Az előző részben hiányolt összefüggő világnézeti keret Kant és Hegel óta hiányzik, ők írtak utoljára átfogó igényű filozófiát. Egyiküknek sem sikerült összefüggő keretet létrehoznia, és ez nem is baj, mivel legfeljebb keresztényszerűnek nevezhetjük őket: Kant a fogalmak objektív metafizikai létezésében hitt, Hegel pedig világszellemmé próbálta átlényegíteni Istent. Mai ismereteink fényében egyik nézet sem helytálló. Mindketten a pozitivista tudományt igyekeztek leképezni a tudományon kívüli területekre ahelyett, hogy felderítették volna a tudomány, a valóság és az ember közötti tapasztalati összefüggéseket. Ez a vizsgálat ma már lehetséges, rendelkezünk a szükséges adatokkal.
Mai ismereteink szerint az ember az evolúció során kifejlődött biomechanikai szerkezet (ösztönlény), amely a homo sapiens sapiens szakaszban önreflexióra képes agyi réteget növesztett. A biomechanika önjáró, önirányító, az életben maradásra és a szaporodásra koncentrál, évmilliók sikeres kódjára támaszkodik. Az önreflexiós agyi réteg feladata pedig elsősorban nem a moralizálás, hanem hogy a biomechanikai lény tetteit magyarázza és eladja a többi ember felé. Az önreflexió fejlettebb társas kapcsolatokat és társadalmi életet eredményez, javítja az emberi faj sikeresélyeit, ezért alakulhatott ki és válhatott dominánssá. Szó sincs róla, hogy a valóság bármilyen formában be lenne huzalozva az emberi agyba, vagyis hogy bárkinek esélye lenne objektíven leképezni a külvilágot. Minden ismeretünk közvetett, érzékszervi vagy spekulációs. Az érzékszerveink az evolúció során túlélésre-szaporodásra hangolódtak, és nem ismeretszerzésre.
Az ismeretelmélet feloldhatatlan paradoxonok sora. Az önreflexiós képességünkhöz kíváncsiság és ügyesség is járul, ezért - paradoxon ide vagy oda - nem mondunk le a valóság legjobb képességeink szerinti megismeréséről, és jelentős eredményeket értünk el, mégpedig a tudomány módszertanával. Ez egyeseket elbizakodottá tett, figyelmen kívül hagyták az ismeretelméleti paradoxonokat, és már-már a valóság teljes felderítéséről álmodoznak... legalább százötven éve. Mára világossá vált, hogy a valóságot soha nem fogjuk objektíven megismerni, eleget látunk belőle ahhoz, hogy felismerjük a korlátainkat. (Csak egy példa: az univerzumunk szélét sem észleljük, egyes modellek szerint pedig multiverzumban élünk, azaz előre tudjuk, hogy a többi univerzum jellemzőiről mindössze spekulálhatunk, semmilyen módon nem szerezhetünk róluk közelebbi ismeretet.)
Ebből az következik, hogy az ismeretelmélet feloldhatatlan paradoxonait átmenetileg figyelmen kívül hagyva az adatgyűjtést a tudományra bízhatjuk, hogy közben a lényegre, vagyis az életünket meghatározó személyközi kapcsolatokra összpontosítsunk. A személyes földi életünk nem tart évmilliókig, és bölcsőtől a sírig nem a multiverzum feltérképezése tölti ki az időnket, hanem a többi emberrel való kapcsolattartás és együttműködés, ezen belül is a szeretteinkkel való kapcsolatrendszer, amely saját magatartásunk és szeretteink viselkedése függvényében hozhat jót és rosszat, eredményezhet több vagy kevesebb boldogságot. Ezen a ponton adott átütő üzenetet Jézus, a zsidó Messiás, ez az üzenet tette jóléti és szabad, demokratikus jogállami civilizációvá a Nyugatot, és ez az az üzenet, amely az egész világ helyzetét optimalizálja - ha a tanítást legjobb tudásunk szerint megvalósítjuk, kifelé is vállaljuk, és világméretekben terjesztjük.
Képzeljük el, hogy augusztusban, csillaghullás idején egyszer csak elénk toppan egy jóképű férfi, és így szól: Örömhírt hoztam nektek! Kripton Fia vagyok, akit megígért nektek atyám, és akit évmilliók óta vártok. Ujjongjatok, végre elérkezett a kriptonulásotok. Velem, bennem és általam fogtok megkriptonulni. Nagy lenne a tanácstalanság. Mihez kezdjünk ezzel az "örömhírrel"? A keresztény hittérítőket épp ilyen tanácstalanság fogadta, őseink körében is, aztán a misszionáriusok szép lassan elmagyarázták az ószövetségi hátteret és a megváltás fogalomrendszerét. Jézus, a zsidó Messiás származása és háttere azért fontos, mert csak az ókori zsidó kultúra fényében érthetjük meg, ki Ő, és miért jött a világba. Egyetlen más nép vagy kultúra sem várt Messiásra/Felkentre/Szabadítóra, csak a zsidók (akiknek egy kisebbsége továbbra is várja, mivel NEM pontosan abban a formában várta, amilyenben Jézus megjelent). A megváltás fogalomrendszere a judaista háttér nélkül teljesen érthetetlen és értelmetlen, sőt még a ebben a háttérben is mélyen elgondolkodtat, hiszen ókori zsidó elképzelések szerint a Messiás egy kardforgató vitéz király, aki leigázza a környező népeket, és naggyá teszi Izraelt. Ehhez képest egy sérülékeny, érzékeny lelkű, bűntelen(!) ember jött, aki Isten fiának nevezte magát, és a hazáját megszállva tartó katonaság helyett a judaizmus szokásrendszerét, továbbá vallási elitjét támadta meg. Zsidó szemmel nézve: káromolta Istent, amikor hozzá hasonlította magát, megszentségtelenítette a Sábeszt, sokszoros vallásgyalázást követett el, felül akarta írni a szokásrendet, világméretű térítési feladatot adott a befelé forduló népnek, és ebben nem ismert kompromisszumot. Ahhoz képest, hogy erőszakmentességet hirdetett, meglehetősen erőszakos a judaizmus átformálásában. Az elítélése és kereszthalála kapcsán hosszú parttalan vitát spórolhatunk meg, ha belátjuk, hogy Jézus maga mondja: ennek így kellett lennie, így volt elrendelve. Ennek fényében pontatlanság és együgyűség krisztusölésről vagy krisztusölőkről beszélni, célszerűbb a megváltás forgatókönyvéről szólni, így hamarabb összeáll a logika.
Egyedül a judaizmusé a Messiás tana, de még ez a Messiás sem egészen olyan, mint Jézus. Mai judaista értelmezések szerint az ószövetségi jóslatokkal nem ütközik teljesen, a szöveg akár Jézus-szerű Messiásra is értelmezhető, de tény, hogy az akkori vezetők várakozásának maximálisan nem felelt meg. Ókori judaista felfogás szerint a katonai erő és a pénz számít, a siker vagy e világi, vagy nem létezik. A kiválasztottak uralkodnak, elsőkből lesznek az elsők, az utolsók meg utolsók maradnak. Az ellenségnek nem bocsátunk meg, hetedíziglen jogos és célszerű a megtorlás. A mózesi szabályokat betartó ember mindig gazdag lesz, a szabályszegő mindig szegény és beteg, magára vethet - miért vétkezett? Jézus az ellenkezőjét tanítja: nincsenek már kiválasztottak, mindenki meghívott, utolsókból lesznek az elsők, a vakok látnak, az okosok megbutulnak, a szegény, beteg embernek nem elég a bűnét kutatni, hanem segíteni is kell rajta, a gazdag, sikeres embernek is bűnbánatot kell tartania, a szerénység kötelező, Istentől csak alázattal remélhetünk bármit.
Ez az a szabályrendszer, ami a zsidó Messiás tanítását mindenki másé fölé emeli a világon, és amely alkalmas a földi világunk igazságosabbá, boldogabbá tételére. Miközben nincs átfogó valóságmodellünk, átfogó személyközi/etikai/társadalmi modellt kaptunk Jézustól, ezt a modellt igyekszünk keresztényként megvalósítani, és ezt a modellt mutathatjuk fel büszkén, megfelelve a zsidó Messiás akaratának: tegyetek tanítványommá minden népet. Az ókori judaista tanítványok számára ez így szólt: tegyetek tanítványommá minden gójt. Nos, a gójok jelentős része már tanítvány, de még mindig több milliárd ember sínylődik igazságtalan elnyomásban, demokrácia- és jóléthiányban, hozzájuk is el kell juttatnunk a zsidó Messiás tanítását, mégpedig folyamatos versenyben a messiásváró ójudaista konkurenciával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése