2012. január 28., szombat

A kereszt(y)én(y) álláspont

Régóta fontolgatom ezt az írást, ugyanis közéleti vitákban keresztény álláspontomat kifejtve rendszeresen azt az ellenérvet kapom, hogy beszéljek a magam nevében, én csak egy ember vagyok, nem tömeg, nem többség, hogy merek a keresztények, a magyarok, a közösségben/nemzetben gondolkodók nevében szólni?! Egy hete, január 21-én közel félmillió magyar vonult fel a kormányt, a reformokat, a magyarságot, a nemzetet és a kereszténységet támogatva, felemelő egységben. Ez az egység azonban még nem elég hangos, nem elég nyilvánvaló, nem elég bátor, még nem felel meg a "szelíd, mint a galamb, okos, mint a kígyó" követelménynek. Szükségesnek tartom, hogy a nemzetben gondolkodó magyar keresztények/keresztyének közös álláspontot fogalmazzanak meg néhány közéleti kérdésben.

További ihletet adott, hogy ma reggel olvastam Dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok, világbajnok, kilencszeres magyar bajnok vízilabdázó, edző és szövetségi kapitány friss interjúját. Az ifjú riporter nem más, mint öttusázó olimpiai bajnokunk fia.
"Balczó Bence: Keresztény iskolába járok. Üzen valamit az iskolám tanulóinak?
Faragó Tamás: Egy keresztény iskolának egy keresztény ember, ha üzenhet, akkor elsősorban azt üzeni, -- amit még a templomban a pap sem mer elmondani --, hogy bízzanak magukban, és ne féljenek semmitől! Sokan vagyunk!"
http://hirmondo.budakeszi.hu/budakeszi-hirek/sport/867-a-vizilabda-kiralya )

Sokan vagyunk, de még nem bízunk magunkban. Olvassuk a rólunk szóló, külföldről jövő híreket, és megrettenünk az árnyékunktól. Várjuk, reméljük Magyarország fellendülését, de még keressük a hangunkat. Félszívvel megfogalmazott üzeneteinket ma még elnyomja a közös kottából harsogó harcias kisebbség, amely a többséggel szemben hirdet demokráciát -- ha kell, az egész világot hadba szólítva saját honfitársai ellen. Ez így nem mehet tovább. Alkossunk mi is közös kottát az alábbi ügyekben:

- a keresztyénség/kereszténység közéleti szerepe
(pl. mivel hitünk az élet minden területét befolyásolja, célunk, hogy a Jézus Krisztusban való hit és a történelmi egyházak valós társadalmi súlyuknak megfelelően szerepeljenek a közéletben, a politikai döntésekben, továbbá a keresztyének jól hallható, világos üzeneteket fogalmazzanak meg minden kérdésben)
- nemzeti kultúra
(pl. a nemzeti kultúra az európai kultúra alapegysége, nem ellentétben, hanem harmóniában áll vele)
- Európai Unió
(pl. az Unió a gazdasági jólét érdekében jött létre, minden tagállam nyelvét és kultúráját tiszteletben tartja; Magyarország joggal vár fokozódó jólétet az uniós tagságtól, az Unió csak ezzel párhuzamosan várhatja el a közösségi szabályoknak való megfelelést)
- nemzeti érdekképviselet
(pl. valamennyi magyar állampolgár és a határon túl, illetve a világban szétszórtan élő magyar a nemzet része, értelmi kíhívásokkal küzdők kedvéért: a zsidók és a cigányok is!, ennélfogva az a célunk, hogy kizárólag ennek a teljes nemzetnek az érdekeit képviselő emberek kerülhessenek a közhatalom közelébe)
- nemzeti tulajdonú gazdaság
(pl. gazdasági jólétünk alapja egy jövőben kialakítandó, dominánsan hazai tulajdonú gazdaság, amely kizárólag kölcsönösen előnyös együttműködésre hajlandó a külföldi gazdasági szereplőkkel)
- melegházasság
(pl. a házasság történelmileg hasznos formája a heteroszexuális szentségi házasság, az állami heteroszexuális házasság ennek lebutított formája, amely tovább már nem hígítható)
- abortusz
(pl. az élet a fogantatással kezdődik, ezt nem szokás vitatni; a vita arról folyik, hogy ezen igazság nevében célszerű-e tiltani a magzat megölését olyan anyák számára, aki kétségbeesésükben nem látnak más alternatívát; abortusz helyett az örökbeadást szorgalmazzuk, de csakis önkéntes belátás alapján -- azaz nem javasoljuk az abortusz törvényi betiltását)
- a keresztények pártossága
(pl. a kereszténység pártsemleges, de nem értéksemleges; logikus, hogy alternatíva híján a Fidesszel szövetséges Kereszténydemokrata Párt minden más pártnál nagyobb támogatásra számíthat a keresztény választók részéről; logikus, hogy amennyiben a fenti értékeknek egy párt, jelenleg konkrétan a Fidesz-KDNP toronymagasan jobban megfelel vetélytársainál, akkor toronymagasan több szavazatra számíthat a keresztények részéről; hangsúlyozzuk azonban, hogy minden párt előtt nyitott a keresztény szempontok teljesítése, VALAMINT az így elérhető keresztény szavazatok megszerzésének lehetősége)

Várom a nemzetben gondolkodó keresztények/keresztyének véleményét, hogy megfontolt közös álláspontot alakíthassunk ki.

2012. január 26., csütörtök

Ki az autoriter hisztis

A Népszabadság szerint ... Fukuyama szerint ... Orbán Viktor. ( http://nol.hu/kulfold/fukuyama__orban_autoriter_hisztis_ ) A várható közérdeklődésre tekintettel utánajártam, mitisírt a hogyishívják, akinek írását épp az előző posztomban elemeztem részletesen. ( http://verteslaszlo.blogspot.com/2012/01/az-intezmeny-teszi-demokraciat.html )

Fukuyama ezt írta ( http://blogs.the-american-interest.com/fukuyama/2012/01/23/do-institutions-really-matter/ ): "Orbán’s behavior betrays an authoritarian thin skin that would rather ban opposition than engage with it."
Szó szerint: "Orbán viselkedése olyan autoriter vékonybőr(ű)ről árulkodik, aki/ami inkább betiltaná az ellenzéket, mintsem hogy vitába bocsátkozzon vele."

A thin skin szótári jelentése: kritikát nem viselő, érzékeny, sértődékeny (ember). A hisztis szóval a Népszabadság nem fordít félre, legfeljebb  "nem bontja ki a valóság minden szeletét". A thin skin kifejezést a Google-ba beütve Sarah Palin korábbi republikánus alelnökjelölt és Obama demokrata párti elnök neve kerül elő, az utóbbi időkben őket nevezték vékonybőrűnek a bírálóik. Jelezve, hogy megsértődnek, ha rosszat írnak róluk, ha csúsztatáson vagy pontatlanságon kapják őket, ha felvonulnak ellenük. Egy blog azt állítja kedvencemről, kecskeméti fütyülős Barack (Vékonybőr) Obama elnökről, hogy nyugtatót kell bevennie, mielőtt bemegy az utóbbi időben republikánus többségűvé vált képviselőházba.

Ennek alapján a hisztis mellett (vagy inkább helyett) a kritikát nem viselő, a nebáncsvirág, a nyuszi, a sértődős és a mimóza is megtenné. Én így fordítanám az ominózus mondatot: "Orbán viselkedése egy autoriter nebáncsvirágról árulkodik, aki inkább betiltaná az ellenzéket, mintsem hogy vitába bocsátkozzon vele."

Elég valószínű, hogy Fukuyama nem valamelyik elmélete részeként süti el ezt a megállapítást, hanem csak alkalmazkodik az amerikai közbeszéd trendjéhez. Mostanában divatba jött lemimózázni azt a politikust, aki nem áll le minden sarkon ordibálni az ellenzékével. A thin skint "gyere ki a hóra, ha mersz" stílusú sértésnek szánják, annak is veszik, érdemes elolvasni, miket írnak a sértett hívei ( http://www.thegatewaypundit.com/2011/08/karl-rove-says-sarah-palin-is-thin-skinned-3-times-2-minutes-video/ ).

Aki szerint most végre jól megaszondta a prof, jól megírta a népobjektivitás csalogánya, és a thin skin nem az Államok belpolitikájáról, hanem testre szabottan Orbán Viktorról szól, az törheti a fejét, pontosan mi a közös (kajszi) Barack Obama, Sarah Palin és a magyar miniszterelnök személyiségjegyeiben. Jó elmélkedést kívánok.

Az intézmény teszi a demokráciát?

A világ demokratikus átalakulásának modellezése terén elévülhetetlen érdemeket szerzett Fukuyama professzor egy friss írásban az intézményrendszer jelentőségén töpreng, és arra jut, hogy miközben mai bevett bölcsesség szerint a jó intézményrendszer elősegíti a jó kormányzást, az pedig a gazdasági növekedést és a társadalom fejlődését, addig Kína az élő bizonyíték, hogy demokratikus intézményrendszer és jó kormányzás nélkül is lehet növekedést produkálni. Sőt, az USA és Nagy-Britannia a mainál sokkal korruptabb, valamint kevésbé hatékony kormányzás mellett csinálta végig az ipari forradalmat. A forma/tartalom dilemmát jól illusztrálja Magyarország: Fukuyama úr szerint az autoriter Orbán szívesebben tiltaná be az ellenzéket, mint hogy egyeztessen vele, jogszabályok tömegét egyszerűen átnyomta tavaly a parlamenten, és meggyengítette a demokrácia ellenőrző intézményeit.

Ugyanakkor hozzáteszi, hogy Orbán nem rendelkezik nagyobb hatalommal, mint például a brit miniszterelnök. A brit jegybank (Bank of England) csak 1998-tól független. Nincs brit alkotmánybíróság, amely őrködne a jogalkotás felett. A brit törvények bármelyike egyszerű többséggel (50%+1 szavazattal) módosítható, ennek birtokában akár a sajtószabadságot is meg lehetne szüntetni. Tehát a különbség -- állapítja meg -- nem az intézményrendszerben, hanem a hatalomgyakorlás módjában rejlik. A westminsteri rendszer "demokratikus diktatúrája" azért bizonyult működőképesnek az angol történelem során, mert a miniszterelnökök a kísértés ellenére sem igyekeztek a parlamenti többségüket arra használni, hogy betiltsák az ellenzéki sajtót. Nem önmagában az új magyar alkotmánnyal van tehát baj (mellesleg: Rick Santorum konzervatív előválasztási elnökjelöltnek tetszene), hanem azzal, amit szerzőinek hosszú távú törekvéseiről elárul. Fukuyama két tanulságot fogalmaz meg: 1. a demokrácia védelme végső fokon nem Magyarországon belül valósul meg, hanem az EU szintjére emelkedik; 2. a legjobb ellenőrző rendszer és vétójog sem véd meg attól, ha egy politikus mindenképpen át akarja erőltetni az akaratát. Talán mégsem az intézmények számítanak. ( http://blogs.the-american-interest.com/fukuyama/2012/01/23/do-institutions-really-matter/ )

Mivel Fukuyama professzor aligha hallgatja a Tölgyessy Péterrel készült magyar nyelvű rádióinterjúkat, röviden összefoglalom az egyikben elhangzott ide vágó eszmefuttatást: a magyar közvélemény azt hiszi, hogy a közéleti bizalomhiányt jogi garanciákkal kezelni lehet. Nem bízunk a másik politikai oldal törekvéseiben, ezért az alkotmánybíróságban és a felügyeleti/ellenőrző intézményekben keresünk menedéket. Ezek azonban nem működnek, mert a közéleti bizalomhiány tartalmi szintű, és megfelelő akarat esetén minden jogi garanciával vissza lehet élni, illetve minden jogi garanciát meg lehet kerülni. Magyarországon hideg polgárháború folyik, a feladat nem a jogi garanciák kiterjesztése, hanem a tartalmi megegyezés. (Így emlékszem az interjú lényegére.)

A zseniális Tölgyessy Péter két-három évvel ezelőtt feloldotta Fukuyama professzor úr dilemmáját, ám a kis országok nyelvén megfogalmazott hírek érthető okból lassan terjednek. Tölgyessy Péter akkor még nem az új magyar alkotmányra gondolt, hanem a Gyurcsány Ferenc által elismert kormányzati kampányhazugságok nyomán kialakult patthelyzetre. Emlékeztetőül: 2006 tavaszán a baloldali kormány azzal kampányolt, hogy a gazdaság dübörög. Megnyerte a választást, majd egy hónappal a győzelem után a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc zárt körben arról beszélt, hogy hazugságok és trükkök százaival sikerült csak eddig elkerülni a gazdasági összeomlást. A jövőre nézve reformokat és őszinteséget ígért, ám ezt a saját pártelitje, és nem a nyilvánosság előtt tette. A beszéd két hónappal később valahogy az ellenzék kezére jutott, ezért Gyurcsány úr kármentő intézkedésként önként nyilvánosságra hozta. A beszéd nyomán országos demonstrációk indultak, a nappali békés politikai tiltakozást esténként rendszeres szélsőséges vandalizmus kísérte. A rendőrök többször szétverték az autókat törő-zúzó csoportokat. Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján egymástól kb. egy kilométerre tartott demonstrációt a szélsőjobb, illetve békés nagygyűlést a Fidesz. A rendőrség ismeretlen megfontolásból a békés nagygyűlés irányába oszlatta a szélsőjobbot, és ha már összekeveredtek, az egész tömeget elkezdte gumilövedékekkel oszlatni. A nemzetközi sajtó olyan kevés figyelmet szentelt 2006-ban az akkori ellenzéknek az akkori kormány javára, amilyen nagy figyelmet szentel 2012-ben a mostani ellenzéknek a jelenlegi kormány kárára. Azaz következetesen felnagyítja az érem baloldalát, és következetesen kicsinyíti a jobboldalát.

Magyarország problémáit valóban nem az intézményrendszer bővítése vagy szűkítése, hanem a két politikai oldal közötti tartós és markáns szembenállás okozza. Egyik sem enged, egyik sem egyezkedik, az ország a helyzet túsza. A Gyurcsány-kormány béna kacsává vált, nem valósultak meg a beígért reformok. A Fidesz-kormány előre szalad, a többség támogatására hivatkozva olyan kereteket alakít ki, amelyeket a társadalom többsége elvben valóban támogatna, de nem feltétlenül minden részletében, és nem akármekkora nemzetközi tiltakozással szemben. Az ellenzékben lévő baloldal ezért logikusan igyekszik felnagyítani a hangját, és a nemzetközi sajtó örömmel besegít. Fukuyama professzor az események ezen szakaszában kapcsolódott be a folyamatba, és mivel, mint írja, maga sem ért egyet a magyar alkotmányba foglalt néhány állítással (pl. hogy az élet a fogamzással kezdődik, és hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik), spontán módon a jobboldalhoz kötődő problémákat emeli ki, korrektül elismerve a magyar nép önrendelkezésre való jogát. Nem gondolom, hogy Fukuyama úr helyeselné egy jobbközép párt békés nagygyűlésének szétverését azon az alapon, hogy a párt szerint az élet a fogamzással kezdődik, és a házasság kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre. Saját párhuzamával élve: noha a jelek szerint nem osztja Rick Santorum politikai nézeteit, valószínűleg nem helyeselné, ha a republikánus elnökjelölt előválasztási gyűlését arra hivatkozva verné szét a rendőrség, hogy a közelben egy szélsőséges csoport tüntet, és a két tömeg "véletlenül" összekeveredett. Ha ez mégis megtörténne, valószínűleg érthetőnek találná, ha a sértett fél a jövőben fenntartásokkal fogadná a szétverésre utasítást adó erők demokráciáért való aggódását. Ezért bízom benne, hogy örömmel ismeri meg a szélesebb összefüggést, és a jelenlegi 2/3-os helyzet kialakulásához vezető baloldali előzményeket (amint angolul is megírom ezt a posztot, illetve kommentálom írását).

Bár a brit parlament felsőházának kiegyensúlyozó szerepét érdemes lenne részletezni, Fukuyama professzornak igaza van: a politikai akarat demokratikussága valóban fontosabb az intézményrendszernél. Magyarországon sem a jobboldal, sem a baloldal nem jeleskedett eddig a demokratikus akarat terén, ám az új alkotmány mögött egyértelműen fölsorakozott a magyar társadalom többsége, és a reformok után röviddel kiderül, hogy a Fidesz-kormány működése nyomán tartós demokráciadeficit vagy régen várt demokratikus fellendülés alakul-e ki. Addig nem kellene elhamarkodott következtetéseket levonni.

A nagy számháború

Nick Thorpe (BBC) szerint január 2-án mintegy 70 ezer ellenzéki tüntetett az Operaház előtt az alkotmány és a kormány politikája ellen, január 21-én pedig legalább 100 ezer kormánypárti tüntetett az alkotmány és a kormány politikája mellett. A szorzó ennek alapján nagyjából másfélszeres. (A tudósítás itt olvasható: http://www.bbc.co.uk/news/world-europe-16669498 )

Én ott voltam a kormánypárti felvonuláson, helyből nézve minimum félmilliósnak tűnt a tömeg. A Kossuth tértől az Alkotmány utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton át, majd az Andrássy úton egészen az Oktogonig állt tömören a menet, mintegy 30 fővel kitöltve a teljes utcaszélességet. Nem minden nap lehet ilyet látni Magyarországon. A nyilvánvalóan kormánypárti Belügyminisztérium közel 400 ezerre becsülte a létszámot. Én utólag, térkép alapján, az Operaház előtt létszám hatszorosát tartom reálisnak. Nick Thorpe nem vizsgálta meg kellő gondossággal a forrásait, vagy a számok ügyes kozmetikázásával álcázza elfogultságát. (A térkép az Operaház előtti tüntetés területét ábrázolja, amely a kormánypárti tüntetés területének mintegy hatoda: http://maps.google.com/maps/ms?msa=0&msid=204859493139696694978.0004b58f1d883eede26ab&ie=UTF8&t=m&vpsrc=6&ll=47.50283,19.059412&spn=0.003262,0.004807&z=17&source=embed )


A békésen felvonuló hatalmas tömeg egy emberként kiállt Orbán Viktor és kormánya mellett, ideértve a reformokat és az alkotmányt is. A számos példányban látható "Ez a mi alkotmányunk" felirat és a "Hajrá magyarok!", "Hajrá Viktor!" vissza-visszatérő skandálása semmi kétséget nem hagyott efelől.

Paul Krugman a New York Times-ban arról ír, hogy a magyarok többsége nem áll az alkotmány mellett. Cikke érdekes módon a szimpátiafelvonulás előtt néhány órával jelent meg, talán azért, hogy ne kelljen figyelembe venni a tüntetés üzenetét. Krugman úr alighanem sietett az írással, mert másnap már nem írhatta volna meg. Szerettem volna egy helyesbítő kommentet elhelyezni a cikk alatt. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a honlap 3 nappal a cikk megjelenése után már nem fogad észrevételeket, azokat a szerkesztőségbe kell beküldeni. Ha ez a liberális amerikai lap által képviselt véleménynyilvánítási szabadság, akkor Magyarország a médiaszabadság védőbástyája: nálunk azonnal vagy moderálást követően bárki kommentálhatja a neki nem tetsző híranyagot, amennyiben ezt nyomdafestéket tűrő nyelven teszi. Alighanem az NYT is rájött, hogy ez a gyakorlat finoman szólva ciki, ma visszatérve úgy látom, már ismét szabad kommentálni. Be is küldöm észrevétel gyanánt ezt az írást. (Paul Krugman cikke: http://krugman.blogs.nytimes.com/2012/01/21/hungary-misunderstood/ )

A nagy számháború célja álláspontom szerint a kormányt támogató többség elbizonytalanítása: az 1-10% közötti támogatottsággal rendelkező magyar liberális értelmiség úgy növeli a jobboldali kormánnyal szembeni ellenkezése súlyát, hogy külföldi tudósításokra hivatkozik. Mondván, lehet, hogy itthon kisebbségben vagyunk, de hozzánk hasonlóan gondolkodik az EU, az IMF, az amerikai külügyminiszter és a nemzetközi média, röviden, az egész szabad világ. Egy a bökkenő: az egész szabad világ a magyar liberális értelmiséget használja tájékozódási forrásként, azaz egy kisebbségi álláspontot mutat be mérvadóként.

Ez nem lenne baj, egyrészt belefér a kritikai gondolkodásba, másrészt senki nem mondta, hogy ha a többség szerint 2x2=7, akkor az úgy is van. Ugyanakkor elgondolkodtató, ha a kisebbségi vélemény nem csak többségivé, hanem kizárólagosság válik; ha a média nem is kíváncsi az alternatív hangokra. Ugyancsak elgondolkodtató a kisebbségi véleményt a szabad világ véleményeként visszatükröző újságírók fentebb illusztrált hanyagsága a tényekkel.  Ha tiszta a tudósító lelkiismerete, miért kell azt állítania, hogy a kormányt támogató felvonulók másfélszer annyian voltak, mint a tiltakozó ellenzékiek, szemben a hatszoros szorzóval? A korrektség kedvéért az érem mindkét oldalát fel kellett volna mutatnia. Ha tiszta a Nobel-díjas közgazdász érvelése, miért kell épp a kormánypárti tüntetés előtt kijelentenie, hogy a többség nem támogatja az alkotmány, és miért nem frissül ez az álláspont a néhány órán belül lényegi változást mutató tények tükrében? Miért tiltja le az írást közzé tevő lap a helyesbítő kommenteket 3 nappal a megjelenés után, ha elfogulatlan helyzetképet szándékozik adni?

Mind Magyarország, mind a nyugati média elfogulatlan képviselői számára hasznos lesz választ adni ezekre a kérdésekre.

2012. január 25., szerda

Lesz-e magyar-amerikai demokrácia

Az egyetlen önvédelemre képes, ennélfogva mértékadó amerikai demokráciához való mielőbbi felzárkózás módját keresve célszerű számot vetnünk hátrányainkkal, valamint az eltérő hátterünkből következően tartósnak tűnő különbségekkel. Lemaradásunk nem egyszerűen időbeli: komoly mentalitásbeli hátránnyal, valamint egészen más társadalmi és geopolitikai adottságokkal indulunk.
Magyarország helyzete, és a világ összes többi országáé, oly mértékben eltér az USA-étól, hogy amerikai típusú demokrácia helyett a nyugat-európai demokrácia elterjedésére számíthatunk. A kétféle modell között alapvető különbségek vannak.
Az európai államfelfogás Hobbes úgynevezett természeti törvényeire és a társadalmi szerződés gondolatára épül. Az állam elsősorban a gyengék védelmezője az erősekkel szemben, és csak másodsorban az erősek védelmezője a központi hatalom túlkapásaival szemben. Az amerikai ideál ezzel szemben egy individualista protestdemokrácia. Az öntevékeny egyének véd- és dacszövetségben állnak a központi hatalommal szemben, amelytől elsősorban szabadságjogaik védelmét várják, és ehhez képest minden más állami funkció sokadrangú. A II. világháború óta világszerte elvben az amerikai demokráciamodell terjed, a gyakorlatban azonban egyfajta helyi egyveleg valósul meg belőle, félreértések és kudarcok sorozatától kísérve.
Az amerikai demokrácia kakukktojás jellege érthetővé válik, ha a hátterét összevetjük az európai adottságokkal. USA: alacsony népsűrűség, hatalmas távolságok, önvédelem saját fegyverrel, kezdeményezőkészség, folyamatos létszámnövelő bevándorlás, a gyökértelenség mint nemzetképző tényező, egyéni függetlenségre törekvés -- a demokrácia fokmérője az egyéni jogok érvényesülése. Európa: nagy népsűrűség, kis távolságok, hatósági rendfenntartás, az államra hagyatkozás, szintentartó bevándorlás,  a kulturális hagyományok nemzetformáló szerepe, közösségi érdekérvényesítés -- a demokrácia fokmérője a működőképesség és a társadalmi kohézió.
Nyugat-Európa sikeres jóléti demokráciáit látva azt gondolhatnánk, hogy az amerikai demokráciamodell exportja sikerre ítélt vállalkozás, ám az iraki és afganisztáni kaland, valamint a kelet-európai kudarcok kijózanítanak. Az amerikai ideál ugyanis az egyéni szabadság jegyében negligálja a meglévő közösségi kereteket, elefántként robban be az évszázados hatalmi ökoszisztémákba. A "felszabadított" országok lakosságát demokráciadeficites egyénekként értelmezve és a központi hatalom kiskirályokat féken tartó funkcióját elutasítva tehetetlen mind a szektás (pl. siita-szunnita) konfliktusokkal, mind a káoszt hozó törzsi/hadúri hagyományokkal szemben. A világ egyre nagyobb technikai jólétben él, és a fogyasztás keretében demokratizálódik, ám a sikeres helyi demokratikus adaptációk hátterében nem az exportálhatatlan amerikai ideált találjuk.
A több-kevesebb demokratikus hagyománnyal rendelkező országok (Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Hollandia, stb.) a II. világháború után nagyobb irányváltás nélkül folytatták a maguk kialakult gyakorlatát, legfeljebb meghintették némi amerikai cukorszórattal és retorikával. Nem gyengítették meg az államapparátust, megfelelve polgáraik erős központi hatalom iránti igényének.
A demokratikus hagyományokkal nem rendelkező országok ellenben úgy próbálták átvenni az amerikai modellt, hogy nem rendelkeztek a működéséhez szükséges személyi feltételekkel. Magyarországon a fasizmus mumussá tette a nemzetet és az erőskezű vezetést, a szocializmus nemkívánatossá tette az államot és a közösségi szempontokat. Ebből következően a lakosság óriási lelkesedéssel ölelte keblére az amerikai szabadságeszményt, miközben nem rendelkezett az amerikaiakra jellemző önállósággal és praktikus kezdeményezőkészséggel. A magyar társadalom minden edzés és felkészülés nélkül indult az individualizmus olimpiáján, és ennek megfelelő eredménnyel szerepelt.
Néhány év alatt egymillió munkahely szűnt meg, alapvetően megrendítve a létbiztonságot. Tömegek sodródtak radikális ideológiák felé. A rendszerváltozás nem teljesítette sem a jóléti, sem a közbiztonsági várakozásokat, a társadalom mentalitása pedig nem zárkózott fel az amerikai mintához. Továbbra is az évszázadok során megszokott atyai gondoskodást várta és várja az államtól az egyéni függetlenség garanciái helyett.
Ennek tudható be, hogy a Fidesz-kormány kemény etatista keretben áterőltetett változtatásai nyomán a társadalom többsége nem protestál, hanem egyenesen örül, hogy meglelte végre hazáját. Annál hangosabban tiltakozik az amerikai eszményeket komolyan gondoló és alkalmazni is képes, ám törpe kisebbségbe került liberális értelmiség. A tiltakozás csak látszólag hiábavaló, hiszen a magyar fejlődés jó irányba mutat.
Néhány éven belül nálunk is kialakulhat a jólétet nem hozó diszfunkcionális demokrácia és az amerikai demokrácia között nagyjából félúton elhelyezkedő nyugat-európai államberendezkedés, amelytől egyáltalán nem idegen az etatizmus, a nemzetelvű központosítás, valamint az államhatalmat igenlő gyengék (értsd: középosztály) védelmének az egyéni szabadságjogok elé helyezése. Szinte bizonyos, hogy az így létrejövő megoldás csalódást okoz majd individualistáinknak. Őket csak azzal vigasztalhatom, hogy az öreg kontinensen igen egyszerű okból nincs számottevő igény a jég hátán is megélő magánzók központi hatalommal szembehelyezkedő véd- és dacszövetségére: aki erre vevő, az többnyire kivándorolt Amerikába, világszerte -- így hazánkban is -- kisebbségben hagyva lelki rokonait.

2012. január 15., vasárnap

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, utolsó rész

A magyar társadalommal konzultálva volt és van (punktum)

Nem csak a baloldal, hanem a jobboldal egésze is felpanaszolja, hogy a kormány nem konzultál a magyar társadalommal. Én magam is többször leírtam, hogy a magyar IQ-t be kell vonni a reformok kidolgozásába. Jogos ez a kritika?

Nem jogos, a magam részéről ezennel vissza is vonom. A kormány 2010-ben felmérte a társadalom elvárásait, és befogadta a következő szempontokat. Mit akart a magyar nemzet? 1. jólétet; 2. pénzügyi egyensúlyt; 3. reformokat; 4. közbiztonságot. Ezt akarta és akarja azóta is a magyar nemzet. Nem gondolt azonban bele abba, hogy ezek a szempontok ütközhetnek a jogállamiság, a demokrácia és az átlátható kormányzás szempontjaival. Az ütközés szemmel láthatóan bekövetkezett, és végiggondolva a szempontok összességét, ennél nagyobb összhangot csak a reformok megtorpedózásával lehetne elérni. A reformok halaszthatatlanok, és a Fidesz-kormány történelmi feladata, hogy megtörténjenek.

A magyar nemzettel konzultációt kérni ezen a ponton ugyanannyira átgondolatlan ötlet, mint leállítani az ácsokat, amikor 14 bordaszerűen meredő tetőgerendára igyekeznek a lehető leggyorsabban feltenni a gerincszelement. Akinek ötlete volt, miért nem szólt eddig? Ha szólt, és nem hallgatták meg, miért nem írt, miért nem lármázott, miért nem tiltakozott látványosan? Elindult a munka, halad a tetőkészítés, ebben a szakaszban nem lehet sem lassítani, sem beleszólni. Majd ha összeáll a nagy szerkezet, akkor vitázhatunk a részletekről -- feltéve, hogy a konzultációt igénylők konkrét javaslattal is rendelkeznek. Ha igen, szíveskedjenek addig papírra vetni, megosztani ezeket honfitársaikkal. Egyből kiderül, hogy a nagy morgás mögött van-e alternatív elképzelés, van-e válasz a "rendben, hogy így ne, de akkor hogyan?" kérdésre.

2002 óta foglalkozom aktívan a magyar közügyekkel, 2009-ben indítottam el ezt a blogot. Az eltelt évek meggyőztek róla, hogy a magyar társadalom többsége nem látja át az alapvető összefüggéseket, nem győzhető meg észérvekkel, nem képes részletes konstruktív kritikát megfogalmazni. A magyar társadalom nem hajlandó tudomást venni a szabadsággal járó felelősségről. Egyszerre igényli a káposztás kecskét és a láncos toronyórát, de egyikért sem mozdítaná a kisujját. Márpedig a politika a lehetséges művészete, és nem holmi Tízmilliószor három kívánság show.

Ha a magyar IQ be akar vonódni a reformokba, akkor valahol, valamilyen formában meg kell nyilvánulnia. Ennek nyomát sem látom, pedig rajta tartom a szemem a közéleti fórumokon. Úgy érzed, kellő reform IQ-val rendelkezel, és szeretnéd, ha meghallgatnának? Tedd fel akár ide, akár más közéleti oldalra a gondolataidat, aztán értesíts.

Tegnap az Élőlánc Kossuth téri tüntetésén jártam. Mintegy ezerötszázan gyűltünk össze, nemzetben gondolkodó mérsékeltek, hogy minden hisztéria/rendbontás nélkül leszögezzük hazánk jogát a demokratikus önrendelkezésre. Mivel ésszerű beszédeken kívül semmi sem történt, a média minimális figyelmet szentelt az eseménynek. Ezzel egyidőben, másik helyszínen a Jobbik EU-zászlót égetett, és kommandósruhában masírozott a főváros utcáin. A harsány megnyilvánulásoknak köszönhetően azonnal címlapra is került. Sajnos nehéz lesz ezek után megmagyaráznunk, hogy a magyar társadalom nem kizárólag befektetőknek nyalizó baloldali elit + értelmiségi holdudvarból, valamint zászlóégető idiótákból áll. Január 21-én a Hősök terén újabb tüntetés lesz, ott megmutathatjuk, hogy hazánkban a nemzeti érdekeket fontosnak tartó józan választók vannak többségben. Gyűljünk össze legalább egymillióan.

Legyünk büszkék rá, hogy a Fidesz-kormány addig is a nemzet érdekében dolgozik, amíg a nemzet összerakja magában, hogy mi az érdeke. Nem érdemeltünk meg egy ilyen jó kormányt, de ha már a sors kegyéből megadatott, ne hagyjuk ki a történelmi esélyt Magyarország felvirágoztatására.

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, 7. rész

Miénk a földkerekség legjobb (és egyetlen) álamelnöke (sic)

Az ellenzék Schmitt Pál szemére veti, hogy nem tud helyesen írni, hogy viccesen járkál újévi beszéde közben, és hogy a doktori dolgozatát plagizálta -- tehát nem alkalmas köztársasági elnöknek. Jogos ez a kritika?

Schmitt Pál tényleg álamelnöknek írta az államelnök szót, viccesen járkált újévi beszéde közben, és elképzelhető, hogy a doktori dolgozatát részben tényleg plagizálta. Ettől azonban még tökéletesen alkalmas köztársasági elnöknek a mostani reformidőkben. Ne feledjük, hogy az ellenzék szerint Sólyom László szuper köztársasági elnök volt. Ne feledjük azt sem, hogy mai dicsérői két éve még teljesen alkalmatlannak tartották a szerintük Fidesz-bérenc Sólyom Lászlót, pedig ő garantáltan tud helyesírni, nem járkált beszédei közben, és aligha másolta padszomszédjáról a doktoriját. Mindez nem tette őt elfogadhatóvá a hazai baloldal szemében, legalábbis nem akkor, amikor hivatalban volt. Az ellenzéki kritikát tehát nem árt némi kritikával kezelni.

Ne feledjük azt sem, hogy 2006-ban az őszödi beszéd miatt tüntetőket durván szétverte a rendőrség, és Sólyom László diplomatikusan megfogalmazott aggályaira fittyet hányt a baloldali kormány. Hiába volt művelt, kulturált a magyar elnök, az akkori Alkotmány (melyet a sors iróniájaként többek között ő maga dolgozott ki 1989 táján) bohócszerepre kárhoztatta. A rendszerváltozáskor alighanem az volt a feltételezés, hogy miniszterelnökeink nem akarnak demokratikus tüntetéseket karhatalommal szétveretni, így felesleges az elnöknek hatáskört adni a mindenkori kormány lemondatására. Ez a feltételezés nem számolt Gyurcsány Ferenccel. Tetszik vagy sem, a köztársasági elnök funkciója ezzel kiüresedett, teljesen értelmetlenné vált.

Schmitt Pál bevallottan a magyar törvényhozás motorja és nem féke. Sportdiplomata múltja alapján nem is várható el tőle, hogy egyszemélyben megelőlegezze a törvények alkotmánybírósági vizsgálatának eredményét. A gyors jogszabályalkotásra azért van nagy szükség, mert Orbán Viktor napoleoni reformhadjáratba kezdett, és több ezer mérföldet kell még serege élén megtennie, mielőtt beáll a tél. Ha a katonák éhezni, fázni kezdenek, a reformhadjárat kudarcot vall, és azt nem a Fidesz, hanem az egész nemzet sínyli meg.

Schmitt Pál nem ellensúly, hanem a hadtáp része, ebben a formában szolgálja a magyar nemzet érdekét. Számunkra ez a lényeg. Édesmindegy, milyen a helyesírása, járkál-e ünnepi beszéde közben, illetve miből hogyan doktorált. Magyarországnak létérdeke a nagy ellátó rendszerek átalakítása, és az Orbán-Schmitt duó a legjobb úton halad az átfogó reformokkal. 2014-ben újra dönthet a választó, hogy az ország megújulása érdekében megérte-e megkötni a formai kompromisszumokat.

Addig legyünk rá büszkék, hogy végre valaki képesnek bizonyult az átalakításokra, az érdemekről pedig döntsön az utókor.

2012. január 14., szombat

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, 6. rész

Jó irányba halad az egészségügy átalakítása

Az ellenzék szerint az egészségügyi reform nem létezik, elhibázott kapkodás folyik. Jogos ez a kritika?

Nem jogos, mert az egészségüggyel eddig a Fidesz érte el a legtöbb eredményt. Gyurcsány Ferenc megtorpant a 300Ft-os jelképes vizitdíj bevezetése és néhány értékes kórházingatlan eladása után, reformkoncepció pedig vagy nem létezett, vagy varázsütésre szupertitkos lett. Aki nem hiszi, googoljon rá, semmit sem fog találni.

A Fidesz koncepciója a Semmelweis tervben szerepel, és gőzerővel halad előre ( http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=176451 ), dacára a recessziós nehézségeknek és az átfogó pénzhiánynak. Ha lenne pénz, nem háborogna a Magyar Rezidens Szövetség ( http://rezidens.hu/ ). Nincs pénz, de áprilisra lesz megállapodás, hiszen mind az államnak, mind a szakmának az az érdeke, hogy az egészségügy ne fusson zátonyra.

