2014. március 19., szerda

Mi legyen az erkölcs vezérelve?

Legyen-e neki egyáltalán? Célszerűnek tűnik, hiszen Hegel levezetése szerint állításból sosem lesz felszólítás, márpedig az erkölcs felszólításokból, pontosabban főként negatív felszólításokból, azaz tilalmakból áll.

Az idők folyamán az isteni parancsoktól a boldogságelvig sok mindent kipróbált az emberiség, a modern korra pedig általános erkölcsi elbizonytalanodás jellemző. Az emberiség betölti a Földet, a kultúrák egymásba csúsznak, a bölcső és a sír között mindenki szükségszerűen találkozik más civilizációkkal, szembesül azok eltérő szabályaival.

Shakespeare drámái még homogén erkölcsi térben játszódnak, a jóság és a szabályok forrása Isten, földi meghatalmazottja a területileg illetékes herceg vagy király, az általános értékrendet a legtávolabbi vidékek földművese is osztja - csakúgy, mint a közönség valamennyi tagja.

A 20. század népirtásainak végére az emberiség új vesszőparipája a problémából meghatározó filozófiai rendező elvvé váló másság lett. Isaiah Berlin művei nyomán elterjedt a másságot leképező értékpluralitás: kinek a pap, kinek a papné. Richard Rorty erkölcsfilozófiája szerint minden szabály relatív, kivéve a szenvedőkkel való együttérzést, amely elől egyetlen érző lélek sem térhet ki.

Álláspontom szerint az együttérzés nem alkalmas erkölcsi irányadó szerepre, mivel olyan kezelhetetlen eredményekre vezet, mint a matematikában a nullával való osztás. Az erkölcsi értékítéleteinket gyerekek esetében a szándék, felnőttek esetében pedig a következményekért való felelősség alapozhatja meg.

Rorty szolidaritáselvéből a legellentmondásosabb dolgok következnek: szánalomból ne öljük meg a gyilkost, és minél korábban engedjük ki, hogy újra gyilkolhasson, ezáltal felelőssé válva az áldozat(ok) szenvedéséért és haláláért. Szánalomból adakozzunk a koldusmaffiának, növelve a szervezett bandák áldozatainak számát és szenvedését. Szánalomból támogassuk a különböző csalárd rákellenes alapítványokat, amelyek adománygyűjtői és dolgozói a pénz oroszlánrészének nem rendeltetésszerű felhasználásán fáradoznak éjt nappallá téve. Szánalomból hagyjuk az utcán és az erdőkben élni a hajléktalanokat, néhány éven belül a halálukat okozva. Szánalomból tegyük lehetővé, hogy az anyák megölessék a magzataikat, pár évtized alatt a Holokausztnál nagyobb pusztítást hajtva végre. Szánalomból öljük meg a betegeket, nehogy a fájdalomcsillapítástól elhomályosuljon a tudatuk.

Sosem hallottam még, hogy a szánalom alapján határozzuk meg a hitelek törlesztőrészleteit (lefelé korrigálva), vagy a bankszámlák egyenlegét (felfelé korrigálva). Azt sem hallottam még, hogy a magzatok iránti szánalomból világosítsuk fel az anyákat, mire készülnek ellenük. Sem hogy az egészségügyi dolgozók iránti szánalomból ne terheljük őket az élet kioltásával. A szánalom a puha hatalomgyakorlás praktikus eszköze: a véleményformáló értelmiség kedve és érdeke szerint forgatja a szavakat, nem tűrve ellentmondást.

Lényegesen következetesebb elv a gyermekeknél a szándéketika, felnőtteknél a felelős következményetika. Míg kicsi és fejlődőképes az ember, addig elég, hogy jót akart. Ha nagy és önállóan cselekvő, akkor már nem elég a jót akarni, a lényeg a tényleges hatás. A cselekedetnek, a tétlenségnek, a szónak, a hallgatásnak, de még a gondolatnak és messze gyűrűző hatása van a világban, az erkölcsi fejlődés során célszerű ezt tudatosítani, és ettől kezdve az élet minden területén a felelősség teljes tudatában megnyilvánulni.

Mit jelent a következményetika például az eutanázia terén? Aki reménytelen kezelésbe vonja a beteget, csak hogy pár hónappal tovább szenvedjen, az felelős ezért. Nem megoldás a vég előtt megölni a szenvedőt, erkölcsileg helyesebb természetes módon meghalni hagyni. Ez a gyermekekre is érvényes: az élet betegség okozta vége gyermekként és felnőttként is szenvedéssel jár, a méreginjekció nem fájdalomcsillapítási technika. Érdemes tudatosítani, hogy élet-halál ügyekben nincsenek döntő érvek, mindössze értékrendtől függő, többé-kevésbé meggyőző érvelések léteznek. A keresztények oldalán ilyen érv, hogy Isten szabályai értelmében az eutanázia elfogadhatatlan, és mivel a nyugati kultúra keresztény alapokon nyugszik, alapvető kérdésekben a keresztények kikényszerítik a preferenciáikat. Keresztény nézetben az élet egyszeri és megismételhetetlen csoda, az eleje és vége szent, sérthetetlen misztérium. Szabad erről másként gondolkodni, de nem szabad más szemléletű szabályokat alkotni, mert az az élet leértékelődésével, a kereszténységtől elválaszthatatlan jóléti demokrácia összeomlásával fenyeget. Aki elviselhetetlennek találja így a helyzetet, alapítson más preferenciákkal sikeres civilizációt, azon belül majd érvényesítheti a szempontjait. Menekülésről sokan szájkaratéznak manapság, ez azonban csak ügyes érzelmi nyomásgyakorlás, tömeges exodusnak nyoma sincs. Hová is mennének? A nyugati keresztény civilizáción kívül hideg van és fogaknak csikorgatása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése