2014. május 16., péntek

Útmutató új látogatóknak

Kedves Látogató!

Ezen a blogon közel 700 közéleti gondolatmenet található, az utóbbi években igyekeztem aktuális fejlemények kapcsán következetesen kifejteni az álláspontomat. Mára nagyjából leírtam, miről mit gondolok, milyen témát honnan és hogyan közelítek meg, hogy abból valami ésszerűt és jólétnövelőt hozzak ki a konstruktív, pozitív gondolkodás jegyében.

Összességében arra jutottam, hogy a Platón és Arisztotelész által kidolgozott ésszerű gondolkodás módszertanát ált. isk. 1. osztálytól kellene tanítani, ahogy a számtant. Sem Plató, sem Ari nem volt keresztény, ezért világnézettől függetlenül, mindenki számára hasznos lenne megismerni azt, amit ők már 2500 éve tudtak, ám a billentyűzetet koptató mai magyarok döntő többsége még nem tud, mert sosem tanulta, és eddig nem volt nyilvánvaló, hogy a demokratikus jóléthez szükséges.

Fájdalmasan hiányzik az adatokat gyűjtő, elemző, összképet készítő, kritikai ellenőrzést végző, és AZUTÁN hozzászóló típusú ember, a hungarosapiens neticus - legalábbis számomra fájdalmasan. Érzelmekről sok millióan szeretnek vitatkozni, de ebből csak logikátlan vagdalkozás lesz, nem ésszerű demokrácia és jólét.

Az aktualitások részben ismétlődnek, én viszont nem szeretném havonta ismételni azt, amit egyszer már megírtam. Nem inspirál, hogy kifejtsem, 2+2 nem csak januárban, hanem februárban is 4, mert ismét felmerült a probléma, és ha így folytatjuk, márciusban újra le kellene írni, hogy 2+2=... Ez uncsi. Tetszenének inkább megtanulni az ésszerű gondolkodás alapjait. Nem feltétlenül itt, hanem Platón és Arisztotelész műveiből, valamint a Wikin főleg angolul fellelhető történelmi és tudományos összefoglalókat módszeresen tanulmányozva. Pl.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Logika

Ismételgetés helyett mostanában inkább mások írásai alatt helyezek el észrevételeket, hogy felkeltsem az olvasó kíváncsiságát: vajon mi egyebet találhatott még ki a(z ilyen-olyan) szerző (hogy menne erre meg arra). A csaknem 700 posztból kiderül, mi jutott még az ilyen-olyan szerző eszébe, érdemes időrendben, 2009-től indulva áttekinteni. Jó olvasást, töprengést és ésszerű kommentelést kívánok.
VL

14 megjegyzés:

  1. "Összességében arra jutottam, hogy a Platón és Arisztotelész által kidolgozott ésszerű gondolkodás módszertanát ált. isk. 1. osztálytól kellene tanítani, ahogy a számtant." Ez világos, hiteles beszéd - ha az értékrended platóni és arisztotelészi (és még utilitarista/következményetikai stb. is), akkor örvendetes, ha annak és csakis annak nevezed, nem pedig olyasminek, ami valójában nem (ti. keresztyéni), és aminek sok okfejtésedben és konklúziódban ellentmondasz (legalábbis egyelőre - lehet, később ez megváltozik, és megtalálod a keresztyéni konklúziókat is).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "ha annak és csakis annak nevezed, nem pedig olyasminek, ami valójában nem (ti. keresztyéni)"

      A józan ész használata nem kereszt(y)én(y)i?

      Törlés
  2. A kereszt(y)én(y)i józan észé az. Aki kereszt(y)én(y), annak azt illik használni, ha valóban érti, mi az. A platóni stb. józan ész önmagában nem kereszt(y)én(y)i. Hasznos, de még nem az. A keresztyén hit nem haszonelven alapul. De erről már eszmét cseréltünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A platóni stb. józan ész önmagában nem kereszt(y)én(y)i"

      De az. Részhalmaza a kereszténységnek. A kereszténység több, mint csupán józan ész, de a kereszténység sehol nem mond ellent a józan észnek, és magában foglalja a józan ész Platón, Arisztotelész és mások által leírt használatát.

      Jó kérdés, hogy Platón és Arisztotelész keresztény lett volna-e, ha nem születik a Messiás előtt. Azt gondolom, hogy mindketten keresztények lettek volna, mert egész életükben megoldásokat kerestek a világ megértésére és jobbá tételére. A keresztények is ezzel foglalkoznak.

      Törlés
  3. "(...) A keresztények is ezzel foglalkoznak". Igen, Jézus tanítása alapján, ami nem a haszonelvet tanítja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én célszerűbbnek látom azt az értelmezési keretet, hogy van a két főparancs: 1. szeresd Istent teljes erődből/szíveddel/elméddel, és 2. szeresd embertársadat, mint önmagadat. Valamint: 3. tegyek tanítványommá minden népet.

      Ami ezt a három célt szolgálja, az rendben van, legyen bár logika, józan ész, haszonelv. Ami nem ezt szolgálja, az nincs rendben, legyen bár... akármi.

      Mit szólsz ehhez?

      Törlés
  4. Azt szólom, hogy az eszköz akkor szolgálja a célt, ha adekvát a célhoz. Vagyis a keresztyén célt nem szolgálhatod nem keresztyén eszközökkel. A haszonelv kifejezetten NEM szolgálja a keresztyén tanítás terjesztését. Ellenkezik a kegyelemmel mint ki nem érdemelt és ki nem érdemelhető ajándékkal, ami a tanítás gerince, és az abból következő logikával, és az ezzel a logikával leszűrhető konklúziókkal. Ha ezt a pillért nem fogadod el, nem fogod fel, és nem tekinted kiinduló pontnak, tarthatod magad bárminek, nem lehetsz keresztyén/keresztény hívő, és nem azért mert tilos, hanem mert a tanítás velejét nem teszed magadévá. Hát erről vitáztunk korábban.

    VálaszTörlés
  5. Tehát nincs keresztyén haszonelv, keresztyén platonizmus, keresztyén arisztotelizmus, keresztyén következményetika, keresztyén darwinizmus. Ezek nincsenek, de kreálni azért lehet őket. Van keresztyén józan ész és logika, de ezekhez nincs köze.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értek egyet azzal, hogy az ésszerű gondolkodás ütközik a kereszt(y)én(y)séggel. A fekvőtámasz sem ütközik vele, holott kiderülhet, hogy sok pogány csinált fekvőtámaszt az idők kezdete óta. A fekvőtámasz karhasználat, az ésszerű gondolkodás agyhasználat.

      Jézus megadta a három parancsot, lásd fentebb. Ha ezt segíted egy szinte tetszőleges módszerrel, akkor rendben vagy. Értem, mi lehet a felvetésed: hogy a haszonelv esetleg a természeténél fogva összeférhetetlen a keresztyénséggel. Szerintem nem, a haszonelv azt jelenti, hogy akarsz valamit csinálni, és megcsinálod, eredményre törekszel, és eléred az eredményt. Ez nem ütközik Jézus tanításával, nem lehet tanítvánnyá tenni minden népet anélkül, hogy tanítvánnyá tennél minden népet. Nem szeretheted embertársadat, mint önmagadat, ha nem szereted úgy. A magánéletében ki-ki eredményre törekszik, közösségi szinten szoktak manapság ellankadni a dolgok, mintha gond lenne közösségi eredményeket elérni. Nem gond.

      Mi az, ami valóban összeegyeztethetetlen a kereszténységgel? Mindaz, amihez meg kell szegni a tízparancsolatot - a végcélt tekintve. Például gyilkolni a szeretet jegyében, vagy házasságot törni a hagyományos családmodell védelmére... De ezek nevetséges, nyilvánvaló ellentmondások. Ellenben agyat használni Jézus tanításának életre váltása és terjesztése céljából teljes mértékben megfelel Jézus tanításának, ez a tálentumok kamatoztatása.

      Törlés
  6. "akarsz valamit csinálni, és megcsinálod, eredményre törekszel, és eléred az eredményt. Ez nem ütközik Jézus tanításával ". De nem is ezt tanítja. Vagy ezt szánod öröm hírül "minden népnek"? Komolyan és elismerőleg írtam fentebb, hogy "egyenes, hiteles beszéd", ha valóban annak nevezed a világnézetedet, ami, és nem annak, ami nem. Magadnak is és a keresztyén tanítás hitelének is jót teszel vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsáss meg, a halmazkoncepció szerintem világos: Jézusnak van az a tanítása, ami Jézus tényleges tanítása, ez a nagy halmaz. A halmaz része az a módszer, amellyel ezt a tanítást életre váltjuk, megvalósítjuk. Ha a módszer Jézus tanításának megvalósítását szolgálja, akkor a módszer jó, összeegyeztethető a kereszténységgel. De egyetlen módszerre sem áll, hogy az lenne Jézus tanítása. Jézus tanítása az evangéliumban olvasható, én a megvalósítást segítő módszerekről szoktam írni, egyetlen ponton sem állítva, hogy a fejtegetéseim bármiben változtatnának Jézus tanításán. Mindössze módszertani ötleteim vannak a megvalósításra.

      Pl. az, hogy ma ebédelsz, az nem összeegyeztethetetlen a kereszténységgel. Ha a dolgok nagy rendjében te Jézus tanítását valósítod meg, akkor az ebéded a módszer része. Ha nem Jézus tanítását valósítod meg, akkor az ebéd értelemszerűen nem része a módszernek. Ugyanakkor az ebéd nem azonos Jézus tanításával, nem érdemes azzal visszavágni, hogy "oké, de Jézus nem az ebédelést tanította". Persze, hogy nem, de ki állította az ellenkezőjét? Bocs a szájbarágásért, ez tök egyszerű, ha lépésenként véggiggondoljuk.

      Ebből következően egy csomó módszernek és tevékenységnek nincs alapértelmezett helyessége vagy helytelensége, az értéke attól függ, hogy Jézus tanításának megvalósítását szolgálja-e egy adott ember esetében, vagy nem. Sokan használják a kereszténység ellen a tehetségüket, ezért a keresztényeknek is sokat kell kamatoztatniuk a tálentumaikat Jézus tanításáért.

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. "akarsz valamit csinálni, és megcsinálod, eredményre törekszel, és eléred az eredményt. Ez nem ütközik Jézus tanításával "
    Akkor másképp válaszolok: nem ütközik, de nem is szolgálja önmagában. A célod kitűzése, érte a munka és a cél elérése (ezt nevezzük el az egyszerűség kedvéért sikernek) irreleváns a tanítás szempontjából. A tanítás szempontjából az számít, hogy mit kezdesz ezzel a sikerelérő képességeddel és mire használod a sikered. Csak ennyiben szolgálhatja a sikered a tanítás megvalósítását. A tanítás nem arra buzdít, hogy sikeres légy, hanem hogy a sikeredet mások javára használd Isten dicsőségére, és ezért és csakis ezért akarj sikeres lenni. Mindened ajándék, úgy is kell vele bánnod, vagyis mindent át kell magadon áramoltatnod, mert ez következik logikusan a tanításból. Amennyit átáramoltatsz magadon, annyit sokszorosan visszakapsz, amennyit megtartasz az alapszükségleteiden - nem az igényeiden - túl, az a veszteséged, és a tanítás ellen hat - más szóval szolgává kell válnod, hogy szabad légy. Ha ezt nem érted, olvasd figyelmesebben a Bibliát, ha a bárkán akarsz lenni, amikor továbbindul.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont azt mondom, amit te, épp ezért érdekes, hogy ez a vita egyáltalán kialakulhatott. Akár elemezhetjük, hogy lehet, hogy kezdettől ugyanarról a tartalomról beszélünk, és mégis sikerült szavakon elcsúsznunk. De a lényeg a tartalmi egyezés. :)

      Törlés