Hosszú távon a közszolgálatot ellátók bére az ágazat hatékonyságán (vizitek, műtétek száma, gyógyszerfogyasztás, megelőzésközpontúság) és a magyar társadalom adófizetési hajlandóságán múlik. Akár tetszik, akár nem, a stratégiai területeken dolgozókat meg kell fizetni, ehhez pedig megfelelő összegű egészségügyi hozzájárulást kell fizetnünk. Az egészségügyben dolgozók megfelelő fizetésének biztosítása alapvető nemzeti érdek, ezért érdemes abban bízni, hogy Magyarországot a továbbiakban kizárólag nemzeti érdekben gondolkodó kormányok vezetik majd, és így rendeződnek a bérviszonyok.

Legyünk büszkék rá, hogy a Fidesz bátran, eltökélten átalakítja az egészségügyet, és tudatosítsuk magunkban, hogy az általános érdekű szolgáltatásokat nem az IMF, nem az EU pénzeli, hanem mi, magyar adófizetők finanszírozzuk.

A Semmelweis terv: http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=semmelweis%20terv&source=web&cd=1&sqi=2&ved=0CCgQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.kormany.hu%2Fdownload%2F3%2Fc4%2F40000%2FSemmelweis%2520Terv%2520szakmai%2520koncepci%25C3%25B3%25202011.%2520j%25C3%25BAnius%252027..pdf&ei=3fUPT8rWCaPS4QSJiLHDAw&usg=AFQjCNEL1AhyH_am0exiE_LbkGk6FnU3vg

2012. január 13., péntek

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, 5. rész

A Fidesz korrekt médiahelyzetet teremtett

Ellenzéki kritika szerint a kormány rátenyerelt a médiára, szócsövévé tette a közcélú médiát, és kénye-kedve szerint hamisítja a híreket. A médiatörvény révén lábbal tiporja a sajtószabadságot. Jogos ez a kritika?

A kritika sem a történeti háttér, sem a mai médiahelyzet fényében nem jogos. Antall József 1991-ben megkísérelte kirúgni az állami rádiónál és tévénél dolgozó volt szocialista kádereket, de Göncz Árpád köztársasági elnök vétója miatt végül elállt szándékától. A közmédia átalakítása 20 éve várat magára.

A média időközben magánkézbe került része értelemszerűen már nem vonható ellenőrzés alá, noha 2011-ig olyan minőségű híranyagot szolgáltatott, mint egy korábbi afrikai gyarmat sajtója: egyik fele nyíltan a gyarmatosítóknak és hazai szimpatizánsaiknak dolgozott, semmiféle ügyeskedéstől nem riadt vissza a trendien csomagolt nyers érdekérvényesítésben; a másik fele a bennszülötteknek dolgozott, átlátszó kozmetikázással és alpári stílussal rontva a hitelességét.

A Fidesz-kormány végre rendet vágott a médiadzsungelben: a médiatörvény rögzítette, hogy a gátlástalan hazudozás durva formái már szankcionálhatók, ettől érezte magát lábbal tiporva a baloldali sajtó. Azóta némi önmérsékletet gyakorolva már csak ötször annyit hazudik, mint az egyébként nem teljesen ártatlan nyugati média. A baloldali médiarcátlanság csökkenésével megnyugodott, azaz kevesebb ellentételezésre kényszerül a jobboldali sajtó.

A közmédia képessé vált torzítás és háttérhamisítás nélkül átadni a kormány üzeneteit, de még dolgoznia kell azon, hogy az ellenzék üzeneteit is hűen, háttértorzítás nélkül közvetítse. Az ellenzék ma még csak a saját tábora által hamisított híreknek hisz, egyedül azokat véli objektívnek. A közmédia hitelességének fordulópontja az lesz, ha munkatársai bízni kezdenek a józan észérvek meggyőző erejében, vagyis a lehető legpontosabban átadják az információkat, a hírfogyasztóra bízva a kritikai gondolkodást és a döntést.

Örvendetesen szaporodnak az ezt támogató műsorok: Éjjeli őrjárat Veiszer Alindával ( http://www.youtube.com/watch?v=BGllR38wVQM ), a Kossuth Rádió Napközben és Közelről című műsorai ( http://www.mr1-kossuth.hu/musoraink/kozelrol.html ). A közmédia egyre gyakrabban szólaltat meg a magyar közösség szempontjából különösen érdekes életművel, gondolatokkal rendelkező személyiségeket. Egy hete lelkesen bukkantam rá a Parlament TV-re a kábeltévés csomagomban. Mindez elősegíti a médiafogyasztók közéleti tájékozódását és tényszerű tájékozottságát, érintettként bevonva őket a Magyarországon zajló történésekbe.

A következő amerikai eredetű mondás világítja meg legfrappánsabban, mi érhető el a jelenlegi magyar médiakörülmények között: I want either no corruption or equal access to it. (Azt akarom, hogy vagy ne legyen korrupció, vagy mindenki egyenlően férhessen hozzá.) Legyünk büszkék rá, hogy a Fidesz a történelmileg kialakult médiaadottságokból a maximumot hozta ki a nemzet érdekében.

Háttér: http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/11/milyen-legyen-hiranyag.html

2012. január 12., csütörtök

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, 4. rész

A nemzet mindenkit befogad, aki nemzeti érdekben gondolkodik

Ellenzéki kritikák szerint a nemzet értelmetlen, sőt kirekesztő fogalom, hiszen egy szűk csoport mondhatja meg, hogy ki tartozik bele. A magyar nemzet emlegetése mindössze álságos manőver a másként gondolkodók Dunába lövetése előtt. Jogos ez a kritika?

A magyar nemzethez tartozás, sőt általában a közösségi szempontok szerint gondolkodás traumatizált. A holokauszt után érthető, ha kétszer is meggondolja a túlélő családja, hogy akar-e még egyszer jelszavak szintjén is ahhoz a nemzethez tartozni, amelyik a szabadságára és életére tört. A szocializmus után szintén érthető, ha kétségeket vált ki annak a közösségnek az emlegetése, amelyik sokak életére és szabadságára tört. Ugyanakkor 70 évvel a holokauszt után és 20 évvel a szocializmus után ideje újragondolni az alábbi egyszerű logika mentén a közösség és a közösségi gondolkodás, a nemzet és a hozzá tartozó nemzeti érdekképviselet fogalmát.

Az államot a gyengék hozzák létre, hogy megvédje őket az erősektől. Az államszervezet legitimitását a gyengék fejében élő íratlan társadalmi szerződés határozza meg. Ha a gyengék többsége szerint az állam nem tölti be védelmi funkcióját, akkor a rendszerváltás csak idő kérdése. A gyengék közösségét a modern Európában nemzetnek nevezik. Nemzetben és nemzeti érdekben gondolkodni tehát korszerű és európai megközelítés. Az országgyűlési választásokon dől el, hogy az államnak legitimitást adó gyengék pártján álló nemzetben gondolkodók vagy az állam funkciójában ellenérdekelt erőseket képviselő individualisták kerülnek-e többségbe az állam irányításában.

Olyan ez, mintha a BKV vezetéséről a budapesti lakosok dönthetnének. A közösségben gondolkodók arra szavaznak, hogy minél többen használják a közösségi közlekedést, vegyenek jegyet vagy bérletet, és a bliccelőket büntessék meg. Fő érvük, hogy ez szolgálja a közösség érdekét. Az individualisták arra szavaznak, hogy ne legyen kötelező a jegy/bérlet, mindenki könnyen bliccelhessen, és ne lehessen érte megbüntetni. Fő érvük az egyén szabadsága, és hogy szerintük kirekesztő a BKV-közösségben gondolkodás. Miközben a demokráciába belefér, hogy bárki individualista legyen és ennek megfelelően szavazzon, az individualisták többségbe kerülése rövid időn belül csődbe viszi a BKV-t. Tehát aki hatékony, jól működő BKV-t akar, az abban érdekelt, hogy a vállalatot a közösség érdekei mentén gondolkodók irányítsák.

Mielőtt közéleti vitába bocsátkozunk, kérdezzük meg a vitapartnertől, hogy a magyar nemzethez tartozónak vallja-e magát, és érvelése a magyar nemzet javát szolgálja-e. Ha igen, van értelme a vitának. Ha nem, akkor a véleménynyilvánítás szabadsága jegyében két markánsan különböző álláspont ismertetésére számíthatunk, egymás meggyőzésének reménye nélkül. A közösségi gondolkodás és az individualizmus két külön világ, nincs közöttük logikailag kötelezően nyitva tartandó átjáró.

Legyünk büszkék arra, hogy a magyar államot jelenleg irányító Fidesz-kormány a magyar nemzet érdekeit vallja magáénak. Ha egyes konkrét kérdésekben másként látod a nemzeti érdeket, ne habozz kifejteni álláspontodat, hiszen a haza nem lehet ellenzékben.
Bővebben: http://verteslaszlo.blogspot.com/2012/01/hogyan-vitatkozzunk-egy.html
http://verteslaszlo.blogspot.com/2012/01/az-allam-szerepe-es-feladatkore.html

2012. január 11., szerda

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, 3. rész

A Fidesz optimálisan kommunikál

Az ellenzék azzal vádolja a Fideszt, hogy senkivel sem tárgyal, nem egyeztet. A Fidesz-szavazók egy része szintén kifogásolja a lebutított, finoman szólva nem interaktív kommunikációt. Jogos-e a kritika, miért nem tárja fel a kormány a valós információkat és érveket, legalább a saját szimpatizánsai előtt?

Egyszerűen azért, mert minden ilyen kísérlet valószínűleg rosszabb eredménnyel járna, mint a jelenlegi "fapados" kommunikáció. A Fidesz-kormány 2010-ben egy recesszióba süllyedő, adósságszakadék szélén tántorgó országot vett át, amelyben valamennyi nagy ellátó rendszer reformja elmaradt, viszont tovább már nem halaszható.

Olyan többszörös csapdahelyzet ez, amely elől a legtöbb politikus riadtan menekül. Menekült Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is. Mindketten a zsonglőrködtek egy darabig a forró krumplival, majd továbbpasszolták a jelenlegi kormánynak. A Fidesz azonban szembenézett a "melyik ujjamat harapjam meg" típusú dilemmával, és azt gondolom, hogy feltárta a következő ellentmondásos szempontokat.

1. A recesszióból állami túlköltekezéssel lehet kilábalni, ezt azonban nem teszi lehetővé a plafonig felfuttatott államadósság.
2. A reformok kiváltotta ellenállást fizetésemeléssel, többletforrásokkal lehetne ellensúlyozni, erre azonban eladósított hazánknak szintén nincs pénze.

Ilyen helyzetben a társadalom ellenállása még nagyobb, mint ami egyébként várható. Ráadásul megmondó szerepben maradtak a krumplizsonglőrök is, akik saját hivatali idejükben béna kacsának bizonyultak, ám most teli torokból követelik a toronyórát láncostól.

Kommunikációs szempontból olyan ez a helyzet, mint a molnárról, a fiáról meg a szamárról szóló mese. A történet szerint a molnár, a fia meg a szamár elindul a vásárba, ám akármilyen módszerrel haladnak, mindig  megkritizálja őket egy bámészkodó. Eleinte mindhárman gyalogolnak, aztán a gyerek ül fel a szamár hátára, majd az apja, aztán mindketten, aztán nyakukba veszik a szamarat, míg az végül a folyóba esik, és elsodorja az ár. Az apa levonja a tanulságot, hogy nem szabad minden áron megfelelni a kibiceknek. ( http://www.olvasnijo.hu/olvasni.php3?tipus=dia&id=376&dia=28 )

Ha a molnár eredményesen szeretne kommunikálni, legfeljebb annyit mondhat a bámészkodó okosoknak: a vásárba indultunk, oda fogunk érni. Megható, ahogy aggódtok, hol értem, hol a fiamért, hol meg a szamárért, de az én dolgom, hogyan jutunk el mindhárman a vásárba. Ha segíteni akartok, gyertek, de ha csak azért okoskodtok, hogy  utána kinevethessetek, akkor mostantól nem törődöm veletek. Mi az eredmény? A molnár akkor kommunikál jól, ha nem egyeztet az ellenzékével, ha elszántan megy előre, míg csak a vásárba nem ér.

Legyünk büszkék rá, hogy a Fidesz az optimális megoldást választotta. Ez az egyetlen esélyünk, hogy a válságból való kilábalással párhuzamosan a reformokra is sor kerüljön, miközben kézben tartjuk, illetve csökkentjük az államadósságot.

2012. január 8., vasárnap

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, 2. rész

Bővül Magyarország mozgástere

A magyar alantas szolganép -- írta rólunk nemrég Kertész Ákos. Heves érzelmeket váltott ki cikkével, még a baloldali értelmiség is taktikusan elhatárolódott tőle. Pedig egy szempontból igazat írt. Külföldön tényleg így gondolkodtak eddig a magyar elitről. Volt rá okuk, hiszen vezetőink évtizedeken keresztül úgy táncoltak, ahogy Bécsben, Berlinben, Moszkvában, Washingtonban majd Brüsszelben fütyültek. Elitünk alázatosan gazsulált a külföldi bácsiknak, itthon meg nagy füleseket osztott a tiborcoknak. Ennek folyamán feltöltődtek mindenféle svájci bankszámlák, külföldi ösztöndíjat kaptak a kádergyerekek, vállalati, bank- és médiakarriert futottak be a leszármazottak.

Így megy ez már olyan régen, hogy az egész világ megtanulta: a magyarokkal úgy kell focizni, hogy baksist nyomsz a kapusnak, aztán lesre futva annyit rúgsz, amennyi jólesik, ő meg mindent bevéd. A bíróval is le van a dolog vajazva, és ha egy vidéki bunkó okoskodni kezd, olyat kap, hogy nyulat fog.

Elitünk 1989-től kezdve tudja, mit akar a külföldi befektető, és előre teljesíti ki sem mondott óhaját. Eltakarítja a hazai konkurenciát, letöri az ellenállást, ezért neveztek ki bennünket éltanulónak. A nagy stréberkedés közepette 2000-re sikerült utolérnünk 1989-es GDP-nket, miközben egymillió ember munkahelyet és egzisztenciát vesztve dühöngött, szélsőbal és szélsőjobb között csapongva.

A Fidesz-kormány úgy döntött, hogy ezentúl másképp lesz, a nemzeti érdek nevű szokatlan valamihez köti tárgyalási pozícióját. Elképedt a külvilág, ilyen eddig nem volt. A magyar kapus ezentúl nem kér baksist, nem védi be a labdát, és a meccs félpályáról indul, mint más országokkal! Ez olyan szokatlan, hogy a szurkolóknak is idegen a stílus. Szinte várják, mikor jön már a szalonképtelen okoskodónak kijáró saller.

Jó hírem van: pofon helyett az várható, hogy a külvilág tisztességesen kezd tárgyalni velünk. Az Orbán-kormány elmegy a falig, azaz kijelöli a korrekt tárgyalások terepét. Róna Péter szerint Orbán Viktor csak a korbácsból ért, ám ezúttal senkinél nincs korbács. Nemzetközi partnereink belenyugszanak, hogy immár a magyarok is ugyanúgy képviselik az érdekeiket, mint bármely más európai nép.

Friss példa a 2012-es francia elnökválasztási kampányból: Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt bankadó azonnali bevezetésével kampányol, François Hollande szocialista jelölt pedig azzal, hogy sem Moszkva, sem Washington nem diktálhat a franciáknak, csakis Franciaország érdeke számít. Nézzünk szembe a ténnyel, hogy a bal-liberális média hamis képet adott nekünk az úgynevezett "európaiságról", hogy ne lázongjunk elitünk szégyenletes szolgalelküsége miatt.

Kicsinységünk tudata abból az időből származik, amikor még gazdasági ügyekben is a katonai erő döntött. Nagyot változott a világ, az Európai Unió 27 tagállamának egyike vagyunk, teljes jogú tárgyaló fél bármiben, amiről csak tárgyalni akarunk. A nemzetközi erőfitogtatás hamarosan megszűnik, amikor külföldön belátják, hogy ebből nem lesz rövid távon kormányváltás, nem lesz baksisért potyagól, kár erőlködni. A Fidesz ekkorra megteremti a gazdasági érdekérvényesítéshez szükséges mozgásterünket.

Mozgástérre azért van szükségünk, mert recesszióból nem lehet megszorítással kilábalni. Igazságtalan is lenne, ha a Gyurcsány-kormány által lenullázott mozgástérbe egy ellenkező szemléletű kormány bukna bele, és a vidám elkövető dicsőségesen térhetne vissza a hatalomba. Elsősorban rajtunk múlik, hogy ne így legyen. Merjünk nagyok lenni. Ne ijedjünk meg az árnyékunktól, hanem legyünk hálásak a sorsnak, és vállaljuk büszkén, hogy hosszú-hosszú idő után Magyarországot egy nemzeti érdekben gondolkodó kormány képviseli.
Történeti áttekintés: http://verteslaszlo.blogspot.com/2012/01/koros-megfelelesi-kenyszerunkrol.html

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, 1. rész

Végre hatékony a magyar törvényhozás

Számtalan nemzeti érdekben gondolkodó választót ejtett zavarba az az ellenzéki kritika, hogy a Fidesz össze-vissza kapkodva hozza meg a célszerűtlen jogszabályokat. Felszínesen nézve az állítás nem nélkülöz minden alapot, hiszen erőltetett menetben születnek meg nagy horderejű törvények, lényegi módosítások történnek az utolsó pillanatban, és gyakran röviddel az elfogadás után már módosítják is a jogszabályt. Megalapozott az ellenzék kritikája?

Nem, a Fidesz ugyanis a világ legfejlettebb minőségügyi rendszerének megfelelve alkotja a jogszabályokat. A teljes körű minőségirányítás (Total Quality Management, TQM) atyja, a japán Shoji Shiba (ejtsd: Sodzsi Siba) professzor dolgozta ki azt a problémamegoldási elvet, amely egyebek mellett legendássá tette a japán autók minőségét.

A világhírű szakember módszerének lényege, hogy egy menetben elégedjünk meg 70%-os megoldással, azt azonban gyorsan, egyszerűen alkossuk meg, és azonnal hajtsuk is végre. A következő körben már a fennmaradó 30%-ra keressünk 70%-os megoldást, a harmadik menetben pedig a maradék 9%-ra. Így három gyors körben az eredeti probléma 97,3%-át sikerül megoldanunk. Shoji Shiba professzor időskorában felülvizsgálta ezt a módszert, és lefelé módosította az elvárást. Ma már azt tanítja, hogy egy körben elég a probléma 60%-át megoldanunk!

Nekünk, önbizalomhiányos magyaroknak kultúrsokkot jelent a módszer, hiszen ahhoz szoktunk, hogy agyonbeszéljük a problémáinkat. Nem elégszünk meg 99%-os megoldással, mindig találunk egy hajánál fogva előrángatott szempontot, és emiatt 20 év alatt egyetlen komoly ügyünkre sem voltunk képesek megoldást találni. A Fidesz szakított ezzel a tehetetlenkedéssel, végre elkezdte megalkotni a Magyarország demokratikus működéséhez szükséges törvényeket. Ki mondta, hogy első körben évtizedekre szóló minőségű jogszabályt kell alkotni, mert különben..? Különben egy hónap múlva ki kell javítani, majd egy éven belül még egyszer, és addigra nagyjából rendben lesz. Ez a korszerű, hatékony, minőségi módszer. Ha a Toyotánál bevált, a magyar parlamentben is működni fog.

Az Alkotmánybíróság higgadtan, tárgyszerűen fogalmazott, amikor nemrég visszaküldte javításra a médiatörvényt és még néhány jogszabályt. Az ellenzék hatalmasra fújta a lufit a kormány alkalmatlanságáról, és hozzáteszem, hogy helyesen, hiszen ez a dolga. A kritikai gondolkodásra képes választóknak meg az a dolguk, hogy a nemzet érdekeit figyelembe véve értékeljék a kormány munkáját. A nemzet érdekét jobban szolgálja egy két-három körben tökéletesített törvény, mint egy elvben 120%-os, csak éppen soha meg nem születő, vagy a végrehajtás során kiskapukkal teletűzdelt jogszabály.

Mennyiben kritizálható az új törvények célszerűsége? Az ellenzéknek nemrég nyolc éve volt törvénykezni, megalkothatta a szája íze szerinti jogszabályokat. Most az aktuális kormány teszi ezt. Konkrét ötleteidet, javaslataidat tedd fel ide komment formájában, valamint küldd be a fidesz@fidesz.hu címre is, ezzel a magyar törvénykezés hatékonyságát segíted.

Shoji Shiba professzor munkásságáról bővebben: http://www.kivalosag.hu/web/id334.htm

Szellemi bőségsztrájkot hirdetek

Kellemetlenül érzed magad, ha rokonaiddal, ismerőseiddel, kollégáiddal szóba kerül a Fidesz-kormány teljesítménye, a gazdasági helyzet, az idei év vagy a távolabbi jövő? Nem tudsz válaszolni, ha ellenzékiek érdeklődnek nálad, hogy külföldre vigyék-e devizabetétjüket? Elbizonytalanít a külföldről érkező negatív országkép, a Fideszre és személy szerint Orbán Viktorra zúdított nemzetközi össztűz? Úgy véled, jobb lenne lemondani, átadni a helyet valaki alkalmasabbnak, és kiegyezni a nemzetközi realitásokkal? Rossz véget jósolsz a konfrontációra épülő kormánypolitikának? Kezded úgy látni, hogy közel az út vége?

Szerintem semmi okod a fenti módon gondolkodni. Honfitársaim elbizonytalanodását látva úgy döntöttem, hogy január hónapra szellemi bőségsztrájkot hirdetek: minden nap új közéleti területről írok jó híreket, mégpedig nem a kincstári optimizmus, hanem a tények és a józan ésszerűség fényében. Bemutatom, hogy álláspontom szerint miért halad jó irányba Magyarország, milyen alapon várhatók jó fejlemények, miért célszerű támogatnunk a tettek kormányának intézkedéseit. Nem fogom elhallgatni a nehézségeket, igyekszem rávilágítani helyzetünk összetettségére, és arra, hogy minden kétség dacára van remény Magyarország megújulására, mégpedig a kormány által járt úton.

Sorozatomnak a "2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve" címet adtam. Január végéig előreláthatóan 15-20 írásban elemzem a jólétünk szempontjából alapvető területeket. Szellemi bőségsztrájkom célja, hogy a nemzeti érdekben gondolkodó magyarok emelt fővel járjanak a hazában, magabiztosan hárítsák az ellenzéki támadásokat, és megtanulják használni a közösségben rejlő erőt.

Hogyan segíthetsz? Adományt és pénzt ne küldj, azt add a körülötted élő rászorulóknak. Erkölcsi támogatásodra számítok, csatlakozz a szellemi bőségsztrájkhoz. Olvasd az elemzéseimet, terjeszd a hírt, küldj egy linket az ismerőseidnek. Tegyél fel hivatkozást az általad látogatott fórumokra, biztasd ellenzéki vitapartnereidet, hogy cáfoljanak, írjanak ellenérveket. Járulj hozzá a magyar közbeszéd ésszerűbbé tételéhez, írj közös ügyeinkről a saját blogodon. Ne nekem higgy, hanem önálló kritikai gondolkodásod eredményének.

Tegyük együtt a Nemzeti Összetartás Évévé 2012-t.

U.i.: A sorozat végül nyolcrészesre sikeredett.

2012. január 7., szombat

Kóros megfelelési kényszerünkről

A magyar nép évszázadokon keresztül idegen hatalmak befolyása alatt élt, az önrendelkezést csak mámoros forradalmi pillanatokban tapasztalta meg. Aztán mindig jött a feketeleves. Elitünk úgy maradhatott fenn, hogy behódolt. A sokadik generációban már egyenesen kereste az illetékes nagyhatalom kedvét. A nép passzív-agresszív kurucként viselkedett, félszemmel az elitre sandítgatva, hátha egyszer sikerül úgy kuruckodnia, hogy egyben a labancok elismerését is kivívja.

A világ elkönyvelte, hogy ilyenek vagyunk, így kell velünk bánni. 2011 decemberében Hillary Clinton amerikai külügyminiszter levelet írt a magyar kormánynak, súlyos aggályokat megfogalmazva az Alaptörvénnyel, a médiatörvénnyel és az egyházakról szóló törvénnyel kapcsolatban. Egyebek mellett azt is kifogásolta, hogy saját metodista egyháza az új törvény értelmében nálunk nem számít történelmi egyháznak. A kormány nem válaszolt a levélre. A nyomásgyakorlást folytatva aztán az amerikai nagykövet interjút adott a Népszabadságnak, mire a Fidesz az alábbi idézettel reagált.

„A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának. És meglepi őket, hogy velünk mégiscsak könnyebb tárgyalni.” (William Odom amerikai tábornok és kémfőnök)

Bátor szakítás ez a szolgamúlttal, példát mutat a magyar közvéleménynek: a nemzeti érdekekért kiállva nem kell megfelelnünk sem a nagyhatalmaknak, sem a nemzetközi sajtónak, sem a baloldali elitnek. Nem is lehet, hiszen nekik egyedül egy ízig-vérig baloldali kormány felelne meg. Hiába igyekeznénk szebben, jobban, okosabban, szalonképesebben, csak úgy járnánk, mint Antall József. A Magyar Köztársaság első szabadon választott miniszterelnöke végig baloldali össztűz alatt állt, ha volt rajta svájci sapka, akkor azért, ha nem, akkor értelemszerűen azért. Pedig ő lovagiasan igyekezett megfelelni a poszt-szocialista értelmiségnek, elfogadta a liberális gazdasági tanácsokat, lemondott a média átszervezéséről, felvállalta a Kádár-rezsimről ránk maradt elképesztő adósságot, bagóért privatizálta a magyar gazdaságot, nyeregben hagyta a szocialista elitet. Cserébe a bal-liberális média szidta, mint a bokrot.

1993-ban aztán hatalmasat fordult a megítélése, egyszeriben tiszteletre méltó, bölcs, nagy formátumú államférfiú lett, a baloldali és liberális értelmiség végre elismeréssel szólt róla. Mivel érte el az előléptetést? A halálával. A magyar baloldal azóta is vallja, hogy csak a halott jobboldali a jó jobboldali. Fontos ezt tisztán látniuk mindazoknak, akik szerint amennyiben a nemzetközi sajtó rosszat mond a magyar kormányról, az akkor is mérvadó, ha a tények szintjén nem igaz. Egyik liberális vitapartnerem így fogalmazta ezt meg: azért az is érdekes, hogyan látnak bennünket külföldön. Tényleg érdekes, de ha következetesen hamis képet festenek rólunk, az egyben botrányos és felháborító is.

Álláspontom szerint nincs olyan működési mód, nincs olyan törvénykezés, nincs olyan gazdálkodás, amellyel a Fidesz meg tudna felelni a hazai baloldal és a nemzetközi média/pénzügyi körök érdekvezérelt ízlésének. Kár efféle illúzókba ringatni magunkat. A magyar nép vagy kiáll önérdekéért, bármekkora vita lesz belőle, vagy soha nem élhet jólétben, ugyanis gyáva népnek nincs hazája. Megfelelni egyetlen szempontnak kell: a nemzeti érdekünknek.

2012. január 6., péntek

A keljfeljancsi elv

A Fidesz-kormány döntéseit, intézkedéseit vizsgálva kívülállóként is le tudtam eddig vezetni, hogy szinte mindig az optimumot, a matematikai/játékelméleti célszerűséget tükrözik. Többnyire feltűnően hibás azonban a kommunikálásuk során használt érvelés. Mi lehet ennek a magyarázata? - töprengek egy ideje. Hogy lehet, hogy egyfelől ennyire átlátják a helyzetet, másfelől ennyire tévesen kommunikálnak? Einstein-showt nyomnak Hacsek és Sajóként? Úgy látom, hogy tudatos stratégiáról lehet szó. Talán a magyar politikai erőtérben elképzelhető legeredményesebbről.

Ha ugyanis egy, a társadalom jó megfontolt érdekeit matematikailag optimálisan képviselő intézkedéshez egy erősen vitatható érzelmi érvelést rendelünk, akkor mi várható? Az, hogy az érzelmi logikát vadul támadni kezdi az ellenzék. A támadás úgy hajtható végre, hogy beleköt a leglátványosabb pontokba, össztűz alá veszi őket, ezáltal kénytelen magát az intézkedést is teljes erővel vitatni. Csakhogy az intézkedés matematikája olyan erős, hogy szakmailag már nem vitatható, így a politikai zajongás nem megy át össznépi meggyőződésbe, és az ellenzék eltéved az önmagukat felszámoló érvelések labirintusában.

A Fidesz feltalálta a politikai keljfeljancsit: a figura súlypontja matematikailag optimalizált, gyakorlatilag kikezdhetetlen, a figura tetejét pedig hetente más rikító színű göncbe öltöztetik, lelkesítve az ellenzéket. Az fejre támad, vadul lökdösi ide-oda a keljfeljancsit, már-már felborítja, és nem érti, hogy tud újra felállni. Az ellenzéki lapok hetente megírják, hogy "Ez világraszóló botrány, ebből már nem lehet ép bőrrel kijönni." Ám a kormány mégsem bukik. Az ellenzék a választók szemében béna kacsa. Váltig nem érti, miért nem hoz számára népszerűséget a lökdösődő taktika.

Visszatekintve az utóbbi évtizedre, a Fidesz keljfeljancsi stratégiája szép ívben rajzolódik ki:
2002 - Fidesz: "merjünk nagyok lenni", MSZP: "merjünk kicsik lenni"
2004 - Fidesz: "kettős állampolgárságot a határon túliaknak", MSZP: "elveszik a munkánkat, a nyugdíjunkat"
2010 - Fidesz: "kötelező magánnyugdíj-pénztár helyett szolidaritást a jövő generációival", MSZP: "lenyúlták a magánvagyonunkat"
2010 - Fidesz: "a médiatörvény európai és korszerű", MSZP: "szabad sajtó über alles"
2011 - Fidesz: "mégis tárgyalunk az IMF-fel", MSZP: "a helyzethez alkalmazkodó kormány alkalmatlan"
2012 - Fidesz: "Magyarország gazdasági adatai jók", MSZP: "csődöt nekünk, bukjon a kormány, mi a bankokkal vagyunk"

Csak a jelentősebb momentumokat emeltem ki, a keljfeljancsi öltözéke ugyanis hetente változik: hol a nemzeti hűségnyilatkozat kifüggesztése, hol a Moszkva tér átnevezése, hol az alaptörvényhez rendelt asztalka, hol Hoffmann Rózsa angoltanításról szóló gondolatai, hol a felsőoktatási tandíj bevezetése, legfrissebben éppen az egészségügy több biztosítóssá tétele és az egész napos iskola ötlete szolgál ellenzéket hergelő felső ruházatként. A hatás jól kiszámítható, nem is marad el. Így nyer új értelmet régi mondásunk: csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!

2012. január 5., csütörtök

Ördögi stratégia kontra IQ

Gyakran halljuk mostanában, hogy ez vagy az nem ördögtől való. A változatosság kedvéért olyan ügyről írok, amely tényleg ördögtől való: ez Magyarország eladósítása 2002 és 2010 között.

A Fidesz-kormány 2002-ben 55% GDP-arányos adóssággal adta át az államkasszát (a ciklus alatt 62%-ról sikerült ennyire levinni). Az MSZP-SZDSZ koalíció jóléti ígéretekkel nyert, melyekre nem rendelkeztünk GDP-fedezettel, ezért gigantikus hitelfelvétel indult be. 2006-ban már világos volt, hogy minden további hitelfelvétel veszélyes, ám Gyurcsány Ferenc épp oly bátran folytatta az adósságnövelést, amilyen gyönge kézzel egyetlen reformot sem valósított meg, holott saját táborának is kizárólag ezzel tudta indokolni, hogy az őszödi beszéd után miért nem mond le.

A 2008-as hitelválság váratlanul érte az MSZP-kormányt, a kamatugrás miatt (14,5% a rekord 2009 tavaszán) egy év alatt hatalmasat nőtt az adósságállomány. Ezért kényszerült félig-meddig lemondani Gyurcsány úr, átadva közeli barátjának és bizalmasának a stafétát. Bajnai úr fékezte, de nem állította le az adósságspirált, nehogy óvatlanul elrontsa az ördögi tervet. Mikor a baloldal van hatalmon, zálogba csapja a jövőnket, abból dáridózunk. Felületesen úgy szokás erre emlékezni, hogy "jólét volt". Mikor a jobboldal kerül hatalomra, kénytelen kiváltani a jövőnket a zaciból, ez azonban a hatalmas kamat miatt sokba kerül. A jövő visszavásárlása szükséges és hasznos, rövid távon viszont nem használ a közhangulatnak. Felületesen úgy szokás rá emlékezni, hogy "a baloldal alatt mintha jobban éreztük volna magunkat". Ha végiggondoljuk, a látszat éppen fordítottja a valóságnak. De mivel kevesen gondoljuk végig, választáskor a pálya automatikusan balra lejt. Utoljára Hitler tudott efféle zseniálisan gonosz terveket kieszelni.

Az volt az elgondolás, hogy az MSZP a fenntarthatóság végső határára tolja az adósságot, hogy a jobboldali kormány alatt garantáltan felrobbanjon az adósságbomba. A baloldal ugyanis gyárilag bankkonform, a  jobboldal meg persona non grata. Ha jól gazdálkodik, akkor is magasabb kamattal számolhat. Két hete így fogalmazta ezt meg virágnyelven a Napi Gazdaság: a minősítés nem csak az alapadatok minőségéről, hanem egyben a kormány gazdaságpolitikájának hitelességéről is szól. Magyarul, itt pofára osztályoznak. Fontoljuk meg: hiteltelen gazdaságpolitikával nem lehet jó alapadatokat előállítani, jó alapadatok esetén pedig definíció szerint nem lehet hiteltelen a gazdaságpolitika.

A Fidesz-kormány mégis pocsék osztályzatot kap, mert csak. Ha az MSZP lenne kormányon, akkor 80% GDP-arányos adósság magas ugyan, sokkal tovább már nem növelhető, de ortodox megszorításokkal kezelhető. Csökkentése érdekében eladhatjuk a megmaradt közérdekű államvagyont, hogy utána 30 évig ne találjunk ismét magunkra. Mivel a Fidesz van kormányon, 80% GDP-arányos adósság rettenetes világbotrány, a piac szétszed bennünket. Mi lesz ennek a nyilvánvaló jele? A forint jelentős gyengülése. Ezzel érvel Róna Péter, aki fél éve a válságból kivezető útként még a forint jelentős gyengítését szorgalmazta. Róna úrnak, és minden saját IQ-val dolgozó magyarnak el kéne döntenie, hogy a forintgyengülés a gazdaságélénkítő politika sikerének záloga vagy piaci széttépetésünknek a jele...

Figyeljük meg a körkörös logikát: 1. a közvélemény nem képes önállóan megítélni a gazdaságpolitikát, ezért annak visszhangjából tájékozódik, mint a denevér; 2. tény, hogy nemzetközileg nem hisznek a Fidesz gazdaságpolitikájában; 3. valószínű, hogy ha hinnének benne, akkor működne, hiszen jók az alapadataink; 4. ám nem hisznek, ezért tényleg nagy nehézségekkel kell szembenéznünk; 5. mivel nagyok a nehézségek, a közvélemény is úgy véli, hogy hiteltelen a gazdaságpolitika. Végső összesítésben: alapvető nemzeti érdekünk megítélését a külvilág és a nemzetben bevallottan nem gondolkodó baloldal egybecsengő értékeléséhez kötjük. Ez egy született lúzer önsorsrontó logikája.

Magyarország eladósítása a baloldal ördögi stratégiája a nemzeti érdekben gondolkodó jobboldal hatalomtól távol tartására. Célja, hogy a bőgatyás bugaci kriptonyilas birkamagyar jóléti denevér sose szavazzon a jobboldalra, vagy ha mégis, akkor hamarosan rájöjjön, hogy  -- Kertész Ákos szavaival -- a baloldal az egyetlen reménye. Ebben a forgatókönyvben az adófizetők választhatnak, hogy jólétüket gerincroppantó adósságszolgálat vagy az általános érdekű szolgáltatásokhoz szükséges állami eszközök kiárusítása formájában szeretnék-e elveszíteni.

Szerencsénkre a Fidesz nemzeti érdekű forgatókönyvet követ, ennek keretében rögzíti az Alaptörvény, hogy 50%-os adósságplafon fölött a kormány csak lefelé módosíthatja az adósságot. Egyből kitört a baloldali siránkozás: ez nem ér, legzseniálisabb taposóaknánkból kiszerelni a detonátort! Ez nem demokratikus! Mindjárt könnyezek. A végzetesen meggyengült baloldal már "csak" a hitelminősítőkre és a világ összes médiájára támaszkodhat nemzete adósrabszolgaságban tartása érdekében. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: aki az adósrabszolga forgatókönyvben érdekelt, keressen rá érveket. Aki nemzeti jólétet szeretne, keressen ellenérveket. Honfitársak, elő azzal a híres magyar IQ-val!

Az állam szerepe és feladatköre

Az állam a gyengék védelmezője az erősekkel szemben. Thomas Hobbes az 1600-as évek elején, Leviathan című művében fektette le azokat az egyetelmes szabályokat, amelyekből minden állam működése és legitimációja levezethető. Hobbes abból indult ki, hogy az egyén korlátlanul szabad, következésképpen akár ki is foszthatja, meg is ölheti embertársait. Ez az erőseknek kedvez, a gyengéknek kevésbé. Ezért a gyengék összefognak, és megalapítják azt a hatóságot (a "szuverén"-t, azaz az államot), amely az erőseket visszafogja, a gyengék biztonságát garantálja.

Ez az állam és polgárai között létrejövő íratlan társadalmi szerződés tartalma, és minden állam abból meríti a legitimációját, hogy a gyengék többsége szerint hatékony védelmet biztosít. Ha az állam visszaél a hatalmával, egy ponton túl rosszabb lesz a mellékhatás, mint a kiinduló probléma. A gyengék többsége megvonja a bizalmát az államtól, amely ezáltal elveszti a legitimitását, és rövid időn belül forradalom söpri el.

Nincsen rózsa tövis nélkül, azaz az állam nem csupán a törvényesség őre, hanem önjáró gépezet is egyben: a a polgárok adók formájában fizetik a költségeket, emellett bürokrácia, kockafejű gondolkodás, bikkfanyelv, hatékonytalanság és korrupció formájában szenvedik el a védelem mellékhatását. A tűréshatár társadalmanként változik, de a zéró tolerancia elve itt nem működik, mert ugyanúgy az állam teljes széteséséhez vezet, mint a fékevesztett korrupció.

A polgárok közös érdeke megtalálni azt az egyensúlyi pontot, ahol a gyengék többsége szerint az állam kellően erős a normaszegők és a normaszegőket üldözve normát szegők megfékezésére, s egyben jólétet és békét biztosít a mindennapokban, generációról generációra. Ez hosszabb idő után spontán módon elvezet az emberi jogok és a demokratikus eljárások kialakulásához, ha több generáció érzi úgy, hogy az állam alapvetően eredményesen működik.
Bővebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Natural_law#Hobbes

Hogyan határozhatjuk meg, ki a gyenge és ki az erős? Gyenge, aki annak érzi magát, és a központi hatalomtól vár védelmet. Erős az, aki annak érzi magát, és nem vár védelmet a központi hatalomtól. Ezek a kategóriák idővel változhatnak. Akit kirabolnak a nyílt utcán, az gyengének érzi magát, az elkövető értelemszerűen nem -- míg le nem tartóztatják.

A társadalmi viszonyok és attitűdök országonként rendkívül eltérőek. A kisvárosban vagy farmon élő amerikaiak többsége a puskájától, és nem a központi hatalomtól vár védelmet, ezért a lehető legkisebb, legolcsóbb államra szavaz. Az irakiak többsége jobban tart a siíta-szunnita konfliktus kiéleződésétől, mint egy kemény diktatúrától, ezért nem hisz az amerikai típusú demokráciában. Az orosz társadalom egy modern cártól várja a közrend fenntartását, Putyin szerencséjére. Az összeomló afrikai államokban egy despotát is szívesebben lát a nép, mint a teljes káoszt. Az ázsiai tekintélyelvű társadalmak lassabban, nehezebben képesek változtatni az állam működési problémáin, mint Európa, ahol minden kamasz nyíltan lázadhat a tekintély ellen. Az európai fasizmus nem fatális félreértés eredménye volt, hanem ebben látták a gyengék a megoldást a szövetséges hatalmak önkényuralma, a kommunizmus terjedése, a háborús vereség utáni nyomor és megaláztatás, valamint a gazdasági világválság ellen, és a viszonylagos jólétért, biztonságért cserébe kiegyeztek Hitler pszichopátiájával.

Hobbes szabályai alapján egyszerű és következetes gondolatmenettel magyarázhatók a társadalmi jelenségek. Frissebb példák: 1. az SZDSZ azért veszítette el a támogatottságát, mert egyre inkább erősekből állt, és elveszítette a gyengék szimpátiáját; 2. az MSZP történelmi vereségéhez az vezetett, hogy nem volt képes jólétet és biztonságot garantálni a gyengék számára; a gyöngyöspatai incidenssorozat csak egy példa a sokból, melynek nyomán a választók Magyar Gárda és a Jobbik felé fordultak; 3. a Fidesz azért lehet továbbra is a legnépszerűbb párt, mert a gyengék többsége szerint minden más pártnál alkalmasabb Magyarország a gyengék által elvárt tartalmú irányítására; az ellenzék értelemszerűen akkor lesz ismét nyeregben, ha a gyengék többsége úgy véli, hogy vonzóbb formában tudja biztosítani a Fidesz eredményességét.

Hogyan vitatkozzunk egy individualistával

Érdemes-e egyáltalán? Kipróbáltam, több körben belementem, feleslegesen. Egy individualistával kizárólag akkor lehet megegyezni, ha eleve egyetértettünk -- persze akkor minek vitatkoznánk?! Az individualista három ember szempontjait hajlandó figyelembe venni, ezek: ő, jómaga és szerény személye. Vele vitatkozni olyan, mint egy vaknak magyarázni a színek szépségét, vagy egy ókori sámánnak a röntgenfelvételek hasznát. A vitapartnernek nincs mondandónkra rálátása, s mivel csak közös szempontokra hivatkozva tudunk érvelni, ezeket csípőből elutasítja, és a maga rendszerén belül még következetes is! Individualistával vitázni épp úgy ellenjavallott, mint iszapbirkózni egy sertéssel: mindketten koszosak lesztek, és veled ellentétben a dagonyázás neki örömet okoz. (Eredetiben: Never wrestle a pig. You both get dirty and the pig likes it.)

A meggyőzés igényével vitatkozni tehát semmi esetre sem érdemes, legfeljebb álláspontokat lehet kölcsönösen ismertetni, az alábbi két stratégia alkalmazásával.

1. Rá lehet mutatni az individualista érveinek belső ellentmondásosságára. Az individualista ember általában kulturált, magasan képzett értelmiségi, akit a saját hasznán kívül semmi sem érdekel. Nyugaton a tőkések, gyárosok, pénzemberek mellé áll, az ő erőfölényükkel való visszaélést ideologizálja, és a status quot őrző konzervatívokat tekinti érdekszövetségesének. Magyarországon az individualista a volt szocialista elit status quoját őrzi, és a politikai-gazdasági kapitalistákat, valamint a médiát tekinti érdekszövetségesének. Így alakult ki az az ellentmondás, hogy nyugaton az individualista jobboldali liberálisnak, nálunk pedig bal-liberálisnak mondja magát. Az individualista tagadja az erkölcsöt, maximum a hatályos jogszabályok betartását támogatja, azt is csak addig, amíg neki egyénileg hasznos. Az invidualista azért védi a romák nyomortelepi lakhatáshoz való jogát, hogy a Rózsadombon élhessen a jogvédelemből. Az individualista számára az állam gúzsba kötendő ellenfél, a kereskedelmi szereplők pedig a szabadság megtestesítői, értsd: kiváló megélhetési források. Az individualista szerint nem szabad megadóztatni a szegény sértődékeny multikat, és a szakszervezetek működése is felesleges: ki-ki küzdjön egyedül a jogaiért -- így az erősebb oldal szabadon tömörül, a gyengébb oldal pedig atomizálódik. Az individualista rábeszél a Bankszövetség szükségességére, de lebeszél arról, hogy betétesi szövetséget alapíts. Az individualista szerint semmi gond a piramisjátékkal, csak tudni kell időben kiszállni. Az individualista szerint bárki szabadon megcsalhatja a házastársát, feltéve, hogy nem ő az áldozat. Az individualista szerint a sajtó addig szabad, amíg a szája íze szerint hazudik. Az individualista számára nem kívánatos másság az, amelyik másként más, mint ő. Az individualista független harcosok dzsungelparadicsomának látja a világot, míg jól keres, ám egyből fasiszta összeesküvéselméletek poklának tekinti, ha jövedelme az átlagfizetés felé lejt. Ezekre az ellentmondásokra rá lehet világítani, de mivel az individualista definíció szerint soha semmit nem ismer el, ami az egyéni érdekeivel ellentétes, legfeljebb a közösségben gondolkodó közönség belátó képességére számíthatunk.

2. Az individualista saját fegyverével élve rámutathatunk, hogy individuumként jogunkban áll közösségi szempontokat is figyelembe venni, és mivel többen vagyunk, nagyobb erőt képviselünk. Tapasztalataim szerint az individualistát kihozza a sodrából, döhös antifasiszta állásfoglalásra készteti a többség említése: a többséget könnyen megvezethető emberek gyülekezetének tartja, akikre nem bízható a demokrácia irányítása, a lényegi döntések meghozatala, pláne ha az a gátlástalanok megzabolázásával jár. Az individualista egy ilyen érvelésben általában megmattolja önmagát: igyekszik bebizonyítani, hogy a demokráciában csak addig irányadó a többség akarata, amíg a többség vele egyezően gondolkodik.

Tévedés azt feltételezni, hogy az individualista buta. Aki butának hiszi, hamar nevetség tárgyává válik. A rendíthetetlen individualista bolygónk és az emberiség rosszakarója, áldemokrata, önző, képmutató voluntarista, akinek azonban elég esze van, hogy tudja, mi a különbség a számára való jó és a közössége java között. Nincs elég erkölcse, hogy a közösség javát válassza, viszont elég ügyes szónok, hogy meggyőző elmélettel adja el a homlokegyenest eltérő gyakorlatot. A magyar közvélemény akkor lesz képes helyén kezelni az individualizmust, ha készségszinten tudja, mi az állam szerepe és feladatköre ( http://verteslaszlo.blogspot.com/2012/01/az-allam-szerepe-es-feladatkore.html ).

A magyar közlegelő tragédiája

Játékelméleti alapeset a közlegelő tragédiája, a wiki így írja le: "egy angol közlegelő ... tíz tehenet tud eltartani, és ... mindegyik tehén tíz liter tejet ad. Az egyik gazda egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor egy-egy tehénnek már kevesebb fű jut, ezért mindegyik 10 helyett csupán 9 liter tejet ad naponta – de az a gazda, amelyik két tehenet legeltet, 10 helyett 18 liter tejhez jut. Ezt idővel észreveszi egy másik gazda, és az is kicsap még egy tehenet a közlegelőre. Ekkor már minden tehén csak 8 liter tejet ad, de a két dezertőrnek fejenként 16 liter teje lesz. És így tovább, minden egyes gazda akkor jár jobban, ha még egy tehenet hajt a legelőre. Azonban amikor már legalább hatan cselekednek így, akkor azok is az eredeti 10 liternél kevesebb tejet kapnak, akiknek két tehenük van. Végül, amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdák csak négy liter tejet kapnak az eredeti tízhez képest. (A kilencedik gazda már nem nyerne semmit egy második tehénnel.) Ennek ellenére, ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, rosszul járna."


Kézenfekvő, hogy az egyén rövid távú érdeke ütközik a közösség rövid és hosszú távú érdekével, sőt az egyén hosszú távú érdekével is. Nincs más dolgunk, mint megértetni az egyénnel, hogy a szabályszegéssel hosszú távon önmagának is árt . Sajnos, a wiki így folytatja: "azonban egy szabályokat betartó szereplő számára bármely időpontban nyereségesebb a „dezertálás”, mint a szabályok betartása – miközben a szabályokat betartó többi szereplő számára egyénenként csak mérsékelten (esetenként alig érzékelhetően) romlik a helyzet." (Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_k%C3%B6zlegel%C5%91k_trag%C3%A9di%C3%A1ja )

Ha végiggondoljuk, milyen érvekkel győzhetnénk meg Magyarországon a szabályszegőket a közjó elsőbbségéről, kiderül, hogy tévutakkal próbálkoztunk eddig a rendszerváltozás óta. Néhány példa:

A. Hosszú távon nem éri meg neked a szabályszegés. -- De rövid távon igen, és ki gondolkodik itt hosszú távon? Mondd csak, hol élsz te?
B. Tisztességes ember nem szegi meg a szabályt. -- De ha a szabálynak látszólag semmi értelme, és már elég sokan megszegték eddig is?
C. A közösségnek árt a magadfajták dezertálása. -- Hát szabad az én "fajtámat" kirekeszteni? Képmutató rasszista vagy, mert félsz a másságomtól.
D. A szabályszegéssel kárt okozol mind a közösségnek, mind saját magadnak. -- Viszonylag nem kerül sokba a közösségnek, ez a demokrácia ára.
E. A szabályszegésed közösségellenes magatartás. -- Te burkoltan hazaárulózol?! Éppen miattad megy tönkre a közlegelő.
F. A szabályszegéseddel tisztességtelen versenyt támasztasz. -- Savanyú a szőlő! Ne panaszkodj, versenyezz te is.
G. Az egyéni szabadság nem terjed ki a közösség érdekét sértő magatartásra. -- A felháborodáson kívül mivel tudod ezt bizonyítani?
H. El kell fogadnod a célszerű szabályokat. -- Soha! Ez diktatórikus gondolkodás.
I. Belső indíttatású önkorlátozásra van szükség. -- Korlátozd saját magad, és hagyd békén a szabad demokratikus kultúrembereket!
J. Jobb az együttműködés a versengésnél. -- Ez üres frázis, az együttműködés csakis önkéntes lehet, és nekem nincs hozzá kedvem.
K. A közlegelő megfelelő működtetése mindannyiunk közös, hosszú távú érdeke. -- Először mondd meg nekem, mi az a "köz", mi a "legelő", mi a "megfelelő" működtetés, és pontosan kit értesz "mindannyiunk" alatt. Ha megmondod, akkor elárulom majd: nem létezik olyan, hogy "hosszú" táv, és nincs egységes "érdek" sem.

Ismerősek ezek a szellemi minipárbajok? Kipróbáltuk már minden racionális és érzelmi érvünket, egyik sem működik. Nincs olyan érvünk, amire a szabályszegőnek ne lenne legalább három népszerű és tetszetős ellenérve. Sok éves közügyi vitatapasztalatom szerint a magyar szabályszegőket a nyers, tekintélyelvű erőszakon kívül semmivel sem lehet meggyőzni a szabályok követéséről, legyenek bár e szabályok célszerűek, értelmesek, az egyén hosszú távú érdekét szolgálók.

A mai társadalmak kontraszelektáltak, vagyis azért maradhattak fenn az évszázadok során, mert mindig akadt egy vagy több vezető, aki felvállalta a közlegelő kérdését, és megfelelt a kihívásnak. A megoldás kultúrától függően demokratikusabb vagy autoriterebb módon valósult meg. Ahol a polgár hajlandó végiggondolni a közjó és a közérdek fogalmát, majd annak megfelelően korlátozni magatartását, ott kevésbé autoriter irányítás is elég a közlegelő ésszerű működtetéséhez. Ahol az egyén jellemzően a közjó ellenében igyekszik érvényesülni, és észérvekkel nem meggyőzhető, ott csak kemény kézzel lehet megelőzni a katasztrófát, azaz a társadalom életképtelenné válását.

Aki tehát diktatúrára panaszkodik a társadalom célszerű szabályaival szembesülve, az tegye fel magának a kérdést, hogy mennyire hajlik észérvek megfontolására a mindennapokban, képes-e önkorlátozásra a közjó érdekében.

2012. január 3., kedd

Devizahitel-matek

Bízom benne, hogy teljesen feleslegesen írom az alábbiakat devizahitel témában, hiszen megszületett a végtörlesztési megoldás, lejárt a jelentkezés határideje, normál üzletmenetben nehéz lenne újratárgyalni a bankokkal kötött megállapodást. Magyarország rövidesen folytatja az IMF-tárgyalásokat, és a nemzetközi pénzpiac hátha nem akarja Magyarországot a kamatfelárakon keresztül megfojtani csak azért, mert egy nemzeti érdekeket képviselő kormány merészel hatalmon lenni. A pénzügyi körök hátha nem akarják lemondásra kényszeríteni Orbán Viktor miniszterelnököt, egyetlen esélyesként minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc javára. Egyszóval bízom abban, hogy a pénzvilág nem helyezi magát nyíltan a nemzeti önrendelkezés fölé. Ugyanakkor nem zárom ki, hogy a piac január végére beárazza, mennyibe kerül Magyarországnak, hogy unortodox polgári és nem bankkonform baloldali kormánya van. A kihívás elébe menve én is beárazom, mibe kerülhet a pénzpiac szereplőinek a magyar belügyekbe való beavatkozás.

Az államadósság szintjén semmibe. Először is, a kötelező magánnyugdíjpénztárak megmaradt egyenlegéből egy darabig hosszabbíthatók sorban lejáró hiteleink, azután igénybe vehetők a Nemzeti Bank devizatartalékai, harmadsorban pedig magasabb kamattal is vehetünk fel korlátozott összegű hosszabbító hitelt. Természetesen itt nem új hitelre gondolok, hanem az éppen lejáró államkötvények tőketartozását megújító új kötvények kibocsátására. Ezzel a hármas megoldással bőven kihúzzuk a következő választásig, mikor is a magyar közvélemény újra megfontolhatja, hogy a nemzeti érdek képviseletét vállaló unortodox polgári pártnak vagy a nyíltan nemzeti érdekeink ellen játszó pénzvilággal szövetséges ellenzéknek szavaz-e bizalmat.

Mindez semmibe sem kerül a nemzetközi pénzpiac szereplőinek, hiszen nem ők akarnak nekünk minden áron hitelezni, hanem -- a korábbi "ortodox" kormányok által felhalmozott államadósság miatt -- mi szorulunk rá tőketartozásunk továbbgördítésére. Ha keményre fordul a játék, akkor viszont az adósok védelme érdekében, a fair play szabályai szerint forintra kell alakítanunk az összes devizahitelt. Ez már jelentős veszteséggel járna az erősen a fair tartomány feletti banknyereségek szempontjából. Számszerűsíthető modellem egy tisztességes módon működő bankrendszerre épül, amelynek kialakítása nemzeti érdekünk.

A bankrendszer így írható le egyszerűen: 1. a betétes beteszi a bankba a pénzét, hogy biztos helyen legyen, és fialjon is valamennyit; 2. a bank kihelyezi a pénzt, azaz hitelez a maga szaktudása szerint, és a hitelkamat mínusz betétkamat összegéből él; 3. az adós fizet vagy elveszíti a hitelbiztosítékot, többnyire az ingatlanát. 

Könnyű átlátni azt a rendszert, amelyben magyar a betétes, magyar a bank, és magyar az adós. Egy ilyen rendszerben világosak az összefüggések. Kovács úr betesz egymilliót a bankba, a bank hitelez egymilliót Szabó úrnak. Szabó úr törleszt, a bank kifizeti Kovács úrnak a betétje után járó kamatot, és a különbségből tetemes hasznot realizál. Akkor miért nem hitelez Kovács úr közvetlenül Szabó úrnak? Azért, mert ritkán egyezik meg az egyéni kínálat az egyéni kereslettel. A bank helyzeti előnyben van, hiszen sok ezer betétes pénzét közvetítheti ki sok ezer hitelfelvevő felé. Érdemes feltenni a kérdést, hogy meddig terjedhet a bank tisztességes haszna. Ha a betétre 3%-ot fizet, hogyan hitelezhet 10-30%-os kamatra? Meg kell találnunk azt a kiegyensúlyozott kamatrést, amely közgazdaságilag és a társadalom igazságérzete szempontjából is elfogadható. Ha továbbgondoljuk a modellt, az is világos, hogy egy teljes nép nem élhet hitelből: valakinek betétet kell elhelyeznia ahhoz, hogy másvalaki hitelhez jusson.

Bonyolítja a képet, ha egy nemzetközi bank sok millió betétese pénzét kölcsönzi ki különböző országok sok millió hitelesének. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy nemzetközi betétesek nélkül nem lehet nemzetközi adósoknak hitelt nyújtani, és hogy a bank ebben az esetben is a hitelkamat mínusz betétkamat összegéből él. Itt már kevésbé nyilvánvaló az összefüggés: Mr. Kovács nehezen tudja követni, hogy betéthozamának hányszorosát törleszti Herr Szabó, és mennyit vág zsebre a bank. A különböző országok eltérő adózási rendje miatt gyakorlatilag átláthatatlanná válik a nemzetközi bankok működése, és az átláthatatlanság biztosította erőfölénnyel korlátlanul visszaélhetnek, egészen a népharagig. Nem meglepő, hogy vissza is élnek.

A modellt természetesen nem célszerű túlegyszerűsíteni, a banknak ugyanis stabilnak, fenntarthatónak kell maradnia. Elsőre elégnek tűnhet, hogy 3% betétkamathoz képest hitelezzen 5% hitelkamattal, hiszen abból is meg lehet élni. Az adósok egy része azonban ideális gazdasági körülmények között sem tud fizetni, hát még recesszió idején, miközben a banktól elvárjuk, hogy  ebbe gyakorlatilag soha ne menjen tönkre. Tartalékot kell képeznie, ami nagyobb kamatrést feltételez. A banki feltételek versenyképességének próbája, hogy egy tetszőleges új pénzintézet vagy betét-hitel szövetség mennyivel jobb feltételeket tud biztosítani úgy, hogy még 10-20-30-50 év múlva is számíthassunk rá. Egy unortodox kormánytól elvárható, hogy tág és egyben biztonságos teret biztosítson a kisbefektetők által alapított új bankok számára.

A magyar devizahitel-válság úgy alakulhatott ki, hogy a bankrendszer nem jól végezte a dolgát: svájcifrank- és euróbetéteseinek pénzét kikölcsönözve irreális kockázatot varrt a magyar adósok nyakába. Ha reálisan felméri a kockázatot, nagyjából feleakkora arányban terhelte volna meg az ingatlanokat, és nem követelne az ingatlan árverési értéke feletti tartozást. Sőt, feleakkora törlesztőrészletekbe nem is buktak volna bele annyian, azaz sokkal ritkábban kéne elárverezni az ingatlanjukat. A jelek szerint a banki értékbecslők sem számítottak olyan rossz forgatókönyvre, amilyen a recesszió sújtotta világgazdaságban végül megvalósult.

A betétes joggal reklamál a bankjánál, hogy rosszul gazdálkodott a pénzével, kezelhetetlen kockázatot vállalt. A teljes magyar devizahitel-állomány forintra váltására nem nemzeti önkényből, hanem a bankok hibájából, valamint a pénzpiacok politikai nyomásgyakorlása miatt lehet szükség. Az ebből eredő veszteséget a bankok nyereségéből kell fedezni, akkor is, ha tudjuk, hogy pénzpiaci ágon, államkötvényeink kamatfelárában több, mint visszanyerik a "veszteséget". A jelentős banki kamatrések lehetővé teszik, hogy egyetlen betétes se járjon pórul, és még a bankárok se dolgozzanak ingyen. 

Ami az adóst illeti, visszamenőleg kiszámítható, optimális esetben mennyivel járt volna jobban a frankhitellel, mint ha forint alapon vesz fel ugyanakkora összeget. Azt is figyelembe kell venni, hogy a forinthitel vállalhatatlanul drága volt, s éppen ezért nem abban vette fel az adós. A jogos követelés félúton van a stabil frank forgatókönyv és a forinthitel költsége között. Például Szabó úr 5 millió forintos frank alapú hitelt vett el, ami optimális esetben 6,5 milliós teljes törlesztést eredményezett volna számára. Ha ugyanezt forint alapon veszi fel, az 10,5 milliós teljes törlesztéssel járt volna. Álláspontom szerint Szabó úrtól a kettő között félúton lévő összeget jogos követelni, azaz 8,5 millió teljes törlesztést, és ennek megfelelően kell forintra átalakítani a hitelt.

Ha ugyanis Szabó úr tudja, hogy 5 mFt végül 10,5mFt-ba fog neki kerülni, fel sem veszi a hitelt. Ha a bank tudja, hogy a szerződés aláírásakor 6,5 mFt-nak látszó teljes törlesztés jó eséllyel eléri vagy meghaladja a 10,5mFt-ot, akkor köztörvényes csalást követett el, tudatosan félrevezette az adóst azzal, hogy nem hívta fel hatalmas piros betűkkel erre az összefüggésre a figyelmét. Ha nem tudta, akkor rosszul mérte fel a helyzetet, hibás üzletpolitikát követett, melynek kára értelemszerűen őt terheli. Ha ugyanerre az időre betétként elhelyezek 5 millió forintot, és hozammal együtt mintegy 6,2 milliót kapok, akkor a 8,5 millióval a bank még mindig bőven a pénzénél van, így a megoldás minden szereplő számára méltányos.

Továbbra is abban bízom, hogy nem lesz szükség modellem alkalmazására, mivel a pénzpiaci szereplők belátják, hogy rövidlátó erőfitogtatással nem a számukra szimpatikusabb párt(oka)t segítik hatalomra, hanem behozhatatlan politikai előnyhöz juttatják, jó eséllyel több ciklusra bebetonozzák a nemzeti érdek képviseletével egyedül rivaldafényben maradó kormánypártot.