Mint korábban írtam, Jézus tanításának fontos értelmezési tényezője, hogy judaistákhoz szólt, senki máshoz. A kommunikációelmélethez valamelyest konyító gójként ezzel kötelező számot vetni. A judaistákra szabott inget nem lehet egy az egyben ráhúzni a gójokra azzal, hogy biztosan passzolni fog. Ez nem automatikus, nem alapértelmezett. Lehet, hogy helyenként szorít, helyenként meg lötyög. Figyelembe kell vennünk az alkati különbségeket.
Ilyen alkati különbség az aktivitás: Jézus először tizenkét tanítványt, majd hetvenkettőt küld el, hogy egybegyűjtse a judaistákat. Óriási sürgés-forgás támad az egész Közel-Keleten, és ugyanígy a Messiás körül. Pontosabban, a judaista hitélet egyfolytában ilyen sürgő-forgó, folyamatosan tevékeny, szünet nélkül munkálkodó. Miért? Mert a judaisták az egyetlen Istenre figyelő népnek, a föld sójának, a világ világosságának látták magukat Jézus előtt is, és azóta is. Nem lankadtak a világ elképzeléseik szerinti alakítása terén Jézus előtt, és Jézus óta sem. (Nézz körül a gazdaságban és a szellemi életben, tapasztalni fogod a jeleit.)
Mi a helyzet a gójokkal? A gójokat (némi egyszerűsítéssel) a világ átalakítása sem Jézus előtt, sem Jézus óta nem tartja lázban. Lényegesen passzívabbak a judaistáknál. Nem munkálkodnak, hanem hátra dőlnek szűntelen.
Ez az alkati különbség fogalmazódik meg különböző érvek formájában, amelyek célja, hogy NE kelljen már csinálni valamit. Az érvelők Jézus legszebb tanait használják fel, és forgatják ki ennek érdekében. Megkeresik mindazt, amit a Messiás valaha a nemzettársait fékező szándékkal mondott, és legitimálják vele a semmittevést, a köldöknézést, a patópálkodást.
Ez persze csak addig működik, amíg át nem gondoljuk, mi volt a helyzet Jézus korában. A zsidók egyfolytában lázongtak a római "megszállók" ellen, folyamatosan kitörni készült egy újabb lázadás, sőt szabadságharc. Korabeli judaista elképzelések szerint a Messiás földi király és hadvezér, ő vezeti a szabadságharcot. Nem tévedés, Jézustól a szabadságharc vezetését várták, ahogy a későbbi messiásjelölttől, Bar-Kochbától is. Nem lankasztotta őket, hogy addigra Jeruzsálem már romokban hevert, a Jézus kereszthalála után 30 évvel kitört előző lázadás miatt. A judaisták nem tartoztak a patópálos kategóriába sem akkor, sem ma. Jézus ehhez a célközönséghez intézte a szavait.
Elképzelhető, hogy másképp kell szólni egy 100 km/h sebességgel száguldó gőzmozdony judaista fűtőjéhez, aki púpos lapáttal épp szenet pakol a kazánba, mint a kopár szik sarján, boglyák hűvösében heverő, méla tekintetű gójhoz, aki egy órája azon elmélkedik, hogy valakinek el kellene már hessentenie az orra hegyére telepedett legyet? Elképzelhető, hogy a judaista fűtőnek mondottak nem érvényesek egy az egyben a méla gójra?
Elképzelhető, hogy az isteni terv megvalósítása érdekében Jézus a hiperaktívakat nyugalomra inti, a nyugalomban lévőket meg hiperaktivitásra serkenti? Hol vannak a keresztények a magyar gazdaságban és szellemi életben? Nagyjából sehol, boglyák hűvösében méláznak immár évek, évtizedek, évszázadok óta. Biztos, hogy ez felel meg a Messiás akaratának? Hol marad a judaisták számára természetes és alapértelmezett nyüzsgés, sürgés-forgás Jézus körül? Érdemes friss szemmel újraolvasnunk az Evangéliumokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése