2019. április 24., szerda

O.K. az optimizmusra 7. rész

Nincs igazságtalanság
Pontosítok: a nyugati keresztény világban nincs rendszerszintű igazságtalanság. Ez azt jelenti, hogy a nyugati keresztény világban is előfordulhat eseti igazságtalanság, de nincs mögötte rendszerszintű probléma. Azt is jelenti, hogy a nem nyugati keresztény világban akár rendszerszintű probléma is előfordulhat. Továbbá, hogy a nem keresztény világban temérdek eseti és rendszerszintű igazságtalanság van abból adódóan, hogy az illető kultúrrégió 1. nem keresztény és 2. nem nyugati jelleggel az.
Mivel olvasóim a nyugati keresztény világban élnek, számukra érvényes üzenet, hogy nincs rendszerszintű igazságtalanság. S mivel ez talán nem magától értetődő, kifejtem.
Jézus tanítása nyomán kialakultak a nagy jóléti rendszerek, amelyek fedezékében csak az éhezhet elvétve, aki nem akar dolgozni, illetve aki mihaszna szülők gyermeke - míg a gyermekvédelem közbe nem lép. A munkaerőpiac tudás-, teljesítmény- és vállalkozókedv-alapú béreket biztosít, így aki többet akar keresni, az egyszerűen többet tanul, többet dolgozik, rátermettebben vállalkozik, és máris meg van oldva minden jogos problémája. Az a probléma, hogy "nem tanulok" / "nem dolgozom" / "nem vállalkozom" / "nincsenek kiemelkedő képességeim", "mégis ugyanakkora jövedelemre tartok igényt, mint a sokat tanuló és dolgozó, kiemelkedő képességű vállalkozók" NEM JOGOS probléma. Szerencse, hogy nem sikerül megoldani, mert attól összedőlne a jóléti civilizációnk.
A nagy jóléti rendszerek elvben minden problémát és veszélyeztetett egyént lefednek, a gyakorlatban viszont lehetnek (és vannak is) hiányosságok, melyek a rendszer hatékonyabbá tételével, és nem a rendszer szétverésével orvosolhatók. Példa: néha késhet egy-egy vonat, de ezt nem lehet a sínek felszedésével megoldani.
Az egyéni problémákat értelemszerűen egyéni szinten kell elemezni, és ennek alapján kell kifejleszteni a lehető legtöbb esetet lefedő megoldást.
A média hajlamos csak a rosszat gombostűhegyre tűzve azt sugallni, hogy tulajdonképpen minden rossz, ideértve akár a nagy rendszereket is. Távolról sem ez a helyzet: a nagy rendszerek működnek, az esetek döntő többségében kezelik a kezelendő igazságtalanságokat.
Jó okunk van az eseti működési zavarokra / hiányosságokra összpontosítani, és azokat megoldani optimistán.

