2014. augusztus 30., szombat

A gyermekbántalmazás fái és erdeje

Friss hír: az észak-angliai Rotherham város gyermekotthonában és nevelő családjaiban 1997 óta legkevesebb 1400 gyermeket bántalmaztak a legdurvább, legkegyetlenebb módokon, és a hatóságok a rendszeres jelzések ellenére éveken át képtelenek voltak megakadályozni a bűncselekményeket, többek között azért, mert az elkövetők pakisztániak voltak. A hatóságok nem szerettek volna rasszistának látszani...

A politikai korrektség fontosabb volt számukra, mint legalább 1400 gyerek méltósága, emberi jogai és testi-lelki épsége. Az abúzusokról ezt olvashatjuk: "A jelentésben úgy fogalmaznak, "nehéz szavakkal leírni" a gyermekek által elszenvedett bántalmazások brutalitását. Előfordult, hogy 11 éves vagy még fiatalabb kislányokat csoportosan erőszakoltak meg felnőtt férfiak. Más esetekben benzinnel locsoltak le gyermekeket és felgyújtással fenyegették őket. Sok gyermeket lőfegyverrel kényszerítettek arra, hogy társaik brutális megerőszakolását végignézzék, és azzal fenyegették meg őket, hogy velük is ez történik, ha bárkinek elmondják, amit láttak - áll a vizsgálati jelentésben." (Forrás: HVG) "Nagy-Britanniában az utóbbi időszakban egyre-másra derül fény súlyosabbnál súlyosabb pedofil bűncselekményekre, amelyeket az elmúlt évtizedekben követtek el, és a vádlottak között számos ismert és befolyásos közéleti személyiség is szerepel." (Forrás: mno.hu)

A rotherhami rendőrség az évek során odáig vetemedett, hogy a bántalmazókat figyelmen kívül hagyva azokat a szülőket tartóztatta le, akik a folyamatosan terjedő szóbeszéd hatására megpróbálták engedély nélkül hazavinni a gyerekeiket... Azt gondolom, hogy a "szolgálunk és védünk" munkakörben nem lehet ezt a cinizmust felülmúlni, ahogy az egyházat csépelő, ám a lényegről hallgató média tájékoztatási cinizmusa is überelhetetlen.

Miközben a média torzképének bedőlő keresztények hétrét görnyedve verték a mellüket, hogy így vezekeljenek az egyházi személyek által (több évtizeddel korábban, és gyakran mindössze állítólag) elkövetett pedofil bűnökért, a közvélemény vakon tűrte, hogy világi elkövetők százezerszer annyi gyereket tízszer súlyosabban bántalmazzanak jelen időben, mert a sajtó számára fontosabb volt a katolikus egyház bármi áron történő szidalmazása, mint a gyerekek védelme a tényleges bántalmazásoktól.

Hogy pontosan értsük a torz híradások agymosó hatását: fontosabb hírnek bizonyult, hogy egy szerzetes 1937-ben állítólag megsimogatta egy kórista fiú haját, mint hogy idén félmillió gyermeket megerőszakoltak világi személyek. Fontosabbnak látszhatott, hogy a Magdolna-mosodákban 1953-ban egy leányanyát leszidtak a szexuálisan szabados viselkedéséért, és ez szerinte haláláig traumatizálta őt, mint hogy idén százezrével kényszerítettek prostitúcióra gyerekeket a legkülönbözőbb világi elkövetők. Nehéz szavakat találni erre az aránytévesztésre.

Olyan ez, mintha mérnökök ezrei vizsgálnának egy repedést az egyik mellékút aszfaltján, miközben a főutakon kátyúk ezrei tátonganak, ám rájuk senki sem figyel. Olyan ez, mintha a baromfiudvarban megvernék a házőrzőt, mert a csirkékre sandítva a múltkor állítólag megnyalta a szája szélét, miközben tucatjával hordják ki a rókák a csirkéket a kertkapun, ám ez senkit nem érdekel. "Apró" tévedések okán a probléma lényege és nagyságrendje nem jelent meg a médiában. Ha a média egy levelet rágó pöttyös bogarat mutat, amelyik állítólag tönkreteszi az erdőt, ám a saját kutatásaid szerint minden pöttyösre legalább százezer csíkos bogár jut, amelyik félmilliószor több levelet rág le ugyanabban az erdőben, és ez a médiában nem látható, te nem hiányolnád az összképet?

Az erdő méretét csak becsülni tudjuk, mert a média még mindig nem tekinti feladatának, hogy tisztességes összképet adjon elfogult, szelektív botránykeltés helyett. A minap rákerestem a témára, és az USA vonatkozásában azt találtam, hogy miközben a keresztény egyház számlájára 50 év alatt mintegy 50 többé-kevésbé durva abúzust írnak (a majdnem megfogta a kezemtől egészen a rávett, hogy feküdjek le vele, és ma már tudom, hogy ez abúzus voltig), aközben 300 ezer (azaz háromszázezer) világiak által elkövetett abúzust tartanak nyilván ugyanebben az USA-ban évente, és nem évszázadonként. Ha valaki a híreket olvasva elkezdett rettegni, hogy amint egy gyerek beteszi a lábát a templomba, észrevétlenül már meg is szeplősítették, az figyelmen kívül hagyta, hogy a templomon kívül 300 ezerszer nagyobb a veszélye annak, hogy konkrétan és észrevehetően szeplősítik meg.

Minden egyes gyerek testi-lelki épsége egyetemes jelentőségű. Azt gondolom, hogy egyetlen gyerek sem válhat visszaélés áldozatává, akár tízezer évre visszamenően sem. Ám azt is gondolom, hogy évi félmillió gyerek testi-lelki épsége félmilliószor egyetemes jelentőségű, ezért nem csak egy-egy fára célszerű felháborodottan odafigyelni, hanem az erdőt is látni kell.

A gyermekek elleni abúzus minden formáját a leghatározottabban elítélem, minden elkövetőt aljasnak tartok, sőt ha egyházi személy, akkor Jézus tanítása szerint (Lukács 17:1-2) még annál is aljasabbnak, soha senkit nem áll szándékomban mentegetni. Ám a problémákat csak akkor lehet megoldani, és az áldozatokat is csak akkor lehet megvédeni, ha átlátjuk a nagyságrendet, a trendeket, tisztázzuk, hogy a fej megsimogatása nem azonos kategória a csoportos erőszakkal, a lehülyézés sem azonos a benzinnel való leöntéssel, és az esetek 1 ezrelékének évtizedekre visszatekintő kipellengérezése nem lehet fontosabb a folytatólagos, százezerszámra történő abúzus bemutatásánál. Aki kipécéz magának egyetlen fát, és egy szót sem szól az erdőről, az hazudik, valamint tudatosan szabotálja a megoldást, a hallgatásával áldozatok százezreinek fokozza a szenvedését, és további százezreket tesz jövőbeni áldozattá.

Ezért ismét felszólítom a részrehajló, szelektív botránykeltő bal-liberális médiát, hogy haladéktalanul adjon reális képet arról, hány gyermeket bántalmaznak összességében a világon, és kik követik el ezeket a bántalmazásokat, hogy az összkép birtokában hozzáfoghassunk a probléma érdemi megoldásához. Védjük meg a gyerekeket minden visszaéléstől. Nem olyan bonyolult ez. Minden elkövetői kör nézzen szembe a tetteivel, a média nézzen szembe a tájékoztatási kötelezettségével, a közvélemény nézzen szembe a tényleges helyzettel, a hatóságok pedig nézzenek szembe a munkaköri leírásukkal.

2014. augusztus 29., péntek

Állj ki az iraki keresztényekért

Észak-Irakban nem csak a keresztényeket üldözik és ölik, de ők az egyetlenek, akik tettek a sorsuk jobbra fordulásáért. Olyan világnézetet választottak, amely hosszú távon biztosítja a békét és a jólétet. A kereszténység elveivel ellenkezik az erőszak, ezért nehéz helyzetben van az iszlámban alapelvvé emelt erőszakkal szemben. Van lehetőségünk békésen fellépni a keresztényüldözések ellen? Igen, van.

Gyere el ma este 6-ra a budapesti Március 15. térre, gyújts egy gyertyát a keresztényüldözések ellen.

Ez a visszafogott gesztus önmagában nem vet véget a közel-keleti erőszakhullámnak, de tudatosítja a közvéleményben a keresztények egységét és erejét, ezzel közelebb visz bennünket a megoldáshoz.

A kereszténység az egész emberiségnek békét és jólétet hoz, erre egyetlen más világnézet sem képes. Terjeszd te is ezt az örömhírt magad körül, és hamarosan átalakul a világ.

Mi a helyzet Észak-Irakban, és mi lehet a rövid távú megoldás? Sajnos nem a kurdok felfegyverzése. Az egyetlen rövid távú megoldás a nyugatra menekülés. Az Iszlám Állam nevű terrormozgalom a szunniták nevében irt minden más nézetet és felekezetet. Mielőtt felkiáltanál, hogy szegény siíták, tudd, hogy a siíták meg délen irtanak minden más felekezetet. Az iszlám nem a béke és tolerancia vallása, noha álságos "emberbarátok" gyakran szuggerálják ezt kívülről. Az iszlámra nem hat az emberbaráti üzenet, mivel humanizmus csak a kereszténységen belül létezik. Ami a Közel-Keleten jelenleg történik, az nem ellenkezik Mohamed tanításával, hanem éppen megfelel neki. Nagyon is hasonlít a Próféta életpéldájára. Az Észak-Irakban üldözött keresztényeket nyugatra kell menekíteni, át kell őket telepíteni, mert a hazájukban még jó darabig nem lesz béke.

Az iszlám rég a történelem fanatikus ideológiáinak szemétdombján heverne, ha véletlenül nem lenne a környéken olaj. Az iszlám "kultúra" ugyanis semmilyen jövedelmező termékkel nem rendelkezik ezen az egyen kívül. Az olajbevételekből finanszírozza a diktatúráit, a nemzetközi terrorizmust és a belső népirtó mozgalmakat.

Ha a nyugat nem vesz olajat, mindez abbamarad. Fény derül a muszlim társadalmak életképtelenségére, és kénytelenek lesznek átgondolni a világképüket. A muszlimok nem gyártanak autót (ahogy más fejlett terméket sem), a tevét meg vízzel kell tankolni. Belső fogyasztásra csak addig kell olaj, amíg a nyugati autók működnek. Utána tevegelhetnek majd a maguk teremtette sivatagos tájban, lengetve a puskáikat, amelyekben nem lesz töltény, mert azt sem gyártanak. Minden fontos eszközük olajbevételből vásárolt import.

Paradox módon, az életképtelen iszlám társadalmakat a saját olajigényünkkel tápláljuk, holott a hidrogén- és elektromos autók fejlesztése lehetővé tenné a technológiaváltást. A hosszú távú megoldás abban áll, hogy mivel az iszlám világ embertelenül viselkedik, nem veszünk onnan olajat, erre kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy a keresztény világ önerőből prosperál, és egyre igazságosabb társadalmakban él, az iszlám világ meg önerőből kegyetlenkedik a megreformálhatatlanul igazságtalan társadalmaiban.

Aki békés jólétben szeretne élni, az előbb-utóbb keresztény lesz - vagy nem fog békés jólétben élni. Ez a ma esti gyertyagyújtás egyszerű és világos üzenete.

- - -

Most értem haza a rendezvényről, aki nem jött el, kihagyta a lehetőséget, hogy találkozzon velem. :)

Mintegy 100 gyertyát számoltam meg, ennyit sikerült gyújtaniuk az összegyűlt magyar keresztényeknek. Az üzenet egyszerű és világos, csak nem elég fényes. Még.

2014. augusztus 28., csütörtök

Demagóg fogalmaink tára 3. rész Uzsorakamat

3. Uzsorakamat - felháborítóan magas kamat. Mivel nem számszerűsíthető, mi a kamat elfogadható és elfogadhatatlan szintje, az "uzsorakamat" legfeljebb érzelmi befolyásoló értékkel bír, közéleti használata káros.

Amennyiben a hitelpiac normálisan működik, senkinek nem kell lehetetlenül magas kamatra kölcsönt felvennie. Ehhez tisztességes banki versenyre és a banki műveletek átlátására van szükség. A bank nem a saját pénzéből, hanem a betétesei pénzéből hitelez. Ha betétesként 3% kamatot kapunk, nem logikus, hogy hitelfelvevőként 15-42%-os kamatot kelljen fizetnünk. Nem azért, mert ez esetleg uzsorakamat lenne, hanem azért, mert a kereskedelemben kialakultak a szokásosnak mondható haszonkulcsok, és ritkán haladják meg a 100%-ot. Kivétel a zöldség és gyümölcs, amely gyakran háromszor-négyszer drágábban jut el a fogyasztóhoz, mint amennyit a termelő kapott érte, vagyis a haszonkulcs 200-300%-os. Egy banki betét esetében a bank 3%-ért jut forráshoz, és azt 12-42%-kal hitelezi tovább, azaz a haszonkulcsa 300-1200%-os. Akinek van folyószámlája (és kinek nincs), az tudja, hogy a bank valójában 1% alatti költséggel jut forráshoz, és azt hitelezi tovább 12-42%-os kamatra, azaz a tényleges haszonkulcsa 1100-4100%! Ez arra utal, hogy a bankpiacon nincs tisztességes verseny. Ha lenne, akkor hamar beállna a betéti és hitelkamatok legalacsonyabb fenntartható aránya, és az valószínűleg alacsonyabb lenne, mint a gyorsan romló zöldség-gyümölcsáruké.

Ilyen esetekben az állam feladata versenyt teremteni, létrehozni egy vagy több közösségi bankot, valamint megkönnyíteni a bankalapítást, természetesen úgy, hogy a betétesek mindenkor védve legyenek a rossz üzletpolitikával, a felelőtlen gazdálkodással és a csalárd csődökkel szemben. Ez nyilván nem könnyű feladat, de többek között erre valók a pénzügyi szakemberek, vagy nem?

Az uzsorahitelezés csak olyan piacokon működik, ahol a banki hitel sokak számára nem elérhető, mert nem rendelkeznek hivatalos fizetéssel és/vagy fedezettel. Az uzsorás vállalja az ebből fakadó kockázatot, mert abban bízik, hogy fenyegetéssel és veréssel akkor is hozzájut a pénzéhez, amikor egy adósságbehajtó cég már tehetetlen lenne. Az ilyen típusú hitelezést soha sehol nem fogják engedélyezni, viszont sosem fog teljesen megszűnni, mert szórványos igény mindig lesz rá. A szórványos igényből akkor lesz tömeges probléma, amikor a bankrendszer nem csak indokolatlanul magas haszonkulccsal hitelez, hanem nehézkesen és lassan is folyósít.

A bankpiacnak tehát tisztességes verseny mellett, egyszerűen és gyorsan kellene működnie. Azért tartunk pénzügyi szakembereket, hogy kitalálják az ennek megfelelő szabályokat. Egy nyilvánvaló példa: ha évek óta jó ügyfele vagyok egy banknak, és látható, mekkora szokott lenni a folyószámlám egyenlege, akkor pusztán az egyenleginformációk alapján öt percen belül hitelhez kellene jutnom, miután közöltem, hogy mire kell, és milyen feltételek mellett tervezem visszafizetni. Ma az előzetes folyószámla-adatok nem függenek össze a hitelminősítéssel, ez mesterséges korlát, ami lassítja a hitelezést, és növeli a kockázatot. A bank hivatalos jövedelemadatokat kér, miközben eleve rendelkezik a betétoldali információkkal, csak nem használhatja fel azokat - akkor sem, ha a hitelfelvevő kéri, hogy szíveskedjék már őket felhasználni.

Végül is, az ügyfél van a bankért, vagy a bank van az ügyfelek pénzével való felelős sáfárkodásért? Ha a bank az ügyfelek pénzét helyezi ki hitelként, akkor miért tesz úgy, mintha ez szívesség lenne a részéről, amire - üsse kő - nagy nehezen, mesébe illő jutalékért vállalkozik? A folyószámla-előtörténet használata hitelminősítésre csak egy példa a sok közül arra, hogy a banki tevékenységek ésszerű felülvizsgálata mennyivel hatékonyabbá és olcsóbbá tehetné a pénzügyeinket. Ehhez azonban az uzsorakamat megszüntetése helyett tisztességes bankpiaci versenyt kell igényelnünk.

2014. augusztus 27., szerda

Demagóg fogalmaink tára 2. rész Extraprofit

2. Extraprofit - tisztességtelenül magas nyereség. Ez a fogalom csak indulatkeltésre használható, mivel nem tudjuk számszerűsíteni, hogy mekkora profit tisztességes még, és mekkora  már nem. Tőkés társadalomban élünk, a jólétünket profittermelő vállalkozásoknak köszönhetjük. A piac úgy működik, hogy ahol nagy a profit, ott megnő a verseny, ennek eredményeként lecsökken a profit, megoldódik az átmeneti "probléma".

A magyar közéletben az extraprofit a közüzemi szolgáltatások államosításának érzelmi indokaként szerepel, miszerint azért kellene államosítani a korábban privatizált közműszolgáltatókat, mert sok éven át "extraprofitot" értek el a fogyasztók kárára. Az extraprofit említése nonszensz, az üzenet helyesen így szól: csak olyan gazdasági tevékenységet célszerű privatizálni, ahol valódi verseny alakulhat ki, és ez automatikusan szabályozza az árat, a minőséget, az elérhető nyereséget. Közművek esetén ilyen verseny nem alakul ki, mivel hiába nagy a profitlehetőség, nem éri meg tíz párhuzamos vízhálózatot vagy villanyvezetéket kiépíteni, hogy a verseny azután csökkenthesse az árakat. Közművek esetén a versenypiac nem működik, ezért közműszolgáltatásokat (általános érdekű szolgáltatásokat) privatizálni káros, államosítani hasznos és célszerű.

Természetesen ahol a versenypiac képes önműködően szabályozni az árakat, ott nincs szükség állami részvételre, ebben az esetben privatizálni célszerű és hasznos.

2014. augusztus 26., kedd

Demagóg fogalmaink tára 1. rész Kizsákmányolás

A demagógia olyan közéleti javaslat, amely hangzatos, de célszerűtlen. A demagógia szinonimái: népbutítás, parasztvakítás. Ebben a sorozatban hangzatos, de célszerűtlen fogalmakat mutatok be az ésszerű kritika fényében. Olyan szavakról lesz szó, amelyeket érzelmileg érteni vélünk, értelmileg viszont csak érzünk, és amelyek a gyakorlatban célszerűtlen megoldásokhoz vezetnek. Egy dologra alkalmasak: a közvélemény összezavarására és a zavart fejűek leuralására.

1. Kizsákmányolás - mások önző, tisztességtelen kihasználása profit érdekében. Minden vállalkozás definíció szerint mások munkájának profit érdekében történő felhasználásával jár, azaz a kapitalizmus egésze kizsákmányolás. Minden vállalkozás önző, mindig profitszerzésre törekszik. Viszont a kapitalizmus a mai jóléti demokráciák gazdasági rendszere, sőt a világ egyetlen fenntarthatónak bizonyult gazdasági rendszere. A kapitalizmus a társadalom szempontjából előnyösen hasznosítja az egyéni önérdekeltséget. Ha a kizsákmányolás fogalmát alkalmazni próbáljuk, az a működőképes gazdaság és a jóléti demokrácia elutasításához vezet. Következésképpen kizsákmányolásról beszélni demagógia, népbutítás, parasztvakítás. Demagóg és jólétellenes ötlet a kizsákmányolás ellen forradalmat indítani, felszabadító teológiát hirdetni, a kapitalistákat vagy akár a keresztényeket kizsákmányolásra hivatkozva bírálni.

Mit mondhatunk ésszerűen a profit arányos és tisztességes felosztása témakörben? Elsőként azt, hogy az arányos semmiképpen nem egyenlőt jelent, hiszen a vállalkozó vállalja a kockázatot, követi az üzleti trendeket, adott esetben neki kell túlélnie a piaci visszaeséseket is. Ehhez tanulni, gondolkodni, tervezni és tartalékolni kell. Ha a haszon egyenlően oszlana el, akkor senki nem vállalkozna, nem újítana, és úgy járnánk, mint a szocializmusban, amikor a termékek silány minőségűek voltak, és ennek ellenére sem lehetett őket igény szerint megvásárolni, mert senki nem volt érdekelt abban, hogy folyamatosan rendelkezésre álljanak. A profitszerzést sikerült ugyan elkerülni, de ráment a társadalom jóléte. Az egyenlőség elve tehát nem működőképes gazdasági módszer.

A profit tisztességes és arányos felosztása azt a gyakorlatban elérhető legtisztességesebb, legarányosabb szintet jelenti, amely mellett a gazdaság még megfelelően működik, és fenntartható jólétet biztosít. Erre "a munkavállaló szempontjából is tisztességes piacgazdaság"  vagy "a jelen piaci helyzetben elérhető legtisztességesebb profitfelosztás" a legjobb kifejezés, és ez a kifejezés tovább már nem egyszerűsíthető tartalomvesztés nélkül. Aki elégedetlen a profitelosztás jelenlegi arányaival, az indítson saját vállalkozást, és próbálja ki, tud-e jobbat a gyakorlatban.

2014. augusztus 25., hétfő

Válassz világbefolyásoló mozgalmat

Ábrahám nyomán három világbefolyásoló törekvés alakult ki. Akár akarod, akár nem, valamelyikhez csatlakozni fogsz, mert hatalmi vákuum nincs, így vagy úgy valamelyik táborba fogsz tartozni. Ha nem válsz taggá önként és tudatosan, taggá tesznek erővel vagy furfanggal, tudat alatt. Ezért nem árt, ha megismerkedsz a világbefolyásolás háromféle módszerével.

1. Világuralomra törhetsz erőszakkal: aki nem olyan, mint te, azt felszólítod, hogy halálbüntetés terhe mellett váljon olyanná, különben... Nem IQ-bajnokoknak való módszer, nem is a legszebb, de hidd el, beválik. Ha kitartóan csinálod, az emberiség rémületében elfelejt gondolkodni, és behódol neked. Reszketnek majd a nevedet hallva, így leszel boldog.

2. Világuralomra kerülhetsz furfanggal: fogsz egy működő társadalmat, és szétzilálod egy kicsit, hogy az élére állhass. Kiváló szellemi képességeiddel az egyszerű emberek fölé emelkedsz, és nélkülözhetetlenné teszed magad. Kreatív ötleteket alkotsz, szembeállítod egymással a különböző társadalmi rétegeket, majd amikor egymásnak esnének, jelentkezel, hogy békét teremtesz a különleges módszereddel, ha jól megfizetnek. (Végül is, a feszültséget te srófoltad fel, ezért tényleg értesz a természetrajzához.) Egy kis kitartással nélkülözhetetlen közvetítővé válsz a másodrendűek között és fölött, kezedbe kerül a pénz, a hatalom, az irányítás, így leszel boldog.

3. Világméretű befolyásra tehetsz szert értékadással: sikeres életpéldát mutatsz, amelyet mindenki követhet, mert nem pilótajáték, nem csak az elitnek előnyös, hanem az egész társadalomnak jólétet hoz. Békésen felmutatod a magad módszerét, és befogadod az önként csatlakozókat. Senkire nem erőszakolod rá a rendszeredet, így valójában nem válsz a világ urává, mindössze piacvezető leszel az ideák szabad versenyében. Nem kaparintasz meg minden pénzt, minden hatalmat, minden irányítást, mert mire lenne az jó bárkinek? A javak érdemek szerint oszlanak meg az emberek között, neked is jut bőven a jólétből. Egy igazságos társadalomban boldoggá teszel másokat, így leszel boldog.

Melyiket választod? Ha nem választasz módszert, akkor sajnos a módszer választ téged. Vagy az életedet igazítod az elveidhez, vagy előbb-utóbb az elveid igazodnak az életedhez.

Fontold meg, milyen üzletbe járnál szívesen. 
- Egy monopoláruházba, ahová berángatnak az utcáról, elveszik a pénzedet, és ha nem tetszik az áru, amit érte kapsz, jól összevernek, hogy legközelebb ne merj reklamálni.
- Elvileg a saját áruházadba, amelynek az irányításáról önként lemondtál, és ahol most alkalmazott vagy, amíg szépen viselkedsz a főnökeiddel, és nem emelsz szót a megtévesztő reklámok, meg a gázos üzleti gyakorlat ellen.
- Egy minőségi áruházba, ahová nem szólít kényszer, nem csalogat reklám, és amely mellett csak egy érv szól: értéket kapsz a pénzedért, és nincs apró betűs rész.

A sorsod a kezedben van, ha időben döntesz, akkor a döntés még a tiéd.

2014. augusztus 23., szombat

Hol voltak az európai keresztények?

Lehetséges, hogy az Európa kereszténységéről (vagy keresztényietlenségéről) kibontakozott vita egyáltalán nem a témáról szól, hanem arról, hogy ha Európa hivatalos papírt kap róla, hogy keresztény volt és maradt, akkor a jobboldal erősödik, míg ha a közvélemény kikéri magának, hogy valaha valaki is keresztény lett volna ezen a tájon ("Hogy láttam-e széles szájú békát errefelé? Nem is ismerek olyat - felelte a gólya kérdésére a száját a lehető legkisebbre összecsücsörítő széles szájú béka.), akkor meg a bal-liberális oldal tör előre. Lehet, hogy a kereszténységvita csak politikai szépségverseny, de ez esetben bal-libéknek senki nem tiltja, hogy jó (vagy még jobb) kereszténnyé válva példát mutassanak a világnak, és e váratlan húzással kerüljenek a népszerűségi lista élére.

