2014. március 19., szerda

Mi legyen az erkölcs vezérelve?

Legyen-e neki egyáltalán? Célszerűnek tűnik, hiszen Hegel levezetése szerint állításból sosem lesz felszólítás, márpedig az erkölcs felszólításokból, pontosabban főként negatív felszólításokból, azaz tilalmakból áll.

Az idők folyamán az isteni parancsoktól a boldogságelvig sok mindent kipróbált az emberiség, a modern korra pedig általános erkölcsi elbizonytalanodás jellemző. Az emberiség betölti a Földet, a kultúrák egymásba csúsznak, a bölcső és a sír között mindenki szükségszerűen találkozik más civilizációkkal, szembesül azok eltérő szabályaival.

Shakespeare drámái még homogén erkölcsi térben játszódnak, a jóság és a szabályok forrása Isten, földi meghatalmazottja a területileg illetékes herceg vagy király, az általános értékrendet a legtávolabbi vidékek földművese is osztja - csakúgy, mint a közönség valamennyi tagja.

A 20. század népirtásainak végére az emberiség új vesszőparipája a problémából meghatározó filozófiai rendező elvvé váló másság lett. Isaiah Berlin művei nyomán elterjedt a másságot leképező értékpluralitás: kinek a pap, kinek a papné. Richard Rorty erkölcsfilozófiája szerint minden szabály relatív, kivéve a szenvedőkkel való együttérzést, amely elől egyetlen érző lélek sem térhet ki.

Álláspontom szerint az együttérzés nem alkalmas erkölcsi irányadó szerepre, mivel olyan kezelhetetlen eredményekre vezet, mint a matematikában a nullával való osztás. Az erkölcsi értékítéleteinket gyerekek esetében a szándék, felnőttek esetében pedig a következményekért való felelősség alapozhatja meg.

Rorty szolidaritáselvéből a legellentmondásosabb dolgok következnek: szánalomból ne öljük meg a gyilkost, és minél korábban engedjük ki, hogy újra gyilkolhasson, ezáltal felelőssé válva az áldozat(ok) szenvedéséért és haláláért. Szánalomból adakozzunk a koldusmaffiának, növelve a szervezett bandák áldozatainak számát és szenvedését. Szánalomból támogassuk a különböző csalárd rákellenes alapítványokat, amelyek adománygyűjtői és dolgozói a pénz oroszlánrészének nem rendeltetésszerű felhasználásán fáradoznak éjt nappallá téve. Szánalomból hagyjuk az utcán és az erdőkben élni a hajléktalanokat, néhány éven belül a halálukat okozva. Szánalomból tegyük lehetővé, hogy az anyák megölessék a magzataikat, pár évtized alatt a Holokausztnál nagyobb pusztítást hajtva végre. Szánalomból öljük meg a betegeket, nehogy a fájdalomcsillapítástól elhomályosuljon a tudatuk.

Sosem hallottam még, hogy a szánalom alapján határozzuk meg a hitelek törlesztőrészleteit (lefelé korrigálva), vagy a bankszámlák egyenlegét (felfelé korrigálva). Azt sem hallottam még, hogy a magzatok iránti szánalomból világosítsuk fel az anyákat, mire készülnek ellenük. Sem hogy az egészségügyi dolgozók iránti szánalomból ne terheljük őket az élet kioltásával. A szánalom a puha hatalomgyakorlás praktikus eszköze: a véleményformáló értelmiség kedve és érdeke szerint forgatja a szavakat, nem tűrve ellentmondást.

Lényegesen következetesebb elv a gyermekeknél a szándéketika, felnőtteknél a felelős következményetika. Míg kicsi és fejlődőképes az ember, addig elég, hogy jót akart. Ha nagy és önállóan cselekvő, akkor már nem elég a jót akarni, a lényeg a tényleges hatás. A cselekedetnek, a tétlenségnek, a szónak, a hallgatásnak, de még a gondolatnak és messze gyűrűző hatása van a világban, az erkölcsi fejlődés során célszerű ezt tudatosítani, és ettől kezdve az élet minden területén a felelősség teljes tudatában megnyilvánulni.

Mit jelent a következményetika például az eutanázia terén? Aki reménytelen kezelésbe vonja a beteget, csak hogy pár hónappal tovább szenvedjen, az felelős ezért. Nem megoldás a vég előtt megölni a szenvedőt, erkölcsileg helyesebb természetes módon meghalni hagyni. Ez a gyermekekre is érvényes: az élet betegség okozta vége gyermekként és felnőttként is szenvedéssel jár, a méreginjekció nem fájdalomcsillapítási technika. Érdemes tudatosítani, hogy élet-halál ügyekben nincsenek döntő érvek, mindössze értékrendtől függő, többé-kevésbé meggyőző érvelések léteznek. A keresztények oldalán ilyen érv, hogy Isten szabályai értelmében az eutanázia elfogadhatatlan, és mivel a nyugati kultúra keresztény alapokon nyugszik, alapvető kérdésekben a keresztények kikényszerítik a preferenciáikat. Keresztény nézetben az élet egyszeri és megismételhetetlen csoda, az eleje és vége szent, sérthetetlen misztérium. Szabad erről másként gondolkodni, de nem szabad más szemléletű szabályokat alkotni, mert az az élet leértékelődésével, a kereszténységtől elválaszthatatlan jóléti demokrácia összeomlásával fenyeget. Aki elviselhetetlennek találja így a helyzetet, alapítson más preferenciákkal sikeres civilizációt, azon belül majd érvényesítheti a szempontjait. Menekülésről sokan szájkaratéznak manapság, ez azonban csak ügyes érzelmi nyomásgyakorlás, tömeges exodusnak nyoma sincs. Hová is mennének? A nyugati keresztény civilizáción kívül hideg van és fogaknak csikorgatása.

2014. március 8., szombat

Kérdések választás előtt

- Előfordulhat, hogy a magyar demokráciát temetők számára csak akkor van demokrácia, amikor a többség önként és dalolva a szájuk íze szerint dönt?
Gyanúm szerint a pártállami idők terhes öröksége, hogy a demokráciára a legtöbben úgy gondolnak, mint az akaratátvitel elegánsabb módszerére: milyen szép is az, mikor a gyanútlan többség azt hiszi, szabadon, önállóan cselekszik, miközben spontán úgy dönt, ahogy döntenie kellene. Milyen csúnya és bosszantó ellenben, mikor a többség spontán másképp dönt! Az a demokrácia halála, a birkanép, az átverés, a populizmus, a fasizmus, stb. Liberális kollégáimnak megemlítettem, hogy mintha a demokráciát mindenki úgy képzelné el, hogy ott ér véget, ahol a többség nem neki ad igazat. Azt válaszolták, hogy vannak olyan elvi kérdések, amelyekről nem tartunk szavazást, és amikor ilyen elvek sérülnek, akkor a demokrácia valóban bajba kerül. Ezzel egyetértek. A demokrácia úgy működik, hogy alapvető elvi kérdések nem képezik politikai vita tárgyát, a fennmaradó gyakorlati kérdésekről pedig valóban a többség dönt. Csakhogy mitől válik valami ilyen elvi kérdéssé, és megoldható-e, hogy az egyik oldal számára fontos ügyek ilyenné váljanak, a másik oldal számára fontos ügyek pedig ne? Azt gondolom, hogy nem oldható meg, mert minden társadalom alapszabálya a szimmetria. (Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.) A baloldal szeretné, ha a magántulajdon és a szabad piac szent tehén lenne, a jobboldal pedig a nemzeti érdekeket  és a becsületes munkával elérhető jólétet szeretné vitán felül állóvá tenni. A jobboldalnak semmi gondja a magántulajdonnal és a szabad piaccal, amíg ezek a nemzeti érdekeket és a jólétet is szolgálják, a baloldal viszont elavultnak tartja a nemzeti érdeket, a munkával szerzett jólétnél pedig fontosabbnak véli a nem dolgozók jólétét. Mindkét álláspontnak jelentős a tábora. Amíg ezekről az ügyekről vita folyik, a demokrácia valóban betegeskedik, de nem az egyik vagy a másik oldal miatt, hanem az ügyek közvéleménybeli eldöntetlensége miatt. Néhány választás és a tanulságok levonása segíthet: ami beválik, azt folytassuk, ami nem válik be, azt hagyjuk abba. Fogalmazzunk meg jövőálló elveket, amelyeket a döntő többség valóban támogat, többé ne tegyük őket kampánytémává, és egyből egészséges lesz a demokrácia.

- Megeshet, hogy a sajtószabadság bajnokai szerint a sajtó akkor szabad, amikor a többség úgy dönt, ahogyan döntenie kell? 
Ezek szerint nem az a meghatározó szempont, hogy mindenki eljuttathatja-e az üzeneteit mindenkihez, hanem hogy a "helyes" üzenet a többi fölé magasodik-e, és választási győzelmet is eredményez-e. Ez egy körkörös definíció, semmi köze a sajtószabadsághoz. Sajtószabadságban a szabad sajtófogyasztó szabadon olyan álláspontot alakít ki, amilyet szabad? Mi van, ha a szabadságával élve alternatívákat is tanulmányoz, és olyat gondol, amit nem (lenne) szabad?

- Lehetséges, hogy a "demokráciát", "sajtószabadságot", "jogállamiságot" féltők valójában erkölcsi felháborodásukban hangoskodnak?
Meg vannak róla győződve, hogy az az erkölcsös helyzet, amikor nekik folyamatosan igazuk van, és más érdemben nem kap szót. Amikor ez nincs így, például mert más vélemény is megfogalmazható, akkor sérül a "jó erkölcs", ez felháborító, és a felháborodásnak úgy lehet nagyobb nyomatékot adni, hogy az érzelmek bevallása helyett szakszavakat használnak. A hívek szerint méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy folyamatosan a bal-liberálisok legyenek hatalmon. Ha nem ők vannak hivatalban, az magától értetődően méltatlan és igazságtalan, illetlen és kárhozatos. Aki másként gondolkodik, az pedig nem hozzáértő, nem szakember, nem demokrata, stb.

Egy hónap múlva kiderül, ténylegesen mit akar a többség, és hogy a "demokraták"-nak tetszik-e a létező demokrácia.

2014. március 3., hétfő

A romák integrációja

...akkor valósulhat meg, ha elkezdik értékesnek látni magukat, és a társadalom általános értékrendje szerint válnak egyre értékesebbé.

Vagyis fokozatosan tanulni és művelődni kezdenek, egyre jobb munkakörökben dolgoznak, egyre jobban keresnek, és ezzel párhuzamosan a többség is egyre pozitívabban gondol rájuk.

Erre biztat az alábbi zseniális videó, terjesszétek: http://hello90.444.hu/2014/02/27/roma-diakok-slamben-uzennek/

Az amerikai feketék hasonló helyzetben vannak, de a körükben még nem találtam ilyen színvonalú videót, úgy tűnik, a világ élvonalába kerültünk a társadalmi integráció(ra törekvés) terén.

Angol nyelvgyakorlásnak azért ajánlom ezt: https://www.youtube.com/watch?v=bY0tSDG101w