2011. január 30., vasárnap

Populizmusok hálójában

Gyakran éri a magyar jobboldalt a populizmus vádja, a baloldalt indokolatlanul ritkán. Íme egy szép csokor a populizmuson aggódók számára.

Jobboldali populizmus: atrocitás a 300 forint vizitdíj; az ingatlanadó káros; a családi pótlék jövedelemtől függetlenül jár; forradalom történt a szavazófülkékben; a Fidesz-kormányt a választók kétharmada választotta meg; a nyugdíjak védelmében államosítják a kötelező magánnyugdíjpénztárakat; a köztársasági elnök dolga elősegíteni a hatékony jogalkotást; a médiatörvény bírálata támadás a magyar nép ellen.

Baloldali populizmus: 23 millió román munkavállaló és nyugdíjas rohan le bennünket a kettős állampolgárság megadása esetén; a jó miniszterelnök ingyen kormányoz; az árvízkárosultak nem kapnak elég segélyt; a hajléktalanok a jobboldali kormányzás idején fagynak meg; egyedül a baloldal lehet demokratikus és haladó; Magyarországon most sérül hirtelen az eddig maximális sajtószabadság.

Kritikai gondolkodóként el lehet utasítani a populizmus minden változatát, vagy mindet el is lehet fogadni azzal, hogy így működik az angol-szász típusú demokrácia a gyakorlatban. Az egyik oldal populizmusát elfogadni, a másikét meg elutasítani azonban nem célszerű, gondolkodóhoz nem méltó magatartás.

Mit kell még megemészteni?

Mikor menetrendszerűen ránk tör egy újabb össznépi balhé, ha beindul a kölcsönös közéleti anyázás, értelmiségi tekintélyeink abban jelölik meg az okot, hogy a magyar közelmúlt feldolgozatlan, a nagy történelmi kérdéseink megemésztetlenek. Szerintem ez pontatlan. A történelemkönyvek tele vannak a témába vágó események tárgyilagos leírásával, a közélet leghangosabbjai tanulták, többé-kevésbé tudják is a hivatalos változatot, csak éppen nem értenek vele egyet, nem hajlandók elfogadni a tényanyagot, és főként görcsösen elutasítják mindazt, ami klasszikus logikával következne belőle.

Az ország egyik fele szerint Trianon égbekiáltó gaztett, soha el ne évül, folyamatosan küzdeni kell ellene, nem fogadható el a mai valóság részeként, Magyarország geopolitikai helyzetének alapelemeként.
Az ország másik fele szerint Trianon nem szerencsés megoldás ugyan, de elévült, túl kell rajta lépni, együtt kell vele élni, ÁM AZÉRT az ország másként gondolkodó fele ma is megérdemelné, hogy újabb szankciókkal helyére tegyék.

Az ország egyik fele szerint a Holokauszt égbekiáltó gaztett, soha el nem évül, folyamatosan küzdeni kell ellene, semmiféle nagyobb összefüggésbe állítása nem fogadható el.
Az ország másik fele szerint a Holokauszt nem szerencsés megoldás ugyan, de elévült, túl kell rajta lépni, ÁM AZÉRT az ország másként gondolkodó fele ma is megérdemelné, hogy újabb szankciókkal a helyére tegyék.

Elgondolkodtatóan kevesen tartják Trianont és a Holokausztot egyaránt jogos, fájdalmas, végigtárgyalandó problémának (küldjön nekem e-mailt, aki szerint sokan vannak, többek között ő is). Úgy gondolom, hogy ez nem a történelemtanítás szegénységi bizonyítványa, hanem a kompromisszumkészségünké.

