2012. július 3., kedd

Világi demokrácia?

Két éve a magyar választók többsége valószínűleg úgy szavazott a Fidesz-KDNP-re, hogy nem gondolta végig, mit rövidít a pártszövetség nevében szereplő K, vagy nem vonta le az ebből adódó következtetéseket. Nem csak a baloldaliak és az ideológiailag határozatlanok nagy többsége, hanem a jobboldaliak jelentős része is szívesen lemondana az Alaptörvényről, vagy legalább kihúzná belőle az Istenre, illetve a házasság férfi és nő közöttiségére vonatkozó kitételeket, szívesen visszavenné az egyházaktól az iskolákat, elvenné tőlük a szociális funkciókat, az értük fizetett állami támogatással együtt, és a békesség kedvéért visszaszorítaná a vallásos közéleti megnyilvánulásokat. A magyar választók többsége magáévá tette azt a politikai tételt, hogy a demokráciát kötelező világi keretek között megvalósítani -- miközben ez a demokrataság, európaiság, emberi tisztesség és szalonképesség sine qua non-jaként terjesztett elgondolás minden valóságalapot nélkülöz.

A sokat emlegetett első "demokráciát" Athén hozta létre, de nem modern jellemzőkkel: az athéni demokrácia a rabszolgatartó urak egymás közötti szórakozása volt némi népbutítással, később egyre nagyobb populizmussal, ami aztán tönkre is tette. Az athéni demokrácia nem volt világi, az istenek kultuszát olyan komolyan vette, hogy Szókratész halálos ítéletének egyik indoka az istenek tagadása volt. A következő demokráciát Anglia valósította meg, királyi fennhatóság alatt, és kizárólag úri részvétellel. Ez a demokrácia sem volt világi, az ideológiai hátteret a római katolikus, később az anglikán keresztény egyház adta. A nép részvételét a francia forradalom készítette elő, de a jakobinus diktatúra miatt megvalósítani már nem tudta. A francia demokrácia a felvilágosodás talaján állt, nagyjából világi lett volna, ha nem torkollott volna véres, eszelős diktatúrába, amelyből azután egy szintén nem világi restauráció mentette ki.

A ma demokráciának nevezett rendszer Észak-Amerikában alakult ki, a francia forradalom emberi és polgári jogi nyilatkozatából ihletet merítve, de annak világi jellegét nem átvéve. Az amerikai társadalom több mint nyolcvan százaléka ma is hívőnek mondja magát! A modern demokrácia három életképes és egy hamvába holt előfutára közül tehát egyedül a dugába dőlt változat lett volna világi. A pszichopata Robespierre azonban leguillotinoztatta az ateista konkurenciát, valláspótlékként bevezette és főpapként celebrálta a "Legfőbb Lény" kultuszát, majd maga is vérpadon végezte. A francia forradalom egy erkölcsi gátszakadás horrortörténete, az Istent kiiktató emberek embertelensége révén vérbe fojtotta önmagát -- így a kiinduló nyilatkozaton túl nem szolgálhatott példaként Amerika számára.

A történelemkönyvekből megtudhatjuk, hogy az amerikai demokrácia inkább véletlenül, mintsem szándékosan öltött többé-kevésbé valódi népfelségi formát: a minden demokráciák etalonjának tekintett amerikai alkotmányt a kor nagybirtokosai írták, saját maguknak! Szó sem volt arról, hogy a nép egyszerű fiai valamikor választhatóvá válnak. A nép egyszerű lányaira meg pláne nem gondolt senki! Szó sem volt a nők választójogáról, a feketék és más bevándorlók egyenlő jogairól. Ezek későbbi kiegészítések, a nagy alapító atyák egyáltalán nem így tervezték, elképzeléseikhez sokkal közelebb állt a nagytőke meghatározó szerepe. Az egyház és az állam különválasztása eredetileg a vallás szabadságát szolgálta, és nem a vallástalanság szabadságát. Az amerikai demokrácia kétszáz év toldás-foldás eredményeképp öltötte magára ma ismert -- azaz formálisan világi, informálisan azonban hívő, és a kereszténység írott és íratlan szabályait tisztelő -- jellegét, amelyet Francis Fukuyama liberális politológus az egész világ számára irányadó modellé emelt.

