2013. november 4., hétfő

Luther esete a cselekedetekkel

Hogyan találhatta ki Luther, hogy egyedül a hit üdvözít? A hit és a cselekedetek összefüggését három különböző célközönség szempontjából fogom megvizsgálni, szigorúan logikai alapon. Nem vagyok illetékes teológiai okfejtésekre, ahogy Luther sem volt az, de vele ellentétben, én nem igyekszem teológiai szaktekintélynek kiadni magam.

Az első célcsoport a korabeli zsidók. Jézus a kortársait tanítva azt mondta, hogy Ő az út, az igazság, az élet, és senki sem mehet az Atyához, csak általa. A zsidók többsége rendkívül erényes volt, minden törvényt és szabályt betartott, legalábbis betű szerint. A törvény a Tóra volt, a szokásjogot pedig az íratlan Talmud szabályozta, a rabbik 613 szabályt alkottak az “igaz” életre. A jó zsidók mindezt maradéktalanul betartották, és elvárták, hogy cserébe üdvözüljenek, azaz haláluk után a mennybe, Ábrahám jobboldalára kerüljenek. A cselekedetek nem hiányoztak náluk, viszont nem hitték, hogy Jézus lenne a Messiás. Jézus őket tanítva azt hangsúlyozta, hogy a benne való hit a lényeg. Ez nem azt jelenti, hogy a cselekedetek nem ugyanolyan lényegesek, mindössze felesleges lett volna a cselekedeteket hangsúlyozni, ha eleve adottak voltak. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a gazdag ifjú, akit Jézus megkönnyez, dicsekszik példásan jó cselekedeteivel, a farizeusok, akiket Jézus keményen ostoroz, a korabeli judaizmus legvallásosabb, legerényesebb emberei voltak. Ha Jézus azt mondja, hogy a tettek által üdvözülhetnek, akkor ezzel értelmetlenné tette volna az egész tevékenységét. A tetteket nélküle is csinálták. Mit mond a logika Jézus messiási küldetéséről? Isten már kétezer éve vezette a zsidó népet, amely Jézus korára válaszúthoz ért: ha ragaszkodik a szabályok jogászi értelmezéséhez, és makacsul lázad a Római Birodalom ellen, megsemmisítő vereséget fog szenvedni; ha továbbra is sikeres nép akar maradni, lelki síkra kell emelnie a földhöz ragadtan gyakorlati judaizmust. A szabályok megszokott követésével ez lehetetlen, az újabb és újabb fegyveres provokációk nem javítják, hanem rontják a helyzetet. Jézus küldetésének célja a lelki megújulás volt, a zsidók viszont ezt nevetségesnek, a gyengeség jelének vélték, az Atyára hivatkozást pedig szentségtörésnek tartották. Jézus megjósolta a templom lerombolását (Kr.u. 70), és Jeruzsálem teljes pusztulását (Kr.u. 135), többek között ettől szerette volna megmenteni a népét, amennyiben az hagyja magát megmenteni. (A Bar Kochba-lázadás után kitiltották őket Jeruzsálemből, cserébe viszont római polgárságot kaptak, és ezt nem tartják akkora tragédiának.) Mivel a zsidó nép bővelkedett jó cselekedetekben, ám szűkölködött a lelki megújulást hozó Messiásba vetett hitben, természetes és logikus volt, hogy Jézus számukra a hitet hangsúlyozza. Sosem mondta azonban, hogy jó cselekedetre nincs szükség, hogy csak a hit számít, vagy hogy aki nem hisz benne, az aztán garantáltan nem üdvözül. (A “senki nem mehet az Atyához, csak általam” annyit jelent, hogy Jézus mindenképpen része az üdvözülésnek, de nyitva marad a kérdés, hogy kapuőri vagy segítői minőségben. A segítő közreműködésre utal a gazdag ifjúval kapcsolatos megjegyzése, miszerint nagyon nehéz lesz neki üdvözülni, ám Istennél semmi sem lehetetlen.)

A második célcsoport a messiáskövető zsidók által megtérített pogányok. Körükben a Jézusba vetett hit volt alapértelmezett - ha nem hittek volna Jézusban, definíció szerint nem lettek volna keresztények. A zsidó szabályokat és szokásokat azonban nem ismerték, a könyv kulturált és erényes népéhez képest faragatlan “vademberek” voltak. Feléjük értelmetlen lett volna a hitet hangsúlyozni, az ugyanis adott volt, a jó cselekedetek viszont korántsem. A kereszténnyé lett pogányok számára a hit és a belőle fakadó cselekedetek egyensúlya volt a célra vezető üzenet.

A harmadik célcsoport a keresztény világ kései leszármazottai. Luther kortársai és a ma így-úgy keresztények egyaránt ebbe a csoportba tartoznak, a Messiás színre lépéséhez képest mindegy, hogy 1500 vagy 2000 év telt-e el, mindkettő egyformán hosszú idő. Időközben a messiáskövetés eretnek és üldözött zsidó szektából világsikerré vált, jelentőségben és létszámban messze túlnőtt egykori üldözőin. Nem az a kérdés, ki hisz Jézusban, hanem hogy ki az a komolytalan ember, aki a keresztény világ hatalmas vívmányait élvezve NEM hisz Jézusban. Ez olyan, mint amikor a sok méteres mélységben korallzátonyt csodáló búvár nem hisz az oxigénpalackban: nevetséges. Olyan, mint amikor a fapados járaton távoli kontinens felé utazó turista nem hisz a repülőgépet levegőben tartó Bernoulli-törvényben: ezzel nem Bernoullit, hanem önmagát minősíti. A Jézus tanításának gyümölcseit élvező nyugati keresztény kultúrában annyira magától értetődő a Jézusba vetett hit, hogy már nem kell megkövetelni. A gravitációba vetett hitet sem kell megkövetelni ahhoz, hogy az ember ne lebegjen súlytalanul. Ebben a célcsoportban a következetes gondolkodás és a tettek egyensúlya az üzenet. Aki következetesen gondolkodik, az maga is rájön, hogy a Jézusba vetett hit megkerülhetetlen alap. Aki nem gondolkodik következetesen, az nem feltétlenül jön rá, de  mai felfogás szerint hinni nem kötelező, ésszerűen gondolkodni annál inkább. Míg Jézus nemzettársaira igaz volt, hogy ha hisznek, akkor a cselekedetekkel nem lesz gond (senki nem lehet messiáshivő zsidó úgy, hogy nem tartja be a Tóra előírásait), a Luther korabeli és a mai emberre az ellenkezője igaz: ha Jézus tanítása szerint cselekszik, akkor a hittel nem lesz gond (senki nem képes evangéliumi tettekre úgy, hogy nem hisz Jézusban).

Luthert az efféle megfontolások meg sem érintették, ahogy abba sem gondolt bele, hogy Isten szereti a világot, és üdvözíteni akarja az emberiséget. Ebből következik, hogy minél többek üdvözülését teszi lehetővé egy teológiai modell, annál közelebb kerül Isten kifürkészhetetlen gondolkodásához. Luther önkényesen szűkíteni kezdte az üdvözülők körét, egy csuklómozdulattal pokolra küldve a nyakatekert okoskodásába nem illőket (először kiátkozta a pápát, azután lelkes tanulmányt írt a zsidók küszöbön álló megtéréséről, majd mikor ez elmaradt, őket is elátkozta). A nyomában járó Kálvin még tovább szűkítette a szerinte mennybe jutók körét. A későbbi protestáns szekták szerint már csak egy-egy maroknyi ember üdvözülhet, jellemzően az alapító és az általa rútul kihasználtak. Senki nem mehet az Atyához, csak a szektavezér által? Jézus befogadó szeretével, Isten áradó kegyelmével visszaélve hisznek a gyűlölet, a kirekesztés, az átkozódás erejében? Ez Luther kínos szellemi öröksége. Miközben a protestáns életfelfogás és munkaetika meghatározóvá vált a modern keresztény világban, sőt világméretekben, addig a protestáns hittételek (helyesebben kárhozattan) elfogadásának egyetlen indoka lehet: ha az illető protestánsnak született, és még nem volt érkezése átgondolni az összefüggéseket.

9 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. "Nem vagyok illetékes teológiai okfejtésekre, ahogy Luther sem volt az, de vele ellentétben, én nem igyekszem teológiai szaktekintélynek kiadni magam."
    - Luther teológus volt.

    "Nem az a kérdés, ki hisz Jézusban, hanem hogy ki az a komolytalan ember, aki a keresztény világ hatalmas vívmányait élvezve NEM hisz Jézusban." (...) "A Jézus tanításának gyümölcseit élvező nyugati keresztény kultúrában annyira magától értetődő a Jézusba vetett hit, hogy már nem kell megkövetelni."
    - Vagyis annyira nem hisznek Jézusban, hogy az már olyan, mintha hinnének benne. Ebben van valami.

    Vissza az alapokhoz: „Hiszen KEGYELEMBŐL van üdvösségetek a HIT ÁLTAL, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;NEM CSELEKEDETEKÉRT, hogy senki se dicsekedjék” Efézusi levél 2:8-9.
    - Ezzel vitatkozol? Megteheted, de mi ezzel a problémád? Talán az, hogy nincs rá magyarázat, ezért nem is lehet logikus, és nem felel meg a "szigorú logikai" kritériumaidnak? Talán az a nehézséged, hogy elfogadd, hogy magyarázhatóság nélkül is értelmes, és így kellene ráhagyatkozni? Hiszen ez a hit veleje: ráhagyatkozás a nem magyarázhatóra, a "logikátlanra" - ráhagyatkozás Istenre akkor is, amikor már nincs magyarázat. "Ne félj, csak higgy". E nélkül a lépés nélkül nincs üdvözülés. Ezt rovod fel Pálnak, Luthernek, a Katolikus Egyháznak is? Istennek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "- Luther teológus volt."
      A pápa még teológusabb, és Luthert ez nem zavarta, cseppet sem fogta vissza a gyűlöletkampányban, ezért mondom, hogy nem volt illetékes.

      "- Vagyis annyira nem hisznek Jézusban, hogy az már olyan, mintha hinnének benne. Ebben van valami."
      Jogos észrevétel, hogy a keresztény világ (papíron) nem hívői sokan vannak, és ez gond. Nálunk, akik a szocializmusból ocsúdunk, és beteg állapotunkat kivetítjük a világra. Nagy-Britanniában 65% vallja magát kereszténynek, az USA-ban 90%. A keresztény civilizáció működőképességéhez elég 50,1%. A többi 49,9% akár azt is hiheti, hogy a csimpánz és az ufók kereszteződéséből született, karácsony a marslakók napja, húsvét a csimpánzoké, Mária mennybevételének napja a csimpánz-ufó frigyet ünnepli, vasárnap Darwin miatt nem Sábesz vagy mohamedán péntek, és mindezek azért állami ünnepek, mert a kereszténység egyáltalán nem alapja a nyugati kultúrának... Amíg 50,1% szerint mindez fordítva van, semmi gond. A mi konkrét problémánk, hogy csak 37%-unk gondolja így, kell még 13,1%. Ennnyi hiányzik a nyugati színvonalú jóléti demokráciához, és ez nem olyan sok, pótoljuk be, teremtsük meg.

      "Hiszen ez a hit veleje: ráhagyatkozás a nem magyarázhatóra, a "logikátlanra" - ráhagyatkozás Istenre akkor is, amikor már nincs magyarázat."
      Ez jó irányba tapogatózó gondolat, de korán adja fel az észt. A kreacionisták is hozzád hasonlóan vélekednek, és óriási károkat okoznak Jézus ügyének. Ameddig el lehet ésszel jutni, addig kötelesek vagyunk ésszel eljutni, erről szól Occam (ír szerzetes) borotvája. Isten nem a bele vetett hitet várja el, hanem a világ folyamatos tökéletesítését - amiben segít a hit, ha ésszel párosul. Eljön a pont, ahol megáll a tudomány, ott mindenki számára Isten van. Épp olyan keresztényietlen a tudománnyal szemben előhúzni a hitet, amilyen tudománytalan a végső kérdések kapcsán előhúzni a tudományt.

      "Ne félj, csak higgy". E nélkül a lépés nélkül nincs üdvözülés."
      Ha üdvözülni kegyelem, abból az következik, hogy vakvágány az üdvözülésen görcsölni. Te légy jó keresztény, az üdvösségedet bízd az illetékesre. Profán hasonlattal: ne görcsölj óvodától azon, hogy miként fogod megvédeni a diplomadolgozatodat. Tanuld meg az adott életszakaszban aktuális tananyagot, csináld meg a házit, és hidd el, hogy ha ezt teszed, logikailag kizárt, hogy nagy gondod legyen a diplomavédéssel. (Ha csak hiszed, de nem csinálsz házit, az nem elég, ahogy az sem elég, ha csinálsz házit, de folyton a diplomavédéstől rettegsz, és azon agyalsz, hogy ki NEM érdemel diplomát.)

      Törlés
  3. "Ez jó irányba tapogatózó gondolat, de korán adja fel az észt.(...) Ameddig el lehet ésszel jutni, addig kötelesek vagyunk ésszel eljutni(...) Isten nem a bele vetett hitet várja el, hanem a világ folyamatos tökéletesítését - amiben segít a hit, ha ésszel párosul."
    - Vagyis ha elég okos vagy, és ésszel eljutsz Istenhez - mert el lehet jutni, ahogy tette pl. Cartesius is -, akár meg is spórolhatod a hitet. Ha pedig ehhez nincs elég eszed, kénytelen vagy B-tervként hinni és tévelyegni. Akkor Pál mondata törölve?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megspórolhatod-e a hitet? Lényegében nem. Egyszerű a logika: Isten kegyelme kell az üdvözüléshez, a nélkül nem megy. Ha hiszel abban, hogy hit nélkül is megkaphatod Isten kegyelmét, akkor jobban belegondolva hiszel vagy nem? Személyes definíció kérdése, én arra hajlok, hogy Isten valamikori kegyelmében bízva már azonnal hiszel is.

      Nem hiszem, hogy Descartes logikai úton jutott el a hithez. Pál mondatait nem törölném, hanem megfontolnám, kinek, milyen helyzetben írta őket, sőt megnézném, milyen szövegkörnyezetben szerepelnek, és nem ragadnám ki őket onnan. Általában őrizkednék az Újszövetség újraírásától, jól meg van az írva.

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. "Ha hiszel abban, hogy hit nélkül is megkaphatod Isten kegyelmét, akkor jobban belegondolva hiszel vagy nem?"
    - Bizony, ez itt a kérdés.

    „Személyes definíció kérdése, én arra hajlok, hogy Isten valamikori kegyelmében bízva már azonnal hiszel is.”
    - Miben?

    "Nem hiszem, hogy Descartes logikai úton jutott el a hithez."
    - "Értekezés a módszerről" 4. rész. Nem írom ide a több oldalas okfejtést.

    "Pál mondatait nem törölném, hanem megfontolnám, kinek, milyen helyzetben írta őket, sőt megnézném, milyen szövegkörnyezetben szerepelnek, és nem ragadnám ki őket onnan."
    - Csak annyira van az általam idézett mondat kiragadva, amennyire a Katolikus Egyház is kiragadja, amikor ezt hirdeti a mai nem hívők számára – ahogy az általad linkelt második, tisztázó cikkben is szerepel, ld. „In the end, what is necessary for anyone to enter heaven, including a professed atheist, is for the person to repent of their sins and accept God's merciful love” –, éppen úgy, ahogy Pál hirdette az akkoriak számára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pál szövege (Ef 2, 8-10) egyensúlyban van: az elején a hit, a második felében már a jó cselekedetek szerepelnek. Ezért mondom, hogy nem célszerű kiragadni egy-egy mondatot, az Újszövetséget összefüggéseiben kell olvasni. Pál arról beszél, hogy a megváltás ingyen, kegyelemből jött, ezt elfogadni hittel tudjuk, Isten azonban elrendelte, hogy a Jézusba vetett hit alapján jó cselekedeteket tegyünk, ettől fogunk üdvözülni, azaz élni az örök életben.

      "Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk."

      Törlés
  6. "Pál arról beszél, hogy a megváltás ingyen, kegyelemből jött, ezt elfogadni hittel tudjuk, Isten azonban elrendelte, hogy a Jézusba vetett hit alapján jó cselekedeteket tegyünk, ettől fogunk üdvözülni, azaz élni az örök életben."
    - Ez Luther színtiszta tanítása, hisz ez Jézusé is. Vajon te is ebben hiszel? Fentebb ezt írod:
    "én arra hajlok, hogy Isten valamikori kegyelmében bízva már azonnal hiszel is.” Az eleve adott kegyelem és valamikori kegyelem nem ugyanaz. Ezért kérdeztem, hogy miben hiszel?

    VálaszTörlés