Hasonló végletes, makacs szembenállás övezi a Kádár kegyes vezető/gazember volt, a város/vidék fejlesztendő, a külföldi befektetők/magyar kisemberek részesüljenek előnyben, a jómód erény/a gazdagság bűn, a magyarnak lenni dicsőség/ciki, a nemzeti érdekképviselet/világpolgárság az igazi, a szabadság/rend legyen, a Nobel-díjas elméleti/használható gyakorlati oktatást akarunk, az adó mindig sok/sosem elég kérdéskört, és még sorolhatnám hosszan. Hankissnak igaza van: Magyarországot ki kell találni. Többször kifejtettem már, így most csak újból kijelentem, hogy a fenti ellentétpárok az ésszerű, gyakorlatias együttműködés szempontjából nem zárják ki egymást, a mindennapok során kezelhetők, és sürgősen kezelendők is. Fájdalmas nagy ügyeink nem az elméleti vagy/vagy, hanem a gyakorlati is/is terepén oldhatók meg.

Nem megemészteni, feldolgozni kell tehát a magyar történelmet, hanem kiegyezni végre a nagy kérdésekben: eldönteni, hogy akar-e az ország egyik fele közösen élni, együtt dolgozni a jólét érdekében a másik felével. Mivel (Belgiumtól eltérően) Magyarország nem felezhető el valamiféle praktikus és igazságos felosztással, a folyamatos antagonisztikus szembenállás csak hideg polgárháborút és szegénységet hozhat. A 2x2 józansága, a konstruktív szorgalom, a valódi tolerancia és sokszínűség viszont jólétet eredményez.

2011. január 23., vasárnap

Erőlogika helyett célorientált kormányzati logikát

Az erőlogika mozgatója az ellentmondást nem tűrő akarat. A Fidesz Orbán akaratáról szól, a kormány politikája a nép számára potenciálisan előnyös célok minden áron való végrehajtásáról. Az öreg néni át lesz menesztve a zebrán, akár akarja, akár nem. Az erőből nyomott politikával az a gond, hogy még a jól járó kedvezményezettek sem szoktak érte hálásak lenni.

Az orbáni alaptétel: nem lesz megszorítás. De hát rossz az államháztartás egyensúlya, és Brüsszel is keményen ragaszkodik a 3.8%-os hiányhoz. Sebaj, benyúljuk a magánnyugdíjpénztárakat.

Második tétel: a családoknak jól kell járniuk. De hát nincs annyi pluszbevétel, hogy ezt azonnal meg tudjuk valósítani. Sebaj, majd futja a nyugdíjpénztárakból. De hát erre kiabálni fog a független Költségvetési Tanács. Sebaj, kiiktatjuk a Költségvetési Tanácsot. De hát rossz gazdálkodásról kiabálnak majd a pénzügyi körök. Sebaj, elküldjük őket melegebb égtájra.

Harmadik tétel: keményen leszámolunk a korrupció baloldali változatával. De hát a jog és az alkotmány ezt ebben a formában nem teszi lehetővé. Sebaj, majd átírjuk az alkotmányt, átmenetileg felfüggesztjük a jogállamot.

Negyedik tétel: kiegyensúlyozott médiahelyzetet teremtünk. De hát nagyon vitatott beleszólni a kereskedelmi média életébe. Sebaj, akkor is megregulázzuk őket, majd helyükre tesszük a kritizálókat.

Ötödik tétel: a következő választást is a Fidesznek kell nyernie. De hát nem sikerült meggyőzni a népet, hogy a Fidesz-kormányzás összességében jó neki. Sebaj, majd feltüzeljük a híveinket, hogy ők győzködjék a népet. Aki nem ért egyet, az áruló. De hát még ez sem elég. Sebaj, akkor... (Biztosan maradt még ötlet ott, ahonnan az eddigiek jöttek.)

Így működik az erőlogika. Ha teljesen elszakad a valós lehetőségektől, akkor voluntarizmusnak vagy egyszerűen hübrisznek nevezzük. Az erőlogika bajnoka addig küzd, harcol, nyomul, amíg falnak nem ütközik - akkor elbukik. Nagy Sándor átvágja a gordiuszi csomót, óriási haditetteket visz végbe, de fiatalon hal meg, és halálával birodalma is széthullik.

Szerintem jóval eredményesebb a célorientált logika, melyet nevéből következően a kitűzött célok irányítanak. A célorientált logika úgy működik, mint a jó diplomácia tankönyvi példája: át kell vinni egy teli pezsgőspoharakkal megrakott tálcát a viharban hánykolódó hajó fedélzetének egyik feléről a másikra úgy, hogy a pezsgő ne löttyenjen ki. A jó diplomata jobbra sasszézik, balra táncol, oldalaz, ügyesen úgy billegteti a tálcát, hogy egyenesben maradjon. Az erőlogika diktálta egyenes vonalon haladva ugyanis sosem érne át a pezsgővel a túloldalra.

A célorientált kormányzati logika szerint az eredeti programból a lehető legtöbbet kell megvalósítani úgy, hogy az fenntartható maradjon, azaz a kormány kellő népszerűséget őrizzen meg az újrázáshoz. Újrázni a szavazatok minimum 50%-ának megszerzésével lehet. 2010-ben a Fidesz az első fordulóban 52,9%-ot kapott, azaz a minimumnál alig többet. A második forduló és a magyar választási rendszer eredményezte a kétharmados parlamenti többséget, amely messze meghaladja a tényleges társadalmi támogatottságát. A választók egy része nem is a Fideszre, hanem az MSZP ellen szavazott, és négy év kormányzás után valószínűleg ráun a polgári pártra, függetlenül a tényleges kormányzati eredményektől.

Célorientáltan kormányozni annyit jelent, hogy az eredményeket el kell adni, az intézkedéseket el kell fogadtatni, s közben sértődés helyett minden létező és kitalálható formai szabályt is be kell tartani. Orbánnak körül kéne néznie a maga teremtette csatatéren, fel kéne ismernie, hogy az őelőtte porcelánboltként működött, hogy Európában pillanatnyilag a békés együttműködés a fejlődés alapja. Erő helyett észre van szükség. Lenne mit végiggondolni, fejleszteni ezen a fronton.

2011. január 18., kedd

Azt mondd meg, drága Irén: mindez hol akad el?

Arról beszélgettünk K&K kollégámmal, hogy miért topog egy helyben a lakókörnyezetünk fejlesztése, miért nem tudunk járdákat építeni. Szerinte ez a nagypolitikától, a politikai hovatartozástól független kérdés, szerintem meg nem, csak áttételes a kapcsolat.

A településfejlesztés első akadálya, hogy az állam központosítja az önkormányzatokat megillető pénzeket. Az európai szubszidiaritás elve szerint minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten, az érintettek szintjén kell meghozni. Ebből decentralizált önkormányzati finanszírozás következik, azaz a helyben fizetett adók nagy többségét az önkormányzatnál kell hagyni. Magyarország éppen fordítva működik: a mindenkori kormány hűbérúri ajándékként kegyeskedik valami keveset visszacsorgatni az adókból, előnybe hozva a baráti önkormányzatokat. Most történelmi lehetőségünk van ezen változtatni: a kormány országos kétharmadához elsöprő önkormányzati többség is tartozik, ezért ebben a ciklusban nem jár nagy politikai veszéllyel a decentralizálás. Értelmiségiként a mi felelősségünk, hogy kellő nyomást gyakoroljunk a szubszidiaritás bevezetése, azaz az önkormányzati finanszírozás reformja érdekében.

A településfejlesztés második akadálya az állampolgári passzivitás. Minden fejlesztést egy felsőbb hatóságtól várunk, viszont nem szeretnénk annyit adózni, hogy legyen rá pénz. Ez a "fogjuk meg és vigyétek" hozzáállás demoralizál, fékezi a fejlődést, megnehezíti a közéleti nyomásgyakorlást. Itt ugyancsak történelmi lehetőségünk van a változtatásra: az EU most külső forrást ad a nemzeti fejlesztésre, a nyugati adófizetők pénzéből építhetünk, ha össze tudunk fogni a cél megvalósításáért. Ehhez a 2x2 józanságára van szükség a közéletben. A gumicsontok csócsálása helyett arról kell gondoskodnunk, hogy a mindennapok gyakorlatában működjenek a dolgok, hogy élhetővé váljon az ország, hogy a gyerekeinknek hosszabb-rövidebb külföldi látókörbővítés után legyen kedvük hazatérni.

