2012. március 30., péntek

Bátraké a jövő

Mint minden aranybánya, március 19-i Newsweek számom is kimerül egyszer. A végére hagytam a legjavát, ha úgy tetszik, a legforróbb burgonyát (pp. 40-45.), folyt. köv. jöv. h.

   "Obama kapcsolatának története Netanyahuval és amerikai zsidó szövetségeseivel alapvetően a beletörődésről szól. Hivatalba kerülésekor Obama határozottan progresszív jövőképet hozott magával a zsidó identitásról és a zsidó államról. Ezt az elképzelést a politikai karrierjének indulását segítő chicagoi zsidó közösség alakította ki benne. Három év elteltével -- az izraeli kormánnyal és a meghatározó amerikai zsidó körökkel vívott elkeseredett küzdelem nyomán -- e jövőkép szinte teljesen elenyészett.
     Obama úgy került a Fehér Házba, hogy felnőttkorát minden elődjénél nagyobb mértékben zsidók társaságában töltötte. Fő jogi mentorainak legnagyobb része zsidó volt (például Abner Mikva); számos kiemelt adományozója szintén zsidó volt; politikai főtanácsadója, David Axelrod is zsidó volt. Az Obama által legközelebbről ismert zsidók túlnyomórészt progresszívek voltak, látásmódjukat a polgárjogi mozgalom alakította, és Izraellel kapcsolatban elidegenítette azt a fősodorba tartozó amerikai zsidó szervezetek álláspontjától.
     Obama Izraellel kapcsolatos kezdeti nyilatkozatai gyakorta zsidó barátainak liberális cionizmusát tükrözték. Hozzájuk hasonlóan, lelkesen felkarolta az izraeli társadalom és a zsidó hagyomány progresszív vonatkozásait, miközben bírálta Izraelt Ciszjordánia megszállva tartásáért. A szenátorságért folytatott 2004-es kampányában Obama kritikával illette az Izraelt és nagyobb településeit Ciszjordánia egészétől elválasztó falat. Elnökválasztási kampánya elején megkérdőjelezte azt a nézetet, hogy 'Izrael-ellenes lenne mindenki, aki nem megingathatatlanul Likud-párti megközelítést követ Izraellel kapcsolatban'. ...
   ...A találkozókon Obama nyíltan beszélt a palesztinok szenvedéseiről. Egy washingtoni bennfentes azt mondja, sosem hallotta Clintont, Reagant vagy a két Bush bármelyikét ilyen hangnemben beszélni.
Az Obama-kormányon belül szinte teljes egyetértés alakult ki arról, hogy követelni kell a zsidó telepek építésének leállítását. James Jones nemzetbiztonsági tanácsadó publikálatlan 2008-as jelentése állítólag kritizálta Izrael ciszjordániai politikáját. Rahm Emanuel kabinetfőnök azt mondta munkatársainak, hogy a Bush csapat dédelgette Izraelt, és eljött az ideje annak, hogy Izrael amerikai barátai szókimondóbban tárgyaljanak a zsidó állam vezetőivel. ...
   ...A Fehér Ház nagyjából egységes volt, ám Obama és Netanyahu álláspontja annál távolabbra került egymástól. Netanyahu nem csak a telepek bővítésének régi bajnoka volt, hanem választási kampánya során  egy palesztin állam létrejöttének még a gondolatát is elutasította, és közeli munkatársai azzal intézték el az önálló állam létrehozására irányuló béketárgyalások elképzelését, hogy merő időpocsékolás lenne....
   ...Térjünk vissza Bibi múlt heti látogatására. A telepek ügyében Netanyahu nyert; Obama nyilvánosan már elő sem hozakodik ezzel a kérdéssel. Irán ügyében is arra vallanak a jelek, hogy ugyanez a kapitulációs ciklus van folyamatban. ...
    Obama talán azt hiszi, hogy (2013-ig) diplomáciai megállapodásra juthat Teheránnal, de legalább akkora politikai nyomás hat majd ez ellen, mint amekkorának a telepek bővítése kapcsán egyszer már behódolt. Obama első két évében kudarcot vallott, nem tudta megvédeni a Chicagoban elsajátított progresszív elképzelést az amerikai érdekekről és a zsidó értékekről, s ez hozzájárult a békefolyamat sorsának megpecsételődéséhez. Amennyiben ezúttal is kudarcot vall, annak háború lehet az ára."

Ha a magyar sajtópalettán progresszívnek, liberálisnak tekinthető újságokat vesszük, egy ilyen írásnak a 168 Órában, a Magyar Narancsban vagy az ÉS-ben lenne a helye. Egyelőre hiába keresnénk ott. Az okokat hosszasan elemezhetjük (tegyük is), de ebben a körben a posztom címéhez térek vissza. Bátorság kell ahhoz, hogy az ember nyíltan vállalja az identitását, és tűrje az ebből adódó kritikát. Szintén bátorság kell ahhoz, hogy az ember a saját népét, saját lelki/kulturális hazáját irányító kormány ellen beszéljen, de talán nem kell hozzá nagyobb merészség, mint felvidékiként vagy erdélyiként a mindenkori magyar kormányt bírálni, illetve nyíltan magyarnak vallani magunkat Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában vagy Szerbiában.

Másrészt józan bölcsesség kell ahhoz, hogy a politikai nézeteltérés ne csússzon át vallási vagy etno-kulturális konfliktusba. A fent idézett szöveg tele van olyan mondatokkal, amilyenek közül akár egy is bárkit persona non gratává tehet magyar balértelmiségi körökben, illetve lelkesen ünnepelt és/vagy félreértett szerzővé emelhet a jobbszélen. Ezt az írást ugyanakkor amerikaiak milliói olvassák különösebb érzelmi felindulás nélkül. Megszokták, minden héten tucatnyi hasonlót tárnak eléjük az írástudók. Gondolkodjunk el ezen, honfitársak. Mivel mindig is az amerikai demokráciához való felzárkózást szorgalmaztam, számomra evidens, hogy az angolszász sajtó stílusa előre visz bennünket. A bátraké lesz a jövő. Addig is érdemes előfizetni a Newsweekre.

2012. március 29., csütörtök

Szembenézés-oktatást vállalok

Szinte kimeríthetetlen márc. 19-i Newsweek számom újabb írásából (50. old.) kiderül, hogy a britek vonakodnak szembenézni a múltjukkal.

   "...a birodalom történelmét jórészt mellőzik Britanniában: legszívesebben mindenki elfelejtené ezt a véres, szégyenletes epizódot. A BBC főműsoridőben játszott új dokumentumfilm-sorozata megrökönyödést vált ki Nagy-Britanniában, mert azzal vádolja az országot, hogy tagadásban van: 'Egyszerűen butaság úgy tenni, mintha nem kéne beszélnünk róla' - mondják a sorozat alkotói.
     A birodalom történelme feltűnően hiányzik a brit iskolák tantervéből. A XX. század második felében nőttem fel Nagy-Britanniában, az én generációm a XVIII. századig tanulta a brit szigetek történelmét, majd a birodalmat átugorva az orosz forradalomtól kezdve az Amerikában élő afro-amerikaiak történetén át a II. világháborúig  mindenfélével foglalkoztunk. Az ázsiai, közel-keleti és afrikai bevándorlókkal teli multietnikumú osztályunkkal szembenézve tanáraim kétségkívül megkönnyebbülten koncentráltak inkább Hitler gonosz tetteire és Martin Luther King nagyságára, mint hogy megosszanak bennünket azt részletezve, hogyan uralkodtak az osztály egyik részének felmenői az osztály másik részének felmenői fölött, és időnként hogyan mészárolták őket. Ebből minimum verekedés lett volna a játszótéren. Sokkal egyszerűbb volt szőnyeg alá söpörni megannyi indiai felkelést, a búr háború koncentrációs táborait és a karib szigetvilág rabszolgatelepeit.
     Az Empire (Birodalom) című sorozat eltökélten, a tettrekész önostorozás jegyében szembesít a brit gyarmati múlttal: 'A birodalomban valahol mindig folyt a vér' - mondja a műsorvezető. Ezután szó szerint tömény bűntudat túrára indulunk a volt koronabirtokokon. A műsorvezető e szavakkal érdeklődik egy egyiptomitól: 'Tehát amit itt műveltünk, abban egy fikarcnyi jó sem volt?'
'Semmi' - feleli az egyiptomi, aki, csipetnyi iróniával, jellegzetes brit tweed öltönyt visel. 'Minden imperializmus rossz.' "

A múlttal tehát legalább egy TV-sorozat erejéig szembesülve van, ám a jelennel sem árt farkasszemet nézni.

"... a Channel 4 új valóságshow-t indított, amely azzal a még nehezebb problémával foglalkozik, hogyan találják meg a brit gyarmati kalandozás leszármazottai ma az együttélés módját. A Make Bradford British (Tegyük brit várossá Bradfordot) című műsor középpontjában Nagy-Britannia alighanem legszéttöredezettebb, etnikai zavargásairól hirhedtté vált városa áll. A műsor keretében közös házba költöztetnek egy ortodox muszlimot, egy rasszista fehér rendőrt, egy ázsiaiakat szidalmazó fekete nőt, a Brit Birodalom utóéletének egyéb válogatott multikulturális származékai társaságában. Rövidesen felszínre törnek a közöttük lappangó vallási és etnikai konfliktusok, majd a szereplők megrendülnek, és sírva keresik magukban a közös britséget. Azt állítják, britnek érzik magukat, de legtöbbjük hebegve-habogva mered a kamerába, mikor e fogalom meghatározására kérik.
     Mindkét műsor egy potenciálisan végzetes nemzeti identitásválságra világít rá."

Ehhez képest Magyarország nem pusztán szembenézett a múltjával, hanem egyfelől erős történelemhamisítással duplájára fújta a '48-as szabadságharc során elkövetett hibákat, a Trianon előtti nemzetiségi sérelmeket, a holokausztban betöltött szerepet, másfelől csúsztatások sorával megfelezte Horty Miklós vészkorszakbeli érdemeit, csakúgy, mint Rákosi Mátyás és Kádár János diktátori bűneit. Baloldali "szakértőink" ehhez képest kérnek még további önostorozást a jobboldaltól. Nem, az eddigi is több, mint elég! Eljött a  sugalmazottnál lényegesen kedvezőbb, valós helyzetkép összeállításának ideje, szembenézésre már csak a magyar baloldalon van szükség. Jöhetnek hozzánk toleranciát és önkritikát tanulni a britek. Van benne rutinunk, szívesen segítünk mindenkinek.

Európaiak vogymuk

Közvéleményünk olyan erősen befelé fordul, hogy magánszemélyként kiváló Buddha lenne belőle. Társadalomként, közösségként viszont tájékoztatlan maradt, kiválóan megvezethető féligazságokkal, és hajlamos makaróni vékonyságú csöveken át nézni a világot, a havonta erre szánt öt percben. Jó hírem van: megéri folyamatosan tanulmányozni az európai híreket, mert csak megerősítik, hogy magyarságunkat őrizve is európaiak vagyunk és maradunk. Abban az értelemben, hogy mindaz, ami nálunk történik, az a többi EU-tagállamban is nagyon hasonlóan (vagy még úgyabbul) megy.

Kiválóan példázza ezt az alábbi friss hír. (Forrás: http://www.theparliament.com/press-review-article/newsarticle/spanish-unions-strike-ahead-of-budget-announcement//1332975600/ )

"A spanyol szakszervezetek sztrájkot hirdettek a költségvetési megszorítások bejelentése előtt 

Számos újság arról számol be, hogy Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök hatalomra kerülése óta először hirdettek sztrájkot a szakszervezetek. Felháborodásuk oka, hogy a reformok megkönnyítik a munkavállalók felvételét és elbocsátását.

A BBC News szerint a Rajoy-kormány aggódik, mert a Madrid által holnap bejelenteni tervezett költségvetés Cristobal Montoro pénzügyminiszter szavaival "a legmegszorítóbb azóta, hogy Spanyolország demokrácia lett".

A spanyol kormány úgy nyilatkozott, hogy a sztrájk dacára is eltökélten folytatja a megszorító intézkedéseket, mivel a reformokat létfontosságúnak tartja annak érdekében, hogy az euróövezet legmagasabb munkanélküliségével sújtott országban munkahelyek jöhessenek létre, írja a Guardian.

Az újság szerint Spanyolország két fő szakszervezete azt reméli, hogy sokan vesznek majd részt a sztrájkban, de mivel a sztrájkolóktól automatikusan levonják az aznapi bért, és mivel a spanyolok beletörődtek a fájdalmas reformok szükségességébe, reményük hiúnak bizonyulhat.

Időközben, írja a Financial Times, az EU tisztviselői tegnap bejelentették, hogy szükségtelen a spanyol bankokat tőkeinjekcióban részesíteni az euróövezeti mentőalapból, annak ellenére, hogy egyes aggodalmak szerint Madrid 2013-ig képtelen lesz 50 milliárd eurónál több kötvényt eladni.

A pénzügyi lap szerint Olli Rehn gazdasági ügyekért felelős biztos cáfolta a sajtóértesüléseket, miszerint a brüsszeli illetékesek egy adósságleírással kombinált mentőinjekciót tartanának optimálisnak a spanyol bankszektor élénkítése érdekében."

Pálgium történt, monnyon le?

Eddig nem rohantam állást foglalni az állítólagos pálgium(sic) ügyében, de a nagyjából letisztult tényanyag fényében úgy döntöttem, nem csigázom tovább a blogomat olvasó tömegek :) feszült várakozását, és előrukkolok a dodonai farbával.

Nos, jogosan követeli köztársasági elnökünk lemondását, aki eddig abban a tudatban támogatta őt, hogy
- a sporttörténeti kisdoktori szakirányú végzettség az elnöki feladatkör ellátása szempontjából,
- a köztársasági elnök szakszerűen végigolvassa az új törvényeket, és a legkisebb aggály esetén visszaküldi őket a feladónak,
- személye feltétlen példaképül szolgál majd gyermekeink felcseperedése és akadémiai fejlődése során.

Továbbá a vélemény-nyilvánítási szabadság keretében követelheti bárki köztársasági elnökünk lemondását,
- aki eleve ellenezte a kinevezését,
- aki szerint nem alkalmas,
- aki szerint Sólyom Lászlót kellene visszahívni,
- aki szerint Dopeman lenne az igazi.

Valószínűleg nem követeli az elnök lemondását az,
- aki szerint Magyarország sikeres reformjához expressz törvények százai kellenek,
- aki szerint a kisdoktorok többsége hasonlóan szerezte a fokozatát,
- aki szerint az elnöki munkához nem szükséges tudományos titulus,
- aki szerint az eddig formális elnöki intézménynek épp a most folyó reformok adnak majd értelmet,
- aki az ellenzéki alternatívákban még nem fedezte fel hazánk fejlődésének zálogát.

Meg kell szoknunk, hogy a demokrácia hangos, veszekedős, jó esetben egyre ésszerűbben érvelős, és hogy olyan erősen eltérő álláspontok fogalmazódnak meg, amelyek egy részében nem találunk közös nevezőre. Ezekről jobb híján a következő választás dönt.

Habemus papam

Ezt a mozifilmet láttam ma este a barátaimmal. A soványka sztori egyetlen gegre épül: a frissen megválasztott pápa megijed a feladattól, összeomlik, és visszavonul a szobájába. Pszichoanalitikust hívnak, aki az álmairól, fantáziáiról, vágyairól faggatná, de nem engedik, így nem tud mit kezdeni. Mivel hivatalosan még nem közölték a pápa nevét, titoktartás végett ráadásul ott fogják a Vatikánban. Erre az elvált feleségét ajánlja, aki  a szülői szeretetdeficit kisgyermekkori hatásaival foglalkozik. Úgy viszik el hozzá a pápát, hogy nem közlik, kiről van szó. Az első homályban tapogatózó beszélgetés után a pápa máris jobban érzi magát, sétálni akar, majd egy, a kíséretétől őt elválasztó kamion fedezékében elszalad. Járja Róma utcáit, beül egy kávézóba, buszozik, este egy olcsó szállodában vesz ki szobát. A vatikáni lakosztályba svájci őrt költöztetnek azzal, hogy egyen-igyon a pápai ételből, és időnként mozgassa a függönyt, mintha a pápa egyre jobban lenne. A várakozás unalmát egyhítendő, a bíborosok másnap a pszichológus vezetésével röplabda bajnokságba kezdenek. Közben a szállodában egy hiányosan öltözött, zaklatott színész kerül elő, aki Csehovot szaval színi utasításokkal együtt. A pápáról kiderül, hogy betéve tudja Csehov darabjait, mert a testvére színésznő. A zaklatott színészt mentő várja a recepció előtt, ám másnap egy Csehov-darabot játszó színházban találjuk mind őt, mind a pápát. A bíborosok is megjelennek, örömmel fedezik fel, és vastapssal ünneplik megkerült pásztorukat. Ő azonban a Vatikánba visszatérve kiáll az erkélyre, majd közli a hívekkel, hogy képtelen egyházfőként vezetni őket. Mindenki lehervad, és ennyi, depi end.

A filmet pódiumbeszélgetés követte, melynek szakértői egy rabbiképzős tanár, egy kultúrantropológus és egy vallásszociológus voltak. A témához képest furcsa összeállítás meglepő hangvételt hozott. Azt emelték ki, hogy a film a fent és lent világának kontrasztjával jelzi, hogy az archaikus, hierarchikus egyházi szervezet mennyire eltávolodott, elszakadt a hívektől, és egyébként II. János Pál milyen konzervatív pápa volt, amikor a jugoszláv menekülttáborokban történő óvszerosztás ellen beszélt.

Jó darabig türelmesen hallgattuk ezt a gyakorló katolikus állásponttól fényévekre lévő fejtegetést, majd a hallgatóság folyamatos elszivárgását némileg lassítva néhány észrevételt tettünk arról, hogy a pápák úgynevezett konzervativizmusa nem véletlen, és aligha fog változni, hogy az egyházi hierarchia nem problémaforrás, hanem a működőképesség záloga, hogy egy igényes bölcsész ne elégedjen meg trendi külső kliséknek az egyházra erőltetésével, hogy az egyház sokkal pozitívabb értékrendet közvetít, mint a média, hogy a pápalátogatások lényege nem a költség, nem is az, hogy megint mit nem nyilatkozott az óvszerrel, abortusszal kapcsolatban, hanem az agyonhallgatott lelki-erkölcsi tanítás. Mondanom sem kell, a szakértők meg ezzel nem értettek egyet. Az egyik néző megkérdezte, vajon más országban is ennyire pártpolitizál-e az egyház, mint nálunk. A szakértők szerint természetesen nem, szerintünk meg az a természetes, hogy az egyház Jézushoz hasonlóan részt vesz a közéletben és a politikában, egyenesen ez a dolga. Későre járt, ezzel a témával zártuk az izgalmassá vált vitát.

Idő hiányában bennem maradt néhány gondolat, röviden leírom őket.
- Nagyon hasznos, ha nem hagyjuk rá a vehemens egyházbírálókra a ténybeli tévedéseket és a valóságtól elrugaszkodott fejtegetéseket. Ettől nem sértődnek meg, hanem belátják, hogy a keresztények mégsem akkora lúzerek, mint gondolták.
- Az egyház nem konkrét pártok mellett kampányol, hanem arra buzdítja a híveket, hogy az egyház céljait támogató pártok valamelyikére szavazzanak. Nálunk sajnos politikai vízválasztó a kereszténység, egyedül a Fidesz-KDNP nevezhető egyházbarátnak, az összes többi párt aktívan egyházellenes. Ezért aztán a tudatos keresztény csak egyetlen pártra szavazhat, de ez nem az egyház hibája, és nem is az egyház fog ezen változtatni. Amerikában a pártok módszeresen ráhajtanak a nagyobb létszámú közösségek szavazataira, így törekednek például a "Jewish vote", a "black vote, a "Hispanic vote" és a "Christian vote" megszerzésére. Magyarországon is komoly szavazatelőnyhöz juttatná az élelmes pártokat egy "Christian vote" megszerzésére irányuló verseny, és a fekete-fehér különbségek megszűnésével az egyházi útmutatás is több opcióra terjedhetne ki. Hajrá, pártok, szálljatok ringbe a keresztény szavazatokért!
- Furcsa, hogy rendre olyanok kifogásolják a pápa álláspontját óvszer/abortusz/papi nőtlenség tekintetében, akik akkor sem tartoznának az egyházba, ha a pápa a szájuk íze szerint prédikálna. Ugyanakkor biztató ez az egyházra irányuló figyelem, annak jele, hogy bírálói elutasítva is irányadónak tartják, sértve érzik magukat attól, amit a keresztények gondolnak az életmódjukról, értékrendjükről. Pedig ahogy én nem kapom fel a vizet egy siita vallási előljáró prédikációitól, úgy nem világos, hogy egy ateista vagy más vallású miért foglalkozik a pápai állásponttal. Ha például az ember leánya kamaszként fellázadt a családja ellen, otthagyta az ősöket, és saját törvényei szerint él, állítása szerint boldogabban, akkor elvben mit számít neki az apai álláspont a miniszoknyáról vagy a szabados életmódról? Az ember leánya ezek szerint mégsem olyan biztos a dolgában, talán tudat alá szorított lelkiismeret-furdalás gyötri, talán belső bizonytalanságát kompenzálja külső harciassággal. Szerintem a katolikus egyház folyamatos bírálata bonyolultabb hátterű, és többről szól, mint ami a felszínen megjelenik.

Jóleső érzéssel állapítottam meg, hogy az egyház -- és általában a keresztény tanítás -- továbbra is botránykő. Ez ugyanis azt jelenti, hogy bíráltan, elutasítottan is mértékadó, illetve a tömegek potenciális szimpátiájának rémét vetíti a másként gondolkodók elé.

2012. március 28., szerda

A tisztességes sajtó dicsérete

Nagyra tartom az angolszász sajtót, mert komplexusmentes ténytisztelettel, józan ésszerűséggel, több nézőpontból tárja fel a valóságot, és az olvasóra bízza a tájékozott döntést. A Newsweek márc. 19-i számának 30-33. oldalán hosszú cikk elemzi a Szilícium-völgy kapzsi rablólovagjainak viselt dolgait, bemutatva kíméletlen profitszerzésük hatásait.

 " 'A második ipari forradalom idején nagy gazdasági átalakulások zajlottak le 50 ember vezetése mellett, akik hihetetlenül meggazdagodtak, és közben óriási munkanélküliséget okoztak' - mondja Joe Lonsdale, aki 2003-ban szerzett diplomát az egyik iparmágnás, Leland Stanford alapította egyetemen. Lonsdale maga is vagyont remél attól, hogy legújabb induló vállalkozásával, az Addeparral "újraalkotja a globális jólét motorjául szolgáló infrastruktúrát'. 'A rabló iparbárók helyett ma a technológialovagok végzik el a pusztítást' - teszi hozzá.
     Néhány tősgyökeres szilícium-völgybeli már kezdi felismerni, milyen veszélyekkel jár, ha az erkölcsi hübrisz az Internet kreatív pusztító erejével társul. Múlt hónapban Davosban, a high-tech mogulok zárt ajtók mögött tartott ülésén John Chambers, a Cisco Systems elnöke, valamint Glenn Hutchins, a Silver Lake nevű vezető befektetési cég alapítója arra figyelmeztetett, hogy ez visszaüthet. Ahogy a Wall Street kemény hidegzuhanyt kapott a médiától a pénzügyi összeomlást követően, úgy a munkahelyek technológiavezérelt megszűnése és a számítógépes biztonság alapvető megrendülése nyomán negatív tudósítások sodró áradata, illetve akár újraszabályozás is következhet.
     Igazság szerint, a Szilícium-völgyben berendezkedettek egyre nehezebben állíthatják, hogy vállalkozásaik kevésbé ártalmasak -- illetve hasznosabbak -- az amerikai nagyvállalatok zöménél. Erkölcsi felsőbbrendűséget sugalló, fennhéjázó szövegeik mögött a minden vállalkozást hajtó profitvágy -- valamint a történelem legerőszakosabb gyáriparosaiéhoz fogható kíméletlenség -- rejtőzik."

A cikk ezután a munkavállalók kizsigereléséről, a szerzői jogok figyelmen kívül hagyásáról, a magánélethez fűződő jogok semmibe vételéről ír, majd megállapítja:
    "Az eredeti rablóbárók tisztességes szándékkal építettek vasutat, hogy összekössék egymással a rohamosan fejlődő amerikai nagyvárosokat; tisztességes szándékkal fúrtak a nemzet jólétét tápláló olajkutakat. Ennek ellenére szükségessé vált, hogy birodalmukat a közérdek éber őrei szabályozzák, korlátok közé szorítsák, egyes esetekben akár fel is darabolják. A magasröptű szavak és eszmék alkalmasak a munkavállalók motiválására, a forgalom fellendítésére, ám elfedhetik a fogyasztók és a társadalom szélesebb értelemben vett érdekei ellen ható törekvéseket. A tőzsdére vitt vállalkozások prospektusaiban szereplő hangzatos ígéreteknél többre van szükség ahhoz, hogy a szilícium-völgybeli mérnökök felemelkedése valóban javára szolgáljon a világnak."

Az olvasóra bízom, hogy a cikkben hangsúlyozott közérdek, a fogyasztók és a társadalom java, a nemzet jóléte, a világ fejlődése szempontok alapján hová sorolja az írást és az azt közlő lapot. Ennyit kérdezek csupán: Magyarországon hasonló hangvételű cikkre a HVG-ben vagy a Demokratában számíthatunk? A Newsweek a Time magazin mellett az USA legnagyobb közéleti hetilapja. Örömmel (és meglepően jutányos áron) fizettem rá elő, ezen az oldalon: https://secure.customersvc.com/wes/servlet/ShowEffortKey

2012. március 27., kedd

Ügynökök nemzete

Amikor a Newsweek március 19-i száma megállapítja, hogy "mindannyiunkban él egy ügynök" (p. 46), nem a mi ügynökvitánkra, hanem Arthur Miller híres drámájának általános érvényére utal. A mi balhénk ehhez képest igencsak szűk érvényű. Külön bejáratú, szuverén ügynökügyünk a rendszerváltó elit sundabundázása nélkül nem is jöhetett volna létre. Minden új pártba került néhány -- részben aktív, részben pentito -- ügynök, így aztán a pártok jobbnak látták, ha vajas fejjel nem állnak ki a napra.

Hosszú idő telt el, az egésznek megkopott a varázsa, de tévedés lenne azt gondolni, hogy csak annyira aktuális, mint a tavalyi lottószelvény. Ha a kettős állampolgárságot 2010-ben nem foglaljuk törvénybe, húsz év alatt jelentősen vesztene a vonzerejéből, de attól még nem évülne el.

A párhuzam az ügyben kialakított álláspontok hosszú távú kihatásaira is áll: a kettős állampolgárságra érvényesen csak igennel lehet válaszolni, ahogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatalára is. Meg lehet persze próbálkozni ellenkező válasszal, ahogy Gyurcsány Ferenc tette anno, de az eredmény is olyan lesz. A Fidesz jó néhány húzós ügyből kijött már, remélem, ezúttal is felismeri a történelmi szükségszerűséget. Nem az a kérdés, nyilvánosságra hozzuk-e az ügynöknyilvántartást, és vállaljuk-e ennek minden következményét, hanem az, hogy ma délután, holnap, vagy legkésőbb jövő hétfőn publikáljuk-e a vonatkozó adatokat.

A Széles-Schiffer afférról

Széles Gábor és Schiffer András egymásnak esett azon, hogy előbbi szerény személye vagy utóbbi édesapja volt-e nagyobb kiszolgálója a Kádár-rendszernek. Tény, hogy Schiffer Pál nagykövet volt e korban, Széles úr pedig szocialista vállalatvezető, aki privatizáció révén lett nagyvállalkozó. Ez egy magyar kocsma úri közönsége számára nem igazán képez közöttük szignifikáns erkölcsi vagy egyéb különbséget.

Számomra ellenben mindketten egyformán hitelesek és szimpatikusak: Széles úr vagyonát jó célra fordítva kiáll a nemzeti identitás megőrzése mellett, Schiffer úr pedig iskolázottságát jól hasznosítva a környezet- és jogvédelem terén szerez komoly érdemeket. Mindkettő hasznos, mindkettő méltánylandó, mindkettőre szükség van. Balhé helyett össze kéne fogniuk, ahogy nekünk, közért aggódó polgároknak is. A Széles-Schiffer vitából akár bírósági ügy is lehet. Ha bíró lennék, hatósági ülepen billentés terhe mellett kézfogásra és együttműködésre kötelezném a feleket.

Kádár-mérleg

Most, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatali vitája nyomán előtérbe került a szocialista rendszer kritikája és az iránta érzett nosztalgia, érdemes 25 év távlatából mérleget készíteni. Jó volt nekünk a legvidámabb barakk, van mit visszasírni, vagy ellenkezőleg, siralomvölgy volt, és szabadulásunkat indokolt ünnepelni? Talán úgy célszerű feltennem a kérdést, hogy mi volt jó és mi volt a rossz a Kádár-rendszerben.

A pozitívumokkal kezdem: a szocializmus alatt jobb volt Magyarországon élni, mint a keleti tömb szinte bármely országában. Magasan jobb volt nekünk, mint Románia lakóinak. Ugyanakkor nem voltunk a legvidámabb barakk, Jugoszlávia sokkal szabadabb volt, plusz hozzánk képest valóságos jóléti csoda. Hangulati pozitívum, hogy bár Kádár idején jóval szegényebbek voltunk, mint ma, ez nem volt feltűnő, mert a puritán alkatú nagyfőnökre tekintettel a pártelit diszkréten dőzsölt.

Jól működött a társadalmi mobilitás, sokkal jobban, mint ma. Félfeudális országból a szocializmus alatt félpolgárivá lettünk, ahol a legszegényebb tehetségnek is volt esélye, ha áttért a kommunista vallásra. Pozitívum, hogy romák tömegeit állították munkába. Ám ennek nagy ára volt. A nemkívánatos származásúak és gyermekeik előtt a rendszer agresszíven elrekesztette az érvényesülés útját -- elvetve a sértettség és megosztottság mára szárba szökkent magvait.

Az Új Gazdasági Mechanizmus később látszólagos jólétet eredményezett, a legendás '70-es években évente két-három alkalommal jelentős narancs- és banánszállítmányok érkeztek. A látszat sajnos csalt. A jólétet hitelből finanszírozták, és ezek a hitelek vezettek nem csak a szocializmus gazdasági összeomlásához, hanem a kontraproduktív elvárásokon keresztül a máig tartó jóléti deficithez is. A társadalom öntevékenység helyett azóta is felülről várja a megoldásokat.

Nézzük a negatívumokat: a szocializmus idegen fennhatóságot jelentett, a magyar döntéseket Oroszország irányította. Kádár János semmit sem tehetett orosz jóváhagyás nélkül, és minden manőverező képességét latba vetve sem ért el annyit, mint Horthy, akinek sikerült több ponton keresztülhúznia a német számításokat. Kádár engedelmesen vérbe fojtotta az '56-os forradalmat, Horthy ellenben megmentette a budapesti gettó szinte teljes lakosságát.

A Kádár-diktatúra legpuhább szakaszának szabadságszintje távolról sem közelítette meg a nyugati demokráciák legszűkebb szabadságszintjét. Nem lehetett szabadon beszélni, de még gondolkodni sem. A másként gondolkodókat kíméletlenül tönkre tették -- kivéve a kádergyerekeket, akik a későkádári időkben minden lehetőséget megkaptak arra, hogy az új kapitalista berendezkedés gazdasági-szellemi elitjévé váljanak, és 2010-ig uralkodjanak a családjuk által letaposottak fölött.

A Kádár-rendszer üldözte a nemzettudatot, tiltotta a nemzeti ünnepek méltó megtartását, szőnyeg alá söpörte a határon túli magyarok érdekeit, és egyben a hazai kisebbségeket is elnyomta. A mai napig az ebből eredő identitástorzulást kompenzáljuk.

Összegezve, minden jóban volt valami rossz, és minden rosszban volt valami jó a Kádár-éra alatt is. Az előnyök-hátrányok mérlegét megvonva indokolatlannak tartom a nosztalgiát, ugyanakkor érthető, hogy 60-70 éveseink többsége számára szép volt e kor: fiatalok voltak és bohók. Az ő lelkükben a történelemtudomány általános megállapításai sohasem írhatják felül a magántörténelmi élményeket.

Romaügyi szakértők

Forgács István öszinte problémaelemzése nem előzmény nélküli, de az eddigi legkonstruktívabb hang. Az útkereső Romano Rácz Sándorhoz (Cigány sor) és a gyakorlatias Sztojka Attilához társulva ő lehet a roma-nem roma együttélés harmadik vezető szakértője. Bízom benne, hogy így már sikerül elérni a kritikus tömeget.
http://www.magyarkurir.hu/hirek/forgacs-istvan-ez-az-orszag-pozitivan-akar-csalodni-ciganyokban

2012. március 26., hétfő

Irracionálisan gondolkodom, tehát vagyok?

Ez a Descartes-variáció jutott eszembe Ferge Zsuzsa írását olvasva a múlt heti HVG-ben. Szerinte az állam elítélendő módon kivonul a szociális ellátásokból. A professzor asszony méltatlankodva állapítja meg, hogy a közvélemény nagy többsége egyetért a segélyezés feltételekhez kötésével -- legyen az tiszta udvar, rendes ház, a gyerek iskoláztatása vagy munkavégzési hajlandóság. Nem csak a Jobbik szavazóinak 86%-a vélekedik így, dohog a szerző, hanem az LMP szavazóinak 74%-a is! Épp csak azt nem teszi hozzá, hogy tőlük azért többet várt volna.

Miközben lelkesen vallom, hogy a többségnek nincs automatikusan igaza (pl. tőzsdepánik esetén), ez az állítás minden konkrét esetben tételes levezetésre szorul. Ha érvek híján ellenvéleményünket nem tudjuk kifejteni, akkor célszerű belenyugodni az alapszabály szerinti helyzetbe, vagyis abba, hogy ezúttal tényleg a többségnek lehet igaza. Persze mi van, ha mégsem?

Ismert szociálpszichológiai kísérletben tízfős csoportnak egyszerű számtanpéldát adnak fel. Például mennyi 20:5? A csoportnak meg kell állapodnia a helyes válaszról. Az első válaszadó szerint az eredmény 5. A második szerint is. A harmadik szerint szintén. A kísérleti alany azt hiszi, megbolondult. Pedig csak nem tudja, hogy kilenc statisztával rakták egybe, feladatuk őt elbizonytalanítani. Bátortalanul megjegyzi, hogy szerinte 4 a helyes eredmény, de 9:1 arányban leszavazzák. Még néhányszor megpróbálkozik jobb belátásra téríteni a logikátlanokat, majd siker híján az esetek mintegy felében feladja a harcot, beadja a derekát. Na jó, ha nektek annyira fontos, akkor 20:5 legyen 5. Ilyen erős a csoportnyomás.

Érdekes lenne még kiterjedtebb keretben folytatni a kísérletet: az alany felháborodva meséli a barátainak, hogy mennyi hülyével sorsolták össze. Elmondja a feladatot, és döbbenten konstatálja, hogy összes ismerőse szerint is 5 az eredmény. Egy hét, egy hónap elteltével vajon hogy alakulna a 4 mellett dacosan kitartók aránya? A racionális megoldásokhoz ragaszkodni lelkiismereti kérdés. Szerencsére a tudomány képviselője korántsem fegyvertelen a tudománytalanul gondolkodókkal szemben. Szabatos levezetéssel meggyőzheti mindazokat, akik nem beépített statiszták, legyenek bár kilencen vagy kilencmillióan.

