2013. március 27., szerda

Laikus töprengés Húsvét előtt

Amennyi vita övezi azt a kérdést, hogy Jézus-e a Megváltó, annyira kevés szó esik arról, mi a megváltás, és kell-e nekünk egyáltalán. Mintha azon vitáznánk, hogy az ESP vagy a VSA-e az üdvözítő menetstabilizáló rendszer, és egy szót sem szólnánk arról, miért ülünk autóba, mire jó nekünk az autózás mint olyan, amikor gyalog vagy biciklivel is járhatnánk. Húsvét közeledtével érdemes elgondolkodni a megváltás fogalmán.

Megváltás: kiváltás a szolgaságból/rabságból. Hát rabok vagyunk? Szolgák lennénk? Esetleg rabszolgák, és észre sem vesszük? Az ószövetségi teremtéstörténet szerint Ádám és Éva engedetlensége miatt büntetés sújt minden embert, miattuk véges a földi életünk, miattuk lesnek ránk ragadozók, mérges kígyók, járványok és betegségek, miattuk kell "homlokunk verejtékével" megdolgoznunk a betevő falatért. Pedig az élet tökéletes lehetne, ha folyamatosan engedelmeskednénk Istennek, és nem térnénk le állandóan az általa mutatott útról.

Álljunk meg egy pillanatra! Ez az ókori zsidó világkép, Mózes I. könyve írja le. Komolyan gondoljuk, hogy még mindig irányadó, a 21. században? A zsidók közül is sokan vélik úgy, hogy ez egyszerű mese: Mózes, leánykori nevén Benedek Elek, élénk fantáziájú ember volt, nem kell őt komolyabban venni, mint egy másik ókori szerző Odüsszeusz-sztoriját a szirénekkel. Ám ha a teremtéstörténet merő kitaláció, akkor lennie kell jobb alternatív magyarázatnak az emberi létállapotra, öregségre, betegségre, halálra. Alaposan körülnézve nem találunk ilyet. Hihetnénk például, hogy Napisten kegyéből élünk, és létünk a halál után láthatatlanul csordogál tovább a megszokott mederben -- vigyünk egy nagy fazék töltött káposztát a sírba, az sokáig eláll, legalább két hétig ehetjük a szellemegzisztenciában. Ez 21. századibb Mózesnél? Hihetnénk azt is, hogy életünk bűn-erény mérlege alapján alacsonyabb vagy magasabb létformában születünk újra, ganajtúróként vagy félbuddhaként. Ez semmivel sem hihetőbb, viszont sokkal bonyolultabb a mózesi változatnál. Hihetnénk azt is, hogy a lét után a nemlét van, pontosabban nincs, és ennyi. Íme a legegyszerűbb magyarázat mindenre: csak! Ezt a magyarázatot azonban az ember nem fogadja el -- elvileg lehetséges kivétel, de én még nem találkoztam ilyen emberrel, hiszem, ha látom. Mózes teremtéstörténete akár allegóriaként is felfogható, de nincs nála jobb, logikusabb, rendezettebb, értelmesebb, elfogadhatóbb. Tetszik vagy sem, a zsidó-keresztény kultúrkörben élő 21. századi ember továbbra is a Mózes I. könyvében szereplő ókori zsidó világképben hisz. (Előbb-utóbb új mozgalom indul majd "Mózes is pártus herceg volt" jelszóval, de annyi baj legyen.)

Ha elfogadtuk az ókori zsidó világ- és emberfelfogást, akkor a következő lépésben elfogadhatjuk, hogy az emberi léthelyzet javításának módja a "megváltás", vagyis az Istennel szembeni engedetlenség által ketrecbe zárt, a "bűn" szolgaságába állt ember megszabadítása ebből a tökéletlen állapotból. Kötelező elfogadni a megváltást? Dehogy. Bárki maradhat tökéletlen, az kevésbé stresszes, legalábbis bizonyos határok között. Csak az a gond, hogy aki a tökéletlenség mellett dönt, az logikusan nem akar határok között maradni. Ha akarna, akkor a tökéletesedés mellett döntene. A tökéletlenségnek nincs ésszerű korlátja, és mivel a korlátok nélkül élő ember nem csak magára hat, kellemetlenné válik az embertársak számára. Egyfelől tehát az emberiség közös érdeke, hogy az egyén akarjon tökéletesedni, másfelől az egyén életében is kakukktojás a nemleges döntés, hiszen az élet minden mozzanata a tökéletesedésről szól: születésünktől kezdve ügyesedünk, járni és beszélni tanulunk, egyre rendszerezettebben gondolkodunk, egyre többet tudunk. A művészi vagy szakmai kiteljesedés szintén a tökéletesedésről szól. Nem logikus, hogy az életünket átható sokféle tökéletesedés mellett egyszer csak szeszélyesen nemet mondjunk a tökéletesedés végső, ókori zsidó világkép szerinti formájára.

A tökéletesedési mozgalom nem Jézussal, hanem Ábrahámmal kezdődött. Mózes I. könyvéből tudhatjuk, hogy Isten szövetséget köt Ábrahámmal: Ábrahám hisz és engedelmeskedik, cserébe Isten  nagy néppé teszi az utódait. Az engedelmesség közelebb visz Istenhez, boldogabbá, kiteljesedettebbé, tökéletesebbé teszi az életet. Ábrahám istenfélő életvitele nyomán kialakul egy erkölcsi hagyomány, amely sikert és boldogságot hoz a szabálykövetőknek, amíg és amilyen mértékben betartják az egyezséget. Az Istentől elfordulók magukat büntetik: babiloni, majd egyiptomi fogságba, végül római uralom alá kerülnek. Egyiptomból Mózes vezeti ki a népet, amely minden évben megünnepli a szabadulást: a pészah, a közhiedelemmel ellentétben, szó szerint nem a "kovásztalan kenyér ünnepe", hanem az "elkerülés"-é. Isten megparancsolta a szolgaságból szabadulni vágyó népnek, hogy minden család áldozzon fel egy hibátlan fiatal kost, és a vérével kenje be az ajtófélfát, hogy megmeneküljön az egyiptomi elsőszülötteket megölő tizedik csapástól. A bárány vérével kent ajtó láttán Isten továbbhaladt, kihagyta a jelölt házat, így a zsidó családok elsőszülöttei megmenekültek. Pészahkor ezt az elkerülést ünneplik.

A Messiás Jézus szándékosan időzíti pészah idejére a halálát: így jelzi a zsidó hagyományba illeszkedő, szimbolikus módon, hogy nincs szükség több élő áldozatra, ő egyszer és mindenkorra megmentette a zsidókat, megszabadította őket az engedetlenség rabságából, vérével végérvényesen megadta nekik az örök élet lehetőségét. Az utolsó vacsorán (ez a zsidó széder estéje) kenyérrel és borral kínálja tanítványait,  mondván, a kenyér az ő teste, a bor az ő vére, és meghagyja nekik, hogy ezzel a rítussal emlékezzenek meg róla.

A terv világos, de váratlan fordulat következik be. Jézus szándéka szerint a zsidóknak el kellett volna fogadniuk az ő áldozatát, és követniük kellett volna a tanítását, ők azonban másféle Messiásra vártak. A rabbinikus hagyomány szerint a Messiás egy földi király, aki felszabadítja az idegen uralom alól, és az egész emberiség uralkodójává teszi a zsidó népet. Jézus három évig tartó tanító körútja arról szól, hogy ez az elvárás elbizakodott és téves, a Messiás nem "önök kérték" típusú, hanem olyan, amilyet Isten küld, akár tetszik a vallási vezetésnek, akár nem. Isten szövetsége nem kívánságműsor, a feltételeket ugyanis Ő szabja, a nép dolga az engedelmesség. Ábrahám engedelmes volt, Keresztelő János kortársai -- ezen belül is a vallási-tudományos elit -- viszont nem. Jézus kereszthalála után a zsidók egy része elfogadja őt Messiásnak, ám a többiek azóta is várják az általuk elképzelt alakban, győzedelmes földi királyként. Sokáig feszült viták zajlanak a két csoport között, majd mintegy ötven évvel később a "zsidók" hivatalosan kiközösítik a "názáreti követőit", akik messiáskövető (görögül: krisztoszkövető) néven új közösséget hoznak létre. Jézusra emlékezve megosztják egymással a kovásztalan kenyeret és a bort, és pészah idején "Húsvét" néven immár a zsidó Messiás eljövetelét, kereszthalálát és feltámadását, valamint a benne hívőknek és tanítását megtartóknak ígért örök boldogság lehetőségét ünneplik.

Húsvétra készülődve a 21. század embere elgondolkodhat egyfelől azon, hogyan tojhat csokitojást az elevenszülő nyúl, és vajon az Istennel (ó)szövetséget kötő Ábrahám is pártus herceg volt-e; másfelől azon, hogy személy szerint mit jelent számára az ókori zsidó világkép szimbolikus és tényleges beteljesedése, az örök élet örömhíre, és a hitben-cselekedetben tökéletesedés mint az örök boldogság felé vezető út.

2013. március 26., kedd

A nemzeti és a progresszív brigád

Vajon melyik nyerne egy munkaversenyben?

A nemzeti brigád elvárja tagjaitól, hogy együtt, közös célokért dolgozzanak. Aki erre nem hajlandó, az kizárja magát ebből a brigádból. Külső nézőpontból a nemzeti brigádot akár kirekesztőnek is nevezhetnénk, ha figyelmen kívül hagynánk, hogy súlyos esetektől eltekintve önkirekesztés történik. Belső nézetben ésszerű összetartásnak nevezhetjük ezt a viselkedést, amely a miénken kívül minden európai nemzetre jellemző. A cél összehangolt munkával közös eredményeket elérni. Te döntöd el, hogy a cseh, a lett vagy milyen nevű nemzeti brigádba lépsz be, de a cseh brigádban csak cseh célokért dolgozhatsz. Akinek nem tetszik ez a működési mód, kereshet magának másik brigádot, például az alábbit.

A progresszív brigád nem vár egyetértést és közösséget a tagjaitól. Senkit nem tesz ki azért, mert egyéni megközelítésben dolgozik, vagy éppen "dolgozik". Külső nézőpontból ez a brigád befogadó, belső nézetben viszont ésszerűtlenül széttartó. Egyetlen okból lehet innen kikerülni: ha közösséget képzelsz az individuumok összessége helyett, ha nem átallsz elvárásokat támasztani nem létező közös célok érdekében. Valójában egy a cél: akadályozni a nemzeti brigád munkáját.

Elméletben az "emberiség" elnevezésű brigádba is beléphetnél, ha létezne ilyen brigád. A valóságban csak különböző nyelvek, kultúrák, nemzetek közül választhatsz, és nem választhatod a "globális nyelv", az "egyenkultúra" vagy a "nemzet nélküli nemzet" kategóriát, ahogy az építőanyag-áruházban sem kérhetsz tíz darab nyílászárót, hanem meg kell mondanod, milyen típusú és méretű ajtót vagy ablakot akarsz. Igaz, hogy statisztikai értelemben az "átlagembernek" egy melle és egy heréje van, de hiába csatlakoznál lelkesen, ilyen emberekből álló brigádot nem találsz.

Nem kérdés, hogy ha teljesítményről van szó, a nemzeti brigád kenterbe veri a progresszívet, viszont az sem kérdés, hogy utóbbi jobb hangulatban produkálja a nulla teljesítményt, így csábító lehet azok számára, akik nem dolgozni, hanem jólérezni szeretnének -- míg fizetéskor el nem jön a szembenézés pillanata. GDP-t a nemzeti brigád termel, a progresszív brigád meg igyekszik kiénekelni a szájából a sajtot.

