2013. május 27., hétfő

Választás előtt

Nem egészen egy év van a választásig, izgalmas és válságos, konfliktusteli tizenegy hónapra számíthatunk.

Kinek drukkolok? A közjó és a közérdek érvényesülésének. Szabad versenyt hirdetek, győzzön az, aki jobban, hitelesebben képviseli közös céljainkat. Szavazzon arra a többség, akit alkalmasabbnak lát jól megfontolt érdekeink megvalósítására. Minden párt egyformán esélyes, egyedül rajta múlik, kihasználja-e a lehetőséget. A politika a lehetséges művészete.

A választók egy része számára az lesz a szimpatikus, aki nem ismeri el a közös érdekek létét. Ilyen lehetőség is van, de úgy gondolom, hogy nem lesz elég a szavazatok többségének megszerzésére. Talán még időben szólok: 2014-ben valószínűleg olyan párt nyer, amelyik nem tekinti mellékesnek a hazánk nevében is szereplő népet, esetlegesnek geopolitikai helyzetünket, határon túli közösségeinket, és nem tartja puszta véletlennek, hogy az avar, kelta, szarmata, vizigót, gepida és a longobárd nyelvek valamelyike helyett  éppen azon a nyelven beszélünk, amelyen soraim íródnak.

Közel négy éve, 2009. augusztus végén kezdtem el ezt a blogot, azóta hatszáznál több bejegyzést alkottam általános és aktuális közügyi témákról. Jólétnövelő mondanivalóm végére értem, az előzmények visszakereshetők időrendben, cím és kulcsszó szerint.

Azért váltottunk rendszert, hogy felzárkózzunk az osztrák jómódhoz. 1989-ben a GDP-nk 55%-a volt a sógorokénak, 20 évvel később pedig 45%-a, szóval lemaradtunk, mint a borravaló. Vagy ők csinálják utánozhatatlanul jól, vagy mi értettünk félre néhány alapvető dolgot. Mit? Erről szól a blog. Olvass és gazdagodj.

Elsőként ezt javaslom: http://verteslaszlo.blogspot.hu/2009/08/mire-jo-az-osszefogas.html

2013. május 26., vasárnap

Az én Európám

Úgy szokás nálunk beszélni Európáról és az európaiságról, mintha egyféle volna -- a lényeg, hogy a jobboldal ne férjen bele. Valójában Európa nem egyféle, a jelmondata is így szól: Egység a sokféleségben.

Tény, hogy létezik a bal-liberális Európa, de ugyanúgy létezik az az Európa is, amelynek az értékrendjét én vallom, amely semmilyen értelemben nem ütközik a magyarságommal, és amelybe jobb- és baloldal egyformán belefér. Szobra is van, az Európai Parlament strasbourgi épülete előtt, a Winston Churchill szárny bejáratának közelében található. 1995-ben készült, Gianni Visentin olasz művész Európai szél című alkotása, az ismertető szerint: "Himnusz az élethez. Az új szél megmutatja, hogyan emelkedhetünk felül a materializmuson és a régi kontinens megosztottságán. A szobor a szabadság szimbólumaként egy mezítelen családot ábrázol, amely mentes a környezeti, erkölcsi és társadalmi szennyezettségtől. Az édesanya egy csecsemőt tart a magasba, mintegy kiemelve őt a mérgező légkörből, így hirdeti a szolidaritás és az egység győzelmét." Az alkotás oldalán látható táblán az is szerepel, hogy a család a társadalom alapja.

Ez az én Európám, ez az én európai értékrendem.


2013. május 25., szombat

Európa keresztény

Sokan próbálják ezt elvitatni, de nincs könnyű dolguk, mivel
  • nem is olyan rég minden európai ország államvallása a kereszténység volt
  • az államhoz kimondva-kimondatlanul azóta is valamely keresztény felekezet áll a legközelebb
  • az általunk használt keresztény naptárt az egyház dolgozta ki, és Gergely pápa vezette be
  • a vasárnapi pihenőnap a keresztény miserendből következik
  • a munkaszüneti napok között főként keresztény ünnepeket (Karácsony, Húsvét, Pünkösd) találunk, és ha kivételként mégsem, akkor azok világi ünnepek (pl. május 1., a dolgozók jogainak napja) -- de sosem valamely más vallás ünnepnapjai.
Európa kereszténységét vitatni tények alapján nem lehet, de vágyként, ambícióként természetesen szabad. Hosszabb távon akár az összes keresztény ünnepet meg lehet próbálni lecserélni, csak mire? Néhány ötlet:
  • ott van például a nőnap -- az szexista
  • ott az anyák napja -- az patriarchális, és eleve vasárnapra esik
  • ott van a gyermeknap -- a hagyományos családmodellt erőlteti, szintén vasárnap
  • ott van a szabadság napja -- az meg nacionalista
  • lehetne egyenlőség napja -- de mikor és kitől kapna többségi támogatást?
  • lehetne testvériség napja -- mekkora a tömegvonzása?
  • ünnepelhetnénk még az egyén, a fogyasztás, a pénz, a technika, az autózás, a reklám és a média napját -- csakhogy most is ünnepeljük, az év kb. 355 napján, ráadásul munkával, és nem -szünettel.
Hát így jártunk. Többek között ezért marad Európa továbbra is keresztény.

2013. május 24., péntek

Ki a képmutató?

A német zöld-liberálisok fel kívánják tárni pedofil múltjuk néhány szeletét. A nyolcvanas években ugyanis a szégyenmentes szexuális szabadságért küzdöttek, ennek részeként a gyermekek és felnőttek közötti szex lehetőségéért is.

Évek óta keményen támadják az egyházat az eltusolt papi pedofíliaesetek miatt, saját házuk táján viszont eddig nem söprögettek.

A helyzet pikantériája, hogy a zöldeknek gratulálniuk kellene a pedofil papoknak: leküzdötték a szégyenérzetüket, megvalósították a szexuális szabadságot, a legzöld-liberálisabb értékrend szerint. Azaz a valamikori legzöld-liberálisabb értékrend szerint. Ma másként gondolják, időközben rablóból pandúrrá lettek.

Vezessük végig az események logikáját: az egyház elvben határozottan tiltja a pedofíliát, a gyakorlatban viszont nem tudta nullára csökkenteni, sőt a tényleges esetek egy részét még el is tusolta. A zöldek viszont elvben és gyakorlatban is támogatták a pedofíliát, éveken át küzdöttek az elfogadtatásáért, ám azóta pálfordultak. Melyik oldal a bűnösebb, melyik a képmutatóbb?

Ha az egyház elvben és gyakorlatban is helyesli a pedofíliát, és éveken át küzd az elfogadtatásáért, az csökkentette vagy növelte volna a papi pedofíliát? Nyilvánvalóan növelte volna. Ha a zöldek elvben elutasítják a pedofíliát, bár a gyakorlatban nem tudják nullára  csökkenteni, az csökkentette vagy növelte volna a köreikben előforduló esetek számát? Nyilvánvalóan csökkentette volna. Ebből következően a pedofil esetek számának növekedéséért a zöld-liberálisok felelnek, az általuk okozott általános növekedés piciny töredéke gyűrűzött be az egyházba.

Az az oldal súlyosbítja a családon belüli pedofil eseteket, amelyik a hagyományos erkölcs, a gátlások és a szégyenérzet mellett áll, vagy amelyik teljes szabadságra, gátlástalanságra és szégyentelenségre biztat? A iménti módszerrel ezt is eldönthetjük. Ha az egyház szabadságra, gátlástalanságra és szégyentelenségre biztat, az csökkenti vagy növeli a pedofil esetek számát? Nyilvánvalóan növeli. Ha a zöld-liberálisok a hagyományos erkölcsre, a gátlásokra és a szégyenérzetre helyezik a hangsúlyt, az csökkenti vagy növeli a pedofil esetek számát? Nyilvánvalóan csökkenti. Ebből következően a pedofil esetek családon belüli növekedéséért szintén a zöld-liberálisok felelnek.

Mi a helyzet az eltusolással? Ebben az egyház és a zöld-libek is bűnösek, ám az egyház mára megtisztult, a zöldek pedig mindössze kénytelen-kelletlen próbálkozásba kezdtek, hogy a népszerűségüket nulla fölött tartsák. Erősen kétséges, hogy utolérik-e valaha az egyházban már megvalósult eredményeket, mivel a zöld-lib pedofil érintettség a mozgalom legfelső szintjéig terjed, így nem csak közkatonáktól, hanem a vezérkar, azaz a plakátarcok egy részétől is meg kellene szabadulniuk.

Ki a képmutatóbb? A keresztény egyház a tökéletességet keresi, miközben nem tökéletes. Ha azt állítaná, hogy tökéletes, képmutató lenne. Viszont nem ezt állítja, hanem hogy gyarló bűnösként törekszik a zsidó Messiás tanította tökéletességre. Ez nem képmutatás, hiszen igaz, a szavak és a tettek egybevágnak. A zöldek azt állítják, hogy küzdenek minden visszaélés ellen, miközben a legüldözöttebb változatát saját maguk terjesztették, és saját soraikban azóta sem küzdenek ellene, nem néztek szembe a múltjukkal, nem zárták ki a pedofíliában érintett tagjaikat. Ez képmutatás, mivel a szavak ellentmondanak a tetteknek.

Kérdés, miért nem ezt olvassuk a hírekben. A választ az olvasóra bízom. A Wikipedia témába vágó szócikke szakszerűen írja le a tényleges helyzetet: "Egyházi személyek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések: Németországi kutatások arról tanúskodnak, hogy öt esetből négy családon belül történt. Az összes elkövető 0,3 százaléka volt egyházi személy.[3] Reinhard Haller törvényszéki pszichiáter is felhívja rá a figyelmet, hogy „a pedofil tettek elkövetőinek 99,7 százaléka nem egyházi személy”, „a legtöbb ilyen eset családban vagy zárt rendszerekben fordul elő, például egyesületekben."

Ehhez képest egészen más képet kapunk a médiából. Ahogy az erőviszonyok állnak, nem a média lesz kiegyensúlyozottabb, hanem a Wiki-szócikket fogják átírni, máris ott a figyelmeztetés: 

Álláspontom szerint vállalhatatlan és katasztrofális állapotban a te valóságismereted, erkölcsi logikád és egyházról alkotott képed van, kedves olvasó.

2013. május 23., csütörtök

Ki lesz a Jani?

Parázs viták zajlanak Franciaországban: Yannick Noah teniszbajnok-popénekes úgy döntött, hogy nyíltan kiáll a szocialista kormány mellett, a színpadról támogatva a levitézlett formációt -- amely bizony rászorul minden segítő szájra, a legfrissebb közvéleménykutatást szerint a polgárok mindössze 23 százaléka véli ugyanis alkalmasnak. E történelmi mélyponton avatkozott be Yannick (az egyszerűség kedvéért Janinak fogom nevezni), erkölcsi magaslatról kioktatva a birkanépet, hogy hibásan gondolkodik, amikor kisszerűnek tartja a valójában nagyszerű bal-lib kormányt.

Természetesen az ellenzéki UMP (Sarko jobbközép pártja) nem hagyta szó nélkül a mutatványt, emlékeztetve a közvéleményt, hogy Janinak korábban komoly vitái voltak a NAV francia megfelelőjével, így nincs igazán kioktatásra jogosító helyzetben.

Marine Le Pen (Nemzeti Front, szélsőjobb) még élesebben fogalmazott: "ne prédikáljon a franciáknak az, aki külföldre síbolta a jövedelmét ahelyett, hogy a hazájában adózott volna". Jani ezen megsértődött, és hírnévrontásért beperelte a szókimondó képviselőnőt.

A tények a következők: Jani 1993-ban papíron Svájcba települt át, hogy élvezze e földi adóparadicsom előnyeit. Jövedelmét azonban nem ott, hanem francia földön szerezte, ezért az adóhatóság hatalmas birsággal sújtotta. Perre vitték a dolgot, a bíróság végül megfelezte a birságot. Jani most erre hivatkozik, mondván, nem igaz, hogy adócsaló, mikor megúszta félpénzzel, tehát valótlanságot állít, aki azt híreszteli róla, hogy síbolt honi adózás helyett... Bizonyára jó ügyvédei vannak.

A botrány véleményem szerint legalább két tanulsággal szolgál: 1. a Gerendás-lebukás után újabb ügy mutatja, hogy a bal-lib közszereplők nyomulását nem fékezi lelkiismereti gátlás; 2. a francia bíróságok jó pénzért mindenféle légből kapott keresetet befogadnak. A hírnévrontási per kimenetele pedig megmutatja majd, milyen mértékben lehet cinikusan visszaélni az igazságszolgáltatással.

Kíváncsian várom az eredményt.

2013. május 22., szerda

Ide se menekülj

Eleged van a magyar iskolák tekitélyelvűségéből, nagyobb szabadságot, esetleg laissez-faire nevelést szeretnél?
 
Franciaországban megkaphatod, de lehet, hogy nem fogsz örülni az eredményének. Pár napja egy ismeretlen fiatal a következő francia nyelvű üzenetet tette közzé az Interneten: "Hamarosan mindennek vége lesz. Egy bizonyos városban lakom, amelyben van egy bizonyos gimnázium, és pénteken beírom a nevem a történelem nagy könyvébe. Sok ember élete ér véget e napon, köztük az enyém is. Aláírás: HommeMort (HalottEmber)"
 
A nyomozás eddigi adatai szerint az üzenetet egy Internet-kávézóban írták, nem messze Strasbourg központi pályaudvarától. A kávézó biztonsági kameráján egy kapucnit viselő fiatal látható. A rendőrség őrizetbe vett egy hasonlónak vélt fiút, majd kihallgatás után el is engedte. A nyomozás elakadt. Ha sikerül elfogni az üzenet feladóját, akár két év börtönt és 30 ezer eurós büntetést is kaphat.
 
Múlt péntek óta hétszázötvennél több fegyveres őr áll ötvenkilenc környékbeli gimnázium előtt. Több száz rendőrt és csendőrt csoportosítottak át más területekről.
 
A hatóságok komolyan veszik a fenyegetést, mert 2010-ben már történt hasonló eset egy strasbourgi gimnáziumban, amikor is egy ismeretlen behatoló rálőtt egy tanárra, majd elmenekült. Szerencsére nem talált, viszont a hatóságok sem találták meg őt.
 
Jól fontold meg, hová menekülnél a magyar iskolarendszerből, amelyben a tanárnak -- örvendetes módon -- még van némi tekintélye.

2013. május 21., kedd

A Bábel-projekt

A humanizmus égig érő tornyot építene az ember tiszteletére. A tövében már felirat hirdeti: szabadság, testvériség, egyenlőség.

Sokan önként dolgoznak a tornyon, de nem elegen. Úgy vélik, ez akkora munka, hogy ki kell miatta szállni a helyi közösség építéséből, megtagadva az együttműködést. Látszólag megéri, hiszen ott a nagyobb, össznépi individualista brigád, amelynek közös terméke lenne a humanizmus bábeli tornya.
 
Csakhogy az egyén nem tud értelmesen együttműködni a többiekkel, ha nem része egy helyi szintű szándék- és célközösségnek, amely nélkül a nyelv, a megértés, a kommunikáció nem működik. A kenyér szó lefordítható minden nyelvre, de kultúrafüggő, ezért csak egy-egy kisebb közösségben élők számára hordoz közös jelentést. Ahogy nincs egyetemes kenyér, úgy nem lesz egyetemes individualista torony sem.
 
Transzcendens segítség nélkül nem épülhet égig érő torony, mert a homo sapiens sapiens nagyon is földön járó lény, mindössze annyival tud többet a majomnál, amennyivel meghaladja az individuum szintjét. A tornyot közösségtagadó individuumok építik, a saját dicsőségükre, ezért sosem fog elkészülni. Csak a helyi közösségek jólétére támaszkodó, abból kinövő világprojekt épülhet meg. A közösségtagadók elszabotálják a helyi jólétet, így a humanista toronynak nincs alapja.
 
Az önjelölt építők egy-egy téglával a kezükben szaladgálnak, felhajigálják a levegőbe, hátha jó helyre talál, és ott marad. Csakhogy nem marad fenn, hanem visszahullik az embertársakra: az individualizmus feldobált téglái háborút, éhínséget, járványokat, nyomort és halált okoznak. Így jár, aki önerőből eget ostromol -- de az is, aki tétlenül nézi a téglazáport.

Vagy folyamatosan táguló közösségi körökben gondolkodva jutunk el az emberiség nagy köréhez, vagy sehogy sem jutunk el hozzá. Közben tudatosíthatjuk, hogy az egész emberiségben való gondolkodás keresztény találmány, a zsidó Messiás vezette be, és egyetlen más kultúrában sem létezik.

2013. május 20., hétfő

A nyelv mint közös hallucináció

(Jonathan Haidt The Rightious Mind című könyve alapján)
Az emberi nyelv rejtélyét könnyen megérthetjük a majmok viselkedését tanulmányozva. Képzeljük el, amint két csimpánz együttműködik. Egyikük rámutat egy fára, és kifejező mozdulatokkal jelzi, hogy az ágait letörve jó kis kunyhót csinálhatnának. A másik csimpánz bólint, és rövid torokhanggal válaszol, ami nagyjából annyit tesz, hogy oké, tesó, vágjunk bele. Nos, ez az, ami sosem történik meg.

A csimpánz ugyanis nem mutat rá tárgyakra, nem használ kifejező mozdulatokat, nem kérdez, nem bólint, nem jelez torokhanggal együttműködést -- mivel emberi értelemben véve nem működik együtt társaival.

Egy féléves embergyerek viszont megérti, ha a felnőtt egy tárgyra mutat. Tudja, hogy ez azt jelenti, hogy a tárggyal valamilyen értelemben foglalkozni kell, és kész az együttműködésre. Keresi a felnőtt szándékát, sőt maga is javasol együttműködési módot: oké, nézzük meg közelebbről ezt a szép csörgőt, beleharapok, jaj, de finom, tessék, most odaadom neked, harapj te is bele!

Pontosan mi különbözteti meg az embert az állattól?

A szándékközösség és a jelekkel kommunikáló együttműködés. A nyelv kialakulása az együttműködési szándéknak és a közös céloknak köszönhető. Az embercsoportok közösen vadásztak, gyűjtögettek, építettek, védekeztek. Ennek során alakult ki a nyelv, ennek eszköze, és ugyan nem kizárólag erre jó, de teljesen csak ebben a körben érvényesülhet.

Az emberi nyelv olyan virtuális háló, amely súlytalan, hordozható, a közösséggel együtt vándorol, és egyben tartja a közösséget. A nyelv olyan közös hallucináció, amely kizárólag a jelek elfogadása által és az együttműködő szándék mértékéig létezik. Ha a közösség egy tagja úgy dönt, hogy számára nem elfogadhatók a jelek, akkor ettől kezdve a nyelv számára nem létezik. Ha a közösség egyik fele nem akar együttműködni a másikkal, akkor a közös nyelv számukra halott, mivel szándékközösség nélküli, önálló léttel nem rendelkezik.

Ez a modern civilizációs válság kulcsa: a nyelv együttműködő és összetartó kultúrák belső terméke, nagy tettekre sarkallta a közös hallucináció elfogadóit. Mivel a modern korban nincs értékközösség, nincs összetartás, a nyelv érvénytelenné, működésképtelenné vált, közösnek tűnő szavakat használunk, de mást értünk alattuk. Nem csoda hát, hogy a kommunikáció nem működik, hogy a kultúrák szétesőben vannak, hogy hiába keresünk közös nevezőt.

A közös értékrendről lemondó kultúrák a káosz, pontosabban a főemlősök csoportos individualizmusa felé sodródnak. Emberségünk záloga a szándékközösség, az együttműködés, az összetartás: az egyén fölé helyezett közösség újraépítése.

2013. május 19., vasárnap

Vasárnapi munka

(Különkiadás)
Tüntetnek a francia barkácsáruházi dolgozók. Követelésük tárgya a vasárnapi munka. Nem az abbahagyása, hanem az elkezdése, jelenleg ugyanis nem szabad vasárnap nyitva tartani. Azt kérik a hatóságoktól, hogy oldják fel a szakszervezeti és munkásjóléti okból bevezetett tilalmat. Dupla bért kapnának a pihenőnapi munkáért, és most, hogy a bal-lib kormány regnálása alatt romlik az életszínvonal, ez fontos jövedelemkiegészítést jelentene számukra.

Országaink keresztben mozognak. Miközben a franciák engedélyt kérnek gürizni, nálunk lassan időszerű lesz betiltani a vasárnapi nyitva tartást. Nem gondolom, hogy több barkácsárut vásárolnak az emberek attól, hogy plusz egy nap nyitva tart az áruház -- ugyanazt a mennyiséget veszik meg, csak időben jobban széthúzva. Az élelmiszerrel más a helyzet, azt meg lehet enni szabadidőben, tehát igenis számít, hogy be lehet-e ugrani vasárnap egy újabb fordulóra. Kevésbé tudom elképzelni, hogy a hétvégén unatkozó család barkácsáruházban üti el az idejét, és pótcselekvésként felesleges metszőollókat meg kandallóbetéteket vásárol. Változatlan forgalom mellett hosszabban nyitva tartani pedig veszteség, rossz üzletpolitika, az áruház-tulajdonosok helyében inkább biciklit, uszodabelépőt és edzőtermi bérletet adnék a dolgozóknak, hogy egészséges módon vezessék le a kihasználatlan energiákat.

Ha francia barkácsáruházban dolgoznál, kivonulnál tüntetni, hogy családodtól távol, melóval tölthesd a hét egyetlen pihenőnapját?

2013. május 18., szombat

Hogyan válasszunk úszómestert?

Először készítsünk munkaköri leírást, amelyből kiderül, mi lenne a feladata. Ha ez megvan, akkor levezethetjük belőle a jelöltektől elvárt tulajdonságokat. Például tudjanak úszni, vízből menteni, odafigyelni a fürdőzőkre. Fontos, hogy jól társalogjanak a büfében? Hogy kiválóan ultizzanak? Hogy imádják a sört? Nem igazán.

Ebből következik, hogy a jelentkezőket nem az ultiról és a sörről faggatjuk, hanem az úszásról és a mentésről. Nem fanyalgunk, hogy jó, jó, úszni és menteni tudnak, na de kártyázni meg a büfében beszélgetni, azt nem, tehát menjenek szépen haza.

Ez egy közéleti portál, így talán sejthető, hogy politikai hasonlatról beszélek.

Egy ország vezetőit nem olyan alapon választjuk, hogy szépen mosolyogjanak külföldön, hogy maguk is elhiggyék, amit hazudnak, vagy hogy (állítólag) ingyen dolgozzanak. Azért választjuk őket, hogy jólétet és jó közérzetet teremtsenek az általuk vezetett közösségben. Ehhez kell egy kevés demokratikus forma, és nagyon sok demokratikus tartalom. Kell hozzá gazdasági hozzáértés és tettrekészség. Ha jó sváda és szép nyakkendő is tartozik hozzá, üsse kő, de nem ez az elsődleges szempont. Válság van, most úszni kell, többnyire árral szemben, és menteni.

2013. május 17., péntek

Demokratikus ellenőrző lista

Az elejét kitöltöttem, a végét az olvasóra bízom.
  • Az Amerikai Egyesült Államokban demokrácia van? Igen
  • Általános a demokratikus értékrend és a jogállamiság melletti elkötelezettség? Igen
  • Vannak fékek és ellensúlyok? Vannak
  • Az Alkotmányt maximálisan tiszteletben tartják? Igen
  • Megnyirbálták a Legfelsőbb Bíróság alkotmányügyi jogköreit? Nem
  • Tiszteletben tartják az emberi jogokat? Igen
  • Sajtószabadság van? Igen
  • Bal-liberális kormány van hivatalban? Igen
  • Az USA adóhatósága 2010 óta célzott adóellenőrzéseket folytatott konzervatív szervezeteknél? Igen
  • A konzervatív szervezetek ellenzékben vannak? Igen
  • Képviselői kérésre átadta a hatóság a vizsgálatokkal kapcsolatos adatokat? Nem
  • Intézkedett a bal-liberális elnök, hogy teljes körűen megtörténjen a tényfeltárás? Nem
  • Az államapparátus irányítójaként felelősséget vállalt az elnök a történtekért? Nem
  • Kiderült, ki adott utasítást az ellenzék adóhatósági zaklatására? Nem
Kitöltendő kérdések:
  • Át kellene adnia az adóhatóságnak a vizsgálatokra vonatkozó adatokat, ha ezt parlamenti képviselők kérik?
  • Ha nem adja át, az elnöknek kötelessége lenne gondoskodni a nyilvánosságra hozatalról?
  • Felelős az elnök azért, ami az adóhatóságnál felső utasításra történik?
  • Átlátható az amerikai állam működése?
  • Hasonló ukrán vagy fehérorosz botrány esetén az USA nyilatkozatban ítélné el a történteket, és jogállamiságot, demokráciát, átláthatóságot szorgalmazna?
  • A fékek-ellensúlyok rendszere és az alkotmányosság képes volt megakadályozni a fenti amerikai anomáliát?
  • Levonhatunk ebből bármiféle következtetést Magyarországra nézve?
  • Ha nem, miért nem, ha igen, akkor mit?

2013. május 16., csütörtök

Több demokráciát - tengerentúlra!

Azt hitted, a demokratikus értékek melletti mellszéles kiállás meg a fékek és ellensúlyok teszik a demokráciát? Úgy vélted, ezek hiányoznak nálunk?

Az Egyesült Államok adóhatósága most bukott le azzal, hogy következetesen konzervatív csoportok ellen indított adóvizsgálatokat. Emlékeztetőül: Barack (Kecskeméti Fütyülős) Obama elnök vezetésével jelenleg bal-liberális kormány van hivatalban, az átláthatóság, a demokrácia és az emberi jogok iránti legkenetteljesebb elkötelezettséggel.

Az elnök sietett leszögezni, hogy nem ért egyet a célzott vizsgálatokkal, hogy az adóhatóságnak függetlennek kell lennie, és lapátra tette a főigazgatót. A felszínen rendben is lennénk, csakhogy nem ad hoc, friss ügyről van szó, a szálak 2010-ig nyúlnak vissza, és a konzervatív parlamenti képviselők azóta hiába kérnek adatokat az adóhatóságtól, nem kapnak. Kiderült, hogy a célzott vizsgálatok nem egyes dolgozók önálló ötletére indultak, mint azt eleinte állították, hanem annál magasabb szintű, talán központi utasításra...

Nem derült ki azonban, hogy ki adott ilyen utasítást. A bal-lib elnök komoly arccal előadást tart az adóhatóság függetlenségéről, a demokratikus átláthatóságról. A valóságban nem beszélhetünk átláthatóságról ott, ahol parlamenti képviselők nem férnek hozzá közérdekű adatokhoz, ahol az utasítási láncot nem lehet végigkövetni, mert a hal feje előtt megszakad. Tényleg, ki irányítja az Egyesült Államok igazgatási rendszerét? Csak nem maga az elnök? Akkor miért tart képmutató sajtótájékoztatókat "nem én voltam", "semmi közöm hozzá" jeligével? Mér' nem monyik le?

Továbbra sem a józan gyakorlatias észt és a civil együttműködést, hanem az ellensúlyokat hiányolod Magyarországon? Biztos, hogy reális képed van a létező demokráciákról?

2013. május 15., szerda

Bal-jobb lib

Mi a különbség a bal-lib és a jobb-lib között, létezik-e egyáltalán jobboldali liberális?

A jobboldali liberalizmus inkább a politikatörténet része, de mutatóba maradt még néhány példány ebből a veszélyeztetett fajtából.

A liberalizmus a felvilágosodásból nőtt ki, a keresztény világra akkor jellemző problémákra keresett, illetve kínált megoldást. Mivel a király/császár mindenhol korlátozta a kereskedelmet, a klasszikus liberalizmus szabad kereskedelmet követelt. Mivel az egyház mindenhol jelentős befolyással bírt az államra (ne feledjük: az uralkodó Istentől kapta a hatalmát, amelynek az egyház volt a féke, az esetleges alkotmány pedig az ellensúlya), a klasszikus liberalizmus az egyházi befolyás leépítését követelte. Mivel  a keresztény társadalmak idővel mindenhol a hindu kasztokhoz hasonlóan megmerevedett osztályokba rendeződtek, a klasszikus liberalizmus a rendi helyett polgári társadalmat követelt. Mivel a polgár a gazdaságban volt érdekelt, a klasszikus liberalizmus gazdasági szabadságot követelt, hogy az állam a lehető legkevesebb adót vegye el a polgár-üzletembertől. Európában ez a liberalizmus egyedül a francia forradalomban érvényesülhetett akadálytalanul, ahol is véres diktatúrához, majd Napoleon császárságához vezetett. Ez a minta egyetlen európai állam számára sem vált vonzóvá, így a klasszikus liberalizmus kontinensünkön kisebbségben maradt. Az Egyesült Államokban viszont többségi irányzattá vált, és a Republikánus Párt máig meghatározó ideológiai hátteréül szolgál. A klasszikus liberális egyszerre egyház-, szegény- és közösségellenes, mondván, az állam hagyja őt békén, mindenki boldoguljon ahogy tud! Ideálja a mikroállam és az egykulcsos miniadó. A klasszikus liberálist Amerikában libertáriusnak (libertarian) hívják, miközben ő magát változatlanul liberálisnak nevezi.

A baloldali (más néven progresszív) liberalizmus egyház- és közösségellenes, de szegénybarát, az elesettek, jogfosztottak felkarolója. A világpolgár egyént és a józan észt dicsőíti a vallással, a hazafisággal és a hagyományokkal szemben. A baloldali liberalizmus az európai szociáldemokrata mozgalmakból alakult ki, az egyén kiteljesítésén keresztül kínált megoldást a totális kollektivista diktatúrákkal (fasizmussal, kommunizmussal) szemben. Mivel utóbbiak megbuktak, ma a baloldali liberalizmus irányítja az egész keresztény világot, akkor is, amikor éppen nem expressis verbis liberális párt van hatalmon. A progresszív liberálisok meghatározóvá váltak a médiában és a közvélemény alakításában, tudományosan fejlett érzelmi kommunikációjuk nem csak híveik, hanem az ellentábor gondolkodását is meghatározza. A baloldali liberálisok ideálja a szolgáltatásokat magánosító, kicsiny, de aktív jogvédő állam és a progresszív adó, természetesen kiskapukkal a liberális üzletemberek számára.

A kétféle liberalizmus az USA-ban élesen ütközik egymással, a klasszikusok a Republikánus Pártban, a progresszívek pedig a Demokrata Pártban vannak. Magyarországon alkalmi szövetségre léptek a hit, hazafiasság és hagyomány leépítése érdekében. A nagytőke és a progresszív nézetek között néha repedések mutatkoznak, majd összeforrnak a közös ellenségnek tartott jobboldal elleni harcban. A nyugati sajtót olvasva viszont korántsem egyértelmű, hogy egy magát "liberális"-nak mondó nyilatkozó a polgár-üzletemberek vagy a szegények érdekeit képviseli-e. Ahogy felzárkózunk a nyugati keresztény világhoz, célszerű tudatosabban kezelnünk a liberalizmuson belül különbségeket.

2013. május 14., kedd

Javaslat családi termékkóstoló realiti sóra

Gondolkodóba estem a minap egy üzlet zavarba ejtő kolbászkészlete láttán: nem tudtam választani mintegy harminc különböző típus közül. Segítséget kértem az eladótól, aki ajánlott is egyet. Sajnos nem volt olyan jó, mint amilyen drága. Erről jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a magyar családoktól kérnék tanácsot.

Tizenkétszer tizenkét magyar falu legszegényebb családját kellene felkérni kolbászkóstolóra, sajt és joghurtminősítésre, magyar gyümölcsök bírálatára, borkóstolásra. Egy-egy család egy álló hónapon át kóstolgatna egy termékkört, elsőként például a kolbászt. Minden nap egy új gyártmányból kapnának pár szálat, azt kellene minősíteniük ízre, állagra, összbenyomásra. Erről naponta,  új realiti só keretében számolhatna be a köz- és/vagy kereskedelmi tévé. A következő hónapban a család egy új termékkörre térne át.

Komoly logisztikai kihívást jelentene a termékek eljuttatása (gyorsposta) és a tudósítások begyűjtése (internet, webkamera). A termékminősítésre pályázaton lehetne jelentkezni, feltétel a rászorultság (előnyben a leghátrányosabb helyzetű kistérségek és a nagycsaládok), a tanulási hajlandóság, valamint a (média)képesség lenne. A termékminősítéshez egy előzetes tanfolyamot is el kellene végezni, majd sorsolás döntené el, hogy ki kerülhet be a napi hírekbe. A realiti részek előtt és után táplálkozástudományi szakemberek véleményét is meghallgathatnánk az aznapi termékek egészségügyi hatásairól.

A pályáztatás és az előkészítés három hónapot venne igénybe, a termékek végigkóstolása pedig egy egész évig tartana. Összeírtam a lehetséges magyar termékeket: kolbász, felvágott, sonka, sajt, bor, szalámi, ételkonzerv, mirelit rántott hús és húskészítmények, magyar ételkonzervek, gyümölcsjoghurt, vajkrém, mustár, virsli, krinolin, szalonna, kenyér, fagyasztott gyümölcs, mirelit zöldborsó. A lista szabadon folytatható, minden termékről árral és pontszámokkal ellátott adatokat kellene publikálni, jótékony versenyt gerjesztve a gyártók között.

Egy-egy termékből családonként mintegy harminc adagot kellene küldeni, hogy a szomszédság is érezze: Magyarország, szeretlek. Javaslatom egyszerre köz- és önérdekű, szeretném végre megtudni, melyik kolbászt válasszam a sok közül.

2013. május 13., hétfő

Aktuális EU-ügyekről

Mi az EU, és mit akar tőlünk?
- Az Európai Unió laza államszövetség, amely nagy autonómiát ad a tagállamainak. Például nem kívánja megmondani, hogy jobb- vagy baloldali kormányuk legyen, továbbá tiszteletben tartja a nemzetek kultúráját és nyelvét.

Kik vagyunk mi, és mit akarunk az EU-tól?
- Az Unió egyik tagállamaként az egységesülő kontinens része vagyunk, az EU-tól gazdasági lehetőségeket és felzárkózási támogatást várunk.

Mire kényszeríthet bennünket ezek fejében az EU?
- 3% alatt államháztartási hiányra és az EU-jogszabályok alkalmazására.

Hogyan állnak kapcsolataink Brüsszellel?
- Magyarország minden EU-jogszabályt betart, de ezen felül nem stréberkedik, hanem maximálisra tágítja a nemzeti mozgásteret. Ez több területen is kiváltotta Brüsszel neheztelését.

Miben van igaza Brüsszelnek?
- Semmiben. A magyar kormány egyetlen olyan intézkedést sem hozott, amely ne létezne más tagállamban.

Akkor miért támadják rendszeresen a Fideszt?
- Politikai okból. Jobban örülnének egy olyan kormánynak, amelyik nem tágítja a nemzeti mozgásteret, és ettől a Jobbik kivételével minden ellenzéki párt tartózkodna. A támadások célja a nyomásgyakorlás, hogy a hazai közvélemény megvonja a bizalmat a Fidesztől.

Mi a nyomásgyakorlás eszköztára?
- A bal-liberális értékrendű biztosok és parlamenti képviselők nyilatkozatai, közleményei, jelentései, valamint a deficitelőrejelzés. Az EU eddig minden évben magasabb deficitet jelzett előre a ténylegesnél, ezt a gyakorlatot folytatja az idei és a jövő évre is. A Gyurcsány-kormány deficitjei miatt 2004-ben túlzottdeficit-eljárás indult Magyarország ellen, és a szabályoknak megfelelő deficitünk ellenére nem szüntették meg, hogy szorult helyzetbe hozzák a Fideszt, és népszerűtlenné tegyék a választók körében.

Ki fog nyerni?
- A Fidesz. Máris kidolgozta azt a csomagot, amely egyszerre felel meg az elvárásoknak és a nemzeti érdekeknek.

Milyen szankciók várhatók?
- Semmilyenek, a Magyarország elleni esetleges szankciók minden alapot nélkülöznének. Az EU csak a saját értékrendjét megtagadva, kettős mércét alkalmazva hozhatna tagállamunkra nézve hátrányos intézkedéseket.

Mégis hetente felröppennek kötelezettségszegési eljárásról és szankciókról szóló hírek. Ezeknek csak van valami alapjuk...
Nincs. A kormány láthatóan előre megvizsgálja, hol milyen intézkedés hozható az EU joganyagával összhangban, és csak azután intézkedik. Két eset fordulhat elő: ha tévedésből mégis beleütközik valamiféle szabályba, akkor késedelem nélkül módosítja az intézkedést; valójában nem létezik olyan szabály, amelyről a kreatív hírek szólnak, tehát az intézkedést sem kell módosítani, és semmi problémánk nem lesz belőle.

Akkor miért nincs vége a retorikai csatározásnak?
- Várhatóan a 2014-es választásokig tart majd a szóbeli huzakodás. Mindkét fél érdekét a konfliktus fenntartása szolgálja: Brüsszel így demonstrálja elkötelezettségét a régi tagállamok irányába, amelyek vállalatait sújtják a magyar különadók, a Fidesz pedig így növeli a hazai népszerűségét. A politika nem a jogalkalmazás, a következetesség, a fair play vagy az erkölcs művészete, hanem a lehetségesé -- Brüsszelben és Budapesten is.

Miért nem áll mellénk legalább Németország, Franciaország és Nagy-Britannia nemzeti/konzervatív oldala?
- Németországban történelmi okokból nincs ilyen oldal, a népszerű kereszténydemokrata Angela Merkel kancellár az őszi választások után már a liberálisok segítségére szorulhat, mivel csak ő népszerű, a pártja nem. Egyrészt kénytelen a liberálisoknak udvarolni, másrészt a nagy német cégek is a különadók eltörlésében érdekeltek. Ebből az irányból nem számíthatunk támogatásra. Franciaország hagyományosan a körülöttünk lévő országokat támogatja velünk szemben, ezt tekinti nemzeti érdeknek. Nagy-Britanniát hidegen hagyja az egész kontinens, és vele együtt mi is. A brit konzervatívok a gazdasági érdekeiket támogatják, ezek ellen hat a magyar különadó és pénzügyi tranzakciós illeték. A három meghatározó EU-tagállam jobboldala ezért nem támogatja a magyar kormány törekvéseit, de persze nem is akadályozza, hogy a Fidesz érvényre juttassa a nemzeti érdekeket. A laza államszövetség előnye, hogy közös joganyagot biztosít, és ennek betartása számít, nem a szimpátia vagy a kampányretorika.

Mi az én személyes álláspontom?
- Az EU jó nekünk, mi is jók vagyunk az EU-nak. Az EU épp olyan fontos a magyar jövő érdekében, amilyen fontos Magyarország az Unió jövője szempontjából. A retorikai látszat ellenére ez egy fontos, hasznos és működő partnerség. Ha rajtam múlna, a nemzeti mozgástér ésszerű maximumát elérve a lehető leghamarabb bevezetném az eurót.

2013. május 11., szombat

Keresztény társadalomban élünk

A fenti állítás vitatható, hiszen a lakosság többsége legfeljebb a felmenőinek kereszténységére hivatkozva vallhatja magát messiáskövetőnek, misére jó, ha évente egyszer eljut, és mindennapi életét nem az Örömhír terjesztése tölti ki. Ezzel együtt, a társadalomra, amelyben élünk, nincs jobb szó, mint hogy keresztény.

Arról nem folyik vita, hogy kapitalista társadalomban élünk-e, miközben a lakosság hány százalékának van tőkés vállalkozása vagy üzletrésze, részvénye? Próbálkozhatnánk a "tőkétlen", "töketlen" vagy "bérmunkás" szóval is, de ezek egyike sem írja le pontosabban a bennünket körülvevő gazdasági rendet.

A keresztény jelző is ehhez hasonló ellentmondásokkal működik: a vallásgyakorlás terén finoman szólva vegyes a kép, de a társadalmunk kulturális és erkölcsi alapja keresztény, mint az összes nyugati országé.

2013. május 10., péntek

Az undor és a félelem erkölcsformáló szerepe

Az undorító dolgok viszolygást váltanak ki az emberből, a tiszteletlenség pedig szorongást, illetve félelmet kelt. Az erkölcs alapja az érzelmi nevelés, ennek keretében adják át a szülők gyermekeiknek az undor és a félelem intuitív szabályzatát. Az alábbi beszélgetésre egy amerikai gyorsétterem vécéjében került sor.

Gyerek (kb. 4 éves): Apu, mi lenne, ha ebbe kakilnék? (A piszoárra mutat.)
Apa: Az undi lenne. Menj szépen, és húzd le a vécét. Gyere, mossunk kezet.
(A mosdókhoz mennek.)
Gyerek: Apu, mi lenne, ha a mosdóba kakilnék?
Apa: Akik itt dolgoznak, megharagudnának rád.
Gyerek: És ha otthon kakilnék a mosdóba?
Apa: Dühös lennék rád.
Gyerek: És ha te kakilnál a mosdóba?
Apa: Anya dühös lenne rám.
Gyerek: És ha mind a mosdóba kakilnánk otthon?
Apa: (Szünet.) Asszem, akkor mind bajba kerülnénk.
Gyerek: (Nevetve.) Mind bajba kerülnénk!
Apa: Gyere, szárítsuk meg a kezünket. Mennünk kell.

Az apuka nem logikai, hanem érzelmi érveket használ, így adja át az értékrendjét a gyereknek.

A következő kitalált történet elutasítást vált ki az amerikaiak többségéből, de nem tudják megmondani, miért.

"Egy nő nagytakarításkor régi, kopott zászlót talál. Mivel már használhatatlan, feldarabolja, és törlőrongynak használja a fürdőszobában. Ezt senki sem látja."

Mivel liberális felfogás szerint a szabadság addig terjed, amíg másokban nem tesz kárt, a válaszadók addig gondolkodnak, míg ki nem találják kinek ártana ez. A gond csak az, hogy az erkölcsi ítélet egy pillanat alatt megszületett, az indoklás pedig nyakatekert vagy teljesen légből kapott. Például: a szomszéd valahogy mégis meglátta a zászlódarabolást, és megbotránkozott rajta -- a kísérletvezető erre elmondja, hogy a szöveg szerint senki sem látta az esetet. Vagy: azért helytelen a zászlódarabolás, mert a nő utólag esetleg lelkiismeret-furdalást érezhet? (Kérdezi bizonytalanul a válaszadó, miközben határozottan elutasítja a cselekedetet.)

A nemzeti zászló feldarabolása tiszteletlenség, megsérti a közösség értékrendjét, és szorongást vált ki. Az erkölcs nem logikai, hanem érzelmi alapon működik, de mivel az embernek van logikája, és használni szeretné, utólag érveket gyárt. Az érvek célja nem az, hogy segítsenek meghozni a döntést, hanem hogy meggyőzzük embertársainkat az intuitív ítélet helyességéről. Így gyűjtünk az értékrendünk köré szimpatizánsokat, így alakítunk politikai tábort.

2013. május 9., csütörtök

Az ateisták és az örök élet

Egy 30 egyetemistával végzett erkölcspszichológiai kísérletben 2 dollárt ajánlottak a résztvevőknek, ha aláírnak egy papírt, hogy eladják a lelküket, és az haláluk után a kísérletvezetőé lesz. A lap alján az is szerepelt, hogy csak pszichológiai kísérletről van szó, a fenti nyilatkozat semmiféle jogi kötelezettséget nem hoz létre. A kísérletvezető elmondta, hogy ha ennek ellenére aggódnak, aláírás után nyugodtan összetéphetik a lapot.

A résztvevők mindössze 23%-a írta alá a nyilatkozatot, majd rábeszélésre további 17%. A megkérdezettek 60%-a nem adta el a lelkét. Amikor a kísérletvezető az okot firtatta, nem igazán találtak indokot. A legtöbben a döntés szabadságára hivatkoztak, azaz nem, mert... csak. Néhányan elmondták, hogy bár ateisták, mégsem éreznék helyesnek, ha aláírnák a nyilatkozatot.

Mit bizonyít ez? Elsőként, hogy az ember nem teljesen haszonelven működik. Másodszor, hogy az ateisták esze és lelke nincs azonos állásponton. Harmadszor, hogy a legtöbb ember érzelmi alapon dönt, és ez alól az ésszerű gondolkodásra hivatkozók sem kivételek. Vajon hogy alakult volna az arány, ha nem csak mindenre nyitott egyetemistákat kérdeznek meg, jelentős összeget ígérnek, és az aláírt nyilatkozatot nem lehet összetépni, hanem közjegyzői letétbe kerül?

2013. május 8., szerda

Közösség kontra egyén

A világ legtöbb kultúrája közösségközpontú, kötelességeket ró az egyénre, aki alárendeli magát a közös érdekeknek. A nyugati liberális kultúra az egyetlen, amelyben a közösség az egyén szolgája. Ez érdekes szemléletbeli különbségekhez vezet, amint az amerikai és az indiai kultúra alábbi összehasonlító vizsgálata is jelzi.

Az amerikaiak és az indiaiak is helytelenítik az alábbiakat:
  • Egy ember sétált az utcán, észrevett egy alvó kutyát. Odalépett hozzá és belerúgott.
  • Egy apa jutalmat ígért a fiának, ha jó jegyet kap a vizsgán. A fiú jó jegyet szerzett, de nem kapott jutalmat.
Az amerikaiak helytelenítik a következőket, az indiaiak viszont nem:
  • Egy fiatalasszony egyedül ment moziba, és nem szólt a férjének. Mikor hazaért, a férje azt mondta neki, hogy ha ez még egyszer előfordul, kékre-zöldre veri. A nő újra elment, mire a férj valóban kékre-zöldre verte.
  • Egy férfinek egy fia és egy lánya volt, mindketten megházasodtak. Mikor a férfi meghalt, a fia kapta az örökség nagy részét, a lány alig örökölt valamit.
Az alábbiakat az indiaiak helytelenítik, az amerikaiak viszont nem:
  • Egy huszonöt éves férfi tegezi és keresztnevén szólítja az apját.
  • Egy asszony rizst főzött, majd a férje és a sógora társaságában evett belőle.
  • Egy nő székelés után főzni kezdett, és előtte nem öltözött át.
  • Egy özvegyasszony hetente kétszer-háromszor halat eszik. (Az indiaiak úgy tartják, hogy a hal vágyfokozó étel.)
Ezek a különbségek részben higiéniaiak, részben pedig a társadalmi hierarchiából, illetve annak hiányából adódnak. Ahol a közösség az egyén fölött áll, ott az egyénnek meghatározott helye és szerepe van a hierarchiában, erkölcsileg elítélendő, ha másként viselkedik. A közösség érzelmi nyomásgyakorlással adja a tudtára, hogy normaszegő.

2013. május 7., kedd

Az erkölcsi liberalizmus tündöklése és bukása

Világszerte felbomlóban van a liberális erkölcsi konszenzus, miközben nálunk még él, virul és rombol. Szokás szerint le vagyunk maradva egy fejezettel, de semmi akadálya, hogy néhány egyszerű tényt megismerve felzárkózzunk a tudomány élvonalához. Nem véletlenül alakult ki általános egyetértés tudományos és értelmiségi körökben arról, hogy az ember a szabadságban, a hierarchiától való függetlenedésben és a merev normák lebontásában teljesedik ki.

A fejlődéslélektan nagy alakja, Jean Piaget megállapította, hogy a gyerekek tudata az életkoruknak megfelelően alakul, érik, és hogy ez a folyamat külső ráhatással nem siettethető. Ha egy hatévesnél fiatalabb gyerek előtt két egyforma pohárba azonos mennyiségű vizet öntesz, és megkérdezed, hogy ugyanannyi víz van-e a két pohárban, a válasz igen. Ha az egyik pohárból áttöltöd a vizet egy vékonyabb és magasabb pohárba, majd újra felteszed a kérdést, a válasz az lesz, hogy az új pohárban több víz van, mivel magasabb a szintje. A gyerek ebben az életkorban nem ismeri fel, hogy az áttöltéssel nem változik a víz mennyisége, és a látszat alapján ítél. Egy-két évvel később már rájön, hogy bár vékony pohárban többnek tűnik, a vízmennyiség mégis azonos. A folyamatot nem lehet kiselőadással gyorsítani, mert amíg az agy nem kész az információ befogadására, addig az előadás hatástalan. Mire felkészül, addigra meg magától is rájön, amennyiben megfelelő ingerek érik. Ez az első érv a gyerekek erkölcsi nevelése és tekintélyalapú befolyásolása ellen.

Lawrence Kohlberg erkölcspszichológus gyermekvizsgálatai megállapították, hogy a tudat érésével együtt az erkölcsi tudat is fejlődik, finomul. Ha egy kisiskolástól megkérdezed, hogy helyes-e köpeny nélkül iskolába menni, ha az iskolában előírás a köpeny, és a tanár megfedd a hiányáért, azt válaszolja, hogy helytelen köpeny nélkül menni. És ha a tanár megengedi, hogy köpeny nélkül járj? Akkor helyes köpeny nélkül menni. És ha a tanár nem engedi meg, de egy közeli iskolában nem előírás a köpeny? Akkor bizonytalanná válik a megítélés. A gyerek intuitíve rájön, hogy a köpenyszabály konvenció. Ha elmeséled, hogy egy lány a játszótéren lelökött egy fiút a hintáról, hogy a helyére ülhessen, és megkérdezed, milyennek tartja a lány viselkedését, a válasz az, hogy helytelennek. És ha ott van egy tanár, és megengedi? Akkor is helytelen. És ha más játszótereken lehet ilyet csinálni? Akkor is helytelen. Kohlberg arra jutott, hogy a gyereknek van magához való esze, meg tudja különböztetni a konvenciót az általános érvényű szabályoktól, amelyek tiltják az embertárssal való igazságtalan bánásmódot, mások bántását. Világos számára, hogy két külön kategóriáról van szó, és képes az ebből adódó következtetéseket a gyakorlatban alkalmazni. Azaz nincs szükség gyerekkori érzelmi nyomásra, bűntudatkeltésre, egy szabadon és ingergazdag környezetben felnövő ember kialakítja a saját érett normáit, például úgy, hogy társaival sokat játszik, rendszeresen szerepet vált, és letárgyalja a konfliktusait. Ebből alakult ki a klasszikus szlogen: "majd eldönti, ha felnő".

A liberális konszenzus harmadik pillére a felnőtt racionalitásába vetett hit, miszerint a tudat határozza meg a viselkedést. Egy kiegyensúlyozott környezetben felnövő gyerek magától érik, tudatosodik, kialakítja a saját normáit, amelyek szebbek és jobbak a maradi sztereotípiáknál. Felnőttként kiteljesedve, tudatosan használ magának és embertársainak. Az 1960-as évektől kezdve ezt igazolta minden kutatás, ezt vallotta minden neveléstudor, pszichológus és filozófus.

Csakhogy a '90-es évek közepétől egyre több gyakorlati vizsgálat cáfolta a felnőtt ember racionalitását. Az eredményeket egy darabig félre lehetett söpörni, mára azonban a bizonyítékok meghaladták a kritikus tömeget: a felnőtt ember érzelmi-intuitív alapon működik, a tudata pedig igyekszik szép gombot varrni a meglévő kabátra, azaz utólagos érveket gyárt az intuitív magatartáshoz. Ha ez így van, akkor a liberális konszenzus legalább egyik pillére összetört. Kérdés, hogy ha a felnőtt magatartása érzelmi-intuitív, akkor pontosan miből feltételezzük, hogy a gyermeké nem az, illetve hogy a racionalitás felé mutató íven fejlődik. Nincs okunk ilyet feltételezni, így a másik két oszlop is megrendül. A gyermek nem tudatosíthat és fejleszthet ki magában olyan dolgokat, amelyeket a felnőtt sem irányít tudatosan. A gyakorlati tudományos eredmények alapján új erkölcslélektani modellre van szükség, erről szól Jonathan Haidt The Rightious Mind című könyve.
Folyt. köv.

2013. május 6., hétfő

Miért nem érdekli a nőket a politika

A politika mint a közügyek hangos, feszült, konfliktusos megvitatása tapasztalataim szerint heves elutasítást vált ki a nőkből, akik azt kérdezik: mikor hagyjátok végre abba? A nők békét és együttműködést szeretnének, a férfiak pedig zajos vitarendezést. Sztereotípia ez? Margaret Thatcher és Angela Merkel ellenpéldája vajon cáfolja vagy erősíti a szabályt?

Ha a politizálást a törzsi hadakozás modern megfelelőjének tekintjük, elfogadva az evolúciós pszichológusok elképzelését, akkor közelebb kerülünk a jelenség lényegéhez. A nők ritkán vettek részt a törzsek közötti fegyveres konfliktusokban. Nem ragadtak íjat, lándzsát, csatabárdot, hogy kiirtsák, de minimum móresre tanítsák a szomszédaikat. A férfiak annál inkább, és annál gyakrabban. A nők otthon szurkoltak a csapatuknak, amelynek veresége rájuk nézve is katasztrofális hatással járhatott. Nem valószínű ugyanakkor, hogy a konfliktust kiváltó konkrét ügy (pl. Gyuszi lehülyézte Pityut) izgalomba hozta volna őket. Nem azért drukkoltak, hogy Pityu sikeresen elvegye Gyuszi kedvét a hülyézéstől, hanem azért, hogy a csatából hazatérőknek több foga maradjon, mint füle. A konfliktust véres komolysággal kezelő férfiak számára ez sokadrangú szempont volt.

A politika több szinten is értelmezhető: a hatalom megszerzése és megtartása, az erőforrások birtoklása és elosztása, a közjó maximalizálása, stb. A lényeg, hogy kié az irányítás lehetősége, azaz a hatalom és a pénz. Sokadrendű szempont, hogy közben sikerül-e barátságos arcot vágni. Láthatóan nem sikerül, nem csak nálunk, hanem a világ leggazdagabb, legműveltebb országaiban sem.

Ha nőket akarunk a politikába, konfliktust kell vállalniuk, az adott országnak megfelelő stílusban. Ez ott kezdődik, hogy kénytelenek lesznek érdeklődést mutatni a közügyek és a politizálás iránt. Ha legközelebb családi körben békére  intenek, amint előkerül a "pfujazorbándeagyurcsánysejobb", a "nincsjogállamkontraelőzőnyócév", világosítsd fel az illető hölgyeket, hogy a nők esélyegyenlősége forog kockán, szíveskedjenek beszállni.

2013. május 4., szombat

El szabad hinnem? Muszáj elhinnem?

Valószínűleg tapasztaltad már, hogy egyszerűnek tűnő kérdésekben is a legkülönbözőbb álláspontok alakulnak ki, és minden érv, minden tény hatástalan marad, a nézetek nem közelednek egymáshoz. A magyarázat az emberi agy működésében rejlik.

Jonathan Haidt The Rightious Mind című könyve az "el szabad hinnem? -- muszáj elhinnem?" ellentétpárral írja le az álláspontot védő agyi mechanizmust. A kérdésfeltevés anomáliát kódol, elhinni ugyanis bármit lehet, de semmit sem muszáj.

Ha a támogatott álláspontról van szó, az agy azt kérdezi: el szabad hinnem? Az első hihető információfoszlányra vár, közben figyelmen kívül hagy minden cáfoló információt. Arra készül, hogy így is, úgy is elhiggye, amit akar. Ráugrik az első alkalmas adatra, és csak azzal törődik. Meggyőzhetetlen, mivel aránytalanul súlyozza a számára fontos részleteket.

Ha az ellenzett álláspontról van szó, az agy azt kérdezi: muszáj elhinnem? Az első cáfoló információfoszlányra vár, közben figyelmen kívül hagy minden támogató információt. Arra készül, hogy így se, úgy se higgye el, amit nem akar. Kirohan az első kiskapun, és mással nem törődik. Meggyőzhetetlen, mivel óriásira nagyítja azt, ami neki fontos, és törpére zsugorítja az ellenérveket.

Ily módon mindenki azt hisz, amit akar, és össze is tudja hozzá ollózni a (neki) megfelelő információkat. Ez egy érzelmi folyamat, és kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkra jellemző. Természetesen evolúciós háttere van: törzsekben és érzelmi alapon összetartó csoportokban élő emberek leszármazottai vagyunk. Egy-egy csoport többek között a meggyőződéseivel különbözteti meg magát más csoportoktól. Ebből következik, hogy csoporton belül nagy fokú véleményazonosság uralkodik, amely egyben a csoport iránti hűség fokmérője, a logika másodlagos. Már régóta nem törzsekben élünk, de például pártok és szavazótáborok formájában ösztönösen újrateremtjük ezeket az érzelmi alapon összetartó csoportokat.

Ha egy társadalomban két domináns politikai tábor alakul ki, az megfelel két, azonos kultúrán belüli törzsnek. Ha a törzseken belüli lojalitás és a törzsek közötti vetélkedés sokkal fontosabbá válik a józan észnél, akkor jóléti válság alakul ki, a társadalom tagjainak előbb-utóbb el kell dönteniük, hogy azonos kultúrának vagy két különböző kultúrának tartják-e magukat, és hogy képesek-e, akarnak-e együtt élni.

2013. május 3., péntek

Az elefánt és aki rajta ül

Hogyan ítélnél ebben az ügyben?

"A család kutyáját elütötték a házuk előtt. Hallották valahol, hogy a kutyahús finom, ezért feldarabolták a testet, megfőzték és megették vacsorára. Senki sem látta, hogy ezt tették."

Erkölcsi értelemben helyesen vagy helytelenül cselekedtek?

Végül is, az ő kutyájuk volt, azt csinálhatnak a holttestével, amit akarnak, nem? Ráadásul hatékony, környezetkímélő is a megoldás. Szemtanú nem volt, senkit sem botránkoztattak meg vele. Mi a kifogásod?

Jonathan Haidt pszichológus sok embernek elmesélte ezt a kitalált történetet, és a műveltebbek általában elismerték, hogy elsőre némi viszolygást éreztek, de jobban belegondolva nem találnak igazi észérvet ellene. A válaszadók nagy része szerint: "Szerintem ez undorító, el kellett volna temetniük a kutyát.  De nem mondanám, hogy erkölcsileg helytelen volt megenni."

Mi a véleményed a következőről? 

"Egy férfi minden héten vesz egy csirkét a szupermarketben. De mielőtt megfőzné, közösül vele. Ezután megfőzi, és megeszi.  Senki sem látja, hogy ezt teszi."

Senkinek nem árt vele, az erőforrásokat is hatékonyan hasznosítja, itt azonban már erősebb a viszolygás. Az egész olyan lealacsonyítónak tűnik, de ha nyugati liberális vagy, akkor jó eséllyel elismered a férfi jogát arra, hogy tetszése szerint cselekedjen, feltéve, hogy ezzel nem árt senkinek. Ha nem nyugati liberális vagy, akkor valószínűleg úgy vélekedsz, hogy az eset erkölcsileg elítélendő, mert erkölcstelen egy döglött csirkével közösülni, függetlenül attól, hogy ez közvetlenül árt-e valakinek.

Nagyon nehéz megindokolni, pontosan miért helytelen. A legtöbb válaszadó hosszasan töpreng, gyermeteg ötletekkel áll elő, miszerint mi van, ha mégis látta a szomszéd... Ezek az ellenvetések sorra megcáfolhatók. A művelt válaszadónak nincs más lehetősége, mint vonakodva beadni a derekát. Az átlagos válaszadó kifogy az érvekből, megáll a tudomány, megáll az ész -- de ez nem változtat az erkölcsi álláspontján. Így viselkedik az emberiség döntő többsége.

Jonathan Haidt vizsgálataiból az derül ki, hogy az erkölcsi döntések ösztönösen, pontosabban intuitív alapon születnek, az észérveket csak utólag okoskodjuk ki hozzájuk, és az emberek többségét nem zavarja az észérvek hiánya, ettől nem változik meg a kiinduló álláspont.

Ez az elefánt és a rajta ülő hajtó közötti hasonlattal válik érhetővé. Az evolúció során belénk programozódott reakciók megfelelnek az elefántnak, az utólag kitalált érvek pedig a hajtó viselkedésének -- kivéve, hogy fordított a szereposztás. Nem a hajtó, hanem az elefánt irányít. A hajtó szerepe alkalmazkodni az elefánthoz, és megmagyarázni minden mozdulatát. Az elefánt intuitíve elmozdul egyik vagy másik irányba, a hajtó pedig azonnal kitalál egy magyarázatot, sőt a következő lépést is igyekszik előrejelezni, és indokkal ellátni. A hajtó nem az elefánt szolgája, hanem inkább a sajtófőnöke vagy ügyvédje. Igyekszik legjobb tudása szerint képviselni ügyfelét, de  nagy ritkán azért képes nemet mondani. A lényegi változásnak azonban mindig az elefántból kell kiindulnia.

Ez a modell érvényteleníti a racionális emberfelfogást: a tudat nem irányít, hanem magyarázatokat gyárt az intuitív viselkedéshez. Haidt téveszmének nevezi a tudat mindenhatóságába vetett hitet. Ez rossz hír az elméletek elsőbbségét hirdetőknek, jó hír azoknak, akik a gyakorlatban szeretnék megérteni az emberek viselkedését. A tudományos eredmények ugyanis egybevágnak a mindennapi élettapasztalattal. Folyt. köv.

2013. május 2., csütörtök

Az előítéletekről, előítéletesen?

Ha igaz, hogy vannak erősen előítéletes emberek, kevésbé vagy alig előítéletesek, és léteznek gyakorlatilag előítéletmentesek is, továbbá ha az előítéleteket rossznak tekintjük, akkor megrajzolhatunk egy kívánatos fejlődési ívet az erős előítélettől az előítéletmentesség felé, és irányadó normává tehetjük.

Ehhez négy állítást kell bizonyítanunk: 1. az előítélet valóban rossz; 2. az előítéletek oktatással-neveléssel csökkennek, azaz minél többet tudsz, minél fejlettebb a személyiséged, annál kevésbé vagy előítéletes; 3. a gyakorlatilag előítéletmentes ember sikeresebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb, mint az előítéletes; 4. a gyakorlatilag előítéletmentes közösség sikeresebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb egy előítéletes közösségnél. Ha a négy feltétel közül akár csak az egyik nem teljesül, borul az elképzelés.

Ezzel szembeállítható egy alternatív modell, miszerint vannak erősen és közepesen előítéletes emberek, és vannak kórosan előítéletesek, akik mentesnek hiszik magukat, és a mentesség téveszméjével ostromolják embertársaikat. A közepes előítéletesség alatt fordulópont jön, amelyen veszélyes és nem kívánatos túlmenni, az irányadó norma az egyensúlykeresés.

Ehhez szintén négy állítást kell bizonyítanunk: 1. az előítélet nem rossz; 2. az előítélet csak az egyensúlyi pontig csökkenthető oktatással-neveléssel; 3. a magát az egyensúlyi állapotnál előítéletmentesebbnek vélő ember téveszmés és frusztrált; 4. az egyensúlyi szinten előítéletes közösség boldogabb mind az erősen előítéletesnél, mind a téveszmésnél. Ha a négy feltétel közül akár csak az egyik nem teljesül, borul a modell, és az előítéletek kérdését kénytelenek vagyunk további vizsgálat tárgyává tenni.

Mielőtt a szakirodalomhoz fordulnánk (Jonathan Haidt: The Rightious Mind), gondolatban gyűjtsük össze a környezetünkben az előítéletek ellen harcoló személyeket, és fontoljuk meg, milyen mértékben mentesek az előítéletektől. Vajon az motiválja őket, hogy boldogok a maguk alacsonynak tartott előítélet-szintjével, és módszerüket terjesztve szeretnének másokat is boldoggá tenni, vagy a frusztráltság hajtja őket, mert előítéletesen gondolkodnak az előítéletekről, és saját hibáikat ostorozzák embertársaikban?

2013. május 1., szerda

A Descartes-modell használata

Korábban kifejtettem, hogy aki nem köti meg a Descartes-alkut, az nem állíthatja érvényesen, hogy rendezett világképpel rendelkezik, illetve hogy módszeresen gondolkodik. A Descartes-alku hátterében álló munkafeltevés távolról sem tökéletes, csak nincs nála jobb vagy érvényesebb munkafeltevés az énünk és az úgynevezett valóság közötti kapcsolat leírására. Ebben a félig filozófiai, félig meditációs posztban bemutatom, hogyan használható a Descartes-modell a mindennapokban.

Képzeld azt, hogy csukott szemmel ülsz a semmiben, és mivel úgy tűnik, gondolkodsz, feltételezed, hogy vagy. Tudatosítod a létedet.

Munkafeltételezésként elfogadod, hogy van külső valóság, és vannak embertársaid. Emlékszel az észleleteidre, és arra is, hogy sokkal valóságosabbak a gondolataidnál. Képzeletben járd be a külvilágot, emlékezz, milyen tapintani a tárgyakat, látni a színeket, érezni az illatokat, a nap melegét a bőrödön. Emlékezz, mennyivel szilárdabbak ezek az észleletek az álmaidnál vagy akár a mostani gondolataidnál.

Idézd fel embertársaidat: hogy néznek ki, hogyan mozognak, hogyan beszélnek veled. Gondolj a családtagjaidra vagy a hozzád közel állókra, éld át, milyen a társaságukban lenni, érezd az irántuk való szimpátiát, elevenítsd fel azt az élményt, amit a közelségük kelt benned. Tudatosítsd, mennyivel szilárdabban léteznek, mint az álmodban vagy a képzeletedben megjelenő emberek.

Gondolatban nyisd ki a szemed. A semmiben ülve nézed a külső valóságot és a többi embert. Kívülről látod őket, kivonultál, most nem vagy a világuk része. Szemlélő vagy, aki igyekszik megérteni amit lát és tapasztal. Képzeld el, hogy a külső valóság körül áttetsző burok van. Mindaz, amit látsz, egy léggömb tartalma. Rajtad kívül minden és mindenki ebben a léggömbben van Te a léggömbön kívül, a semmiben ülsz.

A léggömb be van kötve, egy zsinóron lóg, és ez a zsinór feléd halad, valahogyan össze van kötve azzal a ponttal, ahol most tartózkodsz. Ki szeretnéd deríteni, hogyan kapcsolódik hozzád. Nem közönséges madzag ez, hanem a Descartes-zsinór. Belenézhetsz, és rajta keresztül a léggömb belsejébe látsz. Ha akarod, a zsinóron át megközelítheted a valóságot, logikai konstrukciókat fedezhetsz fel benne. Ha akarod, kívülről láthatod, ahogy az áttetsző burok mindent és mindenkit betakar. Válts néhányszor nézőpontot, míg tudatosul benned, hogy ez két különböző nézete a valóságnak. Szokj hozzá az érzéshez, hogy a valóság így is, úgy is megközelíthető -- a semmiből, ahol ülsz.

A figyelmedet most fordítsd a zsinórra. Tőled indul, de nem tudod, pontosan honnan. Szeretnéd kideríteni, csakhogy nem látsz rá a lényeddel való csatlakozásra. Az első látható szakaszra ez van írva: gondolkodom, tehát vagyok. Felismered, hogy a semmiben ülve magad is egy gondolat vagy, és a zsinór ennek a gondolatnak a külsejéről indul. A csatlakozást nem tudod leírni, mert az is csak egy gondolat. Ha akarod, van, ha akarod, nincs. Gondolati síkon ennyi a kapcsolatod a valósággal. A kapcsolat léte rajtad múlik, akard hát, hogy legyen.

A zsinór első szakaszán ezt olvasod: gondolkodom, tehát vagyok. A második szakasz felirata: van külvilág, vannak emberek. A harmadik szakasz: a többi embernek is van valóságélménye, amelyet megoszt velem, és amely hasonlít az enyémre. A negyedik szakasz: együttműködünk a valóság megismerésében és alakításában. Ezzel logikai úton elérted a léggömb belsejét. Nézz körül, vedd szemügyre a logikai konstrukciók világát. Később bármikor visszatérhetsz ide, most azonban új feladat vár.

A zsinór mentén húzódj vissza a semmibe, a kiindulási pontodra. Nézd kívülről a léggömböt, érzékeld az áttetsző burkolatát. Most próbáld kikapcsolni ezt a képet. Képzeld azt, hogy a semmiben ülsz, és nem látsz semmit. Ez csak úgy megy, ha a semmit is egyfajta objektumként jeleníted meg, de akkor már nem semmit, hanem valamit látsz... Tudatosítsd, hogy képtelen vagy kikapcsolni a külvilágnak ezt a nézetét, ez a valóság számodra leállíthatatlan. Nem kell hozzá zsinór, mivel benne élsz, ez az alapértelmezett közeged. Erőd csak addig terjed, hogy hosszabb-rövidebb időre úgy tehetsz, mintha kívülről néznéd. Most is ezzel foglalkozol, a semmiben ülve.

A valósággal két párhuzamos kapcsolatod van: a kikapcsolhatatlan biológiai nézet, amelyben nem gondolkodsz, hanem érzékelsz, érzel és tudsz; valamint a gondolati nézet, amely logikai úton vezet a léggömb belsejébe, és kikapcsolható, sőt többnyire ki van kapcsolva, komoly agymunkával tudod csak működésbe hozni. Gondold végig, melyik nézet mire alkalmas. A biológiai közegben észlelsz, érzékelsz és cselekszel, és nincs más logikád, mint az evolúció évmilliárdjainak túlélési szabályzata. A logikai nézetben gondolkodsz, rendszerezel, elemzel és indokolsz -- csakhogy addigra már rég lezajlott a biológiai cselekvés, jobb híján utólag okoskodsz ki hozzá valami magyarázatot. Tudatosítsd, hogy ez utólagos önreflexió, nagy erőfeszítést igényel, sokkal lassabb, és inkább vágyelvű, mint tényalapú. Ráadásul legszilárdabbnak hitt gondolataid is kizárólag azon a zsinóron áthaladva alakulhatnak ki, amelyen át Descartes logikáját követve a valóságba jutottál. Ez az egyetlen tudati kapcsolatod a valósággal.

Embertársaid töredékének van csak végigvezetett zsinórja, és az sem feltétlenül egyezik meg a tiéddel. A többiek a zsinórnak egy-egy darabját szorongatják, nincs logikai átjárásuk a valóságba. Ők abban a biológiai valóságban élnek, amelyben a dzsungel törvényei uralkodnak, ezzel kapcsolatban kizárólag ötletszerű, logikátlan állításokra képesek. Többnyire igényük sincs a logikára, rosszabb esetben rendszernek képzelik az összefüggéstelen, ellentmondásos gondolattöredékeket.

Te rátaláltál a racionális gondolkodás keskeny ösvényére, amely azonban nem mindenható! Képzeld el, hogy a semmiben ülve nem egy, hanem sok-sok gondolati zsinór indul ki belőled, és mind egy-egy léggömbben végződik. Ezek alternatív logikai modellek a valóságról. Ahány világnézet, ahány jövőkép, annyi zsinór, annyi léggömb. Nézz körül, és vedd észre, hogy léggömbárus lettél, zsinórok sokaságát tartod. A logikával foglalkozó embertársaid szintén. A zsinórok egymás mellett haladnak, nem keresztezik egymást, nem érnek össze, nincs közöttük átjárás. Ahhoz, hogy valamiben megegyezz egy logikai zsinórokat tartó embertársaddal, részletesen le kell írnod a gondolati lépéseidet és következtetéseidet, a léggömb belső összefüggéseit, majd ezeket meg kell próbálnod összehangolni az övéivel. Ne csodálkozz, ha ritkán sikerül, minimális az esélyetek.

A zsinórdarabkákat gondolatnak vélő embertársaiddal látszatalkukat köthetsz, mert ők különböző ötletfoszlányokkal szaladgálnak, amelyek könnyebben bepasszíthatók a rendszeredbe. Csak mivel a foszlányok nem rendszerből valók, ennek logikailag kevés hasznát látjátok. Sebaj, fő a gyakorlat, az elméletben nem tökéletes látszatalku azért lehetővé teszi, hogy a logikai egyetértés illúziójával visszalépjetek a biológiai világba, és együttműködjetek biológiai célok érdekében. Így tartjátok fenn az emberiséget és a civilizációt.

Most, hogy ezt megértetted itt, a semmiben ülve, még egy lépés van hátra: próbáld magad felé húzni az egyik léggömböt. Valójában ugyanis nem a semmiben ülsz, hanem a zsinórodon át belehelyezkedsz egy, a világnézetednek megfelelő léggömbbe. Válaszd ki azt, amelyik a legösszefüggőbbnek tűnik, húzd lassan magad felé, és érezd, ahogy rád simul. Ne engedd el a zsinórt, azon át nézz körül benne, ellenőrizd, hogy egybevág-e a tapasztalataiddal, a jövőképeddel, nincsenek-e benne olyan ellentmondások, amelyek kipukkaszthatják. Ha következetlenségbe ütközöl, próbálkozz másik léggömbbel, míg meg nem találod a számodra megfelelőt. Figyeld meg, hogy hiába kerültél a léggömb belsejébe, továbbra is csak a zsinór mentén haladva tehetsz róla racionális állításokat. Amint elengeded a zsinórt, logikailag összefüggéstelenné és érvénytelenné válsz.

Bár a logikai modelled rávetül a biológiai valóságra, sőt néha egybeolvadni látszik vele, mégis csak egy vékony zsinóron lógó önálló réteg. Tudatosítsd a két réteg különbözőségét. A biológiai valóság kikapcsolhatatlan, több érzékszerveden keresztül van jelen, de semmi racionálisat nem tudsz róla mondani. A logikai valóságot neked kell a racionalitás zsinórja mentén megközelítened, hogy összefüggő, ellentmondásmentes állításokat tehess róla, amelyek azután annyit érnek, amennyire sikerül őket összekapcsolnod a biológiai valóság elemeivel. A biológiai valóság célja a túlélés, és nem az, hogy gondolkodj. Agyi adottság, hogy gondolkodhatsz, amennyiben akarsz, és amennyiben teljesíted a racionalitás követelményeit. A gondolkodás célja pedig, hogy a többi emberrel együttműködve jobban boldogulj a biológiai valósággal.

A semmiből az összetett valóságba visszatérve ne feledkezz meg a Descartes-zsinórról, és igyekezz olyan racionális modellt alkotni, amely téged és másokat is boldogabbá tesz a közös biológiai valóságban.