Ferge Zsuzsának elvben akkor is igaza lehet a szociális ellátások feltétel nélkülisége kapcsán, ha az LMP-s szavazók akár 95%-a (valamint a jobbikosok 110%-a) másképp gondolja. Igaza lehet, mondom, csakhogy érvekkel kellene alátámasztani az álláspontot. A számtani példához visszatérve, honnan tudhatjuk, hogy 20:5 = 4? Onnan, hogy 4x5 = 20, továbbá 2x5 + 2x5 = 20 és 1x5 + 1x5 + 1x5 + 1x5 ugyancsak.

Honnan tudhatjuk, hogy a segélyek feltételhez kötése téves megoldás? Hogy a tiszta udvar, rendes ház, a gyerek iskolába járatása és a munkavégzés előírása helytelen? Nézzünk egy-két lehetséges bizonyítást: nem kell feltételhez kötni a segélyt, mert a kedvezményezett úgyis önként teljesít minden szükséges feltételt. Így ismerjük a segélyezettek hozzáállását az élethez? Ha így viszonyulnak általában az érvényesülés feltételeihez, akkor miért szorulnak ellátásra?

Alternatív érvelés: nem kell feltétel, mert a felsoroltak nem szükségesek a boldog élethez; nem kell tiszta lakókörnyezet, ne járjon akár iskolába a gyerek, igazából dolgozni sem szükséges. A segély az jár és kész. Nos, ez az érvelés valószínűleg nem üti át az értetlenség páncélját.

A félreértések elkerülése végett, nem állítom, hogy Ferge Zsuzsa az iménti érvrendszert használja, és hogy más szellemi munícióval nem rendelkezik. Mindössze azt állítom, hogy elmulasztja érvekkel alátámasztani a magyar társadalom 80%-ától eltérő álláspontját, miközben sérelmezi, hogy a kormány a többség ízlése szerint szabályozza ezt a területet.

A demokratikus többségelv kiválóan alkalmas döntéshozatalra, ám nem tekinthető perdöntőnek tudományos kérdésekben. Elvben igenis lehet egy szál szociológiaprofesszornak igaza nyolcmillió laikussal szemben. Ezzel a nyitottsággal hiányolom a szociális ellátások feltétel nélküliségének kívánatos voltát alátámasztó érveket. Mivel a kormány az adófizetők pénzéből segélyez, az adófizetők többségének álláspontját semmiképp sem hagyhatja figyelmen kívül. Ellenben a közvélemény jelentős része tudományos érvekkel meggyőzhető. Ha tehát a többségi vélekedés szociológiai, lélektani értelemben helytelen, lássuk a tételes ellenbizonyítást.

Mennyire lehet tisztességes a politika?

Szombaton a Jesz (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség) konferenciáján vettem részt. A téma: hit és politika. Kiváló előadásokat hallottam, lelkesítően szimpatikus, őszinte, jó szándékú, tisztességes emberek szájából. Mindannyiuk mondandóján átderengett a közélet és a nagypolitika tisztességessé tételének szándéka, a KDNP budapesti vezetője, Szalma Botond pedig ki is mondta, hogy minden tisztességtelen törekvés ellen szót emel.

A hallottakon elgondolkodva arra jutottam, hogy a politika definíció szerint nem lehet tisztességes, sőt nem is feladata, hogy tisztességes legyen. Legalábbis nem a szó hétköznapi értelmében, hanem kizárólag az átfogó összefüggések következménylogikájával mérve. A politikában nem az egyes mozzanatok önmagában vett normakövetése, hanem a nagy folyamatok kimeneti eredménye számít. A politikai osztály mint szabályokat alkotó csoport sosem maradhat a mások szabályai adta kereteken belül. Ha ott maradna, korlátolttá válna, azaz képtelenné a szabályoknak a vezetettek javára történő alakítására.

A politikát látszólag megrontó másik tényező az informális, ám annál létezőbb valóság. Míg az átlagpolgár otthon alussza álmát, és képeskönyvi közállapotokról fantáziál, odakint a valóság az úr. A politikus ezzel a valósággal szembesül, és csak akkor alkalmas az ország vezetésére, ha nem menekül előle vissza az átlagember struccpolitikájába. A cél a közviszonyok tisztességeshez közelítése, ám e törekvés csak hosszú távon járhat kézzelfogható eredménnyel, és néha két visszalépés árán tesz egyet előre. Ettől aztán elborzad és visítva tiltakozik, aki valamely véletlen folytán bepillanthat a kulisszák mögé. Tanácsom: egy-egy részprobléma kiemelése helyett próbáljuk elképzelni a nagy folyamatok ívét, és csak akkor véleményezzük az e2-e4 gyaloglépést, ha már tudjuk, hogy a szicíliai védelem része.

A harmadik ideálromboló tényező a világpolitika állapota. A békefenntartók mintha mindig több lépéssel a fegyverkereskedők mögött járnának. Rendszeresen olvasunk olajért indított háborúkról, véletlenül szétlőtt iskolákról, az állami hadseregnél erősebb drogkartellekről, törzsi alapon rendezett vérengzésekről -- majd ellenvérengzésekről, és mindez oly kényelmesen távolinak tűnik. Pedig a nyers hatalmi érdekérvényesítés körülöttünk is folyamatos károkat okoz. Az északi szomszédunkban élő magyarok sorsa épp javulásnak indult, mikor a hozzánk viszonylag jóindulatú koalíció cselekvésképtelenné vált a létező pénzügyi-gazdasági valósággal szemben. Nemzeti retorikával nyomuló utódja alighanem úrrá lesz a reálgazdasági nehézségeken, cserébe viszont ismét kijátszhatja a magyarellenes kártyát. Ez csak egy példa a környező országok nem éppen népmesébe illő hatalmi folyamataiból, amelyek közepette a mindenkori magyar kormánynak helyt kell állnia.

Ha választani kényszerülünk egy kicsiben ügyeskedésmentes, nagyban ellenben életképtelen politikai erő és annak fordítottja között, akkor indokolatlan ezt veszteségként megélni: valójában örülnünk kellene, hogy rendelkezésünkre áll egy kicsiben ügyeskedő és nagyban életképes alternatíva a mindkét léptékben csalódást keltőhöz képest.

A konferenciáról bővebben: http://jesz.hu/esemenyek/hit-es-politika-konferencia (feltöltés alatt álló oldal)

2012. március 25., vasárnap

Adózás - nulláról

Az adózás komoly ügy, közvetlen államháztartási kihatásai miatt még népszavazni sem lehet róla. Annál inkább lehet -- csak eddig nem igazán sikerült -- értelmes vitát folytatni e témában. Elvesznek a szegényektől, adnak a gazdagoknak? Szétadózzuk magunkat, és mégsem elég? Mi lenne, ha egy reggel arra ébrednénk, hogy megszűnt az adórendszer?

Néhány napon belül összeomlana az állam is, hiszen az adónkból tartjuk fenn. Reklamálnának a közszférában dolgozók, fizetést vagy munkanélküli segélyt kellene nekik adni. Ja, a munkanélküli segélyt is adókból fizetjük. Adókra tehát szükség van, nélkülük nagyon gyorsan működésképtelenné válna az ország. Nézzük, hogyan tudnánk nulláról felépíteni egy hatékony, ésszerű adórendszert.

Először is, hányan dolgozzanak a közszférában? Annyian, amennyien napi 8 óra hatékony munkavégzés mellett képesek ellátni a közszférától elvárt feladatokat. Na jó, legyenek 3%-kal többen, betegség és váratlan feladatok esetére. A többi dolgozónak, szintén adóból, munkanélküli segélyt kell adni. Néhány hónap elteltével pedig közmunkára kell őket kivezényelni. Mi lesz velük hosszú távon? A magángazdaságot olyan erőssé kell tenni, hogy képes legyen munkát adni minden munkavállalónak. A gazdaságfejlesztésnek nem alternatívája sem a kapun belüli munkanélküliség, sem az állami alibifoglalkoztatás.

Mennyi és hány sávos legyen a jövedelemadó? Mivel a fogyasztást továbbra is forgalmi adóval (ÁFA) terheljük, és az alapértelmezetten egykulcsos, a jövedelemadónak célszerű több sávosnak lennie, de a legmagasabb adókulcs ne haladja meg a 33%-ot. Ennél magasabb adó ugyanis demotivál, gyakorlatilag bünteti a jövedelemszerzést, és adóparadicsomok felé ösztönöz.

Mekkora legyen az ÁFA? Ésszerű mértéke 12,5%, ennél magasabb kulcs már elkerülésre buzdít. ÁFA-mentes legyen a könyv, a kultúra, a gyógyszer, a gyermekruha? Ne legyen, hanem a rászorulók kapjanak rá kompenzációt, illetve a magas kultúrához tartozó termékek kapjanak eseti állami kompenzációt.

Miből fizessük a munkanélküli segélyt? Egyharmadban a munkavállalók, kétharmadban a munkáltatók célzott adójából: aki dolgozik és fizet a többieknek, el fogja várni, hogy minden munkaképes ember dolgozzon; a vállalatok pedig túlóráztatás helyett normál, sőt részmunkaidőben is foglalkoztathatnak. Ettől azonnal csökken a munkanélküliség, kevesebb céladót kell fizetniük.

Mennyit adózzanak a vállalkozások? Nagyjából annyit, amennyit ma, csak a multik adóját kellene az általános szintre emelni. A mai befektető- és tőkebarát szabályozás ugyanis a multikat jutalmazza a hazai vállalkozások és a munkavállalók terhére.

Miből tartsuk fenn az utakat? A megtett kilométerrel arányos úthasználati díjból. Miből tartsuk fenn a közösségi közlekedést és a vasúthálózatot? A magánközlekedést terhelő adóból, praktikusan a legkönnyebben beszedhető üzemanyag adóból. Az adó számításának alapja a magánközlekedés által a környezetnek illetve gyermekeinknek okozott kár.

Miből tartsuk fenn az egészségügyet? A cigarettára, szeszes italra, valamint a túlsózott és túlcukrozott ételekre kivetett adóból (jövedéki és chips-adó), valamint az ezen felül szükséges egyéni egészségügyi hozzájárulásokból, amelyeket életvitel szerinti bonus és malus súlyozna. Egészségügyi hozzájárulást nem csak az aktív dolgozóknak, hanem minden nagykorú állampolgárnak fizetnie kellene, mégpedig testtömeg-index és egyéb kockázati tényezők alapján. A munkáltató nem fizethet egészségbiztosítást, de odaadhagyja az arra szánt pénzt a dolgozónak. A nem aktívak pedig az egyéb ellátásuk mellé megkapnák az egészségbiztosítás alapdíját, a bonus kedvezményét magukra költhetnék, a malus felárát maguk viselnék. Ez minden állampolgárt arra ösztönözne, hogy minimum a normál egészségügyi paramétereken belül tartsa saját testét.

Miből fizessük a nyugdíjakat? Az aktuális dolgozók havi befizetéseiből. Ha ezek csökkennek, a következő havi nyugdíjak is arányosan, linerálisan csökkennek. Így világossá válna, hogy a nyugdíjrendszer alapelve nem a magánvagyon, hanem a generációk közötti szolidarítás: együtt sírunk, együtt nevetünk. Az aktív befizetők számának alakulásától függően, 3-5 évente korrigálni kell a nyugdíjkorhatárt. A magánnyugdíjakra ésszerű mértékű (pl. 10%) szolidaritási adót lehetne kivetni, ennek bevételét a minimálnyugdíj alatti ellátások emelésére fordíthatnánk.

Miből támogassuk a családokat? A jövedelemadóból rászorultsághoz kötött családi pótlékot célszerű fizetni, valamint adókedvezményt adni a gyereket nevelőknek. Ez arra ösztönöz, hogy főként azok vállaljanak gyereket, akik saját munkával tervezik őket eltartani.

Nagy vonalakban így nézne ki egy ésszerűen felépített adórendszer a nagy ellátórendszerek összefüggésében. A közszféra működtetéséhez szükséges adót az önkormányzatoknak kellene beszedniük, és annak egy részét adnák át a központi kormány számára, tehát a mai adóelosztásnak épp a fordítottjára lenne szükség. Helyi szinten jobb a rálátás a tényleges jövedelmekre, és az adófizető is jobban rálát a pénze felhasználására.

Részlegesen fel kellene oldani az adókról való népszavazás tilalmát: adóemelésre illetve új adó bevezetésére bármikor lehessen javaslatot tenni.

Az adók és ellátások fenti szigorú logikájának megteremtésével optimális fejlődési pályára állíthatnánk Magyarországot.

2012. március 23., péntek

Melyik a bugyutább?

Miután előző blogbejegyzésemben leszögeztem, hogy a népszavazások összes kérdése definíció szerint bugyuta, és hogy az LMP kérdései teljesen rendben vannak ebből a szempontból, csak olyan olvasóknak ajánlom alábbi soraimat, akik számára az önálló gondolkodás az egészséges életmód része, és akik úgy vélik, hogy még a bugyutaságban is érdemes rendszert keresni. Tényleg érdemes: a Fidesz és az LMP népszavazási kérdései mögött nagyobb összefüggések tárulnak fel. Először nézzük a Fidesz népszavazási kérdéseit -- követelésekké alakítva.

1. Kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak -- ez érzelmi ügy, a válasz elsöprő igen. Hogy mégsem az igen győzött, az a tartalom mellékességét jelzi. Akkor még az MSZP-t támogatta a többség, és nem a Fideszt. Akkor még jó ötletnek tűnhetett szembemenni a népi igazságérzettel, de hosszú távon Gyurcsány Ferenc és az MSZP egésze csillagászati árat fizet a nemleges kampányért.
2. Töröljék el a kórházi napidíjat -- egy reform elején óriási az ellenállás. Könnyű eladni a gondolatot, hogy ha napidíj sosem volt, akkor sose legyen. Miután létrejött az érzelmi összetartás, a Fidesz kapott lehetőséget az egészségügy átalakítására (vigyázat, szerintük átalakítás nem= reform).
3. Töröljék el a vizitdíjat -- az MSZP pozitív jelképnek szánta a 300 Ft-ot, a Fidesznek sikerült negatív jelképpé alakítania. Itt sem a tartalom a lényeg, hanem az, hogy a többség közben a Fidesz mellé állt.
4. Ne legyen egyetemi tandíj -- a legcinikusabb követelés, alighanem úgy alkották meg, hogy megnézték, mivel szemben legnagyobb a népi ellenállás, és nem abból indultak ki, hogy mi lenne célszerű/megvalósítható. Szintén nem a tartalom a lényeg, hanem az MSZP-nek való beintés lehetősége. Azóta kiderült, hogy a tandíjra szükség van, de a bevezetés már a Fidesz joga.

A Fidesz által indított népszavazások összességében inkább érzelmileg, mint gondolatilag rázták fel a választókat, hogy egybe kovácsolódjon a tábor. A módszer bevált. Ha érzelmi választ akarunk, akkor nem azt követeljük, hogy 3,5%-os legyen az iskolatej, hanem azt kiáltjuk, hogy "talpra magyar"! A 2008-as népszavazás idejére az MSZP támogatottsága a nullához közelített, az eredmény láttán az SZDSZ kilépett a koalícióból, és a parlamenti kisebbségbe került MSZP de jure kormányozgatott még, de facto azonban béna kacsává vált. A legitimációt látszólag a Fidesz aktivitása roppantotta meg, valójában inkább a kettős állampolgárság ügyében önként választott és homlokra tett történelmi szégyenfolt bizonyult végzetesnek. A második népszavazás döntő pillanatban hozott áttörést.

Nézzük az LMP kérdéseit, szintén követeléssé alakítva.

1. A munkanélküli segély 260 napig járjon -- most három hónapig jár; aki három hónapig nem talál munkát, az előbb-utóbb valószínűleg szociális segélyt fog kapni; a váltás határát lehet tologatni, de ettől áttörést remélni? E követelés annyira alkalmas az LMP-tábor érzelmi egybekovácsolására, mint a fentebb ellenpéldaként említett 3,5%-os iskolatej iránti igény.
2. Az éves szabadság 2/3-a igény szerint legyen kivehető -- kétféle munkáltató létezik: amelyik önként is igény szerint adja a szabadságot, és hamarosan csődbe megy; meg a többi munkáltató, ahol egy nap szabadságot sem mersz kivenni, mert mire visszajönnél, már nem lesz állásod. A bugyutaság követelményének megfelel ez a pont, de érzelmi mozgósításra nem tűnik alkalmasnak.
3. A próbaidő max. 100 nap lehessen -- megjegyzem, az európai intézményekben pl. 9 hónap a próbaidő, azaz mintegy 180 munkanap. A kérdés természetesen alkalmas a kormánynak való beintésre, csak kinek lesz hozzá érzelmi felindultsága, és mit gondol majd a szavazás másnapján?
4. A tankötelezettség maradjon 18 év -- az iskolába járók nagy többsége önként tanul legalább 18 éves koráig, mert ezt fontosnak tartja; a másik csoport már 12 évesen sem tanul, mert nem tartja fontosnak, nincs hozzá otthoni háttere. Ha adminisztratív alapon iskolában tartjuk, attól nem többre, hanem kevesebbre viszi az életben, ugyanis teljesen demotivált lesz. Ez a követelés erősen vitatható, szintén nem számíthat érzelmi támogatásra.
5. Rémlik egy olyan pont is, hogy a 2010-ben nyugdíjból visszahívott rendőrök mégis mehessenek 40 évesen nyugdíjba. Ennek támogatottságát inkább nem kommentálom.

Összegezve, az LMP rosszkor és rosszakat kérdez, továbbá nincs egyetlen olyan kérdése sem, amely kívánatos irányba építené az imázsát, illetve amely ellen állást foglalva a Fidesz hosszabb távon kelepcébe sétálna. A népszavazás a Fidesz 2004-es első kísérletének eredményét ígéri.  Mindenképpen érdekes és tanulságos lesz.

2012. március 22., csütörtök

Rázd meg magad, Sifi!

Úgy tűnik, az általam oly nagyra tartott Schiffer András ( http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/12/hogyan-szolithatja-meg-zseni-koznepet.html ) síszünetet hirdetett, kihátrált az LMP döntéshozatalából, és takarítókra, portásokra, éjjeliőrökre, utcáról betévedt sámánokra bízta a pártszekér irányítását. Csak így történhetett, ugyanis az LMP népszavazási kérdései olyan katasztrofálisak a fiatal és ígéretes formáció jövője szempontjából, hogy egy váratlanul felrobbant IQ-vákuumbombán kívül más okot nem tudok a hátterükben elképzelni.

Minden népszavazás egy főhatást és egy mellékhatást vált ki. Főhatás: a definíció szerint bugyuta kérdésekre adott igen válasz csökkenti a kormány támogatottságát, és remélhetőleg növeli a kiíró párt népszerűségét. Ezt a szempontot kipipálhatjuk, az LMP népszavazási kérdései legalább olyan bugyuták, mint a Fideszéi voltak anno. E fronton rendben vagyunk tehát.

Mellékhatás: a kérdéseket implicit követelésként értelmezve épül a párt imázsa a választók szemében. Itt már finoman szólva nem vagyunk rendben. Az 1. kérdés követeléssé alakítva: 260 napig járjon a munkanélküli segély; 2. követelés: az alapszabadság 2/3-át a kért időpontban kelljen kiadni; 3. a próbaidő legfeljebb 100 nap legyen; 4. a tankötelezettség maradjon 18 év.

Milyen pártimázs bontakozik ki a fenti követelésekből? Egy technokrata módszertannal ügyeskedő baloldali populista gyűjtőpárté, nagyjából olyan profillal, mint az MSZP vagy a DK. Mi az LMP célja? Hogy 2014-ben legyőzze az MSZP-t és a DK-t, és a Fideszt hatalomban tartva erősítse a Jobbikot? Ha igen, semmi gond, ez meglesz. Ha nem, akkor érdemes lenne valahogy visszaédesgetni a párt élére a környéken fellelhető egyetlen rátermettet.

Amennyiben az LMP felelősen demokratikus, szabadság- és környezettudatos imázst szeretne magának, akkor jó hasznát venné például egy dugódíj és P+R parkolók melletti kampánynak. Szintén eredményesen népszerűsíthetné a többkulcsos adót.

Erősen drukkolok, hogy a született politikai zseni Schiffer András minél előbb visszatérjen a szabadságról, és végre kézbe vegye az irányítást.

Az értelmiség és a karaván

Alighanem úgy születtem, hogy ha valamivel elégedetlen vagyok, azt igyekszem megváltoztatni. Ha közben rájövök, hogy megváltoztathatatlan, akkor nem szidom tovább ezerrel, hanem több sikerrel kecsegtető problémákkal kezdek foglalkozni. Ezért a közélet bírálóit olvasva mindig feltételezem, hogy a szidott jelenségekkel, megoldásokkal szemben fel tudnak mutatni ütőképes alternatívát. A részletekbe belekérdezve döbbenten szembesülök aztán, hogy dehogy -- és hogy ez nem igazán zavarja a bírálót. Több oka is lehet az opciót nélkülöző morgásnak: 1. a bíráló így született; 2. ebből akar megélni; 3. nemes műfajnak tartja a tettet halasztó okoskodást; 4. várom az olvasó ötleteit.

Abban szinte mindenki egyetért, hogy Magyarország sosem volt, és ma sem az univerzum optimálisan működő területe. A vita arról folyik, hogyan zárkózhatunk fel a jobban működő országok gyakorlatához. Van egy-két ötletem.

Az öntevékeny nyugati társadalmak vállalkozói, iparosai, kereskedői, pénzemberei és politikusai, de még egyszerű polgárai is folyamatosan cselekedtek, igyekeztek elképzeléseik szerint alakítani társadalmukat. Az értelmiség ehhez legfeljebb háttérszólamot muzsikált. Ha tetszést aratott a szólam, rendben. Ha nem, akkor értelmiségi jóváhagyás nélkül haladtak előre. A német értelmiségnek nagyjából annyi és akkora problémája van az ottani jobboldal működésével, mint a mi értelmiségünknek az itteniével. Csakhogy a német jobboldalt ez nem zavarja úgy, mint a hazait.

Miközben a nyugati társadalmak öntevékenyen fejlődtek, Magyarországon sem a vállalkozók, sem az iparosok, sem a satöbbik, az egyszerű polgárok meg pláne nem igyekeztek elképzeléseiket valóra váltani. Zivataros évszázadainkban az értelmiség vitte a főszólamot, mivel a hatalom mindenki mást sikerrel sakkban tartott. Megszoktuk, hogy mielőtt bármiben lépnénk, oldalvást sandítunk, vajon tetszik-e főgondolkodóinknak az elképzelés. S ha nem, máris görcsökben fetrengünk, mardos a kétség. Ez így nem helyes, legalábbis nagyon nem hasonlít egy öntevékeny polgári társadalom fejlődési ívére.

Itt az idő, hogy a vállalkozó vállalkozzon, az iparos iparkodjon, a satöbbik satöbbizzenek, a polgár meg önállóan gondolkodjék a saját érdekeiről. Az értelmiség lelkesedhet vagy fanyaloghat, kedve szerint, mellékszólamban. A lényeg, hogy végre haladjon a karaván.

Közösségi szemléletű közlekedést!

Budakesziről egész héten nehéz bejutni reggelente a Moszkva térre. (Nota bene: a Széll Kálmán térre sem könnyebb.) Ez az egyéni élethelyzet futurista ötletet hozott ki belőlem. Ha az autók többsége fel lenne szerelve interaktív navigációs rendszerrel, akkor az egyfelől tájékoztatna a dugókról, másfelől egy központi számítógép összegyűjthetné a megadott úticélokat, majd egy Nobel-várományosaink által kidolgozott, forgalomirányítást optimalizáló algoritmus alapján egyéni útvonaltervet készíthetne úgy, hogy mindenki a lehető leggyorsabban érjen oda. Általában busszal járok, de mivel a nagyrészt egysávos úton a busz is az autók mögött tötyög, az interaktív navigációs megoldás számomra is közvetlen előnyt jelentene.

A rendszer felhasználói díja pedig részben fedezhetné a főváros közösségi közlekedésfejlesztésének költségeit. Ez a távoli jövő, hiszen ma még elenyésző a kétirányú adatcserét támogató navigációs rendszerek aránya. Rövid távon nincs mese, az 1 órán belül akárhány átszállásra jogosító menetjeggyel együtt sürgősen be kell vezetni a dugódíjat. Apropó: ez igazán méltó népszavazási téma lenne az LMP számára.

