A kereszténység térnyeréséért 4. rész

Jézus tanítása a világ egyetlen szimmetrikus (egységes mércét alkalmazó) etikája.

Talán nehéz ezt elhinni, amikor annyi irányból és olyan hatásosan sulykolják az ellenkezőjét, ezért kiindulásként tisztázzuk az egységes mérce fogalmát. Az egységes mérce annyit jelent, hogy hasonló embereket hasonló helyzetben hasonlóan ítélünk meg. A szimmetrikus etika annyit jelent, hogy alapértelmezetten úgy mérünk másoknak, ahogy magunknak, a normaszegőknek viszont úgy, ahogy ők mérnek embertársaiknak.

Ebből több fontos dolog is következik: az egységes mérce NEM jelenti azt, hogy különböző embereket hasonló helyzetben hasonlóan ítélünk meg; SEM azt, hogy hasonló embereket különböző helyzetekben hasonlóan ítélünk meg; SEM hogy a normaszegőknek kötelesek vagyunk úgy mérni, ahogy magunknak. Szintén fontos kiegészítő szabály, hogy a hasonlóságot vagy különbözőséget nem formális megközelítésben, hanem józan ésszel, tartalmi/lényegi értelemben kezeljük.

Dávid és Góliát esetében például előírhatnánk, hogy csak azonos fegyverrel harcolhassanak, hiszen formális megközelítésben mindketten emberek, nem diszkriminálunk. Ezzel kb. 0,1% esélyt adnánk Dávidnak, és 99,9%-ot Góliátnak, tehát a látszat ellenére nem alkalmaznánk egységes mércét. Tartalmi, lényegi értelemben akkor egységes a mérce, ha 50-50% esélyt eredményez. Ezt akkor érnénk el, ha véletlen sorsolással dőlne el, melyik oldalt képviseli Góliát, melyiket Dávid, és mindkét fél fenntartás nélkül előre beleegyezne ebbe, nem tudva, mit hoz a sorsolás. John Rawls erkölcsfilozófus a "tudatlanság fátylának" nevezi ezt a döntési mechanizmust, és az igazságosság alapjának tekinti. A kereszténység ebben a lényegi értelemben alkalmaz egységes mércét.

A multik és a hazai kisvállalkozások versenyében a formális megközelítés egységes szabályokat diktálna, de ezzel nyilvánvalóan nem teremtenénk esélyegyenlőséget. Az előbbiek értelmében akkor mérünk egységes mércével, ha üzletemberek segítségével kétféle szabályrendszert dolgozunk ki a multikra és a kisvállalkozásokra, majd véletlen sorsolással döntjük el, hogy melyik üzletember melyik oldalra kerül. Mivel nem tudnák előre, hogy egy multinál vagy egy kisvállalkozásnál kell-e boldogulniuk, a lehető legigazságosabb szabályrendszert alkotnák meg, bizonyára komoly eltérésekkel, mégpedig a kisvállalkozások javára. A kereszténység célja az ilyen értelemben vett igazságosság, és nem a formális diszkriminációmentesség.

A szimmetrikus mércéből az következik, hogy egy normakövető emberrel a lehető legbarátságosabban bánunk, a normaszegővel viszont a tettei súlyának megfelelő szigorral. Egy bűnöző jogait annyira kell tisztelni, amennyire ő tiszteli áldozatai jogait, testi épségét annyira kell óvni, amennyire ő óvja áldozataiét, egy gyilkos életét annyira kell kímélni, amennyire ő kímélte az áldozatáét. Jézus megbocsátásra és esélyadásra tanít, amennyiben a tettes elismeri és őszintén megbánja a bűnét, bocsánatot kér, elégtételt ad, és nem esik vissza. Enyhe esetekben akár a többszöri visszaesés is tolerálható, amennyiben a megbánás minden körben őszinte. A többedik eset után valójában nem a megbocsátás szándéka hiányzik, hanem a megbánás válik hiteltelenné, ráadásul a modern büntetésvégrehajtási rendszerben az elégtétel sem valósul meg -- nem csoda, hogy a rendszer nagyon komoly működési hiányosságokat mutat, gyakorlatilag nem működik! Erről azonban már nem a kereszténység, hanem jézusi etika alapjait aláásó liberalizmus térnyerése tehet.

Nézzük, mi a helyzet a többi vallással. A hinduizmus mércéje: annak van igaza, aki magasabb kasztba született, aki több baksist fizet, akinek jobb ismerősei vannak. Ez a szemlélet India teljes közéletét áthatja, így az igazságszolgáltatást is. Ennek fényében nem meglepő, hogy a ma használatos indiai büntető törvénykönyvet 1860-ban a brit gyarmatosítók alkották, a saját esetjoguk alapján, és az azóta eltelt 150 év alatt a hinduk nem érezték úgy, hogy szebbet, jobbat, működőképesebbet tudnának létrehozni. A "hindu" igazságszolgáltatás alapja a protestáns keresztény jog ... lenne, ha az említett kulturális anomáliák keretében el nem szabotálnák.

Az iszlám mércéje: döntsön a helyi uralkodó, kénye-kedve szerint. Az úgynevezett saría nem egy konkrét törvénykönyv, nem is jogszabályok együttese, hanem gyűjtőneve mindennek, ami a joggal így-úgy összefüggésbe hozható. A saría alapja a Korán, és ez sokat mond azoknak, akik már megpróbálták elolvasni, átlátni a szerkezetét. Ilyennel ugyanis nem rendelkezik. Mohamed esetében rendszeres etikai tanításról nem beszélhetünk, követői így jobb híján a törzsi szokásjogot folytatták. Ennek lényege, hogy a törzsfőnöknek mindaddig igaza van, ameddig nem jön egy újabb törzsfőnök. Akinek ez nem tetszik, azt levágják. A "teljes alávetésnek" nem a következetes etikai mérce, hanem a kardhasználat a lényege, amiből az következik, hogy az erősebbnek van igaza, nincs kihez fellebbezni. A "jogorvoslat" egyetlen módja, hogy kardot ragadsz, csapatot gyűjtesz, és te leszel az erősebb. Aki ellenkezik, azt levágod. Mindaddig, amíg nálad erősebb érkezik csapatai élén, stb., stb. Erre tanít a Próféta életpéldája, Mohamed maga is így cselekedett. Nyugati értelemben ezt a megoldást nem nevezzük "jognak", ezért is van bajban, aki nyugati fogalmak szerinti jogot és igazságot keres az iszlám világban.

A konfucianizmus nagyon hasonló helyzetet eredményez. Bár rendszerezett tanítással rendelkezik, annak szintén az a végkövetkeztetése, hogy az erősnek van igaza, és az erényes ember nem szegül ellen. Aki ezt megérti és átlátja, nem kezd el feleslegesen emberi jogokat és jogállamot követelni Kínában, mert felismeri, hogy ezek a vívmányok csak keresztény társadalmakban érhetők el. Maga az elvárás is keresztény közegben alakult ki, és olyan értelmezési-működési fogalomrendszert igényel, amellyel kizárólag keresztény társadalmak rendelkeznek. 

A messiásvárók etikája a következetes szabályokba foglalt kettős mérce. A tízparancsolat közösségen belül érvényes, kívülállók felé csak olyan mértékben célszerű a megtartásának látszatát mutatni, amilyen mértékben a kívülállók vannak többen, amilyen mértékben ők az erősebbek. Ez nem valós, lényegi kötelezettség, hanem gyakorlati fogás a túlélés érdekében. Ebben a keretben a kívülállók tetszőleges eszközzel való átverése nem csak megengedett, hanem erény, közös büszkeség forrása: mi vagyunk az okosabbak, ügyesebbek, életrevalóbbak, megérdemeljük az így elért eredményeket. Ahol a társadalom többsége messiásváró, ott persze egy ilyen rendszer működésképtelen. Szigorú értelemben véve nincs ilyen ország, Izrael sem az, hiszen a "zsidó" lakosságnak friss felmérés szerint csak 20%-a hisz Istenben és várja a Messiást. Másrészt az etno-kulturálisan, vagyis nacionalista alapon összetartó "zsidó" lakosság mégis csak többségben van, és ennek megfelelően, külföldi támogatás nélkül a hazája egy hétig sem tudna működni, mivel nem rendelkezik a keresztény államokat fenntartó etikai alapokkal, sem a kínai társadalmat fenntartó hangyamentalitással, sem az iszlám társadalmakat fenntartó olajjal, sem a hindu társadalmat fenntartó önellátó mezőgazdasággal.

Jézus tanítása nem egyszerűen csak az egyetlen szimmetrikus etika és egységes mérce, hanem a nyugati értelemben igazságos társadalom alapja, szükséges, de nem elégséges feltétele. Ahol a Messiás követése irányadó, ott megvan a társadalmi igazságosság lehetősége, jóllehet, élni is kell vele, mert a módszer nem önfelfújó matrac, nem instant leves! Kolumbiáról vagy Mexikóról például nehéz lenne azt állítani, hogy kihasználja a jézusi etikából adódó lehetőségeket. Ahol pedig nem a Messiás követése az irányadó, ott megvan a lehetőség a tanításának elfogadására és alkalmazására, ami nélkül törvényszerű, hogy nem lesz jog, nem lesz igazság.

A következő rész: http://verteslaszlo.blogspot.be/2013/04/a-keresztenyseg-ternyereseert-5-resz.html