Világi demokrácia?

Két éve a magyar választók többsége valószínűleg úgy szavazott a Fidesz-KDNP-re, hogy nem gondolta végig, mit rövidít a pártszövetség nevében szereplő K, vagy nem vonta le az ebből adódó következtetéseket. Nem csak a baloldaliak és az ideológiailag határozatlanok nagy többsége, hanem a jobboldaliak jelentős része is szívesen lemondana az Alaptörvényről, vagy legalább kihúzná belőle az Istenre, illetve a házasság férfi és nő közöttiségére vonatkozó kitételeket, szívesen visszavenné az egyházaktól az iskolákat, elvenné tőlük a szociális funkciókat, az értük fizetett állami támogatással együtt, és a békesség kedvéért visszaszorítaná a vallásos közéleti megnyilvánulásokat. A magyar választók többsége magáévá tette azt a politikai tételt, hogy a demokráciát kötelező világi keretek között megvalósítani -- miközben ez a demokrataság, európaiság, emberi tisztesség és szalonképesség sine qua non-jaként terjesztett elgondolás minden valóságalapot nélkülöz.

A sokat emlegetett első "demokráciát" Athén hozta létre, de nem modern jellemzőkkel: az athéni demokrácia a rabszolgatartó urak egymás közötti szórakozása volt némi népbutítással, később egyre nagyobb populizmussal, ami aztán tönkre is tette. Az athéni demokrácia nem volt világi, az istenek kultuszát olyan komolyan vette, hogy Szókratész halálos ítéletének egyik indoka az istenek tagadása volt. A következő demokráciát Anglia valósította meg, királyi fennhatóság alatt, és kizárólag úri részvétellel. Ez a demokrácia sem volt világi, az ideológiai hátteret a római katolikus, később az anglikán keresztény egyház adta. A nép részvételét a francia forradalom készítette elő, de a jakobinus diktatúra miatt megvalósítani már nem tudta. A francia demokrácia a felvilágosodás talaján állt, nagyjából világi lett volna, ha nem torkollott volna véres, eszelős diktatúrába, amelyből azután egy szintén nem világi restauráció mentette ki.

A ma demokráciának nevezett rendszer Észak-Amerikában alakult ki, a francia forradalom emberi és polgári jogi nyilatkozatából ihletet merítve, de annak világi jellegét nem átvéve. Az amerikai társadalom több mint nyolcvan százaléka ma is hívőnek mondja magát! A modern demokrácia három életképes és egy hamvába holt előfutára közül tehát egyedül a dugába dőlt változat lett volna világi. A pszichopata Robespierre azonban leguillotinoztatta az ateista konkurenciát, valláspótlékként bevezette és főpapként celebrálta a "Legfőbb Lény" kultuszát, majd maga is vérpadon végezte. A francia forradalom egy erkölcsi gátszakadás horrortörténete, az Istent kiiktató emberek embertelensége révén vérbe fojtotta önmagát -- így a kiinduló nyilatkozaton túl nem szolgálhatott példaként Amerika számára.

A történelemkönyvekből megtudhatjuk, hogy az amerikai demokrácia inkább véletlenül, mintsem szándékosan öltött többé-kevésbé valódi népfelségi formát: a minden demokráciák etalonjának tekintett amerikai alkotmányt a kor nagybirtokosai írták, saját maguknak! Szó sem volt arról, hogy a nép egyszerű fiai valamikor választhatóvá válnak. A nép egyszerű lányaira meg pláne nem gondolt senki! Szó sem volt a nők választójogáról, a feketék és más bevándorlók egyenlő jogairól. Ezek későbbi kiegészítések, a nagy alapító atyák egyáltalán nem így tervezték, elképzeléseikhez sokkal közelebb állt a nagytőke meghatározó szerepe. Az egyház és az állam különválasztása eredetileg a vallás szabadságát szolgálta, és nem a vallástalanság szabadságát. Az amerikai demokrácia kétszáz év toldás-foldás eredményeképp öltötte magára ma ismert -- azaz formálisan világi, informálisan azonban hívő, és a kereszténység írott és íratlan szabályait tisztelő -- jellegét, amelyet Francis Fukuyama liberális politológus az egész világ számára irányadó modellé emelt.

A világi demokráciaként terjesztett liberális vágyálom részint félreértés, részint fokozatosan erősödő tudatos félreértelmezés eredménye: először létrejött egy hit talaján álló demokrácia, amely az idők folyamán, nagyon helyesen, egyre több nem hagyományos résztvevőt (nők, feketék, bevándorlók, ateisták) enged kibontakozni, míg a végén a hit és a hagyományos erkölcs is megkérdőjeleződik. Az amerikai demokrácia nem homogén értékrend, hanem egymással folyamatos versenyben álló ideológiák piaca, és csak 1. virágzó gazdaságának, 2. viszonylagos elszigeteltségének és 3. vezető katonai erejének köszönhetően maradhat fenn. Ha ezek bármelyikét elveszíti, napjai meg lesznek számlálva. Ebből következik, hogy amennyiben bármelyiket veszély fenyegeti, Amerika habozás nélkül lemond a liberális elvekről, és nyers erővel lép fel.

Miután amerikai segítséggel megszabadult Hitlertől, Európa az amerikai demokrácia előnyeit igyekezett átvenni, megspórolva a hadi kiadásokat, valamint háttérbe szorítva a számára kellemetlen felhangú nacionalizmust és hitéletet. Az eredmény egy életképtelen felállás, amely az USA katonai védelmére, továbbá gazdasági-pénzügyi szaktudására szorul. Az Európai Unió alapítói (német részről Konrad Adenauer, francia részről Robert Schumann) kereszténydemokraták voltak, mai irányítói viszont már említésre sem méltatnák a kereszténységet az EU-alkotmányban. Az európai demokráciakép fokozatosan egyre világibb színezetet kapott, és ez a kép terjed Magyarországon is.

Álláspontom szerint illúzió a hit és a demokrácia szétválaszthatóságában hinni, mert egyrészt az amerikai demokrácia protestáns keresztény alapokon jött létre, másrészt sem más vallású (pl. hinduista, judaista, muszlim, stb.), sem világi ország nem tudott az amerikaihoz akár csak távolról hasonlító demokráciát létrehozni. Nem arról van szó, hogy megpróbálta, de nem sikerült, hanem arról, hogy igénye sincs rá. A muszlimok világméretű kalifátust szeretnének, az izraeliek egy hit nélküli teokrata-apartheid államot építenek, a hinduisták kiválóan elvannak a kasztjaikkal, a kínaiak a tekintélyuralommal, a japán sintóistákat nem zavarja, ha a császár élet-halál ura, az ateista-kommunista országok tömeggyilkos rezsimjei pedig aligha tekinthetők demokratikus mintának. Nem minden keresztény többségű államban működik modern demokrácia, viszont modern demokrácia csak olyan országokban létezik, ahol a lakosság többsége keresztény, vagy legalább emlékszik keresztény szülei-nagyszülei erkölcsére. Ennek oka egyszerre gyakorlati és teológiai. Willy Claes belga szocialista politikus (a világ a NATO volt főtitkáraként ismeri) két hete örömének adott hangot egy interjúban, hogy Belgium királyság, mert a flamand-vallon konfliktus tetőpontján a király tekintélye mentette meg hazáját a széteséstől. Kell-e emlékeztetnem az olvasót, honnan származik a király tekintélye?

A demokrácia hívő és világi erői közötti hatalmi harc folyamatos, és mára elérte azt a határt, ahol elvi döntést kell hozni, az Egyesült Államok mintájára: ha a novemberi választás eredményeképpen Obama marad az elnök, úgy szeretné módosítani az alkotmányt, hogy minden államban kötelező legyen engedélyezni a melegek házasodását; ha a mormonista Mitt Romney nyer, ellenkező értelmű alkotmánymódosítás révén kizárólag heteroszexuális házasságot lehet majd kötni. Legalábbis ezt ígérik az élesedő kampányretorikában.

Nagy tehát a tét mind Amerika, mind a világ számára. Ha az Egyesült Államok szavazóinak többsége az alkotmány hitből levezethető módosítását támogatja, rögzítve, hogy házasság kizárólag férfi és nő között jöhet létre, akkor ez világos üzenetet jelent a demokrácia szószólói számára. Egyértelműen jelzi, hogy nem létezik világi többséggel rendelkező működőképes demokrácia. A hit és az isteni tekintélyre hivatkozó erkölcs háttérbe szorulása addig tolerálható, amíg a világiak kisebbségben maradnak. Mondanom sem kell, hogy ha a melegházasság modellje győz, akkor ez ellenkező üzenetet jelent a világ hívői számára. Jelzi, hogy a demokrácia, legalábbis átmenetileg, hit és hagyományos erkölcs nélkül is működik, amennyiben a világi humanizmus talaján állók megtalálják a közös nevezőt. A tétek ismeretében izgatottan várhatjuk a novemberi eredményt.

Kihívást intézek a vallástalanított demokráciamodell elszánt propagálóihoz: szíveskedjenek létező országok példáján igazolni, hogy elgondolásuk megvalósult és működik, ellenkező esetben ne terjesszenek normaalkotó igénnyel városi legendákat. A vallástalanított demokráciamodellt passzívan a közéleti preferenciáikba építőket pedig arra kérem, hogy a valóság összefüggéseit átgondolva mostantól tekintsék a működőképes demokrácia zálogának a hitet nyilvánosan valló és élő keresztény többséget, továbbá minden demokráciában élő állampolgár számára irányadónak a keresztény etikát.