2019. április 14., vasárnap

O.K. az optimizmusra 6. rész

Nincs kizsákmányolás
Igazából nem is volt: a Marx nyomán elterjedt "kizsákmányolás" (németül: Ausbeutung) már a kitalálás pillanatában sem tükrözte a valóságot, nem volt mögötte valós, megszüntetendő probléma.
Marx abból indult ki, hogy egy munkás, mondjuk, 12 óra alatt (egy tipikus munkanap hossza a korai kapitalizmusban) legyárt egy terméket , a tőkés fizet neki 8 órányi bért, és 4 órányi hasznot zsebre vág. Ezzel - Marx szerint - "kizsákmányolta" a munkást, aki éhbérért gürcöl, nyomorog, máról holnapra tengődik, rettenetes proletár állapotban. (Lásd: világ proletárjai, egyesüljetek!)
Marx idejében a termék nem volt high-tech, nem kellett neki piacot találni, nem volt szükség kreatív marketingre, kutatás-fejlesztésre, know-how-ra, stb., stb. Ezért nem volt feltűnő, hogy mi maradt ki a rövidlátó modellből: a vállalkozás, a szellemi munka, a kreativitás értéke. Marx ezeket figyelmen kívül hagyta, és a "proletárok" nem reklamáltak, hanem lelkesen rárepültek a fapados elméletre - meg is buktak vele a gyakorlatban.
A mai termékeknél evidens, hogy nem tudja őket legyártani a munkás, vagy ha - nagy ritkán - mégis, nem fog nekik piacot találni, és csődbe megy velük. Ha a Porsche gyárat ma átvennék a munkások, csakhamar Trabant színvonalra süllyesztenék a terméket, azaz megbuknának ugyanúgy, ahogy a szocialista gazdaság egésze.
Ha megnézzük a világ nagy sikercégeit (Google, Facebook, Apple, stb.) azok mögött mindig ott áll egy zseniális vállalkozó, aki nélkül az egész nem működik, nincs, nulla. Igaz, hogy sok pénzt vesz ki a cégből, de azt nem "ellopja" a munkásaitól, hanem - akár tetszik, akár nem - bizony ennyit ér a zsenialitása a piacon. Azon siránkozni, hogy mennyit keresnek a vállalkozó zsenik, szemben a nem vállalkozó nem zsenikkel, orbitális ökörség, a gazdasági realitás tagadása.
A vállalkozói komponens ma sokkal nagyobb és feltűnőbb tényező az értékteremtésben, mint Marx idején. Mégis itt maradt velünk, a múlt elavult relikviájaként, az állítólagos "kizsákmányolás", ami ellen "harcolni" kell a "proletárok" érdekében. Ideje törölni a szótárunkból ezt az egész marhaságot.
Ha lemondunk a "kizsákmányolás" nevű működésképtelen, sőt kontraproduktív fogalomról, feltűnhet, hogy mindenki lehet vállalkozó, mindenki kifejlesztheti magában a zsenit, mindenki kereshet nagyságrendekkel többet a nem vállalkozó nem zseniknél - esélyegyenlőség van. A tanulás, a szorgalom, a kreativitás pénzt ér. Nagyon sok pénzt, ami az enyém, a tiéd, a miénk, a tiétek is lehet. Siránkozás, irigykedés helyett fejlesszük lelkesen, optimistán a képességeinket!

2019. április 1., hétfő

O.K. az optimizmusra 5. rész

A növekedés határa a csillagos ég
Napi mantra "tudatos" körökben, és már-már elhittük, hogy rossz megközelítés az éves növekedésre koncentrálni, hiszen nem lehet folyamatosan növekedni, mert bolygónk erőforrásai végesek... Pedig dehogy.
Miközben egyes természeti erőforrásaink tényleg végesek, a szellemiek végtelenek, és a növekedés jelentős része az utóbbiakra alapul. A kőolaj elfogy egyszer, vagy legalábbis olyan lassan termelődik újra, hogy minimális mennyiségben áll majd rendelkezésre. De az olaj kiváltásáról szóló ötleteink soha nem fogynak el, és folyamatosan növelik majd az életszínvonalunkat.
Sok véges erőforrás visszanyerhető a termékek újrahasznosítása során: ilyen az alumínium vagy a réz. Ezek nem fogynak el, mert ha kevés lesz belőlük, hatékonyabbá tesszük a belőlük készült termékek újrahasznosítását.
Szintén sok az újratermelődő természeti erőforrás, mint a fa: egyre több életszínvonal-növelő termék készülhet fából, szalmából, stb.; a kivágott erdőrészek újratelepítésével, illetve a gabonatermelés miatt, az alapanyag soha nem fogy el. Egyelőre még nem csinálunk fából belső égésű motort, számítógépet, napelemet, utasszállító repülőt, de valószínűleg nemsokára meglesz rá a technológiánk.
Aminek a növekedését GDP rövidítéssel mérni szoktuk, az az emberek közötti tranzakciók összértéke. A tranzakciók száma és bonyolultsága még nagyon sokáig növekedhet értelmesen, ahogy az önellátásról fokozatosan áttérünk a szakosodott munkavégzésre. Mindenki azzal foglalkozhat majd, amire a legalkalmasabbnak érzi magát, amit a legszívesebben csinál. Ez is az életszínvonalunkat emeli.
A szellemi termékek értéknövekedése pedig potenciálisan végtelen: hány Windows operációs rendszer készülhet egy évben? Akárhány. Hány emberből lehet úgy programozó, hogy az általa fejlesztett programra legyen fizetőképes kereslet? Akárhányból: akár minden második ember programozással foglalkozhat, a jó programokra soha nem merül ki a fizetőképes kereslet.
Minden okunk megvan tehát e téren is az optimizmusra: soha (vagyis a következő ezer évben biztosan) nem érjük el azt a pontot, amitől kezdve már nincs további növekedés.