A múlt bennünk él, évszázados szokás, hogy elitünk nyalható hátsót keres, és mucsaizza az alatta lévőket. A vállalati kultúrában ezt rohadék középvezetőnek nevezzük (felfelé nyal, lefelé tapos). Így volt ez akkor, amikor a vezérigazgatót töröknek hívták, de így maradt akkor is, amikor osztrák, német, majd orosz lett. Ez kellően hosszú hagyomány ahhoz, hogy a kemény parancsuralom megszűnése után tovább éljen: elitünk a rendszerváltás óta is reflexszerűen fagylaltnak tekinthető ülepek után kutat, vezérigazgatói szerepbe tette az amerikai liberalizmust, az IMF-et, a Világbankot, legfrissebben az EU-t. Hiába hajtogatták azok, hogy nem uralkodni, hanem segíteni akarnak, valójában tanácsadók, nem lótusz-faktuszok, elit döntéshozóink szolgaian becsókoltak, és várták a baksist -- néha nem is eredménytelenül. Megfigyeltétek, hogy a bal elit gazdasági prominensei rendre a Világbank és az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) igazgatósági tagjai lettek? Na de mi ez ahhoz képest, hogy a "spontán" privatizáció idején még svájci magánszámlára utalták a döntéshozó hálapénzét!
A közösségi érdek beáldozása egyre kevesebb előnnyel jár. Végül az EU-val skótot fogtak hagyományhű vezetőink: Brüsszelben semmit sem adnak a nemzeti érdek feladásáért. Örülnek neki, hogy a magyar eurokrata nem akadékoskodik pl. a cukorgyárak leépítése ügyében, annyival is gyorsabb az eljárás. Csúszópénz nem jár érte, mert az Unió a tagállamok nemzeti érdekképviseletének rendszere, 50 éve sikerül összehangolni a sokféle nemzeti érdeket a közös európai előnyök mentén. A 27 tagállamból mi vagyunk az egyetlenek, akiknek eurokratái a népük micsodájával csapkodják a csalánt, és tartják a markukat. Ez sehol máshol nem gyakorlat. Nem is értik Brüsszelben, nem is adnak érte zsebpénzt, feltételezik, hogy az volt a jól megfontolt nemzeti érdek, amit képviseltünk. Hatalmas paradigmaváltás ez. Szerencsére jönnek a fiatalok, jött a Fidesz közösségi szemlélete, esélyeink átmenetileg javulnak.
Lassan a köznépi mentalitás is javulóban van. Hagyományosan kerüljük az urakkal egy tálból cseresznyézést, nehogy korpa közé keveredjünk, mert abból csak baj lesz. Kicsiben azért szinte mindenki igyekszik megtalálni a számítását, rugalmasan értelmezni egy-két-három szabályt. Hofi örökzöld poénja zseniálisan megfogalmazta a felállást: a "korrupció" az, amiből téged kihagytak. Meggyőződésünk, hogy felül mindenképpen ellenünk mutyiznak, mégis azt várjuk, hogy jöjjön a Főember, aki majd megoldja helyettünk életünk gondjait. Ez súlyos ellentmondás, önsorsrontó stratégia. Mentalitásunk ennyiben átok. Nagyjából olyan kormányokat kaptunk eddig, amilyeneket a választói többség az aktuális tudatállapotban hatalomra tudott juttatni.
Ugyanakkor legjobbjaink bármelyik európai országban kiválóan teljesítenek, fiataljaink az internetnek köszönhetően együtt rezdülnek a világ szellemi irányzataival. Lemaradásunk már nem a földtulajdon, a társadalmi szerkezet vagy a termelési mód terén van, hanem abban, ahogy NEM valósítjuk meg, amire vágyunk. Csehov drámáit olvastam az utóbbi időben, az ő szereplői sóvárognak eldugott vidéki birtokon nagyvárosi fények, bálok után, melyek végül elérhetetlennek bizonyulnak, mert ... valahogy nincs kedvük elindulni a 20 rettenetes kilométerre lévő város felé. Szakadék tátong a vágyak és a tettek között. Ilyen a magyar társadalom hozzáállása, a felmérések szerint. Nagyon sokan akarnak elmenni, azt hiszik, ott magától jobb a helyzet, maguktól emelkednek a fizetések. Aki eleget járt már külföldön, az tudja, hogy más a munkastílus, közösségi szempontok szabályozzák a társadalmat, nem azt magyarázzák, miért nem lehet, hanem keresik a rövid, frappáns, gyakorlatias megoldásokat. Ennyi a különbség, a tudás a fejünkben van, csak elfogadjuk, hogy nálunk ezt nem lehet. A tíz éve megkezdődött XXI. században kizárólag azért nem lehet, mert még mindig elfogadjuk, hogy így legyen.