2012. március 21., szerda

Most érdemes vállalkozni? Ut'só rész, egyelőre

Háztáji szolgáltatóknak: vállaljon expressz olajcserét mindaz, aki szerelőaknával rendelkezik, és hajlandó max. 100eFt-ot befektetni a gyakoribb autótípusok olaj- és légszűrő készletébe. A szolgáltatás egyszerű. Beállít egy autós, a szaki fél óra alatt lecseréli az olajat, kicseréli az olaj- és légszűrőt a járgányban, munkadíj 5-10eFt.

A végére hagytam a nagy ötletet. Az ingatlanpiac halott, olyan fagyott, mint egy megkövült mamut. Mivel nincs pénz, nincs likviditás, nincs ingatlanforgalom. Holott az országszerte eladásra váró több tízezer ingatlan döntő többségéből más ingatlanokat venne a tulaj. Azaz adott egy óriási potenciális cserepiac, amely kezdeményezőkészség híján kiaknázatlan. A magyar GDP-t akár 2%-kal is megdobná, ha a rengeteg ház, lakás, telek és nyaraló végre gazdát cserélne.

Egy élelmes ingatlanszakértő ingatlantőzsdét hozhatna létre, ahol csereközösségek alakulnának, akár több száz vagy több ezer tulajdonos egyidejű ügyletével lezárva egy-egy csereláncot. Régen az IKV működött így: a tanácsi lakásokat láncba fűzve addig dolgoztak a cserehajlandóság érdekében, amíg a lánc két vége össze nem ért. Akkor ez 1-2 évet vett igénybe, a mai számítógépes technikával és a sokkal gazdagabb kínálattal akár 3-6 hónap alatt egymásra találhatnának az ingatlant kínálók és keresők. Az egyértelműség kedvéért: nem két tulajdonos kölcsönös cseréjéről beszélek, hanem arról, hogy "A" "megveszi" "B" ingatlanát, ő meg "C"-ét, és így tovább, egészen "Z"-ig, akinek viszont "A" ingatlana kell. Bonyolult? Igaz, de megkeresésre konkrét módszertani tanácsokat is adok a lelkes vállakozónak, akit egy nagy létszámú csere akár milliárdossá tehet. Mivel az illető melléküzemágban a magyar gazdaságot is felpörgeti -- megítélésem szerint méltóvá válik a nemzeti nagykeresztre.

Lehet-e Más a P?

Az LMP friss népszavazási kezdeményezéséből kiindulva, bizony, nem lehet más a politika! Mi e népszavazás lényege? Nehéz a gazdasági helyzet, nosza, alanyi jogon követeljünk sajtból holdat, kolbásszal adjuk meg a kerítés demokratikus méltóságát. A lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodára kicsit várni kell -- kivéve, ha megnépszavazod.

Jogos az ellenvetés, hogy és a Fidesz?! A tandíj és a vizitdíj megtorpedózása népvoksoltatással? Azt lehetett? Technokrata válaszom sokaknak ellenszenves lesz: a Fidesz népszavazása tudatosan választott módszer volt a közösségelvű kormányzás érdekében. Az alternatív népszavazások szintén tudatosan választott módszerként működnek az individuumelvű kormányzás lehetőségéért.

A mindenkori népszavazás a kormánnyal szemben benyújtott közéleti bizalmatlansági indítvány, következésképp a népszavazás összes kérdése így fordítandó köznyelvi magyarra: x téma ürügyén egyetért Ön azzal, hogy a kormány menjen a fenébe (I/N)? Tök mindegy, hogy x = oktatás, nyugdíj, megszorítás, tandíj, vizitdíj, szólásszabadság, stb., a lényeg a kormány megbuktatása, vagy legalább népszerűségének leamortizálása, legitimációjának csökkentése.

Így működik a politikai piac, célszerű ebbe beletörődni. Fogalmi ellentmondásba sodródik azonban egy olyan párt, amelyik a hagyományos eszköztárat a politika lehetséges másságára hivatkozva alkalmazza. Ezzel együtt jónak tartom, ha a Fideszhez képest alternatívák fogalmazódnak meg, ha végre történik valami a hitelesnek szánt opciók kialakítása terén. Így aztán -- tessék megkapaszkodni -- aláírtam a népszavazást kezdeményező ívet, természetesen kifejtve keresetlen és lesújtó véleményemet az LMP standján tartózkodó aktivistáknak.

A kezdeményezésről bővebben: http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/32541/az-lmp-nepszavazason-vedene-meg-a-nyugdijakat/

Korábbi írásaim a népszavazásra javasolt témákról:
nyugdíj: http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/03/csak-konstrukcio-kerdese.html
munkaügy: http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/10/novekedes-alternativaja.html
oktatás: http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/10/tankotelezettseg-esszeru-szabalyozasa.html

Most érdemes vállalkozni, III. rész

A következő ötlet egy ausztrál sikerembertől származik, én csak hazai megvalósítását tudom szorgalmazni: építs egy tágas, kényelmes, higiénikus, szerethető nyilvános vécét, és tégy melléje tetszőleges vállalkozást, amelybe özönlik majd a nép. Budapesten fél órát kell kutyagolni egy illemhely után ... amely jó eséllyel be lesz zárva. Alternatív megoldás besurranni egy presszó eldugott sarkában a budiba, a létesítmény dolgozóinak élénk rosszallása kíséretében. A rosszallást megúszhatjuk egy kávé elfogyasztása árán. Vagy egy sajtburger árán, ha a McDonald's-ról van szó. Az áru természetesen előre megvásárolandó. Olyan mértékű piaci hiányt lehet itt betölteni, hogy szerintem Magyarország következő sikerhálózatának tulajdonosa patyolattiszta és ingyenes vécékhez kapcsolt üzleteivel szerez majd hírnevet.

2012. március 20., kedd

Színről színre

A Magyarországon folyó változásokhoz nehéz nem érzelmileg viszonyulni. Tapasztalatom szerint ki haraggal, ki reménnyel, ki aggodalommal, ki gyanakodva éli meg őket. Legtöbb beszélgetőpartneremben egyszerre több is dolgozik a felsoroltakból. A Fidesz kommunikációvákuumában milyen jó lenne többet tudni a folyamatok, intézkedések hátteréről!

Tegnap este találtam ezt a 2005-ös felvételt, lelkesen néztem végig. Nem gondolom, hogy a harag enyhül tőle ellenzéki körökben, de okát veszti a gyanakvás. A kormánypárti körök aggodalma pedig talán bizakodásba megy át.
http://www.youtube.com/watch?v=3_8Hgf1NL6c&feature=related

2012. március 19., hétfő

Most érdemes vállalkozni, II. rész

Érdemes lenne könyvesbolt-kávézót nyitni, ahol a könyvespolcról leemelt műveket egy finom cappucino vagy egy csésze zöld tea mellett lapozgazhatnák a vásárlók. A kávéfogyasztók mellékesen kedvet kapnának a kultúrához, a könyvmolyok pedig mellékesen jóízű kávéhoz jutnának.

Szintén érdemes lenne falusi vendéglátással kombinált lekvárboltot nyitni: a  szállóvendégek távozás előtt helyben készült lekvárok, szörpök, borok, pálinkák, likőrök, sonkák, kolbászok és sajtkülönlegességek közül választhatnának.

2012. március 18., vasárnap

Most érdemes vállalkozni, I. rész

Az idei a válság sokadik éve, nagyon sokan belefáradtak vagy belebuktak a vállalkozásba. Számos üzlethelyiség áll üresen. Az alábbiakban néhány hiányzó tevékenységet sorolok fel, ezekbe érdemes lehet szívvel-lélekkel belefogni. Elsőként nézzük a kajafrontot.

Lángossütő: megritkultak a bódék, pedig a szeretető gonddal készített különleges lángosokra lenne igény. Nagy sikerre számíthat a káposztás, a virslis és a lecsós lángos. Aki nem hiszi, menjen el Pátyra, nézze meg reggelente a CBA mellett működő bódé forgalmát, vagy ugorjon be Róza mamához Balatonszárszón, a nagystrandnál.

Salátás: egy időben nagy divat volt a salátabár, ahol szinte mindent majonézzel nyakon öntve árultak (nesze neked, egészségtudat). A salátázók nagy része bezárt, az egészséges étkezésről vallott nézetek viszont óriásit fejlődtek az utóbbi években. Eljött a sok zöldséget-gyümölcsöt és ecetes-olajos egészségönteteket, valamint bioélelmiszereket árusító új helyek ideje. Ha élelmes vállalkozó lennék, önálló fogásként szeletelt nyers ananászt is tartanék, önkiszolgálóvá tenném a salátapultot, és feláras sajtszóratokat kínálnék a salátákhoz -- persze nem a Metro áruházban kapható ömlesztett áltrapistára, hanem valódi brie, gorgonzola, roquefort és más sajtkülönlegességekre gondolok.

Magyaros gyorsétterem: az eddigi egy-két csirkesütödés kísérlet nem ütött át, pedig ki lehetne találni gyorsan kiszolgálható és fogyasztható magyaros ételeket. Szívesen ennék cipóban kínált pörköltet vagy gulyást, de nem vetném meg a szalonnás rántottaszendvicset sem.

Krumplisütöde: belga mintára létre lehetne hozni egy rósejbnire szakosodott kajahálózatot. Fő termék a hasábrumpli, hozzá külön rendelhetők hurkapálcás rablóhúsok és ínycsiklandó szószok. Kedvencem a majonéz-kecsap-vöröshagyma öntet. Akit közelebbről érdekel, íme az egyik leghíresebb: http://fr-fr.facebook.com/pages/FRITERIE-CHEZ-ANTOINE-JOURDAN/47809532659

Lacikonyha: vállalkozó szellemű druszáim (Lászlók) kerestetnek, akik a nevüket adnák hagyományos magyar sültekhez. Tuti siker a hurka, kolbász, oldalas, fokhagymás csirkemáj parasztkenyérrel és vecsési savanyú dinnyével.

Szóljatok, ha ötleteim valamelyike megvalósul: részesedést nem kérek, de egy hálaebédet szívesen elfogyasztok.

Mi lesz a forinttal?

Napi vagy heti távlatban nehéz megbízható választ adni e sokakat érdeklő kérdésre, a középtávú mozgás  viszont jól előrejelezhető. Az alábbi prognózis személyes véleményem, ki-ki saját felelősségére használja. Nyárig fizetőeszközünk várhatóan a 285-295 Ft/euró sávban marad, júniustól pedig enyhe erősödéssel a 275-285-ös sávba kerül, egészen szeptember közepéig.

Az Európai Tanács legutóbbi határozata június végéig ígér döntést a Magyarországnak járó fejlesztési forrásokról. Ha az idei deficit 3% alatt várható, akkor lemondanak a jövő évi pénzek 29%-ának befagyasztásáról. Ez olyan erős ösztönzés az államháztartási fegyelemre, hogy mind a magyar választók, mind a külföldi befektetők biztosak lehetnek a 3% körüli hiányban. Ebből adódóan kamatfelár-csökkenés és a forint erősödése várható. Más szóval, az EU szankcióként tálalt eljárása valójában jót tesz a hazai pénzügyeknek.

Nyáron a turizmus miatt mindig erősödik a forint, idén is ez várható. Szeptembertől az év végéig bekövetkező kormányzati intézkedések, valamint a nemzetközi fejlemények befolyásolják az árfolyamot, ám mivel a fejlesztési pénzek esetleges befagyasztása továbbra is 3% alatti hiányra kényszerít, csak az idegenforgalmi igények csökkenése miatti kis mértékű gyengülésre célszerű számítani. Nemzeti valutánk becslésem szerint 280-290 közötti árfolyamon zárja majd az idei évet, jövőre pedig tovább erősödhet, a lassan körvonalazódó eurócsatlakozás 250-es álomárfolyama felé gravitálva.

2012. március 16., péntek

Dopeman for President?

