A házasság értékvesztéséről

A szakirodalom némi fenntartással kezelendő álláspontja szerint a hagyományos házasság célja a férfi szempontjából az utódlás egyértelműségének biztosítása, a nő szempontjából pedig az optimális életfeltételek megteremtése. Azaz Huba szerette volna, ha a gyereke nem Ondé, Kondé vagy Töhötömé,  cserébe kosztot, kvártélyt és védelmet ígért Ilonának, aki belement az alkuba. Hol itt az érzelem? Szerintem volt az is, Huba rettentően sajnálta volna, ha Ilonával történik valami, mert akkor hiába adott érte száz birkát és három hízott ökröt... A törzsi kultúrákban a mai napig kevésbé fontos a fiatalok közötti testi vonzalom, mint az öregek közötti anyagi csere-bere.

A maihoz hasonló szerelmi elképzelést a középkori trubadúrok honosították meg Európában, azzal a lényeges különbséggel, hogy kizárólag elérhetetlen hölgyeknek burukkoltak, feleségnek soha. A testi-lelki szerelmi házasság szokása nagyjából két-háromszáz éves, ki kellett hozzá várni, amíg a jólét lehetővé teszi, hogy szinte akárki akárkivel házasodhasson, és utána ne haljanak éhen. Ezzel együtt, a nők a mai napig általában felfelé igyekeznek házasodni, azaz státuszban, műveltségben, anyagiakban magasabban álló férjet keresnek. A férfiak pedig esztétikai értelemben igyekeznek felfelé házasodni, azaz saját adottságaiknál eggyel jobban kinéző feleséget keresnek.

Pontosabban ilyen párkapcsolatra törekszenek, hiszen házasodni ma elsősorban a melegek szeretnének, a heteroszexuálisok egyre ritkábban lépnek frigyre. Miért csökkent le drámaian a házasság értéke?

A modern férfinek nem fontos, hogy a körülötte szaladgáló gyerek biztosan az övé legyen, a modern nő pedig amazonként érdekérvényesít, egzisztenciát teremt, ha kell, az állammal tartatja el magát, nincs igazán szüksége a férfire. Mivel a házasság első bekezdésben említett hagyományos szempontjai már nem érvényesek, az intézmény hanyatlóban van.  Az egyházi (szentségi) házasság természetesen nem avult el, de aki ma állami házasságot köt, úgy cselekszik, mint a nőt előreengedő lovagias férfi. Ha belegondolunk, semmi értelme, ám még működik a kulturális reflex. Minden anyagi érték kiürült a házasságból, így rövid időn belül egyfajta valláspótlékká válik. Azok élnek majd vele, akik templomba nem járnak, de realitásérzékükkel dacolva mégis csak szeretnének hinni valamiben, és a "hivatalosan együtt maradunk, ameddig jól esik" hozzáállásban lelnek spirituális vigaszt.

Hogyan állíthatjuk helyre a házasság tekintélyét? Úgy, hogy elfordulunk a látszatmegoldásoktól, és a keresztény házasságot népszerűsítjük: nagyszerű dolog együtt élni holtomiglan-holtodiglan, lelki egységben, a mindenkor elérhető legnagyobb boldogságban, a Szentlélek vezetésével. Ez a párkapcsolat legmagasabb foka, és nem utánozható állami papírral. A keresztény házasságban a férfi és a nő is vállalja, hogy hagyományos férfiként-nőként viselkedik, ellátja úgynevezett állapotbeli kötelességeit, és családja jólétén, boldogságán  keresztül teljesíti ki önmagát. Az egyház, nagyon helyesen, egyre komolyabban megköveteli a jegyesoktatáson való részvételt és a lelki elkötelezettséget, hiszen ma már nem kell a nagyi kedvéért pózolni az oltár előtt. Arra számíthatunk tehát, hogy egyre kevesebben kötnek majd házasságot, viszont nő a szentségi házasságot kötők, egyszersmind a valódi keresztény házasságban élők aránya.