A személyközi kapcsolatok 2. szabálya

(1. Minden ember boldogságra, elfogadottságra, szeretetre és tiszteletre vágyik a belső elképzelése szerint.
2. Minden ember szimmetrikus kapcsolatrendszert kíván másoknak, úgy, hogy az előnyös legyen saját maga és szerettei számára.
3. Egzisztenciális biztonságáért cserébe minden ember lemond az előzőek arányos részéről.
4. Minden ember igyekszik átörökíteni a szerzett társadalmi előnyeit.)


2. Minden ember szimmetrikus kapcsolatrendszert kíván másoknak, úgy, hogy az előnyös legyen saját maga és szerettei számára.

A legújabb kutatási eredmények szerint beépített evolúciós kalkulátorral rendelkezünk, amely méri, hogy mennyit adtunk embertársainknak, mennyit kapunk tőlük, és igazságtalan minősítéssel látja el a számunkra negatív egyenleget. A majmok is rendelkeznek hasonló kalkulátorral, megjegyzik, kitől mennyi szívességet, ételt, segítséget kapnak, és alkalomadtán viszonozzák. Az ember fokozottan képes erre, viszont korrigálhatatlanul önközpontúan gondolkodik.

Mások közötti interakciókban nagyjából tárgyilagos megfigyelő, magával és szeretteivel ellenben elfogult. Miközben elméletben kiegyensúlyozott cserékre tart igényt, a gyakorlatban azt reméli, a végén valahogy mégis jobban jár, ennek érdekében képes és hajlamos is a legbonyolultabb, racionálisnak, sőt önfeláldozónak tűnő indokokat kigondolni. A "minden szentnek maga felé hajlik a keze" közmondás jelzi, hogy ez alól senki sem kivétel. Az önközpontúság mértéke személyiségtípustól függ, de soha sem nulla. Nem áll módunkban magunkat kívülről megfigyelni, és  ahogy a szemünk nagyobbnak érzékeli a közeli tárgyakat, a gondolkodásunk is nagyobbnak mutatja a hozzánk közel álló szempontokat.

Mivel így "szimmetrikus etikát" felkiáltással minden ember önérdekű aszimmetriát akar bevezetni, családnál nagyobb csoport soha nem érthetne egyet -- ha nem létezne a 3. szabály.

Folyt. köv.

Az 1. szabály leírása: http://verteslaszlo.blogspot.com/2013/01/a-szemelykozi-kapcsolatok-mechanikaja.html