2014. október 20., hétfő

Sikerkalauz - szerkesztett változat

Kedves Olvasók! Elkészült a Sikerkalauz keresztényeknek című könyvem nyers szövege. Köszönöm az eddig beérkezett kommenteket, melyek száma immár három, Gyuri kollégámmal együtt hat, és tovább nőhet. Ha egy üzlet beindul...

A szerkesztett szöveg is elkészült, a kommentek hatására még módosulni fog, hogy árnyaltabb, pontosabb és befogadhatóbb legyen a mondanivaló. Érik a könyvpiaci változat, addig is várom a további észrevételeket.

Sikerkalauz keresztényeknek

Fülszöveg:

     Minden évben tucatnyi könyv jelenik meg Jézusról, újabb és újabb elméletek születnek arról, hogy ki volt, és mit tanított valójában. A legkülönbözőbb feltételezések láttak róla napvilágot, kezdve attól, hogy nem is élt, illetve nem volt dokumentált történelmi személy. Hogy Heródes törvénytelen fia lehetett, vagy akár pártus herceg. Vagy hogy esszénus (aszkéta judaista) volt, mint Keresztelő János. Vagy radikális zelóta, aki a népére vonta volna Róma haragját, ezért vesznie kellett. Vagy szomorú tanító, akinek egyetlen bűne, hogy többnek hitte magát, és a sors fintorából végezték ki. Vagy téveszmés öngyilkos, akiből a fanatikus követői – különösen egy Saul nevű öngyűlölő – kreáltak mártírt, feltámadottat, ad absurdum, Istent.
     Vagy Napisten fia volt. Vagy nem halt meg a kereszten, mert maga Isten volt, asztráltesttel.  Vagy nem kereszten halt meg, hanem kínzócölöpön. Vagy próféta volt, a nagy Próféta útjának előkészítője. Vagy a minden korban eljövő próféták egyike. Vagy magánügy, ki minek véli.
    Egyetlen kézenfekvő dolgot nem írtak Jézusról az utóbbi néhány száz évben: hogy a judaizmus szerinti Messiás, aki azt tette, amit a héber Biblia szerint a Messiásnak tennie kell, a judaizmus szerinti örökre szóló következményekkel az egész emberiségre nézve – így ránk, 21. századiakra is. Túlságosan nyilvánvaló  ez az állítás? Kiderül a könyvből.

Az 1. fejezet eleje itt található, a folytatást időrendi sorrendben olvashatjátok.

Ez pedig az utolsó fejezet.
12. fejezet

Világméretű siker

Az Ószövetségi jóslatok szerint a zsidó Messiás egy új világrendet alakít ki, amelyben az emberek egységben, igazságosságban, békében és jólétben élnek. Ez a jóslat Jézussal megvalósult.

Sokáig tartott, amíg Jézus, a zsidó Messiás értékrendje kellően széles körben elterjedt, és amíg a követői alkalmassá váltak arra, hogy példát mutassanak az egész emberiségnek, de ez az idő is eljött. Ahogy az emberiség betöltötte a földet, világossá vált a népek és kultúrák kölcsönös függősége. Ma már senki nem élhet elszigetelten, mert ha nem törnek rá a szomszéd ország katonái, akkor rátörnek a gazdag országok turistái. Nincs hová menekülni, nincs hely a magányos visszavonulásra.

A jóléttel együtt a civilizációnk sérülékenysége is világossá vált: elég egy rossz fordulatot vevő fegyveres konfliktus vagy a kultúrák erőszakos versengése, és legjobb szándékaink ellenére tönkretehetjük a bolygót, vele együtt a jövő generációinak életét, esélyeit. Itt az idő, hogy erőszakmentesen elterjedjen az egyetlen aktívan toleráns és fenntartható világnézeti-erkölcsi rendszer, a kereszténység.

Egyedül a Jézus által alapított messiáskövetés alkalmas rá, hogy egységet, társadalmi igazságosságot, békét és jólétet biztosítson az egész emberiség számára.

Ezt az üzenetet kizárólag önkéntes belátásra alapozva lehet sikerrel átadni a világnak. Még sehol sem tört ki tiltakozás a Coca Cola kellemes íze, a farmer, az autók, a repülők, az orvostudomány, a kocogás, az egészséges életmód, a laptopok és táblagépek, vagy a mobiltelefonok terjedése miatt. Az emberiség egy része ugyan elutasítja őket, de ugyanez a rész az utakat, a gyárakat, a kórházakat és az iskolákat is elutasítja, ezzel - a saját társadalmának többsége szerint is - megkérdőjelezhetővé teszi a jó szándékát és/vagy az ép eszét.

A kereszténységgel szemben is leginkább azok tanúsítanak ellenállást, akik kamaszos lázadó lelkülettel nem kérnek a boldogságból, a testi-lelki egyensúlyból, mert... csak. Ez az álláspont nem igazán meggyőző, különösen akkor, ha a szeretteik boldogságát is dacos lázadás tárgyává szeretnék tenni. Keresztény felfogás szerint az egyénnek a maga életét sincs joga boldogtalanná tenni, nemhogy másokét! Ez persze intuitív kérdés, mert egyfelől miért ne lenne, másfelől meg miért lenne rá joga? A vitában nincs középutas megoldás, végső fokon a fenntarthatóság dönt: a lázadók az evolúció veszteseként visszaszorulnak, utódaik a példájukból okulva inkább a boldogságot választják.

A kereszténység a világdominancia küszöbén áll, minden idők legjobb, legigazságosabb, legtoleránsabb, legdemokratikusabb, legmeritokratább, legbékésebb és legjólétibb társadalmait hozta létre, példát állítva az emberiség elé. Csak tudatosítanunk kell a kereszténység mellett szóló egyedülálló érveket, és fel kell mutatnunk a példát, hogy a judaizmus szerinti Messiás értékrendje önkéntes alapon irányadóvá váljon az egész emberiség számára.

Jézus azt mondta: tegyetek a tanítványommá minden népet. A saját boldogságunk, a szeretteink boldogsága, a közösségeink sikere és az egész emberiség jóléte érdekében éppen ezt tesszük. A siker elkerülhetetlen.

- vége -

2014. október 17., péntek

Sikerkalauz keresztényeknek 12. fejezet

(Kiegészítés a művészeti sikerről szóló fejezethez
A médiasikert egy koncepcióváltás alapozza meg: szenzációk és negatív hírek helyett folyamatos tájékozottságot adó híreket kell összeválogatni. Afrikáról, Ázsiáról, Közép- és Dél-Amerikáról szinte semmit sem tudunk, amíg nem történik ott valami katasztrófa. Ez így elbutítja a médiafogyasztót. A tisztességes média folyamatos képet ad a világ lényeges eseményeiről, a gazdaság és a társadalom állapotáról, ezáltal tájékozottá teszi a médiafogyasztót. A tisztességes média felhívja arra a figyelmet, hogy a médián kívül is van élet. Sztárpletykák helyett ki-ki foglalkozzon a saját családjának az ügyeivel, attól lesz boldog. Ez a szemléletváltás teszi sikeressé a keresztényeket a médiában.)

Világméretű siker
Az Ószövetségi jóslatok szerint a zsidó Messiás egy új világrendet alakít ki, amelyben az emberek egységben, igazságosságban, békében és jólétben élnek. Ez a jóslat Jézussal megvalósult.

Sokáig tartott, amíg Jézus, a zsidó Messiás értékrendje kellően széles körben elterjedt, és amíg a követői alkalmassá váltak arra, hogy példát mutassanak az egész emberiségnek, de ez az idő is eljött. Ahogy az emberiség betöltötte a földet, világossá vált a népek és kultúrák kölcsönös függősége. Ma már senki nem élhet elszigetelten, mert ha nem törnek rá a szomszéd ország katonái, akkor rátörnek a gazdag országok turistái. Nincs hová menekülni, nincs hely a magányos visszavonulásra.

A jóléttel együtt a civilizációnk sérülékenysége is világossá vált: elég egy rossz fordulatot vevő fegyveres konfliktus vagy a kultúrák erőszakos versengése, és legjobb szándékaink ellenére tönkretehetjük a bolygót, és vele együtt a jövő generációinak életét, esélyeit. Itt az idő, hogy erőszakmentesen elterjedjen az egyetlen aktívan toleráns és fenntartható világnézeti-erkölcsi rendszer, a kereszténység.

Egyedül a Jézus által alapított messiáskövetés alkalmas rá, hogy egységet, társadalmi igazságosságot, békét és jólétet biztosítson az egész emberiség számára.

Ezt az üzenetet kizárólag önkéntes belátásra alapozva lehet sikerrel átadni a világnak. Eddig sehol sem tört ki tiltakozás a Coca Cola kellemes íze, a farmer, az autók, a repülők, az orvostudomány, a kocogás, az egészséges életmód, a laptopok és táblagépek, vagy a mobiltelefonok terjedése miatt. Az emberiség egy része ugyan elutasítja őket, de ugyanez a rész az utakat, a gyárakat, a kórházakat és az iskolákat is elutasítja, ezzel - a saját társadalmának többsége szerint is - megkérdőjelezhetővé teszi a jó szándékát és/vagy az ép eszét.

A kereszténységgel szemben is leginkább azok tanúsítanak ellenállást, akik kamaszos lázadó lelkülettel nem kérnek a boldogságból, a testi-lelki egyensúlyból, mert... csak. Ez az álláspont nem igazán meggyőző, különösen akkor, ha a szeretteik boldogságát is dacos lázadás tárgyává szeretnék tenni. Keresztény felfogás szerint az egyénnek a maga életét sincs joga boldogtalanná tenni, nemhogy másokét! Ez persze intuitív kérdés, mert egyfelől miért ne lenne, másfelől meg miért lenne rá joga? A vitában nincs középutas megoldás, végső fokon a fenntarthatóság dönt: a lázadók az evolúció veszteseként visszaszorulnak, utódaik a példájukból okulva inkább a boldogságot választják.

A kereszténység a világdominancia küszöbén áll, minden idők legjobb, legigazságosabb, legtoleránsabb, legdemokratikusabb, legmeritokratább, legbékésebb és legjólétibb társadalmait hozta létre, példát állítva az emberiség elé. Csak tudatosítanunk kell a kereszténység mellett szóló egyedülálló érveket, és fel kell mutatnunk a példát, hogy a judaizmus szerinti Messiás értékrendje önkéntes alapon irányadóvá váljon az egész emberiség számára.

Jézus azt mondta: tegyetek a tanítványommá minden népet. A saját boldogságunk, a szeretteink boldogsága, a közösségeink sikere és az egész emberiség jóléte érdekében éppen ezt tesszük. A siker elkerülhetetlen.

- vége -

2014. október 16., csütörtök

Sikerkalauz keresztényeknek 11. fejezet

Politikai siker
Ha a keresztény hitből az élet minden területén adódnak egyértelmű következtetések, miért lenne kivétel a közélet, görög szóval: a politika? A kereszténység a közéletre nézve is világos szabályokat ad.

Mi következik a szimmetrikus etikából és egységes mércéből? Törvény előtti egyenlőség, esélyegyenlőség, demokrácia, tolerancia, szólásszabadság, önkéntesség. Ha Jézus tanítását közelebbről megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy meritokráciát hirdetett. A meritokrácia érdemek szerint berendezett társadalmat jelent. A vezetésre legalkalmasabbak vezetnek, de nem zsarnokként, hanem a köznép szolgáiként viselkedve. A meritokrácia persze egy ideál - Jézus összes többi tanításához hasonlóan -, és nem egy hétfőről keddre megvalósuló konkrét társadalmi berendezkedés. Kijelöli azonban az irányt, amely felé a társadalomnak haladnia kell.

A meritokrácia mint haladási irány a heteroszexuális monogám házasság holtomiglan-holtodiglan példájára hasonlít. Jézus ezt tanította, ezt tette fő szabállyá. Következik vajon, hogy minden felnőtt ilyen párkapcsolatban tölti az életét? Nem, hiszen látjuk, mennyire nehéz ezt a szabályt betartani, illetve hogy az élet mennyire bonyolult. Viszont aki párkapcsolatra lép, boldogabb lesz a Jézus által kijelölt irányba haladva, mint ha más irányt választ? Igen. A fő szabály egyetlen társadalomban sem valósul meg maradéktalanul, de kijelöli azt az irányt, amelybe minden társadalomnak érdemes haladnia. Hétköznapibb példa: az egészséges életmód sem egy minden egyénre minden pillanatban érvényes állapotleírás, hanem egy olyan irány, amelybe érdemes haladni.

A Jézus által fő szabályként adott meritokrácia sem a társadalmak maradéktalan állapotleírását jelenti, hanem a társadalmi haladás kívánatos irányát.

Milyen egy meritokrácia? Hogyan jellemezhető, hogyan működik a gyakorlatban? A meritokráciában a megfelelő ember a megfelelő helyen van, az alkalmasak vezetnek, és nem bízzák el magukat, alázatosan szolgálják a vezetetteket – ahogy Jézus tanította. Ez a koncepció a lehető legjobb, mégis számos gyakorlati nehézséget vet fel.

1. A vetélkedés nem lehet folyamatos, a miniszterelnök például nem változhat kétnaponta, az nem használna az ország ügyei menetének. Valamilyen struktúrára van szükség, a nélkül még egy demokrácia sem működhet. Ez a struktúra a négyévente tartott választás.

2. A meritokrácia irányadó értéke a merit (érdem), az érdem viszont nem mérhető patikamérleggel. Csak nagyjából lehet megmondani, mitől lesz valaki a legalkalmasabb, mondjuk, igazságügyi miniszternek. Minden pillanatban előkerülhet valaki, aki még alkalmasabbnak tűnik. A merit tehát nem egy egzaktul mérhető tulajdonság, hanem intuitív hivatkozási alap. A “közjó”-ra hasonlít: a közjót sem tudjuk műszerrel kimérni, mégis érvényes hivatkozási alap egy társadalom vezetése és döntései terén.

3. A meritokrácia strukturáltan működhet, viszont minden struktúra merevít, azaz beépített tökéletlenség. Előre tudhatjuk, hogy a meritokrácia soha nem lesz tökéletes, soha nem valósul meg maradéktalanul. Ez persze nem ok arra, hogy ne törekedjünk legjobb tudásunkkal megvalósítani.

Nézzük, mi következik az érdem elsődleges szemponttá válásából. A meritokrácia rugalmas, folyton változó, hiszen mindig az érdemesek vannak felül, az érdemben elmaradók pedig lesüllyednek. A meritokráciában nincs örökletes elit, nincsenek tartós kiváltságok, nincsenek behozhatatlan születési előnyök, sem áttörhetetlen vagyoni határok. Ez az amerikai álomra emlékeztet: a tehetséges ember 1 dollárral indul, és pár éven belül milliárdossá válhat. Így működik a meritokrata gazdaság.

Egy meritokráciában nincsenek véd- és dacszövetségek, kirekesztő klikkek, zárt hatalmi-gazdasági alakulatok. Bárki bárhová bejuthat, ha érdemei vannak.

Egy meritokrácia óriási társadalmi mobilitást biztosít: a tehetségesek folyamatosan emelkednek, egy generáción belül az alsó osztályból a felső osztályba juthatnak.

Egy meritokráciában mindenki megközelíthető, mindenki megszólítható, minden vezető folyamatosan nyitott az új ötletekre, új tehetségekre.

A Jézus tanítását követő keresztények kötelesek a meritokrácia bevezetésén munkálkodni. Ez garantálja a politikai sikerüket. A közélet versengés lényege ugyanis, hogy ki tud haladóbb ötletekkel előállni. Aki haladóbb benyomást kelt a közvéleményben, az politikai előnyt szerez. A pálya a keresztények felé lejt, mert Jézus minden idők leghaladóbb tanítója volt.

A meritokráciánál nincs haladóbb társadalmi berendezkedés. Vajon miért nem valósult meg azonnal Jézus kereszthalála és feltámadása után? Azért, mert az ókor erőviszonyai ezt nem tették lehetővé. Hogyan lett Jézus tanításából például feudalizmus? Úgy, hogy az adott kor katonai kihívásainak ez felelt meg, ez volt akkor a leghaladóbb fenntartható társadalmi rend.

Egy társadalom akkor sikeres, ha jólétet és biztonságot nyújt a tagjainak, megvédi őket a külső támadásoktól. A feudalizmus ma elavultnak tűnhet, a fénykorában azonban jólétet biztosított, és védelmet nyújtott a támadásokkal szemben, katonailag is életképesnek bizonyult. Hogy nem volt meritokrata? Eleinte még az is volt: a király érdemek szerint osztotta a birtokokat, a méltatlanoktól pedig visszavette a földet. Az évszázadok során a feudalizmus merevvé vált, eltávolodott a kezdeti meritokrata működéstől.

A rendi-polgári társadalmak alapja már nem a földbirtok, hanem a pénzben mért vagyon. Kezdetben ez is meritokrata fejlemény volt, később azonban merevvé vált, szem elől tévesztette az érdemet és a tehetséget, ezért alakult át a ma liberális nyugati demokráciának nevezett szerkezetbe. A liberális nyugati demokrácia húzóereje az aktív, felelősségteljes állampolgár, aki minden lehetőségre nyitott, minden nehézséget megold, a szabályokat önként követi. Ezek a szabályok a kereszténység szabályai. Azért nem kell a kereszténységet “nyomatni”, mert a társadalom nagy többsége önként, belső meggyőződésből keresztény.

A magyar társadalom még nem rendelkezik kellő mennyiségű aktív, felelősségteljes állampolgárral (azaz középosztállyal), ezért átmeneti állapotban van, ennek megfelelő ellentmondásokkal. Hosszú távon a siker előfeltétele, hogy a társadalom többsége önkéntes kereszténnyé váljon, és belső meggyőződésből kövesse Jézus értékrendjét. Amíg ez be nem következik, addig csak ideiglenes pótmegoldásokkal lehet kísérletezni, több-kevesebb sikerrel.

Mi következik Jézus értékrendjéből a mai legvitatottabb témákban? Ilyen például a válás, a házasság előtti szex, a fogamzásgátlás, az abortusz, az eutanázia, az egyház és az állam szétválasztása, az erkölcsi elvárások, a szegények támogatása, a hajléktalanság kezelése. Ezek nem is olyan nehéz kérdések. (Emlékeztetőül: a keresztények a szimmetrikus etikát, az egységes mércét támogatják, a válaszok ebből adódnak.)

- Válás: Jézus holtomiglan-holtidiglan heteroszexuális monogámiát tanított. Nem mindenki tud így élni, de mindenkinek jót tesz, ha így él. Aki elválik, azt nem kell büntetni, magát bünteti, a saját boldogságát csökkenti.
- Házasság előtti szex: a zsidó-keresztény etikából az következik, hogy a szex megfelelő kerete a házasság. Aki más megoldás(oka)t keres, az a saját hosszú boldogságát veszélyezteti. Ha stabil és boldog párkapcsolatra vágyik, időben megházasodik.
- Fogamzásgátlás: nem tilos, ha a házaspár később legalább két gyereket vállal, mivel ennyi szükséges a létszámfenntartáshoz. Az, hogy a fejlődő országokban épp hány gyerek születik, az csak akkor lesz érdekes számunkra, ha ide hívjuk őket, és vállaljuk az ebből adódó költségeket, feszültségeket, problémákat. Ha ezt nem tesszük, akkor magunknak kell fenntartanunk a társadalmunk létszámát.
- Abortusz: bűn, kétségbeesett lépés az anya részéről, a kétségbeesést pedig nem lehet betiltani, mert utat tör magának. A megoldás a kétségbeesés megelőzése, vagyis a gyermekvállalás pozitívvá tétele a közvélemény szemében.
- Eutanázia: az élet és halál ura nem az ember, hanem Isten. Az egész probléma nem létezne, ha a kórházi technika nem tenné lehetővé a rendkívül hosszú, akár évekig tartó, értelmetlen vegetálást. A mesterséges vegetálást meg lehet szüntetni, erre nincs tilalom. Az életet nem kell értelmetlenül, erőltetetten hosszabbítani, és az eutanázia máris okafogyottá válik.
- Az egyház és az állam szétválasztása: ez Napoleon ötlete volt, semmiféle elvi alapja/értelme nincs. A gyakorlatban viszont praktikusnak bizonyult, mivel így garantáltan csak az lesz keresztény, aki őszintén, belső meggyőződésből akarja életre váltani Jézus tanítását. Ez így helyes, másképp úgysem érvényes. Ugyanakkor a fenntartható társadalmak többsége önként keresztény. Napoleon alighanem csodálkozna ezen, mert az ő korában úgy vélték, ha a nép alternatívát kap, majd leszokik a vallásról. Nos, a kereszténységről egyetlen sikeres társadalom sem szokott le, és a jelek szerint nem is fog, hacsak nem akar rövid távon összeomlani. Az egyház és az állam tehát maradjon külön, a többség pedig maradjon önként keresztény, ez a bevált formula.
- Erkölcsi elvárások: minden társadalomnak vannak írott és íratlan szabályai, ezek betartását minden társadalom elvárja, és érzelmi nyomással elő is segíti. Az a jogos erkölcsi elvárás, ami a társadalom sikeréhez/fenntarthatóságához szükséges – például ilyen elvárás, hogy a látszámot fenn kell tartani, azaz megfelelő számú gyermeket kell vállalni.
- A szegények támogatása: a szegények ne nyomorogjanak, de legyenek ösztönözve a tanulásra és a munkára, hogy kibontakozhasson a tehetségük, és önerőből boldoguljanak. A támogatás csak ésszerű mértékű lehet.
- A hajléktalanság kezelése: a hajléktalanok korán halnak, az életformájuk nyílt színen elkövetett lassú öngyilkosság, ezért semmiképpen nem támogatandó. Önkiteljesedni tanulással és munkával lehet, a hajléktalanokat erre kötelezni humánus, az öngyilkosságukhoz asszisztálni embertelen.

Következik-e a kereszténységből nacionalizmus, előítélet, rasszizmus, diszkrimináció? Nem. Bevándorlásellenesség, idegengyűlölet? Nem. Gazdasági protekcionizmus? Nem, bár az ellenkezője sem.

- Nacionalizmus: szintén Napoleon, illetve a francia forradalom találmánya, ellenkezik a keresztény tanítással. Jézus egy nacionalista társadalomba született, és internacionalistává tette azt. A követőinek is ezt kell tenniük.
- Rasszizmus, idegengyűlölet: ellenkezik a kereszténységgel. A bevándorlás korlátozása viszont nem ellenkezik vele, hiszen az idegen kultúrák, vallások, szokások túl gyors beengedése veszélyezteti a társadalom sikerét. Ésszerű egyensúlyt kell találni a befogadás és a fenntarthatóság között. Ilyen egyensúly létezik, és erre törekedni nagyon is keresztény szándék.
- Esélyegyenlőség: határozottan támogatandó, a fenntarthatóság és ésszerűség keretein belül. Az esélyegyenlőségi mozgalom élén ma nem a keresztények állnak, ideje átvenniük a vezetést.
- Haladás: Jézust ezt tanította, a meritokrata társadalomnál nincs haladóbb megoldás, ez a társadalmi fejlődés csúcspontja.

Mi a keresztény álláspont a "progresszív" (állítólag haladó) témákban? A kereszténység a világ minden problémáját felvállalja, mindenről van mondanivalója, és mindenre jobb megoldást kínál az alternatíváknál.
- Családon belüli erőszak: (kevés kivétellel) a műveletlen, kulturálatlan családokon belül uralkodik, továbbá a butaságot és az erőszak+szexkultuszt a média és a "haladó művészet" terjeszti, ezért a megoldás nem az óriásplakátos kampány, hanem az iskolázottság, az általános műveltség növelése, többek között értelmes és erkölcsös médiatartalmakkal.
- Férfiak és nők egyenlő bérezése: a bankárok, pénzügyi szakemberek, a médiadolgozók, a művészek, az orvosok és a műszaki értelmiségiek keresnek a legtöbbet, ezért a kis keresetű nőket (meg férfiakat) ezekbe a szakmákba kell bejuttatni. Mindenre van keresztény megoldás, és az mindig jobb az alternatíváknál. Ezt Jézusnak, a zsidó Messiásnak köszönhetjük.

Mit jelent a kereszténység a konkrét pártok támogatása szempontjából? Következik-e a kereszténységből, hogy csak jobboldali pártra szabad szavazni, baloldali pártra soha, semmiképp? Nem, de ezt mintha sem a jobboldali, sem a baloldali pártok nem akarnák tudomásul venni: a jobboldal igyekszik azt kommunikálni, hogy aki keresztény, az mind rá szavazzon. A baloldal pedig azt kommunikálja, hogy a kereszténység magánügy, a keresztény ember mint olyan nem szavaz, hanem általános emberként szavazzon a baloldalra. Nem csoda, ha egyre több keresztény méltánytalannak találja ezt, és felháborodásában a jobboldalra szavaz. A baloldal maga alatt vágja a fát. Ha elismerné a keresztények jogát a közéleti részvételre, és igyekezne érvekkel elnyerni a keresztények szimpátiáját (pl. hogy a baloldali javaslatok sokkal jobban képviselik Jézus tanítását, mint a jobboldali ötletek), akkor a keresztények valószínűleg jóval nagyobb arányban szavaznának balra.

A keresztények politikai sikere tehát arra épül, hogy 1. a meritokrácia felé történő haladást támogatják; 2. a társadalmi igazságosságot segítik elő, ésszerű, fenntarható keretek között; 3. aktív közéleti részvétellel növelik a kereszténység jó hírét.

A politikai siker ennek fényében egyszerűen elkerülhetetlen.

2014. október 15., szerda

Sikerkalauz keresztényeknek 10/b. fejezet

Alapigazság, hogy a tudomány nem a valóság lényegéről szól végső érvénnyel, hanem a valóság gyakorlati alakítását segíti átmeneti ügyeskedő modellekkel. A legtöbb középiskolás azzal a meggyőződéssel akad el a tudományok komplexitásában, hogy valami borzasztóan bonyolult és érdektelen valóságmodellről van szó, amely nélkül nyugodtan lehet élni. A helyzet épp fordított, nem a valóság modelljéről van szó, amely nélkül viszont nem lehet nyugodtan élni. Más kérdés, hogy ha a tudomány lényegét az izgalmas gyakorlati lehetőségek adják, akkor miért áll előtérben az unalmas elmélet. Álláspontom szerint azért, hogy az átlagember akadályozva legyen a tudománnyal való barátkozásban, és így helyzetben maradjon a szűk tudományos elit. A tudás hatalom, ha kevesek fejében összpontosul, könnyebb vele visszaélni.

Gondoljunk a harci gázokra, az atombombára, a géntechnikára, a mesterséges vírusokra, a klónozásra. Törvényszerű, hogy ezektől félnünk kelljen? Nem. Azért kell tőlük tartanunk, mert a tudományos körökben nem érvényesül erkölcsi fék és ellensúly. Ha a keresztények kellő mértékben jelen lennének, ellensúlyt képezhetnének, és nem kellene aggódnunk.

A legtöbb találmány katonai fejlesztésként jött létre, az újítás legnagyobb finanszírozója és menedzselője ma is a hadiipar (pl. sebészet, protézisfejlesztés, beszédfelismerés, arcfelismerés, navigáció, robottechnika). Törvényszerű, hogy a kést, a baltát, a lándzsát, az íjat, a kardot, a puskaport, az ágyút, a puskát, a pisztolyt hadi célra fejlesszék ki? Igen. Törvényszerű, hogy amit te nem találsz fel, azt a konkurencia fogja feltalálni, ezért nem teheted meg, hogy a veszélyes gondolatokat simán elfekteted? Igen. Törvényszerű, hogy minden újdonsággal – a kenyérvágó késsel is – azonnal gyilkolni kezdjünk? Nem, ha van erkölcsi ellensúly. Ezért kell a keresztényeknek folyamatosan és meghatározó mértékben jelen lenniük a tudományok minden területén – akkor is, ha kényelmetlen, akkor is, ha lenne még ötletünk a szabad idő hasznos eltöltésére.

Mi történik, ha a keresztény tudósok/kutatók/újítók véletlenül díjat nyernek? Nagyon jó, ezáltal erősítik a kereszténység jó hírét.

Milyen álláspontot alakítsunk ki a kreacionista és egyéb vadhajtásokkal kapcsolatban? Ezek butaságok, még ha egyébként jó szándékú és erkölcsös emberek képviselik is őket. A butaság nem csak az emberiségnek, hanem hosszú távon a kereszténységnek is árt. Ki akar keresztény lenni, ha az a butaság szinonimája? Ezért határozottan véleményt kell nyilvánítanunk a keresztény tudományellenességről: rendes, becsületes emberekről van szó, akik azonban jobban teszik, ha megtanulnak gondolkodni, és versenyképessé válnak a világnézeti alternatívákkal szemben.

A kereszténység és a tudomány összefüggése hasonló a kereszténység és a szórakoztatóipar/bankszakma összefüggéséhez. Nem az a kérdés, hogy miért kellene a keresztényeknek pénzügyekkel foglalkozniuk. (Erre nehéz lenne meggyőző választ adni.) Az a kérdés, hogy átengedhetik-e a keresztények másoknak a pénzügyi terület feletti ellenőrzést jelentős hosszú távú negatív hatások nélkül? Erre már könnyű rávágni, hogy NEM, mert hosszú távon katasztrofális hatásokhoz vezet. Így van ez a tudományokkal is.

Következésképp, a keresztények egyszerűen nem tehetik meg, hogy ne legyenek ott minden tudomány élvonalában. A talentumokat kötelező kamatoztatni.

2014. október 14., kedd

Sikerkalauz keresztényeknek 10/a. fejezet

Tudományos siker
A hívők között hagyományosan alacsonyabb a tudományok iránti lelkesedés, mint a nem hívők között. Ennek több oka is lehet, szerintem a legfontosabb, hogy a tudomány hívei az utóbbi mintegy 200 évben meg vannak róla győződve, hogy a tudomány valamiféleképpen Isten nem létét fogja igazolni, ezért érdemes vele foglalkozni. A hívők tudat alatt szintén így vélik, ezért nem üzentek ugyan nyíltan hadat a tudománynak, de finoman szólva nem is tolonganak a világ megismerésének határkérdései körül. Aggódnak, hogy előbb-utóbb baj lesz abból, ha firtatjuk őket.

Egész szellemi mocsarak jöttek létre keresztények számára. Erkölcsi felháborodásból és egyéb felindulásból sok hívő bizonygatja, hogy a tudomány tudománytalan, a teológia ellenben tudományos. Ez reménytelen vállalkozás, szégyen ilyesmivel foglalkozni. A teológia nem tudományos, a tudomány meg nem tudománytalan, csak nem olyan átfogó, mint amilyennek sokan vélik.

Amit tudománynak nevezünk, az a létünknek csak egy korlátozott szeletét fedi le, azt viszont tudományos módszerekkel deríti fel, ezen a fronton hiábavaló próbálkozás belekötni az érvényébe. A tudomány a természet, vagyis a látható-tapintható világ megismerésére való, arra alkalmas, és e téren nincs nála alkalmasabb. A tudomány azonban nem való semmi más megismerésére, így az erkölcs, a művészetek, a lélek, az érzelmek és ösztönök, továbbá a metafizikai valóság megismerésére sem. E téren a tudomány bármeddig próbálkozhat, sosem fog döntő következtetésekre jutni, míg a teológiának jó esélye van rendezett következtetéseket megfogalmazni, és működőképes modelleket állítani.

Mivel a tudomány ily módon nem veszélyezteti a hitet, a keresztények akkor használnak a hitüknek, és egyben akkor valósítják meg Jézus tanítását, ha odaadóan foglalkoznak a keresztények életét befolyásoló valamennyi tudományos kérdéssel, e módon is terjesztik a kereszténység jó hírét.

A tudományhívők számára kellemetlen szembenézni a megismerés nyilvánvaló korlátaival. Semmit sem fogadhatunk el bizonyítás nélkül - mondja Platón. A tudomány egyetlen alapszabálya sem bizonyítható önmagában, az összes alapszabályt bizonyítás nélkül kell(ene) elfogadnunk - teszi hozzá Arisztotelész. A két állítás közül mindkettő igaz, és kibékíthetetlen ellentétben áll egymással. A tudomány következésképp nem a valóság ügydöntő megismerésével foglalkozik, hanem az élet praktikus feladatainak kezelését lehetővé tevő modellek felállításával. A modellek többé-kevésbé működnek, egyre pontosabbá válnak, de végső fokon ellenőrizhetetlenek, ezért soha semmi nem lesz velük bizonyítható, ahogy az ellenkezője sem. Aki ennél többre számít, az elkerülhetetlenül csalódni fog.

Mi indokolja, hogy a keresztények ódzkodjanak a tudománytól? Semmi, hacsak az nem, hogy bedőltek a tudományhívők következetlen és megalapozatlan állításainak. Az Isten-vita teljességgel kívül esik a tudomány illetékességén. Ha belegondolunk, semminek a létét nem tudjuk bizonyítani, legfeljebb észleletekkel támaszthatjuk alá a létezése vélelmét.

Ha nekimegyek az asztal sarkának, és az fáj, akkor evolúciós kényszerből feltételezem, hogy az asztal létezik. Akinek az agyában nem alakult ki hasonló feltételezés, az egyszerűen kihalt. Feltételezzük a tárgyak létezését, mert olyan elődök leszármazottai vagyunk, akik mind feltételezték a tárgyak létezését. A tárgyak nem létezését viszont értelemszerűen nem lehet alátámasztani semmiféle észlelettel, ezért a nem lét még a létnél is kevésbé adatolható. Mit mondhatunk ezek után Isten (nem) létéről? Tudományosan semmit, hittel meg nem mondhatunk tudományosat. Mivel manapság csak a tudományos állításoknak van presztizsük, ez róka fogta csuka helyzet. Olyan, mint horog nélkül horgászni: ha eleve kizárjuk a horog használatát, garantáltan nem fogunk halat, de ez nem a hal létéről vagy nem létéről szól, hanem  a célszerűtlen, következetlen gondolkodás jele.

A keresztényeknek semmi okuk tehát aggódni a tudomány hitre gyakorolt esetleges hatása miatt, mivel a tudomány csak a látható-tapintható földi valóságról képes bármit állítani, és ilyen praktikus állításokra a keresztényeknek éppen akkora szükségük van, mint a nem keresztényeknek. Az élet tele van gyakorlati feladatokkal, a tudomány segít azokat eredményesebben megoldni. Ezért mondta William of Ockham 13. századi ír szerzetes, hogy ha egy jelenségre létezik egy természetes és egy természetfeletti magyarázat, akkor a természetes magyarázatot használjuk. Nem azért, mert biztosan úgy van, hanem mert így leszünk sikeresek a gyakorlati életben. Legfőbb ideje, hogy a keresztények visszafoglalják a nem hívők által eltérített, verseny hiányában már-már kisajátított tudományokat.

A tudomány hívei (pozitivisták) abszurd képességeket tulajdonítanak a tudománynak, a keresztények pedig eddig hagyták magukat átverni. Ha átlátják a valóság és a tudomány korlátolt felelősségű kapcsolatát, akkor viszont a tudományok élére kerülnek.
Folyt. köv.

2014. október 13., hétfő

Sikerkalauz keresztényeknek 9/e. fejezet

Mi legyen a népszerű keresztény színészekkel? Örüljenek a sikernek, amíg bírják erkölccsel. Ha kezd elszaladni velük a ló, adják át a stafétát a fiatal tehetségeknek. Hadd jusson más is lehetőséghez, hadd teljesedjen ki a művészet által. A mókuskerékből kiszálló hírességekből remek háttérember lehet a művészvilágban, egyengethetik az utánpótlás útját, vagy átléphetnek a keresztény üzleti életbe, kivehetik a részüket a gazdaság működtetéséből.

A krízisbe került sztárok számára célszerű tanácsadó és támogató szolgálatot létesíteni. Milyen jól jött volna az ilyen segítség az első mai értelemben vett sztár, Wolfgang Amadeus Mozart számára. Egy szakértő csapat talán lebeszélhette volna őt a tragikusan rossz döntéseiről. A mai hírességekre is ráfér a segítség, nagyon praktikus lenne, ha nem kellene érte Tibetbe repülniük. Jézus körül számos kiégett hírességet jegyeztek fel. Mária Magdolna, Zakeás és Lévi/Máté esete emelkedik ki, de a Messiás rendszeresen részt vett a kor glamour-celebjei által rendezett lakomákon, és nem Ő igazodott a házigazdák lelkületéhez, hanem fordítva. A keresztényeknek komoly tapasztalatai vannak a mértéktelenségbe belekeseredett lélek ápolása és Isten felé fordítása terén.

A művészet többi ágára (építészetre, szobrászatra, festészetre, zenére, stb.) is áll a Messiás-követés alaplogikája: minél több jót ad az ember a világnak önzetlenül, annál több jóra számíthat már itt a földön. Az lesz boldog, aki nem saját dicsőségre és pénztárcára dolgozik.

