2014. június 20., péntek

Négy év múlva balra át

A Fidesz az adottságokhoz képest nem kormányoz rosszul, a bal-lib előzményhez képest akár kanálhajlító fenoménnek is nevezhetjük, de – fiatal demokrácia ide vagy oda – abszolút értékben ez a teljesítmény három ciklusra nem lesz elég. A demokratikus váltógazdálkodás evidenciája szerint 2018-ban vagy baloldali kormány jön, vagy a jobboldaliak többsége is sajnálni kezdi majd, hogy nem így alakult. Alapértelmezetten a baloldalnak kellene nyernie, ha el nem bénázza. Számomra össztársadalmi érdeknek tűnik, hogy a halmozott politikai kihívásokkal élő oldal hóna alá nyúljunk, és segítsünk neki nem elbénázni.

Összeírtam néhány (őszinte) jó tanácsot. Ellentétben a jobboldalnak címzett bal-lib okosságokkal, amelyek megfogadás esetén tuti terített betlihez vezetnének, az én tanácsaim győzelmet jelenthetnek a megsegíteni kívántaknak.

1. Tartalmi politizálást! Felejtsük el a személyek elleni kampányolást, OVI-t szereti a választói többség, legalábbis a szavazófülkében. A politikában egyre megy, hogy máshol mennyire szereti, vagy hogy meghívná-e magához egy finom kávéra. A baloldal összes öngólja úgy indul, hogy megkontrázza OVI minden szavát és intézkedését. Ha tartalmi politizálást folytatna, alighanem feltűnt volna, hogy a választói többség nagyjából egyetért OVI intézkedéseivel, legalábbis sokkal jobbnak tartja őket a baloldali alternatíváknál. Az orbanofóbiától elvakulva nem vettétek észre, hogy a magyar társadalom létező problémáira egyetlen működőképes megoldásotok sincs – eddig.

2. Hagyjuk az ideológiát. Az ideológiák a hidegháborús időkről szóltak, a berlini fal leomlásával elavultak. Ma egyetlen érvényes szempont van: a közösség jól megfontolt érdeke. A Fidesz ezt már 1996-ban felismerte, és azóta a közjó mellett egyszerűen a szavazatok 51%-ára hajt, látható sikerrel. Mellesleg, ezt az 51%-os dolgot nem magától találta ki, a demokrácia szabályfüzetét olvasgatva bárkinek feltűnhet, hogy a legegyszerűbben ekkora szavazataránnyal lehet választást nyerni.

3. Célszerűséget! A választást tehát a közjóra hivatkozással, továbbá 51%-kal lehet megnyerni, ez legyen a baloldal célja 2018-ban.

4. Csak az ökör maradjon következetes. A következetesség piedesztálra emelése bal-lib perverzió. GyuFi még mindig ott tart, hogy ha 2004-ben nem akarta a kettős állampolgárságot, akkor valamiféle erény 2018-ban sem akarnia. Egyesek szemében tényleg az lehet, de nem lesz az 51% szemében, és ez a lényeg. Ismerős a mondás, miszerint az az igazán buta ember, aki ugyanazt a hibát követi el újra és újra, ám mindig más eredményre számít? Az eddigi bal-lib meder kiszáradt, abba a folyóba nem lehet még egyszer belelépni.

5. Ne adjunk több ziccert a nemzeti oldalnak. Brüsszeli sallert kérni akár jó ötlet is lehetett volna, ha beválik, de nem vált be. Nemzetközi felháborodást szítani szintén jó ötlet lehetett volna, ha bejön, de nem jött be. A demokráciára, szólás-, sajtó-, nyári és egyéb -szabadságra hivatkozni szintén trendi lehetett volna, de nem lett az. A szélsőjobbtól megmenteni a haladó népet akár nyerő ötlet is lehetett volna, ha működik, de nem működött. Ezekből mind magas labda lett, amelyeket a Fidesz játszi könnyedséggel csapkodott le, míg a bal-lib háló bele nem szakadt. Ideje kifarolni a zsákutcából, és újabb ziccerek feladása helyett végre célba venni a Fidesz térfelét, de úgy ám, hogy az plusz szavazatokat hozzon.

