően hosszú listáját:
http://www.idea.int/vt/compulsory_voting.cfm
Érdemes tanulmányozni.
Megfontolandó, hogy talán még a fiskális deficitjénél is súlyosabb demokráciadeficittel küszködő Magyar Köztársaság kötelezővé tegye a választásokon való részvételt, az állampolgársággal járó kötelezettséggé nyilvánítva azt. Ha a cetlire felkerül az imént javasolt "Egyik pártra sem szavazok" sor meg az indoklás, maradéktalanul elégedett leszek.
1. A zagresszív kismalac
Zagresszív polgártárs(nő) mindig mérges, mindenkire. Az autósokra, hogy ők is használják az utat, a nőjére/pasijára, hogy kaja mellé még inni is kér, a gyerekre, hogy mér' alszik vagy mér' van ébren, mér' beszél, amikor hallgathatna naphosszat. S persze dühös a politikusokra, akik mindig/soha (...) - ide tetszőleges kifejezés írható.
Kismalacnak nem a politikával, hanem a világgal, vagyis tulajdonképpen önmagával van baja. Lehetetlen, önző elvárásait soha senki nem tudja, nem is fogja teljesíteni. Neki dührohama támad attól, hogy felkelt a nap, és haragja csak fokozódik, ha este meg lenyugszik - mármint a nap, ő nem fog soha.
Ingere egyszerre Shakespeare-i: ide nekem az oroszlánt is! és ottliki: nysgm!
2. A táborvezetőnek mindig igaza van
(Emlékeztetőül idézem az úttörő és építő táborokban kifüggesztett szabályzatot.
1. A táborvezetőnek mindig igaza van.
2. Ha a táborvezetőnek mégsincs igaza, automatikusan az 1. pont lép érvénybe.)
Az ebbe a csoportba tartozó ember számára egyetlen párt létezik, csak arra szavaz, soha másra. Viselkedését mindig meg tudja indokolni azzal, hogy a többi párt vezetője ördög, tagsága gazemberekből áll, ha véletlenül jót tesz e párt, azt csak gazemberségét átmenetileg álcázandó teszi. Emberünk addig a határig ismer objektív tényezőket, ameddig azok pártjának kedveznek. Ha nem, hirtelen minden relatívvá válik, azaz az 1. pont lép életbe.
Ha pártja menthetetlenül lehanyatlik, akkor eszébe ötlik, hogy ő nem megy el szavazni.Ingere összetett, így értelmezhető: igazságtalanság, hogy az egyetlen párt, amelyben hiszek ellehetetlenült (nem a saját hibájából, hanem csakis a többi párt gazembersége miatt), így aztán szabadságom utolsó morzsájával megtagadom a többi gazember párttól a szavazatomat.
3. Hun gyütt be maga?!
A Markos-Nádas duó repertoárjából kölcsönzött zseniális sor arra utal, hogy az ebbe a kategóriába tartozó ember baljósan elvont, az ő életétől idegen birodalomnak tekinti a politikát, és éppen annyira vágyik közelebbi kontaktusra e sertések általi elfogyasztást valószínűsítő korpakeverékkel, mint amennyire óhajtja egyetemi katedráról kvantummechanikai előadás keretében bizonyítani, hogy az elektronok atomon belüli pillanatnyi helyzete objektív okokból nem határozható meg.
Ő nem foglalkozik a politikával, morogva elszenvedi, ha gondosan elsáncolt magánéletébe közéleti behatolás történik, ilyenkor kétségbeesetten keresi a kiutat.
Ingere a menekülés, el, ki, vissza, a magánszférába, ahol többé-kevésbé kézben tudja a tartani az életét.
Rossz hírem van: aki nem megy el szavazni, az is szavaz, csak pontatlanul. Nem tudni ugyanis, hogy az alábbi lehetőségek közül pontosan mire szavazott.
1. Senkire nem szavazok, minden párt menjen a fenébe, és tegyen tisztasági fogadalmat.
2. Még nem alakult meg az a párt, amilyet én elképzeltem, ezért nem szavazok.
3. Már tönkrement az egyetlen párt, amelyikre szavaztam volna.
4. Csináljatok, amit akartok, én majd helyeslem.
5. Csináljatok, amit akartok, én majd helytelenítem.
A nem szavazók a lábukkal szavaznak, mondják az elemzők, de nem teszik, hozzá, hogy a láb mint szimbólum igen széles szemantikai tartományban értelmezhető - talán ezért van, hogy nem mutogatnak vele a jeltolmácsok. Esetleg padödő vagy méhbalett formájában táncolhatnák el keservüket a távolmaradók az alkalomra összegyűlt szociálpszichológusok kamerája előtt. Na jó, szóljon, akinek jobb ötlete van, nyitott vagyok.
Ha a pártvezetők önreflexióra hajlamos emberek lennének, akkor egy alacsony részvétellel megtartott választás után hosszas lelkiismeret-vizsgálatot tartanának. Persze nem teszik, mert ez ellentmondana a személyiségprofiljuknak. Csak annyira érdekli őket az árvák és özvegyek könnye, azaz a fent sorolt típusba tartozó nem szavazók távolmaradása, mint győztes csapat csatárát a kispadon maradt pótjátékos lelkivilága.
Javaslom, hogy egészítsük ki a szavazószelvényt ezzel a ponttal:
- Egyik pártra sem szavazok
Indoklás:..................
A válaszokat kiértékelve sokkal pontosabb képet kapnánk. De hogyan fogadtassuk el a változást? A pártoknak nyilvánvalóan nem érdekük, hogy explicit kritikákat lehessen ellenük megfogalmazni ebben a hivatalos formában. Egy mozgalom népszavazás keretében elérhetné a választási törvény módosítását, csakhogy azok mennének el népszavazni, akik amúgy is szavaznak, és nekik nem fontos ez a pont. Akinek meg fontos lehetne, az nem jár szavazni...
Svájc Schaffhausen kantonjában kötelező a voksolás, aki nem jelenik meg, az 3(!) frank bírságot fizet. A szomszédos Ausztria két tartományában ugyancsak kötelező a részvétel, de gyengén szankcionált. Ennek ellenére magasabb a szavazók aránya, mint a többi tartományban. A Wikipedia alábbi cikke tartalmazza a kötelező szavazást elrendelő országok meglepően hosszú listáját:
http://www.idea.int/vt/compulsory_voting.cfm
Érdemes tanulmányozni.
Megfontolandó, hogy talán még a fiskális deficitjénél is súlyosabb demokráciadeficittel küszködő Magyar Köztársaság kötelezővé tegye a választásokon való részvételt, az állampolgársággal járó kötelezettséggé nyilvánítva azt. Ha a cetlire felkerül az imént javasolt "Egyik pártra sem szavazok" sor meg az indoklás, maradéktalanul elégedett leszek.
Lidérces und nonszensz agri cool túra
Igricin roma termelőszövetkezetet hoztunk létre - dicsekszik az LMP szórólapja, a közismerten mélyszegény Pasarét jelöltje pedig leszögezi, hogy a roma kultúrához való gyakorlati hozzáértését egy sikerrel megvalósított uborkaprogram szavatolja. Persze, az én világgazdasági guruságomat meg egy "az alkotmányos szentkoronatan kandidátusa" feliratú oklevél garantálja, melyet a makaó nevű kártyajáték keretében szereztem bizonyos Dr. Popovics nyugalmazott ellentengernagytól egy Rangoon felé tartó gőzkenu fedélzetén - tessék?! na, de komolyan. Kifejtem.
Kr.e. 46: Caesar megreformálja a mezőgazdasági munkák alapján empirikusan kialakult római naptárat; a magyarok Etelközben (egyes történészek szerint valójában párszáz kilométerrel arrébb, Manci és Teca közben) legeltetik állataikat. Stirlitz még nem sejt semmit.
Kr.u. IX. sz.: Megszilárdult és virágzik a földbirtokon alapuló feudális társadalom. A magyarok letelepednek a korábban Pannon Strandfürdőként ismert, időközben leengedett vizű Kárpát-medencében, ahonnan hébe-hóba kilovagolnak, szórakozni Európa költségén. Stirlitz gyanítja, hogy Árpád nem Attila unokája, de még nem tud biztosat.
Kr.u.XI. sz.: I. István 'korlátozott földrajzi térségben történő hasznosításra' szabadalmaztatja Földművelés márkanevű félig zárt technológiás rendszerét, ám egy mérsékelt sikerű marketingkampány ráébreszti, hogy a magyarok tartósan ódzkodnak az újdonsült vircsafttól. Koppány lázad, nagyot koppan, azután elhallgat. Stirlitz megkezdi a mezőgazdaság mint hungaricum témakörbe vágó szláv jövevényszavak szótárának szerkesztését.
Kr. u. XX. sz.: Karinthy a magyar hajszálgyökeres rögvalóság bemutatására megírja "Márgakubikus kend vagy csorvasz himpellér?" című főművét. Stirlitzet letartóztatja a GESTAPO, és deportálják, mielőtt befejezhetné a mezőgazdasággal kapcsolatos szláv jövevényszavak magyar megfelelőinek szótárát - hagyatéka torzóban marad, a szótárat azóta sem tudta befejezni senki.
Kr.u. XXI. sz.: Az Európai Unió bővítési biztosa megkérdezi magyar tárgyalópartnerétől, hogy a KAP betűszó melyik összetevőjét nem érti: azt, hogy Közös, Agrár vagy Politika?
E rövid "történeti" áttekintéssel szerettem volna érzékeltetni, hogy aligha magyarok találták ki a földművelést, aligha magyarok fejlesztették tökélyre, aligha magyarok vannak az élvonalában, és alig(ha) élnek meg belőle - bárhol a világon, de különösen Magyarországon. Minden tiszteletem a betegségeknek és vaddisznónak egyaránt ellenálló duplacsövű vasmagos dinnyekukorica, valamint a génkezelt üszögmentes pálinkacseresznye zseniálisan high-tech nemesítőié, de megjegyezném, hogy ellenpontozásként Szabolcsban minden évben sikerül fán rohasztani - állítólag kereslet híján - párszáz hűtőháznyi low-tech almát.
Akinek nem tűnt fel, a világ fejlett államai az iparukkal, és nem a mezőgazdaságukkal teremtettek jólétet. Manapság divatos tudásalapú gazdaságról beszélni, de kevesen tudják, mit jelent. Elárulom a fejlett országokban már publikus titkot. A tudásalapú gazdaság lényege, hogy tudjuk, hol és kivel kell olcsón gyártatni, miközben a termék hasznának java része nálunk marad. Magyarország ebben az összefüggésben tudatlanságalapú, ami nem szégyen, de nem is nagy dicsőség (Reb Tevje után szabadon). Csakis akkor nem szégyen, ha nem vagyunk büszkék rá, és igyekszünk változtatni rajta. Mármost, aki azt mondja, hogy a romák felzárkóztatásához pont a mezőgazdaság hiányzik, az kimeríti a "tudatlan és büszke rá" tünetegyüttes ismérveit.
A magyarok en bloc nem szeretik a mezőgazdálkodást, bizonyság erre az alkalmazott szókészlet. Öcsém falun él, spanyolul agricultor-nak, németül bauer-nek, angolul farmer-nek nevezhetnénk. Magyarul hogy mondjuk ezt? Az öcsém falun él, földműves? Gazda - van kutyája is? Kisgazda? Földtúró? Paraszt? Cserben hagynak a szavaink, és ez nem véletlen. Kerülő megoldással azt mondhatjuk: az öcsém falun él, gazdálkodik. Mivel, a tűzifával vagy a szénával? A magyarok és a mezőgazdaság kapcsolata ilyen nonszenszek gyűjteménye. Nézzünk szembe a ténnyel, hogy Magyarországon a földművelés lenézett mesterség, pedig 1000 év alatt igazán összegyűjthetett volna némi presztízst magának. Sebaj, itt az új lehetőség: időközben feudális, ipari, fogyasztói társadalmakból környezettudatos fogyasztói társadalom felé haladunk, amelyben a mezőgazdaságnak ismét főszerepe lehet.
Ha izgat, hogy a kenyai földimogyoró aflatoxin szintje harmincszor magasabb a rákkeltő határértéknél, hogy az ipari hatékonysággal termelt húst emberre káros hormonokkal pumpálják tele, ha nem szeretnénk trópusi gyümölcsökből felfrissíteni a DDT lassan halványodó emlékét a szervezetünkben, ha az étel ára mellett marginális megfontolásként a minősége is számításba jön, akkor érdemes ellenőrzött forrásból, szükségképpen drágábban vásárolni a mezőgazdasági termékeket. A drágábban eladott termékből nagyobb bevételt szerezhet a paraszt (figyeljük meg, milyen negatív hangzású a szó; mondanivalómat kidomborítandó, szándékosan kínzom vele magamat és az olvasót), jobban megélhet a föld műveléséből, nagyobb az esély rá, hogy a gyermekei is ezt a mesterséget választják, és jól érzik majd magukat falun - szembemenvén a városba menekülés máig tartó tendenciájával. Ugye egyetértünk, hogy ez szép terv? Talán abban is, hogy megvalósítható, ha bioélelmiszer termelésben és helyi feldolgozásban, közvetlen értékesítésben gondolkodunk. De ki meri azt állítani, hogy már megvalósult a fényes jövővel kecsegtető álom!? Márpedig egy jóindulattal vegetálónak mondható hagyományos mezőgazdaságba minek rángatnánk bele népes kisebbségünket, mely történelme során soha nem művelt nagy számban földet, és kifejezetten lenézi az egész mesterséget? (Mi, nem romák is lenézzük, alaptalan a helytelenítés. A nem roma embert gádzsónak mondják, ami parasztot jelent. Tessék ebből kvantumfizikai műveletek nélkül összerakni az elemi kultúrlogikát.) Teremtsünk előbb virágzó nem roma mezőgazdaságot Magyarországon, aztán propagáljuk roma nemzettársainknak.
A tudományra éhezőknek kultúrantropológiai párhuzammal is szolgálhatok: az indonéz kormány nagy erőkkel igyekszik letelepíteni a yamanomo indiánok őserdőben vándorló kis közösségét (a hatóságok erősen motiváltak: ki akarják vágatni a föld tüdejeként működő erdőt, s útban vannak az erdőlakók). A yamanomo indiánokat ez kihalással fenyegeti, ugyanis hagyományosan vadásznak, fő növényi táplálékuk a kizárólag egyetlen pálmaféleség törzséből készülő lisztpép, melyet csak vándorolva találnak megfelelő mennyiségben. A letelepedett létről, a földművelésről mindössze három elkeseredett szóval tudnak nyilatkozni: "fúj", "piha" és "phü". Minden idegszáluk tiltakozik az életmódváltás ellen. Sajnos várható, hogy az erősebb végül lenyomja a gyengét, és már a vérre menő tétmérkőzés korai szakaszában is világos, hogy e szégyenletes folyamat éppen annyira erősíti majd az indonéz-yamanomo partnerséget, mint amennyire a magyarországi romákat gádzsó-roma zászló alá integrálja az uborkatermesztés nevű ötletpótló termék.
Ez nem elkeseredett kritika: tudtok ti jobbat is, LMP-sek. Közel természetazonos aroma helyett elő az igazival!
Kr.e. 46: Caesar megreformálja a mezőgazdasági munkák alapján empirikusan kialakult római naptárat; a magyarok Etelközben (egyes történészek szerint valójában párszáz kilométerrel arrébb, Manci és Teca közben) legeltetik állataikat. Stirlitz még nem sejt semmit.
Kr.u. IX. sz.: Megszilárdult és virágzik a földbirtokon alapuló feudális társadalom. A magyarok letelepednek a korábban Pannon Strandfürdőként ismert, időközben leengedett vizű Kárpát-medencében, ahonnan hébe-hóba kilovagolnak, szórakozni Európa költségén. Stirlitz gyanítja, hogy Árpád nem Attila unokája, de még nem tud biztosat.
Kr.u.XI. sz.: I. István 'korlátozott földrajzi térségben történő hasznosításra' szabadalmaztatja Földművelés márkanevű félig zárt technológiás rendszerét, ám egy mérsékelt sikerű marketingkampány ráébreszti, hogy a magyarok tartósan ódzkodnak az újdonsült vircsafttól. Koppány lázad, nagyot koppan, azután elhallgat. Stirlitz megkezdi a mezőgazdaság mint hungaricum témakörbe vágó szláv jövevényszavak szótárának szerkesztését.
Kr. u. XX. sz.: Karinthy a magyar hajszálgyökeres rögvalóság bemutatására megírja "Márgakubikus kend vagy csorvasz himpellér?" című főművét. Stirlitzet letartóztatja a GESTAPO, és deportálják, mielőtt befejezhetné a mezőgazdasággal kapcsolatos szláv jövevényszavak magyar megfelelőinek szótárát - hagyatéka torzóban marad, a szótárat azóta sem tudta befejezni senki.
Kr.u. XXI. sz.: Az Európai Unió bővítési biztosa megkérdezi magyar tárgyalópartnerétől, hogy a KAP betűszó melyik összetevőjét nem érti: azt, hogy Közös, Agrár vagy Politika?
E rövid "történeti" áttekintéssel szerettem volna érzékeltetni, hogy aligha magyarok találták ki a földművelést, aligha magyarok fejlesztették tökélyre, aligha magyarok vannak az élvonalában, és alig(ha) élnek meg belőle - bárhol a világon, de különösen Magyarországon. Minden tiszteletem a betegségeknek és vaddisznónak egyaránt ellenálló duplacsövű vasmagos dinnyekukorica, valamint a génkezelt üszögmentes pálinkacseresznye zseniálisan high-tech nemesítőié, de megjegyezném, hogy ellenpontozásként Szabolcsban minden évben sikerül fán rohasztani - állítólag kereslet híján - párszáz hűtőháznyi low-tech almát.
Akinek nem tűnt fel, a világ fejlett államai az iparukkal, és nem a mezőgazdaságukkal teremtettek jólétet. Manapság divatos tudásalapú gazdaságról beszélni, de kevesen tudják, mit jelent. Elárulom a fejlett országokban már publikus titkot. A tudásalapú gazdaság lényege, hogy tudjuk, hol és kivel kell olcsón gyártatni, miközben a termék hasznának java része nálunk marad. Magyarország ebben az összefüggésben tudatlanságalapú, ami nem szégyen, de nem is nagy dicsőség (Reb Tevje után szabadon). Csakis akkor nem szégyen, ha nem vagyunk büszkék rá, és igyekszünk változtatni rajta. Mármost, aki azt mondja, hogy a romák felzárkóztatásához pont a mezőgazdaság hiányzik, az kimeríti a "tudatlan és büszke rá" tünetegyüttes ismérveit.
A magyarok en bloc nem szeretik a mezőgazdálkodást, bizonyság erre az alkalmazott szókészlet. Öcsém falun él, spanyolul agricultor-nak, németül bauer-nek, angolul farmer-nek nevezhetnénk. Magyarul hogy mondjuk ezt? Az öcsém falun él, földműves? Gazda - van kutyája is? Kisgazda? Földtúró? Paraszt? Cserben hagynak a szavaink, és ez nem véletlen. Kerülő megoldással azt mondhatjuk: az öcsém falun él, gazdálkodik. Mivel, a tűzifával vagy a szénával? A magyarok és a mezőgazdaság kapcsolata ilyen nonszenszek gyűjteménye. Nézzünk szembe a ténnyel, hogy Magyarországon a földművelés lenézett mesterség, pedig 1000 év alatt igazán összegyűjthetett volna némi presztízst magának. Sebaj, itt az új lehetőség: időközben feudális, ipari, fogyasztói társadalmakból környezettudatos fogyasztói társadalom felé haladunk, amelyben a mezőgazdaságnak ismét főszerepe lehet.
Ha izgat, hogy a kenyai földimogyoró aflatoxin szintje harmincszor magasabb a rákkeltő határértéknél, hogy az ipari hatékonysággal termelt húst emberre káros hormonokkal pumpálják tele, ha nem szeretnénk trópusi gyümölcsökből felfrissíteni a DDT lassan halványodó emlékét a szervezetünkben, ha az étel ára mellett marginális megfontolásként a minősége is számításba jön, akkor érdemes ellenőrzött forrásból, szükségképpen drágábban vásárolni a mezőgazdasági termékeket. A drágábban eladott termékből nagyobb bevételt szerezhet a paraszt (figyeljük meg, milyen negatív hangzású a szó; mondanivalómat kidomborítandó, szándékosan kínzom vele magamat és az olvasót), jobban megélhet a föld műveléséből, nagyobb az esély rá, hogy a gyermekei is ezt a mesterséget választják, és jól érzik majd magukat falun - szembemenvén a városba menekülés máig tartó tendenciájával. Ugye egyetértünk, hogy ez szép terv? Talán abban is, hogy megvalósítható, ha bioélelmiszer termelésben és helyi feldolgozásban, közvetlen értékesítésben gondolkodunk. De ki meri azt állítani, hogy már megvalósult a fényes jövővel kecsegtető álom!? Márpedig egy jóindulattal vegetálónak mondható hagyományos mezőgazdaságba minek rángatnánk bele népes kisebbségünket, mely történelme során soha nem művelt nagy számban földet, és kifejezetten lenézi az egész mesterséget? (Mi, nem romák is lenézzük, alaptalan a helytelenítés. A nem roma embert gádzsónak mondják, ami parasztot jelent. Tessék ebből kvantumfizikai műveletek nélkül összerakni az elemi kultúrlogikát.) Teremtsünk előbb virágzó nem roma mezőgazdaságot Magyarországon, aztán propagáljuk roma nemzettársainknak.
A tudományra éhezőknek kultúrantropológiai párhuzammal is szolgálhatok: az indonéz kormány nagy erőkkel igyekszik letelepíteni a yamanomo indiánok őserdőben vándorló kis közösségét (a hatóságok erősen motiváltak: ki akarják vágatni a föld tüdejeként működő erdőt, s útban vannak az erdőlakók). A yamanomo indiánokat ez kihalással fenyegeti, ugyanis hagyományosan vadásznak, fő növényi táplálékuk a kizárólag egyetlen pálmaféleség törzséből készülő lisztpép, melyet csak vándorolva találnak megfelelő mennyiségben. A letelepedett létről, a földművelésről mindössze három elkeseredett szóval tudnak nyilatkozni: "fúj", "piha" és "phü". Minden idegszáluk tiltakozik az életmódváltás ellen. Sajnos várható, hogy az erősebb végül lenyomja a gyengét, és már a vérre menő tétmérkőzés korai szakaszában is világos, hogy e szégyenletes folyamat éppen annyira erősíti majd az indonéz-yamanomo partnerséget, mint amennyire a magyarországi romákat gádzsó-roma zászló alá integrálja az uborkatermesztés nevű ötletpótló termék.
Ez nem elkeseredett kritika: tudtok ti jobbat is, LMP-sek. Közel természetazonos aroma helyett elő az igazival!
Vive la resistance ... passive
Felemás tapasztalatokat szereztem a Lehet Más a Politika Pártnak ajánlószelvényeket gyűjtve: telefonon felhívott ismerőseim mintegy harmada adta oda a céduláját, holott nem egyértelmű, hogy az LMP-re szavaznak. Alighanem a személyes kapcsolatunkat értékelték ezzel a gesztussal. Becsengettem néhány közeli szomszédhoz, a szemközti bácsitól mindjárt három cetlit is kaptam. Mindkét fiával megbeszélte, hogy töltsék ki az LMP részére. Más szomszédok szabadkoztak, hogy ők nem ennek a pártnak akarják adni, vagy hogy még meggondolják. Nem győzködtem őket, mert az önrendelkezés joga a demokrácia lényegéhez tartozik. Végül tágabb környezetemben kezdtem becsöngetni, teljes sikertelenség mellett, és ez először felbosszantott, aztán elgondolkodtatott. Tipizálom a reakciókat. 1. válasz: Már elvitték - az esetek legalább felében nem igaz; 2. válasz: Másnak adom - egy Fidesznek gyűjtő ismerőstől tudom, hogy neki sem adták, az MSZP és a Jobbik gyűjtőivel is beszélni kéne, de az esetek többségében kifogásnak tűnik ez a szöveg; 3. válasz: Még meggondolom - bár így lenne, mert ez némi agymunkát ígér - de talán csak kivár az illető, hátha valaki fizet érte...; 4. válasz: Egyik pártnak sem adom - a demokrácia halála a sok agresszív kismalac; 5. válasz, ez a kedvencem: Köszönöm, nem kérek semmit. Utóbbi kettőnek komoly történelmi háttere van, ezt elemzem röviden.
Magyarország múltjának jelentős része idegen uralom és gyarmati viszonyok között telt, 150 év török megszállás, 250 év Habsburg Birodalom, 40 év orosz megszállás... Ha ezt összeadjuk... De várjunk csak egy percet! 1100 évből mindössze a török 150 év volt igazi megszállás, az is csak az ország harmadát érintette. A Habsburg uralom magyar urakkal valósult meg, az orosz befolyást ugyancsak magyar elvtársak érvényesítették. Az uralkodó idegen erő mindig talált készséges magyar segédkezet, így a sajátját csak ritkán szennyezte be az igába hajtás napi mocskával. A '48 utáni Bach-korszak passzív ellenállása nem kivételes időszak, hanem főszabály a magyar nép hatalomhoz való viszonyában, és itt nem az idegen hatalomra kell gondolni, hanem bármely aktuális hatalomra, legyen az elnyomó vagy felemelő, kizsákmányoló vagy gazdaságélénkítő, vérnősző vagy vidám barakk. Nagyurakkal nem jó egy tálból cseresznyézni, köszönjük, nem kérünk semmit, hagyjanak nyugodtan vizelni. Évszázadok logikája és tapasztalata áll emögött, nehéz vele vitába szállni: a feudalizmus nem a jobbágyok társadalmi integrációjáról, hanem röghözkötéséről szólt; az európai kereszténység védőbástyájaként nem túlfizetett amerikai zsoldosok, hanem kajánul beáldozott mongoloid gyalogok voltunk egy nemzetközi sakkjátszmában; a Habsburg időkben adózni nem hajlandó szalonrebellis nemeseink nyaltak felfelé és tapostak lefelé az éléskamrának tekintett hazában - s ez, lássuk be, ritkán szül rokonszenvet a taposottak körében; Trianon főként az önrendelkezésüktől következetesen megfosztott kisebbségek talpra állásának, és nem holmi mitikus nemzetközi összeesküvésnek a következménye (aki nem hiszi, nézze meg, hogyan csonkította meg saját hazáját, népét, tengerpartját és a világban elfoglalt helyét az agresszív szerb hatalom az 1990-es években, hátha talál párhuzamot); végül a szocializmus új földesurai garázdálkodtak modern jobbágyaik közös vagyonával, míg utóbbiak máig büszkék legnagyobb hőstettükre: "nem léptem be a pártba". Ez már döfi. Hiába sírsz, Sárkányölő Szent György, lenyomtak a toplistáról! Csak félig ironizálok, mert az alternatív stratégia eddig soha nem bizonyult kifizetődőnek. Aki ugrált, az évszázadon át mindig rosszul járt, az aktív önrendelkezés lehetetlensége átitatta a kultúránkat. Mit pattogsz, mint kecskesz.. a deszkán? - kérdezik egymástól a kisiskolások. Jaj, kisfiam, csak ki ne menj az utcára! - óvják unokáikat a nagymamák március 15-én és október 23-án. A maguk szempontjából teljesen igazuk van, saját családtagjaik sorsán tapasztalták a japán mondást: a kiálló szöget be kell verni. Ezek után kérdezem, vajon bölcs vagy frivol az Antall Józsefnek tulajdonított bon mot: "Tetszettek volna forradalmat csinálni..." Tetszett volna a fenének. De akkor mitől volt vagy lesz rendszerváltás? Lesz-e egyáltalán?
A "rendszerváltás" nehezen fordítható angolra, éleslátó közelítéssel vagy "rezsimváltásnak" vagy "politikai-gazdasági változásoknak" mondjuk; legnagyobb vívmánya ugyanis, hogy a népi vagyon haszonélvezetével végig informálisan rendelkező pártarisztokrácia hivatalosan bejegyeztette rá a tulajdonjogát (persze annak jutott több és jobb, aki jó helyen volt jó időben - mintha a csúszópénzt osztották volna el sietősen egy hatalmas földrengés miatt mindjárt összedőlő kórházban; hé, skacok, az aneszteziológus csajnak nem jutott! nem baj, ő úgyis azt hitte, ingyér gyógyítunk; most már spuri, mert nyakunkon a födém), hacsak nem számítjuk vívmánynak azt, hogy a kapun belüli munkanélküliségből kapun kívüli munkanélküliség lett. Nem csoda, hogy a kívül rekedtek visszavágynak a belső udvar meghittségébe, abba a szellemi félhomályba, ahol nem volt ildomos firtatni: komám, te semmi hasznos mesterséghez nem értesz, nem kéne valami életképes szakmát tanulnod? És ahol rengetegen elhitték, hogy a nem firtatott probléma nyilván nem is létezik. Ők most nagyon haragszanak a munkaerőpiac "feltalálójára", az őket lépes kelepcéből szöges csapdába csaló hatalomra. A "rendszerváltás" a magántulajdon és az édes összefonódás áldását hozta az elitnek, a társadalom egészének azonban csak a Petőfi-versből ismert kutya éhesen ázó-fázó farkasszabadságát adta. (Fázunk és éhezünk. S átlőve oldalunk. Részünk minden nyomor… De szabadok vagyunk! Sekély e kéj - ez már egy másik versből való.)