2013. március 25., hétfő

Haza és/vagy haladás?

Rendszeresen vitába keveredem a progressziv.blog.hu kommentelőivel, akik úgy vélekednek, hogy a haza elavult fogalom, a haladás ma a szabad kereskedelem kiterjesztésében és a felvilágosodás nézeteinek érvényre juttatásában rejlik. Az egyén legyen minél szabadabb, jogai mellett ne nehezedjenek rá kötelezettségek, a közösség ne fogalmazzon meg vele szemben elvárásokat, ne avatkozzon a "magán"ügyeibe, a demokrácia szavatolja az állam ilyetén működését, a jogállamiság pedig biztosítsa, hogy az egyén bírói úton is kikényszeríthesse jogai érvényesülését, illetve kötelességei érvénytelenítését. Ebből természetes módon következik, hogy vissza kell szorulnia az erkölcsről, a közérdekről, a közjóról való gondolkodásnak, az ezeket hangsúlyozó egyháznak, a közös cselekvésnek, és minden olyan közösségi formának, amely nyomást gyakorolhat az egyénre. Szerintem ez nem haladás, hanem visszalépés, mert a jólét ellen hat, politikai értelemben pedig öngyilkosság.

Az egyén függetlensége addig növelendő, amíg egyensúlyi állapot alakul ki a közösség érdekeivel. Ahol az egyén viszonylag független, és önként a közösség szempontjai szerint dolgozik, ott jólét és boldogság van. Ahol az állam elnyomja az egyént, ott többnyire nincs jólét, és a szabadság iránti vágy előbb-utóbb forradalmat robbant ki. Ahol az egyén elnyomja a közösséget, és függetlenségével visszaélve a közösségi szempontok ellen dolgozik, ott pedig ... Magyarország van. Ilyen helyzetben őrültség az egyén számára még több szabadságot, még nagyobb függetlenséget igényelni, mert innen egyenes út vezet a szegénység, az államcsőd, a gazdasági függés és az adósrabszolgaság felé.

A választó nem igazán mérlegel átfogó szempontokat, de ha egyszer megérzi, hogy  a közösségi összefogás erőt ad, és ez az erő növeli a jólétet, akkor ettől kezdve úgy fogja fel a választások tétjét, hogy egyik oldalon a látszatszabadság és szegénység, a másik oldalon pedig az ésszerű mértékű szabadság és a jólét áll. Hiába utazhatsz, vásárolhatsz, élhetsz a legnagyobb szabadságban, ha nincs pénzed, hogy kihasználd a lehetőségeket. Ahol a közösség az összetartozás érzését adja, és megfékezi a közérdek ellen dolgozókat, ott az együtt végzett munka több jövedelmet eredményez, tehát a kevesebb elvi lehetőség a gyakorlatban többet ér, nagyobb tényleges egyéni szabadsághoz vezet. Az egyént a közösség ellen kijátszó politikai erőknek innentől kezdve nincs esélyük, akkor nyernek legközelebb választást, ha el tudják hitetni a szavazóval, hogy nem a gyakorlati jólét, hanem az elvi szabadság számít. Észérvekkel soha nem lehet ilyen meggyőződést kialakítani, marad tehát az érzelmi manipuláció -- csakhogy közösséghez tartozni erősebb és pozitívabb érzelem, mint individuumként összefogni a közösség ellen, így a manipuláció is hatástalan marad.

A reformkorban egybeesett a haza és a haladás, ma mintha ellentmondanának egymásnak. Szerintem nincs közöttük ellentét, csak a baloldal által kiforgatott "progresszió" fogalma bizonyult hamisnak és működésképtelennek. Ha a haladást úgy értelmezzük, hogy a tényleges helyzethez képest jobbat teremteni, akkor ma Magyarországon a Fidesz képviseli a haladást, a baloldal pedig az internacionalista múlthoz, az eladósodottsághoz és a szegénységhez való visszatérést nevezi "progresszió"-nak. Tanulság: a haza tényleg nem lehet ellenzékben, ehhez az axiómához a létező baloldalnak is alkalmazkodnia kell. A hazáért dolgozó pártokat nem lehet legyőzni, csak csatlakozni lehet hozzájuk.*

*Angol közmondás: If you can't beat them, join them.

2013. március 23., szombat

Hol marad a szembenézés?

Az Európai Parlament brüsszeli épületének földszintjén vándorkiállítás állít emléket a nácizmus/kommunizmus áldozatainak. A statisztikai adatok között szerepel, melyik országban hány embert ítéltek el 1945 után a II. világháborúban elkövetett bűntettekért. Meglepő különbségeket találunk.

Szlovénia: 7 (népesség: 2,05 millió)
Litvánia: 1000 (népesség: 3 millió)
Hollandia: 1400 (16,7 millió)
Románia: 1714 (19 millió)
Lengyelország: 4000 (38,5 millió)
Németország: 6656 (82,3 millió)
Szlovákia: 8962 (5,4 millió)
Magyarország: 26997 (9,9 millió)
Csehország: 30142 (10,5 millió)
Lettország: 32000 (1,3 millió)
Észtország: 35000 (1,2 millió)

A számok némi magyarázatra szorulnak. Az észtek és lettek esetében -- megfelelő nyilvántartás hiányában -- nem különíthető el, hogy a szovjet hatóságok kit ítéltek el tényleges háborús cselekményekért, és kit csak úgy, a megszállás keretében. Ez magyarázza a népességhez képest kiugróan magas arányokat. A cseheknél az elítéltek zömmel szudétanémetek voltak, akik a szomszédság miatt a nácik természetes szövetségeseinek számítottak: a cseh főnácik között elsősorban németeket találunk. Magyarország esetében az elítéltek kiugróan magas számát nem magyarázza sem szovjet megszállás (1945 után még nem volt diktatúra), sem etnikai jellegzetesség, a magyar főnácik  magyarok voltak. A 185 ezer német nemzetiségi kitelepítése kollektív bűnösség alapján történt, nem kellett hozzá egyéni ítélet, így ez nem is szerepel a számokban. A II. világháború után elítéltek zöme a többségi nemzethez tartozott, mint a németeknél-hollandoknál-lengyeleknél.

A német igazságszolgáltatáshoz képest Magyarország a népesség arányában kb. 15-ször szigorúbb számonkérést végzett, Lengyelországhoz képest 28-szor, Hollandiához képest 30-szor annyi embert vont felelősségre háborús cselekményekért. A magyar hatóságok igen alapos munkát végeztek, a számok alapján indokolatlanul alaposat. Európai összevetésben aránytalanul súlyos büntetésben részesítették a magyar állampolgárokat. A köztudatban mégis az él, hogy a "szembenézés" nem történt meg. Az adatok szerint éppen fordítva történt, szembenézni már csak azzal kell, hogy a magyar történelem vonatkozó részét befeketítették, a magyarok bűnösségét eltúlozták, az aránytalan felelősségre vonást eltitkolták. Mindez azért történt, hogy "merjünk kicsik lenni"?

2013. március 22., péntek

Mit tanítsunk nyelvtanból

Kevesebb helyesírást és szófaj-meghatározást, ellenben több mondatértelmezést és szövegértést.

Nem szükséges (és nem is lehetséges) eldönteni, hogy az "Amint meglátták, lelkesen integetni kezdtek." mondatban a lelkesen mód- vagy állapothatározó-e. Nem kellene akadémiai bizottságnak afféle leleményeket gyártania, hogy "elöl lévő", de  "az orra elől". Nyugodtan lazíthatnánk néhány szó helyesírásán, megengedve variációkat: a szembetűnik szót lehessen akár egybe-, akár különírni, az együtt érez kifejezést viszont lehessen akár külön, akár egybe írni, mert a vonatkozó indokok mondvacsináltak (ha úgy tetszik, mondva csináltak). Örülnünk kellene, hogy a magyar nyelv helyesírása viszonylag egyszerű, és nem bonyolítani pótcselekvésként.

Sokkal fontosabb lenne, hogy megértsünk egy ilyen mondatot.
"7. § (1) E rendeletben meghatározott technikai jellegű előírásoknak nem kell megfelelniük az olyan élelmiszereknek, amelyeket az Európai Unió valamely tagállamában vagy Törökországban állítottak elő, illetve hoztak forgalomba, vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely EFTA-államban állítottak elő, az ott irányadó előírásoknak megfelelően, feltéve, hogy e rendeletben meghatározottal egyenértékű védelmet nyújtanak." (Rendelet az élelmiszer-jelölésekről)

Vagy ha nem értjük, nyelvtani ismereteink birtokában ki kellene jelentenünk, hogy a mondat zavaros, és -- pár ezer oldal egyéb jogszabállyal együtt -- egyszerűbb, közérthető formába kellene tudnunk önteni.

Cikkek sokaságát kellene elemezni, hogy értsük, amit látunk-hallunk-olvasunk. Jobbra-balra nézve bőven találunk elemeznivalót.

1. "Ki hibázott a közszolgálati médiánál?
Vizsgálatot kért az MSZP annak feltárására, hogy a közszolgálati médiumok miért nem tájékoztatták megfelelően a lakosságot a március 14-i közlekedési katasztrófa idején. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és három szocialista képviselő: Lendvai Ildikó, az emberi jogi bizottság tagja, Mandur László, a kulturális és sajtóbizottság tagja és Simon Gábor, a fogyasztóvédelmi bizottság elnöke közérdekű beadvánnyal fordult Szalai Annamáriához, a Médiatanács elnökéhez, és panaszt nyújtott be Bodonovich Jenő médiabiztoshoz.

A szocialista politikusok kifogásolják, hogy a közszolgálati média nem sugárzott rendkívüli híradásokat, nem szakította meg a műsort, nem adott útvonalakra lebontott tájékoztatást, és nem alkalmazta az úgynevezett scrollcsíkot, a műsorok alatt futó információs sávot. Óránkénti híradásokat csak március 15-én adtak, miután már a bajbajutottak többsége az egész éjszakát az utakon töltötte, és az éjszaka folyamán szinte egyetlen kapcsolatuk lehetett volna az autórádiókon fogható adás." (Forrás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=632026)

- A panasz jogos lehet, de logikátlan a szöveget a bajban rekedt rádióhallgatókkal zárni, ők aligha hallották volna a műsorok alatt futó információs sávot. Az sem valószínű, hogy a rádió rendkívüli adásából szerettek volna értesülni, pontosan melyik út melyik szakaszán vesztegelnek a hóban -- ezzel ugyanis tisztában voltak.

2. "Titkos marad-e a teljes akta?
Pintér Sándor a napokban megkapta azt a jelentést, amelyet az általa felkért testület készített az úgynevezett Laborc–Portik-ügyről, vagyis a polgári elhárítás volt főigazgatójának és az olajmaffiózóként elhíresült férfi kapcsolatának nemzetbiztonsági vonatkozásairól – értesült a Magyar Nemzet.

Elkészült az a jelentés, amelyet a Gálszécsy András volt titokminiszer vezette nemzetbiztonsági munkacsoport készített a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, Laborc Sándor és a kilencvenes évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója között elhangzott beszélgetések nyilvánosságáról. A lap értesülései szerint a dokumentumot megkapta Pintér Sándor belügyminiszter is, aki február 12-én döntött a testület létrehozásáról.

Az Antall-kormány egykori titokminisztere által irányított munkacsoportban Pintér Sándor felkérésére részt vett a történeti levéltár szakértője, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a tárca kijelölt munkatársa is. Feladata szerint a testület arról foglalt állást, hogy a nemzetbiztonsági érdekek megsértése nélkül mi hozható nyilvánosságra azon beszélgetések jegyzőkönyveiből, amelyek a Portik és Laborc között elhangzott egyeztetések leiratait tartalmazzák. A huszonkilenc évre titkosított dokumentumokról készült állásfoglalással kapcsolatos kérdéseinkre a minisztérium mára ígért választ.