A világi demokráciaként terjesztett liberális vágyálom részint félreértés, részint fokozatosan erősödő tudatos félreértelmezés eredménye: először létrejött egy hit talaján álló demokrácia, amely az idők folyamán, nagyon helyesen, egyre több nem hagyományos résztvevőt (nők, feketék, bevándorlók, ateisták) enged kibontakozni, míg a végén a hit és a hagyományos erkölcs is megkérdőjeleződik. Az amerikai demokrácia nem homogén értékrend, hanem egymással folyamatos versenyben álló ideológiák piaca, és csak 1. virágzó gazdaságának, 2. viszonylagos elszigeteltségének és 3. vezető katonai erejének köszönhetően maradhat fenn. Ha ezek bármelyikét elveszíti, napjai meg lesznek számlálva. Ebből következik, hogy amennyiben bármelyiket veszély fenyegeti, Amerika habozás nélkül lemond a liberális elvekről, és nyers erővel lép fel.

Miután amerikai segítséggel megszabadult Hitlertől, Európa az amerikai demokrácia előnyeit igyekezett átvenni, megspórolva a hadi kiadásokat, valamint háttérbe szorítva a számára kellemetlen felhangú nacionalizmust és hitéletet. Az eredmény egy életképtelen felállás, amely az USA katonai védelmére, továbbá gazdasági-pénzügyi szaktudására szorul. Az Európai Unió alapítói (német részről Konrad Adenauer, francia részről Robert Schumann) kereszténydemokraták voltak, mai irányítói viszont már említésre sem méltatnák a kereszténységet az EU-alkotmányban. Az európai demokráciakép fokozatosan egyre világibb színezetet kapott, és ez a kép terjed Magyarországon is.

Álláspontom szerint illúzió a hit és a demokrácia szétválaszthatóságában hinni, mert egyrészt az amerikai demokrácia protestáns keresztény alapokon jött létre, másrészt sem más vallású (pl. hinduista, judaista, muszlim, stb.), sem világi ország nem tudott az amerikaihoz akár csak távolról hasonlító demokráciát létrehozni. Nem arról van szó, hogy megpróbálta, de nem sikerült, hanem arról, hogy igénye sincs rá. A muszlimok világméretű kalifátust szeretnének, az izraeliek egy hit nélküli teokrata-apartheid államot építenek, a hinduisták kiválóan elvannak a kasztjaikkal, a kínaiak a tekintélyuralommal, a japán sintóistákat nem zavarja, ha a császár élet-halál ura, az ateista-kommunista országok tömeggyilkos rezsimjei pedig aligha tekinthetők demokratikus mintának. Nem minden keresztény többségű államban működik modern demokrácia, viszont modern demokrácia csak olyan országokban létezik, ahol a lakosság többsége keresztény, vagy legalább emlékszik keresztény szülei-nagyszülei erkölcsére. Ennek oka egyszerre gyakorlati és teológiai. Willy Claes belga szocialista politikus (a világ a NATO volt főtitkáraként ismeri) két hete örömének adott hangot egy interjúban, hogy Belgium királyság, mert a flamand-vallon konfliktus tetőpontján a király tekintélye mentette meg hazáját a széteséstől. Kell-e emlékeztetnem az olvasót, honnan származik a király tekintélye?

A demokrácia hívő és világi erői közötti hatalmi harc folyamatos, és mára elérte azt a határt, ahol elvi döntést kell hozni, az Egyesült Államok mintájára: ha a novemberi választás eredményeképpen Obama marad az elnök, úgy szeretné módosítani az alkotmányt, hogy minden államban kötelező legyen engedélyezni a melegek házasodását; ha a mormonista Mitt Romney nyer, ellenkező értelmű alkotmánymódosítás révén kizárólag heteroszexuális házasságot lehet majd kötni. Legalábbis ezt ígérik az élesedő kampányretorikában.

Nagy tehát a tét mind Amerika, mind a világ számára. Ha az Egyesült Államok szavazóinak többsége az alkotmány hitből levezethető módosítását támogatja, rögzítve, hogy házasság kizárólag férfi és nő között jöhet létre, akkor ez világos üzenetet jelent a demokrácia szószólói számára. Egyértelműen jelzi, hogy nem létezik világi többséggel rendelkező működőképes demokrácia. A hit és az isteni tekintélyre hivatkozó erkölcs háttérbe szorulása addig tolerálható, amíg a világiak kisebbségben maradnak. Mondanom sem kell, hogy ha a melegházasság modellje győz, akkor ez ellenkező üzenetet jelent a világ hívői számára. Jelzi, hogy a demokrácia, legalábbis átmenetileg, hit és hagyományos erkölcs nélkül is működik, amennyiben a világi humanizmus talaján állók megtalálják a közös nevezőt. A tétek ismeretében izgatottan várhatjuk a novemberi eredményt.

Kihívást intézek a vallástalanított demokráciamodell elszánt propagálóihoz: szíveskedjenek létező országok példáján igazolni, hogy elgondolásuk megvalósult és működik, ellenkező esetben ne terjesszenek normaalkotó igénnyel városi legendákat. A vallástalanított demokráciamodellt passzívan a közéleti preferenciáikba építőket pedig arra kérem, hogy a valóság összefüggéseit átgondolva mostantól tekintsék a működőképes demokrácia zálogának a hitet nyilvánosan valló és élő keresztény többséget, továbbá minden demokráciában élő állampolgár számára irányadónak a keresztény etikát.

2012. július 1., vasárnap

Mi a szegregáció?

A Görög Katolikus Egyház felzárkóztató általános iskolát nyitott egy nyíregyházi szegénytelepen. Célja az ott élő gyerekek színvonalas oktatáshoz juttatása, többek között a cigány kultúra értékeinek megismertetésével. Szegregációt kiáltott az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány, és bírósághoz fordult, az iskola bezárását kérve. A bíróság egyelőre nem hozott döntést, szeptembertől kezdődhet az oktatás, de az ügy októberben folytatódik.


Háttér: a szegénytelepi iskolát 2007-ben zárta be az önkormányzat, mert valóban szegregált oktatást folytatott. A gyerekeket elosztották a város többi iskolája között, iskolabusszal járhattak tanulni. 2010-ben az új önkormányzat megszüntette az iskolabuszt, majd az iskolát 2011-ben átvette a Görög Katolikus Egyház, és most indítja a második évfolyamot. A cigány önkormányzat helyesli az iskola újranyitását.


A társadalmi igazságkeresés két trendje csap itt össze. Az alapítvány szerint az a jó a cigány gyerekeknek, ha a többségi társadalom iskoláiba járnak, így integrálódnak a társadalomba. A felzárkóztatók szerint jobb nekik, ha előbb kiteljesednek a saját kultúrájukban, és azután illeszkednek be a többségi társadalomba. Szerintem elvben mindkét út egyformán járható, a gyakorlatban viszont jobbnak tartom, ha egy cigány gyerek magabiztos anyanyelvi-kulturális kompetenciát szerez, jól érzi magát a saját bőrében, ahelyett, hogy a többségi társadalom lötyögős bőrét öltené magára. Ez a vita még hosszú ideig fog tartani, és végül alighanem olyan döntés születik, hogy nincs jó és rossz recept, ez egyéni preferencia kérdése.


Az EU brüsszeli dolgozóinak gyermekei esetében is felmerül, hogy a magyar gyerekek magyar osztályba vagy vallon/flamand osztályba járjanak-e, avagy angol osztályba. Nehéz a döntés, a szülők általában a vallon osztályt részesítik előnyben, mert ott franciául tanítanak. Aki évekig Belgiumban él, az jól teszi, ha megtanul franciául, tudása később nemzetközi értelemben is hasznos lesz. Az angol szintén hasznos, de azt bárhol máshol is meg lehet jól tanulni. A flamand osztályban hollandul tanítanak, ez ugyancsak hasznos a Belgiumban maradóknak, de kevesebb nemzetközi előnnyel jár. Ugyanakkor számos magyar szülő azt tartja logikusnak, hogy a gyerek az anyanyelvén tanuljon meg rendesen, és azután majd magabiztosabban sajátítja el a franciát, a hollandot és az angolt is. Ezek egyike sem királyi út, ellenben mindegyik működőképes alternatíva.


Visszatérve a bíróság határozatlan döntésére, úgy gondolom, világos különbség van a szegregálás és a felzárkóztatás között. A szegregálás a hátrányos helyzetűek elkülönítése, olyan formában, hogy a többségnél rosszabb oktatást és életesélyt kapnak. A felzárkóztatás a hátrányos helyzetűek testre szabott kompetenciafejlesztése, értelemszerűen elkülönítve a kedvezményezetteket. A szegregálás megkülönböztető jellemzője nem a "külön" oktatás, hanem az oktatás elcsalása. A bíróság azt megállapítva dönthet az ügyben, hogy vajon kamu-e, ürügy-e a felzárkóztatás, vagy tényleg kiemelt fejlesztést nyújt az iskola. Ezt iskolalátogatás, óralátogatás és a tanterv érdemi vizsgálata nélkül aligha lehet megállapítani. Független szakértőt is célszerű bevonni (lehetőleg kettőt-hármat is, a különböző "független" oldalakról), aki szakvéleményt mondhat az iskolában folyó pedagógiai munka színvonaláról, a gyerekek tényleges kompetenciájának alakulásáról. Egy biztos: pusztán az elkülönítés tényéből kiindulva lehetetlen megalapozott döntést hozni.


Nem mellékes, hogy az egyházi felzárkóztató iskola működésének engedélyezésével a hit némi teret nyer, ez pedig vörös posztó a jogvédők szemében. Másrészt egy jó egyházi iskola több esélyt adhat a világi látszatintegrációnál, és mi lehet fontosabb a telepi gyerekek egyéni boldogulásánál? Az októberi döntés remélhetőleg nem ideológiai alapon, hanem a pedagógiai munkát és az életesélyeket mérlegelve születik majd meg.


Baloldali beszámoló: http://nol.hu/belfold/20120622-a_gorog_katolikusok_mukodtethetnek_szegregalt_iskolat
Jobboldali beszámoló: http://www.magyarkurir.hu/hirek/nem-zarjak-be-nyiregyhazi-gorogkatolikus-iskolat

A libközép álláspont előnye

A szélsőliberális térhódítás az akció-reakció-ellenreakció egyszerű módszerével működik.

Akció - pl. melegfelvonulás vagy melegolimpia rendezése, karácsonykor hanukagyertya-állítás, szép a cigány plakátkampány vagy tégy a családon belüli erőszak ellen plakátok.

Reakció - a határozott ellenvéleménnyel rendelkező csoportok felháborodottan tiltakoznak, és rossz színben jelennek meg.

Ellenreakció - a közvélemény az indulatosok ellen fordul, és az akciózók mellé áll.

Mindez azt eredményezi, hogy a szélsőliberális eszmék közvetett módon egyre terjednek, gátlóik pedig egyre gyengülnek, és beindul az ördögi kör: minél nagyobb tényleges kockázatot jelent a következő akció, annál indulatosabb a reakció, majd annál népszerűtlenebb lesz a közvélemény szemében.

Ezt végiggondolva egyszerű megoldást javasolok. Helyezkedjünk középliberális álláspontra, így mutassuk fel az újabb és újabb akciók szélsőségességét. A libközép álláspont azt jelenti, hogy mindent szabad, ami ésszerű és célszerű, továbbá demokráciában azt is tűrni kell, ami mérsékelten ésszerűtlen vagy célszerűtlen.

Ésszerű például, hogy a melegeknek ne kelljen rejtőzködniük. Célszerű, hogy a rejtekből csoportos rendezvények segítségével jöjjenek ki. Célszerű, hogy az ellenvélemény is megjelenhessen, és ésszerű, hogy ezt ne önérvénytelenítően tegye. A meleg életmód ellen van elég racionális érv, nincs szükség erőszakra, de még fenyegetésre sem. Egy-egy melegrendezvény jó alkalom a magyar jövőkép megvitatására, akár egy pozitív családi rendezvény megtartására. Hadd dühöngjenek a hagyományos családmodell ellenzői, járassák le ők magukat.

A karácsonyi hanukagyertya-állítással önmagában véve semmi gond, a judaizmus követése a demokratikus sokszínűség része. A hanukagyertya emlékeztet bennünket a demokratikus sokszínűségre. Önmagában véve azzal sincs gond, ha minden hanukagyertya mellé keresztet, valamint amerikai stílusú Santa Claust állítunk, hiszen ez is a demokratikus sokszínűség része, emlékeztet arra, hogy a keresztények és a télapópártiak is a sokszínűség részei. A tapasztalatok szerint a keresztet ilyenkor megrongálják, ledöntik, de ez már legyen a keresztényellenes szélsőségesek imázsproblémája.

A szép a cigány plakátkampány szintén helyeslendő, ha a cigányokkal is meg van beszélve -- de nincs, mert szélsőliberális vélemény szerint csak a többségi társadalmat kell/szabad hibáztatni. Megfelelő reakció rá, hogy a szimpatikus ember lényege nem az, hogy cigány vagy nem, hanem hogy szimpatikus. Az unszimpatikusé ugyancsak. Így a szélsőliberálisok járatják le magukat az előítéleteikkel.

A családon belüli erőszak plakátjaival elvben szintén nincs baj, a gyakorlatban viszont a cigánycsaládokban sokszor akkora az erőszak, mint a nem cigány családokban. Ezért a szép a cigány plakátkampány alapvető ellentmondásban áll a családon belüli erőszak elleni kampánnyal, és erre ésszerű is, célszerű is felhívni a figyelmet.

Ha a reakció ésszerű, az ellenreakció nem hoz szélsőliberális erősödést.