2011. január 16., vasárnap

Hogyan kerüljük el a populizmust?

Sehogy. Minden kormány ciklusduplázásra törekszik, ennek része a népszerűségre kacsintás, azaz a populizmus. Ezzel a populizmussal ugyanúgy nincs semmi baj, mint azzal, ha egy párt, úgymond, a hatalmat akarja. Minden politikai párt a hatalmat akarja, sag schon.

A populizmus játékelméletileg újraválasztásra optimalizált változata feltételez egy nagy háttértervet (master plan), amit népszerűségi megfontolások szerint igazítgatnak, tuningolnak, illetve szavazatmaximalizálásra törekedve hajtanak végre.

A populizmus kerülendő változata az, amelyhez nem társul nagy háttérterv. Ott viszont nem a népszerűségre törekvés, hanem a koncepciótlanság a probléma. Kerülendő az a változat is, amikor van ugyan háttérterv, de a népszerűség megőrzése miatt egyáltalán nem hajtják végre. Tehát nem a populizmust kell kerülni, hanem a koncepciótlanságot és az önellentmondó végrehajtást.

T.A. kollégám a fentieket olvasva visszakérdezett: "A teljesen laikus emberek zsigeri reakcióit hogy lehet úgy figyelembe venni, hogy az ne vezessen a tömeg zsigei reakcióit követő népszerűségi politizáláshoz a helyes kormányzás helyett?"

Válaszom: a kérdés implicit módon azt állítja, hogy a helyes kormányzás alapértelmezetten megvalósul, és a zsigeri reakciók hátráltatják. Az én álláspontom eltér ettől; a helyes kormányzás nagyon nehéz feladat, Magyarországon első blikkre eddig csak Istvánnak és Mátyásnak sikerült, senki másnak. A számunkra megszokott helyeskormányzás-deficites helyzetben a zsigeri reakciók figyelembe vétele jó hatással járhat.

Helyes kormányzásnak azt nevezem, ami a teljes politikai közösség komplexen, hosszú távon mért jólétét és közérzetét jelentősen javítja, miközben hatékonyabbá és eredményesebbé teszi az állam működését. A zsigeri reakciók begyűjtésével és lekövetésével ezek közül a rövid távú közérzet javítható. Automatikusan nem javul a többi tényező, de automatikusan nem is romlik. Az értelmiség feladata kommentálni a rövid távú zsigeri közérzet és a többi tényező közötti potenciális ellentmondást. Ennek során józan ész használata nem nélkülözhető. A mai helyzetben pl. a zsigeri reakciók hatására vissza kéne vonni az alkotmánybarkácsolást, Schmitt Pál automatikus aláírásait, a nyugdíjpénztárak államosítását, a médiatörvényt, el kéne felejteni Isten alkotmányba foglalását -- vagy mérsékelt és szalonképes változatban eladni őket. Mindez jó irányba alakítaná a jelenlegi helyzetet.

Komoly értelmiségi vitát válthatna ki a három dobás törvény, a bankadó vagy a visszamenőleges 98%-os adó bevezetése, mert ezek népszerűek (zsigerileg okék), de értelmiségi szempontból aggályosak. Egy ilyen vita már csak azért is hasznos lenne, mert ráébresztené az értelmiséget, hogy mindössze a társadalom többségét kell véleményformálással maga mellé állítani, és nyert ügye van. Más szóval az értelmiségnek is populistává kell válnia, ha hatni akar a társadalomra.

Mi lesz az egészségügy, a nyugdíjrendszer, az önkormányzati finanszírozás átfogó reformjával? Ezek a reformok minimális előfeltételként két dolog egyikét igénylik: 1. a közvélemény többségének támogatását és/vagy 2. az ellenzék támogatását. Tévedés, hogy akár mindkettő hiányában is végrehajthatók. (Erőből bevezethetők ugyan, de nem fenntarthatóak.) Mivel a politikai marketing logikája szerint az ellenzék akkor sem mutathatja ki a reformokkal való egyetértését, ha történetesen egyetért velük, célravezetőbb a közvélemény többségének támogatását némi jól alkalmazott populizmussal elnyerni.

2011. január 11., kedd

Évértékelő

A Fidesz szempontjából 2010 egyfelől a sikeres rövid távú hatalomtechnikai manőverek, másfelől a végzetes közhangulat- és percepciókezelési hibák éve volt. A kormány a sorsfordítás utolsó percében vagy már azon is túl van. Ha tartja az eddigi irányt, a 4 évre tervezett meccset röpke 9 hónap után elvesztette. Ha bölcsen irányt vált, akkor csak Damoklész kardját kell a feje fölül elhárítania, és pár tucat magának postázott selyemzsinórtól kell megszabadulnia ahhoz, hogy ne bukjon. Eljött a kilógó lólábbal szembenézés pillanata.

Az év Fidesz-intézkedései részletesen.

1. január-április: a Fidesz keveset mond a választási kampányban, csak annyit sugall, hogy az előző kormánynál jobbat, szebbet alakít. Fényes győzelmet arat.

2. május-október: nem lesz megszorítás; Orbán hazafiasan visszaveri az IMF csapatát, elszántan csatázik az Európai Bizottság deficitlimitáló elvárásával, hogy belföldi népszerűségét megőrizze. Fényes győzelmet arat az önkormányzati választáson is.
Közben megkezdi hatalmi hátországának kiépítését, az első szarvashibák elkövetését. Sólyom László függetlenségét a baloldalon végig megkérdőjelezték, de utódjához képest az előző köztársasági elnök egyenesen a függetlenség mintaképévé válik, az őt leváltó kormány pedig erőszakos, voluntarista kurzus képében jelenik meg.
Az előző ciklus végkielégítéseinek visszamenőleges megadóztatása végett a kormány korlátozza az Alkotmánybíróság jogköreit. Ehhez barkácsolni kell az alkotmánnyal, ami hálószaggató dupla öngól. A visszamenőleges törvénykezés ugyanis egyetemes demokratikus tabu. Az alkotmány haszonelvű módosítgatása másfelől a megfontolt következetességnek is híján van, többek között lehetetlenné teszi a Fidesz által négy évvel korábban még demokratikus alapjogként alkalmazott népszavazásokat. A kormány jobboldali értelmiségi támogatottsága megroppan.
Az IMF megszorítási igényét visszaveri ugyan a kormány, de ez hamarosan az ország pénzügyi leminősítéséhez vezet.
Az alkotmány módosításának szándékát a közvélemény csak addig támogatja, amíg ki nem derül egy-két részlet. Az Istenre vonatkozó kitétel mögött nem áll többségi támogatás. A népre hivatkozó, de rá nem hallgató kormányzati magatartás tovább építi az erőszakos, voluntarista kormányimázst. Megjegyzendő, hogy a szakemberek egy pillanatig sem támogatták az alkotmánymódosítást, de a miniszterelnök rá se hederített az intelmeikre.
Orbán bátran csatázik a brüsszeli EU-Bizottsággal, ám veszít, továbbra is elvárás a 3,8%-os hiánycél. Róna Péter taktikai javaslatait Orbán elengedi a füle mellett, és a kormány pénzügyi vonalon kisvártatva megroppan. Az alkotmánybarkácsolás után ez a második nagy ütés.

3. október-december: a kormány váratlanul államosítja a kötelező magánnyugdíj-pénztárakat, és ezt megpróbálja nyugdíjvédelemként eladni, ám csapongó üzeneteivel komoly bizonytalanságot és felháborodást vált ki. A nagyképű kioktatások után lassanként derengeni kezd, hogy rendszertelen ötletelés zajlik a 3,8%-os hiánycél miatt, vélhetően az ország jövője kárára. E sorok szerzője is elemzést írt a nyugdíjvédelem lehetőségeiről, mígnem kiderült, hogy az ad hoc kommunikáció mögött mégsem átgondolt nyugdíjterv, hanem költségvetési vésztartalékolás áll.
A Médiahatóság létrejötte egy párt kezébe teszi a médiaszabályozást, ezért védhetetlen. A médiatörvényt az egész demokratikus világ támadja, és végezetül kiderülhet ugyan, hogy nem is a rendelkezésekkel, hanem az egypárti végrehajtással van a baj, de a kormány már soha nem tudja megmagyarázni, hogy ezt a kabátot csak félig lopta el, és azt sem úgy, hanem... Az alkotmánybarkácsolás és a deficitvereség után ez a harmadik, pókerarccal viselve is megrendítő erejű ütés.
Megjelenik az új személyijövedelemadó-szabályozás, amelyből kiderül, hogy a gyermekesek alig fizetnek majd jövedelemadót. Első pillantásra jó ötletnek látszik, a másodikra viszont már túl jónak ahhoz, hogy tartósan igaz legyen. Az államháztartás egyensúlyát egy év alatt aligha sikerül plusz bevételekkel megteremteni, a lyukat a nyugdíjpénztárak egyenlegével kellhet befoltozni, s mivel a kormány a Sólyom László által létrehozott pártatlan Költségvetési Tanács munkájára sem tart igényt, felmerül a gyanú, hogy év végén megpróbálja majd manipulálni a tényleges hiányadatokat.
A magyar EU-elnökség féléve a lehető legbaljósabban indul.

Összegezve: a Fidesz mindent elért a hatalom terén, de a közvéleményt maga ellen hergelte, saját választóit pedig jelentősen elbizonytalanította, elidegenítette magától. Annyi mélyütést kapott, hogy demokratikus magatartással szinte lehetetlen talpon maradnia, de a pontozásos vereséget még állva is alig kerülheti el.

Min kell változtatni a biztos bukás kivédéséhez?

1. Kommunikáció. A "nem fogjátok kitalálni, Viktornak ma reggel mi jutott eszébe" módszer helyett forduljanak szakemberhez. Kommunikálni előre, stratégia mentén, és nem utólag kapkodva kell. Az ellenzék is kommunikál, ezt ugyanúgy tekintetbe kell venni, mint a sakkban azt, hogy minden lépésünk után az ellenfél is léphet egy okosat. A demokratikus játéktér szabályai adottak, ismertek.

2. Felelősség. Az ad hoc ötletekért Orbán vállaljon felelősséget, kérjen értük bocsánatot. Ha nem képes rá, ha nem tud demokratikusan kormányozni, akkor "monnyon" le, mert szégyent hoz a szavazóira, és ezermilliárdokban mérhető kárt okoz az országnak.

3. A közvélemény bevonása a döntéselőkészítésbe. Az eddigi kormánydöntéseket takarítónők is meg tudták volna hozni, csak nekik feltűnt volna a hatalomnövelő győzelmek pürrhoszi jellege. Elodázhatatlan, hogy a kormány rendszeresen a saját támogatóihoz és független szakemberekhez forduljon tanácsért, majd azok szerint is cselekedjen. (Javaslom kellő rálátással és szakmai függetlenséggel rendelkező szakértők, többek között Róna Péter, Tölgyessy Péter, Stadler János, Török Gábor, továbbá a Professzorok Batthyány Köre azonnali bevonását.)

4. Empowerment. Nincs az a csodacsatár, aki egymaga megnyeri a foci VB-t. A labdát passzolni kell, a döntéseket delegálni kell, el kell várni a szakmai munkát, az ügyek érdemi kezelését. Ki kell nevelni 10-20 felső vezetőt, aki miniszterelnöknek is alkalmas.

5. Rálátás. Menet közben senki sem látja kívülről a terepet. Haladéktalanul laikus tanácsadó panelt kell létrehozni, amely közvetlen visszajelzést ad az egyes döntések választói fogadtatásáról, a kommunikáció működőképességéről.

6. Érzékenység. A következő választások sorsát az a percepció dönti majd el, amely a kormány döntései és azok ellenzéki/értelmiségi lereagálása nyomán formálódik a választók fejében. A szarvashibákra nem lehet legyinteni azzal, hogy "majd belátják, hogy ez jó nekik, vagy hozzászoknak, aztán abbahagyják a morgást". A Fidesz így persona non grata lesz a saját táborában (is), a következő választás után pedig az SZDSZ sorsára juthat.

7. Tényleg a nép az úr. Csábító lehet a népet akarata ellenére boldogítani, de 40 hónap múlva erről újra a nép dönt. Most még be lehet, és be is kell bizonyítani, hogy a nemzeti minimum/konzultáció/együttműködés/érdekképviselet nem szómágia, nem hatalomszerző blöff, hanem a bal- és jobboldali választók józan eszére, ötleteire, visszajelzésére nyitott törekvés. Az ország tele van jobbító szándékkal, Nobel-díjas intelligenciával és gondolatokkal. Célszerűtlen, sőt a nemzet érdekeivel ellentétes mindezt hatalomféltésből félretolni.

8. A játéktér optimális bejátszása. Az szja csökkentése helyes, de a magasabb kategóriában minden gond nélkül lehetne 18, a legmagasabb kategóriában pedig 20%-os adót szedni. Ez nem veszélyeztetné az adócsökkentés kommunikációját, de csökkentené a költségvetés várható hiányát. A magasabb jövedelmi kategóriákban indokolatlan a családi pótlékot megtartani, a megszüntetéséből viszont kommunikációs előnyt lehetne kovácsolni. A többi intézkedési területre is igaz, hogy az ökör következetessége helyett praktikus optimumra kellene törekedni.

7. Geopolitikai realitásérzék. Magyarország nem nagyhatalom, nem ipari ország, nem pénzügyi központ, nem rendelkezik régi demokratikus hagyományokkal, bevett adómorállal, egységes erkölcsi meggyőződéssel, a jót jóként értékelő sikerorientált gondolkodással. Szarvashiba az előbbieket feltételezve kormányozni.

8. Józan ész és belátás. Milosevics legyintett a NATO bombázóira, Szaddam nagy leckéztetést ígért az amerikai hadseregnek. A Fidesz is kellemetlen meglepetéseknek teszi ki magát, ha dacosan szembemegy a realitásokkal.

2011. január 10., hétfő

Fantáziám kalandozó, te vagy talán az üstfoltozó...

A Szeretni bolondulásig című film betétdalának fenti átiratával jelzem: megfejtettem a kormány magánnyugdíjpénztár-benyúlásának valódi okát. Az adócsökkentés akkora potenciális likat üt államháztartásunk üstjén, hogy készenlétben kell tartani a rá való foltot. Ha bejön a vak és merő húzás, mi leszünk az ugar uralkodói; ha nem, akkor nekünk megint Mohács kellett. Ennyi erővel az ügetőre is járhatnánk. A malacperselyből kirázott 3000 milliárd persze elég lesz egy-két évre, ám e pesszimális forgatókönyvben (az előző 8 évből unalomig ismert módon) feléljük a jövőt. Holott a baloldalt sárba döngölő kormányváltás éppen az élhető jövő reményében történt.

A kormány az illegitimitás határán tántorog. A választások előtt elmulasztotta részletesen kibontani a "valóság módra" készült rántott szelet minden panírrétegét, így adódhatott, hogy a lassan láthatóvá váló apró betűs részeket olvasva kell rácsodálkoznunk: van jobboldali kormányzati alternatíva, csak 1. nem alkotmányos; 2. nem demokratikus; 3. nem működőképes; 4. nem szalonképes; 5. nemzetközileg és kritikailag vállalhatatlan 6. még egy pártatlan költségvetési tanács is útját állná a végrehajtásának. Őszödiesen: ezt jól elböszmélkedték nekünk. Folytatnám, de előbb megyek, iszom egy kis Tokajit, aztán felőlem akár az FT is jöhet.

Felelős közéleti gondolkodóként sietek hozzátenni, hogy számomra nem a kormány hovatartozása vagy retorikája, hanem az ország és a határon túli magyar közösség egészének jóléte a sine qua non, és morcos vagyok, mert ez pillanatnyilag hazárdjátékos kezekben van. Szíveskedjenek az urak saját eszcájggal hazardírozni - első körben a villájuk legyen a tét! Szomorú, ha egy ország csak a között választhat, hogy vagyonát az elegáns nottinghami bíró orozza el snájdigul, vagy a megkergült Robin Hood viszi nemzetközi Texas Hold'em bajnokságra. Továbbra is meggyőződésem, hogy van épeszű középút, de azon csak önmegtartóztató gumicsontdiéta után, 2x2 alapú összefogással, GDP-fókuszú együttműködéssel járhatunk.

Jó darab, rossz darab, jó könyv

Tegnap láttam a Pesti Színházban Kern Andrással A kellékes c. darabot (Streulból szabadon átdolgozta Parti Nagy Lajos). Nagyon jó a mű, az előadás pazar, Kern elképesztően nagyot alakít. Megérdemelte a tízperces vastapsot.

Egy hete ócska darabot is láttam (az I. felvonás végéig) a Nemzetiben. Jó estét nyár, jó estét szerelem volt eredetileg, a mai változatot csak annak csúfolják. Átalakult a történet, másról szól, mások a szereplők, mások a fordulatok, és dramaturgiailag semmi sincs benne a helyén. Megrázó élmény volt, szerencsére a ruhatár működött a szünetben. Ha jót akarsz ... vegyél inkább GP elemet.

Elég jó az Expander c. kötet, amit karácsonyra kaptam. Az Alexandra kiadó alighanem felkérte a Dragomán-Háy-Parti-Tóth kvartettet, hogy jó pénzért rittyentsenek már valami tematikusat az ünnepre, és ők vállalkoztak rá. Nagyon színvonalas, élvezetes írások születtek. Bár minden bértollnokunk így tudna írni.

Miért nem tudunk megegyezni a média szabályozásáról?

Azért, mert az ország közvéleménye még mindig megosztott, és kimondatlan szándékoktól terhelt. A jobboldal viktoriánus médiát szeretne, amelyben a jobboldal számára fontos ügyek természetesen nyíltan tárgyalhatók, és amelyben a baloldal társadalmi súlya szerint szerepel - azaz visszaszorul; a baloldal ellenben freudista médiát szeretne, amelyben a baloldali témák dominálnak, a jobboldali témák meg tök véletlenül - független, objektív alapon - rendre szalonképtelenek.

Magyarán a médiapolitika az ország egészéhez hasonlóan harci terep, csak a harcászati célok nincsenek kimondva. A közvélemény belefásult a csatározásba, ezért kap örömmel a fedőtervnek igencsak átlátszó, gumicsontnak annál alkalmasabb viktoriánus-freudista szembeálláson. Tudod, melyik Magyarország legolvasottabb napilapja?

A Blikk. Háromszor annyian olvassák, mint a Népszabadságot, négyszer annyian, mint a Magyar Nemzetet. Ez sokat elárul a közvélemény tájékozottságáról, közügyek iránti elkötelezettségéről. Hogy érthető legyek: a közéleti napilapok a híranyag közé kevernek némi kis színest, a Blikk pedig a kis színesek közé kever némi híranyagot.

Egyetlen fejlett demokráciában sincs folyamatosan vállveregetős-puszipajtáskodó kirakatbéke, de minden fejlett demokráciára jellemző, hogy a társadalom működésének alapjai annyira maguktól értetődőek, hogy nem kell őket törvénybe foglalni, mert jobbra-balra elfogadottak, önként vállaltak és betartottak. (Belgiumban, Luxemburgban, Franciaországban, Németországban jártomban sosem hallottam még a Tilos Rádióhoz hasonlót, holott lehet, hogy a médiatörvény ott nem tiltja kifejezetten a működését. Vagy igény nincs rá, vagy - mondjuk - a zöldségpiaci rendtartás alapján nem kap engedélyt. Persze lehet, hogy maximális titoktartás mellett működik, és senki nem tud róla.) A saját jólétünk és egy kis várva várt közéleti wellness fíling érdekében ki kéne találnunk a közös alapokat, aztán párt- és kormányfüggetlenül tiszteletben kéne tartanunk őket.