2014. november 29., szombat

Az Élet értelme - Monty Python után szabadon

Több örömhírrel is szolgálhatok az Élet értelmességében bízóknak.

1. Az Életnek van értelme: jobbá tenni a világot, hogy jobb állapotban add át az utódaidnak, mint ahogy kaptad az elődeidtől. A legtöbb ember ösztönösen ezt szeretné születésétől kezdve. Később kissé elveszti a lelkesedését, látva, hogy nem olyan könnyű. Nem megy csettintésre, keményen meg kell érte dolgozni. Az életnek azonban nincs másféle értelme, csak ez, így a saját érdekedben vedd komolyan a világ jobbá tételét.

2. Nem vagy egyedül ezzel a szándékkal. Több milliárd ember szeretné még jobbá tenni a világot, támaszkodhatsz rájuk.

3. Van királyi út: az emberiség szolgálata. A szolgálat meritokrata vezetővé, és egyben boldoggá, sikeressé, jólétben élővé tesz.

4. Van bölcsek köve: a zsidó Messiás tanítása. Ő már választ adott minden kérdésre, ami valaha eszedbe jutott. Sőt arra is, ami később fog eszedbe jutni. Ismerd meg, és valósítsd meg a tanítását.

A blogom írásai (800-nál több poszt, közel 3 millió karakter) többnyire erről szólnak, különösen ez a két sorozat:


2014. november 27., csütörtök

Mire tanít a judaizmus 6. rész - Hány szín alatt fogyasszuk a Széder vacsorát?

A kereszténységen belül komoly feszültségekhez, ádáz vitákhoz vezetett a "hány szín alatt áldozzunk?" kérdés. A katolikusok általában egy szín alatt áldoznak (csak ostyával), nagyobb ünnepeken két szín alatt (borba mártott ostyával), és hiszik, hogy a kenyér és bor valóban Jézus testévé-vérévé válik. A reformátusok két szín alatt áldoznak (borba mártott kenyérrel), de csupán jelképnek tekintik a szertartást. Ha a vitázó felek ismernék a Jézus által utolsó vacsoraként elfogyasztott hagyományos Széder menetét, régen abbahagyták volna a torzsalkodást.

A Széder vacsorát a judaisták Pészach (az öldöklő angyal által a bárány vére miatti kikerülés, az Egyiptomból való szabadulás ünnepe) előestéjén fogasztják, ősi rend szerint. A rend kétezer év alatt szinte nem változott, kivéve, hogy a bárányt a Jézustól való elhatárolódás jegyében csirkével helyettesítették. A Széder vacsora nem egy vagy két színből, hanem sokkal többől áll. Idézem a Wiki vonatkozó szócikkét.

"Gyertyagyújtás (mááriv) után a következőképpen zajlik a széder este:
Kidus
(קדש) A kidus, vagy kádés egy általánosan használt (minden szombat előtt) áldásmondás a borra. Az áldást teli pohár vörösborra szokás mondani. A széder folyamán összesen négy pohár bort fogyaszt el minden személy, ebből a kidus az első. A bort esetenként mások töltik a poharakba, hogy ezzel is nyilvánvalóbbá váljon a szabadság érzése. Az áldást minden résztvevő elmondja a borra, de nőknek nem kötelező, helyettük a széder vezetője is megteheti azt. A férfiak az ivást balra dőlve végzik el, lehetőleg egy hajtásra.

Urchác
(ורחץ) A zsidók szokásos rituális bemosakodása, melyet kenyérevés előtt végeznek, ám ennél az alkalomnál elmarad a kenyér megáldása (ál nötilát jádájim), mivel a kenyér elfogyasztása csak később lesz esedékes. Ez a szertartás a megtisztulást jelképezi.

Kárpász
(כרפס) A kárpász (vagyis hagyma vagy főtt burgonya) sós vízbe mártása. A vízbemártást áldásmondás követi (boré pri háádámá). Ez az áldás vonatkozik a márorra és a koréchre is. Az étkezés utáni maradék nem kerül vissza a szédertálra. A kárpász, vagyis a zöld növény utal a tavaszra, a sós víz pedig a szolgaság könnyeire.

Jáchác
(יחץ) A középső pászka kettétörése. A pászka nagyobbik felét további darabokra törik és elrejtik. A pászkának ezt a széttört részét ezután áfikománnak nevezik és a vacsora vége felé elfogyasztják. A kisebbik (össze nem tört) darab visszakerül a másik két pászka közé.

Mágid 
(מגיד) A pászka részleges kitakarása után ülő helyzetben elmondják a Hagada hé láchmá ánjá kezdetű részét. Visszatakarják a pászkát, félrehúzzák a szédertálat és kitöltik a második pohár bort. Elhangzik a má nistáná 

Folytatják a Hagada szövegének felsorolását (dám váés vötimrot ásán, tíz csapást és döcách, ádász böácháv), közben fröccsentenek ujjukkal, vagy loccsantanak tizenhatszor a borból egy törött edénybe (a loccsantások a szenvedésre, a kifolyt vérre emlékeztetik a széder résztvevőit). Természetesen a pohárból kikerült bor nem használható, ezért a poharat újra megtöltik.

A mácá… má és a máror… má kezdetű részeknél a megfelelő élelmiszereket érintik meg (mácá, vagyis pászka, máror, vagyis keserűfű).

Ráchcá 
(רחץ) Újabb rituális bemosakodás. Itt elhangzik az ál nötilát jádájim áldás.

Moci és Macá 
(מוציא / מצה) A maradék pászka megáldása (hámóci – המוציא). Újabb áldásként az ál áchilát mácá hangzik el, amelyet az elrejtett pászkadarabokra és a maradékra is értenek. Minden darabból törnek és elfogyasztják. Ennél a résznél és a következő kettőnél is igyekeznek csendben folytatni a szertartást.

Máror 
(מרור) A keserűfűvet chároszetbe mártják és lerázzák a rátapadt masszát. Áldást mondanak (ál áchilát máror), mely a márorra és a koréchre is értendő, majd elfogyasztják a márort.

Koréch 
(כורך) Az alsó pászkából letört darabok közé chároszetes keserűfűvet tesznek, majd egy szakaszt olvasnak a Hagadából (kén ászá Hilél). Balra dőlve elfogyasztják az imént készített falatot.

Sulchán Oréch 
(שולחן עורך) A vacsora tálalása, a héber szöveg: az asztal előkészítve. A vacsorát nem feltétlenül balra dőlve folytatják. Elsőként a bécát martják háromszor a sós vízbe, majd fogyasztják el. A vacsora alatt bort szokás inni a négy pohár kötelező boron túl is. A mácá, vagyis a pászka letakarása azért is fontos, mert a szigorúbb szabályok szerint nem lehet vizes, ezt leginkább a chászid zsidók tartják nagyon fontosnak. Annyit fogyasztanak, amennyi jólesik, de az áfikomán számára mindenképpen hagynak helyet, hogy azzal lakjanak jól.

Cáfun 
(צפון) Az áfikomán elfogyasztása balra dőlve. Az elrejtett maceszdarabokat ilyenkor keresik meg (rendszerint a gyerekek). Az izraeli zsidóság éjfél előtt fogyasztja el az áfikománt, tehát az előző részeket úgy kell időzíteni, hogy nehogy elmúljon éjfél, mire a cáfunhoz érnek. Izraelen kívül (ahol két szédervacsorát tartanak) csak az első széder esetén fontos, hogy az áfikománt éjfél előtt vegyék magukhoz. Az összetört macesz jelképezi a páskabárányt. Ezután már nem szabad több ételt megenni.

Bérách 
(ברך) Tiszta poharakba kitöltik a harmadik pohár bort (a megváltás pohara). Ismét rituális bemosakodás következik májim ácháronim).

Bencsolás a szédert levezető személy vezetésével:

Felemelik a poharakat és úgy tartják a Jerusálájim áménig. A vezető a megfelelő szakaszoknál felemeli hangját, a résztvevők ilyenkor, és ha maguk is a szakaszok végén járnak, áment mondanak.
Bencsolás után ismét felemelik poharaikat, áldást mondanak (boré pri hágáfen), majd megisszák a bort.

Megtöltik a negyedik poharat és Illés próféta serlegét, majd égő gyertyákkal kezeikben kinyitják az utcára vagy udvarra nyíló ajtót. Az ajtóban (vagy akik az asztalnál maradtak, az asztalnál ülve) mondják el a sfoch chámátchá kezdetű szakaszt.

Hállél 
(הלל) Közösen elmondják a Hálél befejező részét, úgy, hogy a vezető előimádkozására a többi résztvevő felel a refrénekkel.

A negyedik pohár bor (elfogadás, vagy dicséret pohara) elfogyasztása előtt áldást mondanak (boré pri hágáfen), az ivást utóáldás követi (ál pri…).

Az Illésnek szánt bort visszaöntik az üvegbe.

Nircá 
(נירצה) Befejezés. A zsidó felfogás szerint a széder helyes megtartásával Isten kedvére tesznek. Az első széderest után lefekvés előtt nem a szokásos imát mondják, hanem csak a sömá első szakaszát (hámápil áldás). A második estétől visszaáll a szokásos lefekvés előtti rend.

A szédereste kötöttsége mellett helyt ad a hagada egyes történeteinek személyes magyarázatára is. Mit jelent az egyén számára a szabadulás…

Elköszönés az alkalom végén: Lesáná hábáá birusálájim! (A jövő évben Jeruzsálemben!)

A bor négyszeri ivása 
„Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól.”

Mózes II. könyve 6. fejezet 6–7. (Károli Gáspár fordítása)

megszabadítalak, kivezetlek (hocéti) – A fizikai szabadulás (Egyiptomból)
megmentelek (hicálti) – megváltás a szolgaságból
megváltalak (gáálti) – szabad néppé formálódás
népemmé fogadlak (lákáhti) – isteni kiválasztás (lásd sávuot)
…és az ötödik (Illés próféta kelyhe):

beviszlek titeket az országba – ez a Szentföldre vonatkozik, amelyen a szentély újra áll a messiás eljövetelekor… (Az ötödik pohár bort nem isszák meg, mert még várják a Messiást.)"

A hatodik tanulság
Egyrészt, ha nem élnének ma is judaisták, és nem követnék az ősi szertartásrendet, akkor a fentiekről senkitől nem értesülhetnénk. Jó, hogy élnek, és jó, hogy őrzik a folklórt.

Másrészt látható, hogy a vacsora színeinek száma tucatnyi, a szertartás időtartama több óra. Ezt nem lehet érdemben elintézni egy ostya kontra boros kenyér vitával, vitatkozás helyett a tartalomra kellene figyelni. Amikor Jézus a tanítványaival elfogyasztja a Széder vacsorát, akkor nem talál ki új szertartást, nem is egyénieskedik. Izrael egész népe ugyanezt a vacsorát fogyasztja a tanítványokkal egy időben, egyetlen lényegi különbséggel. Jézus Messiásként kiegészíti a hagyományosan előírt rítust egy-egy gondolattal. Elmondja, hogy a kenyér mostantól az Ő testét, a bor pedig az Ő vérét jelenti-jelképezi, mivel az áldozati bárány helyébe lép, hogy követőinek örök életük legyen Benne. (Amint az ajtófélfa bárányvérrel való bekenése megóvta a zsidó elsőszülötteket a tizedik csapástól, az öldöklő angyaltól Egyiptomban, úgy óv meg a Messiás önkéntes véráldozata minden embert, aki hisz benne, és megtartja a tanítását.) Jézus megparancsolja, hogy e szertartással emlékezzenek meg múlhatatlan érvényű áldozatáról. Egy szóval sem mondja, hogy a bor és a kenyér ott helyben, konkrétan az Ő testévé és vérévé változna, ez misztérium, és felesleges rajta vitatkozni.

Ahogy a messiáskövetés elterjedt a gójok körében, a számukra teljesen ismeretlen szertartás jelentősen leegyszerűsödött, de nem veszítette el az eredeti értelmét: a Messiás beteljesítette a választott népnek adott ígéretet, szükségtelenné tett minden további áldozatot, meghirdette uralmát a világ felett, az egész emberiség számára elhozta a béke, jólét és igazságosság végidejét. A mi feladatunk, hogy a színek számán és az átváltozás jellegén való torzsalkodás helyett biztosítsuk a messiási értékrend egyetemes uralmát.

Ennyi tanulságot tudtam levonni a judaizmusból, aki további tanulságokat tud, írja le őket az okulásunkra.

- vége -

2014. november 26., szerda

Mire tanít a judaizmus 5. rész – Jézus cionista?

Biztosra vehetjük, hogy nem. Határozottan szembeszállt a kora nacionalistáival, a Róma elleni lázadást sürgető zelótákkal. Leszerelte őket azzal a tanítással, hogy ha egy római (a gaz megszálló) egy mérföldre vitetné veled a fegyverét, te vidd két mérföldre. Továbbá add meg a császárnak, ami a császáré. Erre a tanításra nem lehet lázadást építeni, Jézus tudatosan és nagyon találékonyan szabotálta a zelóták nacionalista törekvéseit.

A cionizmusnak két ága van: a vallási ág szent Übermensch fanatizmussal hódítja el a palesztinoktól a sivatagot arra hivatkozva, hogy Isten a mainál tízszer nagyobb területet ígért vérségi alapon az ókori hébereknek. (Kár, hogy a cionisták többnyire nem héberek, hanem betért kazárok, meg hogy a kérdéses területen a judaisták összlétszámánál sokszorta több muszlim él – meg hogy időközben eljött a 21. század, és az ókori módszereket ma szégyenletes, megengedhetetlen barbarizmusnak tartjuk.) A judaisták e fanatikus ágával lehetetlen racionális párbeszédet folytatni, aki nem hiszi, győződjön meg róla személyesen.

A másik ág politikai anakronizmus: Istenre világi jelleggel hivatkozva próbál területet szerezni, miközben a többsége nem hisz Istenben. A judaizmus az egyetlen "vallás" a világon, amelyben nem követelmény a vallásos hit. Nem csoda, ha ettől megáll az ész. Sok zsidó botránkozott már meg ezen az össze-vissza istenkatyvaszon, és lett harcos ateistává, hogy e minőségében azután támogassa Izrael területfoglalását és etnikai tisztogatásait. Amitől még inkább megáll az ész...

Az ötödik tanulság
Jézus megjelenése máig feldolgozatlan trauma azok számára, akik nem fedezték fel benne a Messiást. Ez az állapot teljes lelki-szellemi meghasonlottsághoz vezet, amelyben az érintett a szíve mélyén tisztában van az álláspontja tarthatatlanságával, ám érzelmi alapon kapkod fűhöz-fához, hogy ne történjen meg a szembenézés.

Amikor Jézus színre lépett, a zsidó nép már évezredek óta hordozta Isten erkölcsi szabályzatát, megőrizve azt a kicsapongó, bálványimádó nagy ókori birodalmak árnyékában, hősiesen dacolva a hatalmas ellenszéllel. Ekkor eljött a végidő, tovább kellett lépni a következő szintre, a Messiás utasításai szerint. Aki ezt nem látta be, az keresztbefeküdt a haladás úthengere előtt, feloldhatatlan ellentmondásokba keverte magát, és azóta sem tud belőlük kikeveredni.

Jézus egy szót sem szólt arról, hogy Izrael földjén valaha egybegyűjtené a választott népet (pláne nem a karaita mozgalom keretében Kr.u. 800 táján judaistává lett kazárokat, akik az askenáziak többségét adják), vagy hogy újjáépítené a jeruzsálemi nagytemplomot. Amikor a téma szóba került, a nagytemplom még állt, a rómaiak még nem tették a zelóták miatt a földdel egyenlővé, és a Messiás a saját testének templomáról beszélt, mondván, hogy rombolják le, és három nap alatt újjáépíti azt. A tanítványai hiába faggatták, hogy – a messiási feladatkör szerint – mikor állítja helyre Izrael országát. Azt felelte, hogy nem tartozik rájuk, ellenben megkapják a Szentlelket, hogy tanúi legyenek a föld végső határáig. Vagyis először a messiáskövetésnek kell irányadóvá válnia az egész világon, bármi más csak azután következhet be. Ám miért állna elő rasszista apartheid fordulat az egységes keresztény-demokratikus világban? Miért különülne el újra az a nép, amelyik a gójokat messiáskövetővé téve már szervesen beépült az új rend alapjaiba, észrevehetetlenül beolvadt az emberiséget megújító civilizációba? Jézus értékrendjében mindenki kiválasztott, aki Ábrahámként engedelmeskedik Istennek, és senki sem kiválasztott, aki csak a vérvonalára tud hivatkozni. A történelmet, a haladást, az egyetemessé válást nem lehet visszafordítani, ahogy a rántottából sem lehet újra tojást csinálni. A Messiás szóhasználatával: a megkelt kenyérből nem lehet kivenni a kovászt, az ízletes ételből nem lehet szemenként kivonni a sót.

A cionisták game over helyzetbe hozták magukat a Közel-Keleten, emelt fővel már csak kivonulhatnak, hogy amikor a világ egységesen messiáskövetővé vált, keresztény turistaként majd szabadon visszatérjenek, és az ott élő keresztények szívesen lássák őket.

Nem kívánok Nostradamus nyomába lépni, mindössze jelzem az Izrael esetleges különleges szerepével kapcsolatos feltételezések logikai abszurditását. A Messiás tanítása szerint már nem a hely, nem a vérség, hanem a lelkület számít. Eljön az idő, sőt már itt is van – mondja –, amikor Istent lélekben és igazságosságban imádják az igazi imádók, mert az Atya ilyen imádókat keres magának. (János 4, 19-27) Ebből az a prózai következtetés adódik, hogy Izrael, illetve Ábrahám testi utódai számára kétezer éve eljött a nagy lehetőség, és akik megértették közülük az idők szavát, azok sikerre vitték a messiáskövetést, a többieknek a jövőben judaistaként már semmiféle kiemelt lelkiségi szerepük nem lesz. Sehol, soha, semmiben. Sorry, Izrael-lobbi. Ez persze nem jóslat, csak logika, Istennél a döntés.

A konstruktív optimizmus jegyében hozzáteszem, hogy a judaisták számára maradt egy fontos pozitív szerep: két lábon járó kulturális szakértőként, élő skanzenlakóként segíthetnek eldönteni néhány, a múltra vonatkozó jelentős kérdést – erről szól a sorozat záró darabja.

2014. november 25., kedd

Mire tanít a judaizmus 4. rész - Isten jóságáról

A keresztények nagy többségének meggyőződése, hogy Jézus együgyű szeretetet parancsolt, vagyis hogy mindig mindenkivel kedvesen és szépen kell bánni, bármilyen alávaló dolgokat művel az illető, bármennyire visszaél a szeretettel. Valóban azt tanította volna a Messiás, hogy mosolyogjunk, ha rugdosnak, és ha farkastermészetű embertársaink meg akarnak enni vacsorára, mert birkasültre támadt étvágyuk, akkor szolgáljuk fel magunkat sóval, borssal, mustárral, különben büntibe kerülünk a másvilágon?

Szerintem egyáltalán nem ezt tanította, hanem hogy békés határozottsággal tegyük világuralkodóvá az értékrendjét. Ha ehhez szelíd türelem kell, akkor szelíden türelmesnek kell lennünk. Ha meg oda kell csapni az asztalra, hogy eddig, és ne tovább, akkor oda kell csapnunk, világossá téve az erőviszonyokat. Helyzettől függően kell váltogatnunk a szelídséget a kemény szeretettel, ahogy épp célravezető a keresztény értékrend világuralkodóvá tétele szempontjából.

Jézus feltárja az evangéliumban, hogy Isten a végtelen szeretet. Azt azonban nem mondja, hogy Adonáj cukrosbácsi lenne, vagy szeretettől csöpögő biedermeier festmény a nagymamánk ágya felett. A Messiás tudja jól, mi lakik az emberben. Isten tudja jól, mikor mi használ nekünk – és azt adja. Akkor is, ha ez nem tűnik szeretetnek. Akkor is, ha igazságtalan szenvedésnek véljük. Az Úr mindig mindenkinek jót akar, ám ez sokszor nem leegyszerűsített, felszínes szeretet formájában nyilvánul meg. Hogyan kezeli ezt a helyzetet a judaizmus?

A negyedik tanulság
A zsidó bölcseleti irodalom éleslátóan írja le Isten szeretetének – a mi szempontunkból – kettős természetét. A Zóhár úgy fogalmaz, hogy Isten bal keze eltaszít, jobb keze magához húz. A bűnöst ellöki magától, a megtérőt magához öleli. A bal kéz szigorúan büntet, a jobb kéz szeretőn utánunk nyúl. (A jobb-bal megkülönböztetés ősi higiéniai szabály, ez esetben csak hasonlat.)

Ebben a felfogásban értjük meg a Messiás szigorú példabeszédeit (pl. Máté 23. és 25. fejezet): a bűneikben kitartó farizeusokkal, szadduceusokkal keményen bánik, a bűnbánókat átöleli, felemeli. Így lesznek a hivatalosan elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.

Ha Jézus együgyű, felszínes szeretetet akart volna tanítani, ahogy ma oly sokan vélik, akkor hagyta volna, hadd rugdossák, hadd köpködjék kedvük szerint a farizeusok, a szadduceusok, és mindenki más, aki szerint álmessiás volt. Hagyta volna magát a vitákban lealázni, lemosni a pályáról, ízzé-porrá zúzni. Vitapartnerei rendre ezzel a szándékkal keresték fel, és célt értek? Nem, mert a Messiás hol szeliden, hol haragosan megmutatta, mihez tartsák magukat. Ha nem ilyen határozottan képviseli az elképzelését, a kereszténység eltűnt volna a világból, mielőtt kiáradt volna bele. Felszámolta volna a judaista belső rendészet, sosem jutott volna el a gójokhoz. (Utána lehet nézni, hány messiásjelölt volt a judaizmusban, ám a názáretin kívül egyikük sem ért el odáig, hogy megszólítsa az egész emberiséget.) Jézus nem azért vállalta önként a kereszthalált, hogy a judeai népfront elit öngyilkos lemmingmozgalmának élére álljon, hanem hogy ezen az áttételen keresztül váljon világuralkodóvá. A keresztények kötelessége ebben segíteni, mindenkor békésen, de mindig az adott helyzetnek megfelelő határozottsággal.

2014. november 24., hétfő

Mire tanít a judaizmus 3. rész - A Messiás csak ember?

Ahhoz képest, hogy a judaizmus mintegy két és félezer éve várja a messiást (mosiach-t), meglehetősen szűkszavú és ellentmondásos személyiségprofilt ad róla. Minden forrás hangsúlyozza, hogy a messiás csak egy ember, semmiképp sem isten, mint hívei szerint az a régi álmessiás.

Maimonidész (Mose ben Maimon, 1137-1204) azt írja róla, hogy a mosiach olyan zsidó vezető, aki szorgalmasan tanulmányozza a Tórát, módszeresen teljesíti a zsidók küldetését (értsd: megszerzi a világuralmat), rávezeti őket arra, hogy a Tóra útján járjanak, és megvívja Isten csatáit. Ennek alapján már feltételezhetjük róla, hogy ő a mosiach. Ha az előbbiekben mind sikerrel jár, továbbá újjáépíti a jeruzsálemi nagytemplomot, és egybegyűjti a zsidókat Izrael földjén, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy ő a mosiach.

A Chabad zsidó megújulási mozgalom honlapja szerint a mosiach Dávid király leszármazottja, egy Mózeshez hasonló próféta lesz, aki kettős szerepet tölt be. Egyrészt igazságos királyként uralkodik az egész emberiség felett, a zsidókkal betartatja mind a 613 törvényt, a gójokkal pedig Noé hét törvényét. Másrészt minden idők legnagyobb tanítójaként magyarázza a Tóra lényegét és legmélyebb rejtelmeit, amelyeket Isten ebben az időben feltár rajta keresztül.

(Egyes kisebbségi vélemények szerint a messiás nem feltétlenül győzedelmes harcos-király, hanem szerény, szamárháton érkező bölcs is lehet, de mivel ez gyanúsan kedvező a keresztény álláspont szempontjából, ne ringassuk magunkat hamis optimizmusba, inkább a reális többségi állásponttal foglalkozzunk.)

A többségi álláspont számos ellentmondással terhelt:
- a messiás elvben Mózeshez hasonló próféta, de Mózes sosem volt világuralkodó, még Kánaánban sem uralkodott
- az ókorban sem volt elképzelhető egyetlen világuralkodó, a mai demokratizálódó világban pedig végképp elképzelhetetlen
- ha a messiás igazságosan uralkodik, miért alkalmaz kettős mércét, miért van különbség a zsidókra és a gójokra vonatkozó szabályok között, és persze ebből adódóan a társadalmi állásuk között is?
- milyen harca lehet Istennek a végidőkben, és egy feltételezett fegyveres konfliktust megnyerő messiás hogyan teremthet világbékét?
- mi lesz a messiással a győzelem után? Előbb-utóbb meghal, és a világ ismét új messiásra várhat, vagy örökké él?
- ha a messiás csak ember, hogyan hajthatja végre a neki tulajdonított rendkívüli, sosem tapasztalt tetteket?

Komoly előny, ha egy vallás térít, mert ez külső kontrollt jelent, nem hirdethet akármilyen következetlenségeket anélkül, hogy derültség tárgyává tenné magát. A judaizmus nem térít, ezért nincs külső kontrollja, így a legalapvetőbb ellentmondások sem szúrnak szemet az érzelmileg azonosuló híveknek.

A harmadik tanulság
A fentiekből világosan látszik, hogy a messiásnak tulajdonított világtörténelmi jelentőségű cselekedetekre ember nem képes, ezért vagy hamis reményről van szó, amely sosem teljesülhet, vagy inkább kiváró álláspontról, miszerint előbb jöjjön el a messiás, aztán majd kitaláljuk, hogy állunk az ő embervoltával. Mózesnél nagyobb, és majd ha itt lesz, meglátjuk, mi is ő: emberisten vagy istenember, vagy leginkább külön kategória, a Messiás.

(Nem untatom az olvasót annak sulykolásával, hogy Jézus mennyire megfelel a messiás munkaköri leírásának és személyiségprofiljának, mert ez a kereszténységből levonható tanulság lenne a judaizmus számára, miközben én a judaizmusból levonható tanulságokat keresem a kereszténység számára. Két adalék azonban mindenképpen ide kívánkozik a Messiással kapcsolatban. Az első, hogy a Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat győzelmi himnusz egyértelműen megfogalmazza, hogy követői szerint Jézus a földi világ tényleges ura, hatalmasabb, mint földi testben bárki lehetne.

A második, hogy egy zsidó hitéleti lapban olvastam egy máramarosszigeti rabbiról, aki híresen jól tudta magyarázni az Írást. Olyannyira, hogy a tisztelői szívében remény ébredt, hátha ő lesz a mosiach. Egyre nőtt körülötte a rajongótábor, míg egy nap el nem látogatott hozzá egy tehetséges nő, aki szintén nagyon értett az írásmagyarázathoz, és emellett igen vonzó testi adottságokkal is rendelkezett. A rabbi magánbeszélgetésbe merült vele, a dolgozószobájában több órán át fejtegették együtt az Írások értelmét, és amikor végre előjöttek, a hívek számára egyértelmű volt, hogy a rabbi le van nyűgözve, fülig belehabarodott a szép látogatóba. Ebből azonnal tudták, hogy nem lehet a mosiach, mert a mosiach nem rabja gyarló földi vágyaknak. Ennyit arról, mennyire lehet ember a Messiás. Gondoljunk arra, hogy az evangéliumokban hány nő sürgölődik Jézus körül, hányan kenik illatszerekkel, hányan simogatják, hányan borulnak a keblére könnyek között anélkül, hogy testi vonzalmat keltenének.)

Úgy tűnik, a judaizmus Jézus megjelenése után finomította a mosiach jellemzőit, kiemelten odafigyelve arra, hogy a szabadító minél kevésbé hasonlítson a názáreti álmessiásra, nehogy a hívek elbizonytalanodjanak e tekintetben. A legyőzhetetlenség, az egyetemes, örökké tartó hatás és a földi vágyaktól való mentesség is arra utal, hogy a mosiach embervoltáról szóló nagyhangú fejtegetések ad hoc célt szolgálnak, és nem igazán felelnek meg a tényleges messiásprofilnak.

Más szóval, a judaizmus ugyanúgy rendelkezik Szentháromsággal, mint a kereszténység, a három személy neve: Jahve, Messiás, Sekina.

2014. november 23., vasárnap

Mire tanít a judaizmus 2. rész - Hányadán állunk Istennel?

Melyik teológus nem adná oda három havi fizetését, ha felkiálthatna a magasba: "Tessék mondani, hányan vannak?", és választ is kapna, hogy "Egyen"/"Ketten"/"Hárman"/"Sokan", esetleg dörgő hangon: "Semmi közöd hozzá", vagy vékony nyuszihangon: "Sehányan, kis naiv, ez nem az Úr hangja, legalábbis nem annak van szánva"?

Évezredes kérdés, hogy Elohimék hányan vannak. A teremtéstörténetben szereplő Elohim (Istenek) ugyanis többes számú főnév. Van, aki királyi többesnek, a tisztelet jelének tartja ezt a nyelvtani megoldást, és van, aki többistenhitnek. A rabbik többségi véleménye szerint a monoteizmus fokozatosan kristályosodott ki, így lett Elohimból Mózes idejére Jahve, aki határozottan egyedül van, de még kissé komplexusos. Mintha nem lenne biztos az egyedüllétében, ezért folyamatosan bizonygatja, és fenyegetőzik, hogy jaj annak, aki másképp gondolja.

A jelek szerint hiába, mert a királyok könyvei alapján szinte minden zsidó király kacérkodott a bálványimádással és a többistenhittel, fütyülve Jahve fenyegetőzésére. Az ókori környezet, amelyben éltek, sok száz istent tisztelt, és a judaisták a jelek szerint nem tudták teljesen függetleníteni magukat a regionális kultúráktól, időnként még Baálnak is mutattak be gyermekáldozatot.

A  Kr.e. 4. században, a babiloni vidám "fogságot" követő identitáskeresés során tisztázták, kik és mik ők, miben hisznek, hogyan viszonyulnak a többi kultúrához. Ekkor állt össze a héber Biblia, ekkor kapott a történelem egy "mindig is monoteizmusra törekedtünk" ideológiai keretet, ekkor tiltották be a gójokkal való házasodást. Könnyen lehet, hogy szájhagyomány és szövegtöredékek alapján ekkor írták meg Mózes helyett Mózes könyveit, ekkor alkották meg az Ábrahámról és Izsákról szóló erkölcsi tanmesét is azzal a kettős tanulsággal, hogy Adonájnak (az Úrnak) mindenben engedelmeskedni kell, ám a mi Adonájunk mégsem Baál, nem kíván gyermekáldozatot. 

Az utólagos megírást valószínűsíti, hogy a kegyes szerzők elcsúsztak egy nyelvtani banánhéjon: egy-két prófétát kivéve szinte az összes könyv egyes szám harmadik személyben íródott, mintha egy mindentudó narrátor-krónikás a teremtéstől kezdve a kivonuláson át a végidő-jóslatokig ott állt volna mindenki mellett, hogy híven lejegyezze a tetteit/szavait, ám magáról egy szót se szóljon. Ilyen narrátor csak a regényekben van, és vagy azonos a borítón megnevezett szerzővel, vagy egy általa kitalált fiktív személy. Logikailag kizárt, hogy az Ószövetség könyvei a bennük szereplő események idején vagy röviddel utánuk íródtak volna. Sokkal valószínűbb, hogy egy átfogó kommunikációs kampány részeként készültek egy központi PR-stáb egységes szemléletével, néhány év vagy évtized alatt, a Kr.e. 4. században.

Akárhogy is, a Kr.e. 4. századra biztosan megszilárdult a zsidó monoteizmus, a világ akkor egyetlen monoteizmusa. Ennek a monoteizmusnak a fényében hangzik el ma a kritika, hogy a keresztény Szentháromság modell ütközik a judaizmus egyistenhitével. Sőt Mohamed is az egyistenhit mellett száll síkra, mondván: egy az Isten, Elohim-Allah. A keresztények védekezése, hogy tényleg egy az Isten, mégis misztikus módon három személy, elsőre magyarázkodásnak tűnhet. Most akkor egy vagy három? Tessék már eldönteni, még inkább elismerni, hogy ez egy ordas nagy eretnekség a judaizmus vagy az iszlám tiszta monoteizmusához képest. Jogos-e a kritika? Tényleg politeista magyarázkodás a Szentháromság modellje?

A második tanulság
Nem, hiszen a judaizmus is ismeri Isten másik személyét: Sekinát. A Sekina szent jelenlétet, szent szellemet/lelket jelent. A zsidók hite szerint Sekina folyamatosan velük volt-van, a pusztai vándorlás során nappal felhőoszlop, éjjel tűzoszlop formájában, a kánaáni honfoglalás után pedig a frigysátorban, később a jeruzsálemi nagytemplom legbelső szentélyében. Sekina Isten női arca (lévén a szó nőnemű), a vigasztaló, a prófétáló, az erőt adó, a csatában győzelmet hozó. Sekina a választott nép testőre, kabbalista vágyak titokzatos tárgya, kegyes írástudók még azt is kiszámolták, hogy Sekina csak legalább 400 ezer judaistának jár, e létszám alatt elhagyja a népet. (Szívesen megnézném a számításhoz használt képletet, de nem publikálták, ahogy annyi más iratot sem.)

Az iszlám szintén álszentül kritizálja a Szentháromságot, mivel a Szentlélek Szakina néven megtalálható a Koránban. Szakina a nyugalmat hozó, az erőt adó, a győzelemre vezető, Isten szent lelke.

Természetesen mind a judaisták, mind a muszlimok hangosan bizonygatják, hogy Isten egy és oszthatatlan, nincs semmiféle szent kétség/többség, Istennek Sekina/Szakina csak egy attribútuma (jellemzője). Az a gond, hogy elfelejtették erről értesíteni a haszidokat, akik lelkesen éneklik jiddisül, hogy "Hozzád akarok térni, Sekina" (Well ich, Sch'hine, zu dir kummen). Lapzártáig a judaizmus nem határolódott el a haszidoktól. Ami a muszlimokat illeti, szerintük Allah küldte el Szakinát Mohamednek, hogy prófétáljon. Ennyit a "tiszta" monoteizmus kontra Szentháromság vitáról.

Mindhárom ábrahámi vallás számon tart tehát legalább kettő isteni személyt, illetve megszemélyesített megnyilvánulási formát. Mindhárom monoteizmus küszködik azzal, hogy mit mondhatunk értelmesen Isten elvben egységes, oszthatatlan, és mégis különböző megnyilvánulási formáiról. Nem tudjuk például, hogy Isten és Sekina postacíme ugyanaz-e, vagy egy társasház más-más lakásában laknak. Ez misztérium. A judaizmus és az iszlám a "különbözöm, tehát vagyok" marketingfogással igyekszik magát e tekintetben megkülönböztetni a kereszténységtől, kevés sikerrel. Mintha azt bizonygatná, hogy "az én kizárólagosan valódi bablevesemnek semmi köze ahhoz a rossz ízű, hamis löttyhöz, amibe te babot, kolbászt és tejfölt teszel, fogalmad sincs az igazi receptről".

A teológusok helyében nem szánnék nagyobb összeget Isten(ek) létszámának kiderítésére, mert ha Elohim/Allah/Jehova fel akarta volna előttünk tárni ezt a rejtélyt, valószínűleg már megtette volna. Annyit tudunk, hogy elvben egyen van, a gyakorlatban mégis többféle megnyilvánulási formában tapasztaljuk, és hogy ezt mindhárom monoteista vallás így tartja. A Szentháromság harmadik (sorrendben második) szereplőjéről, a Fiúról a következő részben lesz szó.

2014. november 21., péntek

Mire tanít a judaizmus 1. rész - Mi a megváltás?

A judaizmus mint a kereszténység kiindulási pontja sokak számára legalább akkora botránykő, mint a judaisták számára Jézus. Szívesen lemetszenék a szőlővesszőt a szőlőtőről, ha tehetnék. Nehezen dolgozzák fel, hogy minden keresztény Ábrahám lelki leszármazottja, mert a zsidó-keresztény feszültségek szempontjából kényelmesebb lenne a mi kontra ők felállás. Akkor szabadabban utálhatnák egymást, így meg, hogy nincs is köztük akkora különbség... A kereszténység a judaizmus nélkül nem csak hamisan íztelen, mint a berlini Gulasch, hanem érthetetlen és értelmetlen is.

Az első tanulság
Megváltás nincs - a judaizmuson kívül. A judaizmus a világ egyetlen vallása, amely megváltóra (szabadítóra, felkentre, messiásra) várt Jézus idejében, és azóta is. Semmilyen más kultúra semmilyen szellemi irányzata nem várt szabadítót. Így akinek gondja van a judaista háttérrel, az olyan, mint ha gondot okozna neki, hogy a gulyás konkrétan magyar étel. Ki lehet találni, hogy nem a magyarok, hanem egy etnikummentes világszellem adta nekünk a gulyás receptjét, de minek? Ki lehet találni, hogy Jézus etnikum nélküli fia Istennek, de ez annyi ponton ütközik minden elérhető adattal, minden logikai kerettel, hogy kár az erőlködésért. A megváltás judaista fogalom, punktum. A megváltó/szabadító/felkent/messiás feladata a zsidó nép kiszabadítása az üldözött kisebbségi helyzetből, és világuralkodóvá tétele.

Zsidó szemmel Jézus nem volt elég földi, elég dicső, elég militáris, ezért nem tekintik hagyományos felfogás szerinti megváltónak. Konkrétan álmessiásnak tartják, az első követőit eretnekeknek, mai követőit pedig unpraktikus bolondoknak. Mint mi azokat, akik Berlinben eszik a Gulascht, és nyalogatják a szájuk szélét, hogy ilyen finomat, ilyen eredetit még soha nem ettek. Mit tudnak az állítólagos gulyásukról azok a maradi magyarok? Hát, lenne ehhez egy-két szavunk. A zsidóknak is van egy-két szavuk a judaizmus kereszténység néven terjedő íztelen, felvizezett változatához.

El is mondják... egymás között. Hogy számos ponton félreértjük a héber Bibliát, hogy Jézus mennyire nem lehetett messiás, hogy teljesen meghamisítottuk az örömkedvelő zsidó életfelfogást, hogy balekségre változtattuk az ősi bölcsességet, hogy a keresztény civilizáció csak egy a számos (asszír, babiloni, egyiptomi, görög, római, iszlám) közül, amelyben judaisták éltek és virágoztak, és amelynek az összeomlása után is élni és virágozni fognak. Ezt egymás között mondják, mert feltételezik, hogy az álmessiás követői nem hallanák örömmel, képesek lennének megorrolni érte. Meg aztán, a tudás hatalom, balekok közt király a bölcs.

A "balekká válás" szervesen összefügg Jézus elfogadásával. Zsidó szemmel kinek kell egy földi értelemben bukott, sikertelen Messiás? Még a rómaiakat sem tudta legyőzni, hogyan lehetne valódi szabadító? Nem tudta egyesíteni a zsidó törzseket, nem hozott általános jólétet és igazságot a földre, nem teljesítette a végidők jóslatait, miszerint az überkóser zsidók örök dicsőségben és gazdagságban élnek, a kvázikóserek a beosztottaik, a gójok meg mindenkinek a szolgái. Pedig - ókori szemmel - teljesen reális ez a világkép, nem? Az asszír, babiloni, egyiptomi, ógörög és római civilizáció fényében jogos és érthető elvárás.

Keresztény olvasatban persze Istennek egy még (ennél is) reálisabb, igazságosabb terve volt az emberiség számára, ezért küldött ókori szemmel fura szabadítót, akinek a másságát rosszul tolerálta a választott nép, és akinek a folyamatosan térítő követőit Kr.u. 73-ban hivatalosan is kiátkozta, egy naponta háromszor elmondott imapont keretében, emígyen: "A nozerim eretnekek pusztuljanak gyors halállal. Töröltessenek az Élet Könyvéből, ne legyen a nevük felírva az Igazakéval együtt." Ne feledjük, hogy ez az ókor vége felé történt, amikor még finoman szólva nem dúlt a tolerancia.

A nozerim eretnekek nem átallották világszerte azt hazudni, hogy álmessiás rabbijuk, bizonyos názáreti Jehosua feltámadt a halálból, és mindenkit örök életre hív, aki megtartja a botrányos tanítását. Volt képe egyenlőséget prédikálni, meg hogy mindenki mindenkinek embertársa. Hogy szerénységre és önmegtartóztatásra van szükség (pfuj), mert utolsókból lesznek az elsők. Eltörölte a kiválasztottság tanát, és hogy az áldás, a vagyon és a dicsőség kizárólag az Igazaknak jár. Botrányos módon azt mondta, hogy szét kell osztani, hadd jusson belőle mindenkinek, a gójoknak is! Na, ezzel aztán tényleg kiírta magát az Élet Könyvéből, a követőivel együtt.

A judaizmus ma is így gondol Jézusra és a keresztényekre: meghamisították a tant, elbitorolták az Igazak jussát. Még szerencse, hogy balekok, így egy kis ésszel vissza lehet tőlük szerezni. Pszt, csak halkan, hogy senki meg nem hallja. Így lett nekünk judaista forrásból botrányos megváltónk, aki 21. századi szemmel egészen jó, modern és igazságos tanítást adott. Távolról sem volt balek: nem nyilvánvaló módon, de áttételesen mégis világuralkodóvá tette azokat a judaistákat és gój követőket, akik elfogadták Messiásnak.

2014. november 20., csütörtök

Jól csak a szívével?

Lehet-e rosszul szeretni? Sokak szerint nem: jól csak a szívével lát az ember, ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, sorolhatnánk még a bölcs kliséket.

Én azt gondolom, hogy lehet rosszul szeretni, mert rosszul szeret mindenki, aki nem szeret jól. Pl. ötöst kínál a bukást érdemlőnek, segélyt a lógósnak, erkölcsi piedesztált a prostituáltnak, kényszerelvonó helyett tűcserét a heroinistának, kötelet az öngyilkosnak, pálinkát a hajléktalannak, legalitást a vérfertőzőnek, védelmet a bűnözőnek, belenyugvást az áldozatnak. Akit így szeretnek, annak nincs szüksége rosszakarókra. Hogyan lehet jól szeretni?

Úgy, hogy jó legyen annak, akit szeretünk. Ilyen egyszerű, és ilyen bonyolult.

A legtöbb ember jó a lelke mélyén, jót akar főként magának, de nem mellékesen a többi embernek és a világnak is. Ezt a jó akaratot fordítja le aztán különböző felszíni magatartásformákra abban a reményben, hogy a jó akarat automatikusan jó következményhez vezet. Ész nélkül sajnos ritkán vezet.

A bajban lévő ember a közvetlen, pillanatnyi igényeit látja, a jövő kicsit sem érdekli. Ez természetes. Az már nem természetes, hogy a jó szándékú emberek többsége sem foglalkozik hosszú távú megfontolásokkal, és közben jó fejnek véli magát, erkölcsösnek, sőt kötelezőnek tartja a rövidlátását. Magabiztosan hivatkozik Jézusra és a szeretetre.

Jézus azonban csak olyanokon segített, akikben távlatot és tiszta szívet, őszinte bűnbánatot és életreform-szándékot látott. Egyetlen kivételt jegyez fel az Újszövetség, amikor tíz meggyógyított leprás közül csak egy szamaritánus (félgój, azaz ségec) hálálkodik. Kilenc potyautas is megtisztult, csupán azért, hogy negatív például szolgáljon. Ettől eltekintve Jézus kizárólag olyanokkal tesz csodát, akikről tudja, hogy Istenre nyitottság és változásra való készség lakik a szívükben.

Jézus nem bocsát meg feltétel nélkül mindenkinek, csak annak, aki megvallja és bánja a bűneit, továbbá tartós változást fogad. Röviden: aki kész megtérni Istenhez, aki igyekszik a jövőben őszintén Isten útján járni. A többiek dörgedelmeket és fenyegetést kapnak a Messiástól. Jézus nem volt vérző szívű liberális, a gyógyítása, megbocsátása azoknak szól, akik készek és hajlandók gyökeresen átalakítani, Istenre hangolni az életüket. Jézusra mint a rövidlátó majomszeretet védőszentjére hivatkozni álságos dolog, ellentétes az evangéliummal. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ingyen ebéd még Istennél sincs, a meghívás van ingyen, válaszkényszerrel. Aztán ha igent mondtál, kezdődik a zöldségpucolás, asztalterítés, felszolgálás, mosogatás...

Az szeret jól, aki jó eredménnyel segít. Ez nem könnyű, fel kell hozzá mérni, meg kell érteni, mi használ valóban a megsegítettnek. Sokszor nem az, amit épp kér. Fel kell vállalni a konfliktust, változást kell elérni, hogy közép- és hosszú távon is jó legyen, hogy valóban használjunk neki, és ezáltal a világnak.

A "jól csak a szívével lát az ember" szép gondolat, úgy értelmezhető, hogy átfogó értelemben véve jót kell akarni az embertársaknak, ami nem megy érzelmi elkötelezettség nélkül. Viszont eredménycentrikusan jót is kell cselekedni velük, ami nem megy ész nélkül. Kövessük ebben is Jézus példáját.

2014. november 18., kedd

Sokba kerül?

Szanyi Tibor levetetné a magyar parlamentről a székely zászlót, de a gój motorosok nevű közismerten bal-liberális csoport Brüsszelbe hívását jó ötletnek vélte. Karácsony Gergely előbb kivált az LMP-ből, hogy összefogjon a baloldallal, majd miután baloldali színekben zuglói polgármesterré választották, azt nyilatkozza, hogy nem jó ötlet a baloldali összefogás.

Ha baloldali választó lennék, nekem bizony gyanús lenne, hogy mákonyt ittak az ellenzéki Csipkejózsikák, vagy különös viselkedésüknek valami más oka lehet, amiről elfelejtettek nekem szólni.

Fordítva is lehetnének a dolgok: Szanyi úr a Kossuth térre hívhatná egy tiszteletkör erejéig a gój motorosokat, és az EU egyik régiójának jelképeként ünnepélyesen magával vihetné Brüsszelbe a székely zászlót. Karácsony Gergely elismerhetné, hogy a baloldali összefogást határozottan ellenző Schiffer Andrásnak volt igaza, és felkínálhatná neki a zuglói polgármesterséget - amely egyébként bizonyítja, hogy a baloldali összefogásnak csak volt némi eredménye. Az ellenzék nem szeretne 2018-ban választást nyerni?

Az amerikai kormány elvont korrupciót emleget, de nem ad át konkrét adatokat, nehogy még a végén felderítsék. Érdekes, 2002 és 2010 között voltak ügyek, gondoljunk csak Zuschlagra, a kaszinópanamára, a Hunvald- és Hagyó-perekre. Ha most még inkább dúl a korrupció, ahogy állítják, hol bujkálnak az ügyek, az adatok, a magnófelvételek? Nincs is korrupció, vagy az ellenzék öncenzúrát gyakorol, és ha esetleg igen, miért? Zűrzavar, rejtély, ellentmondások sora? Hátha van rendező elv.

Emlékszik még az olvasó, milyen heves ellenállás fogadta 2007 táján a kormányzati negyed építésének tervét? Feltűnt, hogy jelenleg hasonló léptékű, ezermilliárdos, szakmailag finoman szólva vitatható beruházásra készül a kormány a városligeti múzeumnegyed formájában, és gyakorlatilag senki sem ellenzi?

Tudod, mi a korrupció? Hát az, amiből téged kihagytak - mondta Hofi Géza. Amiből nem hagytak ki, az mindjárt más megítélést kap. Mint a gruppenszex: ha kívülről nézed, pfúj, de undorító! Ha bevesznek, nem is olyan rossz, így lett belőle napi gyakorlat - legalábbis a bonobó csimpánzoknál. Lehet, hogy a rendező elv ilyen egyszerű?

Tény, hogy a politikusok a fejlett nyugati országokban is keveslik a fizetésüket, ott is igyekeznek némi mellékjövedelemmel kiegészíteni. Minél fejletlenebb egy ország, minél könnyebben lefizethetőek úgy általában az emberek, annál kisebb a hivatalos jövedelem, és annál több a mellékesen megszerezhető. Ahogy nő a jólét, nőnek a fizetések, javulnak a politikusjelöltek, fokozódik a közjó előremozdításáért folyó verseny, így tisztul majd a közélet.

Magyarországon kétféle embertípus foglalkozik politikával: akinek csak az anyagi előny számít, és akinek nem (csak). Hasznos, ha az van hivatalban, aki a közjót akarja előmozdítani, és az marad önként, elégedetten ellenzékben, aki ennél földhözragadtabb ambíciókkal rendelkezik. Sokba kerül? Mihez képest? Kevesebbe, mint egy olyan kormány, amely főtevékenységként lenyúl, és melléktevékenységként kormányoz. Közös érdek, hogy továbbra is mindenki megtalálja a számítását, az ország pedig fejlődjön.


2014. november 15., szombat

Marx helyett Smith után, szabadon 4. rész

Üzleti tervünk némi tökéletesítésre szorul, hogy következetesen megvalósuljon az "úgy másnak, ahogy neked" etikája.

A gyorsbüfé induló tőkéje 4 millió forint, az elvárt megtérülés 400 ezer. Viszont minden évben meg akarjuk duplázni a büfék számát, ezért további 4 millió hasznot is vissza kell forgatni a vállalkozásba. Minden új büfében 25% üzletrészt adunk a fizetése mellé az alkalmazottnak, aki egyben főnökké válik az új helyen.

A következő büfé helyzetét úgy írhatjuk le számtanilag, hogy van évi 12 millió hasznunk, ebből 300 ezer saját megtérülés, 100 ezer főnöki megtérülés, 2,25 millió saját visszaforgatott haszon, 0,75 millió főnöki visszaforgatott haszon, 1 millió az új alkalmazott üzletrésze a következő büfében, ahol már ő lesz a főnök. A többit felosztjuk 55%-45% arányban a főnök és az új alkalmazott bérezésére.

A harmadik büfében tehát saját üzletrész 2,25 millió (56,25%), az előző főnöké 0,75  millió (18,75%), az új főnöké 1 millió (25%). Ezáltal minden főnök érdekelt lesz a saját büféjében és a következő büfében is, mindenki mindenkire odafigyel, gondos gazdája lesz a saját befektetésének. És ez így megy tovább évről évre, büféről büfére, amíg a hálózat el nem ér egy ésszerű méretet, ahonnan nincs értelme tovább nőni. Ez nagyjából 6-8 év, attól kezdve mindenki szabadon kiveheti a rá eső üzletrészek utáni hasznot, a befektetés bőségesen megtérül. Nem mellékesen, a hálózat több száz főt foglalkoztat, és nekik köszönhetően néhány év alatt több száz új vállalkozó tőkéjét vonta be a gazdaságba.

Ha a hálózat már hírnévre tett szert, üzleti döntés kérdése, hogy egy-egy főnök minimum és maximum mekkora üzletrésszel rendelkezzen, hány új külső etikus befektetőt vonjunk be, és így tovább.

Erre az analógiára építve lehet új vállalkozásokat létrehozni és etikusan működtetni sok más iparágban, amíg csak ki nem tör az általános jólét - és persze utána is. Sok sikert, vállalkozó keresztények!

- vége -

2014. november 12., szerda

Marx helyett Smith után, szabadon 3. rész

Üzleti tervünk irreális, újratervezésre szorul. Úgy kellene megosztani az elméleti éves hasznot, hogy teljesüljön három feltétel: 1. legyen elég pénz a hálózat bővítésére; 2. ösztönző mértékű profit kerüljön a saját zsebünkbe; 3. az alkalmazott a saját mércéje szerint részesüljön (annyit kapjon, amennyit saját büfét nyitva ad majd az alkalmazottainak). Talán nem szorul magyarázatra, hogy ez mitől felel meg a keresztény etikának: kinek-kinek a saját mércéje szerint mérünk, miközben fejlesztést hajtunk végre.

A haszon évi 12 millió, ebből 4 millió kell új büfé nyitására, 400 ezer pedig az eddigi befektetéstől elvárt megtérülés. Mivel a hálózatnak nem egyszemélyi tulajdonban kell állnia, az alkalmazottól elvárhatjuk, hogy 25%-os részesedést szerezzen a következő büfében. Ehhez adnunk kell neki a tisztességes fizetésén felül 1 milliót. Vagyis 4,4 millió helyett csak 3,4 milliót veszünk ki saját haszonként, a többi 8,6 milliót felosztjuk kettőnk között 55%-45% arányban. (Hogy magunknak 20%-kal több jusson, elvégre, mi vagyunk a főnök-alapító. Az alkalmazott a következő büfé főnöke lesz, ott ő is ennyivel többre számíthat.)

A saját fizetésünk összesen 4,73 millió, az alkalmazotté 3,87 millió/év. Az adókat és járulékokat levonva az jön ki, hogy mi nettó 197eFt-ra, alkalmazottunk pedig nettó 167eFt-ra számíthat. Ebből nem fog félretenni havi 83,3eFt-ot, az tuti. Eggyel jobb elgondolás üzlettárssá tenni a szükséges 1mFt erejéig, amit aztán a következő büfébe fektet. Így 119,5eFt-os nettó fizetésre számíthat, valamit 25%-os üzletrészre a következő büfénkben, ahol ő lesz a főnök.

Ez már működőképes üzleti terv!

Az jön ki belőle, hogy évente megduplázzuk a büfék számát, az alkalmazottaink résztulajdonosok lesznek, fizetésük az első évben nettó 119,5eFt, a második évben pedig a 25% utáni haszonnal és főnökséggel együtt: havi nettó 197eFt, plusz évi 850eFt nyereségrészesedés, a nyereségadót levonva havonta összesen kb. nettó 250eFt. Ilyen távlattal érdemes dolgozni és befektetni.

A következő részben úgy komplikáljuk tovább az üzleti tervet, hogy mindenkinek minden szempontból megérje.


2014. november 10., hétfő

Marx helyett Smith után, szabadon 2. rész

Megnyitottuk magyaros gyorsbüfénket. Miből? Egy közepes autó árából. Kinek van ennyi pénze? Aki közepes autóval jár. Ha körülnézünk az utakon, vannak egy páran, van tehát pénz büféalapításra, nem kell hozzá gyémántbányát örökölni Ugandában. Akár te is nyithatsz magyaros gyorsbüfét.

Mekkora megtérülésre számíthatunk? 10% az alapértelmezett érték, vagyis 10 év alatt egy másik közepes autó árát kell hoznia a befektetésünknek. Mivel azonban mi is benne dolgozunk, ennél sokkal többet, a folyamatos jövedelmünket is biztosítania kell. Sőt, az első sikeres hónap után felveszünk egy alkalmazottat, hogy minél gyorsabban ki tudjuk szolgálni a sorban állókat. Így már két fizetésre, plusz 10% megtérülésre számítunk.

Mitől leszünk sikeresek? Három tényezőtől: 1. helyszín, 2. termék, 3. kiszolgálás. Mindhárom területen jól kell teljesítenünk. Tegyük fel, hogy sikerült, a módszertani részletekre később még visszatérünk. Jó a helyszín, jó a termék (árban és minőségben), jó a kiszolgálás, a büfé sikerrel működik. A költségek levonása után  marad havi 1 millió hasznunk, hogyan osszuk el?

Tegyük fel, a közepes autó ára 4 millió volt, ennyit fektettünk be. Évi 400 ezer megtérülést várunk, vagyis havonta 33.333 forintot. A fennmaradó 966.667 forint fizetésre és járulékra fordítható. Mennyit kapjon az alapító-tulajdonos, és mennyit az alkalmazott? Hogyan kerülhetjük el a kizsákmányolás vádját?

Osszuk el fele-fele alapon a pénzt? Tegyük ezt az alkalmazottól függővé. Azzal kezdtük, hogy büféhálózatot akarunk létrehozni. Ehhez pénz kell, 10% megtérülésből nem lehet terjeszkedni, hiszen így csak 10 év múlva tudnánk egy újabb büfét nyitni, ha egy fillért sem veszünk ki a befektetésből. Természetes elvárás, hogy a befektetés hozamának legalább a felét ki tudjuk venni, különben minek fektetnénk be? Így csak 20 év múlva tudnánk újabb büfét nyitni. Ebből soha nem lesz hálózat. Olyan modellt szeretnénk, amellyel évente megduplázódik a büfék száma.

Havi 1 millió haszon évi 12 millió, ebből kiveszünk 4,4 milliót, így megvan a büfé ára és a megtérülés. Igazságos ez? Nem igazságtalan, de azért még tökéletesíthető. Avassuk be az alkalmazottat a tervünkbe. Ha vállalja, hogy a fizetéséből félreteszi egy fél büfé árát, egy év múlva üzlettársak leszünk, a szükséges összeget beépítjük a fizetésébe. A 12 millió haszonból kiveszünk 2,4 milliót, megfejeljük 1 millióval, hisz mégis csak mi alapítottuk a hálózatot, a többit pedig úgy osztjuk fel, hogy nekünk 20%-kal több jusson, mint leendő üzlettársunknak. Miért? Mert most mi vagyunk a főnök, ha a következő büfének ő lesz a főnöke, ő is 20%-kal többet keres majd az alkalmazottnál. Sokallja a 20% különbséget? Jövőre fordul a kocka, kevesellni fogja... Ne engedjünk a populizmusnak, a vállalkozás önérdekeltséget feltételez. Azért csináljuk, hogy megérje nekünk. Más is azért csinálja, hogy megérje neki.

Most így néznek ki a számok: évi 12 millió haszonból 2,4 millió a miénk, a többit felosztjuk két fizetésre 55-45% arányban. Az alkalmazott köteles a maga 45%-ából 1 év alatt félretenni 2 milliót, azaz havi 166.666 forintot. Reális ez, ha a nettó fizetése kb. havi 180 ezer? Nem. Újra kell számolnunk a modellt. Újratervezés.
Folyt. köv.

2014. november 8., szombat

Marx helyett Smith után, szabadon 1. rész

Két tanult kollégámmal beszélgettem tegnap gazdasági témákról, próbáltak meggyőzni, hogy Marx mennyire kente-vágta a tutit, csak rosszul valósították meg szegényt. Elszomorodtam a képzett tájékozatlanságnak ezen a fokán. Egyrészt Marx német földön képzelte el a modelljét, ahol sosem valósult meg, ez már elég lenne ahhoz, hogy amatőr kategóriába kerüljön. Orosz földön viszont megvalósították, és arról koldult sok millió ember. Ez már a gazfickó kategóriába emeli. Rosszul valósították meg? Fenét, pont úgy, ahogy ő elképzelte. Alkotott egy rossz modellt, amit addig hájpoltak világszerte, míg bele nem rokkantak.

Mit tévesztett el Marx? A kizsákmányolást. Úgy vélte, hogy a termelt érték és a munkaerő ára közötti különbség automatikusan lenyúlás - pedig dehogy. Ez a különbség motiválja a befektetőt, hogy befektessen, beruházzon, újítson, tervezzen-szervezzen, menedzseljen, jólétet növeljen. Ha erkölcsileg elítélendőnek minősítjük ezt a különbséget, akkor lefagyasztjuk az emberek igyekezetét, és az lesz, amit a szocializmus végére megéltünk: irigykedés a szomszédos Ausztriára, ahol nem hadoválnak kizsákmányolásról, ennek köszönhetően kétszer jobban élnek. (Megjegyem, azóta is, mert nem dőltek be a gazdasági liberalizmus nevű másik agyszörnyedménynek, mint mi az utóbbi időkig.)

Lényeg a lényeg, Marx nem értett a gazdasághoz, a marcisták sem értettek hozzá. Akik értettek: Adam Smith (Wealth of the Nations), Hayek és Keynes. Utóbbi kettő egymással ütköző modellt állított fel, de két különböző helyzetre, így ez nem probléma. Hayek leírta, hogyan működhet a szabad piac optimista hangulat mellett, Keynes pedig leírta, hogy lábalhat ki az állam egy válságból pesszimista hangulat mellett. Mindkét modell rendkívül értékes, nagyon szükséges, helyzetfüggően alkalmazandó. Adam Smith pedig leírta a lényeget, miszerint a motivált egyének teszik gazdaggá a társadalmukat, keresztény erkölcsi keretek között.

Marx lényege, hogy fogsz egy erős gazdaságot, és demotiválva tönkreteszed. Lenin és kompániája annyiban tért el ettől, hogy fogott egy elmaradott gazdaságot, és azt tette Marx módszerével még elmaradottabbá. Hayek egy erős gazdaság szabad erősödéséről értekezett, Keynes egy épp kevéssé működő gazdaság helyreállításáról, Smith pedig a keresztény etika által szabályozott önérdek jólétteremtő erejéről. Ha az ember gazdasággal akar foglalkozni, ők a hozzáértő források.

A magyar társadalom ehhez képest mivel foglalkozik? A marcista elmecsökevény kizsákmányolással, még mindig erre van rákattanva. Ha ez jó megközelítés lenne, sosem bukott volna meg a szocialista gazdaság, és ma Ausztria irigykedne ránk, nem fordítva. Ideje szemléletet váltani, erről szól rövidre tervezett sorozatom. Egyfajta együtt gondolkodás ez, hiszen amiről írok, annak magyar földön, társadalmi részvétellel kell megvalósulnia, ez értelemszerűen csak társadalmi részvétellel - így az olvasókéval is - működhet.

Nem állítom, hogy kizsákmányolás márpedig semmilyen értelemben nem létezhet. Létezhet, olyasmit jelent hasraütésszerű alapon, hogy a javak kirívóan igazságtalanul oszlanak el, vagyis nem a teljesítménnyel, hanem a pénzügyi-társadalmi kiváltságok arányában. Ez azonban nem gazdasági, hanem önállósági probléma, semmi keresnivalója egy működőképesnek szánt gazdasági modellben. Megvan annak az oka, hogy a keleti társadalmak Dzsingisz Kántól Putyinig tartó íven mozognak, katasztrófáról katasztrófára zötyögnek miközben a nyugati jóléti modell világméretekben irányadóvá válik. Az ok az önállótlan egyén, aki folyton atyuskát keres, és ürügyet, hogy miért ne legyen önálló, cselekvő, résztvevő, felelősen gondolkodó. A kizsákmányolás, extraprofit, lenyúlás mind ilyen ürügy. Kicsit szakmaibbnak hangzik, mint hogy délelőtt esik az eső, nincs kedvem dolgozni, délutánra kisüt a nap, most meg azért nem dolgozom, de attól még ürügy. Akkor lesz jólét, ha elfelejtjük az ürügyeket, és szorgalmassá válunk. Jólétet a keresztény etika által irányított önérdek teremt, az Adam Smith által leírt módon (tessék őt tanulmányozni).

Megkísérlem leírni, hogyan hozhatók létre olyan vállalkozások magyar földön, amelyek jólétet teremtenek, igazságosan és felelősen működnek, továbbá fenntarthatók.

Első példám egy hunburger büféhálózat lesz. A fantázianév népszerű magyaros gyorsételeket takar. Fogunk egy bódét, felállítjuk egy gyalog és autóval is megközelíthető helyen, majd kitesszük a cégtáblát: Hunburger Büfé - magyaros gyorsételek. Itt kezdődnek az izgalmak.
Folyt. köv.

2014. november 7., péntek

Iszlám, kereszténység, családszinódus

A nyugati keresztények családügyi szinódust tartanak, miközben a keleti keresztények meghalnak a hivatalosan "békés és toleráns" iszlám határvidékein. Szoros ok-okozati összefüggést látok a nyugati elbizonytalanodás és értékvesztés, valamint az őslakos keleti keresztények kiirtása között. Ebből fakadó összkeresztény érdekképviseleti feladatokat is látok, talán sikerül érthetővé tennem a logikai kapcsolatot.

A három intoleráns ábrahámi vallás közötti vetélkedésben vannak egyensúlyi szakaszok, és vannak előretörések-visszaszorulások. Mohamed színre lépése óta mindig is voltak, mindig is ennyi muszlim erőszakkal és ennyi keresztény halálával jártak, de a mi generációnkban jobban fáj a szükségtelen erőszak, mint ami a történelmi olvasókönyvek lapjain szerepel. A judaizmus szellemi arisztokráciával tör világuralomra, az iszlám égre emelt karddal, a kereszténység meg a szeretet etikájával. Ebből következően meglehetősen védtelen az előző kettővel szemben. Ha a keresztényeknek nincs elég eszük, teret veszítenek a judaizmussal szemben. Ha nem talpraesettek, alulmaradnak a nyers iszlám erőszakkal szemben. Ezért van óriási jelentősége az okos és talpraesett keresztény érdekképviseletnek.

A családügyi szinódus azt jelzi, hogy a keresztények már maguk között is magyarázandónak tartják, hogy Jézus tényleg azt tanította a monogám heteró párkapcsolatról, amit tanított. Az evidenciák bizonygatása közben nem marad energiánk kifelé határozott értékrendnek látszani, és ez lovat ad az iszlám erőszak alá. Pontosabban modern fegyvereket  ad az iszlám harcosok kezébe. 

Ezeket a fegyvereket olajbevételekből veszik. Az olajbevétel zöme a fejlett keresztény világból származik. Az olajfogyasztásunk (szaúdi-szunni áttételen keresztül) öli a keleti keresztényeket. Miért nem ellenőrizzük, mire fordítják az olajpénzeinket? Mert a belső értékrendi válság miatt nem marad energiánk határozottan érdeket képviselni.

Szomorú logikai csavar, hogy muszlim szemmel a nyugati civilizáció már nem kereszténység, hanem hanyatló világi civilizáció babiloni erkölcsökkel. A keresztények többségben vannak a közvéleményben, de már kiszorultak a kulcspozíciókból és a döntéshozatalból, így nem tudják képviselni az értékrendjüket. Egy értékválságba került, hanyatlóban lévő, erkölcstelenségbe süllyedő civilizáció támadásra ingerli a (saját szóhasználatuk szerint) tisztákat, erkölcsösöket, akik egyelőre a perifériát tarolják le, de meggyőződésük szerint a központ is hamarosan az övék lesz. Ilyen értelemben törnek világméretű kalifátusra, aminek azután áldozatul esnek a saját mérsékeltjeik és a keresztények is. Ki tehet róla, hogy kifelé így, erkölcsi fertőként, egy szál karddal meghódíthatóként jelenünk meg? Mi magunk.

A három ábrahámi vallás képviselői sok mindenen vitatkoznak elvi alapon, időnként ádázul, de tisztelik az erkölcsi tisztaságra törekvést a konkurenciánál. (Erkölcsi tisztaság = Isten felé törekvés) A részletekről persze köteteket lehetne írni, dióhéjban csak annyit, hogy ameddig a muszlimok/judaisták/keresztények számára világos, kik-mik ők, milyen alapon, és mi merre hány lépés, addig erőegyensúly és béke van. Az erőegyensúly megbomlása mindig erőszakhoz vezet. Ha nyugaton helyreáll a keresztény identitás/erkölcs, és ezt a képet sugározzuk kifelé, az iszlám harcosok egyből elvesztik a belső támogatottságukat, mert nem lesz fertő, ami ellen küzdhetnének. A keresztény erkölcsökön múlik, hogy a mérsékelt vagy a radikális muszlimok kerülnek-e fölénybe. A nyugati keresztény erkölcsökön múlik a keleti keresztények élete.

A családügyi szinódus akkor lesz hasznos, ha a lehető leghamarabb véget érve leszögezi, hogy a Messiás Jézus azt tanította, amit az evangéliumokban olvashatunk, nem kötünk kényelmi kompromisszumot, erkölcsi tisztaságra törekszünk, igyekszünk legjobb tudásunk szerint Isten útján járni. Ez erőt és összetartást ad, kívülről pedig tiszteletet ébreszt, így módunkban áll megvédeni a keleti keresztényeket. Például alaposan megnézzük, ki mire költi az olajpénzeinket, és akár elzárjuk az olajcsapot - nem kötünk kényelmi kompromisszumot. Helyreáll az erőegyensúly, hogy azután hosszú távon győzzön békésen a legnagyobb jólétet és boldogságot biztosító alternatíva.

2014. november 6., csütörtök

Szinódus közben


Ferenc pápa javaslatára egy évig tanácskoznak az egyházi vezetők a családok helyzetéről. Gondoljuk végig, hogyan jutottunk el a családokról szóló szinódusig.

Úgy, hogy Jézus házasságról szóló tanítása (életre szóló kizárólagos heteró kapcsolat) finoman szólva érvényét vesztette a keresztény világban. A társadalom döntő többsége irrelevánsnak tartja a Messiás tanítását e téren. Úgy vélik, Jézus egy kétezer éve halott öreg fószer, akinek lila gőze sem volt iPhone-ról, Facebook-ról, meg úgy általában a modernségről. Nem szerzett jogsit, sosem járt diszkóba, nem próbálta ki a spanglit, miért szólna bele a mai ügyekbe? Az egyház néha sopánkodott egy kicsit, de lényegében csendben asszisztált a folyamathoz, mintha maga is elhinné, hogy haladni kell a korral, lesz ami lesz. A világ tele lett problémákkal, széteső családokkal, sérült gyerekekkel, lelki beteg fiatalokkal és idősebbekkel, akik mindenfelé keresik a problémáik okát, kivéve az evangéliumtól való eltérést - ez mint lehetséges ok fel sem merül senkiben. Pedig amit ma modernnek nevezünk, annak a lényege réges rég megvalósult többek között Babilonban, Rómában, a perzsáknál és az ókori görögöknél. Nem jött be nekik, összeomlottak a "modernségtől", Jézus idejére ebből világos tanulságok fogalmazódtak meg. Lenne bőven ellenérv, amellyel reagálhatnánk arra az ötletre, hogy Jézus nem releváns, mivel az általunk ma megélt ügyekről "nincs képben". A személyközi kapcsolatok terén semmi újat nem tudunk felmutatni az ókorhoz képest.

Mit tesz erre az egyház? Megértően elfogadja, hogy láthatóan probléma van a családok körül, valamit kéne vele kezdeni, az okát nem sejtjük, most kell majd izgalmas szellemi feladatként kinyomozni. De igazából nem az ok és annak kezelése a lényeg, hanem a tünetek enyhítése. Ne vacakoljunk az alapbetegséggel, mert ahhoz durván be kellene avatkoznunk a beteg magánéletébe és életmódjába, csillapítsuk inkább a felszíni jeleket. (Miszerint az új párkapcsolatban élők szeretnének áldozni, és ez adminisztratív nehézségbe ütközik. Nézzük meg, mit kezdhetnénk ezzel a tünettel, csillapítsuk a lelki fájdalmukat.) Az egyház udvariasan smúzol a médiának, hátha jó lesz az valamire. Összejön egy műhely, amelyről a világ egyelőre úgy tudja, hogy most fogják majd pappá szentelni a szentségi melegházasságban élőket - ennél kevesebbel nem éri be a "modern" közönség, Ferenc megnézheti magát, ha nem hozza a minimumot. Ezután már csak el kell ismernie, hogy személy szerint ő tette AIDS-essé fél Afrikát, amikor nem használt óvszert, ő követte el a holokausztot, minden családon belül ő erőszakolt meg mindenkit, ezért most ünnepélyesen feloszlatja az egyházat, felvilágosult demokrata lesz, és a médiától máris megkapja a "jó pápa volt" minősítést. Nyilvánvalóan érdemes ezen a vonalon gürizni, az elismerés karnyújtásnyira van.

Közel-Keleten gyilkolják a keresztényeket, erről ájtatos szavakat hallhatunk néha, hogy legyen már béke, skacok, ne izéljetek már egymással szerte a világban. A délvidéki magyarverésekre emlékeztet a helyzet, amikor a szerb hatóságok megállapították, hogy egyes emberek vernek kettes embereket, de a jelenségnek nincs beazonosítható etnikai profilja. Közel-Keleten elvben vallási szélsőségesek gyilkolnak univerzális demokratákat, akik hébe-hóba, mintegy mellesleg keresztények (a magánszférájukban, ami nem tartozik ránk). A lényeg a vallási szélsőségesség elleni általános küzdelem, ideértve a kereszténységet mint evidens szélsőséget is. Történelmi szégyen, hogy az egyház fél nevén nevezni a jelenséget, és úgy kiállni Jézus kötevőiért, hogy ténylegesen életben maradjanak.

Ebben a háttérben folyik az ájtatos latolgatás, hogy a Windows7-ről a 8.1-re váltás mint soha nem látott, és a Messiás által előrejelezhetetlen intergalaktikus változás vajon teljesen érvényteleníti-e Jézus tanítását, vagy csak részlegesen. Lehet szavazni, hogy mi legyen az evangélium új, korszerű szövege. Nem tetszik a régi? Addig nyomod a szavazógombot, míg át nem írják. Itt az új szolgáltatás: JoD, Jesus on Demand, a testre szabható, felhasználóbarát evangélium.

Szerinted is elavult Jézus tanításához alkalmazkodni, a 21. században élünk, ezért alkalmazkodjon Ő, különben megsértődik a felhasználó? Senkit ne zaklassunk Jézus régi-régi, maradi rögeszméivel, hiszen kinek a Messiás, kinek a Messiásné?

Vagy merjük kimondani, hogy Ábrahám a hibás, amiért intoleráns szövetséget kötött Istennel? Illetve Isten a hibás, amiért intoleráns szövetséget kötött Ábrahámmal. Ezért van, hogy három intoleráns vallás törekszik világdominanciára, és mindhárom Ábrahámra hivatkozik. Ábrahám örökösei végigjárják a világot, mindenkihez becsöngetnek, és nem távoznak dolguk végezetlenül. Mindenképpen világuralom lesz, három opció létezik. A szellemi arisztokrácia, az égre emelt kard és a szeretetteljes etika uralma közül lehet választani.