Magyar-magyar tolmácsolás, Oltsoó Áron - 1. rész - Mi a nemzet?

Mottó: zongoraórát adok-veszek (ismeretlen szerző)

Minden a magyarok kalandozásaival kezdődött. Jobban mondva már Etelközben összebalhéztak azon, ki megy nyugatra és ki nem. A magyarok egy része helyben maradt, és ma olyan madzsarnak vallja magát, aki elvesztette az arcát. Nem arról van szó, hogy üresen néz rá vissza a tükör, ha borotválkozni akar, hanem így mondják az őshazában, ha valaki gyáva volt, ezért nincs többé tekintélye, önbecsülése. De térjünk vissza a kalandozásokhoz.
A königsbergi és az augsburgi vereség után ismét két fő irányba érveltek magyar őseink, az ősi magyarok: a. raboljuk csak tovább Európa népeit, mit számít egy-két vereség? b. ha a Kárpát-medencében akarunk maradni, akkor le kell telepednünk, alkalmazkodnunk kell a környezetünkhöz, radikális szerkezetváltással királysággá kell alakulnunk, és fel kell vennünk a királyságot legitimáló kereszténységet. Ezt a vonalat képviselte Géza fejedelem és Rómában tanult fia (ki azelőtt Vaj volt, míg Aszpik apát fel nem kente a trónra). Az a. pontban említett másik irányzat pedig így érvelt: tartsuk meg a táltosok és sámánok közreműködésével gyakorolt ősi vallást, és addig járjunk a kútra, míg belénk nem üt a ménkő. Ezt képviselte Koppány mozgalma, amely később nagyot koppant, és négy részre szakadt, hogy aztán Kun Lászlótól Szálasi Mátyásig búvópatakként törjön elő a hajszálgyökeres anyaföld rögvalóságából.
Egész történelmünket végigkíséri ez a kettéhasadt hozzáállás mindenhez, amiben csak az egységtől remélhetünk sikert. Ha esetleg kétféle érvényes megközelítés vinné sikerre az ügyünket, gyorsan előtör egy harmadik, hogy a másik kettőt hitelképtelenné téve jól pofára ejtsen bennünket. Matematikai képlettel szólva ha "n" úton érhetünk sikert, akkor n+x irányba indulunk, ahol x>=1, és ahol x mindig erősebb n-nél. N-nélfogva egy ezeregyszázéves ősmagyarnak már a könyökén jönne ki a folyamatos önsorsrontás, és én is épp annyira unom, amennyire egy szláv, sváb, magyar, tán mongol, török, cigány, zsidó és még ki tudja miféle ősökkel büszkélkedhető mély(érzésű)magyar unhatja ezt a fordított sikertörténetet.
Tolmácsként keresem a kenyerem, és meg is találom, akár a jég hátán is, bárhová dugták. A magyar nyelven kívül angolul sikerült még rendesen megtanulnom, és meglehetős gyakorlatra tettem szert a különböző kultúrák, nyelvek és érdekek közötti közvetítésben. Közéletünk záptojást gyümölcsöző n+x képletét felismerve elhatároztam, hogy ezentúl magyar-magyar tolmácsolást is vállalok, hátha akkor jobban megértjük egymást, mi mély(érzésű) és híg(velejű) magyarok - ki-ki válassza ki a ráillő inget.
Első kísérletként tegyük fel, Arisztid azt mondja: "nemzet", mire Tasziló demokratikusan a szemébe néz, majd herén térdeli. Arisztid görnyedtéből felegyenesedve lehazaárulózza Taszilót, aki "fasiszta csürhe" felkiáltással előkapja a nyereg alatt puhított csatabárdot. E kommunikációs helyzetben toppan elő a magyar-magyar tolmács, és így csillapítja a vérnőszést fontolgató nemes feleket:
- Kedves Tasziló, a "nemzet" nem szitokszó. A Magyar Köztársaság összes állampolgárát plusz a határon túli magyarokat foglalja magában, szinonimája a "közösség". Kedves Arisztid, a herén térdelés túlzott reakció azon aggodalom kifejezésére, hogy a "nemzet" fogalmából esetleg kihagyták azt, akire egy adott pillanatban haragszanak a közösségi érdekekben gondolkodók. Továbbá a herén térdelés helytelen, fájdalmas tévedés a károdra, de ettől még nem hazaáruló, aki a közösség fogalmából sérelmesen kihagyottnak érzi magát. A "hazaáruló" szándékosan, haszonért, és nem elvi meggyőződésből okoz kárt a közösségének. A közösségének jószándékú elvi meggyőződésből kárt okozó személyt jelentéstanilag helyesen az "önjelölt hamis próféta" szóval célszerű illetni. Kedves Tasziló, a "fasiszta csürhe" kifejezés Benito (alias Duce) Mussolini seregének levitézlett elemeire alkalmazandó, és semmi esetre sem a Magyar Köztársaság közösségi érdekekben gondolkodó állampolgáraira, így célszerű kétszer is meggondolni a kifejezés használatát.
Magyarázatom után Arisztid biztosítja Taszilót, hogy természetesen ő is a nemzet része, mire Tasziló lemond a demokratikus herén térdelés alkalmazásáról, Arisztid bocsánatot kér a kellő időben nem cáfolt hipotetikus kihagyásért, Tasziló pedig a térdével nem hipotetikusan okozott fájdalomért, majd nagy barátságban búcsúznak el egymástól. Ezt a konfliktust megoldottuk - Oltsoó Áron.