Demagóg fogalmaink tára 3. rész Uzsorakamat

3. Uzsorakamat - felháborítóan magas kamat. Mivel nem számszerűsíthető, mi a kamat elfogadható és elfogadhatatlan szintje, az "uzsorakamat" legfeljebb érzelmi befolyásoló értékkel bír, közéleti használata káros.

Amennyiben a hitelpiac normálisan működik, senkinek nem kell lehetetlenül magas kamatra kölcsönt felvennie. Ehhez tisztességes banki versenyre és a banki műveletek átlátására van szükség. A bank nem a saját pénzéből, hanem a betétesei pénzéből hitelez. Ha betétesként 3% kamatot kapunk, nem logikus, hogy hitelfelvevőként 15-42%-os kamatot kelljen fizetnünk. Nem azért, mert ez esetleg uzsorakamat lenne, hanem azért, mert a kereskedelemben kialakultak a szokásosnak mondható haszonkulcsok, és ritkán haladják meg a 100%-ot. Kivétel a zöldség és gyümölcs, amely gyakran háromszor-négyszer drágábban jut el a fogyasztóhoz, mint amennyit a termelő kapott érte, vagyis a haszonkulcs 200-300%-os. Egy banki betét esetében a bank 3%-ért jut forráshoz, és azt 12-42%-kal hitelezi tovább, azaz a haszonkulcsa 300-1200%-os. Akinek van folyószámlája (és kinek nincs), az tudja, hogy a bank valójában 1% alatti költséggel jut forráshoz, és azt hitelezi tovább 12-42%-os kamatra, azaz a tényleges haszonkulcsa 1100-4100%! Ez arra utal, hogy a bankpiacon nincs tisztességes verseny. Ha lenne, akkor hamar beállna a betéti és hitelkamatok legalacsonyabb fenntartható aránya, és az valószínűleg alacsonyabb lenne, mint a gyorsan romló zöldség-gyümölcsáruké.

Ilyen esetekben az állam feladata versenyt teremteni, létrehozni egy vagy több közösségi bankot, valamint megkönnyíteni a bankalapítást, természetesen úgy, hogy a betétesek mindenkor védve legyenek a rossz üzletpolitikával, a felelőtlen gazdálkodással és a csalárd csődökkel szemben. Ez nyilván nem könnyű feladat, de többek között erre valók a pénzügyi szakemberek, vagy nem?

Az uzsorahitelezés csak olyan piacokon működik, ahol a banki hitel sokak számára nem elérhető, mert nem rendelkeznek hivatalos fizetéssel és/vagy fedezettel. Az uzsorás vállalja az ebből fakadó kockázatot, mert abban bízik, hogy fenyegetéssel és veréssel akkor is hozzájut a pénzéhez, amikor egy adósságbehajtó cég már tehetetlen lenne. Az ilyen típusú hitelezést soha sehol nem fogják engedélyezni, viszont sosem fog teljesen megszűnni, mert szórványos igény mindig lesz rá. A szórványos igényből akkor lesz tömeges probléma, amikor a bankrendszer nem csak indokolatlanul magas haszonkulccsal hitelez, hanem nehézkesen és lassan is folyósít.

A bankpiacnak tehát tisztességes verseny mellett, egyszerűen és gyorsan kellene működnie. Azért tartunk pénzügyi szakembereket, hogy kitalálják az ennek megfelelő szabályokat. Egy nyilvánvaló példa: ha évek óta jó ügyfele vagyok egy banknak, és látható, mekkora szokott lenni a folyószámlám egyenlege, akkor pusztán az egyenleginformációk alapján öt percen belül hitelhez kellene jutnom, miután közöltem, hogy mire kell, és milyen feltételek mellett tervezem visszafizetni. Ma az előzetes folyószámla-adatok nem függenek össze a hitelminősítéssel, ez mesterséges korlát, ami lassítja a hitelezést, és növeli a kockázatot. A bank hivatalos jövedelemadatokat kér, miközben eleve rendelkezik a betétoldali információkkal, csak nem használhatja fel azokat - akkor sem, ha a hitelfelvevő kéri, hogy szíveskedjék már őket felhasználni.

Végül is, az ügyfél van a bankért, vagy a bank van az ügyfelek pénzével való felelős sáfárkodásért? Ha a bank az ügyfelek pénzét helyezi ki hitelként, akkor miért tesz úgy, mintha ez szívesség lenne a részéről, amire - üsse kő - nagy nehezen, mesébe illő jutalékért vállalkozik? A folyószámla-előtörténet használata hitelminősítésre csak egy példa a sok közül arra, hogy a banki tevékenységek ésszerű felülvizsgálata mennyivel hatékonyabbá és olcsóbbá tehetné a pénzügyeinket. Ehhez azonban az uzsorakamat megszüntetése helyett tisztességes bankpiaci versenyt kell igényelnünk.