A hatalom működési mechanizmusa

Eredetileg minden hatalom a társadalom gyengébb tagjainak védelmére jön létre. A rászorulók nevezik ki, mégpedig azért, hogy a Hobbes által kifejtett szabályok szerint működjön (http://en.wikipedia.org/wiki/Natural_law). A hatalom azonban hamar önjáróvá teszi magát, és igyekszik minél kevesebb erőkifejtéssel minél nagyobb haszonra szert tenni, többnyire az elvben védett polgárok kárára.

Minden külső fenyegetés a sors kegye a hatalom számára: érdemi munka nélkül növelheti a legitimációját, ha ellenséggel, halállal, pusztulással riogathat. Ha nincs külső ellenség, a belső is megteszi. A kisebbségek, etnikai csoportok kiváló bűnbakanyag, különösen, ha az ellenük megfogalmazott vádaknak van valami igazságmagvuk.

Minél inkább szükség van a hatalomra, annál galádabbul visszaélhet a helyzetével. Az önkényuralmi rendszerek Crassus-ként működnek: megvárják, sőt úgy intézik, hogy égjen a ház, aztán felvonulnak a tűzoltósággal, és megmondják, mennyiért hajlandók eloltani. Ehhez a költséges játszmához persze két fél szükséges. Fontos, hogy a nép ne tartson készenlétben tűzoltó eszközöket, ne értsen az ügyeinek intézéséhez, ne legyen tevékeny, és elnéző morgolódással tűrje, egyenesen várja el, hogy kifosszák.

Afrika fejlődő országai tele vannak despotákkal, kiskirályokkal, pszichopata potentátokkal, akik leuralják, kifosztják, felváltva irtják az egymással rivalizáló törzseket. Ezek az országok Dél-Amerikánál, sőt még a magyaroknál is kevésbé értik a demokráciát, ezért hagyják, hogy a segélyekből fegyvert vegyen zsarnokuk, aztán az éheztetés mellett azzal irtsa őket, míg a fegyverkezést adománnyal segítő nyugati széplelkek könnyezve spórolnak a kenyérhéjjal. Irak és Afganisztán esetéből tanulva észre kéne venni, hogy a segítő szándék és a rászorulók közé ékelődő perverz hatalmat csak az adott kultúrára szabott belső demokratizálódással lehet megzabolázni.

A demokrácia észak-nyugati protestáns modellje öntevékeny népet feltételez. A hatalom nem az egyetlen tűzoltó, nem teljhatalmú ügyintéző, hanem hatékony központi ellátója bizonyos feladatoknak, amelyekhez a választók többsége is ért, csak épp úgy tartja úri kedve, hogy jövedelmezőbb tevékenységekkel foglalkozzon. A hatalom visszahívható, lecserélhető, és vissza is hívják, ha merészen nagyot harapna magának a közösből.

A magyar választók nem az öntevékeny, észak-nyugati protestáns modellt követik, ám elvárják a rá jellemző hatékonyságot. Sokba kerül, míg rájönnek, hogy csak vagyonos ember (értsd: akinél ipar van, és nem fél használni) tarthat közszolgákat; a vagyontalan jobban teszi, ha maga intézi az ügyeit, mert akárkit bíz meg, az ura, és nem szolgája lesz.