Drámai cselekményvezetés és hatásmechanizmus

A zárt görögös dramaturgiák (tragédia, komédia) lekerekített, távoli hatást gyakorolnak, mint a kőszobrok. A görögök az egyensúlyt és az arányosságot hangsúlyozták a művészetben, sikerült is tökélyre fejleszteniük. A tragédia az utolsó előtti pillanatban indul, a történet a főhős bukását hozza, ezáltal katarzist, lelki emelkedettséget okoz. A történet azonban megfellebbezhetetlenül és végérvényesen lezárul, a befogadó nyugtázza, hogy felemelő élményben volt része, és ezzel vége is a hatásnak. Az esztéták szerint a tragédia optimista világképet tükröz, mivel a nemeslelkű hős áldozata árán jobbá lesz a világ.
A komédia a főhős útjába vetett látszatakadályokat felszámolva jut el a happy endig, szórakoztató, nem oktató-nevelő műfaj. A befogadó lelke nem emelkedik a hétköznapi világ fölé, egyes esztéták ezért pesszimista műfajnak tartják. A történet itt is lezárul, ez távolságot eredményez az amúgy sem felemelő mondanivaló és a befogadó között.
E két dramaturgiai szerkezet körbejárható, a befogadótól szerkezetében és hatásában is különálló konstrukcióként jelenik meg.

A modern irodalom igyekszik a befogadó lelkébe hatolni, ezért eltér a görög dramaturgia szabályaitól. Erre több lehetőséget dolgoztak ki.
1. Befejezetlen történet: a végkifejlet előtt elvágott cselekményt a befogadó gondolja tovább. Akkor igazán hatásos, ha a vég teljesen világos, csak egyféle lehet, és ez a vég a befogadó várakozásával ellentétes, ezáltal feszültséget kelt. A befogadó kénytelen egy darabig gondolkodni, nem tud szabadulni a mű hatásától. 100 éve nagy újítás volt, mára közhelyessé vált.

2. Elidegenítés: Bertolt Brecht módszere, meghatározott pontokon leállítja a cselekményt, magyarázó, távolságkeltő részeket iktat be. A befogadó perspektívába állítja a történetet, így könnyebb az elemzés, azonban elvész az érzelmi hatás.

3. Ambivalens lezárás: a görög szabályoktól kissé eltérően végződő történet. A szokatlan befejezés megtöri a harmóniát, a befogadót elgondolkodtatja. Ritkán népszerű a nagyközönség szemében.

4. Ambivalens történetvezetés: a cselekmény egyes elemeinek és/vagy szereplőinek ellentmondásos ábrázolása. A történet egésze konvencionális, nem a struktúra egésze, hanem annak egyes részei lepik meg az olvasót, de csak utólag. Így összekombinálható a közönségsiker és az érzelmi-gondolati hatás.

5. Ellenüzenetek: a drámai konstrukció viszi előre a történet egészét, az egyes epizódok viszont a nagy konstrukciónak ellentmondó üzeneteket sejtetnek. E furfangos megoldással feszültség keletkezik, a hatás tudat alatti. Akkor hatásos, ha a főkonstrukció nagyon egyértelmű, az ellenüzenetek pedig nem.