Adalékok a fasizmus természetrajzához

Aki azt gondolja, hogy a demokratikus közélet és a magánboldogság előfeltétele a fasizmus hagyományos és megújuló formái elleni küzdelem, az remélhetőleg tudja a választ az alábbi kérdésekre.
1. Mi a fasizmus?
2. Mitől működött a II. világháború előtt és alatt?
3. Mitől újul ki rendszeresen?

A fasizmus eredeti, szűken értelmezett jelentése: Benito Mussolini olasz tekintélyuralmi rendszere, amelyet a fascia (vessző) szóról neveztek el. Mai megközelítésben így fordíthatnánk: Összefogás Mozgalom. Ez eddig nem hangzik veszélyesnek.
Fasizmus alatt manapság Adolf Hitler nemzeti szocialista diktatúrájára szoktak gondolni, bár ezt a rendszert helyesen nácizmusnak kellene hívni. E rendszert Hitler kudarcba fulladt világhódító hadjárata, precízen kivitelezett titkos haláltábor programja és máig borzongatóan perverz indulatkorbácsoló beszédei fémjelzik. A nemzeti szocializmus nem elég riasztó elnevezés, főleg, ha meggondoljuk, hogy Magyarországon a világháború után "népi szocializmus"-nak neveztük a kommunista diktatúrát. A szavak alapján még összekevernénk a kettőt. A szovjet propagandatisztek is átérezhették a probléma súlyát, ők találták ugyanis ki, hogy az ellenük harcoló európai országokat egyszerűen "fasiszta" országoknak kell nevezni. A volt szovjet területek lakói ma is úgy tudják, hogy a magyarok en bloc fasiszták, és ezzel el vannak intézve. A maguk szempontjából tán elég ennyit tudni Közép- és Kelet-Európáról, de nekünk, helyben lakóknak árnyaltabb névhasználatra célszerű törekednünk. Mellesleg: Julius Caesar hódító hadjáratai során Galliának nevezett minden Nyugat-Európai területet a mai Franciaországtól Írországig, mivel azidőtájt jórészt kelták lakták. Azon viszont nem csodálkozunk, hogy a ma ott élők ennél árnyaltabb nevekkel illetik magukat (pl. angol, breton, baszk, stb.). Érdemes példájukat követve precizíroznunk a terminológiát.

Ne nevezzük fasizmusnak Hitler diktatúráját, mert az valójában nácizmus volt. A haláltáborokat nácik üzemeltették, mai SS-nosztalgiázó követőiket neonáciknak, és nem újfasisztáknak kellene nevezni. A neonácik definíció szerint a nácikat utánozzák, nem a fasisztákat. Másrészt a II. világháború alatt Hitler szövetségeseként hírhedtté vált magyar mozgalmárokat "nyilaskeresztes"-nek hívták, nem fasisztának, nem nácinak, és nem is helyes ma rájuk így hivatkozni. A nyilaskeresztesek mai nosztalgiázó híveit újnyilasoknak célszerű hívni, nem másként, a félreértések elkerülése végett.

Nézzük ezek után a mai magyar helyzetet. Neonácik léteznek nálunk ma is, ők vonulnak fel a Vér és Becsület Napján, ők nosztalgiáznak az SS hőstetteiről, ők bizonygatják, hogy Jacob von Gypsenhauser Unter- und Obersturmbahnführer ezredes és haláltáborparancsnok nem volt rossz ember, ennek bizonyságául elég megnézni a rendezett bélyeggyűjteményét meg az ápolt muskátlikat a parancsnoki barakk ablakában... Nos, e nosztalgiázók felháborító téveszmékben tajtékzanak balgatag, de szerencsére számuk nem haladja meg a Hannibal Lecter Fan Club magyar tagságát.

Léteznek Magyarhonban újnyilasok is, ők koszorúzzák meg Szálasi sírját, és bizonygatják nagy komolyan, hogy a közéletet a nagy előd "az ellenszegülők pedig helyben felkoncoltatnak" végű napiparancsa szellemében lehet és kell is rendbe tenni. Ők is téveszmékben szenvednek, de csak annyira, mint az utcai szemetelés ellen "Nem bántja a szemét, maga szemét?!" feliratú plakátokkal küzdő vagy az állatvédelem oltárán emberáldozattól sem visszariadó aktivisták. Úgy tűnik, a magyar bravúros lovas nemzet, csak a ló egyik vagy másik oldalán jön igazán elemébe, középen nem érzi jól magát.

Ha csak az előbbi két problémás csoport létezne Magyarországon, nem ültem volna neki ennek a szösszenetnek. Mit mondhatunk a sokkal népesebb Magyar Gárdáról, a Jobbikról, az árpádsávos tüntetőkről? Fasiszták ők - vagy Kiszeraméra Bávatag?