6. Nyúljuk le a Fidesz összes sikerötletét. Egy a tábor, egy a zászló. Legyen illetékmentes a pálinkafőzés, az EU-val majd később vitatjuk meg a dolgot. Minden ötlet legyen szokatlan, de népszerű a választói többség szemében. Minden intézkedés kiszámítottan provokáljon, húzza csőbe a mechanikusan reagáló másik tábort. Szabadságharcosan futtassuk fel az EU-pénzek elköltését. A látványpolitizálás mögött ugyanakkor legyen nagydobra nem vert, implicit, ám nehezen kikezdhető célszerűség. Produkáljunk konkrét, közemberi zsebben érezhető eredményeket. A kényes bal-lib gyomor nem veszi be az ilyesmit? Miért, talán az újabb bukta gyomorbarátabb lesz?

7. A hetedik te magad légy. A fentieket mind úgy kell színpadra állítani, hogy illeszkedjenek egy újonnan felépített, hiteles, érzelmileg is működő bal-lib imázsba. Ezt csak együtt lehet előadni, ami nem gond, hiszen nyerni és kormányozni szintén csak együtt lehet. Ma az LMP az egyetlen hiteles bal(ra hajló) komponens a kormánnyal szembeni térfélen, érdemes alázatosan meaculpázva kikérni, és megfogadni a tanácsait. "LMP bácsiról sok rosszat mondtunk, de nem jött be. Igazából nem is gondoltuk komolyan. LMP bácsi, kérünk, könyörgünk, segíts."

Így kell nyerni 2018-ban, kedves bal-libek. Én szóltam. Ha megint elbénázzátok, közösségcentrikus jobboldaliként némileg sajnálni fogom, de ne várjátok, hogy mind a kétmillió kezemmel én húzzam be mellétek az ikszet. Gesztenyét akartok? Szíveskedjetek kaparni.

2014. június 16., hétfő

Jézus és utópiák?

Ne tessék viccelni. A zsidó Messiás semmiféle utópiával nem említhető egy lapon, de még egy könyvön belül sem. Jézus ugyanis tudta, mi lakik az emberben, ellentétben az utópiák rózsaszín kakaón felnőtt, képzeletdús szerzőivel.

Jézus létező, hús-vér embereknek adta az időtlenül érvényes tanítását, és nem parafenoméneknek, fénnyel táplálkozóknak vagy lézerkardos Jedi-lovagoknak. Ezzel szemben az utópikus gondolkodók téveszméinek se szeri, se száma. Mit nem szoktak figyelembe venni? Olyan apróságokat, hogy az ember hajlamos többet felhalmozni a szükségleteinél, ösztönzés nélkül élmunka helyett energiaminimumra törekszik, nem túlzottan belátó, magától ritkán foglalkozik a köz javával, nem igazán önzetlen, sőt csökönyösen ragaszkodik a magántulajdonához, a társához, a szeretteihez; ösztönös lázadó és Pató Pál egy személyben, minden adottságával és a legszebb lehetőségeivel is vissza tud élni, sokszor maga sem tudja, mit akar, hajlamos bort nyakalva vizet prédikálni, és gyakran szándékosan az ellenkezőjét csinálja annak, amit elvárnak tőle. Ez a reális személyiségmodell, ez lakik az emberben, ebből lehet tényleges társadalmi berendezkedést kialakítani.

Jézus tanítása a létező embereknek fogalmaz meg egy három szabályra épülő, önkéntes társadalmi rendet (szeresd Istent teljes erőddel/szíveddel/elméddel; szeresd embertársadat, mint önmagadat; tégy messiáskövetővé minden népet). Ez a szabályzat működőképes földi államot ír le, megfelelő fékekkel és ellensúlyokkal, amelyek az emberi jellemhibák ellentételezésére kellenek.

Összeállítottam egy tanulságos csokrot az utópisták tévelygéseiből.

A történelem első majdnem utópistája Platón volt, aki szerencsére nem hatódott meg a saját fantáziájától. Az állam című művében megállapítja, hogy a gyors eszű emberek jó kereskedők, csak kár, hogy csalnak és hazudnak; a lassú eszűek becsületesek, kiválóak börtönőrnek és hivatalnoknak, csak kár, hogy buták és fantáziátlanok; egy ideális államot olyan politikusoknak kellene vezetniük, akik gyors eszűek ÉS ennek ellenére becsületesek, ám az ilyen ember ritka, mint a fehér holló – ezért nincs, és nem is lesz ideális állam. Bravó, Platón!

Thomas More Utópia nevű fantáziaállamában (erről nevezték el az utópia műfaját) már vadul felpörög a képzelet. Az emberek divatosan egyforma ruhában járnak, az élet érdekesebbé tétele céljából a férfiak és a nők között nincs semmi különbség, az emberi kiteljesedést szolgáló munka világában akár háromféle (3) mesterség közül is választhatnak, háztartásonként két rabszolgát tartanak, akik részint más országok lakói, részint házasságtörők, részint pedig bűnözők, akiket aranyláncra vernek, hogy mindenki szívből megutálja ezt a világot megrontó fémet. A gyerekek ékszerekkel játszanak, majd felnőtté érve elvetik őket, hiszen mire kellene egy normális felnőttnek a fuksz? Platón után már nem csodálkozunk, hogy Utópiát tudósok irányítják - bilibe lógó kezű szerzőnket nem zavarja az az apróság, hogy kevés a vezetésre alkalmas tudós, és még kevesebb a tudós vezetők népi elfogadottsága. Szépelméjű Tamással rendesen elszaladt a képzelet lova.

A későbbi korokban számtalan további utópia született, és sajnos némelyik szerzője kellően tehetséges elmebeteg volt ahhoz, hogy meg is próbálja valóra váltani a lidérces álmait.

Karl Marx és Friedrich Engels például elég pontosan leírta, hogyan működik a tőkés gazdaság, majd tévesen feltételezte, hogy a közösségi tulajdon még ennél is eredményesebben működhet. A két dilettáns figyelmen kívül hagyta az innovációt és az ösztönzőrendszereket, vagyis hogy az iparban rendszeresen újítani kell, és hogy akit pozitívan ösztönöznek a munkára, az jobban dolgozik, nagyobb jólétet állít elő. Bűnüket enyhíti, hogy az átmenetet - a vallástalanítástól eltekintve - békésnek írják le, s mivel e békés átmenet nyugaton sosem következett be, a saját hazájuknak nem ártottak túl sokat. Ne feledjük azonban, hogy Marx erőszakkal szabadította volna meg a vallástól a tömegeket. Szerencsére a gondolatának nem akadt kivitelezője, legalábbis nem azon a tájon.

A Marxékkal egy időben alkotó mentálhigiénés eset, Mihail Alekszandrovics Bakunyin eltalálta, hogy a radikális változáshoz forradalmi hangulat kell, és ez a keresztény világ perifériáján (szláv és latin körben) adott. Ám összekeverte a módszertani szezont a fazonnal, békés rendszert akart erőszakkal létrehozni, önrendező rendetlenségről álmodott. Eszébe sem jutott, hogy nincs hatalmi vákuum, hogy minden rendezetlenségből természetes módon egyfajta szakosodott, azaz hierarchikus rend alakul ki, és hogy minden társadalomnak (még egy mintaszerű meritokráciának is) lesz vezető rétege. Nem számolt az emberi hatalomvággyal és egyéb jellemhibákkal sem - de hát mit várhatunk egy hibbanttól?

A történelem egyik leghíresebb előrehaladott állapotú szifiliszese, Vlagyimir Iljics Uljanov (alias Lenin) sikerrel ötvözte Marxot és Bakunyint, felismerte, hogy az előbbi által békés átmenetre szánt modellt leginkább szláv környezetben lehet békétlenül, azaz forradalmilag megvalósítani. Tévesen úgy vélte, hogy a kezdeti diktatúrából egyszer majd önkéntes jóléti demokrácia lesz, mikor a nép rájön, milyen jó rendszert lőcsöltek rá a holttestén át, milyen nemes célból verték le a veséjét, tépdesték ki a körmeit, küldték húsz évre Szibériába... Feltételezte továbbá, hogy a diktatúra és a tervgazdaság valaha olyan, sőt nagyobb jólétet biztosíthat, mint a tőkés demokrácia és a piacgazdaság. Erről a téveszméről bőséggel szereztünk gyakorlati tapasztalatot, sajnos túl sokat is.

Lenin pszichopata követője, Joszif Visszarionovics Sztálin (grúz leánykori nevén: Ioszeb Dzsugasvili), aki továbbépítette a "mindenoldalú kommunista embertípus" fantáziabirodalmát, ráhibázott, hogy a megfélemlítés, a belső ellenségképzés és a kirakatper hatásos módszer a hatalom megtartására. Ha ennél szebb gondolatai is voltak, akkor egyrészt nem tudunk rólunk, másrészt nem valósultak meg.

Adolf Hitler eltalálta, hogy az állami beruházások közösségi jólétet és stabilitást biztosítanak (nem magától jutott eszébe, hanem lekoppintotta az amerikai New Deal-t). Abban viszont tévedett, hogy egy faji alapon, erőszakkal felépített társadalom valaha kellemes és sikeres lehet. Az utópisták közül Hitler állt a legközelebb ahhoz az érzelemsivár, következetesen kegyetlen gondolkodásmódhoz, amelyet a mai lélektan "racionális őrület"-nek nevez.

Mao Ce-Tung a világ leghaladóbb államát tervezte felépíteni Kínában, fordítottan zseniális ötletei közül kettő is kiemelkedik. Ráérő idejében kitalálta, hogy a veréb kártevő, el kell pusztítani. Az egész ország parancsra verebet űzött. Mikor egy fia veréb sem maradt, úgy elszaporodtak a rovarok, hogy megették a termést, és a következő években harmincmillió ember halt éhen. Mondhatjuk, hogy apró számítási hiba... A másik gondolata azonban már egy, az övéi ellen forduló Dzsingisz kánra emlékeztet: a gonosz vezető a koreai háborúban fegyvertelen "élő hullámokat" küldött az amerikai géppuskákra, úgy okoskodva, hogy az első sort lekaszálják, a holttestükön átugorva rohamozó következő sort is, majd a következőt is, majd a következőt, egészen addig, míg ki nem fogy a lőszer, és akkor beveszik a hadállásokat. Néhány kilométerrel valóban hátrébb is tolták a frontvonalat, csakhogy ebbe naponta fél- és egymillió közötti kínai katona halt bele. Elképesztő, hogy még ma is vannak maoisták!

Az állam és a vallás szerepét illetően Bakunyin volt az egyetlen, aki szerint az állam is rossz. A többi modern utópiakészítő a vallást egyértelműen rossznak tartotta, az állam másként gondolkodást elnyomó funkciójára viszont igényt formált. (Logikusan, mivel agyrémeket csak karhatalommal lehet ideig-óráig megvalósítani.) Egyikük sem látta azt, amit az erkölcslélektani kutatások ma már kemény adatokkal igazolnak: minden sikeres társadalom és civilizáció egyfajta transzcendens értékrendre támaszkodik, e nélkül rövid távon összeomlik. A vallás tehát kiiktathatatlan. Ami pedig az államot illeti, paradox módon az egyéni szabadságot is csak egy erre konstruált intézményrendszer képes biztosítani, továbbá nincs a világon olyan megfontolt ember, aki nemet mond a pozitív értelemben vett rendfenntartásra, nyilvántartásra, és a nagy ellátó rendszerekre (nyugdíj, egészségügy, szociális ellátás). A kakukktojásnak számító Bakunyin szemlátomást leragadt a kocsmai ötletelés szintjén, nem elemezte végig, melyik gondolatából mi következik.

Ceausescu, Pol Pot, Kim Dzsong Il/Un, bin Láden, Mohamed Juszuf és bűntársai részletes leírásától tekintsünk el, az utópia szót hallva kellemes izgalmat érző olvasók figyelmét felhívom a Wiki vonatkozó szócikkeire, és úgy általában a történelem tanulmányozására. Minimális ép ésszel elkerülhető, hogy az élet tanítómestere folyton a mi kárunkra ismételje önmagát.

Összességében, a fenti utópisták egyike sem tudta, mi lakik az emberben. Jézus 2000 évvel előttük viszont tudta, ezért adott bonyolultabb és körültekintőbb tanítást. Minden parancsnak ott az ellenpárja, értelemszerűen kell alkalmazni azt, amelyik alkalmazandó. Aki első akar lenni, legyen a többi szolgája. Utolsókból lesznek az elsők. Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik. Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Fontos látni, hogy ezek fékek és ellensúlyok, és nem az alapszabályok. Az alaptanítás a három főszabály, amelytől távol áll minden utópia, és amelynek minden korban megfelel egy-egy konkrét társadalmi berendezkedés - a mi korunkban az 51%-os keresztény többséggel rendelkező toleráns keresztény jóléti demokrácia. Legyünk érte hálásak a zsidó Messiásnak.

2014. június 13., péntek

Jézus és a jóléti demokrácia

Jóléti demokrácia nincs Jézus tanítása nélkül, és fordítva: Jézus tanítása hosszú távon csakis jóléti demokráciához vezethet. A 21. századi nyugati világ Jézusnak köszönhetően ilyen fejlett, a világ többi része Jézus nem követése miatt fejletlen, és kizárólag Jézust követve válhat jóléti demokráciává.

Ebben a rövid írásban három kérdést szeretnék kifejteni.
1. Miért nem lett Jézus földi tanítása után azonnal jóléti demokrácia?
2. Miért nem mondhatjuk keresztényként, hogy csak vissza kell térni egy korábbi – esetleg keresztényebbnek tűnő – állapothoz, és minden szép lesz?
3. Hogyan fog együttélni a kereszténység a más világnézetűekkel?

Miért nem lett Jézus földi tanítása után azonnal jóléti demokrácia?
A lehetőség már akkor is megvolt, a jóléti demokrácia összes irányadó értékét Jézus vezette be, amikor a férfiakkal egyenlővé tette a nőket, és szimmetrikus etikát parancsolt (szeresd embertársadat, mint önmagadat). A kereszténység eleinte folyamatos veszélyt jelentett, föld alatti mozgalomként, folyamatos védekezés közepette terjedt, ez nem tette lehetővé, hogy világi demokráciaként bontakozzon ki. Azután a Kelet-Római Birodalom államvallásává válva hatalmi fertőzést kapott el, ebben az állapotban sem mutathatta meg a teljes demokratikus fölényét. A megtért barbárok alapította középkori királyságok meritokráciaként indultak, ki-ki a katonai-államigazgatási érdemei szerint kapott rangot és birtokot. Azonban minden generáció szeretné átörökíteni a kiváltságait, és minél nagyobb a külső fenyegetés, ezt annál könnyebben teheti meg, annál könnyebb védelmi képességekre hivatkozva eltorzítani a meritokráciát. Az iszlám hódítások a VIII-tól egészen a XVII. századig rendkívül megkönnyítették a keresztény hatalommal való visszaélést: akinek nem tetszett, bármikor szabadon átállhatott volna a muszlimokhoz... Az iszlám fenyegetés csökkentével a reformáció hozott új belső ellentéteket, majd a szekularizmus és annak tömeggyilkos kiteljesedései, a kommunizmus és a fasizmus biztosították azt a mumust, amelyre hivatkozva a keresztény világ még mindig nem volt mai értelemben vett jóléti demokrácia. A totalitárius rendszerek XX. századi bukása után végre megnyílt az út a meritokrata átalakulás előtt – amit jelenleg már csak a pénzügyi és multinacionális hatalmi konstrukciók torzítanak. A világ egypólusúvá vált, az értékrendek és a vállalkozás szabadsága adott, a kereszténység most valóban elérheti azt az érdemeken alapuló jóléti demokrata állapotot, amelyre vágyik a világ, amely minden eddiginél teljesebben megvalósítja Jézus tanítását (szeresd embertársadat, mint önmagadat), és amely állapot kizárólag Jézus tanítását követve érhető el.

Ugyanakkor a reális történelemszemlélet megköveteli, hogy a kereszténység korábbi állapotait ne a mai szemléletünkkel ítéljük meg (vagy inkább el), hanem az akkori alternatívákkal összehasonlítva értékeljük. Ebben a nézetben a kereszténység minden korban lényegesen többet, jobbat, szebbet nyújtott az alternatíváknál, mindig jelentősen fejlettebb volt, mit a kor embere rendelkezésére álló többi lehetőség. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy az értékrendek evolúciójában másként nem maradhatott fősodratú irányzat, mint hogy folyamatosan egy vagy több fokozattal vonzóbb volt az aktuálisan elérhető alternatíváknál.

Miért nem mondhatjuk keresztényként, hogy csak vissza kell térni egy korábbi – esetleg keresztényebb – állapothoz, és minden szép lesz?
Azért, mert hiába voltak a korábbi keresztény korszakok szebbek, jobbak és vonzóbbak az aktuálisan elérhető alternatíváknál, ha a mai keresztény állapotokkal összevetve már nem tűnnek annak. Lehet, hogy lovagolni jobb volt, mint tevegelni, de autózni és repülni még jobb. A keresztény világ folyamatosan fejlődik, halad, nincs olyan előző keresztény korszak, amelynél a mai keresztény kor ne lenne szebb, jobb, vonzóbb, igazságosabb, sőt Jézus tanításának is jobban megfelelő. A nosztalgia emberi hajlam, a zsidó Messiás azonban soha nem nosztalgiázott. Így lett a tanítása nem csak 21. századi, hanem 22., 23. századi, és így tovább.

Aki ma keresztény Európáról beszél, az nem egy előző korba szeretne visszatérni, hanem egyszerűen Jézusnak tulajdonítja azokat a mai vívmányokat (egyenlőség, tolerancia, emberi jogok, jólét), amelyek Jézus nélkül nem jöhettek volna létre, és amelyek Jézus többségi követése nélkül valóban meg is szűnnének.

Hogyan fog együttélni a kereszténység a más világnézetűekkel?
Remekül, és mindenképp sokkal jobban, mint a más világnézetű társadalmak a maguk keresztény kisebbségével. Egy keresztény társadalom 51% keresztény értékrendű választót igényel, azaz akár 49% más világnézetűvel is együtt tud élni jólétben, demokráciában. Ilyen arány egyetlen más többségű társadalomban sem érhető el. A kereszténység ellenlábasai úgy hatnak Jézus követőire, mint a gyöngykagylóra a homokszemek: akadályból érdemmé nemesülnek a keresztény környezetben, az önmagukban életképtelen, sőt destruktív ötleteik Jézus tanítására formálva hozzáadódnak a keresztény világ vívmányaihoz.

A kereszténység minden korszakára érvényes az az állítás, hogy ami igazságtalan volt benne, az ellentétben állt Jézus tanításával, és amikor ez az igazságtalanság megoldódott, akkor e téren összhang alakult ki Jézus tanításával. Nincs még egy ilyen nagyszerű értékrend a világon.

A kereszténység békésen is verseny- és piacképes, a terjesztéséhez nincs szükség sem erőszakra, sem eladástechnikai ügyeskedésre. Kérsz egy jóléti demokráciát? Fordulj a zsidó Messiáshoz, én is tőle kaptam.

2014. június 10., kedd

Mit adott nekünk Tisza István?

A Fidesz szerint mindent: nemzeti politizálást, a magyarság nagy korszakát, a szép jövő ígéretét.

Kutatásaim szerint viszont az I. világháború poklát, keservét, nyomorát, előkészítve a háború utáni dicstelen történéseket.

Tisza István eleinte ellenezte a háborúskodást, mondván, hogy gyenge a magyar haderő. Később viszont egyetértett a részvétellel, és végig támogatta azt a folyamatot, amely Trianonon és a tanácsköztársaságon + restauráción át a egyenesen a holokauszt szégyenével teljes II. világháborúhoz vezetett.

Szerintem ez a nemzetvesztés klasszikus esete. Tisza István megalapozta mindazt, amire keserű szájízzel emlékezünk a XX. századból. Hogy nem tudta, mit cselekszik? Lehet. Mi viszont tudhatjuk, mit cselekedett, és nincs okunk hálából szobrot állítani érte.

Mit kellene tisztelnünk egy „zsebkendőszavazáson"? Semmit, a formákkal ügyeskedő manipuláció nem érdemel tiszteletet. Örüljünk a párhuzamnak Orbán Viktor formai ügyeskedéseivel? Örüljön az, akinek nem kedves a nemzet jól megfontolt érdeke.

Mit kellene tisztelnünk a magyar szupremácia elvén? Egy csőlátó, gyepes elme Trianont okozó és igazoló agyrémeit?

Mit kellene tisztelnünk a történelem küllői közé elszántan pajszert dugó fanatikus ember életművében? Egy magyar kamikaze bátorságát?

Nem, Tisza István semmit sem adott, amire hálával emlékezhetnénk, ám annál többet, amiért szidalmat érdemel.

Ha a Fidesz a Horthy-szoborhoz vezető út első lépésének szánta Tisza István piedesztálra emelését, okosabb lett volna a végcéllal kezdeni. Horthy ugyanis a hintapolitikájával megmentett 200 ezer magyar zsidót és zsidó magyart Budapesten – akik Tisza István nélkül talán sosem kerültek volna megmentendő helyzetbe.