Lehet, hogy naiv vagyok, amikor szó szerint veszem az Európa kereszténységéről kibontakozott vitát, de álláspontom szerint használ a közügyeknek, ha minden vita főként a témáról szól. Ha mást akarunk megvitatni, akkor mondjuk ki, hogy az a tényleges téma, és a haza máris fényre derül. Ellenkező nyilatkozatok híján tehát komolyan veszem, hogy egyesekben kétely támadt, kik is voltak a keresztények az évszázadok során, mit is tettek életükben, és hogy a lelki-szellemi örökségükre hivatkozva Európa nevezhető-e kereszténynek.

Ki a keresztény? Semmiképp sem az, aki pont olyan, mint Jézus, mivel senki sem olyan, ezen az alapon még az apostolok sem számítanának kereszténynek. Nem ésszerű egy üres halmazt definiálni. Keresztény az, aki őszintén igyekszik Jézus tanítását életre váltani, és akár csetelve-botolva, de szívbéli jó szándékkal követi a Messiás tanítását. Ez a halmaz már olyannyira nem üres, hogy az évszázadok során meghatározta az európai civilizáció arculatát, jogi és erkölcsi rendjét, demokráciafelfogását, emberi jogi törekvéseit, szolidaritását, szociális érzékenységét, jóléti ellátását, röviden, mindazt, ami kontinensünket fejlett nyugattá emelte, és példává tette az egész emberiség számára.

Milliók nevét sorolhatnám fel Európa különböző országaiból, akik egész életükben (vagy életük felébredt szakaszában) fontosnak tartották Jézus tanítását, és igyekeztek az útmutatása szerint élni. Az egyházak nem vezetnek minden ilyen hívőről kimutatást, mert az népességnyilvántartó méretű lenne. Egyes kiemelkedően példás életű keresztényekről azonban készül kimutatás: szenteknek és boldogoknak nevezzük őket.

A magyar szentek és boldogok listája itt olvasható, érdemes figyelmesen tanulmányozni az életüket és tetteiket.

A katolikus szentek és boldogok teljes listája valóban népességnyilvántartó jellegű, hosszasan elmélyedhet benne mindenki, aki eddig kételkedett Európa keresztény voltában.

Természetesen a "teljes" lista nem teljes abban az értelemben, hogy a rajta szereplőknél sokszor többen igyekeztek őszintén életre váltani Jézus tanítását. A szentté és boldoggá nem avató protestáns egyházak tagjai sok-sok további névvel egészítik ki az őszintén igyekvő keresztények/keresztyének halmazát.

Hogy lett ebből politikai felhangú kérdés? A bal-liberálisok stratégiai tévedése nyomán, mivel ők a Jézus-követés visszaszorításához kötötték a szerencséjüket. Ennyi erővel a napfelkelte visszaszorításához is köthették volna.

Kedves bal-liberálisok! Irigylitek a jobboldaltól a kereszténységben rejlő népszerűséget és húzóerőt? Igazatok van, a kereszténység olyan meg- és összetartó erő, amellyel semmiféle alternatív kultúra nem versenyezhet. Nem a jobboldal sajátította ki magának a kereszténységet, hanem a gyakorlatban a bal-liberális oldal határolta el magát tőle. Rossz ötlet, egyenesen politikai harakiri volt a bal-liberális identitást a keresztény közéletiség ellenében meghatározni. Fogadjátok meg az angol jó tanácsot: If you can't beat them, join them. Ha nem tudjátok őket legyőzni, csatlakozzatok hozzájuk. Térjetek vissza az európaiság lényegéhez, erősítsük együtt a keresztények táborát.

2014. augusztus 20., szerda

Válaszféle Balavány Györgynek

A HVG szerkesztőségének hiányérzete támadhatott, miszerint Irakban fennforgás van, nem kellene teljesen elhallgatni. "Skacok, valaki írjon már róla valamit, de ne vigye túlzásba" - hangozhatott a javaslat. Balavány György vállalkozott a feladatra, és kiválóan megoldotta. Úgy írt az iraki keresztényüldözésről, hogy írt is róla, meg nem is, mondott is valamit, meg nem is. Véleménycikke a "Petőfi Sándor nagy költő volt, Arany János szintén, ám költészetük mélyén valójában az a fájó kérdés kiált válaszért, hogy miért helyezünk egyes rímképleteket önkényesen előtérbe, amikor minden betű egyformán értékes, minden sorvég egyenlő, ezért most a szabad versben rejlő egyetemes lehetőségekről szeretnék beszélni" sémát értelmezi újra. Ha a konkrét helyzetre vonatkozó állításokat keresünk benne, se füle, se farka. Ha alibiírásként olvassuk, nagyszerű teljesítmény, úgy eltereli az olvasó figyelmét az aktuális helyzetről, hogy az rendesen el van terelve.

Ennyit a cikkről. Most, Balavány úr módszerét követve, én is elvonatkoztatok a konkrét helyzettől, és megkísérlem kifejteni, miért tartom hiú reménynek, hogy az iszlámból valaha a béke és tolerancia vallása lehet. Létezik ugyanis egy olyan vélekedés, hogy egyszerűen csak le van maradva azzal a 600 évvel a kereszténység mögött, amennyivel később jött létre. Iszlám időszámítás szerint  1435-öt írunk, nézzünk csak körül Európában az ennek megfelelő évben. Az elmélet itt megdöccen, a quattrocento Európában a reneszánsz fénykora. Igen, de mi jött 100-200 évvel később? A keresztény vallásháborúk kora - folytatódik a kifejtés. Ezt éli most az iszlám, a siíták és szunniták úgy ölik egymást, mint annak idején a katolikusok a protestánsokat és fordítva, majd a protestánsok a másképp protestálókat. Csak ki kell várni, hogy elunják, és békés, demokratikus jólét lesz az iszlám világban is.

Szerintem nem, mivel az iszlám konfliktusok teljesen más háttérrel, más ideológiával, más keretben zajlanak. Nézzük sorban a különbségeket.

1. A kereszténység a béke vallásaként alapult, Jézus a leghatározottabban kiállt az erőszak ellen. Az iszlám az arabokat egyesítő politikai vallásként alapult, és Mohamed maga is harcolt a cél érdekében, hadi sikereit követően halt meg. A kereszténységen belüli erőszakra mindenkor áll, hogy ellenkezik Jézus tanításával, míg az iszlámon belüli erőszak nem ellenkezik Mohamed tanításával és életpéldájával.

2. Mindkét vallás világméretű befolyásra törekszik, de a kereszténység az Örömhír erejében és a keresztény életforma látható érdemeiben bízik, az iszlám pedig a kard meggyőző erejében. Ez pont akkora különbség, mint amekkora egy vonzó udvarló közeledése utáni szabad döntés és a nemi erőszak között van.

3. A kereszténység az igazságosság és testvériség vallása, bármikor megkritizálható az emberiség java és a józan ész szempontjából, ugyanis Isten egész műve maradéktalanul az emberért van. Amiről nem tudjuk észérvekkel levezetni, hogy az ember(iség) javát szolgálja, az keresztény felfogás szerint érvénytelen. Nincs körkörös logika, miszerint Isten akarata megkérdőjelezhetetlen, akár jó az emberiségnek, akár nem. Az esetleges keresztény túlkapások féke és ellensúlya tehát a józan ész és az emberiesség. Az iszlám ellenben tekintélyvallás, Isten akarata megkérdőjelezhetetlen, a megkérdőjelezőt meg kell ölni. Ez körkörös logika, bármiféle fék és ellensúly nélkül. 

4. Az iszlám védtelen a pszichopaták uralmával szemben. Pszichopaták minden társadalomban nagyjából hasonló arányban fordulnak elő, de a kereszténység esetében belülről is világos, hogy a pszichopata érvénytelenül hivatkozik Istenre, Jézusra, stb. Az iszlám pszichopatáit belülről nem lehet leállítani, mert erre nincs eszköz, nincs biztonsági fék. A világ "békés" muszlimjai leszögezik ugyan, hogy a terrorvezérek mozgalmai nem képviselik az iszlámot, de ezzel párhuzamosan világméretű kalifátusról álmodoznak, amelyhez remek ugródeszka minden terrormozgalom. A muszlimok egy emberként, bármikor készek felvonulni Izrael ellen, de a saját szélsőségeseikkel szemben erőtlenek és tehetetlenek. Főleg mert közben folyamatosan dzsihádra hivatkoznak, bizonygatva, hogy a szélsőségesek "ilyen" dzsihádra gondolnak, ami teljes félreértés a részükről, mert valójában "olyan" dzsihádról van szó. Khm, khm. Izgalmas vita lehet a náci mozgalmon belül, hogy "ilyen" Endlösung helyett "olyan" Endlösung-e az igazi, de ettől a nácizmus békés, toleráns mozgalom lesz, az Endlösung meg a tolerancia netovábbja?

5. A keresztény felekezetek néhány hittételben különböznek egymástól, és egyre toleránsabban kezelik a nézetkülönbségeket, mivel modernül gondolkodva rájöttek, hogy a megfellebbezhetetlennek hitt saját "igazságaik" jobbára spekulációk, konkrét adatok híján sem pró, sem kontra nem dönthetők el, és egyébként sem fontosabbak a jézusi béke, szeretet és egység elvénél. Az iszlám felekezetek nem elvekben, hanem tekintélyfigurákban különböznek egymástól. Mohamed halála után egy héttel már kétféle iszlám létezett: a Próféta kedvenc rokonának, Alinak a pártja (síát Ali, a siíták), és a kedvenc tanítvány, Abu pártja (szunniták). A vita nem hitbéli kérdéseken tört ki, hanem azon, hogy melyikük legyen az első kalifa. A két nagy felekezet nem néhány hittételben tér el az alapítástól kezdve, immár 1435 éve, hanem szent iratokban és hagyományokban is. A vetélkedésük tekintélyharc életre-halálra. Ebből hosszú távon sem lesz béke (ökumené), mivel ki tudná eldönteni, és milyen alapon, hogy a Próféta veje vagy tanítványa-e az eredeti tan letéteményese?

6. A kereszténység tűri a konkurens életmodelleket, mert hisz az ideák szabad piacában és szabad versenyében. Ez nem jelent csendes beletörődést vagy közönyt (távolról sem), csak erőszakmentességet. A keresztény világban bárki bármilyen vallást hirdethet, mivel a keresztények bíznak az életmodelljük látható vonzerejében. Ha például az Istentől elforduló életmodell jobb eredményekkel járna, nagyobb boldogsághoz vezetne, a keresztény világ két-három generáción belül teljesen elfordulna Istentől, mert ezt eredményezné az ideák szabad versenye. Az iszlám világ nem bízik ilyesmiben, tilt minden konkurens gondolatot, halállal bünteti a más vallásra térítést.

7. Az előbbiből következik, hogy a kereszténység egyenlőségpárti, demokrata és toleráns, az iszlám meg egyik sem. Jogos ellenérv, hogy a kereszténység sem volt ilyen a feudalizmusban, ám az idő haladtával a kereszténység egyre közelebb kerül a Jézus által meghirdetett ideálhoz, miszerint minden ember egyenlő eséllyel indul Isten terve szerint, és a saját érdemeinek megfelelően halad előre az igazságos társadalomban, a boldogsága alapvetően rajta és a közösségéért végzett munkáján múlik. Tégy jót másokkal, és mások is jót tesznek veled, ettől leszel boldog itt a földön és az örök életben. A keresztény társadalmak e felé a meritokrata ideál felé haladnak. Az iszlám társadalmak viszont az Istennek való mukkanás nélküli engedelmesség, a gondolatmentesség felé haladnak, ez Mohamed elképzelése az ideális világról. A jó muszlim nem okoskodik, hanem engedelmeskedik az elvileg Isten akaratát közvetítő feljebbvalóknak, és kész halállal büntetni az ettől való eltérést.

8. A kereszténységben az oktatás lehetőség, az iszlámban veszély: aki tanul, az visszabeszél, engedetlen, képes észérvekre hivatkozni, esélyegyenlőséget követelni. A fundamentalista muszlimok ezért ellenzik a lányok akár alsó tagozatos oktatását is. Jogos ellenérv, hogy a keresztény társadalmakban szintén voltak fenntartások a nők egyetemi oktatásával szemben, de egyrészt a lányok általános és középiskolába járását soha egyetlen keresztény sem ellenezte, másrészt a kereszténység a teljes meritokrata esélyegyenlőség jézusi ideálja felé halad, vagyis a fenntartások fokozatosan leépülnek (csak összességében szülessen elég gyermek a társadalom fenntarthatóságához), míg az iszlámon belül akkor jó muszlim a nő, ha írni-olvasni sem tud.

9. Teljesen mást jelent a fundamentalizmus a két vallásban. A keresztény fundamentalizmus a Jézus eredeti tanításához való visszatérés keretében a meritokrácia felé haladást testesíti meg, az iszlám fundamentalizmus pedig Mohamed eredeti tanításához visszatérve a mukkanás- és gondolatmentes, női részről írástudatlan ("ilyen" vagy "olyan") dzsihádot, a végső győzelemig. A dzsihád keretében erény, ha egy muszlim felrobbantja magát, és "hitetleneket" ránt magával a halálba, vagy ha iskolákban, kórházakban és magánlakásokban rendez be fegyverraktárat, mert oda lőni nagyon rossz PR a gyaúrok számára, és ha néha mégis odalőnek, a "szent cél" felé vezető úton mit számít az a pár áldozatul eső muszlim beteg, vagy muszlim gyerek, vagy muszlim feleség? Az iszlámban másodlagos tényező az emberi élet, a muszlim ember pótolható biológiai fogyóeszköz. Ki állítja továbbra is magabiztosan, hogy ez a cinizmus egyenértékű az ember javát középpontba helyező alternatívával?

10. A kereszténységen belül lehet lázadni, és a jogos követelések meg is valósulnak, hiszen a jézusi meritokrata ideál felé haladunk. Jézus tanításának a komolyan vétele egyre modernebb, egyre demokratább, egyre igazságosabb, egyre toleránsabb megoldásokat eredményez. Az iszlámon belüli lázadás vagy egy új diktátort, vagy ókori erőszakos tudatlanságot eredményez. Testközeli példa: Jézus monogámiát tanított, de ettől is megtartóztatta magát, Mohamed pedig többnejűséget tanított, és abban is élt. Gyors fejszámolással, ha nagyjából annyi férfi él a világban, mint amennyi nő, akkor melyik az igazságosabb elrendezés? Mit szólna egy muszlim férfi, ha a saját mércéjével mérnének neki, és felvetődne, hogy a feleségeinek is lehessen több férjük? Szívesen osztozna a nejein Alival, Ahmeddel és Juszuffal, hiszen amilyen mércével mérsz, olyannal mérnek neked, vagy azt mondaná inkább, hogy Allah nevében az írmagját is ki kell irtani az efféle perverz gondolatnak (nix iskola - nix ötletelés)?

11. A kereszténység folyamatosan bírálható (bírálják is vadul), mert folyamatos tökéletesedésre törekszik, és a meritokrata ideál részeként minden szellemi konkurensével együtt él. Az iszlám alaptétele, hogy a világbéke az erőszakosan elért egyféleségben tör majd ki. Erről a szocialista vicc jut eszembe: elvtársak, olyan békeharc lesz itt, hogy kő kövön nem marad. A szocializmus mint totalitárius rendszer már megbukott, a szocialista gondolat viszont az ideák szabad piacának egyik versenyzője. Az iszlámnak is használna, ha az ideák szabad versenyében méretné meg magát.

12. A kereszténység semmiféle kényszerre nem épít, nincs meghatározva, mennyi legyen egy társadalomban a keresztények minimális aránya, ami alá nem lehet menni, mert előkerülnek a kapák, kaszák, mordályok, és kard ki kard! Nincs ilyen forgatókönyv, mivel Jézus rátermett, de békés érdekérvényesítést tanított. A nyugati típusú kereszténydemokratikus jóléthez 51% keresztény szavazóra van szükség, de kötelező nyugati típusú kereszténydemokratikus jólétben élni? Nem, ki lehet próbálni bármi mást, amit az aktuális 51% jónak tart, aztán ha beválik, miért ne lehetne folytatni? Teljes a szabadság. Ha mégsem válik be, vissza lehet térni a nyugati típusú kereszténydemokratikus jóléthez, ám ez csak önkéntes alapon működhet, másképp sehogy. Kínál ilyen szabadságot más világnézet? Az iszlám bizonyosan nem, a szocializmust is kipróbáltuk, és többségünknek kevésbé jött be, mint a Bécs melletti Shopping City Süd. A liberalizmus is mintha a keresztény társadalmak talaján virágzana igazán, vagy inkább kizárólag. Tudjuk, milyen liberálisnak lenni egy keresztény társadalomban, de nem tudjuk, milyen kereszténynek lenni egy liberális társadalomban, mivel nincs olyan társadalom, amely előbb lett volna liberális, mint keresztény. Olyan társadalom sincs, amely előbb lett volna (mai, nyugati értelemben) demokratikus, jogállami, emberi jogokkal törődő és jólétben élő, mint keresztény. 

Mondhatjuk ennek alapján, hogy az emberi jogokkal törődő demokratikus jogállami jólét elválaszthatatlan a kereszténységtől? Szerintem igen, de minden olvasómat arra biztatom, hogy ne higgye ezt el nekem bemondásra, hanem nézzen körül az ideák szabad piacán, fontolgasson, shoppingoljon, és azután alakítsa ki az álláspontját.

2014. augusztus 18., hétfő

Ideje a keresztény egységnek

"Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: van ideje a születésnek és a halálnak;... Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének..." (Prédikátor könyve 3, 1-8)

A keresztény egység elvben mindig is kívánatos volt, most azonban gyakorlatilag is szükséges: másképp nem védhetjük meg a világ különböző országaiban üldözött kereszt(y)én(y) testvéreinket. Afrikától Irakon át Ázsiáig számtalan helyen korlátozzák, zaklatják, vagy épp űzik és gyilkolják őket a hitük miatt. Itt az ideje, hogy a keresztény világ egységesen kiálljon értük. Ehhez már csak a kiállás és az egység hiányzik.

Jézus egységet parancsolt, amikor magát szőlőtőhöz, követőit pedig szőlővesszőkhöz hasonlította. (János 15, 1-10) Az egység parancsát különböző megfontolásokból szegték meg egyre többen, ma pedig főleg hiúságból tartanak ki a széttöredezett állapotban. Pedig az elszakadás soha senkinek nem vált be.

Amikor a római (nyugati) egyházreformokon felháborodott Bizánc 1054-ben elszakadt, nem is sejtette, hogy a saját sírját ássa. Alig 17 évvel később Manzikertnél döntő vereséget szenvedett az előrenyomuló Török Császárságtól, csillaga lehanyatlott, és ma Konstantinápoly néven Törökország része. A török nyomulásra válaszul indultak a keresztes hadjáratok, amelyekre ma egyetlen keresztény sem büszke. Sem hadi sikert, sem erkölcsi dicsőséget, sem egységet nem hoztak. Ha Bizánc nem szakad el, a békés keresztény érdekképviselet esélyei sokkal kedvezőbbek lettek volna.

Martin Luthernek sem vált be az elszakadás, mert a tiltakozása nyomán nem alternatív összefogás alakult ki, hanem szűnni nem akaró továbbszakadás kezdődött: Jean Calvin nem lutheránus lett, hanem saját utat jelölt ki, ahogy az utána jövők sem lutheránusok vagy kálvinisták lettek, hanem újabb és újabb magánösvényeken kezdtek járni. A protestantizmus előtt két keresztény felekezet volt a világban, ma több ezer van, és a számuk fordítottan arányos a kereszt(y)én(y)ség érdekérvényesítő képességével. Az elszakadás közös kudarcot hozott.

Másrészt Luther joggal háborgott és tiltakozott: miközben a spanyolok és a portugálok az Újvilág kirablásával voltak elfoglalva, és nem átallottak ürügyként Jézusra hivatkozni, Róma a túlkapások kemény letörése helyett nagyszabású templomépítéssel bíbelődött, amit bűnbocsátó cédulák árusításából igyekezett finanszírozni. Ha Luther markáns ellenvéleménye időben meghallgatásra talál, akkor kiátkozás helyett reformok kezdődhettek volna, és akkor az újvilágbeli garázdálkodás sem kerül a kereszténység számlájára. Ez esetben persze Luther sem vehette volna feleségül a házvezetőnőjét... Az események történelemből ismert alakulásában minden érintettnek megvolt a maga felelőssége, de nagy kár, hogy az események pont így, és nem az emberiség szempontjából kedvezőbb módon alakultak. Azt se hallgassuk el, hogy a világ felfedezése előbb-utóbb mindenképp megtörtént volna, és ha az újvilágbeliek választhattak volna a vikingek, a mongolok, a törökök és a Jézus nevével jobbára visszaélő "keresztények" között, akkor talán pótzsákbamacskaként a Konfucius nevével visszaélő kínaiakat választották volna... akik azonban diszkvalifikálták magukat, önként otthon maradtak. Egyrészt az őslakosok nem kaptak lehetőséget a tájékozott és szabad hódítóválasztásra, másrészt a kínaiak pont azért maradtak otthon, mert rosszabb hódítónak tartották magukat a kereszténynek csak a származási kultúrájukra utalva nevezhető európai kalandoroknál.

Akárhogy is, Luther joggal háborgott, és történelmi hiba volt kiközösíteni. Luther hasonló mértékben hibázott, amikor ellenkiközösítéssel válaszolt, és az önállóságot hatalomépítésre kezdte használni ahelyett, hogy következetes gondolkodóként kijelentette volna, hogy a kifogásolt problémák megoldódása esetén vége a szakadár mozgalomnak. A halála előtti években már meg is indult a katolikus reformfolyamat, amely néhány éven belül okafogyottá tette a protestantizmust.

Persze aki egyszer kiskirály lett, önként ritkán lesz újra alattvaló, és mindenféle lelkiségi ürügyet képes kitalálni, hogy ezt elkerülje. A keresztény egység 1600-ra bőven helyreállhatott volna Európában, ha nincs a szakadár hiúság és hatalomhoz való ragaszkodás. Ettől kezdve a protestmozgalom van lépéshátrányban.

Ha a szakadárok újra elfogadják a pápai fennhatóságot, a feudalizmus nagyon lassan alakult volna át kapitalizmussá, a polgárság jóval később törhetett volna előre, nem tudta volna háttérbe szorítani az egyházat, így a hatalmi vákuumot kitöltő kereskedői és bankárréteg sem vehette volna át a világ irányítását. A "felvilágosodás" az egyházon belül bontakozott volna ki, Európa nem szakadt volna nacionalista háborús felekre, elmaradt volna az I. világháború és a nyomában előretörő kommunizmus, majd a revansért lihegő II. világháború. Hidegháborút sem lett volna kivel vívni. Ez esetben a világ ura nem az Egyesült Államok, hanem Európa lenne, versenyben Kínával és Oroszországgal.

Az Európai Unió nem a XX. század végén jött volna újra létre, hanem meg sem szűnt volna, hiszen 1500 táján Európa keresztény unióban élt, egységes nyelve a latin volt. A kapitalizmus problémáit nem kellene orvosolni, mivel ki sem alakultak volna: a gazdaságban ma a keresztény erkölcsi felfogás lenne az uralkodó. Ez az állapot elérhető, csak helyre kell hozzá állítani a keresztény egységet.

Az egység elvben valamiféle egyházak közötti térben, "nem földi" egyházban is megvalósulhatna. Csakhogy aki nem ismer el maga felett lelki vezetést itt a földön, az semmiféle központi lelki vezetést nem fogad el, a "nem földi" egyház ezért nem közös nevező, hanem ürügy a tagoltság fenntartására, az emberi hiúság kicsiny kakasdombjainak megőrzésére.

Az egység tényleges helye a Római Katolikus Egyház lehet, mivel szent Péteren keresztül egyedül Róma testesíti meg a Jézus óta töretlen folytonosságot. A szőlőtő és a szőlővessző egységparancsa csak Róma lelki vezetése alá visszatérve tartható be. A Római Katolikus Egyház már Luther halála után tíz évvel megújult, átfogó reformokat vezetett be, amelyeket azóta több körben újabb reformok követtek. Ezek eredményeként Róma ma jóval modernebb, mint az úgynevezett protestánsok, reformátusok, karizmatikusok és evangéliumi egyházak együttvéve. Szent Péter egységszervezete levonta a protestáns idők tanulságait, sokkal toleránsabb lett. Míg a kis egyházak civakodnak, átkozódnak, leválnak és leválasztanak, repesztenek és forgácsolnak, a katolikus egyház szerényen épít, elfogad és befogad. Alkalmassá és méltóvá vált arra, hogy újra a keresztény civilizáció egyetlen központja legyen. A visszatérők nem kisebbé, hanem nagyobbá válnak. Az utóbbi idők alázatos pápái sorra mindenki szolgájává lettek, alkalmasnak bizonyultak a világ valamennyi keresztényének lelki vezetésére. Már csak el kellene fogadni a lelki vezetést.

2014. augusztus 15., péntek

Jézus az aktivista

Mint korábban írtam, Jézus tanításának fontos értelmezési tényezője, hogy judaistákhoz szólt, senki máshoz. A kommunikációelmélethez valamelyest konyító gójként ezzel kötelező számot vetni. A judaistákra szabott inget nem lehet egy az egyben ráhúzni a gójokra azzal, hogy biztosan passzolni fog. Ez nem automatikus, nem alapértelmezett. Lehet, hogy helyenként szorít, helyenként meg lötyög. Figyelembe kell vennünk az alkati különbségeket.

Ilyen alkati különbség az aktivitás: Jézus először tizenkét tanítványt, majd hetvenkettőt küld el, hogy egybegyűjtse a judaistákat. Óriási sürgés-forgás támad az egész Közel-Keleten, és ugyanígy a Messiás körül. Pontosabban, a judaista hitélet egyfolytában ilyen sürgő-forgó, folyamatosan tevékeny, szünet nélkül munkálkodó. Miért? Mert a judaisták az egyetlen Istenre figyelő népnek, a föld sójának, a világ világosságának látták magukat Jézus előtt is, és azóta is. Nem lankadtak a világ elképzeléseik szerinti alakítása terén Jézus előtt, és Jézus óta sem. (Nézz körül a gazdaságban és a szellemi életben, tapasztalni fogod a jeleit.)

Mi a helyzet a gójokkal? A gójokat (némi egyszerűsítéssel) a világ átalakítása sem Jézus előtt, sem Jézus óta nem tartja lázban. Lényegesen passzívabbak a judaistáknál. Nem munkálkodnak, hanem hátra dőlnek szűntelen.

Ez az alkati különbség fogalmazódik meg különböző érvek formájában, amelyek célja, hogy NE kelljen már csinálni valamit. Az érvelők Jézus legszebb tanait használják fel, és forgatják ki ennek érdekében. Megkeresik mindazt, amit a Messiás valaha a nemzettársait fékező szándékkal mondott, és legitimálják vele a semmittevést, a köldöknézést, a patópálkodást.

Ez persze csak addig működik, amíg át nem gondoljuk, mi volt a helyzet Jézus korában. A zsidók egyfolytában lázongtak a római "megszállók" ellen, folyamatosan kitörni készült egy újabb lázadás, sőt szabadságharc. Korabeli judaista elképzelések szerint a Messiás földi király és hadvezér, ő vezeti a szabadságharcot. Nem tévedés, Jézustól a szabadságharc vezetését várták, ahogy a későbbi messiásjelölttől, Bar-Kochbától is. Nem lankasztotta őket, hogy addigra Jeruzsálem már romokban hevert, a Jézus kereszthalála után 30 évvel kitört előző lázadás miatt. A judaisták nem tartoztak a patópálos kategóriába sem akkor, sem ma. Jézus ehhez a célközönséghez intézte a szavait.

Elképzelhető, hogy másképp kell szólni egy 100 km/h sebességgel száguldó gőzmozdony judaista fűtőjéhez, aki púpos lapáttal épp szenet pakol a kazánba, mint a kopár szik sarján, boglyák hűvösében heverő, méla tekintetű gójhoz, aki egy órája azon elmélkedik, hogy valakinek el kellene már hessentenie az orra hegyére telepedett legyet? Elképzelhető, hogy a judaista fűtőnek mondottak nem érvényesek egy az egyben a méla gójra?

Elképzelhető, hogy az isteni terv megvalósítása érdekében Jézus a hiperaktívakat nyugalomra inti, a nyugalomban lévőket meg hiperaktivitásra serkenti? Hol vannak a keresztények a magyar gazdaságban és szellemi életben? Nagyjából sehol, boglyák hűvösében méláznak immár évek, évtizedek, évszázadok óta. Biztos, hogy ez felel meg a Messiás akaratának? Hol marad a judaisták számára természetes és alapértelmezett nyüzsgés, sürgés-forgás Jézus körül? Érdemes friss szemmel újraolvasnunk az Evangéliumokat.

2014. augusztus 14., csütörtök

Szórakoztató agymosás

Remek kis videót láttam tegnap, tele szórakoztató ötletekkel. A készítők mindent elkövettek a tudatos agy kikapcsolására, és rövid üzenetük átadására: Magyarország rosszul teljesít!

A Minimál című film itt nézhető meg.

Elhiggyük a küszöb alatt becsempészett mondanivalót? Ehhez vissza kell kapcsolnunk a tudatos agyat. Újra megnéztem a libreál eme remekét, és 72 hiteltelen részletet (csúftatáft) számoltam össze. Tizenkét percben ilyen hatásosan agymosni világcsúcs, gratulálok. Te hány csúftatáft találsz?

2014. augusztus 13., szerda

Egy működőképes Irak-stratégia felé

Javult-e Irak helyzete 2002 óta, amikor az Egyesült Államok Szaddam Huszein rémtetteire és állítólagos tömegpusztító fegyvereire hivatkozva megtámadta?  Nem, sőt romlott.

Igaz, 2002-ben lépéskényszer volt, hiszen Szaddam korábban megszállta Kuvaitot, és a régió stabilitását fenyegette. De az amerikai győzelem óta több mint 200 ezer polgári áldozatot szedett a zűrzavar és a polgárháború felé sodródó konfliktus. Északról a Szaddamhoz hasonlóan szunnita muszlimok támadnak, és letarolják a sokszínűséget: kivégzik nem csak az iszlámon belüli konkurens siítákat, hanem keresztény testvéreinket is.

Mi vezetett ehhez a borzasztó kudarchoz, és hogyan fordítható meg a helyzet?

Először nézzük, milyen feltevésekre épült a katonai beavatkozás: Szaddam diktátor, ezért a nép szívesen elkergetné, ha képes lenne rá. Az irakiak szabadságot és demokráciát akarnak, csak fel kell kínálni nekik a lehetőséget, és kapnak rajta. Az iszlám toleráns vallás, hosszabb távon nem lesz semmi gond a szunniták és siíták között. Békés jóléti demokráciában élnek majd egymással. Ezek egyike sem jött be.

Felvázolok két lehetséges megoldást.

1. Vissza a 2002 előtt állapotokhoz. Szaddam diktátor volt, de a jelek szerint szükséges diktátor, akinek nincs demokratikus alternatívája, pontosabban az alternatívája egy másik diktátor. A muszlim társadalmak törzsi rendszerben élnek, a törzsek egymás között védelmi szövetségeket kötnek. A rátermett diktátor bírja a törzsek bizalmát, ezért engedelmeskednek neki. Egy ilyen diktátor (vitatható módszerekkel) képes fenntartani a békét, nélküle nem demokrácia lesz, hanem káosz és erőszak - az új rátermett diktátor színre lépéséig. Ha sikerül megtalálni a törzsek bizalmát élvező új diktátort, véget érhet a konfliktus. Ez kiszámítható módon diktatórikusan, azaz vérbe fojtással történik meg, ami nyugati keresztény szemmel felháborító, de az adott kultúrkörben talán nincs ennél jobb. Az Egyesült Államok ezzel beismerné, hogy 13 éve tévúton jár, rosszul gondolkodott a világról, és kénytelen visszacsinálni az eddigi lépéseit.

2. Tegyük kereszténnyé a világot, és vállaljuk ezt nyíltan. Az Egyesült Államok valójában nem a demokráciát igyekszik exportálni, hanem a saját polgárainak autonóm és önkéntes kereszténységét. Ez az amerikai demokrácia és tolerancia titka. Ha nem lennének ott döntő többségben az önállóan gondolkodó és cselekvő keresztények, nem lenne demokrácia és jólét. Ha a kereszténységük nem lenne önkéntes, akkor nem lennének toleránsak. (Könnyű úgy toleránsnak lenni, hogy biztosra veheted az eredményt, márpedig önkéntes keresztényekkel eléggé biztosra veheted, hogyan alakulnak a közügyek.) Ez a gyerek csak a nevén nevezve exportálható. Ha az Egyesült Államok elismeri, és következetesen képviseli, hogy bizony a saját autonóm önkéntes kereszténységét igyekszik terjeszteni, akkor az irakiak is megértik, hogy ez nem demokratizálás, hanem hittérítés. Reakcióként vagy összefognak a siíták és szunniták a nyugati keresztény nyomulás ellen, és így tör ki számukra a megérdemelt béke, vagy nyílt polgárháborúba keverednek, amelyből azután csak keresztényként jöhetnek ki. Közben azonban az összes kereszténynek el kell menekülnie, vagy meg kell halnia. Ezt nem kockáztathatjuk, nem is várhatjuk ki, hogy vajon tényleg így lesz-e. Ez mára nyilvánvaló. A keresztényeket testületileg ki kell menteni, repülőre tenni, és kívánságuk szerint Párizsba, Londonba, Berlinbe vagy New Yorkba szállítani. Ha odaértek, le kell őket telepíteni. Mikor újra béke és jólét lesz Irakban, akár vissza is térhetnek. Addig azonban kapjanak családonként egy-egy szép házat, képzést és támogatást addig, amíg állást nem találnak. Ez a minimum, amit megérdemelnek. Kétezer éve hűek ahhoz a hithez, amelynek a Nyugat a demokratikus jólétét köszönheti.

Sokba kerül? Egy fenét. Jóval kevesebbe, mint a teljesen eredménytelen, csak az ártatlan áldozatok számát növelő légi csapások, vagy a kurdok jelenlegi fel-, majd valamikori lefegyverzése

2014. augusztus 12., kedd

A keresztény gazdaság igazságosságáról

Száz magyar keresztényből vajon hány véli úgy, hogy a gazdaságot sürgősen sokkal igazságosabbá kell tenni? Talán 99? És hány lenne hajlandó ezt saját vállalkozást indítva elősegíteni? Talán 1, vagy annyi sem? Tarthatatlan helyzet, hogy mástól várjuk a saját gazdaságunk ízlésünk szerinti működtetését.

A keresztény társadalmak nagyságrendekkel igazságosabbak a többi társadalomnál, de a folyamatos tökéletesedésnek még bőven van tere. Mit kezdhetnének a keresztények a gazdasági javakkal, ha tisztességes versenyben, a számarányuknak megfelelő mértékben megszereznék felettük az ellenőrzést? Milyen zsinórmértékhez igazodhatnának a társadalmi igazságosság terén akkor, ha vállalkozók tömegei válnának kereszténnyé, vagy ha keresztények tömegei válnának vállalkozóvá?

A társadalmi igazságosság háromféle módon is megközelíthető: az egyenlőség, az arányosság és a szerepcsere elve szerint.

1. Az egyenlőség mindenkinek minden munkáért azonos bért írna elő, így a vállalkozó is annyit tarthatna meg a haszonból, amennyit a nála dolgozó portás keres. Ez a javak lehető legegyenlőbb elosztása, ám több komoly probléma is van vele. Betarthatatlan, működésképtelen, és ellenösztönöz. Ki akarna befektetni, ha abból nulla haszna van (az alkalmazotti léthez képest)? Ki akarna tanulni, ha az semmi előnnyel nem jár a tanulatlansághoz képest? Ki akarna újítani, kezdeményezni, igyekezni egy ilyen társadalomban? Csak néhány ösztönös güzü, akinek azonban az egyenlőség jegyében hamar elvennék ettől a kedvét. Aki élt a szocializmusban, emlékezhet rá, hogy pont így történt. A munkahelyen kinézték azt, aki többet teljesített, akinek ötletei voltak, és előbb-utóbb a fejére koppintottak, hogy ne pattogjon már annyit. Szégyellje magát, van képe rontani a többiek helyzetét?! A teljes egyenlőség leállítja az igyekvőket, ezáltal elszegényíti az egész társadalmat. Nem lesznek egyre fejlettebb, egyre jobb minőségű termékek, mert ez a rendszer a fejlődés, és a jólét ellen hat.

2. Az arányosság elve jobb ennél, de inkább hasraütésszerű, mintsem módszeres. Aki kétszer annyit dolgozik, az keressen kétszer annyit. Ahol feleannyi szakember van, mint amennyi kell, ott adjanak duplaakkora fizetést. Aki kétszer olyan hosszú ideig tanult, szintén kétszeres fizetést kapjon. Aki a versenyszférában, nagy stresszben dolgozik, az keressen másfélszer annyit, mint egy állami alkalmazott a biztos állásban. Ha egy szakterületen belül nagyjából stimmelnek az arányok, keresztbe már nem fognak stimmelni: egy orvos 60%-kal hosszabban tanult, és 50%-kal több órában dolgozik, igaz, állami állásban, egy versenyszférában dolgozó mérnökhöz képest, ahol ráadásul mérnökhiány van. Most tessék ebből kikalkulálni, hogy melyiknek mennyit kellene keresnie az arányosság elve szerint. Az orvos és a mérnök fizetése között sosem lesz épp ekkora az arány. Ez a rendszer ötletszerű eseti megoldásokhoz vezet. A munkaerőpiac diktál, a dolgozó alkalmazkodik. Van valami arányszerűség, de nem az igazi, és egy vállalkozás hasznának felosztásához nem ad támpontot. Nem derül ki belőle, hányszor annyit keressen vagy kereshet egy sikeres vállalkozó, mint egy sikeres orvos, mérnök, tanár avagy villanyszerelő.

3. A szerepcsere elve a másik ember helyzetébe való beleélést követeli meg. Alkalmazottként kevésnek tartod a havi kétszázezres fizetést, és sokallod a cégtulajdonos húszmilliós hasznát? Képzeld el, hogy te teszed a pénzed a vállalkozásba, vállalva minden kockázatot, ehhez képest is sokallod a húszmilliós hasznot, és kevesled a dolgozóidnak adott kétszázezres fizetést? Érdekes perspektívaváltás ez, a legtöbb embernek nem is megy. Nagyon nehéz azt elképzelni, hogy a befektetett pénzt nem a lottón nyerted, nem ajándékba kaptad, hanem önerőből raktad össze apránként, és éjt nappallá téve felépítettél egy sikeres vállalkozást. Természetes, hogy a haszon jelentős részét meg szeretnéd tartani. Aki ennyi pénzt befektetve, ilyen haszon mellett kevesebbel is beéri, az bizonyítson. Alapítson saját vállalkozást, fizessen többet a dolgozóknak. Nincs egyben tízmilliód? Nekem sincs. Egyhavi fizetésed bizonyára van, mondjuk, hogy azt befekteted valamibe. A haszon hány százalékát tartanád meg magadnak, és hány százalékát szánnád a dolgozóid fizetésére? Ez az arány nagyban is érvényes. Az így gondolkodó társadalom elvben rövid időn belül megszünteti a "kizsákmányolást", hiszen ahol "kizsákmányolnak", ott egy igazságosabb vállalkozás versenyelőnyhöz jut, és irányadóvá teszi a maga bérszintjét. Ahol a fizetések tovább már nem emelhetők, mert az csőddel vagy versenyhátránnyal fenyeget, ott nem zsákmányolnak ki, a probléma megoldódott.

A gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű, mert a szociális igazságosság szabad versenyét akadályok nehezítik: nem mindenki képes és hajlandó vállalkozni, nem alkalmas mindenki bármilyen munkára, sokan még költözni sem hajlandók egy jobb állásért. A társadalom jóléte érdekében nem a "kizsákmányolást", hanem ezeket az akadályokat célszerű csökkenteni, továbbá buzdítani kell az igazságosan gondolkodó keresztényeket az üzleti életben való részvételre.

A keresztény vállalkozók jelentős arányban bevonhatják a vállalkozásba a dolgozókat, például úgy, hogy a fizetés/jutalom egy részét részvényekben vagy üzletrészben adják ki. Az alkalmazott így tulajdonossá is válik, várja a haszon rá eső részét, tulajdonosi szemlélettel kezd gondolkodni, és mindjárt más színben látja az üzleti ügyeket. Magyarországon nagyon nagy szükség lenne így gondolkodó és viselkedő vállalkozókra. Igazságosnak tartod magad? Indíts vállalkozást. Akár egyhavi fizetésedből, néhány hasonlóan igazságos befektetőtárssal együtt.

2014. augusztus 10., vasárnap

Irreligiana története a kezdetektől napjainkig

Európa közepén olyan kevés gyerek született, hogy a lakosság elöregedett, majd annyira meggyérült, hogy egy országnyi terület szinte néptelenné vált. A közszolgáltatások megszűntek, aki tehette, átköltözött a legközelebbi élhető területre. Az elhagyott falvak és városok düledező házai között farkasok jártak.

2031-ben az emberiség néhány önjelölt jótevője felismerte a lehetőséget egy új, minden eddiginél jobb társadalom kialakítására. Elegük lett ugyanis az úgynevezett "civilizáció" fojtogató szabályaiból, a jó és a rossz mindenkire kötelező értelmezéséből, a képmutató "erkölcsből", a nemi kapcsolatok vaskalapos szabályozásából, az előítéletekből, a másság ösztönös elutasításából, az idegenekkel szembeni bizalmatlanságból, a továbbfejlődés útját álló merev hagyományokból.

Mivel az emberiség egyik fő problémájának, tulajdonképpen minden probléma gyökerének a kitalált istenfogalommal visszaélő vallásokat, azok közül is a legelterjedtebbet, a kereszténységet tartották, elhatározták, hogy az új társadalomban nem lesz vallás, csak felvilágosult, tudományos gondolkodás és humanista viselkedés. Az újonnan alapított országot Irreligianának nevezték el, és nekiültek, hogy megírják az alkotmányát.

Az egyik alapító személy - az alapító atya kifejezést előítéletesnek, valamint az alapító anyákra, szinglikre, fiúlányokra és lányfiúkra tekintettel pontatlannak is, találták, ezért értéksemleges alternatívát kerestek rá - javasolta, hogy egyetlen szabály legyen: nincs szabály.

- Akár elvtársnak is szólíthatnánk egymást, hiszen hasonló elveket vallunk. Azaz nem vallunk, mert az már vallás lenne. De hasonló elvekkel rendelkezünk, pontosabban egy elvvel. Elvünk, hogy ne legyen elv. Ami persze már elv, ezért nem kívánatos, szóval, értitek, ugye? Meg aztán, az elvtárs megszólítás egy előző, balul sikerült vallástalan társadalmi kísérletre emlékeztetne, és a miénk egész másképp fog alakulni. Ezért, elvtársak, ne szólítsuk elvtársnak egymást, ne valljunk egyetlen elvet sem, és egyetlen szabályunk a "nincs szabály" legyen.

Egy másik alapító személy ellenvetette, hogy a "nincs szabály" maga is egy szabály, tehát ha nincs szabály, akkor tényleg nincs szabály, azaz ne legyen Alkotmány.

- Akkor mi biztosítja, hogy az államunkat tényleg Irreligianának hívják, és ne Pitypalattyföldnek, vagy épp Majomisztánnak? - kérdezte egy harmadik alapító személy. - Semmi - hangzott a rövid válasz.

- Szabályok nélkül hogy fog itt működni bármi? - okvetetlenkedett egy negyedik. - Maradi elképzelés, hogy bárminek működnie kellene. Mi indokolja, hogy a dolgok működjenek? - Végül is, semmi - látta be az okvetetlenkedő.

- Ha nincsenek szabályok, az azt jelenti, hogy lopni, csalni, rabolni, gyilkolni is szabad? - érdeklődött egy ötödik személy. - Mindent szabad, ami nem sérti mások szabadságát. - És a lopás, csalás, rablás, gyilkolás sérti a sértettek szabadságát? - kötözködött tovább az illető. - Ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni, hiszen a lopás, csalás, rablás, gyilkolás korlátozása is sérti a tolvajok, csalók, rablók, gyilkosok szabadságát. - Akkor kinek a szabadságsérelme az erősebb? Az elkövetőé vagy az áldozaté? - akadékoskodott a probléma felvetője. - Irreligianában nincs elkövető és áldozat, mert ezek előítéletes szavak, feltételezik a jó és a rossz fogalmának egységes értelmezését. Márpedig Irreligiana senkinek sem írja elő, mit tartson jónak és rossznak. Erről az egyén dönt, tetszése szerint.

- Kérlek, segítsetek pontosan értenem az elképzelést - szólt egy hatodik személy. - Ha nincs elkövető, és nincs áldozat, csak előítélettől mentes személyek vannak, akkor mit jelent ez a gyakorlatban? Tegyük fel, valaki leszúr valakit. Akit leszúrtak, az csak a maga szempontjából áldozat? Ha egy harmadik ember a leszúrt segítségére siet, és lefogja a leszúrót, akkor a leszúró személy szintén áldozatnak tarthatja magát, mármint a segítő személy áldozatának? - Pontosan. Helytálló értelmezés - hangzott a válasz. - Sőt, a segítő személy értelmetlenül avatkozik be, mivel egy "áldozat" védelmében áldozattá tesz egy másik személyt. Pontosabban nem teszi őt áldozattá, mivel ez is értékítéletet fejezne ki. Így már érthető az elgondolás?

- Akkor új társadalmunk dzsungelként működik majd, ahol mindig az erősebbnek lesz igaza? - firtatta egy hetedik alapító személy. - Nem feltétlenül az erősebbnek, adott esetben az ügyesebbnek, furfangosabbnak, rámenősebbnek is lehet igaza. Röviden: az alkalmasabb nyer, az alkalmatlanabb veszít, fellebbezés nincs.

- Ezzel elérjük az evolúció romlatlan, ember előtti szintjét. Hurrá, éljen a haladás! - kiáltotta egy lelkes nyolcadik alapító személy. Pisztolyt rántott, és a levegőbe lőtt. - Javaslom, hogy én legyek az elnök - tette hozzá ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nem értek egyet - mondta az első alapító személy, és lelőtte őt. - Én sem értek egyet - felelte a második alapító személy, és lelőtte az iméntit.

- Szerintem ne legyen elnök - közölte a harmadik alapító személy, és lepuffantotta a másodikat. - Szerintem meg... - kezdte a ravaszt meghúzó negyedik, de mielőtt a mondatát befejezhette volna, végzett vele az ötödik. Az események gyors egymásutánjában sorra hunytak el a fegyverrel rendelkező alapító személyek, az utolsó kettő épp egyszerre lőtt.

- Éljen Irreligia... - hörögte végső leheletével az egyikük.
- Majomiszt... - írta a porba vérének utolsó cseppjeivel a másikuk.

A fegyverrel nem rendelkező személyek a lövöldözéstől megrémülve szanaszét futottak, most elborzadva gyűltek össze.

- Alig maradt ételünk, italunk, mi lesz így velünk? Még szerszámunk sincs, hogy eltemessük a dicső alapítókat - panaszolta sírós hangon egy lányidentitású fiú.
- A nyavalygás most nem segít. Szedjük össze minden tartalékunkat, aztán nyomás vissza a civilizációba! Majd én mutatom az utat - kiáltotta talpraesetten egy fiúidentitású lány, és mivel rátermettként viselkedett, a többiek ösztönösen követték.

Néhány nap gyaloglás után szerencsésen megérkeztek a hagyományos jóléti társadalomba, amelynek szabályait hirtelen hasznosnak és értelmesnek kezdték látni. Az emberi kapcsolatokat szabályozó erkölcsöt már nem találták annyira képmutatónak, a jó és a rossz fogalmának egységes értelmezése praktikusnak tűnt, a másságtól való távolságtartás természetesnek, a mindenre nyitottság elővigyázatlanságnak, az idegenekkel szembeni bizalmatlanság pedig indokoltnak. A hagyományok és a haladás között sem láttak már kibékíthetetlen ellentétet. Az alapítókat időközben eltakarították a farkasok.

Irreligiana minden idők legrövidebb életű államának bizonyult. Európa középső területe egy ideig lakatlan maradt, azután újra benépesítették a vallásosok.

2014. augusztus 9., szombat

Keresztények a világ ellen vagy a világért?

Széplelkű keresztényként csábítónak tűnhet kimaradni a csúnya világ dolgaiból, messziről kerülni a korpát, nehogy megegyenek a disznók. Jézus vajon ezt tanította, amikor óvta tanítványait a világ ügyeitől, a hamis mammontól, és határozottan szembeállította a világ fiait a világosság fiaival? Szerintem Jézus nem a világból való kimaradást, hanem a világ eszközeinek keresztényi használatát tanította. 

Keresztényien pedig csak azt lehet használni, ami keresztény kézben van. Az ateisták például nem fogják átadni a vagyonukat, hogy a keresztények törekvéseit támogassák vele. A kapitalista verseny szabályai ismertek, semmi sem akadályozza a keresztényeket abban, hogy jobb és igazságosabb kapitalisták legyenek a mostaniaknál.

Van-e bármi a kapitalizmus természetében, ami összeférhetetlenné tenné a kereszténységgel? A kapitalizmus tőkebefektetésről, kockázatvállalásról és az így elérhető hasznon megszerzéséről szól, ez önmagában véve nem ütközik a kereszténységgel. Ütközhet viszont a tisztességes arányok elvével, ha a kapzsi kapitalista éhbérért dolgoztatja a munkásait, vagy a tisztességes verseny elvével, ha egy vállalat felvásárolja a konkurenciát, majd megemeli az árait. Ezek a kapitalizmus vadhajtásai, nem törvényszerű, hogy egy vállalkozó így viselkedjen. Akinek keresztényként nem tetszik a gazdaság működése, az szálljon be, és tegye igazságosabbá.

A keresztények gazdasági-politikai-társadalmi részvételének szükségességét a választáson való részvétel párhuzamával érthetjük meg. Mire szavaz az, aki nem megy el szavazni? Arra, hogy bárki nyeri a választást, az jobb eredmény lesz, mint ami az ő beleszólásával született volna. Ha mást gondol, akkor nem gondolkodik ésszerűen, hiszen ha a részvételétől jobb eredményt várt volna, akkor miért nem szavazott? Aki nem szavazott, az mindig csak jót mondhatna a kormányról, hiszen elvben azért nem szavazott, nehogy rontsa az eredményt. Tapasztalatból persze tudjuk, hogy a nem szavazók épp fordítva viselkednek, ritkán vannak bármivel megelégedve - következésképp ésszerűtlenül gondolkodnak, vagyis lerázták magukról a felelősséget, hogy aztán kibicként össze-vissza beszélhessenek.

Szégyen lenne, ha a magukat kereszténynek tartó emberek így viselkednének. Ugyanilyen szégyen az, ha a világ javai feletti ellenőrzésért folyó versenyből önként kimaradva folyton csak
elégedetlenkednének, hogy lám, milyen felháborítóan használják fel mások a világ javait.

Magyarországon sok évszázadon át rosszul alakultak a vállalkozások, ezért nem jött létre számottevő vállalkozói kultúra, nincs általános vállalkozási kedv. A keresztények vállalkozási kedve pedig az általános szintet sem éri el. Már-már azt mondhatjuk, hogy ahogy a prolik rablásra használták a kommunizmust, úgy élnek vissza a passzív keresztények Jézus tanításával, amikor más vagyonának a terhére jótékonykodnának. Komolyan gondolják, hogy a nem keresztény tőkések majd átadják a javaikat a keresztény célok érdekében? Hát a keresztények átadják-e a javaikat keresztényellenes célok érdekében? Önként valószínűleg nem, és ez nem is lehet elvárás. Ki-ki azt az erőforrást használhatja fel a céljaira, amely felett megszerezte az ellenőrzést.

Nem olyan a világ, amilyennek szeretnénk? Nincs más megoldás, mint hogy önerőből a magunk értékrendje szerint alakítsuk.

2014. augusztus 8., péntek

Miért kell(ene) hinni Jézusban?

Miközben az Újszövetség tele van a hitre buzdító tanításokkal, a Jézusba vetett hit mint alapkövetelmény véleményem szerint kolosszális félreértés: nem a kereszténység középpontja, hanem annak egyik lényeges tényezője. Jézus természetesen jó okkal magyarázta, milyen fontos lenne benne hinni, csak egy teljesen más célközönségnek!

Jézus földi működése során 99,9%-ban zsidóknak prédikált, a nemzettársaihoz szólt. Őket szerette volna meggyőzni, hogy személyében eljött a Messiás, hogy megvalósuljon mindaz, ami a Bibliában a végidőkről (az idők teljességéről) szerepel. Fontos lett volna, hogy a zsidók higgyenek benne? Létfontosságú. A többségük azonban nem hitt Jézus messiásságában.

Minek kellett - zsidó felfogás szerint - történnie a végidőkben? Dávid király utódja, a Messiás megjelenik, felszabadítja az ígéret földjét, összegyűjti a világban szétszórt zsidókat, újjáépíti a jeruzsálemi templomot, és bevezeti a tartós, békés jólét korszakát. Ebben a korszakban a gójok (nemzetek) csodálattal adóznak a Messiás ereje és dicsősége előtt, és meghódolnak előtte, királyukká teszik. Így a Messiás - és rajta keresztül a zsidó nép - uralkodik az egész földkerekségen. Egyes vélemények szerint ebben az időben újra mannával táplálkoznak az emberek. Nagyjából így összegezhetők a végidőkről szóló változatos jóslatok.

Jézus fellépése megosztotta a zsidó népet. A többség földi királyt várt és vár azóta is, aki kikergeti a rómaiakat (ma a palesztinokat, szíreket, jordániaiakat, jemenieket, irakiakat, stb.) az ígéret földjéről, amely Izrael jelenlegi területének szerintük kb. tízszerese. Összegyűjti a világban élő zsidókat, akik előtt hódol minden gój. A Jézust elutasítók ma is rendületlenül dolgoznak ennek megvalósításán, az ismétlődő közel-keleti konfliktusok szerintük e távlati cél felé vezetnek.

A zsidók kiátkozott, kiközösített kisebbsége elfogadta, hogy Jézus szokatlanul dicstelen, földi értelemben vesztes Messiás ugyan, de egyben feltámadt, megdicsőült Messiás is. Átvitt értelemben király, átvitt értelemben győzi le a rómaiakat, átvitt értelemben építi fel a jeruzsálemi templomot. Mannaként a saját testét és vérét kínálja fel, és átvitt értelemben hódolnak előtte - meg a zsidó papsága előtt - a gójok. Átvitt értelemben uralkodik az egész földkerekség felett, békét, jólétet teremt, és uralmának nem lesz vége.

Ez a drámai történet bontakozik ki az Evangéliumok lapjain.

Aki felületesen olvassa a történetet, könnyen arra juthat, hogy Jézus egyfolytában a benne való hitet hangsúlyozza, tehát rettentő erősen kell benne hinni, ez lesz a megoldás, a dolgok lényege. Idáig jutott a szövegértésben Luther és Calvin, és megannyi mai követőjük.

Aki némi kommunikációelmélettel is felvértezte magát, felismerheti, hogy Jézus célcsoportja a messiásságát többnyire elutasító zsidókból állt, ezért logikus, hogy a messiásságába vetett hitet hangsúlyozza, de attól még fontos a judaizmus teljes kerete, előtörténete és háttere. A korabeli zsidók szinte minden elvárásnak megfeleltek, kivéve azt a körülményt, hogy átvitt értelmű Messiást nem fogadtak el, ragaszkodtak a szó szerinti (földi, győzedelmes, gazdag és dicső) királymessiáshoz. Pedig csak fel kellett volna tenniük az i-re a pontot azzal, hogy elfogadják a nem földi értelemben Messiás Jézust, és követik az utasításait. Jézus logikusan ezt a pontot hangsúlyozza az i tetején, ám ez a saját nemzettársainak szóló, testre szabott, számukra súlyozott üzenet.

Mit kellett volna tenniük a zsidóknak, ha testületileg elfogadják Jézus utasításait? A zsidó nép magát a föld sójának, a világ világosságának, az emberiség papságának tartotta és tartja ma is. Ezt a szerepet kellett volna Jézus tanainak terjesztésével betöltenie - ne feledjük, hogy a Messiást elfogadó kisebbség ténylegesen be is töltötte ezt a szerepet, ma már láthatatlanul, de annál valósabban beépült a keresztény társadalmak szövetébe.

Egy gójnak nem elég elfogadnia a pontot az i tetején, amikor fogalma sincs az i-ről. Miből áll az i egésze? Abból az évezredes meggyőződésből, hogy egy Isten van, aki személyesen gondoskodik minden választottjáról/meghívottjáról. Aki meghatározta a mindennapi életvitel részletes szabályait, akihez hűnek kell maradni minden nehézség ellenére, és aki egységes, összetartó, a transzcendens erőre/vezetésre nyitott viselkedést vár a népétől, aki minden szívre, agyra és karra igényt tart az utasításai végrehajtása során. A gójoknak erről az egészről sem fogalmuk, sem tapasztalatuk nem volt, zsidó felfogás szerint sötétségben, tudatlanságban, erkölcstelenségben és istentelenségben tévelyegtek, míg a választott nép Jézusnak engedelmeskedő része nem értesítette őket arról, hogy van jobb lehetőség, és ez az Örömhír, az egész emberiséggel kötött Új Szövetség.

Képzeljük el, hogy valaki azzal toppan az athéniak elé, hogy eljött a Tenkes kapitánya, akit régen vár a világ, az övé minden hatalom és dicsőség. Benne kell hinni, hogy örökké boldogságban éljenek. Joggal kérdeznének vissza, hogy mivel ilyen figurát sosem vártak, mi ez az egész bohóckodás? A Tenkes kapitánya jelentős hadvezér lehet a saját csapatai élén - ha elfogadják a vezetését-, de a kuruc szabadságmozgalomról lemaradt külhoniak számára csak egy egzotikus mondahős. Benne "hinni" olyan, mint az e=m*c2-ben hinni mindenféle fizikai előismeret nélkül. Hiszed, hogy e=m*c2? Akkor kozmikus szakértő vagy. Hogy nem érted, mi az e, az m, meg a c, és annak a négyzete? Sebaj, csak hinned kell, ennyi az egész. Sola fides. Tessék?! Efféleképpen bámulhattak eleinte a gójok azokra a zsidókra, akik az úgynevezett Messiás (görögül: Krisztosz) eljöveteléről hoztak értesítést.

A Messiás Jézus a maga és tanítványai zsidó háttere nélkül nem érthető meg, az Istennek való kitartó, judaista típusú hűség, engedelmesség és akaratvégrehajtás nélkül benne hinni annyit ér, mint a Tenkes kapitányát elfogadni Barbados szigetén, vagy naponta háromszor elimádkozni, hogy "E egyenlő emszer cénégyzet". Még várat magára az Evangéliumok gójokra súlyozott felülvizsgálata, amelyből kiderül, mit és hogyan mondhatott volna Jézus akkor, ha nem csak Izrael házát igyekszik egybegyűjteni, hanem földi működését a gójok okítására is kiterjeszti.

2014. augusztus 7., csütörtök

Keresztény jólét?

Régóta gondolkodom, milyen képszerű hasonlattal tudnám bemutatni, hogyan következik Jézus tanításából a földi jólét. A búzatáblában növő konkoly alkalmasnak tűnik.

A kereszténység és a jólét összefüggéséről szóló vita lényege, hogy Jézus vajon azt tanította-e, hogy a keresztények örökké társadalmon kívüli lúzerek lesznek (és majd bepótolják a másvilágon), avagy azt, hogy a keresztények  nyertesek, mert már az örök boldogság előtt, itt a földön, az adott kor alternatívái közül a legjólétibb, legigazságosabb társadalomban fognak élni.

Látszólag mindkét álláspont alátámasztható az Evangéliumokból vett részletekkel, sőt történelmi adatokkal is. Ez nem könnyíti meg a döntést.

Szerintem ugyanakkor erősebb érvrendszer szól a mellett, hogy a keresztények mindenkor nyertesek lesznek, az adott korban elérhető legjobb és legigazságosabb társadalomban élnek. Ez az Isten országáról szóló hasonlatokból következik.

Jézus a szegény Lázár és a gazdag ember történetében (Lukács 16, 19-31) bemutatja, hogy aki a földön igazságtalanságot szenved, az a másvilágon vigasztalást és boldogságot nyer. Aki a földi igazságtalanságokat elköveti, az viszont büntetést kap a másvilágon. Így elvben, transzcendens módon helyreáll az igazság, nincs szükség földi forradalomra. Csakhogy Jézus vajon azért jött-e, hogy megakadályozza a földi forradalmakat, vagy hogy a tanítása révén visszaszorítsa az őket kiváltó igazságtalanságokat? Azt tanította-e a Messiás, hogy forradalmat soha, semmilyen körülmények között nem szabad csinálni, vagy azt, hogy folyamatosan javítani kell a földi társadalom igazságosságát, evolúcióval (fokozatos fejlesztéssel) megelőzve a revolúciót - amelynek így nem lesz oka kitörni?

A gazdag embertől megtudjuk a választ: arra kéri Istent, hogy küldjön el valakit a testvéreihez, akinek elhiszik, hogy a földön irgalmasnak, igazságosnak kell lenni, nehogy ők is a gyötrelem helyére kerüljenek. Az igazságtalan ember tehát maga mondja ki, hogy ahogy élt, az nem volt jó, nem volt helyes, és senkinek nem kellene úgy élnie. Jézus azért jött, hogy ezt közölje velünk. Lázár nem kap felhatalmazást forradalomra, ám a gazdag ember kemény tanítást vehet tudomásul, miszerint meg kell változnia még itt, a földön, a saját boldogsága érdekében. Jézus azért mondja el ezt a példabeszédet, hogy minden nemzedékkel egyre kevesebb Lázár-gazdag ember típusú igazságtalanság történjen, ezáltal a földi élet egyre igazságosabbá váljon.

A búza és a konkoly példabeszéde (Máté 13, 24-30) szerint a jó és a rossz együtt él a földi világban, a rossz sosem szűnik meg teljesen. Jézus működésének célja azonban az, hogy a tan terjedésével a rossz fokozatosan csökkenjen, visszaszoruljon. Ha nem így lenne, akkor a Messiás fordítva tanítaná a példabeszédet: nem úgy, hogy a búza között nő a konkoly is, hanem úgy, hogy a konkoly között nő a búza is.

Melyik van többségben: a búza vagy a konkoly? Jézus szerint a kereszténység hosszú távon búzatábla némi konkollyal, vagy konkolytábla némi búzával?

Ha a búza van többségben, akkor jólétnek kell lennie a földön, hiszen semmi sem indokolja, hogy a konkoly határozza meg a búza életminőségét. Ellenkezőleg: a jólétben élő búza arra hívja fel a figyelmet, hogy bár létezik konkoly, és nem irtják ki a világból, azért semmilyen értelemben nem jó konkolynak lenni.

2014. augusztus 4., hétfő

Hogyan imádkozzunk a közel-keleti keresztényekért?

Ne úgy, hogy Walaky mentse már meg őket a muszlim szélsőségesektől, hogy nekünk a kisujjunkat se kelljen értük mozdítanunk. A metafizikai közbelépésért végzett ima és a fegyveres támadás között, félúton látom a megoldást.

Ha belegondolunk, az ima már a magyarok nyilai ellen sem segített. Annál hatásosabbnak bizonyult előrenyomuló őseink határozott leállítása néhány csatában, majd a többségük megtérítése. Ennek köszönhetjük a mai jólétünket és demokráciánkat. A Koppány-tábor leszármazottai nem reklamálnak, hogy aljasul elvették tőlük az ázsiai életformát, amelyet ápolva most olyan szépen és jól élhetnének, mint például a mongolok...

A muszlim szélsőségesek békés, de határozott leállítása és a többségük keresztény hitre térítése hozhat megoldást a Közel-Keleten. Ha ezt kimondjuk, mindjárt össze is áll, mi a teendő. A fejlett Európában már most is szép számmal vannak megtérítendő muszlimok, beszélik a nyelvünket, könnyen el lehet őket érni, rajtuk kezdhetjük a térítést. Természetesen csakis önkéntes alapon, hiszen a békét nem lehet erőszakkal terjeszteni. Ha nem akarnak megtérni, mert értékesebbnek látják a jelenlegi kultúrájukat, bizonyára örömmel utaznak majd vissza bele, helyet csinálva a menekülésre kényszerülő közel-keleti keresztényeknek. Így érvényesül a választás szabadsága, nem erőszak a nyugati kereszténységgel elérhető jóléti demokrácia.

Vajon hányan látjuk a nyugati kereszténységet a világ legértékesebb társadalmi-erkölcsi rendszerének, amellyel az egész emberiség jól jár? Attól tartok, nem elegen ahhoz, hogy az üzenetünk tiszta és világos legyen. Aki ma keletről figyeli a nyugatot, azt látja, hogy a keresztények nem húznak világos határt a világnézetük és a pornográfia, a vadkapitalizmus, a se fiú-se lány kultúra, az ezoterizmus és a teljes szellemi zűrzavar közé. Keletről úgy tűnhet, a keresztények ezeket különösebb ellenállás nélkül elfogadják, a szabadság vadhajtásai mintha a kereszténység szerves részét alkotnák. Mi tudjuk, hogy a csendes többség minden nyugati országban ellenzi a túlkapásokat, de a néma ellenzés nem hallatszik, nem látszik, kifelé nem mutatkozik.

Az iszlám szélsőségesei a maguk logikája szerint úgy okoskodnak, hogy ha nincs szabadság, nincs vadhajtás sem. Ha a lány nem jár iskolába, nem fog visszabeszélni, nem követel majd jogokat. Ha a nőkre zsákot húznak, tuti nem öltöznek monokinibe. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb elvágni a másként gondolkodók torkát. A mi hibánkból nem látszik kifelé, hogy a nyugati kereszténységre jellemző szabadság jobb és értékesebb lenne a tálibok rémuralmánál. Pl. aki tanul, nem lesz mind hagyománytagadó, és akinek nincs zsák a fején, nem lesz automatikusan házasságtörő vagy prostituált. Keresztényként ma még nem tudjuk ezt láthatóvá tenni a külső megfigyelő számára, és ez a muszlim szélsőségesek hajtóereje. Ha világossá tesszük, hol a határ a nyugati kereszténység és a szabadság vadhajtásai között, és mi az, amit már láthatóan/hallhatóan ellenzünk, nem csak magunknak használunk, hanem a tálib típusú mozgalmak vitorlájából is kifogjuk a szelet.

Tudatosítsuk, hogy a nyugat jóléte és demokráciája keresztény vívmány, máshol nem lelhető fel, kereszténység nélkül nem érhető el. Nem érhető el a keleti kereszténységgel sem, mert ott a központi hatalom nem ad elég szabadságot az egyénnek, hogy abból demokratikus jólét legyen (lásd: Oroszország). Nem érhető el a déli kereszténységgel sem, mert ott nincs hagyománya a szorgos munkának, amely nélkül nincs jóléti demokrácia, és túl sok a szenvedély az ésszerű gondolkodáshoz, amely nélkül nincs demokratikus közélet. A központi hatalom és az egyén, az érzelem és értelem, a szorgalom és szemlélődés egyensúlyát csak a nyugati kereszténység biztosítja, ezért van épp a nyugati keresztény országokban jóléti demokrácia. Az úgynevezett "emberi jogok" rendszere egy mesterséges konstrukció, elválaszthatatlan a nyugati kereszténységtől. Nem véletlenül található az összes jogvédő szervezet közponja nyugati keresztény országban. Mondjuk ki nyíltan: minden más kultúra többségét, és főleg elitjét, teljesen hidegen hagyják az emberi jogok, a hatalmi koncepcióikban nem kívánatos elem a demokrácia - külső ráhatással ezért nem sikerült egyetlen társadalmat sem demokratizálni.

Hogyan érinti ez a Közel-Keletet? Úgy, hogy vagy nyugati keresztények lesznek, vagy teljesen kipusztítják először a másként gondolkodást, azután a bármiképp való gondolkodást. Végül egy Dzsingisz káni erőszakra épülő rendszerben fognak tengődni, amelyből nincs békés kiút, mert a békés ellenzéket mindig előbb kaszabolják le, mint hogy hatása lehetne. Paradox helyzet, hogy a közel-keleti olajon keresztül, a nyugati keresztény jólét autókényszere finanszírozza az erőszakhullámot, amely a közel-keleti kereszténység teljes eltörlésével fenyeget. Kényelemszeretből végignézzük hittestvéreink legyilkolását? Járjunk inkább biciklivel és biodízellel (vagy hidrogénnel!) pár évig, szembesítsük az iszlám világot azzal, hogy az erőszak ördögi köre fenntarthatatlanlan.

A nyugati kereszténység ezek szerint felsőbb rendű minden más világnézetnél? Csak egyféle megközelítésben az, ne abszolutizáljuk rögtön a látásmódunkat.

Minden nagy kultúrának vannak értékei, legyünk ezekre nyitottak. A judaizmus például olyan oktatáshoz és műveltséghez vezet, amely irányító szerepbe juttatja a judaistákat minden olyan társadalomban, amely eltűri, hogy más világnézetűek irányítsák a saját javukra. Ebből a szempontból a judaizmus világbajnok, noha önálló társadalmat képtelen működtetni, mint Izrael példája jelzi.

Az iszlám terjeszti a leggyorsabban az értékrendjét, amely egyben a legegységesebb és legfegyelmezettebb értékrend is, mivel egyszerűen lekaszabolja az ellenállást. E tekintetben az iszlámnak nincsen párja, noha kibékíthetetlen ellentétben áll a demokratikus gondolkodásmóddal.

Ha Izraelben békés keresztény társadalom élne, a judaizmus lenne rá a legalkalmasabb, hogy egy generáción belül elitté váljon, átvegye az irányítást, és jobbágysorba süllyessze a keresztényeket. Az így kialakult helyzetben az iszlám lenne a legalkalmasabb arra, hogy egy éven belül vérbe borítsa, leuralja, és gondolatmentes sivataggá tegye Izraelt. Attól kezdve az járhatna iskolába, akinek a muszlim előljárók szerint szabad iskolába járnia. Izrael azonban nem békés keresztény társadalom, hanem állig felfegyverzett judaista teokrácia, ezért maradhat fenn az elsöprő muszlim létszámfölény ellenére. Csakhogy fegyverrel nem lehet békét és jólétet elérni, szellemi fölénnyel nem lehet normális államot működtetni, hovatovább, a kék galléros munkát is el kell végeznie valakinek. Ahol ezt másodrendűnek tartottakra bízzák, az nem nevezhető igazságos társadalomnak.

A nyugati kereszténység világelső a békés jóléti demokráciteremtésben, ebből az egyetlen szempontból felsőbb rendű minden más világnézetnél, illetve társadalmi-erkölcsi rendnél. Ez az egyetlen szempont viszont mintha meghatározná az emberiség boldogságát. Legyünk büszkék a nyugati kereszténységünkre, üzenjük meg világosan a közel-keletieknek, hogy erre van előre. Imádkozzunk, hogy összeálljon a fejünkben az a gondolati rend, amely megadja a bátorságot, hogy kamatoztassuk a tálentumainkat.

2014. augusztus 1., péntek

Bonyolultak a konfliktusok?

Látszólag igen, hiszen megoldhatatlannak tűnnek. Ukrajna keleti részén oroszok laknak, tehát indokolt lenne, hogy autonómiát kapjanak, függetlenedjenek, akár csatlakozzanak az anyaországukhoz. Akkor miért nem látja be ezt az ukrán kormány, miért folynak a harcok?

Izraelnek joga van védekezni a Gáza-övezetből folyamatosan érkező palesztin támadásokkal szemben. Akkor mit reklamálnak az Izraelt egyébként folyamatosan támadó palesztinok?

Ezekre a kérdésekre nincs megnyugtató válasz, a konfliktusok azonban egyáltalán nem bonyolultak, könnyedén megoldhatók.

Ukrajna esetében a megoldás kézenfekvő: ha jó lenne ott orosznak lenni, miért akarnának függetlenedni az ott élő oroszok? Elég lenne, ha az ukrán elnök jobb ajánlatot tudna nekik tenni a szomszédos Oroszország ajánlatánál. Ukrajna nyugatabbra van, közelebb Európához, a nyugati civilizációhoz, a jóléti demokráciákhoz. A konfliktus csakis azért dühönghet Kelet-Ukrajnában, mert az oroszok nem így látják a helyzetet. Az ukránok és az oroszok is keresztények, így egyikük sem lehet érdekelt a konfliktus hosszú távú fenntartásában. Keresztény népek nem viselkednek így, szégyelljék magukat, javuljanak meg, találjanak azonnal igazságos megoldást. Ukrajnán múlik, hogy az ott élő oroszok másképp lássák a helyzetüket, áttételesen pedig az EU-n múlik, hogy a fejlődés sosem látott lehetőségét kínálja az ukránoknak és minden ott élő nemzetiségnek. A Burgenlandban élő magyarok például még sosem akartak függetlenné válni, és újra Magyarország részévé válni. Nyilván úgy gondolják, hogy a nyugatabbra lévő Ausztriában jobb nekik. Magyar tannyelvű iskolába járhatnak, szabadon használhatják a nyelvüket, művelhetik a kultúrájukat, büszkén megélhetik a magyar identitásukat, továbbá irigylésre méltóan jól kereshetnek az állampolgárságuk szerinti ország munkaerő-piacán. Ezt az érzést kell a kelet-ukrajnai oroszokban kialakítani, jogokat/jólétet kínálva nekik, és máris vége a konfliktusnak.

Ugye, mi mindenre jó a kereszténység? Nem feltétlenül segíti elő a baracklekvárfőzést, a keresztrejtvényfejtést vagy a bűvös kocka kirakását, azonban konfliktusrendezésre, békés egymás mellett élésre és tartósan igazságos megoldások kialakítására nincs nála alkalmasabb módszertan a világon.

Izraelben szintén egyszerű a helyzet: készíteni kell egy olyan jövőképet, amely szerint egy-két évtizeden belül a zsidók és a palesztinok békés jólétben élnek egymással egy igazságos működésű, jóléti demokráciának nevezhető államban - amennyiben partnerként viselkednek egymással. Ha megvan ez a jövőkép, mindössze fel kell mutatni, hogy lám, így is lehetne élni, ha partnerként viselkednétek. Az a gond, és ez hatalmas gond, hogy nincs ilyen jövőkép. Senki nem tudta kitalálni, hogyan élhetnének együtt békés jólétben zsidók és palesztinok Izraelben. Mindkét oldal cinkelt lapokkal játszik, mindkét oldal ügyeskedik jogosulatlan előnyszerzés érdekében. Így persze, hogy nem rendeződik a konfliktus. Sajnos egyik fél sem keresztény, egyik sem ismeri a zsidó Messiás tanítása szerinti szimmetrikus partnerséget, az azonos mércét. Egymást nem tekintik embertársnak, mindketten titkos hátsó szándékokat dédelgetnek, mindketten egy számukra aránytalanul előnyös, a másik fél számára pedig akár végzetes "megoldásban" érdekeltek. A konfliktus tartós megoldásához kereszténnyé kell válniuk, ellenkező esetben két lehetőség marad: sosem lesz vége a békétlenségnek, Izrael sosem lesz normális ország, vagy az egyik fél előbb-utóbb menekülni kényszerül.

Nem a konfliktusok bonyolultak tehát, hanem a felek nem hajlottak eddig a zsidó Messiás tanítása szerinti szimmetrikus partnerségre. A keresztény etika lényege: bánj úgy másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled bánjanak. A nyugati nyomásgyakorlást erre a területre célszerű összpontosítani. Az érdekeltek szíveskedjenek olyan igazságosan, szimmetrikus etikával, békés jóléti partnerséggel viseltetni egymás iránt, ahogy azt Jézus követőitől látják.