Az előítéletekről

Az emberi észlelés nem csak egyszerűsít, hanem súlyoz és átalakít. Azt látjuk, halljuk, tapintjuk, szagoljuk, ízleljük ami az evolúció során a túlélésünk szempontjából fontosnak bizonyult. Ez az észlelhető valóság kicsinyke szelete. Ráadásul e keveset is úgy látjuk, halljuk, tapintjuk, stb., ahogy több millió évnyi törzsfejlődésünk során az idő nagyobb részében hasznosnak bizonyult. Az észlelésünk a megkérdezésünk nélkül egyszerűsít, szelektál, súlyoz, átalakít. A csecsemő fogóreflexét nem csak az anyamajom szőre, hanem a tenyerét érintő tetszőleges tárgy beindítja, mert fán ugráló állapotunkban ez bizonyult hasznosnak. Ma már semmi értelme, mivel azonban genetikailag kódolt, hiába próbálnánk róla lebeszélni a csecsemőt. A látásunk önkényesen körvonalakkal látja el a tárgyakat, holott azok "széle" valójában laza részecskefelhő. A kezünk is közreműködik a csalásban, amikor kitapintja a nem létező széleket. Miért? Csecsemőkortól belénk kondicionálódik, hogy ha nem hisszük el a szemünknek és a kezünknek, hogy az asztalnak sarka van, és éppen ott, ahol 3D-ben észleljük, akkor belenavigálunk, és az fáj. Ha a valóságnak megfelelően részecskefelhőket látnánk, az nem csak unpraktikus lenne, hanem aggyal sem bírnánk. A látóidegünk nincs felkészülve ekkora komplexitásra.

Az életünk tele van előítéletekkel, egyszerűsítésekkel, és kipusztulnánk, ha lemondanánk róluk. Mit kezdhetünk ezek után az egyesek szerint káros előítéletekkel? Optimálisan azt, hogy megértjük, mitől működnek úgy, ahogy működnek, és az észlelési, működési korlátainkat tiszteletben tartva próbáljuk őket finomhangolni. Pszichológiai kísérletek szerint egy negatív inger közömbösítéséhez legalább három pozitív inger kell akkor, ha ezek időben közel esnek egymáshoz. Ha a negatív inger óta évek teltek el, sokszorta több pozitív elleningerre lesz szükség, hogy változtassunk a belénk ivódott meggyőződésen - ha valaha változtatunk rajta.

Embertársaink skatulyába rakása bőrszín, tájszólás, életkor, világnézet, nemi orientáltság és egyebek alapján sokszor logikátlan és igazságtalan eredményhez vezet - ám a skatulyázás velünk született, evolúciósan (értsd: túlélő generációk sokasága által) igazolt szokás, ezért kellő tisztelettel és körültekintéssel közelítendő meg. Az előítéletek ellenkező állítások ismételgetésével nem szüntethetők meg, az eredmény csak kommunikációs szakadék, értetlenség, frusztrált szélsőség lesz. Ehelyett annyi pozitív ingert kell biztosítani, amennyi elég a negatív kondicionáltság megváltoztatására. Emberi voltunk iránti alázattal el kell fogadni, hogy ha nem változott meg, akkor definíció szerint nem biztosítottunk elég pozitív ingert. A kondicionáltság érzelmi hozzáállás, az agyi idegpályák közötti gyors átjárás formájában működik, ezért nem lehet a tudat szintjén megközelíteni. Naivitás az előítéletek ellen prédikálni. A pozitív ingerek szállítása persze nehéz, ráadásul az előítéletet megerősítő ingerekre sokkal nyitottabbak vagyunk, mint a megcáfoló ingerekre; utóbbiakat sokáig irrelevánsként kiszűrjük. Ha ezek után valaki még óriásplakáton vagy tévéreklámban szeretne az előítéletek ellen küzdeni, nem árt, ha tudja, hogy legfeljebb érzelmi manipulációval érhet el némi - jóllehet, kétes értékű - eredményt; minden racionális módszer kudarcra van ítélve; pénzt lehet rá költeni, be lehet vágódni az eleve egyetértőknél, ám a célcsoportot nem lehet így megváltoztatni, sőt elérni sem.