A művészet fő mondanivalója pontosan egyezik Jézus sürgető üzenetével: változtasd meg élted már ma, hogy boldog légy. Így vezet a kereszténység sikerhez a művészetek terén is.

2014. október 12., vasárnap

Sikerkalauz keresztényeknek 9/d. fejezet

A show-biznisz felfalja a gyermekeit. Magához vonzza a tehetséges, de jellemhibás embereket, és felerősíti mindkét oldalukat. Jól keres a tehetségük és a szexuális vonzerejük segítségével, azután eldobja a kifacsart emberroncsokat. A sztárság ön- és közösségpusztító, ellentmondásos jelenség.

Van abban valami szánnivaló, amikor egy énekesnő minden második este azt búgja a színpadról, hogy "Te kellesz nekem, gyere, szeress, légy az enyém", azután megsértődik, ha pár ezer rajongója ezt szó szerinti felhívásként értelmezi. Hát a szexuális ígéret csak bevételtermelésre való, konkrét szex nem lesz belőle a "műélvezők" számára? Öt méteres betonfal mögé kell bújni, testőröket kell bérelni ellenük, majd továbbénekelni, hogy "a holdfényben hozzád bújok, te vagy az egyetlenem"? (Pár millió fan között.) Ez a kettősség nem csak a csimpánzokat hozza zavarba, a homo sapiensek egy része sem tudja feldolgozni, ezért üldözi olyan kitartóan a sztárokat.

Keresztény kultúrkörben nincs szükség sztárokra. Nem mert a sztárság be lesz tiltva - mint fentebb láttuk, ez lehetetlen és reménytelen vállalkozás lenne. A sztárság helyett azonban lehetséges értelmesebb és boldogítóbb megoldást kínálni: a művészet rendeltetésszerű használatát. A művészet rendeltetése, hogy felemelje a lelket, és utat mutasson a befogadónak a boldogabb életvitel felé. (Változtasd meg élted - írja erről Rilke.)

Ezzel a rendeltetéssel ellentétes, ha valaki hétről hétre, évről évre ugyanazon sztárok láttán csorgatja a nyálát, az élete meg mit sem változik. Egyszerűen sűrűbben kell cserélni a színészeket, nem szükséges harminc évig minden szerelmes történetet ugyanazoknak játszani. Egy ötvenéves Júlia nem igazán élethű egy hatvanéves Romeo oldalán. A színészcsere megakadályozza a kiégést és a célszerűtlen túlgazdagodást is: kevesebb pénz marad kokainra, orgiákra, válásokra és pszichiátriai kezelésre. Persze ha valakinek egyetlen vágya, hogy effélékkel színesítse az életét, azt senki nem tudja, és nem is fogja akadályozni. A rossz példa felmutatójától végül is szép dolog, hogy a saját boldogságát feláldozva teszi népszerűtlenné az életmódját.

Szimmetrikus etikával és egységes mércével mérve, rendszeresen változó szereposztásban, újabb és újabb tehetséges színészeket bevonva kellene előadni a műveket. Jelszó: úgy állj a rivaldafénybe, hogy más is odaférjen. A közönség lassan beletörődne, hogy nem minden szerelmest ugyanaz a bálvány játszik, és hogy a műre is oda kell figyelni, mert - hovatovább - annak lenne valami mondanivalója. Változtasd meg élted.
Folyt. köv.

2014. október 11., szombat

Sikerkalauz keresztényeknek 9/c. fejezet

A keresztény színészet komoly kihívás, mert a színpad nagy kerítő. Nehéz stabil párkapcsolatban maradni, ha az ember változó szereplőkkel ad elő szerelmi történeteket, a lehető legélethűbben. Márpedig ez az elvárás. Vagy nem feltétlenül?

Az ókorban maszkba öltözött szereplők adták elő a történetet, szinte nem is mozogtak, pláne nem csókolóztak. Shakespeare idején a női szerepeket is férfiak játszották, hogy csökkentsék a szexuális kockázatot. Amit ma szórakoztatóiparnak nevezünk, az a II. világháború után alakult ki, és pontosabb lenne művészetbe csomagolt vágybiznisznek nevezni.

Vágybiznisz ősidők óta létezik, de nem volt szokás művészetbe csomagolni. A hosszú útról behajózó matrózokat fogadó kuplerájokkal kezdődő skálán a Moulin Rouge-ban bugyi nélkül kánkánt táncoló show-girl-ökig fokozatosan emelkedett a szexuális szolgáltatások ára, de a skála egyik fokozatát sem nevezték művészetnek. Freud lélektani kutatásai helyesen rámutattak arra, hogy a szexualitás átitatja a hétköznapi életet, ám Freud tévesen nevezte elfojtásnak a szexualitás közösségi szabályozását. Az elfojtás alól fel kell szabadulni - mondta -, és ezzel szexközpontú individuumok halmazává redukálta a modern nyugati társadalmat. A szórakoztatóipar azonnal lecsapott a hibás lélektani modellben rejlő üzleti lehetőségre.

A 20. század elejétől kezdve a színészi siker lényege bevallottan a "szexepil" (sex appeal = szexuális vonzerő). Egy színész annál nagyobb sztár, minél nagyobb a szexuális vonzereje. A szexiségével arányos tömeg megy el megnézni a filmjeit, ezzel arányos a jegyárbevétel. A szex beépült a művészetbe, esztétikai jellegű áruvá vált. Ez kényelmetlen árukapcsolás, nehéz ellene a vaskalaposság látszata nélkül érvelni - de célszerű és lehetséges.

Az emberiségnek óriási éhsége van a romantikára, ami a szex burkolt, társadalmi köntösbe öltöztetett változata. A romantikus történetek iránti kereslet legalább akkora, mint a borozók iránti igény. Semmiféle módon nem szüntethető meg, ezzel próbálkozni reménytelen vállalkozás. A szexet amúgy elég kevesen akarják megszüntetni, és nekik is érdemes lenne a kezelő orvosukkal megbeszélniük ezt az evolúciós értelemben célszerűtlen késztetést.

A szex teljesen nyílt ábrázolására, vagyis a pornográfiára, már jóval kisebb az igény, mivel az ember e tekintetben vagy kinőtt a csimpánzkultúrából, vagy sosem hasonlított a csimpánzokra. A csimpánzoknál többségi magatartás a nyílt színi szex, csak egy csimpánzkisebbség vonul félre a párjával, stabil, évekre szóló kapcsolatot létesítve. A homo sapiensnél ez fordítva van: a nagy többség félrevonul a párjával, és évekre szóló párkapcsolatot létesít, míg egy kisebbség szívesen szexel(ne) nyilvánosan, változó partnerekkel. Ezt a kisebbségi hajlamot használja ki a szórakoztatóipar, ezt igyekszik anyagilag hasznosítani.

A művészetbe épített nyílt színi szex - az adott kor erkölcsrendészete miatt többé-kevésbé takart változatban - egészen addig garantálja a sikert, amíg a homo sapiensnél nem válik többségi magatartássá a nyilvános szex változó partnerekkel. Attól kezdve már a félrevonulást lehetne izgalmasként, sejtelmesen ábrázolni. Ilyen állapot azonban nem várható, mert a homo sapiens kultúrcsomag része a félrevonulós szex stabil párkapcsolattal, egyrészt a kötődési hormon (oxitocin) miatt, másrészt mert az ember ennek köszönhetően élhet nagy létszámú, sikeres társadalmakban. A csimpánzszex alfa-hím által irányított húsz-harmincfős hordákat tenne lehetővé. Biztonsággal kimondhatjuk, hogy a homo sapiens nem akar erre a szintre visszafejlődni, így aztán a többé-kevésbé burkolt nyílt színi szex mindig is a közösségi realitáson kívüli izgalmas, kasszasiker-növelő tényező marad.

A keresztények sem maradhatnak ki a szexiparból. Szexre nekik is szükségük van, biológiailag semmiben nem különböznek a többi homo sapienstől. Ha jobban belegondolunk, már ma is van keresztény jelenlét a szexiparban: a Jézus-követő marketing a "gyermekvállaló heteró házasság holtomiglan-holtodiglan" nevű terméket népszerűsíti a szexpiacon az egyéni és közösségi boldogság optimális egyensúlyát biztosító megoldásként. A jelenlét tehát megvalósult, a marketinget kell hatékonyabbá tenni, és a szórakoztatóiparban is sikerre vinni.

Ehhez alapvetően át kell gondolnunk a sztárság és a szexepil alkalmazását.
Folyt. köv.

2014. október 10., péntek

Sikerkalauz keresztényeknek 9/b. fejezet

Hogyan lehet szórakozni és szórakoztatni etikus keretek között? Könnyedén, nézzük csak meg Shakespeare, Molière, Schiller, Corneille és Racine színdarabjait, olvassuk el Cervantes, Dickens, Tolsztoj és Dosztojevszkij regényeit. A történeteikben a jók etikusan viselkednek, a rosszak meg etikátlanul, ki-ki meg is kapja, amit érdemel.

Hogyan lehet etikátlan keretek közé terelni az szórakoztatást? Ez is könnyű, nézzük csak meg a mai drámákat, olvassuk a mai szépirodalmat. A főhős már nem jó, mert az "elavult", a negatív hős nem nyeri el a büntetését, mert az "divatjamúlt". A szerelmesek csak azután lesznek egymáséi, hogy már sok máséi voltak... ez olyan modern. Félrelépni teljesen normális, hűnek maradni normálatlan elfojtás, csőlátó fantáziátlanság. A házasságok mind unalmasak, gyermeket vállalni pelus-kaki-pisi-hányás és énhalál, az erényesen viselkedők fafejű képmutatók, az erkölcsöt sutba dobók ellenben izgalmasak, szimpatikusak, követendők. A keresztény egyház és a papok kizárólag negatív összefüggésben jelennek meg, mint minden rossznak okai és fenntartói. A normakövető hős vaskalapos, sőt rossz, a szabályokra és a hagyományos erkölcsre fittyet hányó kalandor jó, sorsa szerencsésen alakul, a normaszegésért jutalmat kap. Így lehet történetekkel agyat mosni. Mire felnő egy mai gyerek, több száz ilyen "művet" lát, és biztosra vél tudni egy csomó dolgot, amelyről semmi személyes tapasztalattal nem rendelkezik.

A médiafogyasztó agya rendesen át van mosva liberalizmussal. Olyannyira, hogy a józan ész csak azután kezd el rá hatni, hogy kipróbálta a liberális módszereket, kiégett és kiábrándult, boldogtalan lett, és elkezdi nulláról újraépíteni a világképét. A keresztény alternatíva ekkor hatol ez a tudatáig, ekkor nyílik meg a Jézus tanításával elérhető földi boldogságra. A keresztény művek feladata a tudattágítás, miszerint a liberális kliséken kívül is van boldog élet, sőt ott van igazán!

Sok-sok keresztény szerzőnek kell ahhoz sikeressé és olvasottá/nézetté válnia, hogy az üzenet hasson.

A mondanivaló nem lehet túl didaktikus (lásd: comtesse de Ségur: Les petites filles modèls, kb.: A mintakislányok című szájbarágós történeteit), mert az unalmas. A művekben igazi kalandoknak kell szerepelniük, igazi izgalommal, hogy aztán a végén jóra forduljanak a dolgok. A jó nyerje el jutalmát, a rossz nyerje el büntetését, a történet végig maradjon átélhető és szórakoztató. Ha Shakespeare-nek sikerült, nekünk is sikerülni fog.
Folyt. köv.

2014. október 9., csütörtök

Sikerkalauz keresztényeknek 9/a. fejezet

Művészeti siker
Talán ez a legnehezebb témakör a keresztények számára, ha félnek szembenézni önmagukkal, és nem szeretnék tudni, mi lakik bennük. Aggodalomra semmi ok, Jézus tudta, mi lakik az emberben, és a tanításában ezt is figyelembe vette.

Mi az, ami az emberben lakik, és amit csak Jézus vett figyelembe? Egy csomó nyugtalanító késztetés, amely 50 milliárd, külön-külön genetikai programmal rendelkező sejtből indul ki. Emiatt senki nem ura magának mindig, minden tekintetben. Nyugtalanító tudat alatti késztetések hajtanak valamennyiünket a a fennmaradás és szaporodás ősi céljai felé, miközben az agyunk igyekszik a lehető legidealistább elképzeléseket előállítani, a legszebb énképünket fenntartani.

Jézuson kívül senki nem használ(t) reális embermodellt. Néhány példa különböző korok téveszméire.

- Szókratész, Platón és Arisztotelész feltételezte, hogy az ember 100%-ban tudatos lény, tökéletesen ura a döntéseinek, és mindig pontosan azt teszi, amit ésszerű gondolkodással elhatározott. A modern lélektan rámutatott, hogy ez mennyire nem igaz.

- Thomas More az Utópiában feltételezte, hogy egy tökéletes társadalom megelégszik háromféle foglalkozással, és hogy az emberek őszintén kiábrándulnak az ékszerekből, felnőve értéktelen semmiségnek tartják majd őket. Nem így lett.

- Egyes pápák feltételezték, hogy a kamatra történő pénzkölcsönzés nem csak bűnös, hanem felesleges is, ezért betiltották. Ennek köszönhetően alakult ki egy, a kereszténységtől teljesen független értékrendet valló bankszakma, amely mára önálló hatalmi ággá vált.

- Az angol puritánok feltételezték, hogy a szórakozás az erény jegyében betiltható, és az erényes embereknek nem fog hiányozni. Betiltották a színházakat, a táncot és a mulatságokat. Hamarosan meg is buktak.

- A naiv amerikaiak feltételezték, hogy a szesz egyszerűen betiltható. Mire rájöttek, hogy nem, már gazdaggá tették a szeszcsempészeket és a maffiát. A naivitásukkal egész bűnözői hálózatokat szabadítottak rá a társadalomra.

- A "felvilágosult" ateisták feltételezték, hogy Isten csak úgy megszüntethető, okos ember nem hisz benne, és hamarosan mindenki megokosodik. Nem egészen így alakult, mert Isten helyett a horoszkóptól a sámánizmuson át a a feng-suiig különböző istenpótlékok alakultak ki, amelyekre tömeges igény mutatkozik. (Isten meghalt - Nietzsche, 1883; Nietsche meghalt - Isten, 1900)

- A kommunisták az Istentől megfosztott emberről feltételezték, hogy végtelenül értelmes és belátó, önként aláveti magát az emberiség közösségi érdekeinek - vagy meghalasztják. Pár millió embert meg is halasztottak, de a többiek még ennek hatására sem lettek belátóak, sehogy sem akarták önként alávetni magukat az emberiség közösségi érdekeknek. Mivel még a pártvezetők sem bizonyultak kommunista embertípusnak, a rendszer megbukott.

- A liberálisok feltételezték, hogy az ember alapvetően nem rasszista és előítéletes, még csak nem is fiú vagy lány, ezek társadalmi konvenciók, és mindenki könnyedén leszoktatható az efféle egyszerűsített gondolatmenetekről. Kiderült, hogy ez maga egy erősen leegyszerűsített elképzelés.

- A vallástalan demokrácia szószólói feltételezik, hogy az ember nem vallási megfontolásból erkölcsös, és nem csak a kereszténység miatt demokrata, hanem az erkölcs magától jön, és a demokrataság vallástól függetlenül szinte minden ember mély vágya. Ha körülnézünk a világban, megállapíthatjuk, hogy ez az ötlet láthatóan megbukott.

- Maguk a keresztények is elszámították magukat, amikor feltételezték, hogy a hit minden személyiségproblémát megold, és aki keresztényként újjászületett, az könnyedén hátat fordít az addigi életének, elmúlnak a földi vágyai, a bűn meg sem érinti többé, nem lesznek kibeszélendő, feldolgozandó hétköznapi emberi problémái. Ez tarthatatlan illúziónak bizonyult. A téveszme kialakulásában jelentős szerepet játszott szent Pál, akinek személy szerint nyomós oka volt rá, hogy aszketikus életvitellel kompenzáljon, de az ő egyedi esetéből tévedés volt hosszú távú rendszert csinálni. A páli idők üldözései közepette a keresztény átlagember könnyen lemondó aszkétává válhatott. Jelenleg fordított helyzet van, az általános jólétben az aszketikus alkatú keresztény is örömkereső átlagkereszténnyé válhat. Kétezer éve az etikai közösség túlélése volt a tét, ma az etikának köszönhetően jólétbe jutott közösségek létszámmegőrzése a feladat. Az Istennek leginkább tetsző apácai/szerzetesi odaszánás most valószínűleg a testiség elfogadása és a gyermekvállalás.

A biológiai adottságait vállaló emberiség gyönyörködni és szórakozni vágyik, etikus vagy etikátlan keretek között. A keresztényeknek azért kötelező jelen lenniük a művészetekben, hogy az etikus megoldást képviseljék.
Folyt. köv.

2014. október 8., szerda

A vérfertőzésig liberális vagy?

Ha liberálisnak tartod magad, érdemes ezen elgondolkoznod az alábbi kérdőív segítségével. Mindenkinek - de egy liberónak különösen - jót tesz, ha szellemileg tisztába teszi magát. Ha nem vagy liberális, akkor ez nem a te kérdőíved, ne bruttósítsd magad rajta, fontold meg inkább, hogy a kedvenc ideológiád mérsékeltje vagy szélsőségese vagy-e, és minek alapján húzod meg a határt.

Mint ismeretes, a német kormánynak szakvéleményt adó Etikai Tanács nemrég azt javasolta, hogy legalizálják a vérfertőzést, mert a szexuális önrendelkezés fontosabb, mint a család védelmének elvont szempontja. Liberális érvelés szerint mindenkinek joga van a nemi örömhöz, és a felnőttek közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló szexhez senkinek semmi köze. E logika alapján anya/apa és fia/lánya nyugodtan szexelhet, tetszőleges kombinációban, senki ne szóljon bele. Valóban?

Azért állítottam össze ezt a rövid kérdőívet, mert érdekel, hogy egy liberális automatikusan szélsőséges-e, egészen a vérfertőzésig, vagy meghúzza-e valahol a határt, és ha igen, minek alapján.

Néhány háttéranyag a felkészüléshez:
http://nol.hu/kulfold/dontogetik-az-osi-tabut-1489727
http://www.spiegel.de/panorama/justiz/inzest-deutscher-ethikrat-empfiehlt-revision-von-paragraf-173-a-993413.html
http://www.theguardian.com/commentisfree/2012/apr/15/law-against-incest

Kérdőív liberálisok számára

1. A szexuális önrendelkezésbe belefér a vérfertőzés is?
    A. Igen, ez logikus és természetes.
    B. Lehet, nem tudom eldönteni.
    C. Talán nem, de nincs igazi ellenérvem.
    D. Nem, mert...

2. A vérfertőzés mint az egyéni szabadság kiteljesedése
    A. logikusan adódik a szabadság szeretetéből.
    B. nem következik a szabadság szeretetéből, mert...
    C. a szabadelvűség félreértelmezése.
    D. visszaélés a szabadelvűséggel.

3. Liberálisként a vérfertőzés legalizálását
    A. helyeslem.
    B. talán helyeslem, még nincs kialakult álláspontom.
    C. nem helyeslem, de magam sem tudom, miért.
    D. helytelenítem, és elhatárolódom tőle, mert...

4. A liberalizmus lejtőjén a vérfertőzés felé
    A. nincs megállás.
    B. meg kellene állnom, de nem tudom, milyen elvre hivatkozva tudnék lefékezni.
    C. van megállás, a következő indokkal: ...

5. Az ésszerű vagy mérsékelt liberális
    A. nem liberális, mert a szabadság elve nem áll meg félúton.
    B. ésszerű egyensúlyt kereső ember.
    C. nyugodtan nevezhető liberálisnak, mert a liberalizmusnak vannak szabadon választható fokozatai.

6. A vérfertőzés liberális híveivel
    A. közösséget vállalok.
    B. nem értek egyet, de továbbra is liberálisnak vallom magamat.
    C. nem vállalok közösséget, mert ha ők liberálisok, akkor én nem vagyok az.

Jó törpölést.


2014. október 7., kedd

Sikerkalauz keresztényeknek 8/c. fejezet

Miután a keresztények felkészültek a rasszizmus- és kirekesztésvádak kezelésére, nyugodt lelkiismerettel vállalhatják az identitásukat: feltehetően folyamatos kettős mércés támadásoknak lesznek kitéve, de az álérvek felszámolják önmagukat. Az egységes mérce gyakorlatilag támadhatatlan, mert olyan mély biológiai alapokra támaszkodik, hogy még a csimpánzok, a denevérek és a halak is értik. A kölcsönösség-viszonosság (egységes mérce) az állatvilágból származó evolúciós szabály. Úgy másnak, ahogy neked. Aki ez ellen támad, az nem csak Jézus tanítását támadja, hanem az evolúciót és a saját legbelső meggyőződését próbálja ügyeskedő érveléssel legyőzni.

Az alapfokú tudatosságra szert tett keresztény közösségek autonómiája megrendíthetetlen, csakis rajtuk fog múlni, hogy kívülről kit és milyen mértékben engednek be, és cserébe milyen követelményeket támasztanak. A célszerű elvárás a tíz parancsolat és Jézus második szabályának betartása, akár hit nélkül. Aki erre nem hajlandó, az visszakeresztezi a keresztény közösséget, lerontja a mintát. Barátsággal és szeretettel azt javasolhatjuk neki, hogy legyen a saját értékrendjét valló és élő közösség tagja, figyelje meg, hogyan teljesít az a közösség a keresztény mintához képest. Így meglesz a kontrollcsoport, lehet mihez viszonyítani a kereszténység versenyelőnyét.

Miben jelentkezik ez a versenyelőny? A szimmetrikus etika és egységes mérce minden demokrácia alapja, ezek nélkül képmutató lódítás, hogy mindenki egyenlő. A mai "demokráciákban" körülnézve feltűnhet, hogy valami nem stimmel az elit és a köznép viszonylatában. Mindenki egyenlő, csak egyesek sok mérföldes előnnyel startolnak, és a többiek élete túl rövid ahhoz, hogy behozzák a lemaradást. Egy szimmetrikus etikájú, egységes mércéjű keresztény közösség nem teremt angyali idillt, de lényegesen könnyebbé teszi a társadalmi felemelkedést. Nem szünteti meg a relatív szegénységet, de felszámolja a nyomort. Senkinek nincs joga lustálkodni, parlagon hagyni a képességeit, önpusztítani és nyomorogni.

A "szeresd embertársadat, mint önmagadat" szabály jegyében mindenkivel szemben elvárás, hogy tanuljon, iparkodjon és boldoguljon. A "nem vagyok boldog, mert nincs hozzá kedvem, mi közöd hozzá?" nem jó kifogás. Egy etikai autonómiában élő közösség begyűjti a hajléktalanjait, és tanulásra, munkára, emberhez méltó életre fogja őket, mégpedig az embertársi szeretet jegyében. Tanulásra készteti a szegénységben élőket, hogy a gyerekei már ne éljenek szegénységben. Szociális érzékenységre készteti az elitet, mert csak a többieket folyamatosan felzárkóztató elit érdemli meg, hogy felső osztály maradjon. A keresztény közösség társadalmi rendezőelve az érdem, latin szóval a merit. Az érdemek szerint berendezett társadalom neve meritokrácia, Jézus ilyen társadalmi berendezkedést tanított.

Meritokráciáról más világnézet-etika keretében legfeljebb álmodhat az emberiség, ezt a berendezkedést kizárólag a kereszténységet átvéve lehet megvalósítani. A keresztény etikai autonómia célja, hogy középtávon meritokrata unióvá tegyen a világot.


2014. október 6., hétfő

Sikerkalauz keresztényeknek 8/b. fejezet

Ha a kereszténység etikai közösségként tételezi magát, merész fantáziatermékké teszi a rasszizmus és a kirekesztés - eleve indokolatlan - vádját, sőt gyanúját is. Egy etikai közösség tagja bárki lehet, aki vallja és betartja a közösség etikáját. Hasonló alapon szerveződnek a "demokraták", a "liberálisok", a "felvilágosultak", stb.

A kereszténység mint etikai közösség nem követel meg transzcendentális hitet a tagjaitól, csakis a keresztény etikai szabályok betartásához ragaszkodik. Más kérdés, hogy a szabályokat tapasztalat szerint hit nélkül nem szokás betartani, ez azonban egy gyakorlati megfontolás, és nem teszi elvi előfeltétellé a hitet. Aki hit nélkül vallja és betartja a kereszténység szabályait, az a keresztény etikai közösség teljes jogú tagja lehet.

Pontosan mik a kereszténység szabályai? A tíz parancsolat, amelynek lényege Jézus két fő parancsa. (Szeresd Istent teljes erőddel, teljes szíveddel, teljes elméddel, és szeresd embertársadat, mint önmagadat.) Azt gondolhatnánk, hogy a nem hívőkre a tíz parancsolatnak csak az emberi része vonatkozik, de jobban belegondolva ez tévedés. Az első parancs úgy szól, hogy ne tisztelj az Úron kívül más isteneket. Aki nem hisz az egyetlen Istenben, miért hinne több istenben, esetleg horoszkópban, babonában, vagy a pénz/hírnév/tudomány szent tekintélyében, mágikus hatalmában? Ez nem lenne logikus. A második parancs úgy szól, hogy ne vedd hiába az Örökkévaló nevét. Aki nem hisz benne, miért akarná lépten-nyomon emlegetni, esetleg szidni? Ez nem vallana következetes gondolkodásra. A harmadik parancs úgy szól, hogy az Úr napját szenteld meg. Ez valójában nem Istennel kapcsolatos, hanem a heti pihenőnapot elrendelő társadalmi szabály, amely az évezredek során bevált. A többi parancs már egyértelműen a személyközi kapcsolatokat szabályozza. A nem hívő, aki a keresztény etikai közösség tagja akar lenni, köteles mind a tíz parancsolatot elfogadni és betartani. Ez azonban nem elég.

Jézus két fő parancsából a nem hívő elhagyhatja az elsőt, mert akiben nem hisz, azt nem szeretheti teljes erejéből, szívéből és elméjéből. Hazugság lenne, ha úgy tenne, mintha, ez Isten szemében értéktelen. Ennyi engedményt gond nélkül tehetünk, mert aki Isten szabályait hit nélkül betartja, az hamarosan megtapasztalja Istent, így a hit hiánya átmeneti problémának bizonyul nála, magától meg fog oldódni.

Az igazi akadály Jézus második szabálya lesz: csak az tudja embertársait úgy szeretni, mint önmagát, aki szimmetrikusan, egységes mércével gondolkodik. A személyiség- és társadalomtudomány egyszer majd bizonyára megfejti, miért kizárólag a keresztények vallják ezt az egységes mércét, és hogy miért nem működik hasonló szabály egyetlen más kultúrában sem. A szabály alapja sumér vagy még ősibb eredetű, "bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak" formában évezredek óta létezik. Valahogy azonban minden kultúra megoldotta, hogy rosszabbul bánjon a kívülállókkal, mint egymással, illetve amint szeretné, hogy a kívülállók vele bánjanak. Az egyetlen kivétel a kereszténység. Jézus megfogalmazásából az következik, hogy a keresztények bizalommal fordulnak a kívülálló felé, megadják neki a lehetőséget, hogy egyenlőként viselkedjen. Ha nem él a lehetőséggel, aszimmetrikus etikát, kettős mércét alkalmaz, nem kifogásolhatja, hogy a saját mércéjével mérnek neki vissza.

Ez a megfontolt válasz a rasszizmus és a kirekesztés vádjára: Isten előtt mindenki egyenlő, azonos lehetőséget kap a szimmetrikus etika és egységes mérce alkalmazására. Aki nem él a lehetőséggel, az magát rekeszti ki, a saját mércéje fordul ellene. Kettős mérce ilyenkor a keresztényeket vádolni.

Az egységes mérce mindenkinek egységes, kivéve a kettős mércéseket. A kettős mérce már eleve kettős, és ezt az egységes mércét támadva is bizonyítja.

Hogyan feleljünk arra az ellenvetésre, hogy az egységes mérce azt jelenti, hogy a kettős mércésnek is ugyanúgy kell mérni? Ez téves logika. A demokraták csak a demokratákat fogadják be, a demokrácia felszámolására irányuló törekvéseket kirekesztik, ám ettől nem lesznek antidemokraták. Ha befogadnák a demokráciára irányuló törekvéseket, akkor formailag talán demokratábbak lennének, de hagynák tönkremenni a demokráciát, ezért tartalmilag kevésbé lennének demokraták. Amikor egy náci/kommunista befogadást követel a demokrácia jegyében, akkor ügyeskedik, kettős mércét alkalmaz. Olyat kér, amit ő maga nem kész megadni másoknak. Nem kifogásolhatja, ha a saját mércéjével mérnek neki vissza, az értékválasztásával magát rekeszti ki a demokraták közül. 

Ugyanez a helyzet a liberálisokkal. Az oda tartozás alapja a liberális értékrend. Egy illiberális magát rekeszti ki, nem vádolhatja jogosan a liberálisokat, amiért illiberális létére nem viselkednek vele szemben liberális módra. Egy illiberális kettős mércével követel befogadást a liberálisoktól, nem kifogásolhatja, ha a saját mércéjével mérnek neki vissza. A liberális közösség nem hív össze fegyelmi bizottsági ülést, mégis képes kezelni az efféle ügyeket.

Egy, a magántulajdont tiszteletben tartó közösségből a tolvaj önmagát rekeszti ki. A tudományokat irányadónak tartó közösség nem kirekesztő, amikor elutasítja a tudományelleneseket. Ugyanígy, aki nem szimmetrikus etikát és egységes mércét vall és alkalmaz, az képmutató módon követel befogadást a keresztényektől, magát rekeszti ki közülük, és nem kifogásolhatja, ha a saját mércéjével mérnek neki vissza. Jézus tanítása alapján rendszeresen lehet befogadó gesztusokat tenni, de aki többszörösen bizonyította, hogy esze ágában sincs egységes mércét alkalmazni, az visszaél a bizalommal, a saját mércéje határozza meg a helyzetét.

Természetesen különbség van a között, hogy valaki emberi gyengeségből időnként nem tudja betartani a kereszténység szabályait, bár őszintén igyekszik (tag maradhat), és a között, amikor eleve nem áll szándékában betartani őket, mert más értékrendet vall (kirekesztette magát). Aki a közösség tagja szeretne lenni, az jelentkezik, igyekszik betartani a szabályokat, és ennek megfelelően viselkedik. Ha ténylegesen nem vallja az értékrendet, annyi mindennel nem fog egyetérteni a mindennapokban, hogy eltávolodik. A keresztények etikai közössége folyamatosan befogad, az integritása önszabályozással valósul meg.
Folyt. köv.

2014. október 5., vasárnap

Sikerkalauz keresztényeknek 8/a. fejezet

A keresztények viszonya a nem keresztényekkel
Érdemes néhány gondolatot szentelni ennek a témának. Elvben mind emberek vagyunk, ugyanúgy reagálunk az élet dolgaira, akár keresztények vagyunk, akár nem. Mi indokolja akkor, hogy igyekezzünk keresztényként láthatóvá válni? Az, hogy a kereszténység a gyakorlatban lényegesen sikeresebbé teszi a közösséget, és követendő mintául szolgál az egész emberiség számára.

Jézus nem azt tanította, hogy különüljünk el, hanem azt, hogy tegyünk a tanítványává minden népet. Ehhez el kell vegyülnünk, de közben nem szabad elveszítenünk a kereszténységünket. A só nem válhat ízetlenné, a hegyen épült várost nem lehet elrejteni.

Ahogy egy mintagazdaságban külön táblába vetik a kinemesített növényfajtát, hogy bemutathassák annak előnyeit, úgy a keresztényeknek is láthatónak kell maradniuk. A nemesített növényfajtát nem vetik a nemesítetlennel azonos táblába, mert visszakereszteződne, és nem lehetne szaporítani, holott az előnyös tulajdonságai miatt terjednie kellene. Ez a hasonlat nem a keresztény egyénre érvényes, hanem a kereszténységre mint világnézeti-etikai modellre: a keresztény egyén biológiailag ugyanaz marad, csak az etikája, társas viselkedése és a belső egyensúlya változik. Az sem angyali mértékben, hanem hosszú távon, össztársadalmi léptékben.

A keresztény ember nem tud fénnyel táplálkozni vagy vízen járni, nem tűri tíz évig mosolyogva, ha piszkálják. Nem sugároz megbocsátó szeretetet a nap 24 órájában. A keresztény társadalmak mégis határozott versenyelőnnyel rendelkeznek. A keresztény értékrend demokratikussá, toleránssá és jólétben élővé teszi a társadalmakat, ez a lényeg.

Számítógépes hasonlattal: egy kereszténynek nem gyorsabb a processzora, nem nagyobb az órajele, a memóriája vagy a winchestere, nincs hardverfölénye egy nem keresztényhez képest. Akár még hardverhátrányban is lehet. Mindössze az operációs rendszere fejlettebb, azaz gyorsabb, hatékonyabb, kiegyensúlyozottabb, hosszabb távú teljesítményre hangolt, és jobban támogatja a hálózati alkalmazásokat.

Ez a versenyelőny hosszú távon, évszázados léptékben mutatkozott meg, mégpedig a konkurens értékrendek jelenlétében. Ebből kiindulva a keresztény önellátás lényege nem az elkülönülés, hanem hogy létrejöjjön egy kereszténynek nevezhető közösség, amely mintává válik más közösségek számára.

Ez azért fontos, mert sokan igyekeznek a nyugati civilizáció keresztény voltát elvitatni, és olyan sikerrel, hogy a magukat kereszténynek tartó emberek is elhiszik, hogy amiben sok generáció óta sikerrel, jólétben élnek, az nem is keresztény civilizáció, nem is jézusi értékrend. A kereszténység hatása csak úgy érvényesülhet, ha egyes közösségekről tudni lehet, hogy keresztények, és hogy ezért sikeresek. A láthatóvá válás nem területi különélést jelent, hanem etikai alapú autonómiát.
Folyt. köv.

2014. október 4., szombat

Sikerkalauz keresztényeknek 7/c. fejezet

Az előző rész végén arra a következtetésre jutottam, hogy a 21. századi kölcsönös függőség állapotában a keresztényeknek nincs hová húzódniuk a "világ" elől, Jézus értékrendjének érvényesítése érdekében kénytelenek működtetni és irányítani az általuk igénybe vett létesítményeket, erőforrásokat - óvodától egyetemig, zöldségeskerttől zöldségesboltig, takarékpénztártól nagybankig, műhelytől vállalatig, órástól autógyárig, téglagyártól kivitelezőig, termelőtől áruházig, kamerától tv-adóig, szerkesztőségtől újságosig, szerzőtől színpadig, filmstúdiótól mozihálózatig. Nem gazdagodási céllal, hanem mert mindezekre szükségük van, és nem vethetik magukat külső, tapasztalat szerint nem keresztény értékrend (azaz nem szimmetrikus etika, egységes mérce és az embertársak szeretete, hanem ezek ellenkezője) alá.

Mit jelent ez konkrétan? Teljes önellátást, de nem elszigetelten, hanem nyílt versenyben. A keresztények közül a rátermettek kötelesek gazdasági tevékenységekkel foglalkozni, vállalkozásokat indítani, és azokat igazságosan, keresztény etika szerint működtetni. (Szimmetrikus etikával, egységes mércével, az embertársak szeretete alapján.)

Keresztény kis- és nagybirtokokra, iparvállalatokra, bankokra, újságokra, tv- és rádiócsatornákra van szükség. Keresztény rádiócsatorna alatt persze nem zsolozsmázós adásokat (à la Mária Rádió) kell érteni, hanem a világról keresztény értékrend szerint beszámoló műsorfolyamot. A médiaetikára egy következő fejezetben visszatérünk, egyelőre maradjunk az ipari-pénzügyi-szolgáltatási kérdéseknél.

Milyen egy keresztény vállalkozás etikája, miben különbözik egy nem keresztény vállalkozásétól? Nagyon sok részletben, és az általános szemléletben is.

A világi tőkés vállalkozás akkora profitra törekszik, amekkorát a dolgozók még lázadás nélkül eltűrnek. A keresztény tőkés vállalkozás akkora profitra törekszik, amekkorát a keresztény befektetők és a dolgozók is igazságosnak tartanak. Igazságos profit? Nincs itt fogalmi ellentmondás? Nincs, hiszen ha bármelyik keresztény bármikor befektethet egy vállalkozásba, akkor a profitelvárás igazságos lesz. Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy kamatoztassa a pénzét, de nem mindenki él ezzel a lehetőséggel. Aki nem él vele, az nem jogosan panaszkodik a profit mértékére, hiszen ha annyira magasnak tartja a nyereséget, szerezze meg a saját pénzével. Ha nincs saját pénze, takarékoskodjon, tegyen félre. Ha nem akar félretenni, nincs abban a helyzetben, hogy jogos kritikát fogalmazzon meg.

A mérce egységes: annyit hozzon a vállalkozás, amekkora hozamra te is hajlandó vagy befektetni a megtakarított pénzedet. Ha megelégszel kisebb hozammal, fektess be, várj el kisebb hozamot, és máris kisebb lesz a hozam. A profitelvárást maguk a keresztény befektetők határozzák meg, ezek után a profittal kapcsolatban nem lehet jogos kritikát megfogalmazni.

Bankok
Mekkora kamatra hitelezzen egy bank? Akkorára, amekkorával keresztényként befektetnél abba a bankba. Ha magasnak tartod a kamatot, fektesd be a pénzedet, várj el kisebb kamathozamot, és máris alacsonyabb lesz a kamat. A megoldás a kezedben (illetve a zsebedben) van.

Honnét jön össze mondjunk, 3000 keresztény, aki hajlandó fejenként 1 millió forintot befektetni egy bankba? Nem könnyű ennyi elkötelezett keresztényt találni. Beengedhető-e nem keresztény egy etikus alapon működő vállalkozásba? Óvatosan igen, ha az illető szimmetrikus etikai felfogást vall, egységes mércével mér, és puritán szemléletű. Utóbbi azért fontos, mert a pénz közelében könnyen elkényelmesedik az ember, a puritán hajlamúak azonban kevésbé akarnak ürügyeket gyártani a luxusigényeik alátámasztására.

Teljesen természetes folyamat, hogy az ember egy jó autóból nem ül vissza szívesen egy lényegesen olcsóbba, jó helyen lévő nagy házból nem költözik szívesen kevésbé jó helyen lévő kisebbe – kivéve, ha puritán szemléletű. A puritán szemléletű, etikailag megfelelő nem keresztények is alkalmasak tehát a gazdasági részvételre. Eleinte mindenképpen szükségesnek tűnik a nem keresztények bevonása, hiszen a tőke mellett a banki szakértelem is hiányzik ebben a körben. Nem szabad egy bank vezetését lelkes amatőrökre bízni.

Mekkora hozam várható el egy befektetéstől? Versenyképes hozam, vagyis amennyiért érdemes oda, és nem máshova tenni a pénzt. A legkisebb kockázattal az államkötvények vásárlása jár, utána következik a bankbetét. Mióta 100 ezer eurós felső határig csőd esetén sem vész el a betétként elhelyezett összeg, a bankbetétnek az állampapírokkal vetekedően alacsony kockázata van – persze ennek megfelelően alacsony kamattal. Kockázatosabb vállalati kötvényekbe fektetni a pénzt, hiszen a vállalat tönkremehet, cserébe a kötvényektől magasabb hozamot várnak el a befektetők. 

A legkockázatosabb részvényekbe fektetni a pénzt, így itt a legmagasabb a profitelvárás. A bankok részvénytársaságként működnek, jelentős nyereséget kell termelniük ahhoz, hogy megérje beléjük fektetni a pénzt. A keresztény bank alapítása feljebb vinné a betéti kamatokat, és lejjebb vinné a hitelkamatokat, és ez már jelentős előny, mármint a betétesek és a hitelfelvevők számára, kevésbé a befektetők számára. Azért van szükség keresztény befektetőkre, hogy a profitelvárás mércéje ne a mérhetetlen kapzsiság, hanem a korrekt és etikus megtérülési szemlélet legyen. A legetikusabb bank sem adhat hitelt irreálisan alacsony kamatra, mert belebukik, és ez senkinek sem szolgálja az érdekét. Meg kell találni a fenntarthatóan etikus működést garantáló profitszintet, és azt kell érvényesíteni.

Vállalatok, vállalkozások
Hasonló a helyzet a vállalatokkal és vállalkozásokkal: tehetős keresztény befektetők kellenek az elindulásukhoz, és a befektetett pénznek versenyképes hozamot kell biztosítania. Szerencsére vállalkozást a bankoknál jóval kevesebb pénzből lehet alapítani, fejenként akár néhány tízezer forinttal is be lehet szállni egy vállalkozásba. Nem reális elvárás a szociális szempontok érvényesítése, vagyis a rászorulók lakáshoz juttatása állami feladat, és nem egy ingatlanfejlesztő cég dolga. Az állam azért jött létre, hogy a társadalom közös erővel támogathassa a rászorulókat. A vállalkozások a maguk szerény képességei szerint természetesen hozzájárulhatnak a feladat ellátásához, de csak olyan mértékig, hogy fenntarthatóan tudjanak működni. A fenntartható működés a munkahelyek megőrzése miatt fontos, az elbocsátások csökkentik a jövedelmeket és a vásárlóerőt, rászorulóvá teszik a korábbi dolgozókat. A cél valójában az, hogy aki hajlandó dolgozni, az mind találjon tisztességesen fizetett munkát, és aki nem hajlandó dolgozni, az lényegesen kevesebb juttatást kapjon a szorgalmasaknál, hogy éhen ne haljon ugyan, de ösztönözve érezze magát a munkára.

A vállalkozások így felelhetnek meg a keresztény etikai elvárásoknak: megfelelő hozamot fizetnek a befektetőknek, megfelelő bért a dolgozóiknek, és megfelelő adót az államnak, hogy ebből lehessen támogatni a rászorulókat.

Áruházak
Fontos, hogy a keresztények találjanak olyan keresztény elvek szerint működő áruházat, ahol jó áron és jó minőségben megvásárolhatják a keresztények által készített árukat. Ez biztosítja a teljes ellátási lánc lefedését. Egy keresztény áruház nem lesz irreálisan olcsó, mert akkor csődbe megy. Az etikus működés nem az ésszerűtlenség szinonimája. A kereskedelem megfelelő hasznot termel, abból megfelelő adót fizet, a rászorulókat pedig az állam támogatja a befizetett adókból.

Befektetői és dolgozói jövedelmek
A befektetők akkor keresnek eleget, ha a vállalkozás megfelelő hozammal működik, és bárkinek megéri bele fektetni. A dolgozók akkor keresnek eleget, ha tartósan kereshetnek annyit, mert a vállalat jövőre és később is talpon marad. Az irreális bérelvárások tönkreteszik mind a céget, mind a dolgozók hosszú távú egzisztenciáját, követelőzni ezért csak bölcs belátással szabad.

Vállalati jótékonykodás
Egy etikus vállalkozás esetében nem korrekt elvárás, hogy nagyvonalúan támogassa a művészeteket, a sportot vagy a szegényeket. A mai mecénás cégek alapvetően etikátlanul működnek, és az indokolatlanul magas nyereségük egy töredékét igyekeznek nagy csinnadrattával eladományozni. Más szóval, tisztességes működés helyett alamizsnát osztanak. Egy etikus cégnek nincs indokolatlanul magas nyeresége, nincs miből nagyvonalúan adakozni. Melyik a jobb: ha egy etikátlanul működő vállalkozás alamizsnával vesztegeti meg a közvéleményt, vagy ha egy etikusan működő vállalkozás nem vesztegeti meg a közvéleményt? Mindkettő nem választható egyszerre. A művészetet, sportot és a rászorulókat az állam feladata támogatni, az etikusan működő vállalkozások által befizetett adókból.

A keresztény vállalkozások sikeréhez ésszerű, fenntarthatóságra törekvő gondolkodás kell. Egy naiv csupa szív-lélek keresztény elosztogatná a teljes nyereséget, tönkretenné a vállalkozást, munkanélkülivé tenné a dolgozókat, így jó szándéka ellenére a szegénységet növelné. A józanul gondolkodó gazdasági szakember megfelelő megtérülést biztosít a befektetőknek, versenyképes termékeket/szolgáltatásokat nyújt a vásárlóknak, fenntartható béreket fizet a munkavállalóknak, és korrektül befizeti a nyereségadót (valamint a béreket terhelő járulékokat) az államnak. A keresztény vállalkozások ebben az ésszerű keretben növelhetik a társadalom sikerét és jólétét, ezt az egyensúlyt megteremtve tehetik jobbá a világot.

Minden kereszténynek feladata és kötelessége részt venni a gazdasági javak etikus működtetésében.

2014. október 3., péntek

A vérfertőzés etikája?

Kénytelen vagyok ismét megszakítani a Sikerkalauz keresztényeknek című sorozatot, mert a német kormánynak tanácsokat adó úgynevezett Etikai Tanács érdekes ötlettel állt elő: legalizálni kellene a vérfertőzést. Lipcsében egy testvérpár összejött egymással, négy gyerekük született, ebből kettő fogyatékossággal él. A bíróság erővel szétválasztotta, és 3-3 év börtönre ítélte a szülőket. Ebből a konkrét ügyből kiindulva az "Etikai Tanács" úgy döntött, hogy javasolja a vérfertőzés dekriminalizálását (a tilalom feloldását), ezzel az indokkal: „A felnőtt testvérek szexuális önmeghatározásának alapjoga többet nyom a latban, mint a család védelmének elvont eszméje.” 

Bayer Zsolt heves kirohanásban reagált a javaslatra, hangot adva zsigeri felháborodásának. Okkal és joggal háborog. Lényegében egyetértenék vele, ha egy kocsmában lennénk. Bayer Zsolt remekül bokszol sakkozókkal, ez kocsmai műfaj. A médiában azonban célszerű sakkozni a sakkozókkal, mert hosszú távon a sakkozók kerülnek versenyelőnybe. Hogyan sakkozzunk az "Etikai Tanáccsal"?

Ha az általános iskola első osztályától kezdve tanulnánk erkölcstant, akkor tudnánk, mi az erkölcs/etika, és mire alapszik. Az erkölcs/etika egy magatartási szabályzat, amely túlnyomórészt tilalmakból áll (ne ölj, ne lopj, stb.). Az egyén a közjó érdekében lemond néhány rövid távú előnyről, cserébe bőséges kárpótlást nyer a közösség hosszú távú sikeréből. Az erkölcs kisgyermekkori érzelmi nevelés eredménye, mindenkiben érzelmi alapokon nyugszik, és nincs szigorú belső logikája. Homo sapiensként a lehető legkevesebb ellentmondásra törekszünk a szabályok között, de nincs matematikailag ellentmondásmentesen levezethető erkölcs. A legközelebb Kant jutott egy teljesen következetes erkölcsi rendszerhez, ám végül ő is ellentmondásba futott, a levezetése nem sikerült.

Az erkölcsnek ugyanis nincs végső, szilárd emberi vagy természeti alapja - az egyén nem logikai, hanem érzelmi alapon mond le a rövid távú előnyökről a közjó érdekében. Azért viselkedik "jól", mert a családból, az óvodából és az iskolából hozott érzelmi késztetése van rá, erre indítja az erkölcsi intuíció. A logika semmit sem diktál kényszerítő erővel, így aki erkölcsi kérdésekben csak a logikára hagyatkozik, azt a szakirodalom racionális őrültnek nevezi. Az érzelmileg sekélyes, de logikailag ép emberből könnyen lesz szociopata vagy pszichopata. Az utóbbi száz év felfogása szerint a logikailag ellentmondásos hagyomány érvénytelen és elvetendő, neveljük a gyereket a lehető legnyitottabban. (Majd eldönti, ha nagy lesz.) Ez a megközelítés racionális őrülethez, vagyis egyre terjedő szociopátiához és pszichopátiához vezet. Az "Erkölcsi Tanács" nyilatkozata mutatja az út végét.

A hagyomány soha nem logikai, hanem érzelmi konstrukció, és az érvényességének nem a logikai levezethetőség, hanem a közösségi hasznosság a mércéje. Az, hogy ennek ellenére racionálisnak tűnő érveket keresünk a hagyományos erkölcs alátámasztására, az emberi létünk egyik meghatározó paradoxona. A homo sapiens szeret ésszerűnek látszani, ezért ha van az erkölcsös viselkedésre észérv, azt kell használni. Ha nincs rá észérv, akkor viszont az erkölcsös viselkedés indoka intuitív: mert csak, mert belső érzelmi meggyőződésem, hogy ez így helyes, és hogy az ellenkezője helytelen, megvetendő, utálatos. Bayer Zsolt érzelmi felindulása számomra érthető és indokolt, bennem is ugyanez az intuíció működik, és remélem, hogy mindenki zsigeri alapon elutasítja a vérfertőzést. Ez az álláspont még csak nem is a családból, hanem az idegrendszerünket programozó evolúciós folyamatból származik: a vérfertőző csoportok rövid úton kihaltak, a sikeres túlélők ösztönösen elutasítják a vérfertőzést.

A hívők szerint az erkölcs forrása Isten, de mivel ebben nincs egyetértés, nem túl meggyőző észérv rá hivatkozni. Ez nem jelenti azt, hogy a hívő ne beszéljen a hitéről - épp ellenkezőleg, beszéljen róla bátran -, de fogadja el adottságként, hogy a nem hívőkre nagyobb hatást gyakorolnak a közös alapon nyugvó észérvek. A nem hívők szerint az erkölcs forrása: a semmi, vagyis az erkölcsüknek nincs forrása, az erkölcs csak úgy van magától... amíg van. A hívők és a nem hívők között e tekintetben szakadék tátong, amely a földi jólétünkre hivatkozva hidalható át.

Abban könnyen egyetértésre juthatunk, hogy az erkölcs végső földi mércéje, hogy mennyire teszi sikeressé az adott közösséget és a benne élő egyéneket. A megfelelő erkölccsel rendelkező társadalom sikeres lesz, és az egyén is jól érzi magát benne, a nem megfelelő erkölccsel rendelkező társadalom pedig összeomlik, vagy meghódítja egy erősebb szomszéd kultúra. Az emberi erkölcs evolúciós termék, a történelem során leginkább bevált etikai rendszer egyre szélesebb körben terjed el. A mai világ két legelterjedtebb erkölcsi rendszere a keresztény és a muszlim erkölcs, előbbi egy demokratikus jóléti civilizációt alapoz meg, utóbbi meg csak az olajbevételei miatt nem omlik össze. Egyik sem engedi meg a vérfertőzést. A másik két legelterjedtebb erkölcsi rendszer a kínai és az indiai, mindkettő komoly kihívásokkal küzd: előbbiben az egyén nem érzi jól magát, utóbbi pedig képtelen közösségi jólétet teremteni. A vérfertőzést azonban egyik sem engedi meg. Ha végiggondoljuk, nincs a földön olyan említésre méltó kultúra, amely legalizálta volna a vérfertőzést. Miért akarnánk akkor legalizálni?

Onnan tudjuk, hogy az erkölcs kizárólag a közösségi siker fényében értelmezhető, hogy az egyénből kiindulva abszurd alternatívát kapunk. Az egyén kiteljesedése fontosabb lenne a közösség jóléténél? Ez esetben a tolvaj, a rabló és a gyilkos kiteljesedése is fontosabb a közösség jóléténél? Ha nem, akkor miért igen? Az egyénből kiindulva feloldhatatlan ellentmondásba gabalyodunk. Nem tudunk másból kiindulni, mint a közösség és az egyén jólétének ésszerű egyensúlyából, vagyis abból, hogy a helyes erkölcsnek köszönhetően sikeres közösségen belül minden egyén legyen a lehető legboldogabb, feltéve, hogy a boldogságkeresése nem veszélyezteti a közösség sikerét. Az egyénnek nincs joga úgy keresni a boldogságot, hogy ha mások is követik a példáját, attól összeomoljon a társadalom. Kanttól származik az az erkölcsi elv, hogy csak a bárhol bárkire egyformán alkalmazható, egyetemes szabályok érvényesek. A vérfertőzés érvényes legalizálása azt jelentené, hogy bárhol bárki élhetne vérfertőző kapcsolatban, akár minden ember választhatná a vérfertőzést. Ha belegondolunk, ez nem tűnik ésszerűnek, következésképp a vérfertőzés nem engedélyezhető érvényesen.

A német "Etikai Tanács" az erkölcs lényegét és közösségi mércéjét tagadva az egyénből, illetve az egyén jogaiból igyekszik levezetni a botcsinálta érvelését. Egyéni erkölcs azonban nincs, mivel az erkölcs lényegét tekintve közösségi vívmány. Az egyén jogai nem szilárd alapra támaszkodnak, hanem praktikusan arra szolgálnak, hogy ne nyomja el őt aránytalanul a közösség. A közösségnek pedig nem jogai vannak, hanem evolúciós ereje: az egyén joga addig érvényesül, amíg a közösség sikeres. A sikertelen közösségben kitör az erőszak, és az egyén örülhet, ha megmenti a bőrét. 

Ezért az egyén csak addig terjeszkedhet, amíg a kibontakozása összeegyeztethető a közösség sikerével. Ebben a konkrét esetben a család védelmének elvont fogalma fontosabb szempont az egyén szexuális önmeghatározásánál, mivel a társadalmat a heteroszexuális monogámiát irányadónak tekintő családok tartják fenn, és nem a magukat bi-, transz- és egyébszexuálisnak vélő egyének. Az emberiség történelme során egyetlen individuálszexuális csoport sem bizonyult sikeresnek, mind kihullott az evolúció rostáján. Ha nem így lett volna, akkor látnánk magunk körül több ezer éves és sikeres individuálszexuális csoportokat - de nem látunk, ahogy a vérfertőzést legalizáló csoportokat sem látunk. Akinek ez nem tetszik, vitatkozzon Darwinnal és a tudományos tényanyaggal.

Orvosi tény, hogy a vérfertőzés gyakran vezet genetikai rendellenességekhez, így a liberalizálás tömegessé tenné a genetikai rendellenességeket. A konkrét jogi eset két főszereplője borzalmas testi-lelki-szellemi örökséget hagyott az utódaira. Jó lenne a társadalomnak, ha egyre többen követnék ezt a példát? Nem igazán. Ami hosszú távon nem jó a társadalomnak, az nem jó erkölcs. Ennyire egyszerű a minden ember számára közös erkölcsi alaplogika. A társadalom jól megfontolt érdekei ellen dolgozó német "Etikai Tanács" elmehet kukoricát kapálni, vagy visszairatkozhat az általános iskolába (Németországban az erkölcstan az általános iskolai tananyag része).

Aki tisztában van az erkölcs alapjaival, az maga is képes állást foglalni: a heteroszexuális monogámia közösségi szinten sikeresnek bizonyult, ezért ragaszkodunk hozzá. Keresztényként hozzáteszem, hogy Jézus is ezt tanította, olyan szabályokat jelölt meg az örök élet feltételeként, amelyek a társadalom földi jólétéhez is elengedhetetlenek. A heteroszexuális monogámia bárhol bárkire alkalmazható, akár mindenki élhet heteroszexuális monogámiában, mert az jó lesz neki és a közösségének, vagyis a szabály Kant megközelítése szerint egyetemesen érvényes. Az egyén javát is a heteroszexuális monogámia szolgálja, mert ebben a keretben jobban ki tud teljesedni, mint egy összeomló társadalomban.

Gyakorlati példával: ha az egyén maga határozhatja meg a fizetését, legfeljebb tönkremegy a cége, akkor okosabb fenntartható szintű fizetést kérni, mint egy szép kerek, de fiktív összeggel munkanélkülivé válni. Ép eszű vállalat nem ad akkora fizetést, hogy padlóra kerüljön, ezért szükség esetén nemet mond az ésszerűtlen követelésre. Egy ép eszű társadalom nemet mond a benne élő egyének ésszerűtlen követeléseire, hogy fenntarthatóan sikeres maradjon. A társadalom fenntartható szexuális erkölcse a heteró monogámia (genetikai megfontolásból lehetőleg unokatestvérek se házasodjanak), a bölcs ember elfogadja ezt zsinórmértéknek.

2014. október 2., csütörtök

Sikerkalauz keresztényeknek 7/b. fejezet

Az őskeresztények vajon hogyan éltek? Nem dolgoztak? Nem használtak pénzt, mert cserekereskedtek? Nem valószínű. Mások birtokán dolgoztak, külső irányítás és értékrend alá vetve magukat? Ez sem valószínű. Az ókorban a termelés és a munkavállalás nem vált el egymástól, aki földet művelt, az a saját földjét művelte, aki kézműves tárgyakat készített, az a saját számlájára dolgozott. Következésképp nem fordulhatott elő, hogy az első keresztények a római tőkések üzemeiben robotoljanak éhbérért, vagy római bankároktól szerzett hitelből vásároljanak. Fel sem merült, hogy egy számukra idegen értékrend alá vessék magukat. Elhúzódtak az ókori világtól, és az ókori világ nem láncolta őket ezer szállal magához.

Az ókorban a magánember főként az erőszaknak – rablótámadásnak és katonai önkénynek – volt kitéve, de nem élt mindennapi függésben a  hatalmat és a termelő eszközöket birtokló csoportoktól. Ma sokszoros jólétben és sokszoros mértékű függésben élünk, így a világtól nem lehet elhúzódni, minden elhúzódás illuzórikus. Épp annyira irreális, mint azt gondolni, hogy napi több tucat reklám megnézése után az ember “szabadon” dönti el, mit vásárol. A 21. századi világ a legeldugottabb sarokban is utolér mindenkit, ha nem személyesen, akkor a szerettein keresztül. Ez elől nincs menekvés, de hová is menekülnénk, amikor az ember betöltötte a földet? A mai kor a kölcsönös függésről szól, aki nem akar magának hazudni, az együtt él a helyzettel, és ebből hozza ki a maximumot, Jézus tanítása szerint.

A maximumot pedig akkor lehet a kölcsönös függőség világából kihozni, ha a keresztények által használt gazdasági erőforrásokat keresztények birtokolják és irányítják. Vagyis ha a keresztények keresztények által vezetett iskolákban tanulnak, keresztény munkahelyen dolgoznak, keresztény bankoktól vesznek fel hitelt, keresztények által termelt javakat vásárolnak, és a hasznot keresztény módra osztják el egymás között, keresztény módon támogatva a rászorulókat.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Erről szól a következő rész.
Folyt. köv.

2014. október 1., szerda

Sikerkalauz keresztényeknek 7/a. fejezet

Gazdasági siker
Vélhetnénk, hogy a jó keresztény nem foglalkozik a gazdasággal, mert az ellenkezik a Jézus tanította elvekkel. A Messiás azt mondta, hogy az Ő országa nem e világból való, hogy a követői ne gyűjtsenek kincseket a földön, hogy a hamis mammonból szerezzenek maguknak barátokat ahelyett, hogy a barátaikat kihasználva szereznének maguknak hamis mammont. Ha ez így van, miért kell mégis foglalkozni a gazdasággal?

Azért, mert nincs hatalmi vákuum: akár akarjuk, akár nem, valaki foglalkozni fog a gazdasággal, és a maga értékrendje szerint fogja azt irányítani. A keresztények egyetlen módon szerezhetnek érvényt Jézus tanításának a gazdaságban: úgy, hogy vállalkoznak.

Ez azt jelenti, hogy a keresztény ember nem a gazdagodás vagy profitszerzés céljából vállalkozik, hanem jobb híján, hogy ne a keresztényietlen értékek érvényesüljenek a világban.

Ez kicsit olyan, mint a “szabad-e Tóra-olvasás közben cigarettázni?” kontra “szabad-e cigarettázás közben Tórát olvasni?” logikai feladvány. Az első kérdésre inkább nem a válasz, a második kérdésre inkább igen, miközben a tartalom ugyanaz. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy szabad-e egy kereszténynek Jézus értékrendje helyett a gazdagodással foglalkozni, a válasz nem. Ha úgy azonban úgy tesszük fel, hogy szabad-e anyagi javakra szert tenni Jézus értékrendjének megvalósítása céljából, a válasz igen. Sőt ez esetben egyenesen kötelező anyagi javakra szert tenni, azaz megszerezni a gazdaság többsége feletti ellenőrzést.

Honnan tudhatjuk, hogy ez így van? Jézus sosem mondta, hogy a követőinek nem  lesz testi igényük, nem kell majd enniük, inniuk, aludniuk. Nem mondta, hogy pénzhez ne is nyúljanak, nehogy beszennyezzék a lelküket. Azt tanította, hogy minden szeretetteljes eszközzel igyekezzenek érvényt szerezni a messiási értékrendnek.

Ebből az következik, hogy a keresztényeknek nem hogy nem kell feladniuk a gazdasági tevékenységet, hanem egyenesen kötelező a gazdasággal foglalkozniuk, hogy a saját értékrendjük szerint működtessék azt, a többi keresztény javára. A “keresztény” alatt ezúttal nem a plébánosi ajánlással rendelkező, dokumentáltan a keresztény egyházhoz tartozó, hanem a szimmetrikus értékrendet valló, egységes mércével mérő embereket kell érteni.

Soha senkiből nem lesz formailag és tartalmilag teljesen rendben lévő keresztény, de mindenkiből lehet szimmetrikus etikát alkalmazó, egységes mércével mérő ember - ezt elősegíti, ha a társadalmat és a gazdaságot keresztény értékrendűek irányítják.
Folyt. köv.