Kezdjük a nemrég jogerősen betiltott Magyar Gárdával. A Gárda Országos önjelölt rendfenntartó és félelemkeltő funkcióját tekintve Mussolini feketeingeseire és Hitler barnaingeseire hasonlít erősen, úgyhogy betiltása csak helyeselhető. Elvben tehát kipipálhatunk egy rubrikát a demokrácia veszélyforrásainak listáján. A gyakorlat viszont a régi viccre emlékeztet:
A pártpropagandista érdeklődik egy faluban.
- Mondja, bácsikám, van maguknál vallásosság?
- Nincs, kérem. Bár igény az vóna rá...
Be lehet tiltani egy szervezetet, de az azt létrehozó indulatokat és szándékokat nem tilthatjuk be, mivel a demokrácia lényege a gondolati és lelkiismereti szabadság. Ha sokan akarják folyamatosan megalakítani a Magyar Gárdát, akkor meg kéne velük beszélni, miért is törekednek erre? Esetleg kiderülne, miért tartják szükségesnek átvállalni a hagyományosan a rendőrségre és a hatóságokra tartozó funkciókat? Talán elégedetlenek az előbbiek működésével? Ha igen, mi jogos és mi nem az elvárásaikból, aggályaikból, hiányérzeteikből? Azám, csakhogy itt az antifasizmus megmattolja magát: ha a gárdaalapítás fasiszta szándék, és fasisztákkal nem tárgyalunk, akkor nem derül ki, milyen jogos igényeik lehetnek. Ha viszont nem derül ki (mert definíció szerint fasisztának egyetlen igénye sem lehet jogos), akkor nem is tudunk ellene tenni, azaz kiszolgáltatjuk magunkat a fasiszta de minimum -oid szervezet új formában való visszatérésének. Mi az antifasiszták érdeke? Hogy ne legyen (széles körben népszerű) fasizmus, vagy hogy folyton harcolni lehessen ellene? Érdemes ezen elgondolkodni. Javaslatom: összegyűjteni a gárda jogos szempontjait, megoldani őket, és ezzel mauzóleumba küldeni a mozgalmat.

Mi a helyzet a Jobbikkal? Észak-Írországban az IRA önpusztító terrorját megelégelő, gyakorlatias emberek megalapították a Sinn Fein pártot, melyet a közvélemény az IRA politikai szárnyának nevez. A Jobbik hasonló módon a Magyar Gárda politikai szárnya. Törvény- vagy demokráciaellenes ez? Nem, hiszen a párbeszéd (még a radikális csoportokkal is) többet ér a karhatalom alkalmazásánál. Európa szerte léteznek szélsőséges pártok, amelyek a helyi közösségek befelé fordulását, a nemzetköziségből való kilépést propagálják, nem vállalva felelősséget javaslataik gazdasági-társadalmi következményeiért. Mivel biztosak lehetnek benne, hogy az ötleteik nem valósulnak meg, ez rendben is van. Olyanok, mint a nagyszájú kocsmai verekedő, aki egy sokkal erősebb emberre mutogat bőszen:
- Fogjatok le, mert nem állok jót magamért.
Csak addig kiabál, amíg biztos benne, hogy fogják. Ha elengedik, egyből elhallgat. A Jobbik erejét az adja, hogy az utóbbi 8 év kormányzása során a baloldal nem foglalkozott a valós problémákkal, az ellenzék pedig inkább magát, mint az általa képviselteket igyekezett helyzetbe hozni. Ha kormányváltás jön, és a jobboldal végre nekiront a gyakorlati feladatoknak, a Jobbik jó eséllyel úgy meggyengül, hogy az antifasizmus teljes eszköztárát be kell majd vetni az életben tartására. Ugyanis a Jobbikra mutogatva lehet igazán ártani a Fidesznek, ami az antifasizmus vezéralakjainak fontos, ha nem éppen fő célja.

Hogy állunk az árpádsávos zászló alatt tüntetőkkel? Felemás módon. Az árpádsávos zászló az árpád-házi királyok lobogója, elfogadott nemzeti jelkép, benne van a címerben, rajta van a személyi igazolványon, és megtalálható sok más hivatalos helyen. Mégis van vele kapcsolatban egy kis bökkenő. Az a tény, hogy a II. világháborúban a nyilaskeresztesek elbitorolták, és kissé átalakított formában a deportálásokkal, gyilkosságokkal is összefüggésbe hozták elég ok a használatának átgondolására. Jogos a vészkorszak túlélőinek és leszármazottaiknak az aggálya, az árpádsáv bizony vitatható jelképpé vált, használata ellenjavallt, hiába nem ütközik a törvény betűjébe. Természetesen az árpádsávos felvonulók is tisztában vannak ezzel, kajánul éppen így szeretnének borsot törni az őket minden más tekintetben kiválóan sakkban tartó baloldal orra alá. Az árpádsávos oldalhoz kötődő gazdasági-politikai javaslatokat nyolc éve megfontolás nélkül félresöpri a baloldali kormány, és cserébe nem baloldali eredményeket, hanem korrupciót és karhatalmat ad. Ha rajtam múlna, én bizony nem vonulnék fel árpádsávos zászlóval. Ha rajtam múlna, én bizony nem hagynám figyelmen kívül a felnőtt társadalom kilencven százalékának jogos problémáit. Sajnos nem rajtam múlik, ezért csak megállapítom, hogy a társadalmi jelenségeknek mindig van okuk, melyeket kezelve azok megoldhatók. A közéleti konszenzust egy új társadalmi szerződés megkötésével lehet megteremteni.

Végezetül: a fasizmus, nácizmus, radikalizmus, a mindenkori szélsőség csakis kellően frusztrált társadalomban marad jelentős tényező. Az I. világháborúban végletekig megalázott Németország bosszúszomja fújta Hitler vitorlájához a hátszelet, enélkül ma sztálinizmusnak vagy maoizmusnak kéne hívnunk az erőszakos szélsőség mumusát. Ha nincs Trianon, akkor nincs magyar vészkorszak, nincs Szálasi-jelenség sem, mert nem kap tömeges támogatást. Ha nincs öszödi beszéd és szétvert tüntetéssorozat, ma nincs Jobbik sem. Nem kötelező szembenézni az összefüggésekkel, csak praktikus.