2013. november 11., hétfő

Filohittan 4. rész - Mit tudunk Istenről?

A munkafeltevésként létezőnek tekintett Istenről többféle módon szerezhetünk ismereteket: 1. a kinyilatkoztatásokból, azaz a vallásos iratokból; 2. a hívek fantáziájából; 3. a töredékek logikai egyeztetéséből.

Ami az első adatforrást illeti, a mértékadó vallásos iratok körét azonnal leszűkíthetjük az egyistenhithez tartozókra, hiszen ha logikailag arra jutottunk, hogy Istenből maximum egy lehet, akkor az ennél többről szóló iratok nem hihetőek. Marad az Ószövetség, az Újszövetség és a Korán. Az a gond, hogy háromféle istenkép rajzolódik ki bennük: az ószövetségi Isten szigorú, féltékeny, haragvó, a zsidó nép védelmezője a többi néppel szemben, ennek keretében könnyen osztja a halált, de védencei lókupecként alkudozhatnak vele. Az újszövetségi Isten szerető, megbocsátó, egyetemes, az egész emberiség üdvözítője, egyformán igazságos és kegyelmes Atya. A koránbeli Isten hatalmas, dicsőséges, magasztalandó, és (emberi közreműködéssel) keményen elbánik mindenkivel, aki mást gondol. Téves egyszerűsítés, hogy a monoteisták ugyanazt az Istent hiszik: Jahve, Isten és Allah három jelentősen eltérő istenalak.

A hívek képzelőereje végtelen, a zsidó istenreprezentációk között főként jogászi és üzlettársi változatok szerepelnek, ezek szerint Jehova szerződő fél, tárgyalópartner, tartozik-követel mérleget vezető főkönyvelő. Az iszlám istenképzetek között az ideológiai ellenséget irtó és az irtásban résztvevőket jutalmazó variációk találhatók, Allah feltétlen alávetést és engedelmességet követel, a muszlim élő fegyver a kezében. A keresztény repertoár családi funkciókban bővelkedik, íme néhány példa Pál Ferenc katalógusából: pótszülő Isten, szigorú pótapa Isten, pihe-puha pótanya Isten, "Moncsicsi" Isten, "tartozol nekem" Isten, "bűnbak" Isten, manipulálható Isten, "megbocsátok, tehát vagyok" Isten, "a jóságával megvető" Isten, következmények nélküli Isten. Jézus óriási érdeme, hogy emberközelbe és egyetemes szeretetkapcsolatba hozta Istent, ezt a többletet veszítenénk el az elgondolkodtatóan bonyolult Szentháromság helyett "Allahu akbar"-t kiáltva.

Mit mond a logika a fenti töredékekről? Istenről tudjuk, hogy természetfeletti, láthatatlan, testetlen, és nagyságrendekkel fejlettebb képességekkel rendelkezik az embernél, többek között mindenhol jelen lévő, mindentudó, mindenható. Ebből következően Isten nem lehet üzleti partner, mert ez egyenlőséget feltételez. Isten nem lehet féltékeny, haragvó vagy bosszúálló, mert ezek emberi jellemhibák. Isten nem lehet csak anya- vagy apaszerű, legfeljebb mindkettő egyszerre. Isten nem foglalkozhat főként a saját dicsőségével, mert ez is emberi jellemhiba. Isten nem akarhat feltétlen alávetést, mert akkor nem adott volna észt és akaratot az embernek. Végezetül: Isten nem akarhat mindenekelőtt hitet az embertől, mert ez is emberi jellemhiba lenne. Minden embernek fontos az elfogadás és megbecsülés, de teljesen mindegy, hogy a hangyák hisznek-e bennünk, a lelki egészségünk szempontjából ez nem oszt, nem szoroz. Isten minimum annyival van felettünk, mint mi a hangyák felett. Mindezen variációkat kihúzva mi marad? Az, hogy Isten szerető, elfogadó, és mindaz, amit elvár az embertől, nem az Ő javát, hanem az ember javát szolgálja. Tehát ha Istennel néha alkudhatunk, az azért lehet, mert így szeretné jobbá tenni az alkudozó sorsát; ha Isten elfogadja a dicsőítést, az azért lehet, mert ettől szebb lesz a dicsőítő élete; ha Isten jutalmazza a hitet, az azért lehet, mert a hit magán az emberen segít, ahogy a jó cselekedetek is. Fordítsuk meg az észjárást: ahelyett, hogy emberi jellemhibákat vetítenénk Istenre, Isten jó szándékát vetítsük az emberi életre, fedezzük fel, hogyan használnak Isten szabályai az embernek.

Biztosan tudhatjuk, hogy jó ez a logika? Biztosan, mert az alternatívái logikai ellentmondásokhoz vezetnek. Miért teremtett volna Isten buta, csökönyös, engedetlen alattvalókat magának? Mazochizmusból, hogy legyen min bosszankodnia? Ez az átlagnál alacsonyabb IQ-t feltételez, ellentmond az Istenről feltételezett mindentudásnak. Isten csakis olyan megfontolásból teremthette az embert, csakis olyan célt tűzhetett ki az emberi élet számára, amely összhangban áll a végtelen bölcsességgel, és amely JÓ az embernek, a szó legösszetettebb, legátfogóbb értelmében. A földi életben annyit tudhatunk erről, amennyi a magasabb cél és értelem megvalósítását segíti, a tudásunk szükségképpen töredékes. Annyi azonban világos, hogy Isten útjainak fürkészése során nem a saját IQ-nkat, hanem nagyon-nagyon magas IQ-t kell feltételeznünk.

Sakkprogramok ellen játszva megtapasztalhatjuk, hogy ha egyes szintet állítunk be a gép számára, akkor szinte minden lépésünk jó lesz, nem nagyon veszíthetünk. Ötös szinttől már komolyan kell venni a játékot, ami eddig jó lépésnek tűnt, itt butasággá válik. Tízes szinten csak a gyakorlott sakkozóknak van esélyük, szinte mindegy, mit lépünk, legfeljebb elodázhatjuk a vereséget. Mi lenne, ha beállíthatnánk százas, ezres, tízezres, egymilliós szintet? Nos, Isten logikáját valahogy így képzelhetjük el. Az Istennel kapcsolatos tévedéseink oka, hogy emberi IQ-val feltételezünk különböző dolgokat, "mi így csinálnánk" alapon, és nem tudatosítjuk a mérhetetlen IQ-különbséget. Az Isten-ember kapcsolatról logikailag elfogadható egyetlen feltételezés, hogy minden úgy van kitalálva, hogy az embernek végső összesítésben a lehető legjobb legyen. Aki emlékszik Voltaire Candide-jának középiskolai elemzésére, annak ismerős lehet a gondolat: erre jutott a híres matematikus, Leibniz, aki úgy fogalmazta meg levezetései eredményét, hogy "a lehetséges világok legjobbikában élünk". Voltaire egy egész regényt szánt e gondolat nevetségessé tételére, de úgy járt, mint Nietzsche a WC-firkával. ("Isten halott." Aláírás: Nietzsche; "Nietzsche halott." Aláírás: Isten.) Azt gondolom, hogy Leibniznek volt igaza. Isten szándéka, és szabályainak célja, hogy mindenkor a lehetséges világok legjobbikában éljünk.

9 megjegyzés:

  1. Mesterfokon kételkedsz Istenben :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha muszlim volnék, megütném érte a bokám, úgy járnék, mint Bahá'u'lláh ( http://en.wikipedia.org/wiki/Bah%C3%A1%27u%27ll%C3%A1h ).

      Gondolod, hogy a nálam nagyságrendekkel intelligensebb Istent zavarja, ha kételkednek benne? Elbizonytalanodik, mondván, hogy ha ennyire kétlik, és nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, akkor "talán nem is vagyok"?

      Valójában mindössze nyitottá váltam egy elméleti lehetőségre, hogy ésszerűen ki tudjam fejteni a gondolataimat. Ha az autó kontra bicikli vitában nem tudom elképzelni, hogy van/nincs autóm, vagy hogy van/nincs biciklim, akkor nem tudok ésszerű álláspontot kialakítani, és egy "igazam van, vagy igazam van, mert az ellenkezője fel sem merül" típusú gondolatmenet nem sokat lendít a helyzeten.

      Törlés
    2. "Valójában mindössze nyitottá váltam egy elméleti lehetőségre, hogy ésszerűen ki tudjam fejteni a gondolataimat."
      - Ok, vagyis nem kételkedsz Istenben, annak létében és legfőképpen - mert ez a "velő" - keresztény tanítás szerinti természetében, hanem csak az elméleti lehetőséget vitted végig a sorozatodban. Jól értelek?

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Hallottam régebben egy jót, ide illik.
    Egy keresztény beszélt a hitéről. Abból indult ki, hogy ugye a Biblia Istennek a beszédét tartalmazza.
    Mivel csak ez a beszéd tud hitet létrehozni ezért kiemelte, hogy ha nem olvasná a Bibliát, neki se lenne hite.
    Ezért minden nap tanulmányozza azt. Én is ezt tudnám javasolni.

    VálaszTörlés
  4. Jó ez a bejegyzés.Jó a sorozat. A keresztény ember fél a gondolkodástól. Furcsa neki ilyet olvasni. Én köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem igaz a következő állítás: "A keresztény ember fél a gondolkodástól". Én is keresztény vagyok, és szeretek - szoktam is - gondolkodni.
      Úgy módosítanám az állítást, hogy az emberek többsége fél a gondolkodástól. Valószínűnek tartom, hogy ez a keresztényekre is igaz.

      Törlés
    2. A következetes gondolkodástól azért aggódik szinte mindenki, mert paradoxonokba ütközik, és a paradoxon nyugtalanító. Pl. ha mindenki egyén, és a saját szemszögéből kizárólag egyéni nézeteket tud megfogalmazni, akkor hogyan lesz egyes nézetekből mégis ennél szilárdabbnak tűnő állítás? Leellenőriztük, és tényleg úgy van? Mit tudunk leellenőrizni teljes bizonyossággal? Semmit. Akkor miért véljük szilárdabbnak a 2+2=4-et annál, hogy a spenót finomabb, mint a sóska (vagy fordítva)?

      Az utóbbi évszázadok tudományos felfogása olyan erősen pozitivista, hogy érzelmi axiómává vált, hogy a tudomány a vallás ellenfele. Logikailag nincs ilyen érvényes axióma, de az ember erősebben érzelmi lény, mint szeretné, ezért ódzkodik sok keresztény a gondolkodástól. Attól tart, hogy elmegy tőle a hite, pedig a valóban következetes gondolkodástól nem elmegy, hanem megjön. Gondolkodni szerető keresztényként a számomra irányadó kivételek közé tartozol, terjeszd a módszeredet. Akár oszd meg itt, kommentek formájában, és azt is, hogy mire vezettek a saját gondolataid.

      Törlés