2013. november 17., vasárnap

Filohittan 10. rész - A keresztény értékrend többsége

Egy hivatalosan "vallástalan" társadalom nem tűri mások vallásosságát, míg a keresztény társadalom viszonylag jól tolerálja mások vallástalanságát. Az USA lakosságának több mint 90%-a hívő, 80%-a keresztény, így nem csak a jobboldalon, hanem a baloldalon is jelentős számban vannak keresztények. A kormány iránya változhat, de a keresztény értékrend tartós többségben marad.

A nyugat-európai országokban is többségben van a keresztény értékrend, a közéleti vita nem arról folyik, hogy keresztény vagy keresztényellenes legyen-e az ország, hanem arról, hogy mennyire kell erről nyíltan beszélni. Például, ahol az emberek jellemzően átadják a helyüket a buszon a nőknek és az időseknek, ott nem szükséges társadalmi vitát folytatni az illemszabályok irányadó voltáról. Ahol eltűnőben van ez a szokás, ott célszerű nyílt vita tárgyává tenni, hátha meggondolják magukat azok, akik addig nem adták át a helyüket. A vita eredménye az is lehet, hogy nem szükséges átadni a helyet, és ettől kezdve ez lesz az irányadó felfogás. A nyugati országokban egyelőre még nem kérdés, hogy a keresztény értékrend-e az irányadó, ezért nem folyik erről heves vita, ahogy arról sem, hogy kell-e adót fizetni.

Viszont folyamatosan új kihívások érik a kereszténységet. Szánjunk egy percet a feszület és a karácsonyfa kérdésére: amikor egy nyugati demokráciában ezeket betiltják (pl. ne legyen feszület az osztályteremben, ne állítsunk karácsonyfát a főtéren), akkor kétféle érvelés merül fel. A betiltók egyrészt azzal érvelnek, hogy a más vallásúakat sértik ezek a jelképek, minden istenhit egyformán jó, ne tegyünk különbséget. Másrészt azzal érvelnek, hogy a vallástalanság is ugyanolyan jó, mint az istenhit, az ateistákat is fogadjuk el jóravaló társadalomépítő erőként. Mindkét érvelés becsali mese, semmiféle ésszerű alapja nincs. Jézus követése nagyságrendekkel jobb eredménnyel jár az alternatíváknál, ezt abból tudhatjuk, hogy az alternatív civilizációk lakói vándorolnak be a keresztény világba, és nem fordítva. A vallástalanok pedig nem jóravaló társadalomépítő erő, hanem egy harcias, antidemokratikus kisebbség, amely önzőn és telhetetlenül visszaél a keresztények nyújtotta szabadságjogokkal, mellékesnek tartja a többség tényleges akaratát, és addig nyomul, míg a keresztény világban mindenki otthon nem érzi magát - a keresztényeken kívül. A keresztényeken múlik, hogy békés, Jézus tanításával összeegyeztethető eszközökkel (tehát nem agyatlan szélsőjobb nacionalista retorikával vagy bakancsokkal) érvényesítsék az érdekeiket. A békés érdekérvényesítésnek számos eszköze van: felvonulás, szelíd tüntetés, passzív ellenállás, polgári engedetlenség, érzelmi nyomásgyakorlás a mindennapokban, a hit magától értetődő felvállalása, aktív közéleti részvétel, etikus vállalkozások indítása és működtetése, a kereszténységben rejlő jóléti lehetőségek kézzelfoghatóvá tétele. Csak annyi fát lehet a keresztények hátán vágni, amennyit ők hagynak. Természetes, hogy egy sikeres jóléti civilizáció kincseit sokan szeretnék a magukévá tenni, ám a kincsek előállítói nem kötelesek ehhez jó képet vágni. A jó keresztény nem erőszakos, de Jézus arra tanított, hogy balek se legyen.

Magyarországon a kommunizmus (szocializmus) évtizedei űrt hagytak maguk után, 2012-ben a felnőtt lakosság mindössze 37%-a vallotta magát kereszténynek. Ez azért probléma, mert a keresztény értékrend többsége nélkül nincs demokrácia, nincs jogállam, nincsenek emberi jogok, a nyugattól átvenni kívánt vívmányok kizárólag keresztény többségű országokban találhatók meg. A magyar társadalom hiába számít nyugatos kultúrára és jólétre, ha közben nem teszi irányadóvá a keresztény értékrendet. Demokráciában a választáson résztvevők 50,1%-a dönt, ennyi keresztényre van szükség, de tartósan, és nem négy évente változó kimenetellel.

Sokak számára gondot okoz a keresztény értékrend irányadó helyzetét elképzelni, ami érthető, hiszen ha nem okozna gondot, akkor máris irányadó lenne. Egyszerű példával: a középiskolákban általában irányadó a tanulás és a szorgalom értékrendje, az elitiskolákban túlnyomó többségben van, a közepes gimnáziumokban kétharmados többségben, a gyenge gimnáziumokban még jelentős többségben, a szakiskolákban pedig halovány többségben. Ez azt jelenti, hogy nem tanulni egyesek számára sikk, de a többség számára nem, és ezt éreztetik is. A nem tanulásnak negatív érzelmi töltete van, minél nagyobb többségben van a tanulás értékrendje, annál erősebb a nem tanulás negatív megítélése. A rosszul tanulók nem ringathatják magukat abba az illúzióba, hogy a viselkedésük rendben van, az elitgimnáziumokból elég hamar el is küldik, azaz kirekesztik őket.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a rossz tanulókat letartóztatnák vagy összevernék, már csak azért sem, mert a tanulás és az izomerő általában fordítottan arányos, így ez nehéz lenne. A rossz tanulók nem vitatják az értékrendet, elfogadják az érvényét és az ebből eredő érzelmi nyomást, mindössze saját döntés alapján nem kívánnak együttműködni. Ha egy középiskolában megszűnne a tanulás értékrendjének irányadó jellege, az óriási válsághoz vezetne. Az érzelmi nyomás megfordulna, és a jó tanulókra nehezedne, hogy minél előbb hagyjanak fel ezzel a lenézett és elítélendő, szabályszegő magatartással. A jó tanulók egy része valószínűleg abba is hagyná a tanulást, és az iskola összeomlana. Leváltanák az igazgatót, az új igazgató pedig vaskézzel állítaná helyre a tanulós értékrend többségét. A társadalmak haranggörbe eloszlása alapján a diákok kb. 10%-a megrögzött rossz tanuló, azaz külső nyomásra sem hajlandó tanulni, kb. 10%-uk pedig meggyőződéses jó tanuló, azaz külső nyomásra sem hagyja abba a jól tanulást. A maradék 80%-ot viszont erősen befolyásolják a körülmények, többek között, hogy mi az irányadó értékrend. A keresztény értékrend többségét is így célszerű elképzelni.

Milyen logikai helyzetbe hozzák magukat azok a nem keresztények, akik a keresztény világban élve részesülnek annak minden előnyéből, de tagadják, hogy ennek bármi köze lenne a kereszténységhez, Jézus tanításához? Olyanba, mint a gyorséttermi menü áráért fapados járaton távoli kontinens felé utazó turista azt állítva, hogy Bernoulli törvényének semmi köze a kellemes élethelyzetéhez. Igaz, hogy Bernoulli áramlásmodellje alapján fejlesztették ki a modern repülőgépek szárnyprofilját, így vált tömegek számára megfizethetővé a légi utazás, és ennek köszönhetően indulhatunk meglepő összegekért egzotikus útra. Kötelező ezt tudatosítani? Miért lenne? 

A turista nyugodtan mondhatja, hogy a repülőgép természetes módon alakult ki, mindig is létezett, csak bele kellett ülni. Mondhatja, hogy a fapados repülés alanyi jogon jár neki. Akár azt is mondhatja, hogy az ember köztudomásúan tud repülni, másként vélekedni sötét középkori elképzelés, Bernoullit tagadni felvilágosult gondolat. Hogy Bernoulli modellje nélkül nem juthattunk volna el ide, és rosszul járunk, ha a modellt figyelmen kívül hagyva próbálunk röpködni? Ez a meglátás ésszerűnek tűnik, de semmire sem kötelez.

Amennyiben a kereszténység irányadóvá válik, kereszténynek lenni alapértelmezett lesz, nem kereszténynek lenni pedig szokatlan furcsaság, amit azonban nem firtatnak lépten-nyomon. A nem keresztények tisztában lesznek vele, hogy kilógnak a sorból, és ez némi érzelmi nyomást gyakorol rájuk. Szóba sem jön, hogy kirekesszék őket, vagy megtámadják őket az utcán, hiszen ez ellenkezne a keresztény értékrenddel. Viszont ha egy nem keresztény vehemensen kritizálja a keresztény értékrendet, részben fagyos hallgatásra, részben heves ellenkezésre számíthat, amit kellemetlennek fog érezni. Ez az érzelmi nyomásgyakorlás lényege, minden közösség így működik. Amíg nem a keresztény értékrend az irányadó, addig az ellenkezője igaz: kereszténynek lenni furcsaság, bár nem firtatják lépten-nyomon. A keresztények azonban tisztában vannak vele, hogy kilógnak a sorból, és ez érzelmi nyomást gyakorol rájuk. Nem rekesztik ki őket, nem támadják meg őket az utcán, de ha vehemensen bírálják a nem keresztény értékrendet, részben fagyos hallgatásra, részben heves ellenkezésre számíthatnak, amit kellemetlennek éreznek. Nincs egyensúlyi állapot. Vagy kereszténynek lenni ciki, vagy nem kereszténynek lenni gáz. Nincs olyan helyzet, amelyben mindkettő egyszerre rendben van, legalábbis nem őszintén, a lelkek mélyén.

Ezért egyik oldalnak sincs jobb alternatívája, mint hogy őszintén vállalja, és igyekezzen tartósan többségre juttatni a maga értékrendjét. A nem keresztény értékrend mellett szól, hogy értelmiségi körökben ezt vallja a döntő többség, így a nem keresztény bírja a nyugati értelmiség „áldását”. A keresztény értékrend mellett pedig az szól, hogy csak keresztény többségű országokban működik jóléti demokrácia, így a keresztény elmondhatja magáról, hogy az ő értékrendje képezi e vívmányok alapját. Nem utolsó sorban, a liberális értelmiségiek csak a keresztény társadalmakban kérdőjelezhetik meg a társadalom alapjait, más társadalmakban ezért kiközösítenék vagy lecsuknák őket.

Bizonyításként teszteljük az ellenkezőjét: hány olyan országot ismerünk, ahol nem keresztény alapokon jött létre a jóléti demokrácia? Hány nem keresztény ország van, ahol a keresztények jól érzik magukat, és jólétben élnek? A keresztény társadalmak úgy teremtenek jólétet és demokráciát, hogy a nem keresztények is élvezhetik ezek áldását, fordítva azonban nincs így.

Jólétet és demokráciát akarunk, emberi jogokat szeretnénk? Ezek előfeltétele a keresztény értékrend többsége, tegyük hát irányadóvá az értékrendünket. A sorozatomban igyekeztem bemutatni, hogy a józan ész a kereszténység érvényét erősíti, és gondolati kihívás elé állítja az "ateistákat", valamint a keresztény világban élő más vallásúakat. Arra ösztönzi őket, hogy a keresztényekkel együtt gondolkodjanak ők is következetesen az emberiség jólétéért.

A sorozat végén visszakanyarodva az első rész kérdéséhez, szabad-e hívés közben gondolkodni? Miután a kereszténység nyitott, toleráns vallás, befogadja az ellenérdekelteket is, folyamatosan külső és belső kihívásoknak teszi ki magát. Ezeket a kihívásokat kizárólag ésszel lehet kezelni, fehérgalléros módszerekre csak fehérgalléros módszerekkel lehet érvényes választ adni. Minden erőszakos megnyilvánulás hitelteleníti a "keresztényeket", és a kihívókat erősíti. Jézus arra tanít, hogy legyünk okosak, mint a kígyó, és szelídek, mint a galamb, továbbá használjuk a talentumainkat. Az ész az egyik fontos talentumunk, feladatunk kamatoztatni. Hit közben gondolkodni a keresztények számára nem csak szabad, hanem kötelező.

2 megjegyzés:

  1. most már csak az a megválaszolhatatlan kérdés marad hátra, hogy mi lenne ma Európával, ha az elmúlt 1000 évben a jámbor és Istenfélő keresztények nem rabolták volna ki, és nem írtották volna tűzzel vassal a többi kontinenst. nem hiszem, hogy sorolnom kellene azokat rablásokat tömeggyilkosságokat, amelyet a keresztény szeretetjegyében az európai emberek hajtottak végre a világ más tájain. Mi lenne ma dél amerikával, ha Európát köteleznék az onnan elrabolt arany visszaszolgáltatására? Vagy mi lenne Afrikával, ha Európát köteleznék az onnan elrabolt rabszolgaerő értékének visszafizetésére? És még sorolhatnám Indiát, Kínát stb. Szóval mielőtt leszólnánk a többi kontinens "fejletlenségét, szerintem érdemes lenne azon gondolkodni, hogy mi lenne velünk nélkülük, illetve hol tartanának ők nélkülünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó a felvetésed, nézzük tételesen:
      1. Mi lett volna, ha a keresztények nem irtják/rabolják a többi kontinenst? El sem kezdték volna, ha a szeldzsuk törökök 1080-ban nem rohanják le a Bizánci Birodalmat, és a bizánci császár nem kér segítséget a római pápától. A keresztes háborúkat a törökök kezdték, ők irtottak és raboltak, a keresztények meg védekeztek. Mai szemmel nem a legcélszerűbben, de a kor színvonalának és szokásainak megfelelően, mindenkor humánusabban a törököknél. Latin-Amerika: az inkákkal, majákkal, aztékokkal többnyire vírus, és nem keresztény fegyver végzett, ráadásul nem voltak ők ártatlan áldozatai semminek, ők maguk mutattak be emberáldozatokat a kegyetlen birodalmaikat szolgálva. Ha az őslakosok kipusztultak volna, mitől lennének ma többségben? Abban a korban az elrabolt aranyat nem szolgáltatták vissza, ma sem szolgáltatja vissza senki más, egyedül a keresztények adnak legalább részleges jóvátételt. A világ meghódításáért folytatott versenyben más is győzhetett volna, ám az rosszabb eredménnyel járt volna a világ egészére nézve.

      India: a britek voltak az utolsók, akik fejlesztettek valamit abban az országban, ahol nem miattuk lett szegénység, hanem nekik köszönhetően emelkedett a jólét. Kína: detto, plusz ma a nyugati technika a jólétük forrása. Ami számukra jó, azt a kereszténységtől kapták, ami meg rossz, azt maguknak okozták, illetve a nem keresztényektől szenvedték el. Afrika: ami jólét lett, azt a keresztényeknek köszönhetik, ami nem működik ma sem, azt meg a törzsi kultúrának és az iszlámnak. Nélkülünk ott sem tartanának, ahol ma. Afrikában irdatlan segélyek tűnnek el úgy, hogy különböző bennszülött despoták étel helyett fegyvert vesznek belőle, és azzal irtják a saját népüket. A kereszténység konkurensei pedig ahol lehet, akadályozzák a keresztény jólétnövelést, és a keresztényekre fogják a tőlük teljesen független bajokat. A pápa monogám heteroszexuális párkapcsolatokat tanít, a világiak szerint ezzel terjeszti az AIDS-et. Nos, ahol mindkét fél monogám heteró kapcsolatban él, ott egyikük sem lesz AIDS-es, definíció szerint nem is terjeszt semmit (hiszen nincs kinek!), éppen ellenkezőleg, visszaszorítja az AIDS-et. Van még kérdésed?

      Törlés