2014. augusztus 18., hétfő

Ideje a keresztény egységnek

"Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: van ideje a születésnek és a halálnak;... Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének..." (Prédikátor könyve 3, 1-8)

A keresztény egység elvben mindig is kívánatos volt, most azonban gyakorlatilag is szükséges: másképp nem védhetjük meg a világ különböző országaiban üldözött kereszt(y)én(y) testvéreinket. Afrikától Irakon át Ázsiáig számtalan helyen korlátozzák, zaklatják, vagy épp űzik és gyilkolják őket a hitük miatt. Itt az ideje, hogy a keresztény világ egységesen kiálljon értük. Ehhez már csak a kiállás és az egység hiányzik.

Jézus egységet parancsolt, amikor magát szőlőtőhöz, követőit pedig szőlővesszőkhöz hasonlította. (János 15, 1-10) Az egység parancsát különböző megfontolásokból szegték meg egyre többen, ma pedig főleg hiúságból tartanak ki a széttöredezett állapotban. Pedig az elszakadás soha senkinek nem vált be.

Amikor a római (nyugati) egyházreformokon felháborodott Bizánc 1054-ben elszakadt, nem is sejtette, hogy a saját sírját ássa. Alig 17 évvel később Manzikertnél döntő vereséget szenvedett az előrenyomuló Török Császárságtól, csillaga lehanyatlott, és ma Konstantinápoly néven Törökország része. A török nyomulásra válaszul indultak a keresztes hadjáratok, amelyekre ma egyetlen keresztény sem büszke. Sem hadi sikert, sem erkölcsi dicsőséget, sem egységet nem hoztak. Ha Bizánc nem szakad el, a békés keresztény érdekképviselet esélyei sokkal kedvezőbbek lettek volna.

Martin Luthernek sem vált be az elszakadás, mert a tiltakozása nyomán nem alternatív összefogás alakult ki, hanem szűnni nem akaró továbbszakadás kezdődött: Jean Calvin nem lutheránus lett, hanem saját utat jelölt ki, ahogy az utána jövők sem lutheránusok vagy kálvinisták lettek, hanem újabb és újabb magánösvényeken kezdtek járni. A protestantizmus előtt két keresztény felekezet volt a világban, ma több ezer van, és a számuk fordítottan arányos a kereszt(y)én(y)ség érdekérvényesítő képességével. Az elszakadás közös kudarcot hozott.

Másrészt Luther joggal háborgott és tiltakozott: miközben a spanyolok és a portugálok az Újvilág kirablásával voltak elfoglalva, és nem átallottak ürügyként Jézusra hivatkozni, Róma a túlkapások kemény letörése helyett nagyszabású templomépítéssel bíbelődött, amit bűnbocsátó cédulák árusításából igyekezett finanszírozni. Ha Luther markáns ellenvéleménye időben meghallgatásra talál, akkor kiátkozás helyett reformok kezdődhettek volna, és akkor az újvilágbeli garázdálkodás sem kerül a kereszténység számlájára. Ez esetben persze Luther sem vehette volna feleségül a házvezetőnőjét... Az események történelemből ismert alakulásában minden érintettnek megvolt a maga felelőssége, de nagy kár, hogy az események pont így, és nem az emberiség szempontjából kedvezőbb módon alakultak. Azt se hallgassuk el, hogy a világ felfedezése előbb-utóbb mindenképp megtörtént volna, és ha az újvilágbeliek választhattak volna a vikingek, a mongolok, a törökök és a Jézus nevével jobbára visszaélő "keresztények" között, akkor talán pótzsákbamacskaként a Konfucius nevével visszaélő kínaiakat választották volna... akik azonban diszkvalifikálták magukat, önként otthon maradtak. Egyrészt az őslakosok nem kaptak lehetőséget a tájékozott és szabad hódítóválasztásra, másrészt a kínaiak pont azért maradtak otthon, mert rosszabb hódítónak tartották magukat a kereszténynek csak a származási kultúrájukra utalva nevezhető európai kalandoroknál.

Akárhogy is, Luther joggal háborgott, és történelmi hiba volt kiközösíteni. Luther hasonló mértékben hibázott, amikor ellenkiközösítéssel válaszolt, és az önállóságot hatalomépítésre kezdte használni ahelyett, hogy következetes gondolkodóként kijelentette volna, hogy a kifogásolt problémák megoldódása esetén vége a szakadár mozgalomnak. A halála előtti években már meg is indult a katolikus reformfolyamat, amely néhány éven belül okafogyottá tette a protestantizmust.

Persze aki egyszer kiskirály lett, önként ritkán lesz újra alattvaló, és mindenféle lelkiségi ürügyet képes kitalálni, hogy ezt elkerülje. A keresztény egység 1600-ra bőven helyreállhatott volna Európában, ha nincs a szakadár hiúság és hatalomhoz való ragaszkodás. Ettől kezdve a protestmozgalom van lépéshátrányban.

Ha a szakadárok újra elfogadják a pápai fennhatóságot, a feudalizmus nagyon lassan alakult volna át kapitalizmussá, a polgárság jóval később törhetett volna előre, nem tudta volna háttérbe szorítani az egyházat, így a hatalmi vákuumot kitöltő kereskedői és bankárréteg sem vehette volna át a világ irányítását. A "felvilágosodás" az egyházon belül bontakozott volna ki, Európa nem szakadt volna nacionalista háborús felekre, elmaradt volna az I. világháború és a nyomában előretörő kommunizmus, majd a revansért lihegő II. világháború. Hidegháborút sem lett volna kivel vívni. Ez esetben a világ ura nem az Egyesült Államok, hanem Európa lenne, versenyben Kínával és Oroszországgal.

Az Európai Unió nem a XX. század végén jött volna újra létre, hanem meg sem szűnt volna, hiszen 1500 táján Európa keresztény unióban élt, egységes nyelve a latin volt. A kapitalizmus problémáit nem kellene orvosolni, mivel ki sem alakultak volna: a gazdaságban ma a keresztény erkölcsi felfogás lenne az uralkodó. Ez az állapot elérhető, csak helyre kell hozzá állítani a keresztény egységet.

Az egység elvben valamiféle egyházak közötti térben, "nem földi" egyházban is megvalósulhatna. Csakhogy aki nem ismer el maga felett lelki vezetést itt a földön, az semmiféle központi lelki vezetést nem fogad el, a "nem földi" egyház ezért nem közös nevező, hanem ürügy a tagoltság fenntartására, az emberi hiúság kicsiny kakasdombjainak megőrzésére.

Az egység tényleges helye a Római Katolikus Egyház lehet, mivel szent Péteren keresztül egyedül Róma testesíti meg a Jézus óta töretlen folytonosságot. A szőlőtő és a szőlővessző egységparancsa csak Róma lelki vezetése alá visszatérve tartható be. A Római Katolikus Egyház már Luther halála után tíz évvel megújult, átfogó reformokat vezetett be, amelyeket azóta több körben újabb reformok követtek. Ezek eredményeként Róma ma jóval modernebb, mint az úgynevezett protestánsok, reformátusok, karizmatikusok és evangéliumi egyházak együttvéve. Szent Péter egységszervezete levonta a protestáns idők tanulságait, sokkal toleránsabb lett. Míg a kis egyházak civakodnak, átkozódnak, leválnak és leválasztanak, repesztenek és forgácsolnak, a katolikus egyház szerényen épít, elfogad és befogad. Alkalmassá és méltóvá vált arra, hogy újra a keresztény civilizáció egyetlen központja legyen. A visszatérők nem kisebbé, hanem nagyobbá válnak. Az utóbbi idők alázatos pápái sorra mindenki szolgájává lettek, alkalmasnak bizonyultak a világ valamennyi keresztényének lelki vezetésére. Már csak el kellene fogadni a lelki vezetést.

5 megjegyzés:

  1. "Bizánc azóta Konstantinápoly néven Törökország része" - Már megbocsáss, de ez egy emeletes baromság. Bizánc (vagyis a Keletrómai Birodalom) súlyos vereséget szenvedett Manzikertnél a szeldzsuk-törököktől, de a főváros Konstantinápoly (hivatalos nevén Új Róma) 1453-ig nem került török kézre. Ekkor viszont már az oszmán-törökök foglalják el és teszik az Oszmán Birodalom (nem pedig Törökország) fővárosává. Törökországról igazából csak 1923-tól beszélhetünk.
    Nem tudom, hogy a kínaiak hogy élnek vagy hogy élhetnének vissza Konfuciusz nevével.
    Nem hiszem, hogy ha az egyház egységes marad, akkor a felvilágosodás az egyházon belül bontakozik ki. A felvilágosodás célja a régi rend, legfőképpen az egyház lerombolása.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a korrekciót, máris javítom a szöveget. A kínaiak ma hogyan élnek vissza Konfuciusz tanaival?

      A "felvilágosodás" egyházellenes, majd hitellenes volt, a tényleges felvilágosodás viszont semmit sem ellenez, hanem az ésszerű gondolkodást terjeszti, amely összefér a hittel és az emberiség javát szolgáló egyházzal is.

      Törlés
    2. Nem látok itt visszaélést. Esetleg már követik olyan hűen, mint régen, de ez nem visszaélés.
      Mi az hogy "tényleges felvilágosodás"? A saját gondolataidat nevezed így?

      Törlés
    3. Így akartam írni: Esetleg már nem követik olyan hűen, mint régen...

      Törlés
    4. Konfuciusz nagy gondolkodó volt, azt tanította egyebek közt, hogy minél magasabb hivatalban van valaki, annál erősebb a felelőssége a társadalom felé, és annál szerényebbnek, kíméletesebbnek, erényesebbnek kell lennie. Ez egybevág Jézus tanításával, majd Erasmus nézeteivel is, és ütközik Machiavelli módszertanával. A kínai hatalomgyakorlás pedig ugyanolyan machiavellista, mint bárhol máshol a fejletlen világban. Ezt értem a Konfuciusz nevével való visszaélés alatt. Kína Konfuciusz és Lao Ce miatt számít nagy kultúrának, viszont ahol ma jelen van, ott machiavellista gyakorlatot folytat (pl. Afrika termőföldjének a felvásárlásával, olajkapacitások alamizsnáért való lekötésével), nem lett volna alkalmas a világ igazságos felderítésére.

      A tényleges felvilágosodás nem a saját gondolatrendszerem, hanem az ésszerű gondolkodásból adódó következtetésrendszer. Ezt többek között Szókratész/Platón, Arisztotelész, Descartes, Leibniz, Pascal, Kant és a modern következményetikusok vitték előre (a lista csak példálózó). A tényleges felvilágosodás az ésszerű gondolkodással az emberiség javáról ma tudható összes ismeretünket jelenti. A "felvilágosodás" pedig egy történelmi időszak korlátozottan ésszerű gondolatrendszere, amely sem akkor nem szolgálta az emberiség javát, sem azóta. A "felvilágosodás" sötét előítéleteket is tartalmaz bőséggel, míg a tényleges felvilágosodás érték, és nem ütközik semmivel, ami az emberiség javát szolgálja.

      Törlés