Ha az elit megpróbálja működtetni a megszerzett vagyont, akkor akár új egyensúly is kialakulhatott volna, a nép ha nem is részvényes, legalább továbbra is dolgozó lehetett volna a szocializmus alatt sajátjának mondott üzemben. Az elit azonban attól való félelmében, hogy visszaveszik a koncot, egyből tovább is passzolta külföldi befektetőknek, akik a saját hazájuk piacának és dolgozóinak védelmében (nem tévedés: a saját hazájuk piacának és dolgozóinak védelmében) inkább lehúzták a rolót, és szélnek eresztették a mieinket. Tegyük oda a felelősséget, ahová való. Ez nem a külföldi befektetők hibája, hanem a mi elitünké (melynek szerepével kapcsolatban visszafogottan nem rakom egymás mellé az "otthon" és az "elárusító" szavak szinonimáit, inkább leszögezem, hogy e szerep higgadt, tabumentes elemzésére, a tényleges felelősség korrekt érvényesítésére van szükség, diszkont jelenérték-számítással kombinálva, tekintettel a közben eltelt jelentős időre). Sokakkal egyetértve úgy gondolom, az értelmiség zsigeri indulatból vagy pénzért kollaboráló többsége tehet róla, hogy a társadalom túlnyomó része fejében még nem állt össze a teljes kép. Így lehetséges, hogy az egyik nagy tábor szerint a külföldi befektetőkkel van baj, a másik főirány szerint pedig a külföldi befektetőket szidókkal. Kétszer kettő három vagy öt? Szerintem hosszas tárgyalás után megállapodhatnánk egy ésszerű középértékben.
Tudat alatt azonban metszően kegyetlen, éles a népi logika, a mindenkori hatalom és az elit közé egyenlőségjelet tesz, majd valahol az álom és valóság határán azt mondja: köszönöm, nem kérek semmit. Egy-két esetben próbálkoztam ellenérvekkel: uram, nem terméket kínálok, hanem az ön ajánlószelvényét venném át az LMP részére, ha lehet. Nem lehetett, mert a kollektív tudattalan protuberanciái makacs dolgok. Abba már bele se kezdtem, hogy "tudja, 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és az EU tárgyalásain tolmácsolva szerzett tapasztalataim alapján felelősséggel állíthatom, hogy 27 tagállam közül mi vagyunk az egyetlenek, akik nem értünk egyet az alapvető nemzeti érdekeinkben, azokat nem képviseljük következetesen, pedig most először a történelmünk során rajtunk kívül senki sem akadályoz bennünket az érdekérvényesítésben; nincs összeesküvés, hanem önfiunk vágja sebünket, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal; demokratikus önrendelkezésre és együttműködésre van szükség frusztrált tétlenség, revansvágy vagy éppen önlesajnáló bécsi cukrászdanyitás helyett; ráadásul az általam képviselt párt az ön elengedhetetlenül fontos részvételi hajlandóságával karöltve esélyt jelent az értelmes párbeszédre, az önérvényesítésre, s ennek jegyében kérném, töltse már ki azt a búbánatos cetlit, mert állampolgári részvétel nélkül nem lesz itt demokrácia, munka nélkül nem lesz jólét, együttműködés nélkül nem lesz béke, szőlő, lágy kenyér meg lágy idomú Etce Tera" - szóval ebbe már bele se kezdtem, mert egyrészt sok idő, másrészt a tudatalatti protuberancia leng, mint az inga vasfoga, és különben is, a vasút ellen nem lehet, ezt tudja minden képzavarfestő. Annyi mindenképpen világos, hogy a magyarok a demokrácia régi-új vezetőit is idegen elitként utasítják el, húzódoznak a hatalom ügyeibe való érdemleges beleszólástól, nem tudván, hogy ezzel saját magukat vetik ki a külső sötétségbe, hol sírás van és fogaknak csikorgatása.
Az amerikai állampolgárok heti átlag egy óra önkéntes munkát végeznek a közösségük fejlesztéséért, testi és lelki értékekért, és ezért nem pénzt, hanem köszönetet várnak, de még azt sem követelik. Abban nevelkednek, hogy ki-ki a saját szerencséjének kovácsa, de a földön fekvő embert felemeljük, és nem lábbal... Az amerikai társadalom nem etalon, viszont minden fogyatékossága dacára a működő demokrácia csúcsa. Amit ott nem tud elérni Jupiter, azzal itt csak a hatökör próbálkozik. Gyors fejszámolás után úgy vélem, a magyar önkéntes munkavégzés átlaga egy perc alatt van - nem hetente: évente, de lehet, hogy évtizedente. Tetszenénk megdolgozni a társadalmunk szebbé tételéért, sokan, sokat, ingyen, sértődés nélkül. Lehet, hogy ahová kopogtatócéduláért becsöngettem, ott ezt a kimondatlan hátsó véleményemet orrintották meg rapid módon, és vágták rá az instant választ: "Köszönöm, nem kérek semmit!" Azaz: told el innen a pártod szekerét. Menj, okoskodj lakásod legkisebb helyiségében. Orvos, gyógyítsd meg önmagadat. Én ingyér csak dühöngök, nem dógozok.
Lassan azért változik e hömpölygő tudattalan folyam folyásiránya, mert egyre többen látják úgy, hogy a tétlenség kimaradás, és a kimaradás fájdalmasan sokba kerül. Ellentmondanék fenti gondolatmenetemnek, ha megsértődnék, és nem munkálkodnék tovább a társadalom szolidárisabbá, tudatosabbá tételén, az alulról épülő demokrácia vázszerkezetén. De vigyázat, a munkához szigorúan úgy állok, hogy más is odaférjen.
1 kis háttér:
Volunteering in the United States
Forty-four percent of adults over the age of 21 volunteered with a formal organization in 2000. Of these formal volunteers,63 percent reported they volunteered on a regular basis, monthly or more often. Volunteers to formal organizations averaged just over 24 hours per month of volunteering time.
An estimated 83.9 million adults formally volunteered approximately 15.5 billion hours in 2000.
The formal volunteer workforce represented the equivalent of over 9 million full-time employees at a value of $239 billion.
Forrás: http://209.85.135.132/search?q=cache:6jdcVM8mQ70J:www.independentsector.org/PDFs/
Magyarország múltjának jelentős része idegen uralom és gyarmati viszonyok között telt, 150 év török megszállás, 250 év Habsburg Birodalom, 40 év orosz megszállás... Ha ezt összeadjuk... De várjunk csak egy percet! 1100 évből mindössze a török 150 év volt igazi megszállás, az is csak az ország harmadát érintette. A Habsburg uralom magyar urakkal valósult meg, az orosz befolyást ugyancsak magyar elvtársak érvényesítették. Az uralkodó idegen erő mindig talált készséges magyar segédkezet, így a sajátját csak ritkán szennyezte be az igába hajtás napi mocskával. A '48 utáni Bach-korszak passzív ellenállása nem kivételes időszak, hanem főszabály a magyar nép hatalomhoz való viszonyában, és itt nem az idegen hatalomra kell gondolni, hanem bármely aktuális hatalomra, legyen az elnyomó vagy felemelő, kizsákmányoló vagy gazdaságélénkítő, vérnősző vagy vidám barakk. Nagyurakkal nem jó egy tálból cseresznyézni, köszönjük, nem kérünk semmit, hagyjanak nyugodtan vizelni. Évszázadok logikája és tapasztalata áll emögött, nehéz vele vitába szállni: a feudalizmus nem a jobbágyok társadalmi integrációjáról, hanem röghözkötéséről szólt; az európai kereszténység védőbástyájaként nem túlfizetett amerikai zsoldosok, hanem kajánul beáldozott mongoloid gyalogok voltunk egy nemzetközi sakkjátszmában; a Habsburg időkben adózni nem hajlandó szalonrebellis nemeseink nyaltak felfelé és tapostak lefelé az éléskamrának tekintett hazában - s ez, lássuk be, ritkán szül rokonszenvet a taposottak körében; Trianon főként az önrendelkezésüktől következetesen megfosztott kisebbségek talpra állásának, és nem holmi mitikus nemzetközi összeesküvésnek a következménye (aki nem hiszi, nézze meg, hogyan csonkította meg saját hazáját, népét, tengerpartját és a világban elfoglalt helyét az agresszív szerb hatalom az 1990-es években, hátha talál párhuzamot); végül a szocializmus új földesurai garázdálkodtak modern jobbágyaik közös vagyonával, míg utóbbiak máig büszkék legnagyobb hőstettükre: "nem léptem be a pártba". Ez már döfi. Hiába sírsz, Sárkányölő Szent György, lenyomtak a toplistáról! Csak félig ironizálok, mert az alternatív stratégia eddig soha nem bizonyult kifizetődőnek. Aki ugrált, az évszázadon át mindig rosszul járt, az aktív önrendelkezés lehetetlensége átitatta a kultúránkat. Mit pattogsz, mint kecskesz.. a deszkán? - kérdezik egymástól a kisiskolások. Jaj, kisfiam, csak ki ne menj az utcára! - óvják unokáikat a nagymamák március 15-én és október 23-án. A maguk szempontjából teljesen igazuk van, saját családtagjaik sorsán tapasztalták a japán mondást: a kiálló szöget be kell verni. Ezek után kérdezem, vajon bölcs vagy frivol az Antall Józsefnek tulajdonított bon mot: "Tetszettek volna forradalmat csinálni..." Tetszett volna a fenének. De akkor mitől volt vagy lesz rendszerváltás? Lesz-e egyáltalán?
A "rendszerváltás" nehezen fordítható angolra, éleslátó közelítéssel vagy "rezsimváltásnak" vagy "politikai-gazdasági változásoknak" mondjuk; legnagyobb vívmánya ugyanis, hogy a népi vagyon haszonélvezetével végig informálisan rendelkező pártarisztokrácia hivatalosan bejegyeztette rá a tulajdonjogát (persze annak jutott több és jobb, aki jó helyen volt jó időben - mintha a csúszópénzt osztották volna el sietősen egy hatalmas földrengés miatt mindjárt összedőlő kórházban; hé, skacok, az aneszteziológus csajnak nem jutott! nem baj, ő úgyis azt hitte, ingyér gyógyítunk; most már spuri, mert nyakunkon a födém), hacsak nem számítjuk vívmánynak azt, hogy a kapun belüli munkanélküliségből kapun kívüli munkanélküliség lett. Nem csoda, hogy a kívül rekedtek visszavágynak a belső udvar meghittségébe, abba a szellemi félhomályba, ahol nem volt ildomos firtatni: komám, te semmi hasznos mesterséghez nem értesz, nem kéne valami életképes szakmát tanulnod? És ahol rengetegen elhitték, hogy a nem firtatott probléma nyilván nem is létezik. Ők most nagyon haragszanak a munkaerőpiac "feltalálójára", az őket lépes kelepcéből szöges csapdába csaló hatalomra. A "rendszerváltás" a magántulajdon és az édes összefonódás áldását hozta az elitnek, a társadalom egészének azonban csak a Petőfi-versből ismert kutya éhesen ázó-fázó farkasszabadságát adta. (Fázunk és éhezünk. S átlőve oldalunk. Részünk minden nyomor… De szabadok vagyunk! Sekély e kéj - ez már egy másik versből való.)
Ha az elit megpróbálja működtetni a megszerzett vagyont, akkor akár új egyensúly is kialakulhatott volna, a nép ha nem is részvényes, legalább továbbra is dolgozó lehetett volna a szocializmus alatt sajátjának mondott üzemben. Az elit azonban attól való félelmében, hogy visszaveszik a koncot, egyből tovább is passzolta külföldi befektetőknek, akik a saját hazájuk piacának és dolgozóinak védelmében (nem tévedés: a saját hazájuk piacának és dolgozóinak védelmében) inkább lehúzták a rolót, és szélnek eresztették a mieinket. Tegyük oda a felelősséget, ahová való. Ez nem a külföldi befektetők hibája, hanem a mi elitünké (melynek szerepével kapcsolatban visszafogottan nem rakom egymás mellé az "otthon" és az "elárusító" szavak szinonimáit, inkább leszögezem, hogy e szerep higgadt, tabumentes elemzésére, a tényleges felelősség korrekt érvényesítésére van szükség, diszkont jelenérték-számítással kombinálva, tekintettel a közben eltelt jelentős időre). Sokakkal egyetértve úgy gondolom, az értelmiség zsigeri indulatból vagy pénzért kollaboráló többsége tehet róla, hogy a társadalom túlnyomó része fejében még nem állt össze a teljes kép. Így lehetséges, hogy az egyik nagy tábor szerint a külföldi befektetőkkel van baj, a másik főirány szerint pedig a külföldi befektetőket szidókkal. Kétszer kettő három vagy öt? Szerintem hosszas tárgyalás után megállapodhatnánk egy ésszerű középértékben.
Tudat alatt azonban metszően kegyetlen, éles a népi logika, a mindenkori hatalom és az elit közé egyenlőségjelet tesz, majd valahol az álom és valóság határán azt mondja: köszönöm, nem kérek semmit. Egy-két esetben próbálkoztam ellenérvekkel: uram, nem terméket kínálok, hanem az ön ajánlószelvényét venném át az LMP részére, ha lehet. Nem lehetett, mert a kollektív tudattalan protuberanciái makacs dolgok. Abba már bele se kezdtem, hogy "tudja, 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és az EU tárgyalásain tolmácsolva szerzett tapasztalataim alapján felelősséggel állíthatom, hogy 27 tagállam közül mi vagyunk az egyetlenek, akik nem értünk egyet az alapvető nemzeti érdekeinkben, azokat nem képviseljük következetesen, pedig most először a történelmünk során rajtunk kívül senki sem akadályoz bennünket az érdekérvényesítésben; nincs összeesküvés, hanem önfiunk vágja sebünket, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal; demokratikus önrendelkezésre és együttműködésre van szükség frusztrált tétlenség, revansvágy vagy éppen önlesajnáló bécsi cukrászdanyitás helyett; ráadásul az általam képviselt párt az ön elengedhetetlenül fontos részvételi hajlandóságával karöltve esélyt jelent az értelmes párbeszédre, az önérvényesítésre, s ennek jegyében kérném, töltse már ki azt a búbánatos cetlit, mert állampolgári részvétel nélkül nem lesz itt demokrácia, munka nélkül nem lesz jólét, együttműködés nélkül nem lesz béke, szőlő, lágy kenyér meg lágy idomú Etce Tera" - szóval ebbe már bele se kezdtem, mert egyrészt sok idő, másrészt a tudatalatti protuberancia leng, mint az inga vasfoga, és különben is, a vasút ellen nem lehet, ezt tudja minden képzavarfestő. Annyi mindenképpen világos, hogy a magyarok a demokrácia régi-új vezetőit is idegen elitként utasítják el, húzódoznak a hatalom ügyeibe való érdemleges beleszólástól, nem tudván, hogy ezzel saját magukat vetik ki a külső sötétségbe, hol sírás van és fogaknak csikorgatása.
Az amerikai állampolgárok heti átlag egy óra önkéntes munkát végeznek a közösségük fejlesztéséért, testi és lelki értékekért, és ezért nem pénzt, hanem köszönetet várnak, de még azt sem követelik. Abban nevelkednek, hogy ki-ki a saját szerencséjének kovácsa, de a földön fekvő embert felemeljük, és nem lábbal... Az amerikai társadalom nem etalon, viszont minden fogyatékossága dacára a működő demokrácia csúcsa. Amit ott nem tud elérni Jupiter, azzal itt csak a hatökör próbálkozik. Gyors fejszámolás után úgy vélem, a magyar önkéntes munkavégzés átlaga egy perc alatt van - nem hetente: évente, de lehet, hogy évtizedente. Tetszenénk megdolgozni a társadalmunk szebbé tételéért, sokan, sokat, ingyen, sértődés nélkül. Lehet, hogy ahová kopogtatócéduláért becsöngettem, ott ezt a kimondatlan hátsó véleményemet orrintották meg rapid módon, és vágták rá az instant választ: "Köszönöm, nem kérek semmit!" Azaz: told el innen a pártod szekerét. Menj, okoskodj lakásod legkisebb helyiségében. Orvos, gyógyítsd meg önmagadat. Én ingyér csak dühöngök, nem dógozok.
Lassan azért változik e hömpölygő tudattalan folyam folyásiránya, mert egyre többen látják úgy, hogy a tétlenség kimaradás, és a kimaradás fájdalmasan sokba kerül. Ellentmondanék fenti gondolatmenetemnek, ha megsértődnék, és nem munkálkodnék tovább a társadalom szolidárisabbá, tudatosabbá tételén, az alulról épülő demokrácia vázszerkezetén. De vigyázat, a munkához szigorúan úgy állok, hogy más is odaférjen.
1 kis háttér:
Volunteering in the United States
Forty-four percent of adults over the age of 21 volunteered with a formal organization in 2000. Of these formal volunteers,63 percent reported they volunteered on a regular basis, monthly or more often. Volunteers to formal organizations averaged just over 24 hours per month of volunteering time.
An estimated 83.9 million adults formally volunteered approximately 15.5 billion hours in 2000.
The formal volunteer workforce represented the equivalent of over 9 million full-time employees at a value of $239 billion.
Forrás: http://209.85.135.132/search?q=cache:6jdcVM8mQ70J:www.independentsector.org/PDFs/
2010. február 6., szombat
Adalékok a fasizmus természetrajzához
Aki azt gondolja, hogy a demokratikus közélet és a magánboldogság előfeltétele a fasizmus hagyományos és megújuló formái elleni küzdelem, az remélhetőleg tudja a választ az alábbi kérdésekre.
1. Mi a fasizmus?
2. Mitől működött a II. világháború előtt és alatt?
3. Mitől újul ki rendszeresen?
A fasizmus eredeti, szűken értelmezett jelentése: Benito Mussolini olasz tekintélyuralmi rendszere, amelyet a fascia (vessző) szóról neveztek el. Mai megközelítésben így fordíthatnánk: Összefogás Mozgalom. Ez eddig nem hangzik veszélyesnek.
Fasizmus alatt manapság Adolf Hitler nemzeti szocialista diktatúrájára szoktak gondolni, bár ezt a rendszert helyesen nácizmusnak kellene hívni. E rendszert Hitler kudarcba fulladt világhódító hadjárata, precízen kivitelezett titkos haláltábor programja és máig borzongatóan perverz indulatkorbácsoló beszédei fémjelzik. A nemzeti szocializmus nem elég riasztó elnevezés, főleg, ha meggondoljuk, hogy Magyarországon a világháború után "népi szocializmus"-nak neveztük a kommunista diktatúrát. A szavak alapján még összekevernénk a kettőt. A szovjet propagandatisztek is átérezhették a probléma súlyát, ők találták ugyanis ki, hogy az ellenük harcoló európai országokat egyszerűen "fasiszta" országoknak kell nevezni. A volt szovjet területek lakói ma is úgy tudják, hogy a magyarok en bloc fasiszták, és ezzel el vannak intézve. A maguk szempontjából tán elég ennyit tudni Közép- és Kelet-Európáról, de nekünk, helyben lakóknak árnyaltabb névhasználatra célszerű törekednünk. Mellesleg: Julius Caesar hódító hadjáratai során Galliának nevezett minden Nyugat-Európai területet a mai Franciaországtól Írországig, mivel azidőtájt jórészt kelták lakták. Azon viszont nem csodálkozunk, hogy a ma ott élők ennél árnyaltabb nevekkel illetik magukat (pl. angol, breton, baszk, stb.). Érdemes példájukat követve precizíroznunk a terminológiát.
Ne nevezzük fasizmusnak Hitler diktatúráját, mert az valójában nácizmus volt. A haláltáborokat nácik üzemeltették, mai SS-nosztalgiázó követőiket neonáciknak, és nem újfasisztáknak kellene nevezni. A neonácik definíció szerint a nácikat utánozzák, nem a fasisztákat. Másrészt a II. világháború alatt Hitler szövetségeseként hírhedtté vált magyar mozgalmárokat "nyilaskeresztes"-nek hívták, nem fasisztának, nem nácinak, és nem is helyes ma rájuk így hivatkozni. A nyilaskeresztesek mai nosztalgiázó híveit újnyilasoknak célszerű hívni, nem másként, a félreértések elkerülése végett.
Nézzük ezek után a mai magyar helyzetet. Neonácik léteznek nálunk ma is, ők vonulnak fel a Vér és Becsület Napján, ők nosztalgiáznak az SS hőstetteiről, ők bizonygatják, hogy Jacob von Gypsenhauser Unter- und Obersturmbahnführer ezredes és haláltáborparancsnok nem volt rossz ember, ennek bizonyságául elég megnézni a rendezett bélyeggyűjteményét meg az ápolt muskátlikat a parancsnoki barakk ablakában... Nos, e nosztalgiázók felháborító téveszmékben tajtékzanak balgatag, de szerencsére számuk nem haladja meg a Hannibal Lecter Fan Club magyar tagságát.
Léteznek Magyarhonban újnyilasok is, ők koszorúzzák meg Szálasi sírját, és bizonygatják nagy komolyan, hogy a közéletet a nagy előd "az ellenszegülők pedig helyben felkoncoltatnak" végű napiparancsa szellemében lehet és kell is rendbe tenni. Ők is téveszmékben szenvednek, de csak annyira, mint az utcai szemetelés ellen "Nem bántja a szemét, maga szemét?!" feliratú plakátokkal küzdő vagy az állatvédelem oltárán emberáldozattól sem visszariadó aktivisták. Úgy tűnik, a magyar bravúros lovas nemzet, csak a ló egyik vagy másik oldalán jön igazán elemébe, középen nem érzi jól magát.
Ha csak az előbbi két problémás csoport létezne Magyarországon, nem ültem volna neki ennek a szösszenetnek. Mit mondhatunk a sokkal népesebb Magyar Gárdáról, a Jobbikról, az árpádsávos tüntetőkről? Fasiszták ők - vagy Kiszeraméra Bávatag?
Kezdjük a nemrég jogerősen betiltott Magyar Gárdával. A Gárda Országos önjelölt rendfenntartó és félelemkeltő funkcióját tekintve Mussolini feketeingeseire és Hitler barnaingeseire hasonlít erősen, úgyhogy betiltása csak helyeselhető. Elvben tehát kipipálhatunk egy rubrikát a demokrácia veszélyforrásainak listáján. A gyakorlat viszont a régi viccre emlékeztet:
A pártpropagandista érdeklődik egy faluban.
- Mondja, bácsikám, van maguknál vallásosság?
- Nincs, kérem. Bár igény az vóna rá...
Be lehet tiltani egy szervezetet, de az azt létrehozó indulatokat és szándékokat nem tilthatjuk be, mivel a demokrácia lényege a gondolati és lelkiismereti szabadság. Ha sokan akarják folyamatosan megalakítani a Magyar Gárdát, akkor meg kéne velük beszélni, miért is törekednek erre? Esetleg kiderülne, miért tartják szükségesnek átvállalni a hagyományosan a rendőrségre és a hatóságokra tartozó funkciókat? Talán elégedetlenek az előbbiek működésével? Ha igen, mi jogos és mi nem az elvárásaikból, aggályaikból, hiányérzeteikből? Azám, csakhogy itt az antifasizmus megmattolja magát: ha a gárdaalapítás fasiszta szándék, és fasisztákkal nem tárgyalunk, akkor nem derül ki, milyen jogos igényeik lehetnek. Ha viszont nem derül ki (mert definíció szerint fasisztának egyetlen igénye sem lehet jogos), akkor nem is tudunk ellene tenni, azaz kiszolgáltatjuk magunkat a fasiszta de minimum -oid szervezet új formában való visszatérésének. Mi az antifasiszták érdeke? Hogy ne legyen (széles körben népszerű) fasizmus, vagy hogy folyton harcolni lehessen ellene? Érdemes ezen elgondolkodni. Javaslatom: összegyűjteni a gárda jogos szempontjait, megoldani őket, és ezzel mauzóleumba küldeni a mozgalmat.
Mi a helyzet a Jobbikkal? Észak-Írországban az IRA önpusztító terrorját megelégelő, gyakorlatias emberek megalapították a Sinn Fein pártot, melyet a közvélemény az IRA politikai szárnyának nevez. A Jobbik hasonló módon a Magyar Gárda politikai szárnya. Törvény- vagy demokráciaellenes ez? Nem, hiszen a párbeszéd (még a radikális csoportokkal is) többet ér a karhatalom alkalmazásánál. Európa szerte léteznek szélsőséges pártok, amelyek a helyi közösségek befelé fordulását, a nemzetköziségből való kilépést propagálják, nem vállalva felelősséget javaslataik gazdasági-társadalmi következményeiért. Mivel biztosak lehetnek benne, hogy az ötleteik nem valósulnak meg, ez rendben is van. Olyanok, mint a nagyszájú kocsmai verekedő, aki egy sokkal erősebb emberre mutogat bőszen:
- Fogjatok le, mert nem állok jót magamért.
Csak addig kiabál, amíg biztos benne, hogy fogják. Ha elengedik, egyből elhallgat. A Jobbik erejét az adja, hogy az utóbbi 8 év kormányzása során a baloldal nem foglalkozott a valós problémákkal, az ellenzék pedig inkább magát, mint az általa képviselteket igyekezett helyzetbe hozni. Ha kormányváltás jön, és a jobboldal végre nekiront a gyakorlati feladatoknak, a Jobbik jó eséllyel úgy meggyengül, hogy az antifasizmus teljes eszköztárát be kell majd vetni az életben tartására. Ugyanis a Jobbikra mutogatva lehet igazán ártani a Fidesznek, ami az antifasizmus vezéralakjainak fontos, ha nem éppen fő célja.
Hogy állunk az árpádsávos zászló alatt tüntetőkkel? Felemás módon. Az árpádsávos zászló az árpád-házi királyok lobogója, elfogadott nemzeti jelkép, benne van a címerben, rajta van a személyi igazolványon, és megtalálható sok más hivatalos helyen. Mégis van vele kapcsolatban egy kis bökkenő. Az a tény, hogy a II. világháborúban a nyilaskeresztesek elbitorolták, és kissé átalakított formában a deportálásokkal, gyilkosságokkal is összefüggésbe hozták elég ok a használatának átgondolására. Jogos a vészkorszak túlélőinek és leszármazottaiknak az aggálya, az árpádsáv bizony vitatható jelképpé vált, használata ellenjavallt, hiába nem ütközik a törvény betűjébe. Természetesen az árpádsávos felvonulók is tisztában vannak ezzel, kajánul éppen így szeretnének borsot törni az őket minden más tekintetben kiválóan sakkban tartó baloldal orra alá. Az árpádsávos oldalhoz kötődő gazdasági-politikai javaslatokat nyolc éve megfontolás nélkül félresöpri a baloldali kormány, és cserébe nem baloldali eredményeket, hanem korrupciót és karhatalmat ad. Ha rajtam múlna, én bizony nem vonulnék fel árpádsávos zászlóval. Ha rajtam múlna, én bizony nem hagynám figyelmen kívül a felnőtt társadalom kilencven százalékának jogos problémáit. Sajnos nem rajtam múlik, ezért csak megállapítom, hogy a társadalmi jelenségeknek mindig van okuk, melyeket kezelve azok megoldhatók. A közéleti konszenzust egy új társadalmi szerződés megkötésével lehet megteremteni.
Végezetül: a fasizmus, nácizmus, radikalizmus, a mindenkori szélsőség csakis kellően frusztrált társadalomban marad jelentős tényező. Az I. világháborúban végletekig megalázott Németország bosszúszomja fújta Hitler vitorlájához a hátszelet, enélkül ma sztálinizmusnak vagy maoizmusnak kéne hívnunk az erőszakos szélsőség mumusát. Ha nincs Trianon, akkor nincs magyar vészkorszak, nincs Szálasi-jelenség sem, mert nem kap tömeges támogatást. Ha nincs öszödi beszéd és szétvert tüntetéssorozat, ma nincs Jobbik sem. Nem kötelező szembenézni az összefüggésekkel, csak praktikus.
1. Mi a fasizmus?
2. Mitől működött a II. világháború előtt és alatt?
3. Mitől újul ki rendszeresen?
A fasizmus eredeti, szűken értelmezett jelentése: Benito Mussolini olasz tekintélyuralmi rendszere, amelyet a fascia (vessző) szóról neveztek el. Mai megközelítésben így fordíthatnánk: Összefogás Mozgalom. Ez eddig nem hangzik veszélyesnek.
Fasizmus alatt manapság Adolf Hitler nemzeti szocialista diktatúrájára szoktak gondolni, bár ezt a rendszert helyesen nácizmusnak kellene hívni. E rendszert Hitler kudarcba fulladt világhódító hadjárata, precízen kivitelezett titkos haláltábor programja és máig borzongatóan perverz indulatkorbácsoló beszédei fémjelzik. A nemzeti szocializmus nem elég riasztó elnevezés, főleg, ha meggondoljuk, hogy Magyarországon a világháború után "népi szocializmus"-nak neveztük a kommunista diktatúrát. A szavak alapján még összekevernénk a kettőt. A szovjet propagandatisztek is átérezhették a probléma súlyát, ők találták ugyanis ki, hogy az ellenük harcoló európai országokat egyszerűen "fasiszta" országoknak kell nevezni. A volt szovjet területek lakói ma is úgy tudják, hogy a magyarok en bloc fasiszták, és ezzel el vannak intézve. A maguk szempontjából tán elég ennyit tudni Közép- és Kelet-Európáról, de nekünk, helyben lakóknak árnyaltabb névhasználatra célszerű törekednünk. Mellesleg: Julius Caesar hódító hadjáratai során Galliának nevezett minden Nyugat-Európai területet a mai Franciaországtól Írországig, mivel azidőtájt jórészt kelták lakták. Azon viszont nem csodálkozunk, hogy a ma ott élők ennél árnyaltabb nevekkel illetik magukat (pl. angol, breton, baszk, stb.). Érdemes példájukat követve precizíroznunk a terminológiát.
Ne nevezzük fasizmusnak Hitler diktatúráját, mert az valójában nácizmus volt. A haláltáborokat nácik üzemeltették, mai SS-nosztalgiázó követőiket neonáciknak, és nem újfasisztáknak kellene nevezni. A neonácik definíció szerint a nácikat utánozzák, nem a fasisztákat. Másrészt a II. világháború alatt Hitler szövetségeseként hírhedtté vált magyar mozgalmárokat "nyilaskeresztes"-nek hívták, nem fasisztának, nem nácinak, és nem is helyes ma rájuk így hivatkozni. A nyilaskeresztesek mai nosztalgiázó híveit újnyilasoknak célszerű hívni, nem másként, a félreértések elkerülése végett.
