Napi fix filó 9. rész

2. A tudományból nem lehet erkölcsi szabályokat levezetni 
A tudomány utolsó jelentős korlátja, hogy nem következik belőle magatartási szabály. Persze nem csak a tudományból nem lesz erkölcs, semmilyen állításból nem lesz felszólítás - fejtette ki David Hume immár 250 éve. Levezetése máig érvényes, egyszerűen fogalmazva: abból, hogy a pisztolygolyó milyen hatást kelt a fejben, semmilyen további állítással sem következik, hogy "tehát ne lőjünk fejbe embereket". Felszólítás csak másik felszólításból vezethető le: azt szeretnénk, hogy ember ne ártson embernek, a fejbe lövés árt, tehát ne lőjünk fejbe embert. 
    Szomorú, hogy még a filozófusok közül is kevesen tartják evidenciában ezt a Hume guillotinjának vagy angolul "is - ought problem"-nek is nevezett gondolatmenetet. Senki nem szól pl. Richard Dawkins-nak, aki komoly fórumokon szónokol arról, hogy az életünket szabályozza a tudomány, hogy amennyiben a tudomány kijelentéseiből levezetett magatartási szabályokra gondol, akkor ez tájékozatlan, sőt felvilágosulatlan ötlet. 
    A tudomány egyrészt technikai eszközöket nyújt számunkra, másrészt a természet törvényeit jobban megértve hatékonyabban tudjuk elérni a céljainkat. A célokat azonban nekünk kell kitűznünk. 
    Példa: az ókorban többek között nyakba akasztott amulettet használtak fogamzásgátlásra; a fogamzásgátló tabletta ennél sokkal jobb módszer; a fogamzásgátlást mint célt azonban előbb ki kell tűzni, mivel nem alapértelmezett. Helyesnek tűnő gondolatmenet, hogy amennyiben fogamzásgátlást szeretnénk, ne amulettet használjunk, hanem fogamzásgátló tablettát. Nem tűnik helyes gondolatmenetnek, hogy a fogamzásgátló tabletta hatékonyabb az amulettnél, tehát szedjünk fogamzásgátló tablettát - elfelejtettük ugyanis tisztázni, hogy cél-e a fogamzásgátlás. Vagyis a tudomány elénk teszi a fogamzásgátló tablettát mint az amulettnál hatásosabb eszközt, de nem ad a szedésére vonatkozóan szabályt. 
    Arra az érvre, hogy mivel többé-kevésbé egyformák a céljaink, a tudományos állítások mégis csak alkalmasak az élet szabályozására, a fenti példára hivatkozhatunk: szemlátomást nem egyformák a céljaink, illetve korántsem övezi őket egyetértés. A hegyi barlangokba húzódó lázadók kiiktatására például a vudubaba szurkálásánál sokkal hatékonyabb a vákuumbomba, ám nem tehetjük szabállyá, hogy "tehát használjunk vákuumbombát", mert - finoman szólva - nincs egyetértés arról, hogy a hegyvidéki lázadókat ki akarnánk iktatni. Ha a tudományból bármiféle használati szabály következne, óriási bajban lennénk a világ megsemmisítésére képes fegyvereinkkel. Kötelesek lennénk megsemmisíteni magunkat? Aligha. Abszurd eredményhez vezetne, ha magatartási szabályalkotó erőt tulajdonítanánk a tudománynak. 
    Van-e némi igazsága Richard Dawkins-nak, illetve megfogalmazható-e szabatosan az ötlete? Talán így: ahol egyetértünk a célban, és rendelkezésünkre áll egy tudománytalan, meg egy tudományos alternatíva, ott használjuk a tudományos módszert. Az ilyen helyzet azonban meglehetősen ritka, így ebben az átfogalmazott formában minimálisra szűkül a lehetséges alkalmazások köre: amiről komoly közéleti vita folyik, azzal kapcsolatban vagy a célban nem értünk egyet, vagy abban, hogy mi tudományos és mi tudománytalan. Ahol pedig megvan ez az egyetértés, ott nem vitatkozunk, vagyis Dawkins hol falon dörömböl kapu helyett, hiába, hol meg nyitott kapun, feleslegesen. 
    Hume guillotinja filozófiai alapismeretté kellene, hogy váljon: tudományból nem lesz erkölcs, következésképp a tudomány nem alkalmas az életünk szabályozására. 
    Az állítások és az erkölcsi szabályok közötti átmenetet a célok és preferenciák képezik, ezek vizsgálata előtt azonban szót kell ejtenünk az "igazság" típusairól és a velük kapcsolatos logikai buktatókról.