A Magyar Nemzet cikksorozatban számolt be arról, hogy Laborc Sándor 2007-ben és 2008-ban legalább két alkalommal egy budai nyilvános helyen nem a hivatali tevékenységével összefüggésben egyeztetett Portikkal, akit júniusban három, a kilencvenes években történt leszámolásos bűncselekménnyel összefüggésben helyeztek rács mögé." (Forrás: http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/titkos-marad-e-a-teljes-akta-1146405)

- Az olvasó kedvéért kéretik lineáris sorrendbe rakni a ki?, mikor?, mit?, hol?, hogyan? és miért? kérdésekre felelő információkat. A híranyag ne legyen kirakós játék, sem pedig megfejtendő találós kérdés.

3. "Támogatott hitelek
Amennyiben valaki a „félszocpol” mellé hitelt is venne fel, akkor erre államilag támogatott lehetőségek közül is választhat majd. A vásárláshoz igényelhető hitel összegét kormányrendelet szabályozza. Ennek értelmében a bank által folyósítható hitel összege nem lehet több mint a forgalmi érték (vételár) 80 százaléka. Természetesen ez a finanszírozási arány csak megfelelő jövedelmet és pozitív banki hitelbírálatot feltételezve érhető el.

Egy 60 m2-es lakás esetén például egy 2 gyermekes család 800 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet a vásárláshoz, ha az ingatlan energetikai minősítése alapszintű. Az átlagos budapesti tégla építésű lakásárakat figyelembe véve ez a vételár mintegy 5 százaléka; egy vidéki, megyeszékhelyi tégla lakás esetén is kevesebb, mint 10 százalékot jelent. Észak- és Kelet-Magyarországon egy ekkora alapterületű panellakást már 7,5 millió forint körül is meg lehet vásárolni. Ha figyelembe vesszük, a bankok által kihelyezhető hitelek felső határát, akkor akár 6-700 ezer forint saját erő is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki egy használt  panellakást vásárolhasson.

A szakértő szerint 3 gyermek és nagyobb alapterületű lakások esetén az arány kicsit ugyan javul, de a nagyobb alapterületű lakások esetén azt is figyelembe kell venni, hogy az államilag támogatott lakáshitel csak 20 millió forintos vételár és 10 millió forintos hitelösszegig kérhető." Forrás: http://index.hu/gazdasag/2013/03/22/szocp/)

- Közgazdászoknak vagy lakásvásárlóknak készült ez a cikk? Érdemes lenne olyan változatban megírni, hogy az általános iskolát végzett olvasók legalább 90%-a elsőre megértse.

4. "Csak az autógyárak húzzák a magyar gazdaságot
Húznak az autógyárak, esik vissza minden más – januárban nem sikerült talpra állnia az iparnak. A termelés az előző évinél 1,4 százalékkal kisebb, a decemberinél azonban 2,9 százalékkal nagyobb.

Januárban az ipari termelés 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és 2,9 százalékkal haladta meg a decemberit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A 12 hónapra visszatekintő ipari termelési index tavaly szeptember óta esik, tavaly június óta minden egyes hónapban egyre kevesebb terméket állított elő a hazai ipar: e tekintetben viszont a január fordulópont is lehetne.

A termelést az autógyártás húzza: a járműgyártási ágazat termelése 16,8 százalékkal emelkedett, a járműexport 18,5 százalékkal bővült a tavaly januárihoz képest. Az Audi, a Mercedes, a Suzuki és az Opel gyárainak növekedése azonban alig tudta ellensúlyozni a kivonuló mobiltelefon-gyártók, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás visszaesését: ez a területen az export és a termelés is 17 százalékkal esett vissza. Az indexet lefelé húzta, hogy az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) termelése 2,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel ezelőtt.

2013 januárjában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül mindössze ötben bővült a termelés, a járműgyártáson kívül jelentősen gyorsult a növekedés üteme a közepes súlyú vegyi anyag, termék gyártásában: a termelés volumene kiugróan, 20,7 százalékkal emelkedett, főként a műanyag-alapanyaggyártás szakágazatnak köszönhetően.

Kedvezőtlen fejlemény viszont, hogy 2013 januárjában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 3,2 százalékkal visszaesett 2012 azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 4,4 százalékkal csökkentek, míg az új belföldi rendelések 7,8 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány viszont – egy korábbi, nagyobb megrendelésnek köszönhetően – 37,8 százalékkal emelkedett.

Romlott a hatékonyság, januárban az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 1,8 százalékkal csökkent, igaz, a létszám is nőtt picit (0,1 százalékkal)."

- Hány olvasás után vállalnál emlékezetből egy szövegértési tesztet? Remélem, belátod, hogy a hosszú távú jövedelmed azon múlik, emlékszel-e néhány választási cikluson át az ilyen információk lényegére, és nem azon, hogy emlékszel-e, aktuális felfogás szerint ly-re vagy j-re végződik-e a papagá...

Az alig érthető, rosszul elrendezett és/vagy logikátlan híreknek nagy szerepük van abban, hogy kevés felnőtt alakított ki  megfontolt, tájékozott álláspontot a közügyekről. Az ország jóléte szempontjából létfontosságú, hogy érthetően írják azt, amit megtanulunk értőn olvasni. 

Ha a nyelvtan az Életről szól, akkor a Gellérthegy (városrész Budapesten) kontra Gellért-hegy (hegy) jellegű különbségtételeken való rugózás helyett a mindennapjainkat meghatározó kaotikus információáradatban kell vízi (vagy akár ejtés szerint vizi) jártasságot szereznünk.

2013. március 20., szerda

Mit tanítsunk az idegennyelv-oktatásban

Először is, az idegen nyelvek idegenszerűségéről beszéljük. Arról, hogy mennyire mások, mint a miénk, mennyire különböznek a számunkra megszokottól, természetestől. Nincs a világon még egy nyelv, amelyben úgy ejtenék a hangokat, ahogyan mi, artikulációban érdekes módon nem a finn, hanem a szomszédos horvát, szlovén és szlovák nyelvek hangrendszere áll a miénkhez legközelebb. A többi nyelv hangjai erősen különböznek a magyar magán- és mássalhangzóktól, tehát ha külföldön azt hallod, hogy hundercvancig, sprehenzi dajcs vagy dujuszpík inglis, akkor nyugodtan válaszolj magyarul, honfitárssal van dolgod. Az idegen nyelvek tanulásához az kap kedvet, aki nem a hasonlóságból, hanem a különbözőségből indul ki, aki nem a logikát keresi, hanem elfogadja a nyelv játékos, szeszélyes és önkényes természetét. Az én-te-ő taglalása előtt szánjunk erre tíz percet, évek hiábavaló szenvedése előzhető meg vele.

A nyelvoktatás témában megkerülhetetlen Hoffmann Rózsa gondolata, miszerint tanítsunk előbb németet, mert angolul úgyis mindenki meg fog tanulni, fordított sorrendben viszont keveseknek sikerül. Ez így van, de figyelmen kívül hagyja az alapelképzelést, hogy az Életnek tanulunk. Nem azért magoljuk a németet, mert valaki kitalálta, hogy illik beszélni, hanem hogy közvetlenül megértessük magunkat Európa legerősebb gazdaságának szereplőivel, és jó üzleteket kössünk velük, továbbá hogy színvonalasan tudjuk kiszolgálni a hozzánk látogató, óriási idegenforgalmi bevételt hozó német turistákat. Ha téged az motivál, hogy eredetiben olvashasd Thomas Mann műveit, átérezd a Rammstein együttes számainak nyelvi szépségét, és tárgyilagos híreket nézhess a ZDF híradóban, ez teljesen rendben van, de tudd, hogy a rétegszempontjaidat kevesen osztják. Sokkal több ember szeretne "Debreziner"-t kérni a Hütte-ben, mit Käse und Senf, ha skifahren megy Osztrákba. Hoffmann asszony érdemeinek elismerése mellett, akinek szüksége lesz a németre, az meg fog tanulni németül. Akinek nem lesz rá szüksége, például mert angolul is megérteti magát, az meg ne tanuljon l'art pour l'art németül, hacsak magától nem akar. Mindannyiunk jóléte érdekében ezt a logikát kell következetesen alkalmazni a magyar iskolarendszerben.

Szintén megkerülhetetlen téma a latin, és általában a holt nyelvek. Igaz, hogy aki tudja a latin nyelvtant, az utána könnyen megtanul olaszul és spanyolul, de a franciával, a portugállal vagy a románnal is kevesebb gondja lesz, mintha nem lenne a fejében néhány ragozási tábla. Ellenben az is igaz, hogy a latinra szánt idő alatt középfokon megtanulhatott volna akár olaszul, akár spanyolul, és ezek alapján jól boldogulna a latin mondatokkal. Vergiliust szeretnénk jól (azaz: jó magyarosan) olvasni, és vicces ókori áthallásokkal beszélgetni élő emberekkel? Vagy inkább élő emberekkel szeretnénk jól beszélgetni, és mai akcentussal olvasni Vergiliust? Ennyi erővel a nálunk tanuló egyetemisták is előtanulmányozhatnák pár évig az Ómagyar Mária-siralmat, hogy művelt Árpád-házi társalgást folytathassanak a koleszban...

De ha elhanyagoljuk a latint, mi lesz szegény orvosokkal, jogászokkal? Mi lenne? A maguk szaknyelvét vidám könnyedséggel megértik az olasz, a spanyol, a francia és/vagy az angol alapján! Ezek a nyelvek ugyanis mind megőrizték a latin szakkifejezéseket. A biológiai/orvosi szaknyelv fele ellenben ógörög, amit nálunk ma már senki sem tanul, viszont az említett modern nyelvek részben ezt a réteget is megőrizték. Az orvosi konferenciák nyelve az angol. A nemzetközi jog nyelve az angol és a francia. A latintanárok egzisztenciáján kívül semmiféle ésszerű indokunk nincs a latintanulásra, és még ez sem igazi indok, hiszen az említettek maguk állítják, hogy ismereteik alapján milyen könnyű elsajátítani az olaszt vagy a spanyolt. A puding próbája az evés, rajta hát: szeptembertől tanítsák ezek egyikét.

Milyen modern nyelveket tanuljunk? Első helyen az angolt, mert a világ minden országában egyre többen beszélik, ez a legelterjedtebb idegen nyelv. Második helyen tanuljunk németül, a turistáink miatt. Harmadik helyen franciául, mert az Európai Unióban az angol után ez a következő legfontosabb nyelv. Aki nemzetközi intézményben akar dolgozni, angolul és franciául mindenképpen tudnia kell, a német is hasznos, de nem feltétlenül szükséges. Ezek után már szabadon válogathatunk: gyönyörű az olasz, szép és hasznos a spanyol, lágyan kreatív az orosz, viszont anyanyelvként a kínait beszélik a legtöbben, továbbá az írásjeleit Japában és Koreában is használják! Az angol-német/francia trió után kövesd a szíved szavát.

Szerencsére ma már oldódik a nyelvhelyességi görcs, egyre több tanuló számára világos, hogy nem az a nyerő, aki a legválasztékosabban adja elő a mondandót, akárha elegáns lépéseket komponálna egy levelező sakkjátszmában, hanem aki a leggyorsabban rögtönöz valami érthetőt. A kommunikációhoz nincs szükség hőskölteményre, bőven elég, ha késedelem nélkül átadjuk az így-úgy érthető üzenetet. A Rigó utcai nyelvi tesztek szerzői még nem hallottak erről, mert a feleletválasztós kérdések között továbbra is bőven található "melyik a helyes: a. sikoljon le a pályán, b. sikljon le a pályán, c. sikjon le a pályán, d. siljon le a pályán" és "válasszon: a. törölköző, b. törülköző, c. türülköző, d. fürdőlepedő" típusú csalafinta kérdés, ami sok örömet okozhatott a szerzőnek, sok bánatot szerez a vizsgázónak, viszont semmi köze a gyakorlati kommunikációs készségekhez.

Nyelvet tanulni hasznos és jó, a nyelvtant viszont csak addig a pontig célszerű vesézgetni, amíg a mondat értelme múlik egy adott rag felismerésén. Ahol nem értelemzavaró, ott nem szabad a nyelvtani apróságokon lovagolni, mi is simán megértünk egy suk-sükölő vagy az ikes igékkel lezseren bánó külföldit. Még a tárgyas/tárgyatlan ragozás hiánya sem csapja agyon az üzenetet. Mi ez ahhoz a megtiszteltetéshez képest, hogy az illető rengeteg energiával és szorgalommal megtanulta a nyelvünket?! A franciák kivételével a világ összes népe így gondolkodik, és a gall lelkesedés is csak középfok felett csap át szőrszálhasogatásba. A nyelvtan sokkal jobban tanítható kész mondatokkal, mint táblázattal. A német der-die-das rendszert könnyebb színdarabok érzelemgazdag soraiból elsajátani, mint szótárak poros lapjairól. Az esetek többségében egyébként is mindegy -- hiába reménykedsz, hogy ha hibátlanul tudod a névelőket, akkor fél percig németnek néznek. Ez jó, ha ezer nyelvtanuló közül egynek sikerül.

Tegyük a nyelvtanulást örömtelivé, nem gond, hogy előbb tudsz két sört kérni, mint Hamletet idézni vagy udvariasan érdeklődni a királynő hogyléte felől. A nyelvtudás nem cél, hanem a boldogulásod eszköze, ezért a továbbiakban egyetlen nyelvtanár sem lehet Grétsy László nemzetközi reinkarnációja.

Mit tanítsunk biológiából

Például kertészkedést, trágyázást, szemzést, növénynemesítést. A sárgarépa rendszerbe sorolásánál sokkal fontosabb, hogyan lehet biogazdaságban, kártevőmentesen termeszteni.

Tanítsuk a veszélyeztetett állatfajokat, és a földrajzzal összehangoltan azt is, hogy hol védhetjük őket lelkesen. Mutassuk be az esőerdők fáit, és hogy miért nem szabad belőlük készült parkettát rendelni igényes lakunkba -- akkor sem, ha az Életnek tanulván elkerülhetetlenül ránk tör a jólét.

Szemléltessük a gyakorlatban a hagyományos és egzotikus fűszereket, a tárkonytól a lepkeszegmagon át a római köményig, a szója- és worcester (ejtsd: vuszter) szósztól a sárga, piros és zöld curryn át a gyros keverékig. Ismerjük ki magunkat a hazai, a keleti és a nyugati fűszerek között. Tanítsuk az erdélyi, a provanszi, az olasz, a kínai, a thai és indiai konyha alapízeit adó növényeket, valamint a kémiával összehangoltan a főbb gyógynövényeket. A cickafark, a fekete nadálytő és az orbáncfű alkalmazása mellett mindenki tanuljon az antioxidánsokról, az Omega 3 halolajról, a ginzeng és a gingko biloba jótékony hatásáról, hogy tovább éljen testi-lelki egészségben.

Barbár békaboncolás helyett tanítsunk kutya- és macskatartási ismereteket, tyúk- és libatenyésztést, disznóhízlalást, birkalegeltetést, kecskefejést, bikanevelést, lónemesítést, a pónitól a telivérig. Ne felejtsük el bemutatni a túlzott húsfogyasztás veszélyeit: a köszvényt, az érelmeszesedést, a szívinfarktust és az Alzheimer-betegséget. Építsük be az alaptananyagba a méhészeti ismereteket, a virágportól a facéliamézen át a szuperpempőig.
 
Embertani tudásunk ne szorítkozzon a nemi szervekre és a szaporodásra: adjunk kitekintést a lelki értékekre, az erkölcstanra, támaszkodjunk a humánetológia küszöb alatti ingerekkel, ösztönökkel, megérzésekkel kapcsolatos friss eredményeire, tudat alatti párválasztó mechanizmusainktól kezdve az egzisztencia és az önreflexió közötti összefüggéseken át transzcendentális szükségleteinkig. Mutassuk be, hogy az ember nem kórházban szeletelendő szervkollekció, hanem magasabb minőséget képviselő egységes egész, és hogy az emberi életnek csak ebben a formában van méltósága, értelme.

Tanítsunk sajtoltást és érlelést, kolbásztöltést, füstölést és tartósítást. Oktassunk lekvár- és szörpkészítést, serfőzést, gyömbérerjesztést. Ismerjük meg a hosszú életet biztosító kaukázusi, mediterrán és japán étrendet, kóstoljuk meg a kefírt, a fekete olajbogyót, az articsókát, az ajókát, a szusit és a moszatokat, tanuljunk zöld teát és rooibos-t főzni. Örülnék, ha a zöldborsmártás készítése mellett a kókusztej és a citromfű használata is bekerülne a tananyagba. Természetesen mindezt nem elméletben, hanem a gyakorlatban kell tudni!

Ha így oktatjuk a biológiát, senki egy percig sem unatkozik majd a bioszórán. Legfeljebb a tanarak izzadnak majd eleinte, hogy egy-két leckével a diákok előtt járjanak, de aki nem veszítette el teljesen a kapcsolatot az Élettel, annak menni fog. A jelenlegi szertárszagú tankönyveket be lehet zúzni, nem kár értük. Az izgalmas gyakorlati ismeretanyag körülöttünk hever, csak össze kell gyűjteni, hiszen nem az iskolának, hanem az Életnek tanulunk.

2013. március 19., kedd

Mit tanítsunk földrajzból

Hazánk szép tájai mellett a turistaparadicsomok részletes adatait, Barbadostól a Seychelles-szigetekig.

Említés szintjén ezek a mostani tananyagban is szerepelnek, de az Élet követelményeihez alkalmazkodva célszerű módosítani az arányokat. Szerepeltessük említés szintjén az országok gazdaságföldrajzát, és tegyük a hangsúlyt a látnivalókra, abból kiindulva, hogy ha valaki a hibrid autók gyártásához alapvető bolíviai lítiumkészlettel foglalkozik majd főállásban, öt perc alatt hozzájut minden szükséges ismerethez, aki viszont évente kétszer fapados vakációra készül távoli országokban, annak hetekig tart majd a háttéranyag összegyűjtése. Lelkesítsük fel előre az érdekességekre.

Ha eddig az volt a földrajztudomány mottója, hogy nem árt rendszerszerű ismeretekkel rendelkezni mindarról, amit valószínűleg sosem fogsz közelről látni, akkor ideje új mottót bevezetni: íme egy kis előzetes, színes csokor a te jövedelmeddel is megismerhető világ csodáiból. Ha így tanítjuk a földrajzot, a hatás nem marad el, kevesebben jelentenek majd beteget az "Ahol a Gyűrűk urát forgatták" címmel íratott dolgozat reggelén.

2013. március 18., hétfő

Az alkotmánymódosításról 5. rész

Az Alaptörvény módosítása kapcsán emlegetett három utolsó probléma -- az igazságszolgáltatás függetlensége, a hajléktalanok kitilthatósága és a választási kampány idejére érvényes médiaszabályozás -- elfér egy posztban.

1. Az igazságszolgáltatás függetlensége: olvassuk el az ír Alkotmány 6. cikkét. "A kormány minden jogalkotói, végrehajtói és igazságszolgáltatási hatalma, Istennek alávetetten, a néptől származik, a nép joga az Állam irányítóit kinevezni, és végső fokon dönteni minden nemzetpolitikai kérdésben, a közjó szempontjai szerint."

Brüsszel eldöntheti, hogy egyszerre apportíroztatja az íreket és a magyarokat, vagy egyszerre hagyja békén mindkét népet. Úgy nem dönthet, hogy az íreket békén hagyja, a magyarokat ellenben csicskáztatja, mert az diszkrimináció, ütközik az európai elvekkel. Ejropéer ember nem alkalmaz kettős mércét -- legalábbis saját értékrendje szerint, elvben nem.

Nézzük meg azt is, mi piszkálhatja a magyar igazságszolgáltatással kapcsolatban a külföldi kritikusok csőrét. A The Wall Street Journal március 12-én ezt írta: "Orbán úr időről időre vitába száll az ország igazságszolgáltatásával. Hétfőn kirohanást intézett az állam által a gázszolgáltatókra kényszerített árcsökkentést elutasító bírósági döntés ellen, "botrányos"-nak nevezte azt, hozzátéve, hogy a kormány még nagyobb csökkentéseket elfogadását kéri majd a Parlamenttől."

Az ír alkotmány fényében elemezve a helyzetet, azt kapjuk, hogy egyik oldalon a nép felhatalmazza a kormányt a közjót képviselő intézkedések meghozatalára, a másik oldalon pedig a bíróság "független" módon elkaszálja a közjót látszólag elősegítő intézkedést. A magyar igazságszolgáltatás függetlensége tehát azt jelentené, hogy a bíróságok mintegy véletlenül az ellenzék kezére játszanak, akár a közjó ellenében is. Vesszen minden jobboldali kormány, a nép meg törődjön bele, hogy vagy önként hajtja bal-liberális igába a fejét, vagy a feje nemzetközi nyomással bal-liberális igába hajtatik! Aki ezt szeretné, jól teszi, ha tiltakozik az Alaptörvény 4. módosítása ellen. Aki nem ezt szeretné, az viszont rosszul teszi, ha hitelt ad az ájtatosan szabadelvű arccal előadott becsali meséknek. 

Félreértések elkerülése végett: ebből nem következik, hogy amit a kormány elhatároz, az megfellebbezhetetlenül a közjót képviseli, hanem az következik, hogy amit a kormány elhatároz, az ellen nem folytathat "független" mezben politikai küzdelmet az igazságszolgáltatás. A nép akár rossz döntéseket is hozhat, mert joga van hozzá, négy-nyolc év múlva majd felülvizsgálja őket. Bal-liberális oldalon hozzá kell szokni, hogy ez nem egy fasisztoid rendszer, hanem a tiszta, cinkeletlen demokrácia. A gázárcsökkentésről, a közjót érintő többi kérdéshez hasonlóan, racionális társadalmi vitát kell lefolytatni -- itt, a blogon, és/vagy más nyilvános fórumokon. Az ésszerű vita nem helyettesíthető a bal-liberális körök furfangos, kerülő úton folytatott érdekérvényesítésével. Ha biztosak benne, hogy igazuk van, adják elő a tényleges érveiket. Ha nem a közjót, hanem a köz javait akarják, akkor meg ne süketeljenek európaiságról, szabadságról, demokráciáról, függetlenségről.

2. A hajléktalanok kitilthatósága közterületről: a nyugati országok hajléktalanjai komoly utcai gondozásban részesülnek, viszonylag kényelmes közösségi szállást vehetnek igénybe, de erre nem kötelezik őket. Az állami és civil segítség célja természetesen az, hogy ne lakjanak az utcán, szabaduljanak meg az esetleges függőségüktől, gyógyuljanak ki a betegségeikből, és így rehabilitáltan álljanak munkába, teremtsenek maguknak saját otthont. Ezt nem írja elő rendelet, nem tiltják ki őket a közterületekről. Mégis figyelemre méltó, hogy 8,2 millió lakosú London utcáin a BBC Radio 4 szerint mintegy 3000 hajléktalan él, az 1,7 milliós Budapest utcáin pedig 7700, azaz egy lakosra vetítve 12-szer annyi! Az utóbbi évek növekedésében jelentős szerepet játszott a bal-liberális kormányok alatt devizahitelt felvevő, majd a liberális spekulációk miatt kitört válságban ingatlant veszítő több tízezer ember. A hajléktalanság azonban nem ettől forró téma, hanem attól, hogy a fedél nélküliek is a politikai harc eszközévé váltak.

A brit baloldal nem akarja a hajléktalanokra hivatkozva megbuktatni a konzervatív-liberális koalíciót, a magyar ellenzék viszont ebben is lehetőséget lát: minél többen laknak az utcán, annál szegényebb az ország, minél többen fagynak meg egy télen, annál embertelenebb, annál rosszabb a kormány -- így szól a bal-liberális érvelés. Ebből következően a bal-liberális oldal elemi érdeke, hogy a hajléktalanok ne kapjanak szállást, vagy ne akarják azt igénybe venni, fagyjanak csak meg közterületen. A nyomor minden bugyra, minden összevizelt aluljáró koszos paplanhalmaza, minden újabb kihűlt ember a hullaházban népszerűbbé teszi az ellenzéket, minden reklámnál hatásosabban adja át az üzenetet: rosszabbul élünk, mint a devizahiteles nyócévben. Ha a választásokig elszegényedsz és meghalsz, kedves olvasó, bal-liberális örömüzenetté válsz te is. Ellenzéki szempontból nagyon fontos, hogy romoljon a jóléted, ne tégy semmit a sorsod jobbra fordításáért, inkább rontsd tovább szabadon, ne gondolkodj felelősen, sőt az a legjobb, ha sehogyan sem gondolkodsz, a média majd megmondja, miről mi legyen az önálló véleményed.

A kormánynak természetesen fordított az érdeke, ezért emelte be az Alaptörvénybe, hogy a hajléktalanok akár önkormányzati rendelet révén is hajléktalanszállásra és/vagy az életreformjukat elősegítő körülmények közé kerüljenek. A jobboldali kormánynak elemi érdeke, hogy a hajléktalanok száma csökkenjen, hogy igénybe vegyék a számukra épített szálláshelyeket, hogy ne fagyjanak meg meg sem az utcán, sem fűtetlen helyeken. Ha elkerülöd ezeket veszélyeket, sőt még a jóléted is nő, kedves olvasó, jobboldali örömüzenetté válsz te is. A kormány szempontjából nagyon fontos, hogy növekedjen a jóléted, hogy tégy a sorsod jobbra fordulásáért, hogy ne rontsd el a szabadságoddal visszaélve az életedet, hanem felelősen gondolkodj, és tájékozott, önálló véleményt alakíts ki minél több kérdésről. Elsőként talán arról, hogy a rendelkezésedre álló információk fényében támogatod vagy ellenzed-e a magyar Alaptörvény 4. módosítását.

3. A választási kampány során csak a közmédiában lehet megjelentetni politikai hirdetést: az ellenzék átlátható kampányköltéseket követel, de csak olyan mértékig, hogy megtarthassa az informális médiafölényét. Az Alaptörvény módosítása teljesen átláthatóvá teszi a kampányköltést, ÉS egyben média előtti egyenlőséget teremt, ezért az ellenzék kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Az önállóan gondolkodó magyar választó megfontolhatja, hogy az ellenzék kínálta cinkelt átláthatóságot és demokráciát akarja, vagy a kormány által Alaptörvénybe iktatott valódit.

2013. március 17., vasárnap

Ciprusiak a bankszakmában

(Vasárnapi különkiadás)

Egy 2011 őszén terjedő rémhír a magyar devizabetétek befagyasztásával riogatott. A kreatív terjesztők nem fogalmaztak pontosan, továbbá másfél évet tévedtek, de legalább az "r" betűt eltalálták az ország nevében. Friss hír szerint ugyanis Ciprus azonnali hatállyal "befagyasztotta" a bankbetéteket. A részletekből persze kiderül, hogy ez is a jereváni rádió híranyagából származik. Gyűjtsük össze a tényeket.

Ciprus miniszterelnöke szombaton bejelentette, hogy 100 ezer euróig minden bankbetét összegéből levonnak 6,7%, 100 ezer euró felett pedig 9,9% válságkezelési hozzájárulást. Ez 5,8 milliárd euró bevételt hoz az államháztartásnak, és előfeltétele annak, hogy a szigetország igénybe vehesse az EU 10 milliárd eurós mentőcsomagját. A betétesek nem veszítik el a pénzt, cserébe részvényt kapnak a betétjüket kezelő bankban, más szóval, átmenetileg kötelezően beszállnak a bankszakmába. Számomra érthetetlen módon nem örülnek ennek a lehetőségnek.

A hitelező tagállam(ok), azaz Németország azzal indokolja a betétek megsarcolását, hogy Ciprus valósággal fürdik az orosz pénzben. Emlékeztetőül: adóparadicsomról van szó, a társasági adó 5% körüli. Számos magyar vállalkozás, sőt korábbi jegybankelnökünk is sokáig Cipruson tartotta a vagyona zömét. A ciprusiaknak évtizedeken át bejött a "kicsivel a nulla felett" adóstratégia. Felháborodottan cáfolják, hogy orosz eredetű pénzben lubickolnának: a külföldi betétek aránya "csak" 37%. A magyar bankokban tartott külföldi betétek arányáról nem találtam statisztikát, valószínűleg azért, mert ez az arány nulla alatti, vagyis több a külföldön tartott magyar pénz, mint a nálunk tartott külföldi betét! Más szóval, a ciprusi betétlevonás legalább 37%-ban nem is az ottaniakat érinti, és a maradék 63% is inkább a 100 ezer euró alatti küszöb alá, tehát az alacsonyabb kategóriába esik. Becslésem szerint az 5,8 milliárd bevétel fele (2,9 milliárd euró) származik majd ciprusi zsebből, szemben a németektől kapott 10 milliárdos mentőcsomaggal. Ez jó üzletnek tűnik.

A ciprusi újságírók erőlködnek a forró nyomon, de nehezen találnak szívből sajnálható betétest: "Nagyon mérges vagyok. Sok éven át dolgoztam a megtakarított pénzemért, és most elveszítem a hollandok és a németek utasítására. Ez nem az oroszokat sújtja" -- nyilatkozza Andy Georgiou 54 éves brit-ciprusi állampolgár, aki 2012-ben települt haza az életútja során összegyűjtött megtakarításaival, miután eladta londoni házát.

"Szeretném tudni, hol az a híres EU-szolidaritás. Mert mit kaptunk? Semmit" -- véli tárgyilagosan Yannis Pavlou 28 éves autószerelő.

Ilyen hozzáállással nehéz lesz feldolgozni azt a helyzetet, hogy minden ország lakossága annyit költhet, amennyi bevétele van, az állampolgároknak pedig annyi adót kell fizetniük, amennyibe az államtól elvárt szolgáltatások kerülnek, különben nagy bajba kerül az egész társadalom. És ez nem holmi német Grimm-mese, kedves gyerekek, hanem az Élet egyik nagy igazsága, amivel szembe kell nézni. Szerencsére olyan kormányunk van, amelyik főállásban ezzel foglalkozik. A tavaly meghirdetett off-shore amnesztia keretében 30 milliárd forint érkezett haza. Az ajánlat úgy szólt, hogy 10% átalányadó ellenében az adóhatóság nem vizsgálja a hazahozott pénz eredetét. Aki tehát Ciprusról időben hazamentette az adóparadicsomi vagyonkáját, az jó állampolgárként itthon tette be a közösbe, amit most rossz állampolgárként ott vennének el tőle. Happy end.

2013. március 16., szombat

Az alkotmánymódosításról 4. rész

Egy kis kitérőt téve vizsgáljuk meg az alkotmányfilozófiai múzeum mumuskiállításának legillusztrisabb darabját: az úgynevezett felhatalmazó törvényt. Ez a jogszabály adott 1933-tól 1945-ig teljhatalmat Hitlernek, diktatúrává züllesztve a weimari köztársaságot, Harmadik Birodalom néven hírhedtté téve Németországot. Mivel a felhatalmazó törvényt parlamentáris keretek között fogadták el, liberális körök azóta erre a körülményre hivatkozva kondiznak világszerte a nem létező "fékekkel és ellensúlyokkal". A részleteket elemezve kiderül, hogy teljesen alaptalanul és értelmetlenül.

A liberális legendákkal ellentétben Hitler soha egyetlen választáson sem kapott többséget, nem demokratikus módszerekkel került hatalomra. 1932 év végén azért nevezték ki kancellárnak,  mert a többi politikai erő alkalmatlannak bizonyult a válság és a háborús jóvátétel miatti nyomor és káosz megfékezésére. Hitler rohamcsapatait (SA) korábban betiltották, ám azok a valóságban zavartalanul garázdálkodnak,  és hamarosan az egyetlen hatalomgyakorlásra képes erővé váltak. Kancellári helyzetből Hitler új választásokat írt ki, és 1933-ban végre az általa vezetett Német Nemzeti Szocialista Párt nyert, ám ezúttal sem szerzett abszolút többséget (50%-ot) a Reichstagban, a szavazatok mindössze 43,9%-át kapta meg. Koalícióra kényszerült a Német Nemzeti Néppárttal, és a két párt együtt is csak csekély parlamenti többséggel rendelkezett.

Fontos körülmény, hogy a választás előtt 6 nappal ismeretlen tettesek felgyújtották a Reichstagot, a gyanú a kommunistákra terelődött, és ez jelentős mértékben segítette Hitler győzelmét. A svasztikás mikiegér szabadulni akart koalíciós partnerétől, ezért szinte a teljes ellenzéket átverve olyan törvényt szavaztatott meg, amely felhatalmazta őt, hogy 1. a Reichstag nélkül törvényeket hozzon, amelyek 2. eltérhetnek az alkotmány rendelkezéseitől; 3. amelyek az alkotmányra hivatkozva nem semmisíthetők meg; 4. amelyek alapján nemzetközi szerződések köthetők a Reichstag bevonása nélkül; 5. és amelyekhez a szükséges jogszabályokat a kormány önállóan alkotja meg. Hitler tehát teljhatalmat kapott mindenre és annak az ellenkezőjére is, tekintet nélkül az alkotmányra és a parlament véleményére. A törvény álságosan azt is kimondta, hogy a kormány (értsd: Hitler) által hozott jogszabályok nem befolyásolhatják a Reichstag, a Reichsrat (Birodalmi Tanács) működését és az elnöki szerepkört.

Hogyan fogadhatta el ezt a szégyenletes törvényt az ellenzék? Úgy, hogy Hitler tiszta közéletet, fennkölt erkölcsöket ígért, kiemelt helyet hazudva a vallásnak, azon belül a kereszténységnek, azon belül is a protestantizmusnak. A kereszténydemokratáknak egyezményt ígért a szentszékkel. A kommunisták a Reichstag felgyújtásával összefüggésben éppen be voltak tiltva, kiszorultak a birodalmi gyűlésből. A Centrum Párt vezetője írásos garanciákat kért, hogy a közélet demokratikus marad, azokat a szavazás pillanatában állítólag "éppen gépelték", végül sosem készültek el. Mellesleg: miféle marha szavazza meg az alkotmány és a parlament felfüggesztését a führer szóbeli ígéretére, hogy becsszóra nem lesz semmi baj?! Egyedül a szociáldemokraták álltak ellen, bojkottal fenyegettek, amire a Reichstag elnöke (a közismert "demokrata" Hermann Göring) obstrukcióellenes szabályt hozott, miszerint az igazolatlanul távol maradók jelen lévőnek számítanak, tehát a hiányuk nem veszélyezteti a határozatképességet. Ziher ami ziher, a szavazás napján hitleri rohamcsapatok (SA) vették körbe a Reichstagot, és az épületen belül, de még az ülésteremben is nyüzsögtek. A szociáldemokraták ellenszavazata dacára a felhatalmazó törvény 83%-ot szerzett. Ha minden egyes szocdem ott tartózkodik, akkor a javaslat "csak" 78,7%-ot kapott volna. A képviselők több, mint háromnegyedét nem zavarta az alkotmány és a parlament kiiktatása. Őrület, nem? Csak úgy érthetjük meg a szellemi napfogyatkozás éveit, ha figyelembe vesszük a másik pólust: Sztálin megértő liberális hallgatás/helyeslés mellett ekkor éheztet halálra ötmillió ukránt, ekkor irtja ki a belső ellenzékét, ekkor fegyverzi fel a világforradalomra a Szovjetuniót. A politikai elit tisztában volt ezekkel a részletekkel, és ezekhez képest tekintette másodlagosnak, hogy Hitler közéleti "garanciáit" legépelik-e a szavazás előtt ... vagy valaha. Az adott helyzetben ez scheißegal volt.

Egy évvel később Hitler a saját törvényét is megszegve feloszlatta a Birodalmi Tanácsot, megszüntette az elnöki tisztséget, a hosszú kések éjszakáján legyilkoltatta a belső ellenzékét. A folytatást viszonylag jól ismerjük.

Mi ebből a tanulság? Abszolúte semmi, vagy esetleg ennyi: óvakodj a hitlerféle sztálinmaóktól, tiltsd meg nekik a diktátorkodást -- ha tudod. Milyen tanulság fogalmazható meg a mai magyar törvénykezés szempontjából? Ha felgyújtják a parlamentet, és erre hivatkozva betiltják az ellenzék felét, kezdj gyanakodni. Ha egy 50% alatti kormánypárt feje (pl. Gyurcsány Ferenc 2008-ban) csalárd ígéretekkel teljhatalmat adó törvényt szavaztat meg, gyanakodj még erősebben -- különösen ha szavazás közben egy Magyar Gárdához hasonló bakancsos csapat szállja meg az Országház épületét és környékét. Ha az illető ezután a saját törvényét megszegve feloszlatja a parlamentet, megszünteti az elnöki funkciót, legyilkoltatja a belső ellenzékét, az erőviszonyokat alapvetően átrendező katonai szövetségeket köt, majd világháborút robbant ki, akkor már nagyon erősen gyanakodj. Ha ezt az eljárást követed, úgy jársz, mint az egyszeri kerékpáros: "Vigyázz, lépcső!" "Látom-tom-tom-tom-tom."

A mai német Alaptörvény örökkévalósági klauzulája erre adott válaszként nagyjából annyit ér, mint ha a pestisjárvány után valaki levonta volna a tanulságot, hogy amint egyet tüsszentesz, egyél tíz kiló savanyú káposztát, így idejekorán megelőzheted a fekete halált.

Meg lehetett volna állítani Hitlert, ha valaki nagyon bölcs? Nem, hiszen láthatóan nem érdekelte a bölcselet, sem a jog. Németország közvéleménye az I. világháború miatt bosszút lihegett, szintén hidegen hagyta a jogszerűség. Nem is véletlenül, korábban a győztesek éppen a jogra hivatkozva tették teljesen tönkre. Ha jól meggondoljuk, Hitler felemelkedését a demokratikus pártok kormányképessége  akadályozhatta volna meg, azt pedig a szövetségesek méltányossága biztosíthatta volna. Ha nem alázzák meg végletekig a legyőzött Németországot, ha nem döntik tartós nyomorba, akkor kifogják Hitler vitorlájából a szelet. Szintén megelőzhette volna Hitler felemelkedését, ha elmarad az 1929-as gazdasági világválság, amelyért a Wall Street-i spekulánsok feleltek, épp úgy, mint a 2008-as válságért. Tanulság? Ne hozz létre hatalmi vákuumot, mert mindig a legrámenősebb ragadja magához az irányítást. Ne alázz meg, ne dönts nyomorba, ne kergess kétségbeesésbe egy népet, mert rosszul jársz. Ne tedd tönkre spekulatív liberalizmussal a világgazdaságot, mert annak csúnya következményei lesznek. Ne hallgasd el az ukrán népirtást, mert precedenst teremtesz más népirtásokhoz.

Olyan tanulság azonban nem fogalmazható meg, hogy vigyázz a kétharmados kormánypártokkal, mert Hitler is így kezdte. Remélem, a fentiekből számodra is kiderült, hogy ez nem igaz, Hitler soha nem szerzett 50%-ot a parlamentben, és erőszakkal, törvénytelenül, rohamcsapatokkal a háta mögött vált diktátorrá. A mai magyar helyzetnek az égvilágon semmi köze az 1930-as évek Németországában uralkodó állapotokhoz. Az erre való hivatkozás bal-liberális ügyeskedés, populista kampányfogás, cinikus hatalomtechnikai manupuláció a demokratikusan megválasztott és máig legnépszerűbb  párt mozgásterének szűkítése, választói támogatottságának csökkentése érdekében.

2013. március 15., péntek

Az alkotmánymódosításról 3. rész

Az alkotmánymódosítással kapcsolatban felmerülő következő aggály a "fékek és ellensúlyok" meggyengítése. Nézzük, miről is van szó.

A magyar Alaptörvény szerint az Országgyűlés az Alkotmánybíróság felett áll, tehát az Alaptörvény módosításait az Alkotmánybíróság csak eljárási hibára hivatkozva semmisítheti meg. Nem hivatkozhat arra, hogy a módosítás tartalma ellenkezik az "alkotmányossággal" vagy az Alaptörvény konkrét rendelkezéseivel.

Némi kutatással azt találtam, hogy a világ alkotmánybíróságainak feladata a törvények és jogszabályok alkotmányossági vizsgálata, és az alkotmány betűjébe vagy szellemébe ütköző rendelkezések megsemmisítése. Ugyanakkor az alkotmánybíróságok nem vizsgálhatják az alkotmány és módosításai "alkotmányosságát", egyszerűen azért, mert az alkotmány és mindenkori módosításai definíció szerint alkotmányosak. A magyar Alkotmánybíróságtól az Alaptörvény módosításának megsemmisítését elvárni olyan lenne, mint a mérésügyi intézettől azt kérni, hogy semmisítse meg a saját etalonját, mondja ki, hogy ami definíció szerint 1 méter, az valójában nem 1 méter. Ez az elvárás nonszensz, a világ egyetlen alkotmánybírósága sem illetékes, és nem is képes teljesíteni.

Aki ezen a ponton szitkozódni kezd, annak felhívom a figyelmét Tölgyessy Péter alkotmányjogász zseniális meglátására, miszerint egy megosztott társadalom hasztalan kapaszkodik alkotmányos garanciákba. Ahol nem sikerül közéleti együttműködést, széles körű egyetértést elérni, ott az alkotmány kiüresedik, nem nyújt megoldást a lényegi problémákra.

Az alkotmány módosítása ellen tehát nem lehet az AB bevetésével védekezni, de van technikai megoldás: a német Alaptörvény úgynevezett örökkévalósági záradékot tartalmaz, ami kimondja, hogy még a parlament sem változtathat meg bizonyos alapelveket. Ezek 1. az elidegeníthetetlen emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása; 2. a szövetségi köztársasági államforma, a demokrácia, a jogállamiság megőrzése; 3. a jogalkotói/végrehajtói/igazságszolgáltatási hatalmi ágak szétválasztása; 4. a népfelség elve (az állam a néptől kapja a felhatalmazását). A német Alkotmánybíróság ennek alapján megtorpedózhatja az Alaptörvény előbbiekbe ütköző módosítását. Hasonló záradékot tartalmaz a cseh, görög, török, olasz és marokkói alkotmány is -- a magyar viszont sem most, sem az előző változatban nem épített be ilyen védelmi mechanizmust, és Sólyom László érdemeinek elismerése mellett megállapítom, hogy az előző alkotmány egyik szerzőjeként erről bizony ő is tehet.

A jogi lehetőségektől függetlenül természetesen bárki bármikor szabadon kritizálhatja a magyar Alaptörvényt és annak módosításait, erre első körben a parlament a megfelelő hely. Amennyiben a parlamenti többség nem rendezi a jogosnak érzett problémát, le kell váltania a többséget -- tüntetéssel, pártalapítással, kampánnyal, választási győzelemmel. Mivel Magyarország EU-tag, az Európai Bírósághoz is lehet fordulni, az európai joggal ütköző rendelkezések semmisségének kimondását kérve. Az európai rendeletek kötelezően alkalmazandóak, és felülírják a tagállam minden jogszabályát, ideértve az alkotmányt is. Ugyanakkor az EU gondosan odafigyelt arra, hogy a rendeletei ne terjedjenek ki a tagállamok alkotmányában szabályozott kérdésekre, tehát erre kicsi az esély. Hivatkozni lehet továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartájára is, javaslom a dokumentum figyelmes tanulmányozását. Ha sikerül kimutatni, hogy a magyar Alaptörvény ütközik vele, máris meg lehet fogalmazni az Európai Bírósághoz benyújtandó beadványt. Konkrét ügyekkel pedig a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához lehet fordulni, amennyiben egy magyar állampolgár emberi jogai bármilyen módon, akár egy alkotmányos rendelkezés miatt, sérülnek.

Újabb bal-liberális blöffnek dőlt be tehát a közvélemény egy része: a Magyarországon képmutató módon hiányolt "fékek és ellensúlyok" a világ legtöbb alkotmányos demokráciájában, így a számunkra irányadó Amerikai Egyesült Államokban is, hiányoznak. A szintén irányadónak tartott brit demokráciának nincs írott alkotmánya, következésképp alkotmánybírósága sincs. A német Alaptörvény védelmi megoldása pedig az előző alkotmányunkból is hiányzott, és a mai napig senki sem reklamálta -- ha a hiány rajtam kívül feltűnt még valakinek, gondosan titkolja. Az átverés gigantikus méreteit érzékelendő, képzeljük el, hogy dühödt tüntetők tiltakoznak, mert a magyar autógyárak kilopták a járgányokból az egyetemes biztonsági felszereltség részét képező zablát, gyeplőt és nyerget, amelyek nélkül, mint tudjuk, az autó szabványtalanná, irányíthatatlanná, életveszélyessé válik. A felhergelt tömeg az újságokból, a rádióból, a tévéből, a Belga Bizottságtól, a Velencei Levegő Munkacsoporttól, az Amnesty Unitedtől, az Északi Államok képviselőitől és az Európai Fogszabályozók Szövetségétől egybehangzóan úgy értesült, hogy a fejlett világban minden autót zablával, gyeplővel és nyereggel szállítanak, csak a magyar autógyárak orozzák el galádul ezeket a kellékeket -- és nagyon haragszik a másként gondolkodó "agymosott birkákra", legszívesebben elmenekülne a zabolátlan autók országából, pusztán azért marad mégis, hogy adandó alkalommal bosszút álljon a nyeregtolvajokon. Fel sem merül, hogy valaki utánanézhetne, milyen a nemzetközi autók felszereltsége.

Miközben többféle reális lehetőség van az Alaptörvénnyel kapcsolatos kifogások érvényesítésére, ezek egyike sem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos médiakampány félrevezető és káros, mégpedig elsősorban az ellenzékre nézve, mert tájékozatlan, inkompetens hőbörgőkké teszi a tiltakozókat, újabb szép példát adva arra, hogy a politikai korrektség elveszi a józan észt, kiiktatja a logikus gondolkodást, és csökkenti a megvezetett polkorrektek jólétét.

(A következő részből kiderül, miért került örökkévalósági klauzula a német Alaptörvénybe.)

2013. március 14., csütörtök

Az alkotmánymódosításról 2. rész

A magyar Alaptörvény 4. módosítása elleni újabb kifogás, hogy az egyházak bejegyzése kapcsán nem biztosítja a tisztességes eljáráshoz való jogot és a fellebbezés lehetőségét.

Nézzük a módosítás szövegét:

"Az Alaptörvény VII . cikk (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek :
„(2) Az Országgyűlés sarkalatos törvényben egyházként ismerhet el egyes vallási tevékenységet végző szervezeteket, amelyekkel az állam a közösségi célok érdekében együttműködik . Az egyházak elismerésére vonatkozó sarkalatos törvényi rendelkezésekkel szemben alkotmányjogi panasznak van helye.
(3) Az állam és az egyházak, illetve a vallási tevékenységet végző más szervezetek különváltan működnek. Az egyházak és a vallási tevékenységet végző más szervezetek önállóak.”


Ezek szerint az állam és az egyház(ak) szétválasztása továbbra is érvényben marad.

A módosítás alapján a parlament sarkalatos (2/3-os) törvényben határozza meg azokat az egyházakat, amelyekkel közösségi célok érdekében együttműködik. A nem ilyen egyházakat vallási tevékenységet végző más szervezetnek (azaz nem gittegyletnek, sarlatán szakkörnek vagy biznisz egyháznak) nevezi. Tegyük fel, X egyház bejegyzést kér, és a kérelmét elutasítják. Mit jelent ez? Azt, hogy "vallási tevékenységet végző szervezet" lesz, tehát köznapi értelemben véve egyház, csak hivatalos állami együttműködés, kiemelten hasznos minősítés nélkül. Ezáltal betiltották? Egyáltalán nem. Csorbult a vallásszabadság? Nem. Az egyházak szabadon működhetnek, ugyanúgy, mint más fejlett demokráciákban.

Az Alkotmánybíróság korábban azzal utasította el az egyházak bejegyzésére vonatkozó szabályokat, hogy nem a tartalmi követelményekkel, hanem az eljárással van baj. Javasolja, hogy bíróság jegyezze be az egyházakat, és a döntés ellen lehessen fellebbezni. Az AB ismét teljesen félreértelmezi a helyzetet. Aki ugyanis egyházként akar működni, az bejegyezteti magát "vallási tevékenységet végző szervezet"-ként, és annyi. Hol történik ez? Természetesen a bíróságon. Elutasítás esetén lehet fellebbezni? Lehet. Akkor miről szól az AB határozata? Arról, hogy a kiemelt egyházi szerepkörről ne a parlament döntsön. Miért, ha ez a szerepkör hivatalos állami együttműködéssel jár, és semmi köze ahhoz, hogy egy szervezet minden más tekintetben egyházként működhet, teljes lelkiismereti szabadságban? Keresztény kurzus épülne? Aligha, hiszen ilyen kiemelt szerepet kapott a zsidó egyház is.

A vallási szervezetek ilyetén szabályozása megfelel a fejlett demokráciák gyakorlatának. Elsőként vizsgáljuk meg az amerikai példát: minden egyház szabadon működhet, de az adómentesség érdekében célszerű magát jótékonysági szervezetként bejegyeztetnie, és kizárólag közhasznú tevékenységgel foglalkozhat. Elsőként nyilatkoznia kell, hogy vagyonkezelő tröszt, társaság vagy egyesület-e, és így tovább. Az amerikai katolikus egyház azonban nem ilyen bejelentés alapján működik, hanem csoportos adómentességet élvez, minden általa elismert és nyilvántartásba vett katolikus szervezettel együtt. Ez -- a megtévesztő liberális propagandával ellentétben -- megfelel a magyar helyzetnek. Az Egyesült Államokban nem történt meg az állam és az egyház szétválasztása? Ki állítana ilyet a világ legfejlettebb demokráciájáról? Ha nálunk ugyanez a helyzet, miről szól a tiltakozás? Természetesen nem csak a katolikus egyház élvez csoportos adómentességet az USA-ban, hanem a zsinagógák, a metodisták, a baptisták, az evangélikusok, a reformátusok, a hindu és iszlám egyházak, stb. Nem adnak be adóbevallást, az adóhatóság nem vizsgálja őket, akkor sem, ha politizálnak, kampányban állást foglalnak, közéleti tevékenységet folytatnak. Fel lehet vonulni az amerikai követség elé, tüntetni, hogy felháborító módon ott is ugyanaz a helyzet, mint Magyarországon. Akkora sallert kap az USA Brüsszeltől, hogy a fal adja a másikat? Erre befizetek.

Lássuk, hogyan védekeznek a fejlett demokráciák a szcientológiához hasonló bizniszegyházakkal szemben. Hatásosan, a szcientológia nem elismert egyház és/vagy nem adómentes a következő fejlett országokban: Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Görögország, Izrael, Írország, Hollandia, Kanada, Norvégia, Svájc. Az Egyesült Államok is visszavonta egy időre az adómentességet, de később engedett a befolyásos szcientológusok törvénytelenségektől sem visszariadó nyomásának, ma már Németországot és Franciaországot kritizálja a szcientológiával kapcsolatos eljárások miatt. Németországot nem kell félteni, megvédi az álláspontját.

Amint látjuk, a fejlett demokráciák adómentességet biztosítanak a valódi egyházaiknak, amit beadványok sorával kell kiérdemelni, de politizálás miatt nem lehet elveszíteni. A fejlett demokráciák többségében ugyanakkor nem jegyzik be a kereskedelmi egyházakat, illetve bejegyzés után visszavonják az adómentességüket, hacsak a pillanatnyi erőviszonyok mást nem diktálnak (lásd: USA kontra szcientológia). A magyar vallási egyesületek közhasznú működése ugyanúgy adómentességet biztosít, teljesen indokolatlan a képmutató kritika. A magyar baloldal valódi sérelme, hogy a hit --  a szovjet elnyomás idején megszokott vegetálással szemben -- a fejlett nyugaton megszokott társadalmi-közösségi szerepkörbe kerül. Az egyházak bejegyzése ürügyén kitört liberális hasgörcs nem más, mint demokráciaféltő álarcot öltött, gátlástalanul megtévesztő keretben ápolt nosztalgia a jakobinus diktatúra iránt.

Megjegyzés: Németországgal kapcsolatban érdekesség, hogy az adómentes egyházak tagjai egyházi adót fizetnek, amelynek beszedésében az adóhatóság is közreműködik, továbbá hogy a német iskolákban kötelező hittant vagy erkölcstant tanulni, és a hittanjegy is bekerül a bizonyítványba. Ilyen háttérből bírálja Magyarországot a kereszténydemokrata Angela Merkel, aki ezáltal inkább mosolyt, mint méltánylást érdemel.

2013. március 13., szerda

Az alkotmánymódosításról 1. rész

Szeretem a forró témákat, mert feszült pillanatokban fontos meglátásokra adnak lehetőséget. Az egyébként meglehetősen lagymatag és következetlen közvélemény ilyenkor legalább kis időre félig-meddig odafigyel közös dolgainkra. Az Alaptörvény módosítása szerteágazó, hosszas kutatást igénylő téma, több részben fogom feldolgozni.

Az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény 4. módosítását, amelynek jelentőségéről itt találsz részleteket. A sajtón kívül kifogást emelt az Európai Bizottság, Sólyom László volt köztársasági elnök, az Amnesty International, tehát okkal és joggal feltételezzük, hogy ilyen mértékű harasztzörgésnek csak van valami alapja. És ha nincs?

Nézzük meg közelebbről, miért és mi ellen tiltakoznak.

A heteroszexuális házasság és a család fogalma: a magyar Alaptörvény a házasságot férfi és nő között teszi lehetővé, és állítólag gyerekeikkel együtt őket nevezi családnak. Más szóval, nem család az élettársi kapcsolatban gyermekeivel élő pár, vagy ahol nem közös a gyerek? A módosításban ez szerepel: "A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony." Az illetve szó "és/vagy"-ként értelmezendő, azaz a családi kapcsolat alapja a házasság ÉS/VAGY a szülő-gyermek viszony. Amennyiben két felnőtt élettársi kapcsolatban él, ÉS minimum egy gyerek legalább az egyik felnőtt vér szerinti gyereke, az családi kapcsolatnak minősül. A tiltakozás tehát értelmetlen, a szöveg félreértésén vagy szándékos félremagyarázásán alapszik.

A családvédelmi törvény hasonló rendelkezését korábban megsemmisítő alkotmánybírósági határozat indokolásából az derül ki, hogy alkotmánybíráinknak gondjuk van a magyar nyelvvel, az a szöveg ugyanis "vagy" kötőszót tartalmaz, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy a család fogalma nem szűkül. (Csvt 7. § (1)"A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.
(2) Egyenesági rokoni kapcsolat leszármazással vagy örökbefogadással jön létre.")

Ha az európai tekintélyek tiltakozni akarnak, tiltakozzanak alkotmánybíráink nyelvi-logikai alkalmatlansága miatt. Tiszteletet érdemel a különvéleményt megfogalmazó Balsai István, Dienes-Oehm Egon és Pokol Béla érvelése, de csodálkozom, hogy egyikük sem említi a "vagy" szó kínálta lényegi logikai érvet.

Szerintem nem kell (talán egyenesen ellenjavallt) alkotmánybírónak lenni ahhoz, hogy értsük: a család alapja férfi+nő VAGY szülő-gyermek VAGY örökbefogadás megfogalmazás mindhárom variációt egyformán megengedi, azaz házasság nélkül is családnak minősíti a férfi+férfi + örökbefogadott gyerek kombinációt, és így tovább. Mi lehet az oka annak, hogy alkotmánybíráink ennyire nem tudnak, vagy nem akarnak tudni magyarul, nem tudnak vagy nem akarnak különbséget tenni ÉS, VAGY, valamint ÉS/VAGY között? Várom a tippeket.

2013. március 12., kedd

Az egyén és a közjó egyensúlyáról

Bal-liberális körökben téveszmék keringenek erről a témáról, a jobboldalon ellenben némi tájékozatlanság uralkodik vele kapcsolatban. A szocializmus folyamatosan a közérdekre hivatkozott az egyén elnyomása közben, ezért a rendszerváltás után reflexszerűen az egyén mindenhatósága vált irányadó nézetté. Ideje egyensúlyba hoznunk a két szempontot, és rendet raknunk a fogalmi zűrzavarban.

Minden társadalom működésének alapja, hogy az egyén, az együttélés érdekében, lemond bizonyos jogokról, bizonyos feladatokat átruház a közösségi feladatok kompetensnek tartott ellátóira. Minél fejlettebb egy társadalom, annál szélesebb ez a kör. Lándzsahegyezéshez és házépítéshez elég az egyéni összefogás, autópálya-építéshez, vasútfejlesztéshez, vízerőmű-létesítéshez viszont már állami szerepvállalásra van szükség. Egyéni megállapodás alapján nem lehet adót szedni, közrendet fenntartani, határt őrizni, Btk-t és Ptk-t alkalmazni, de még egy okmányirodát sem üzemeltetni. A szabadságban és individualizmusban élen járó Egyesült Államok kísérletezett magánvasút- és telefontársaságokkal, de hosszú távon ezek nem bizonyultak nyereségesnek, az állam egy idő múlva kénytelen volt őket átvenni. A már kiépített hálózatot azután lehet privatizálni, versenyterületté tenni, de mindennek megvannak a méretgazdaságból és ésszerűségből adódó korlátai. 

Például hiába építenének magánberuházók három párhuzamos autópályát Hegyeshalom felé azzal a felkiáltással, hogy győzzön a legkedvezőbb útdíjat a legjobb minőség mellett kínáló szolgáltató. Az úthasználók egyetlen autópályát sem tudnak eltartani, így mindhárom tönkremenne, csak előbb triplán tönkretenné a környezetet. A díjas autópálya műfaja kudarcot vallott, elviselhetetlenné tette a párhuzamos főutak forgalmát, lehetetlenné a faluk életét. A vidéki főutcák lakói fellélegeztek, amikor az országos érvényű (központi, állami) autópálya-matrica bevezetése véget vetett az éjjel-nappal ablakuk alatt dübörgő kamionforgalomnak. Ne feledjük, hogy ehhez előbb fel kellett vásárolni a magáncégek által épített M1 és M5 autópályát, és ez mintegy háromszor annyiba került, mint ha eleve az állam épített volna őket. Ez az elkerülhetetlen lépés jelentősen növelte az államadósságunkat.

Ha ennyire világos, hogy bizonyos feladatokat ésszerűtlen a szabadpiacra bízni, miként lelkesedhetnek különböző fórumok szerzői és kommentálói a miniatűr államért és a mindenható szabad versenyért? Alighanem azért, mert a közgazdasági egyetemek zavartalanul terjesztik a szabadpiacot istenítő téveszméket, nem néznek szembe a létező szabadpiaci konstrukciók gyakori kudarcával. A szocializmus bukása óta divat maradt az individualizmus dicsőítése és a kollektivizmus kategorikus elutasítása. Érthető, hogy ha az "átkosban" valakinek az életébe az anyukája mellett beleszólt még a tanárnő, az iskolaigazgató, a házmester, a szakszervezeti bizalmi, a munkahelyi kollektíva, a pártbizottság, plusz az egész munkásosztály, az szeretné, ha pár évtizedre nyugton hagynák, és sikítófrászt kap a "közösség", "közérdek", "közjó" és ezek változatai hallatán. A hozzáállás jogos és érthető ... volt a '90-es években. 

Húsz évvel később már érthetetlen és elfogadhatatlan is, mivel a veszélyezteti a magyar társadalom jólétét. Egyszerű példával: ha apád sokat ivott, és részegen vert gyerekkorodban, akkor érthető, ha kerülöd az alkoholt, de harminc évvel a történtek után már senkinek nem kell jó képet vágnia ahhoz, hogy egy sörösüveg láttán rettegve felüvöltesz, és zokogva követeled, hogy vigyék el azonnal a közeledből, kerül amibe kerül. A szocialista "közösség" okozta traumának is megvan az ésszerű gyógyulási ideje. Ráadásul a szocializmussal nem a közösség fogalmára hivatkozás volt a baj, hanem az, hogy a hatalmat egy klikk sajátította ki, és a közösségre hivatkozva évtizedeken át a közérdek ellen dolgozott. Azért kellett korlátozni az egyént, hogy ne mondhassa el a maga szempontjait, így ne derülhessen ki, mi lenne a valódi közérdek. Aki azt állítja, hogy a szocializmussal véget ért a társadalomra való hivatkozás lehetősége, ennyi erővel azt is mondhatná, hogy a koncentrációs táborok után jogtalan a munkát értékként emlegetni. Ideje szembenézni a múlttal, és baromságnak nevezni a baromságot.

Mi van akkor, ha a közjó valójában az egyéni érdekek összessége? Ez nagyjából így van, de nem automatikusan. Az egyénnek jó fél órával gyorsabban eljutni Győrbe, de hiába összegezzük ezt ötmillió példányban, magától nem lesz belőle autópálya. Autópálya akkor épül, ha az államapparátus a közjóra hivatkozva megszervezi, megfinanszírozza, megépítteti és üzemelteti. Gypsz Jakab állampolgár hiába tiltakozik, hogy ő nem akar Győrbe menni, nincs is autója, az aszfaltra szánt adóforintjaiból inkább moziba menne, a közjó nevében akkor is be kell fizetnie. Szabadon tiltakozhat, de ha nem fizet, a közösség által felhatalmazott erőszak-szervezetekkel találja szemben magát. Hogyan oldható fel az ellentét a közösségi érdek és az egyének között? Gypsz Jakab helyesen teszi, ha tiltakozó mozgalmat, aláírásgyűjtést, népszavazást kezdeményez, vagy akár pártot alapít a maga elképzeléseit népszerűsítve. Amennyiben sokan gondolkoznak hozzá hasonlóan, többséget szerezhet, és leállíthatja az autópálya-építést. Így működik a demokrácia.

Ezzel elérkeztünk az egyén és a közjó körüli félreértések lényegi területéhez: sok-sok magyar Gypsz Jakab nem akar népszavazásért dolgozni, nem akar pártot alapítani, nem akarja választáson megmérettetni a népszerűségét. Azt szeretné, ha egy gondolatolvasó cár atyuska mindezt megoldaná helyette. Lelke mélyén tudja, hogy nem számíthat többségre, ám magasról tisztelteti a többség álláspontját. A liberális értelmiség nem titkolja, hogy számára egyre megy, mit akar a többség, ha az "primitív", "rasszista", "fasisztoid", "vadmagyar". Az ilyen többség számára nem mérvadó, figyelmen kívül hagyható, a tudata tetszőleges módon átprogramozható és átprogramozandó. Például az egyéni szabadság és a szabad verseny/piac körüli szemfényvesztéssel elérhető, hogy a politikailag korrektté tett társadalom feladja a közérdekét, és a liberális kisebbség célrendszerével azonosulva elszegényedjen, eladósodjon, gazdasági rabszolgává váljon.

Mire jó a közjó, és mire nem? Hol vannak a fékek, ellensúlyok? Hány évtizedig lehet a közjóra hivatkozni? Mindössze három évig, a negyedikben már a választásra kell készülni, népszerűséget kell növelni. A demokratikus választások rendszere automatikusan fékezi a közjóval való esetleges visszaéléseket. Fejlett demokratikus országokban az ellenzék szintén a közjóra hivatkozva teszi le alternatív javaslatait az asztalra. A magyar társadalom akkor lesz fejlett, ha az Együtt 2014 és jövőbeni megfelelői a kormányhoz hasonlóan a közjót emlegetik az egyén helyett, és a társadalom javát árnyaltabban tudják megfogalmazni, mint hogy "bárki, csak ne ezek" legyenek hatalmon!

Ha választani kell kenyér és alkotmánybírósági jogkörök közül, melyik a közjó? Mindkettő, a Maslow-féle szükséglethierarchia sorrendjében. Akinek nincs létbiztonsága, az nem az alkotmánybírósági állásfoglalások, hanem a Jobbik retorikája iránt lelkesedik, ilyen egyszerű a helyzet. Közjót akarni csak a szükséglethierarchia aljától felfelé haladva lehet, ez a sorrend azért is reális, mert ez kap többségi támogatást. Ma, 2013-ban munkalehetőséget és gazdasági fellendülést kell teremteni, azután erre építve lehet a közállapotokat cizellálni, az alkotmányt szorgalmiban sormintával díszíteni,  esélyegyenlőségi bezzegországgá válni, örömkönnyeket csalva a "függetlenül" liberális nyugati megfigyelők* szemébe. Mindez reálissá, fontossá és aktuálissá válik, amint a szükségletek hierarchiájában elérkezünk a megfelelő szintre. Azon a szinten a közjó éppen az említett szempontokban testesül majd meg. Csak el kell jutnunk odáig, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. Úgy érdemes. Aki más sorrendet hirdet, át akar verni, el akarja venni tőled és utódaidtól a jólétet.

*Ha "függetlenül" liberális nyugati megfigyelő vagy, teljesen logikus, hogy alapvető értéknek tartod a cizellált közállapokat, mert a társadalmad eljutott a megfelelő szintre a hierarchiában. Az viszont nem logikus, hogy egy jóval alacsonyabb szinten tartó átmeneti társadalommal szemben is alapelvárásként fogalmazod meg, és az sem logikus, hogy az érintett társadalom névértéken veszi a képmutatásodat.

2013. március 11., hétfő

Mit tanítsunk kémiából

Rengeteg egészségre ártalmas és közömbös vegyületet.

Nem árt, ha az átlagember tudja, milyen rákkeltő vegyületekkel mérgezik a mindennapokban, adalékanyag, oldószer, hígító, festékösszetevő és egyebek formájában, literenként, mondjuk, 0,1 cent extraprofitért -- ennyivel kerülne többe a környezet- és egészségbarát helyettesítő anyag.

Szintén jó, ha tisztában vagyunk a gyógyszer hatóanyagok fejlesztésének menetével, az új molekulák feltalálásának módjával, és hogy melyik helyett milyen gyógynövénnyel tehetjük magunkat egészségesebbé, tizedáron.

Ne legyünk prűdek, a "designer drog"-okkal összefüggő kérdésekben is elkelne némi tájékozottság. Jó lenne tudni, miből készül a margarin, mi a transzzsír, mit keres a foszforsav a sült krumpliban, a vaníliaaroma a gyorséttermek közelében, mivel festik a joghurtokat, miben gyorspácolják a húst, mivel etették a húst adó állatot, és így tovább. Nem baj, ha elmegy egy kicsit az étvágyunk, legalább kevesebb gondunk lesz az elhízással és a cukorbajjal.

Ezek sokkal érdekesebb és élettelibb témák, mint a Mengyelejev-táblázat, noha röviden azért utóbbit is tanulmányozni kell.

A fizikával ellentétben a vegyészet ugrásszerűen fejlődik, naponta születnek az életünket meghatározó  új készítmények, amelyekről az átlagos felnőtt egyre kevesebbet tud, egyre kevésbé érti a működésüket. Ideje megismerni, hogyan élhetünk hosszú, egészséges életet, tehát előre, arccal a kémia felé!

2013. március 10., vasárnap

Vasárnap zárva

Ha túl leszünk a válságon, felerősödhet a heti egy boltmentes napért küzdő mozgalom. Ausztriában és Németországban hiába akarsz kaját venni, mondjuk, szombat délután egy órakor, a boltok, szupermarketek, hipermarketek akkor már éppen hatvan perce bezártak. Mehetsz a benzinkúthoz vagy a török/arab vegyesboltokba, ahol szerény választékot találsz, kevésbé szerény 20-50%-os felárral. Ezek a boltok fontos szerepet töltenek be a nyugat-európai társadalmak életében, ha váratlan vendéged érkezik hétvégén, máshol nem kapsz ebédhezvalót.

Ezzel szemben nálunk vasárnap este háromnegyed nyolckor még minden gond nélkül találsz nyitva tartó nagy boltot. Válság van, ők is meg akarnak élni. Elvben nem kéne többet vásárolnod attól, hogy tovább szolgálnak ki, de valahogy nem tudsz ellenállni a kísértésnek. Ha előbb zárnának, csökkenne a GDP. Válság idején erről szó sem lehet. Majd utána.

A blogomon megelőlegezem ezt a távlati állapotot, mostantól csak akkor jelenik meg vasárnap poszt, ha a téma sürgőssége miatt nem várhat hétfőig.