Én mindenkit csak biztatok: dolgozzon, tanuljon külföldön, szívja magába az ottani mentalitást, és hozza haza a tapasztalatait, mindannyiunk előnyére. A Fidesz-kormány stílusa kritizálható, de a polgári párt az első közösségi szemléletű erő a rendszerváltás óta, és ebben óriási lehetőség rejlik. A tettrekészségünkön múlik, tudunk-e vele élni. Bele kell szólni a hatalom működésébe, bátran ki kell állni az elgondolásainkkal, vállalni azok megmérettetését, és nem szabad hagyni, hogy lebeszéljenek működőképes terveinkről, mint Csehov szereplőit. Eljött az öntevékenység kora, amit ma megoldhatsz, ne halaszd holnapra. Így lesz áldás a magyar mentalitásból.
A közösségi érdek beáldozása egyre kevesebb előnnyel jár. Végül az EU-val skótot fogtak hagyományhű vezetőink: Brüsszelben semmit sem adnak a nemzeti érdek feladásáért. Örülnek neki, hogy a magyar eurokrata nem akadékoskodik pl. a cukorgyárak leépítése ügyében, annyival is gyorsabb az eljárás. Csúszópénz nem jár érte, mert az Unió a tagállamok nemzeti érdekképviseletének rendszere, 50 éve sikerül összehangolni a sokféle nemzeti érdeket a közös európai előnyök mentén. A 27 tagállamból mi vagyunk az egyetlenek, akiknek eurokratái a népük micsodájával csapkodják a csalánt, és tartják a markukat. Ez sehol máshol nem gyakorlat. Nem is értik Brüsszelben, nem is adnak érte zsebpénzt, feltételezik, hogy az volt a jól megfontolt nemzeti érdek, amit képviseltünk. Hatalmas paradigmaváltás ez. Szerencsére jönnek a fiatalok, jött a Fidesz közösségi szemlélete, esélyeink átmenetileg javulnak.
Lassan a köznépi mentalitás is javulóban van. Hagyományosan kerüljük az urakkal egy tálból cseresznyézést, nehogy korpa közé keveredjünk, mert abból csak baj lesz. Kicsiben azért szinte mindenki igyekszik megtalálni a számítását, rugalmasan értelmezni egy-két-három szabályt. Hofi örökzöld poénja zseniálisan megfogalmazta a felállást: a "korrupció" az, amiből téged kihagytak. Meggyőződésünk, hogy felül mindenképpen ellenünk mutyiznak, mégis azt várjuk, hogy jöjjön a Főember, aki majd megoldja helyettünk életünk gondjait. Ez súlyos ellentmondás, önsorsrontó stratégia. Mentalitásunk ennyiben átok. Nagyjából olyan kormányokat kaptunk eddig, amilyeneket a választói többség az aktuális tudatállapotban hatalomra tudott juttatni.
Ugyanakkor legjobbjaink bármelyik európai országban kiválóan teljesítenek, fiataljaink az internetnek köszönhetően együtt rezdülnek a világ szellemi irányzataival. Lemaradásunk már nem a földtulajdon, a társadalmi szerkezet vagy a termelési mód terén van, hanem abban, ahogy NEM valósítjuk meg, amire vágyunk. Csehov drámáit olvastam az utóbbi időben, az ő szereplői sóvárognak eldugott vidéki birtokon nagyvárosi fények, bálok után, melyek végül elérhetetlennek bizonyulnak, mert ... valahogy nincs kedvük elindulni a 20 rettenetes kilométerre lévő város felé. Szakadék tátong a vágyak és a tettek között. Ilyen a magyar társadalom hozzáállása, a felmérések szerint. Nagyon sokan akarnak elmenni, azt hiszik, ott magától jobb a helyzet, maguktól emelkednek a fizetések. Aki eleget járt már külföldön, az tudja, hogy más a munkastílus, közösségi szempontok szabályozzák a társadalmat, nem azt magyarázzák, miért nem lehet, hanem keresik a rövid, frappáns, gyakorlatias megoldásokat. Ennyi a különbség, a tudás a fejünkben van, csak elfogadjuk, hogy nálunk ezt nem lehet. A tíz éve megkezdődött XXI. században kizárólag azért nem lehet, mert még mindig elfogadjuk, hogy így legyen.
Én mindenkit csak biztatok: dolgozzon, tanuljon külföldön, szívja magába az ottani mentalitást, és hozza haza a tapasztalatait, mindannyiunk előnyére. A Fidesz-kormány stílusa kritizálható, de a polgári párt az első közösségi szemléletű erő a rendszerváltás óta, és ebben óriási lehetőség rejlik. A tettrekészségünkön múlik, tudunk-e vele élni. Bele kell szólni a hatalom működésébe, bátran ki kell állni az elgondolásainkkal, vállalni azok megmérettetését, és nem szabad hagyni, hogy lebeszéljenek működőképes terveinkről, mint Csehov szereplőit. Eljött az öntevékenység kora, amit ma megoldhatsz, ne halaszd holnapra. Így lesz áldás a magyar mentalitásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése