Önellátás kontra jólét

Azért nem tudunk öngondoskodni, mert nincs jólét - írtam az előző bejegyzésben (http://verteslaszlo.blogspot.com/2010/11/mennyibe-kerulne-valodi-ongondoskodas.html). Azért nincs jólét, mert termelés helyett körbeszolgáltatunk, tettem hozzá. A téma önálló kifejtést igényel.

Ha én megvakarom a hátadat, te meg az enyémet, akkor a hátvakarási ágazatban önállátóak leszünk. Mindegy, hogy pénzben, babban vagy természetben számítjuk az ellenértéket. Soha nem létezett teljesen önellátó gazdaság, mert elkerülhetetlenül szükség van külső termékekre (sóra, aranyra, fűszerre, olajra, műszaki cikkekre, stb.). Magyarország azonban szélsőségesen külvilágfüggő, hiszen a műszaki termékek döntő többségét nem gyártjuk, sőt még azt sem tudtuk elérni, hogy a nálunk termő élelmiszerek jó részét ne távoli országokból hozzák be a kereskedők.

Az importtermékekért valamivel fizetnünk kell. Jelenleg alacsony bérezésű bedolgozással fizetünk értük, azaz más országok vállalkozásai számára végzünk kis értékű munkát, majd a létfenntartásra is alig elég fizetést nagy értékű árukra cseréljük. Képletesen szólva babszemmel tudunk fizetni az aranyrudakért, és nehezményezzük, hogy folyton kevés a babunk.

A GDP mérése nagyon egyszerű módszertannal történik: összeadják a gazdaság valamennyi szereplőjének bruttó forgalmát. A GDP olyan gazdaságok állapotát jelzi jól, amelyek nagy értékű árukat termelnek (acélt, autót, mobiltelefont, gumiabroncsot, stb.), és jelentős külső szolgáltatást végeznek. A magyar gazdaságról nem a GDP, hanem a hozzáadott érték ad jó tájékoztatást. Ha kevés értéket adunk hozzá az értéklánchoz, akkor rosszul élünk. Jelenleg ez a helyzet.

Az lenne a feladat, hogy nagyobb hozzáadott értéket állítsunk elő. Ezt többféleképpen tehetjük: a. saját gyártású termékeket fejlesztünk; b. máshol gyártatjuk a saját fejlesztésű terméket, és hazahozzuk a profitot; c. az élelmiszereket magunk dolgozzuk fel, és minőségi kategóriában exportáljuk; d. idegenforgalmi szolgáltatásokkal szerzünk külső bevételt; e. különleges szolgáltatásokkal rétegpiacok főszereplői leszünk.

Ami Dániának a Lego, Svédországnak a Gripen, Finnországnak a Nokia, az nekünk a bűvös kocka és a Gömböc. Miénk a zsenialitás, övék a forgalom. Nagy-Britannia és Svájc pénzügyi központ, az USA csúcstechnológiai licenceket exportál, Franciaország és Olaszország élelmiszeripari fogalom több ezer minőségi márkával. Nekünk néhány emblematikus terméken (libamáj, Tokaji, Bikavér, Túró Rudi) kívül csak tömegcikkeink vannak a futottak még kategóriában. Ausztria sípályáin rend, tisztaság és vendégszeretet uralkodik, Szlovénia minőségi háztartási gépeket gyárt, Csehország win-win alapon gyártja a Skodát, Szlovákia faanyaggal és sípályákkal rendelkezik, Románia ezeken kívül még rengeteg nyersanyaggal is. Nekünk a gyógyvizeinkből és bioélelmiszerekből kéne jólétet teremtenünk.

Sopron remekül él a fogászatból, Hévíz a fürdőjéből, Szentendre a szépségéből. Ezeket a szolgáltatási-gyógyászati-idegenforgalmi modelleket kellene országossá tennünk.