Elnézést kérek érzékeny lelkű ellenzéki olvasóimtól, alábbi hasonlataimmal aligha lopom be magam a szívükbe,  mégsem hallgathatok. A március 15-i Milla-tüntetésen beszédet tartó Dopeman láttán Victor Hugo Párizsi Notre Dame-jának az a jelenete jutott eszembe, amelyben a párizsi jasszok alternatív királyt választanak. Nem ragozom. Hazai tájon maradva, középiskoláink minden évben tartanak fordított napot, amikor úgynevezett diákigazgató irányítja az iskolát. A diákigazgató belevaló, vagány nebuló, de senki egy pillanatra sem gondolja, hogy az év többi napján is alkalmas lenne. Írhatja az igi három g-vel a beosztását, lehetnek népszerűtlen húzásai, egy első benyomásra diákigazgatóból akkor sem lesz valódi alternatíva.

1998 óta Fidesz-szavazó vagyok, egyelőre az is maradok, de ez nem azt jelenti, hogy örömmel szemlélem az egyszállítóssá vált politikai piacot. Minden hiteles alternatíva egészséges versenyt támasztana a Fidesz számára, valamennyiünk előnyére. Nem nehéz megizzasztani a kormánypártot, az alternatív szállítóknak mindössze tudomásul kell venniük a velük szemben támasztott követelményrendszert (piaci kifejezéssel élve: a pályázati kiírásban szereplő specifikációt), amely álláspontom szerint röviden így foglalható össze:

- fenntartható jólét a választók és családjaik számára
- jó közérzettel elfogadható közbiztonság
- társadalmi kohézió
- gondolati tér az értelmiségnek
- jó kilátások a következő generáció számára.

Figyeljük meg azt is, mi nem szerepel a fenti pontok között: új alapok, szabadságharc, nemzetközi balhé, kardcsörtető kuruckodás. Nyitott kérdés, hogy a specifikáció teljesíthető-e ezek nélkül. Ha nem, akkor célszerű hozzászoknunk a sokakban kételyt ébresztő külsőségek jelenlétéhez. Ha a pályázati követelményeknek más megoldással is eleget lehet tenni, akkor a szállító feladata bemutatni a működőképes alternatívát.

2012. március 15., csütörtök

Ünnepi beszéd helyett

Kérdéseim 2012. március 15. alkalmából:

reggel 8: Hánykor találkozunk a Kossuth téren? (3-kor)

délután 5: Hányszor annyian vagyunk, mint a millások? (Min. 3x)

este 8: Hogy magyarázza ezt ki a (nemzetközi) sajtó? (Lehet tippelni. Egyelőre úgy tűnik, agyonhallgatják.)

Fogadás jobbról

A gazdasági világválságot angolul "depressziónak" hívják. Találó az elnevezés, ilyen hatást vált ugyanis ki az emberek nagy részéből. A kárvallottakból pedig haragot és radikalizmust, ennek fényében értelmezhető a II. világháború előtti hangulat. A gazdaságirányítás sokat fejlődött az 1930-as évek óta, így ma nincs világméretű háborús légkör. Ha Irán mégis kihúzza a gyufát, az nem a gazdasági problémák vagy az olaj, hanem provokatív és bombasztikus kormányzati stílusa miatt következik be.

A 2008-as gazdasági válság kitörése után egy héttel már világosan látták a döntéshozók, hogy lényegében bizalmi válságról van szó. Egyszerű a megoldás: kellő mennyiségű játékpénzt kell forgalomba hozni, optimizmust sugárzó üzeneteket kell adni, hogy a válság ne menjen át pusztító pánikba. Sikerült is megakadályozni a gnúk szavannai vágtáját, azon az áron, hogy egy jövőbeni ponton a játékpénz mégiscsak kamatostól fizetendő vissza. A válsággörbe szerencsére nem mély szakadékra, hanem széles öbölre emlékeztet, így azonban sokkal hosszabb ideig tart átjutni a túlsó oldalára. A kilábalás jó esetben legalább 2016-ig tart, de akár 2020 utánra is kitolódhat. Ezúttal is igaz a közhely, hogy minden válság lehetőség. A szélsőliberális megközelítéssel piros pontokat hajszoló, ám jólétteremtésre képtelennek bizonyult magyar gazdaság végre jóléti szemléletű szerkezetváltást hajthat végre.

A '30-as évek válsága azonnali 25%-os GDP-vesztéssel járt, ennek felét sikerült 1938-ra bepótolni, de meglepő módon egészen a II. világháború végéig tartott, mire a régi gazdaságra már csak nyomokban emlékeztető új berendezkedés elérte a válság előtti jövedelmi szintet. A mérleg lesújtó: 16 év, gyilkos diktatúrák, népirtások sora, 100 milliónál is több halott. Ezen a felperzselt talajon szökkent szárba az '50-es évek amerikai gazdasága, ebben a háttérben nőtt fel a világot átalakító beat-generáció. 2009-ben 20%-kal csökkent a magyar GDP, és ki lehet számolni, hogy évi 0,5-2% közötti növekedéssel mikorra éri utol magát.

A XX. század némi földrajzi fáziseltolódással az emberiség legsötétebb éjszakája volt. Értelmiségiek hada elemezte az események láncolatát, de nem jutott sokra. Hitler demokratikusan került hatalomra, Auschwitzban nem állt meg a történelem, a nyugati társutasok még nem számoltak el 5 és 30 millió halálra éheztetett ukránnal illetve kínaival, nem értjük, miért ölik egymást azóta is törzsi alapon Afrika szubszaharai térségében, hogyan lesz fegyver a szabad világ adta segélyszállítmányokból, és miért nem kell a táliboknak az importdemokrácia. Az entellektüell paradigmák kudarcot vallottak, pedig egyszerű jelenségről van szó.

Ha jólét van, mindenki heppi, némi vonakodással akár szolidaritásra is hajlandó embertársaival. Ha rosszlét van, mindenki depi, és sokkal kevésbé hajlandó szolidarítani. Ekkor jönnek az egyébként laza csoportok kohézióját növelő ideológiák: a nemzeti összetartás, a hagyományos értékrend, a véd- és dacszövetség. Nem azért jönnek, mert gaz ármány keretében újra és újra romba akarják dönteni a világot, hanem mert minden rosszléti időszak törvényszerűen ebbe az irányba csatornázza az indulatokat. Ergo aki a szélsőségek ellen harcol, az küzdjön elszántan a tömegek elszegényedése ellen -- praktikusan tegye vissza a közös kasszába a derivatív konstrukciókkal eltüntetett pénzt.

A rosszlét okozta nemzeti összetartás, hagyományos értékrend, valamint véd- és dacszövetség nagy íve alapján valószínűsítem, hogy a jobboldali Sarkozy legyőzi a baloldali Hollande-ot a tavaszi francia elnökválasztáson -- holott friss közvéleménykutatások szerint jelentős előnnyel Hollande-nak kellene nyernie. Ugyanezen okból vélem, hogy novemberben a Republikánus Párt színtelen-súlytalan jelöltjeinek egyike félkézzel veri majd a karakteres és fajsúlyos favorit Obamát. Európa és Amerika várhatóan jobboldali irányítás, illetve hangulati dominancia alá kerül, egészen a relatív jólét (szabatosan: a jóléti percepció) visszatértéig.

Az entellektüellek pedig paradigmát váltva lassan elkönyvelhetik, Puskin és a magyar rádiókabaré után szabadon, hogy minden az anyegin múlik.

2012. március 14., szerda

A szexiség hátrányáról

Tegnapelőtt szexi lettem. Az utóbbi két évben írt blogbejegyzéseim száma 350-hez közelít, de eddig még soha  nem volt annyi látogatóm, mint egy tavalyi, ám a Mandiner oldalra frissen felkerült írásom nyomán ( http://mandiner.hu/cikk/20120312_vertes_laszlo_a_jobboldali_ertelmisegi_let_kihivasai ). Jól esett a figyelem. A baj csak az, hogy a Mandiner polárszűrte a tartalmat, a jobboldalra nézve negatív részeket ollózta belőle egymás mellé. Sebaj, mondtam, az értelmes olvasó elolvassa az alul belinkelt eredetit, és levonja a következtetéseket. Az olvasók többségével nem ez történt. Mintegy 80 kommentelő 200 kommentjéből kiderül, hogy 4-5 önállóan gondolkodó ember értette meg, amit írtam, a többi nem olvasta/gondolta végig, hanem indulati véleményt írt. Minden tiszteletem a komplex megértésre törekvő kisebbségé.

Úgy érzem magam, mint az a nő, aki hónapok óta fürdőköpenyben sétálgat a strandon, és rá sem hederítenek. Mígnem egyik reggel elterjed a hír, hogy a köpeny alatt monokini van. Egy pillanat alatt több száz tekintet mered rám sóváran, majd rájönnek, hogy félreértés történt, a monokini úgy mono-, hogy egyrészes fürdőruha. Más szóval, nem csak alja van neki, hanem teteje is. A tekintetek rögtön új szenzációt keresnek, az élet megy tovább, a megszokott érdektelenségben.

Jól van ez így, valahol ugyanis meg kell húzni a vonalat. Nem kívánok szellemi sztriptízzel 15 perc hírnévre szert tenni. Komoly feladat megérteni, amit írok, ezután sem lesz könnyebb. A hírragadozók skubizzák nyugodtan a bulvároldalakat, számukra itt aligha terem AHA-élmény. Azoknak írok, akik a 2x2 józanságában látják a kiutat. Miből? Abból a katyvaszból, amibe az indulatvezérelt gondolkodás okán keveredtünk.

Másnak is befagy

A magyar strukturális alapok esetleges befagyasztásáról szóló friss híreket keresve találtam ezt az érdekes cikket: http://www.ft.com/cms/s/0/d0500b08-39f6-11e0-82aa-00144feabdc0.html#axzz1p5jcKcdx *. Kiderül belőle, hogy 2010 év vége felé az EU két hónapra befagyasztotta (felfüggesztette) a strukturális alapok folyósítását Nagy-Britannia egyes régiói számára. Az ok: az illetékes hatóságok nem ellenőrizték megfelelően a pénzek felhasználásának szabályosságát. Szintén kiderül, hogy 2010-ben hasonló sorsra jutott Németország és Spanyolország is.

Figyelemre méltó, hogy a cikket jegyző világhírű gazdasági napilap 2011 februárjában, azaz negyed évvel később, mintegy mellesleg számol be a történtekről. Miközben Magyarország esetében nagy csinnadratta és ágyúdörgés kíséretében, egy évvel előre, "befejezett jövő időben" értesülünk, hogy a támogatásunkat befagyaszt/ott/j/ák volt majd, ha..., és ha..., és megint csak ha..., addig az Egyesült Királyság ügyéről 3 hónap, Németország és Spanyolország ügyéről pedig több, mint 6 hónap elteltével értesülhetett az, aki mellékes hírek felkutatására fordította az idejét és energiáját. A nap szónoki kérdése sajtókedvelőknek: tudja-e valaki, milyen ... mércének nevezik ezt a hírszolgáltatási gyakorlatot?

*Előfizetési korlátozások miatt a cikket egy IP-címről csak egyszer lehet letölteni.

2012. március 12., hétfő

Miért éppen 10%?

A nagy formátumú Horváth Zoltán atyát (jelenleg újpesti plébános) arról kérdeztük egyszer, mekkora anyagi jólétben élhet lelkiismeret-furdalás nélkül egy keresztény. Kapásból rávágta: 10%-kal az átlag fölött. Ez elgondolkodtatott. Miért éppen 10%-kal?

Minél többet fontolgatom, annál zseniálisabbnak tartom ezt a Zoltán atyára jellemzően praktikus, számszerűsített gondolatot (a papi pálya előtt fizikusnak készült). Aki ugyanis 10%-kal jobban él az átlagnál, az még nem él ellenszenvesen jól, de már alkalmas arra, hogy példát mutasson a többieknek: tanulhatnak tőle, átvehetik a módszereit, hogy ők is 10%-kal az átlag feletti jólétben éljenek. 10%-nál nagyobb különbség már ellenszenvet szülhet, és arra utal, hogy az illető nem igazán akarja másokkal megosztani a módszereit, inkább megtartja magának a sikerreceptet. Nem kóros komplexus, ha ilyen önző magatartás mellett furdalja a lelkiismeret.

