2014. augusztus 23., szombat

Hol voltak az európai keresztények?

Lehetséges, hogy az Európa kereszténységéről (vagy keresztényietlenségéről) kibontakozott vita egyáltalán nem a témáról szól, hanem arról, hogy ha Európa hivatalos papírt kap róla, hogy keresztény volt és maradt, akkor a jobboldal erősödik, míg ha a közvélemény kikéri magának, hogy valaha valaki is keresztény lett volna ezen a tájon ("Hogy láttam-e széles szájú békát errefelé? Nem is ismerek olyat - felelte a gólya kérdésére a száját a lehető legkisebbre összecsücsörítő széles szájú béka.), akkor meg a bal-liberális oldal tör előre. Lehet, hogy a kereszténységvita csak politikai szépségverseny, de ez esetben bal-libéknek senki nem tiltja, hogy jó (vagy még jobb) kereszténnyé válva példát mutassanak a világnak, és e váratlan húzással kerüljenek a népszerűségi lista élére.

Lehet, hogy naiv vagyok, amikor szó szerint veszem az Európa kereszténységéről kibontakozott vitát, de álláspontom szerint használ a közügyeknek, ha minden vita főként a témáról szól. Ha mást akarunk megvitatni, akkor mondjuk ki, hogy az a tényleges téma, és a haza máris fényre derül. Ellenkező nyilatkozatok híján tehát komolyan veszem, hogy egyesekben kétely támadt, kik is voltak a keresztények az évszázadok során, mit is tettek életükben, és hogy a lelki-szellemi örökségükre hivatkozva Európa nevezhető-e kereszténynek.

Ki a keresztény? Semmiképp sem az, aki pont olyan, mint Jézus, mivel senki sem olyan, ezen az alapon még az apostolok sem számítanának kereszténynek. Nem ésszerű egy üres halmazt definiálni. Keresztény az, aki őszintén igyekszik Jézus tanítását életre váltani, és akár csetelve-botolva, de szívbéli jó szándékkal követi a Messiás tanítását. Ez a halmaz már olyannyira nem üres, hogy az évszázadok során meghatározta az európai civilizáció arculatát, jogi és erkölcsi rendjét, demokráciafelfogását, emberi jogi törekvéseit, szolidaritását, szociális érzékenységét, jóléti ellátását, röviden, mindazt, ami kontinensünket fejlett nyugattá emelte, és példává tette az egész emberiség számára.

Milliók nevét sorolhatnám fel Európa különböző országaiból, akik egész életükben (vagy életük felébredt szakaszában) fontosnak tartották Jézus tanítását, és igyekeztek az útmutatása szerint élni. Az egyházak nem vezetnek minden ilyen hívőről kimutatást, mert az népességnyilvántartó méretű lenne. Egyes kiemelkedően példás életű keresztényekről azonban készül kimutatás: szenteknek és boldogoknak nevezzük őket.

A magyar szentek és boldogok listája itt olvasható, érdemes figyelmesen tanulmányozni az életüket és tetteiket.

A katolikus szentek és boldogok teljes listája valóban népességnyilvántartó jellegű, hosszasan elmélyedhet benne mindenki, aki eddig kételkedett Európa keresztény voltában.

Természetesen a "teljes" lista nem teljes abban az értelemben, hogy a rajta szereplőknél sokszor többen igyekeztek őszintén életre váltani Jézus tanítását. A szentté és boldoggá nem avató protestáns egyházak tagjai sok-sok további névvel egészítik ki az őszintén igyekvő keresztények/keresztyének halmazát.

Hogy lett ebből politikai felhangú kérdés? A bal-liberálisok stratégiai tévedése nyomán, mivel ők a Jézus-követés visszaszorításához kötötték a szerencséjüket. Ennyi erővel a napfelkelte visszaszorításához is köthették volna.

Kedves bal-liberálisok! Irigylitek a jobboldaltól a kereszténységben rejlő népszerűséget és húzóerőt? Igazatok van, a kereszténység olyan meg- és összetartó erő, amellyel semmiféle alternatív kultúra nem versenyezhet. Nem a jobboldal sajátította ki magának a kereszténységet, hanem a gyakorlatban a bal-liberális oldal határolta el magát tőle. Rossz ötlet, egyenesen politikai harakiri volt a bal-liberális identitást a keresztény közéletiség ellenében meghatározni. Fogadjátok meg az angol jó tanácsot: If you can't beat them, join them. Ha nem tudjátok őket legyőzni, csatlakozzatok hozzájuk. Térjetek vissza az európaiság lényegéhez, erősítsük együtt a keresztények táborát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése