Nash-egyensúlyt a Gyöngyösi-ügyben!

November 26-án Gyöngyösi Márton a Jobbik nevében azt javasolta a parlamentben, hogy írják össze a kormány és az Országgyűlés zsidó származású tagjait. Németh Zsolt külügyi államtitkár ezt óvatosan visszautasította. Gyöngyösi másnap közleményt adott ki, miszerint valójában az izraeli-magyar kettős állampolgárokra gondolt. A Fidesz is kiadott egy erőteljes elhatárolódást, amely azonban nem sikeredett olyan erősre, hogy a gyakorlatban megkérdőjelezhetetlen legyen. Én is elhatárolódtam, úgy gondolom, hogy Gyöngyösi (aki életrajza szerint külkereskedő családdal utazva, Egyiptomban, Irakban, Afganisztánban és Indiában töltötte a gyermekkorát, Budapesten érettségizett, Dublinban és Nürnbergben! végzett közgazdasági/politológiai! tanulmányokat, majd négy évig a KPMG könyvvizsgáló cégnél volt adótanácsadó Dublinban, és 2006-tól boldogítja buzgó "hazafiként" a Jobbikot) a lehető legrosszabb szolgálatot teszi a hazájának és népének, amikor szuper IQ-s háttérrel hipertéveszméket dob fel, a közvélemény logikai kihívásokkal élő részét megszólítva. Ez az ügy könnyen sztálingrádi arányokat ölthet a Fidesz számára, következetlen/erélytelen kezelése tartós népszerűségvesztést hozhat.

Erkölcsi/érzelmi töprengéseim után találtam egy játékelméleti analógiát, amelynek segítségével hideg fejjel, a pártok számára optimális stragégia megvalósításával maximalizálható a közhaszon. A Nash-egyensúly a játszmáknak az a pontja, amelyen a nem együttműködő játékosok valamennyien akkor járnak jól, ha az ellenfelek stratégiáját elemezve is megmaradnak a saját eredeti stratégiájuknál. Az igazságérzet és a közhaszon ezen az egyensúlyi ponton látványosan ütközhet egymással, és ez csőlátást okozhat, így az átfogó optimum érdekében célszerű átmenetileg felfüggeszteni az erkölcsi aggályokat. Egyszerű példa: János és Melinda a saját szabályai szerint osztozhat egy tetszőleges összegen, úgy, hogy János mondja meg, milyen arányban, Melinda mondja meg, mekkora legyen az összeg. Csak egy kört játszanak. János akkor jár jól, ha erősen önző, mondjuk, 9:1 arányt javasol, a maga javára. Melinda akkor jár jól, ha a lehető legnagyobb összeget mondja. Mindketten előre elemezhetik a másik várható stratégiáját, de az elemzés nem változtat az optimális stratégiájukon.

Ha Melinda erkölcsi megfontolásokat vet be, arra juthat, hogy János igazságtalan, erkölcstelen, és ezért büntetést érdemel. A büntetéssel viszont ő maga is rosszul jár, mert nem tudja megjátszani az optimális stratégiát. Ha a másik paramétert is befolyásolhatná, ha a partner úgy akarna mérni, ahogy szeretné, hogy neki mérjenek, ha lenne következő kör, vagy ha szerepet cserélnének, más lenne a helyzet, de optimalizálni nem vágyelvű gondolkodással, hanem a mindenkori szabályok adta kereteken belül lehet. Erkölcsi aggályait felfüggesztve Melinda belátja, hogy ez a játszma nem a pillanatnyi igazságosságról, hanem az optimumról szól, és praktikusan döntve esélyt szerez a tágabb értelemben vett igazságosság növelésére: a szabályok jövőbeli átalakítására, a helycserére, illetve a játszma több fordulóssá tételére.

A játszma ezúttal a Fidesz és a baloldali ellenzék között zajlik, a Fidesz mondja meg, milyen arányban osztoznak az antiszemitizmusból kitermelhető politikai tőkén, a baloldal mondja meg, mekkora lesz az elosztandó tőke. Az erkölcsi aggályok a Fidesz oldalán fogalmazódnak meg: vágyelvű gondolkodással arra juthat, hogy az antiszemitizmusból egyáltalán nem kellene politikai tőkét kovácsolni. Ezt kifejtheti egy száraz elvi nyilatkozatban, megpróbálhatja agent provocateur-nek minősíteni Gyöngyösit, visszahárítva a felelősséget, esetleg összeesküvés-elméleti irányba is elhúzhatja a szálakat. Ám a játékszabályok szerint ez gyenge eredményt hoz. Nem kérdés ugyanis, hogy egy látványosan antiszemita megnyilatkozás nyomán politikai tőke keletkezik, és hogy a baloldal ennek maximalizálásában érdekelt, számára ez a legjobb játékelméleti stratégia. A Fidesz tárgyilagosan arra juthat, hogy mivel a tőke a lehető legnagyobb lesz, számára az az optimális, ha a lehető legtöbbet szerzi meg belőle. Ezt úgy érheti el, hogy olyan eréllyel és szimbolikával határolódik el, amely megkérdőjelezhetetlen, pontosabban szólva: a megkérdőjelezőt hozza előnytelen kommunikációs helyzetbe. Például testületileg kitűzheti az ellenzék által javasolt sárga csillagokat, Gyöngyösi lemondására szólíthat fel, ennek hiányában látványosan bojkottálhatja a Jobbikot. Ha az ellenzék mechanikusan kitart amellett, hogy ez nem elég, nem kellően hiteles, akkor egy ponton túl kétessé teszi a jóhiszeműségét, és elveszíti a politikai tőkéje egy részét.

A Nash-egyensúly egyben a közhaszon (azaz a társadalmi béke, kohézió, egymás mellett élés, a többség-kisebbség harmóniája, emberi jogok) maximuma is, mivel az egyensúlyi helyzet az antiszemitizmus elleni legkeményebb fellépéssel érhető el, ami elősegíti az említett célok elérését.