Közösségi pragmatizmus kontra antifasizmus

Lépjünk fel radikálisan a szélsőségek ellen, tüntessük el a demokráciából az egyre népszerűbb Jobbikot, rekesszük ki a kirekesztőket - ja, és küzdjünk fegyverrel a békéért. Felületes pillantásra értelmesnek tűnő, valójában alapvető fogalmi ellentmondásokkal terhelt ötletekben tobzódik a közélet baloldala. A magyar (és a nemzetközi) baloldal paradigmája szerint a fasizmus volt az ősbűn, az rontotta meg a világot, mely csak a fasizmus kiirtásával (de legalábbis mindennapi elátkozásával) tehető ismét széppé, jóvá, igazságossá. Na és ki volt a legnagyobb fasiszta? Hát Hitler. Nem Mussolini a maga "vessző"paripájával, őt már el is felejtettük. Kik Hitler mai barátai, azaz a neonácik? Hát az árpádsávosok. Árpáddal vagy a sávokkal van baj? - esetleg a nyilas rémuralommal? Nem könnyű eldönteni mai, eszmeáradattól mámoros baloldali fejjel, de szerencsére nem is szükséges: vesszen, akinek a véleményformálók szerint vesznie kell! Ám a magyar közélet minimum két oldalból áll, és az előbbitől, azaz az egyiktől definíció szerint különbözik a másik.

A magyar jobboldal, avagy az ősi juss tábora szerint a magyar nyelv a teremtés ősnyelve, bolygóközi, sőt intergalaktikus kommunikációs eszköz. Magyar volt Jézus (állítólag Ádám is) meg a szent család. A magyarok szépek, okosak, szerények, szorgos-dolgos nép. Miért nem tejjel-mézzel folyó ország Magyarország, kérdezhetnénk? Hát mert elárultak minket. Kik? Mindenki, aki szerint a magyarok nem olyan szépek, okosak, szerények, szorgos-dolgosak, hogy ajándékba kapják a nemzetközi közvéleménytől saját munkájuk gyümölcsének tízszeresét, természetesen évente. Merthogy Magyarország a Kárpátok Svájca, a független szabadságvágy és a szabad függetlenségvágy hazája, melyet a plázák hazájává züllesztett a nem magunkfajta (ergo megbosszulandó) bitang siserehad. Próbáljuk meg az utóbbi mondatot lefordítani tetszőleges európai nyelvre. Nem fog sikerülni. Európa valószínűleg ezért nem érti, mit nyavalyognak folyton ezek a magyarok? Az ügyeinkkel még egyáltalán foglalkozók legyintenek egyet, és azt gondolják: épp elég nekünk a magunk baja, bizonyítsák szépségüket, okosságukat, szorgos-dolgosságukat úgy a magyarok, hogy megoldják a sajátjukat. A szerénységüket meg azzal támasszák alá, hogy nem hirdetik világszerte: figyelem, emberek, ma még félkézzel kapaszkodva, de holnap (iszonyú erőbedobással és halált megvető bátorsággal, allé-'opp) talán már elengedett kézzel ülünk a bilin!

Jó lenne, ha e minimum két paradigma vezérképviselete és harcos fanklubtagjai kommunikálni tudnának egymással. Az alábbiakban bebizonyítom, hogy a. miért elvi lehetetlenség a két tábor közötti értelmes kommunikáció; b. a gyakorlatban miért lehetséges, sőt elengedhetetlen mégis.

Az antifasiszta tábor szerint minden rossz okozói a fasizmus, a szélsőséges mozgalmak, a rasszizmus, az előítéletek. Ha ezek megszűnnek, beköszönt a szép (és jó, virágzó) új világ. Az, hogy pillanatnyilag épp a szélsőségek vannak feljövőben, plusz Magyarország nem szép, nem virágzó, nem bizonyít semmit. Az emberek becsaphatók, akár tömegesen, hosszú időre is, minden külső, objektív ok nélkül téveszmések, bűnbakkeresők. Itt akár el is gondolkodhatnánk, hogy objektív ok nélkül senki sem keres bűnbakot, de csitt... még kirúgnak a fanklubból. Minél több a szélsőséges, annál vadabbul harcolnak ellenük a demokraták, addig, amíg be nem köszönt a jólét. Annyit azért elismer e tábor, hogy hosszú harcra lehet számítani. Az érvelés légmentesen zárt, a valóság foszlányai sem képesek belehatolni, hiszen ha nagy a nyomor, akkor nagy a bűnbakképzés, ergo nagyon antifasisztának kell lenni, ha még nagyobb a nyomor, akkor még nagyobb a bűnbakképzés, és így tovább, körbe-körbe.

Az ősi juss fanklub tagjai ugyancsak zárt rendszerben gondolkodnak: ha nagy a nyomor, nagy az árulás, ergo nagyon árulóellenesnek kell lenni, ha még nagyobb a nyomor, még nagyobb az árulás, i tak dalse unzóvájter. Ez a logika nem jobb, bár nem is rosszabb, mint a másik oldalé. Elvben nincs olyan üzenet, ami áttörheti a két tábor közötti falat.

A gyakorlat azonban attól szép, hogy gyakorlati: más országok rég feltalálták a GDP-t, eddig azzal mérték a jólétet, és most dolgoznak a pontosabb és fenntarthatóbb öko-GDP-n. Nekünk még a GDP 1.0-t kell felfedeznünk. Gyengébbek és elvben gondolkodók kedvéért: a GDP egy állam közössége (a nemzet) által előállított javak összessége. A GDP mindig nagyobb, ha a nemzet tagjai egymással együttműködve dolgoznak, mint ha betartanak egymásnak. Az a kőművesbrigád, amelynek tagjai együtt építenek mindig sikeresebb lesz, mint az, amelynek fele épít, fele meg visszabont. Akkor is nagyobb a GDP, ha a nemzet tagjainak tulajdonában vannak a termelést lehetővé tevő eszközök, az értékesítést lehetővé tevő hálózatok, mert így a termelés és eladás hasznát is a nemzet számolja el, eredeti ógörög logikai axiómával szólva: stipi-stopi bibibí. Na, ennyi dióhéjban a GDP 1.0, lehet agyalni a GDP 2.0-n.

A Magyar Köztársaság mai objektív problémái a termelő ágazatok alulteljesítése, a túlzott importfüggőség, az alacsony hazai tulajdon és hozzáadott érték, az alulfoglalkoztatottság, a demokrácia és a közélet deficites működése, az igazságszolgáltatás lassúsága és bizonytalansága, a köz- és vagyonbiztonság (vagy legalábbis ezek érzetének) alacsony foka, az ezekből eredő frusztráltság és szélsőséges indulatok, valamint az egészre elvi malasztot vagy huszáros hagymázt ígérő politikai osztály viselkedése. Aki mindezt végiggondolja, az ki tud lépni az önhergelő táborokból, s elindulhat kőművesbrigádot keresni.