Ószövetségi és hitgyülekezetes felfogás szerint az Úr áldása többek között anyagi javakat is eredményez. A Hegedűs a háztetőn című musicalben így fogalmazza meg ezt a gondolatot Reb Tevje: a szegénység nem szégyen -- de nem is nagy dicsőség. Ugyanez újszövetségi megközelítésben: nem szégyen a sokak számára elérhető tisztes jólét.

Előre felkészültem néhány ellenvetésre a kritikai gondolkodók részéről. Ha a keresztények mindegyike átlag feletti jólétben akar élni, mi lesz a többiekkel, akik ezáltal az átlag alá kerülnek? Egyrészt a sokak által elérhető jólét mindössze némi egyéni erőfeszítést és tisztességes magatartást feltételez -- a keresztény eladó eggyel szívélyesebb, a keresztény vállalkozó eggyel készségesebb, a keresztény dolgozó eggyel hatékonyabb lehet az átlagnál. A többiek nem emiatt, hanem kellő igyekezet híján kerülhetnek az átlag alá. Másrészt a keresztények a föld sója, ebbe definíció szerint belefér, hogy törekedjenek kiemelkedni az átlagból, hogy igyekezzenek követendő példát nyújtani. Matematikailag hogy jön össze, hogy akár a társadalom egésze az átlag felett akarjon élni? Nagyon egyszerűen: egy-két éven belül megugrik a magyar GDP, és attól kezdve az egyéni teljesítménynek köszönhetően rohamosan emelkedik. Van még valakinek ellenvetése?

2012. március 7., szerda

A béka

Közéleti háborgásaink általában abból indulnak ki, hogy sérült a demokrácia, az egyenlőség elve, valaki botrányosan visszaélt a valamijével. A választónak érthető módon imponál, ha a király biciklivel jár. Szimpatikus lenne, ha politikusainkat a nyócker kórházaiban kezelnék, együtt a plebsszel, természetesen érkezési sorrendben. Csakhogy legyünk reálisak: a plebszet sem így kezelik, hanem indokoltsági, valamint ismeretségi és hálapénzi sorrendben. Veszélyes túlfeszíteni a vezetőkkel szembeni elvárásokat. Ha nem a létező valóságot akarjuk apró lépésekben fejleszteni, akkor úgy fogunk táncolni, ahogy a botrányvezérlők fütyülnek, miközben minden marad a régiben.

A számomra legdemokratikusabbnak tűnő skandináv országokban nem a vezetők viselkednek másképp, mint nálunk, hanem a nép. Nem a vezetők mutatnak jó példát neki, hanem a nép mentalitását viszik magukkal felsőbb polcra kerülve. Ebben a vezetői körben is rendszeresek, jóllehet, mosolyt fakasztóak a kihágások: néhány éve egy svéd miniszter azért kényszerült lemondani, mert elmulasztotta a bébiszitterét bejelenteni a TB-nél, és mindennek tetejébe már három éve nem fizetett tévéadót! Az önérdeket előtérbe helyező hajlam minden társadalom vezetőiben ott lapul. A társadalom önismeretén és érdekérvényesítő képességén múlik, miből lesz védhetetlen balhé.

Tegyük fel, hogy az ökör következetességével elkezdjük érvényesíteni az elvet, miszerint senki semmiféle előnyt nem kovácsolhat a helyzetéből. A közélettisztasági felügyelet rajta üthetne a boltosok családján, megvizsgálva, hogy ÁFA-s számlával, végfogyasztói áron vitték-e haza az élelmiszert; a hentesek konyháján, hogy nincs-e ott több hús az országos átlagnál; a bankárok számláján, nehogy több pénzük legyen a hasonló szakképzettségű átlagdolgozónál. Következetesen tovább haladva e logika mentén, az orvosok gyerekeivel állami korrepetálási tábla alapján meg lehetne fizettetni a biológiai többlettudást, a nyelvtanárok gyerekeivel az idegennyelvi előny óradíját, a sportolók gyerekeivel meg annyi edzéspénzt, amennyivel kevesebbet futnak százon. Tényleg ezt szeretnénk?

A közhivatalnokok könnyebben hozzáférnek az államigazgatási eljárásokhoz, a képviselők pedig lazábban bánnak a jogszabályokkal, hiszen maguk írják a törvényt. Csak az országos átlagot meghaladó ügyeskedésen célszerű háborogni, azon is lehetőleg úgy, hogy tényszerűen, noha fejlesztő szándékkal tudomásul vesszük az országos átlagot. A nép olyan vezetőket kap, amilyeneket a saját viselkedésével kitermel. Jelen elitünk mögött évtizedek erősen vitatható társadalmi mentalitása áll. Amíg nem változunk, vezetőink is ennek megfelelőek lesznek. Ezt a békát le kell nyelni, kedves honfitársak.

2012. március 4., vasárnap

Botrány az Európai Parlamentben?

Állítólagos európai parlamenti botrányról kaptam hírt, miszerint a képviselők jó része reggel hétkor berohan aláírni a napidíjért, majd tűz a reptérre, és bye-bye tisztelt Európai Ház. Egy német forgatócsoport lencsevégre kapta a jelenséget, még 2008-ban. Valósággal menekültek előlük a rajta kapott képviselők, míg a végén a biztonságiak ki nem tessékelték az egész stábot a parlament épületéből ( http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/az-ep-kepviselokrol-kommentar-nelkul.html?honnan=Nemzeti_Hirhalo ). A négy évvel ezelőtti hír frissként került elő, egy kis ingyenreklámot biztosítva az érdeklődés homlokterében csak elvétve tartózkodó intézménynek.

A 2005-ös, majd a 2010-es európai választás előtt kampányolt ezzel a leleplező ötlettel egy osztrák szabadságpárti (a Jobbik megfelelője a "sógoroknál") EP-képviselő.  Mottó: a pénzért tisztességesen meg kell dolgozni, aki aláír, az maradjon is bent késő délutánig. Egy európai képviselő ezzel a "ki korán kel, aranyat lel" módszerrel akár havi 7300 euróhoz juthat. Nem háborodom fel, mégis vagyok.

Egy képviselő ugyanis más munkát végez, mint egy hivatalnok. Feladata európai szinten felügyelni a jogalkotási munkát, az Európai Tanács és az Európai Bizottság tevékenységét, elősegíteni az egységes piac működését, valamint az úgynevezett európai projekt végrehajtását. Az európai projekt (avagy európai szellemiség) az egységesülést, az autonómiájukat megőrző nemzetekből álló Unió erősítését jelenti, a hivatalos mottó szerint: Egyesülve a sokszínűségben. Ezt a munkát nem szükséges, de nem is lehet összeszerelő munkás módjára reggel kilenctől délután ötig végezni, két cigarettaszünettel és harmincöt perces ebédidővel.

Egy EP-képviselőtől épp úgy nem várható el napi parlamenti jelenlét, ahogy egy komponistától vagy egy írótól,  hogy minden nap délelőttől délutánig hivatalnoki hévvel alkosson. Így sosem születnének mesterművek. A komponista és az író szerencsésebb helyzetben van, mint a képviselő, mert a produktum igazolja. Az Európai Parlament tízezer oldalakat termel évente, az Unió épül, szépül, és a választónak minden oka meglenne az elégedettségre. Ha passzív hírfogyasztás helyett önállósítná magát, és hetente elolvasná az EP híreit ( http://www.europarl.europa.eu/news/hu/headlines ), szerintem meggyőződhetne róla, hogy tényleges, eredményes és intenzív munka folyik, mégpedig az európai polgárok érdekében. A választó értéket kap a pénzéért, ezért kár, hogy irányítottan trendi, azaz szórványos bulvárismeretek alapján, valóságsóhoz illő színvonalon háborog.

Ha az fáj valakinek, hogy európai képviselőként szép pénzt lehet keresni, induljon 2015-ben a következő választáson. Horribile dictu, keljen reggel hatkor, rohanjon be aláírni a pénzért, majd hirdessen fájrontot, ha az öt éves ciklus során eredményesen építi Európát. Ezt országos értelemben is így gondolom, lásd: http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/ki-mennyit-keressen.html

Ha már a témánál tartunk, valamennyi EP-képviselő teljes munkássága nyomon követhető az alábbi módon. Keressük meg Magyarország képviselőit: http://www.europarl.europa.eu/meps/hu/performsearch.html , az "Ország" mező listáját lehúzva válasszuk ki középtájon a miénket, és indítsuk el a keresést. A találati listán kattintsunk egyik képviselőnk nevére: pl. http://www.europarl.europa.eu/meps/hu/28150/Kinga_G%C3%81L.html Az adatlap aljára görgetve megtaláljuk parlamenti tevékenységeit, megnézhetjük plenáris felszólalásait (a jobboldali földgömbös ikonra kattintva), sőt több nyelven meghallgathatjuk a tolmácsolást! Az archivum sajnos kizárólag Internet Explorerrel és Media Playerrel hajlandó rendeltetésszerű működésre, cserébe azonban évekre elegendő anyagot kínál. Az Európai Parlament nem zárt vegykonyha, hanem folyamatosan nyitott műhely, érdemes rendszeresen felkeresni.

2012. március 3., szombat

Kérdések Baer Márfi Kerék-Bárczy Gyurcsány után szabadon

A címben említettek írásait ezúttal nem elemzem, nem kommentálom, csak tanulmányozásra és meditálásra ajánlom, megjelenési sorrendben:
1. http://www.evangelikus.hu/panorama/nyilt-level-nyugatrol-a-magyar-egyhazaknak-2013-a-vallasszabadsagot-mi-keresztenyek-nem-igy-ertelmezzuk
2. http://veszpremiersekseg.hu/valaszlevel-david-baer-teologia-es-filozofiaprofesszornak/
3. http://nol.hu/velemeny/valasz_marfi_gyulanak__eluzni_a_baranyokat
4. http://nol.hu/belfold/gyurcsany_ferenc_levele_marfi_puspoknek
5. A Kedves Olvasó hozzászólása

Nagyon hasznosnak tartom a vitát, mert egyrészt mindegyik írás kiváló gondolati nyersanyag, másrészt elősegíti a hozzászólók megismerését. Néhány szempont a meditációhoz:

a. Demokratikus alapelv-e, hogy tetszőleges csoport jogosult állami támogatásra és adókedvezményre, ha magát egyházzá nyilvánítja?
b. Ha egy vallási csoport az adókedvezmény kivételével minden tekintetben egyházként működhet, akkor mennyiben csorbul a vallásszabadság?
c. Ha Belgiumban és európai átlagban kevesebb a bejegyzett egyházak száma, mint ma Magyarországon, akkor ez csak azért lehet, mert a belga, illetve az európai társadalom kevésbé hitbuzgó vagy kevésbé sokszínű? Lehetséges, hogy más európai országokban íratlan szabályok érvényesülnek e téren, míg nálunk írásba foglalták őket?
d. Demokratikus alapelv, hogy tetszőleges csoport alapíthasson államilag támogatott iskolát?
e. Azt tanította Jézus, hogy követői minél szabadabban éljék az életüket, vagy hogy az Evangéliumokban lefektetett elvek szerint  minél igazságosabbá és boldogabbá tegyék a világot?
f. Amikor Jézus magához engedte, sőt hívta a vámosokat, az utcanőket, az volt-e a célja, hogy tanítványai róluk vegyenek példát, vagy az, hogy a vámosok és utcanők vegyenek példát a tanítványokról? Ennek eredményeképpen a vámosok és utcanők lettek vallásosak, vagy a tanítványok lettek vallástalanok?
g. Jézus elképzelése szerint hosszú távon minél több vagy minél kevesebb szabad akaratú emberből legyen vámos és/vagy utcanő?
h. Milyen támpontokat találunk a vitaanyagokban az egyházügyi törvényt bírálók/védők hosszú távú elképzeléseire nézve? Ezek alapján a támogatók valójában képmutató módon a jézusi terv ellen dolgoznak, míg a bírálók igyekeznek Jézus tanítását minden egyháznál jobban megvalósítani?
i. Vélhetően melyik tábor törekvése teszi boldogabbá az emberiséget?