A kereszténység térnyeréséért 3. rész

Vállaljuk büszkén a kereszténység második nagy vívmányát is: a miénk az egyetlen egyensúlyi rendszer a földi és a transzcendens gondolkodás között.

Készítsük el sorra a főbb konkurens vallások földi-transzcendens mérlegét. A hinduizmus reménytelen  transzcendens taposómalom, a földi életet siralomvölgynek, a testet börtönnek tartja, amelyből szabadulni kell. A buddhizmus a hindu szabadulás egykedvűen testtagadó útja. A konfucianizmus egyensúly a kozmikus világrenddel, amellyel elkerülhetők a bajok, de amelyből nem fakad öröm. Az iszlám teljes alávetés Istennek, amelyen belül nincs rendszer, ezáltal az ember teljesen kiszolgáltatott az aktuális földi tekintélynek. A messiásváró judaizmus arrogánsan földhöz ragadt, ami nem testi élvezet, az nem érték. Ha Isten akar valamit, mondja el a szomszédos népek kiirtásával, vagy fogja be.

A hinduizmusban és a buddhizmusban elég az embertársat nem bántani, a senkivel sem törődő, magába forduló élet épp oly erényes, mint a jó cselekedetekkel teli, mert csak az individuum számít, közösségi elvárás nem létezik (ezt imádják benne a hollywoodi sztárok). A konfucianizmus épp fordítva működik, az egyénnek nincs értéke, a legfőbb erény a hangyaboly életmód elfogadása, ami nem  öröm, viszont minden más szenvedést hoz. Az iszlám az egyetlen nagy vallás, amely az alávetés szabályán kívül nem rendelkezik módszeres tanítással, és Mohamed harcos élete nyomán erénynek tekinti az erőszakot, amelyért még mennyei jutalmat is ígér! A messiásváró judaizmus fő motívuma a kettős mérce: az erőszak nem erény, de kívülállókkal szemben megengedett, a választott nép ugyanis az emberiség felett állónak, más minőségnek, übermenschnek tekinti magát. Egyfajta mércével mér magának és közösségének, és egészen másfajtával mindenki másnak.

A hinduizmus, buddhizmus, konfucianizmus és az iszlám nem tulajdonít különösebb szerepet a tudománynak, nem rendelkezik nyugati értelemben vett racionális gondolkodással, és nem is hiányolja: egyszerűen nem érti, minek kellene fogalmakat definiálni és velük különféle agyi műveleteket végezni, amikor szépen süt a nap, illatos a rét, és egy tea mellett kellemesen el lehet csevegni mindenféléről. Az állításoknak nem az igazságtartalma, hanem az érzelmi és társas értéke számít. Sőt az állításoknak nincs is nyugati értelemben vett igazságtartalma, a fekete nem stabilan fekete, a fehér nem következetesen fehér, minden az adott helyzet hangulatától függ.

A messiásváró judaizmus éppen ellenkezőleg működik: kifejezett erény az Írást tanulmányozni, logikai összefüggéseket keresni, akár megszámolni az Ószövetség betűit, és megtalálni a középső szó középső betűjét. Erény kombinálni, spekulálni, okoskodni: ha sábeszkor csak 300 lépést tehetünk, hogyan felelhetünk meg mechanikusan ennek a szabálynak úgy, hogy mégis mindent el tudjunk intézni. A messiásváró kultúra milliónyi jogászból áll, akiknek csak a Törvény betűje számít, a lelki tartalma mellékes és kijátszható. A tudomány és gondolkodás, a lázas szellemi tevékenység nem csak a gójok, hanem áttételesen az Isten fölé emelkedés eszköze: ha több ezer értekezést írunk arról, hogy szentírási részletek alapján csak és kizárólag milyen lehet a Messiás, akkor a spekuláció olyan szilárddá válik, hogy Isten kénytelen lesz betartani a szabályainkat, vagy megnézheti magát. Az arrogancia odáig terjed, hogy egyre több messiásváró sértődik meg az Úrra, mondván: a messiásvárás történelmi eseményeinek fényében "megszegte" az Ábrahámmal kötött szerződést, tehát le is út, fel is út. Ez nem Isten létének tagadása, hanem trónfosztási kísérlet. Isten a mi népünké, a tudománnyal kipeckeljük a száját, és azután már azt csinálunk, amit akarunk. E hozzáállás fényében érthetjük meg igazán, mivel szemben hirdette meg Mohamed a "teljes alávetést" (arabul: iszlám).

A messiáskövető judaizmus értelemszerűen a Messiás tanításának követéséről szól, egyetemesen egységes mércét és emberi kapcsolatokra épülő szeretetteljes földi életet hirdet, amelynek jutalma az örök boldogság. Sem Jézus előtt nem volt, sem azóta nincs más vallás, amely egyszerre testszerető, társas és lélekbarát, amely tökéletes egyensúlyt teremt test és lélek,  egyén és közösség, Isten és ember, hittan és tudomány, ima és munka, földi és túlvilági élet között.

Az egyetemessé lett zsidó Messiás tanításában kiteljesedik az emberiség vallási kultúrája, az ember-Isten kapcsolat olyan csúcspontra ér, ahonnan csak visszafejlődés lehetséges a logikátlan, dacos tagadás, a bálványimádás vagy a rendszertelen babonaság felé.

A következő rész: http://verteslaszlo.blogspot.be/2013/04/a-keresztenyseg-ternyereseert-4-resz.html