Nézzük ezek után a mai magyar helyzetet. Neonácik léteznek nálunk ma is, ők vonulnak fel a Vér és Becsület Napján, ők nosztalgiáznak az SS hőstetteiről, ők bizonygatják, hogy Jacob von Gypsenhauser Unter- und Obersturmbahnführer ezredes és haláltáborparancsnok nem volt rossz ember, ennek bizonyságául elég megnézni a rendezett bélyeggyűjteményét meg az ápolt muskátlikat a parancsnoki barakk ablakában... Nos, e nosztalgiázók felháborító téveszmékben tajtékzanak balgatag, de szerencsére számuk nem haladja meg a Hannibal Lecter Fan Club magyar tagságát.
Léteznek Magyarhonban újnyilasok is, ők koszorúzzák meg Szálasi sírját, és bizonygatják nagy komolyan, hogy a közéletet a nagy előd "az ellenszegülők pedig helyben felkoncoltatnak" végű napiparancsa szellemében lehet és kell is rendbe tenni. Ők is téveszmékben szenvednek, de csak annyira, mint az utcai szemetelés ellen "Nem bántja a szemét, maga szemét?!" feliratú plakátokkal küzdő vagy az állatvédelem oltárán emberáldozattól sem visszariadó aktivisták. Úgy tűnik, a magyar bravúros lovas nemzet, csak a ló egyik vagy másik oldalán jön igazán elemébe, középen nem érzi jól magát.
Ha csak az előbbi két problémás csoport létezne Magyarországon, nem ültem volna neki ennek a szösszenetnek. Mit mondhatunk a sokkal népesebb Magyar Gárdáról, a Jobbikról, az árpádsávos tüntetőkről? Fasiszták ők - vagy Kiszeraméra Bávatag?
Kezdjük a nemrég jogerősen betiltott Magyar Gárdával. A Gárda Országos önjelölt rendfenntartó és félelemkeltő funkcióját tekintve Mussolini feketeingeseire és Hitler barnaingeseire hasonlít erősen, úgyhogy betiltása csak helyeselhető. Elvben tehát kipipálhatunk egy rubrikát a demokrácia veszélyforrásainak listáján. A gyakorlat viszont a régi viccre emlékeztet:
A pártpropagandista érdeklődik egy faluban.
- Mondja, bácsikám, van maguknál vallásosság?
- Nincs, kérem. Bár igény az vóna rá...
Be lehet tiltani egy szervezetet, de az azt létrehozó indulatokat és szándékokat nem tilthatjuk be, mivel a demokrácia lényege a gondolati és lelkiismereti szabadság. Ha sokan akarják folyamatosan megalakítani a Magyar Gárdát, akkor meg kéne velük beszélni, miért is törekednek erre? Esetleg kiderülne, miért tartják szükségesnek átvállalni a hagyományosan a rendőrségre és a hatóságokra tartozó funkciókat? Talán elégedetlenek az előbbiek működésével? Ha igen, mi jogos és mi nem az elvárásaikból, aggályaikból, hiányérzeteikből? Azám, csakhogy itt az antifasizmus megmattolja magát: ha a gárdaalapítás fasiszta szándék, és fasisztákkal nem tárgyalunk, akkor nem derül ki, milyen jogos igényeik lehetnek. Ha viszont nem derül ki (mert definíció szerint fasisztának egyetlen igénye sem lehet jogos), akkor nem is tudunk ellene tenni, azaz kiszolgáltatjuk magunkat a fasiszta de minimum -oid szervezet új formában való visszatérésének. Mi az antifasiszták érdeke? Hogy ne legyen (széles körben népszerű) fasizmus, vagy hogy folyton harcolni lehessen ellene? Érdemes ezen elgondolkodni. Javaslatom: összegyűjteni a gárda jogos szempontjait, megoldani őket, és ezzel mauzóleumba küldeni a mozgalmat.
Mi a helyzet a Jobbikkal? Észak-Írországban az IRA önpusztító terrorját megelégelő, gyakorlatias emberek megalapították a Sinn Fein pártot, melyet a közvélemény az IRA politikai szárnyának nevez. A Jobbik hasonló módon a Magyar Gárda politikai szárnya. Törvény- vagy demokráciaellenes ez? Nem, hiszen a párbeszéd (még a radikális csoportokkal is) többet ér a karhatalom alkalmazásánál. Európa szerte léteznek szélsőséges pártok, amelyek a helyi közösségek befelé fordulását, a nemzetköziségből való kilépést propagálják, nem vállalva felelősséget javaslataik gazdasági-társadalmi következményeiért. Mivel biztosak lehetnek benne, hogy az ötleteik nem valósulnak meg, ez rendben is van. Olyanok, mint a nagyszájú kocsmai verekedő, aki egy sokkal erősebb emberre mutogat bőszen:
- Fogjatok le, mert nem állok jót magamért.
Csak addig kiabál, amíg biztos benne, hogy fogják. Ha elengedik, egyből elhallgat. A Jobbik erejét az adja, hogy az utóbbi 8 év kormányzása során a baloldal nem foglalkozott a valós problémákkal, az ellenzék pedig inkább magát, mint az általa képviselteket igyekezett helyzetbe hozni. Ha kormányváltás jön, és a jobboldal végre nekiront a gyakorlati feladatoknak, a Jobbik jó eséllyel úgy meggyengül, hogy az antifasizmus teljes eszköztárát be kell majd vetni az életben tartására. Ugyanis a Jobbikra mutogatva lehet igazán ártani a Fidesznek, ami az antifasizmus vezéralakjainak fontos, ha nem éppen fő célja.
Hogy állunk az árpádsávos zászló alatt tüntetőkkel? Felemás módon. Az árpádsávos zászló az árpád-házi királyok lobogója, elfogadott nemzeti jelkép, benne van a címerben, rajta van a személyi igazolványon, és megtalálható sok más hivatalos helyen. Mégis van vele kapcsolatban egy kis bökkenő. Az a tény, hogy a II. világháborúban a nyilaskeresztesek elbitorolták, és kissé átalakított formában a deportálásokkal, gyilkosságokkal is összefüggésbe hozták elég ok a használatának átgondolására. Jogos a vészkorszak túlélőinek és leszármazottaiknak az aggálya, az árpádsáv bizony vitatható jelképpé vált, használata ellenjavallt, hiába nem ütközik a törvény betűjébe. Természetesen az árpádsávos felvonulók is tisztában vannak ezzel, kajánul éppen így szeretnének borsot törni az őket minden más tekintetben kiválóan sakkban tartó baloldal orra alá. Az árpádsávos oldalhoz kötődő gazdasági-politikai javaslatokat nyolc éve megfontolás nélkül félresöpri a baloldali kormány, és cserébe nem baloldali eredményeket, hanem korrupciót és karhatalmat ad. Ha rajtam múlna, én bizony nem vonulnék fel árpádsávos zászlóval. Ha rajtam múlna, én bizony nem hagynám figyelmen kívül a felnőtt társadalom kilencven százalékának jogos problémáit. Sajnos nem rajtam múlik, ezért csak megállapítom, hogy a társadalmi jelenségeknek mindig van okuk, melyeket kezelve azok megoldhatók. A közéleti konszenzust egy új társadalmi szerződés megkötésével lehet megteremteni.
Végezetül: a fasizmus, nácizmus, radikalizmus, a mindenkori szélsőség csakis kellően frusztrált társadalomban marad jelentős tényező. Az I. világháborúban végletekig megalázott Németország bosszúszomja fújta Hitler vitorlájához a hátszelet, enélkül ma sztálinizmusnak vagy maoizmusnak kéne hívnunk az erőszakos szélsőség mumusát. Ha nincs Trianon, akkor nincs magyar vészkorszak, nincs Szálasi-jelenség sem, mert nem kap tömeges támogatást. Ha nincs öszödi beszéd és szétvert tüntetéssorozat, ma nincs Jobbik sem. Nem kötelező szembenézni az összefüggésekkel, csak praktikus.
2010. február 5., péntek
Közösségi pragmatizmus kontra antifasizmus
Lépjünk fel radikálisan a szélsőségek ellen, tüntessük el a demokráciából az egyre népszerűbb Jobbikot, rekesszük ki a kirekesztőket - ja, és küzdjünk fegyverrel a békéért. Felületes pillantásra értelmesnek tűnő, valójában alapvető fogalmi ellentmondásokkal terhelt ötletekben tobzódik a közélet baloldala. A magyar (és a nemzetközi) baloldal paradigmája szerint a fasizmus volt az ősbűn, az rontotta meg a világot, mely csak a fasizmus kiirtásával (de legalábbis mindennapi elátkozásával) tehető ismét széppé, jóvá, igazságossá. Na és ki volt a legnagyobb fasiszta? Hát Hitler. Nem Mussolini a maga "vessző"paripájával, őt már el is felejtettük. Kik Hitler mai barátai, azaz a neonácik? Hát az árpádsávosok. Árpáddal vagy a sávokkal van baj? - esetleg a nyilas rémuralommal? Nem könnyű eldönteni mai, eszmeáradattól mámoros baloldali fejjel, de szerencsére nem is szükséges: vesszen, akinek a véleményformálók szerint vesznie kell! Ám a magyar közélet minimum két oldalból áll, és az előbbitől, azaz az egyiktől definíció szerint különbözik a másik.
A magyar jobboldal, avagy az ősi juss tábora szerint a magyar nyelv a teremtés ősnyelve, bolygóközi, sőt intergalaktikus kommunikációs eszköz. Magyar volt Jézus (állítólag Ádám is) meg a szent család. A magyarok szépek, okosak, szerények, szorgos-dolgos nép. Miért nem tejjel-mézzel folyó ország Magyarország, kérdezhetnénk? Hát mert elárultak minket. Kik? Mindenki, aki szerint a magyarok nem olyan szépek, okosak, szerények, szorgos-dolgosak, hogy ajándékba kapják a nemzetközi közvéleménytől saját munkájuk gyümölcsének tízszeresét, természetesen évente. Merthogy Magyarország a Kárpátok Svájca, a független szabadságvágy és a szabad függetlenségvágy hazája, melyet a plázák hazájává züllesztett a nem magunkfajta (ergo megbosszulandó) bitang siserehad. Próbáljuk meg az utóbbi mondatot lefordítani tetszőleges európai nyelvre. Nem fog sikerülni. Európa valószínűleg ezért nem érti, mit nyavalyognak folyton ezek a magyarok? Az ügyeinkkel még egyáltalán foglalkozók legyintenek egyet, és azt gondolják: épp elég nekünk a magunk baja, bizonyítsák szépségüket, okosságukat, szorgos-dolgosságukat úgy a magyarok, hogy megoldják a sajátjukat. A szerénységüket meg azzal támasszák alá, hogy nem hirdetik világszerte: figyelem, emberek, ma még félkézzel kapaszkodva, de holnap (iszonyú erőbedobással és halált megvető bátorsággal, allé-'opp) talán már elengedett kézzel ülünk a bilin!
Jó lenne, ha e minimum két paradigma vezérképviselete és harcos fanklubtagjai kommunikálni tudnának egymással. Az alábbiakban bebizonyítom, hogy a. miért elvi lehetetlenség a két tábor közötti értelmes kommunikáció; b. a gyakorlatban miért lehetséges, sőt elengedhetetlen mégis.
Az antifasiszta tábor szerint minden rossz okozói a fasizmus, a szélsőséges mozgalmak, a rasszizmus, az előítéletek. Ha ezek megszűnnek, beköszönt a szép (és jó, virágzó) új világ. Az, hogy pillanatnyilag épp a szélsőségek vannak feljövőben, plusz Magyarország nem szép, nem virágzó, nem bizonyít semmit. Az emberek becsaphatók, akár tömegesen, hosszú időre is, minden külső, objektív ok nélkül téveszmések, bűnbakkeresők. Itt akár el is gondolkodhatnánk, hogy objektív ok nélkül senki sem keres bűnbakot, de csitt... még kirúgnak a fanklubból. Minél több a szélsőséges, annál vadabbul harcolnak ellenük a demokraták, addig, amíg be nem köszönt a jólét. Annyit azért elismer e tábor, hogy hosszú harcra lehet számítani. Az érvelés légmentesen zárt, a valóság foszlányai sem képesek belehatolni, hiszen ha nagy a nyomor, akkor nagy a bűnbakképzés, ergo nagyon antifasisztának kell lenni, ha még nagyobb a nyomor, akkor még nagyobb a bűnbakképzés, és így tovább, körbe-körbe.
Az ősi juss fanklub tagjai ugyancsak zárt rendszerben gondolkodnak: ha nagy a nyomor, nagy az árulás, ergo nagyon árulóellenesnek kell lenni, ha még nagyobb a nyomor, még nagyobb az árulás, i tak dalse unzóvájter. Ez a logika nem jobb, bár nem is rosszabb, mint a másik oldalé. Elvben nincs olyan üzenet, ami áttörheti a két tábor közötti falat.
A gyakorlat azonban attól szép, hogy gyakorlati: más országok rég feltalálták a GDP-t, eddig azzal mérték a jólétet, és most dolgoznak a pontosabb és fenntarthatóbb öko-GDP-n. Nekünk még a GDP 1.0-t kell felfedeznünk. Gyengébbek és elvben gondolkodók kedvéért: a GDP egy állam közössége (a nemzet) által előállított javak összessége. A GDP mindig nagyobb, ha a nemzet tagjai egymással együttműködve dolgoznak, mint ha betartanak egymásnak. Az a kőművesbrigád, amelynek tagjai együtt építenek mindig sikeresebb lesz, mint az, amelynek fele épít, fele meg visszabont. Akkor is nagyobb a GDP, ha a nemzet tagjainak tulajdonában vannak a termelést lehetővé tevő eszközök, az értékesítést lehetővé tevő hálózatok, mert így a termelés és eladás hasznát is a nemzet számolja el, eredeti ógörög logikai axiómával szólva: stipi-stopi bibibí. Na, ennyi dióhéjban a GDP 1.0, lehet agyalni a GDP 2.0-n.
A Magyar Köztársaság mai objektív problémái a termelő ágazatok alulteljesítése, a túlzott importfüggőség, az alacsony hazai tulajdon és hozzáadott érték, az alulfoglalkoztatottság, a demokrácia és a közélet deficites működése, az igazságszolgáltatás lassúsága és bizonytalansága, a köz- és vagyonbiztonság (vagy legalábbis ezek érzetének) alacsony foka, az ezekből eredő frusztráltság és szélsőséges indulatok, valamint az egészre elvi malasztot vagy huszáros hagymázt ígérő politikai osztály viselkedése. Aki mindezt végiggondolja, az ki tud lépni az önhergelő táborokból, s elindulhat kőművesbrigádot keresni.
A magyar jobboldal, avagy az ősi juss tábora szerint a magyar nyelv a teremtés ősnyelve, bolygóközi, sőt intergalaktikus kommunikációs eszköz. Magyar volt Jézus (állítólag Ádám is) meg a szent család. A magyarok szépek, okosak, szerények, szorgos-dolgos nép. Miért nem tejjel-mézzel folyó ország Magyarország, kérdezhetnénk? Hát mert elárultak minket. Kik? Mindenki, aki szerint a magyarok nem olyan szépek, okosak, szerények, szorgos-dolgosak, hogy ajándékba kapják a nemzetközi közvéleménytől saját munkájuk gyümölcsének tízszeresét, természetesen évente. Merthogy Magyarország a Kárpátok Svájca, a független szabadságvágy és a szabad függetlenségvágy hazája, melyet a plázák hazájává züllesztett a nem magunkfajta (ergo megbosszulandó) bitang siserehad. Próbáljuk meg az utóbbi mondatot lefordítani tetszőleges európai nyelvre. Nem fog sikerülni. Európa valószínűleg ezért nem érti, mit nyavalyognak folyton ezek a magyarok? Az ügyeinkkel még egyáltalán foglalkozók legyintenek egyet, és azt gondolják: épp elég nekünk a magunk baja, bizonyítsák szépségüket, okosságukat, szorgos-dolgosságukat úgy a magyarok, hogy megoldják a sajátjukat. A szerénységüket meg azzal támasszák alá, hogy nem hirdetik világszerte: figyelem, emberek, ma még félkézzel kapaszkodva, de holnap (iszonyú erőbedobással és halált megvető bátorsággal, allé-'opp) talán már elengedett kézzel ülünk a bilin!
Jó lenne, ha e minimum két paradigma vezérképviselete és harcos fanklubtagjai kommunikálni tudnának egymással. Az alábbiakban bebizonyítom, hogy a. miért elvi lehetetlenség a két tábor közötti értelmes kommunikáció; b. a gyakorlatban miért lehetséges, sőt elengedhetetlen mégis.
Az antifasiszta tábor szerint minden rossz okozói a fasizmus, a szélsőséges mozgalmak, a rasszizmus, az előítéletek. Ha ezek megszűnnek, beköszönt a szép (és jó, virágzó) új világ. Az, hogy pillanatnyilag épp a szélsőségek vannak feljövőben, plusz Magyarország nem szép, nem virágzó, nem bizonyít semmit. Az emberek becsaphatók, akár tömegesen, hosszú időre is, minden külső, objektív ok nélkül téveszmések, bűnbakkeresők. Itt akár el is gondolkodhatnánk, hogy objektív ok nélkül senki sem keres bűnbakot, de csitt... még kirúgnak a fanklubból. Minél több a szélsőséges, annál vadabbul harcolnak ellenük a demokraták, addig, amíg be nem köszönt a jólét. Annyit azért elismer e tábor, hogy hosszú harcra lehet számítani. Az érvelés légmentesen zárt, a valóság foszlányai sem képesek belehatolni, hiszen ha nagy a nyomor, akkor nagy a bűnbakképzés, ergo nagyon antifasisztának kell lenni, ha még nagyobb a nyomor, akkor még nagyobb a bűnbakképzés, és így tovább, körbe-körbe.
Az ősi juss fanklub tagjai ugyancsak zárt rendszerben gondolkodnak: ha nagy a nyomor, nagy az árulás, ergo nagyon árulóellenesnek kell lenni, ha még nagyobb a nyomor, még nagyobb az árulás, i tak dalse unzóvájter. Ez a logika nem jobb, bár nem is rosszabb, mint a másik oldalé. Elvben nincs olyan üzenet, ami áttörheti a két tábor közötti falat.
A gyakorlat azonban attól szép, hogy gyakorlati: más országok rég feltalálták a GDP-t, eddig azzal mérték a jólétet, és most dolgoznak a pontosabb és fenntarthatóbb öko-GDP-n. Nekünk még a GDP 1.0-t kell felfedeznünk. Gyengébbek és elvben gondolkodók kedvéért: a GDP egy állam közössége (a nemzet) által előállított javak összessége. A GDP mindig nagyobb, ha a nemzet tagjai egymással együttműködve dolgoznak, mint ha betartanak egymásnak. Az a kőművesbrigád, amelynek tagjai együtt építenek mindig sikeresebb lesz, mint az, amelynek fele épít, fele meg visszabont. Akkor is nagyobb a GDP, ha a nemzet tagjainak tulajdonában vannak a termelést lehetővé tevő eszközök, az értékesítést lehetővé tevő hálózatok, mert így a termelés és eladás hasznát is a nemzet számolja el, eredeti ógörög logikai axiómával szólva: stipi-stopi bibibí. Na, ennyi dióhéjban a GDP 1.0, lehet agyalni a GDP 2.0-n.
A Magyar Köztársaság mai objektív problémái a termelő ágazatok alulteljesítése, a túlzott importfüggőség, az alacsony hazai tulajdon és hozzáadott érték, az alulfoglalkoztatottság, a demokrácia és a közélet deficites működése, az igazságszolgáltatás lassúsága és bizonytalansága, a köz- és vagyonbiztonság (vagy legalábbis ezek érzetének) alacsony foka, az ezekből eredő frusztráltság és szélsőséges indulatok, valamint az egészre elvi malasztot vagy huszáros hagymázt ígérő politikai osztály viselkedése. Aki mindezt végiggondolja, az ki tud lépni az önhergelő táborokból, s elindulhat kőművesbrigádot keresni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)