Arról beszélgettünk K&K kollégámmal, hogy miért topog egy helyben a lakókörnyezetünk fejlesztése, miért nem tudunk járdákat építeni. Szerinte ez a nagypolitikától, a politikai hovatartozástól független kérdés, szerintem meg nem, csak áttételes a kapcsolat.
A településfejlesztés első akadálya, hogy az állam központosítja az önkormányzatokat megillető pénzeket. Az európai szubszidiaritás elve szerint minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten, az érintettek szintjén kell meghozni. Ebből decentralizált önkormányzati finanszírozás következik, azaz a helyben fizetett adók nagy többségét az önkormányzatnál kell hagyni. Magyarország éppen fordítva működik: a mindenkori kormány hűbérúri ajándékként kegyeskedik valami keveset visszacsorgatni az adókból, előnybe hozva a baráti önkormányzatokat. Most történelmi lehetőségünk van ezen változtatni: a kormány országos kétharmadához elsöprő önkormányzati többség is tartozik, ezért ebben a ciklusban nem jár nagy politikai veszéllyel a decentralizálás. Értelmiségiként a mi felelősségünk, hogy kellő nyomást gyakoroljunk a szubszidiaritás bevezetése, azaz az önkormányzati finanszírozás reformja érdekében.
A településfejlesztés második akadálya az állampolgári passzivitás. Minden fejlesztést egy felsőbb hatóságtól várunk, viszont nem szeretnénk annyit adózni, hogy legyen rá pénz. Ez a "fogjuk meg és vigyétek" hozzáállás demoralizál, fékezi a fejlődést, megnehezíti a közéleti nyomásgyakorlást. Itt ugyancsak történelmi lehetőségünk van a változtatásra: az EU most külső forrást ad a nemzeti fejlesztésre, a nyugati adófizetők pénzéből építhetünk, ha össze tudunk fogni a cél megvalósításáért. Ehhez a 2x2 józanságára van szükség a közéletben. A gumicsontok csócsálása helyett arról kell gondoskodnunk, hogy a mindennapok gyakorlatában működjenek a dolgok, hogy élhetővé váljon az ország, hogy a gyerekeinknek hosszabb-rövidebb külföldi látókörbővítés után legyen kedvük hazatérni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése