Mit kell még megemészteni?

Mikor menetrendszerűen ránk tör egy újabb össznépi balhé, ha beindul a kölcsönös közéleti anyázás, értelmiségi tekintélyeink abban jelölik meg az okot, hogy a magyar közelmúlt feldolgozatlan, a nagy történelmi kérdéseink megemésztetlenek. Szerintem ez pontatlan. A történelemkönyvek tele vannak a témába vágó események tárgyilagos leírásával, a közélet leghangosabbjai tanulták, többé-kevésbé tudják is a hivatalos változatot, csak éppen nem értenek vele egyet, nem hajlandók elfogadni a tényanyagot, és főként görcsösen elutasítják mindazt, ami klasszikus logikával következne belőle.

Az ország egyik fele szerint Trianon égbekiáltó gaztett, soha el ne évül, folyamatosan küzdeni kell ellene, nem fogadható el a mai valóság részeként, Magyarország geopolitikai helyzetének alapelemeként.
Az ország másik fele szerint Trianon nem szerencsés megoldás ugyan, de elévült, túl kell rajta lépni, együtt kell vele élni, ÁM AZÉRT az ország másként gondolkodó fele ma is megérdemelné, hogy újabb szankciókkal helyére tegyék.

Az ország egyik fele szerint a Holokauszt égbekiáltó gaztett, soha el nem évül, folyamatosan küzdeni kell ellene, semmiféle nagyobb összefüggésbe állítása nem fogadható el.
Az ország másik fele szerint a Holokauszt nem szerencsés megoldás ugyan, de elévült, túl kell rajta lépni, ÁM AZÉRT az ország másként gondolkodó fele ma is megérdemelné, hogy újabb szankciókkal a helyére tegyék.

Elgondolkodtatóan kevesen tartják Trianont és a Holokausztot egyaránt jogos, fájdalmas, végigtárgyalandó problémának (küldjön nekem e-mailt, aki szerint sokan vannak, többek között ő is). Úgy gondolom, hogy ez nem a történelemtanítás szegénységi bizonyítványa, hanem a kompromisszumkészségünké.

Hasonló végletes, makacs szembenállás övezi a Kádár kegyes vezető/gazember volt, a város/vidék fejlesztendő, a külföldi befektetők/magyar kisemberek részesüljenek előnyben, a jómód erény/a gazdagság bűn, a magyarnak lenni dicsőség/ciki, a nemzeti érdekképviselet/világpolgárság az igazi, a szabadság/rend legyen, a Nobel-díjas elméleti/használható gyakorlati oktatást akarunk, az adó mindig sok/sosem elég kérdéskört, és még sorolhatnám hosszan. Hankissnak igaza van: Magyarországot ki kell találni. Többször kifejtettem már, így most csak újból kijelentem, hogy a fenti ellentétpárok az ésszerű, gyakorlatias együttműködés szempontjából nem zárják ki egymást, a mindennapok során kezelhetők, és sürgősen kezelendők is. Fájdalmas nagy ügyeink nem az elméleti vagy/vagy, hanem a gyakorlati is/is terepén oldhatók meg.

Nem megemészteni, feldolgozni kell tehát a magyar történelmet, hanem kiegyezni végre a nagy kérdésekben: eldönteni, hogy akar-e az ország egyik fele közösen élni, együtt dolgozni a jólét érdekében a másik felével. Mivel (Belgiumtól eltérően) Magyarország nem felezhető el valamiféle praktikus és igazságos felosztással, a folyamatos antagonisztikus szembenállás csak hideg polgárháborút és szegénységet hozhat. A 2x2 józansága, a konstruktív szorgalom, a valódi tolerancia és sokszínűség viszont jólétet eredményez.