2014. január 8., szerda

Milyen szerény legyen egy keresztény?

A többségi vélemény szerint végtelenül. Ez aranybánya a világiak számára, mert így a malomjátékból ismert "csiki-csuki" helyzetbe kerülnek. Ha egy keresztény végtelenül szerény, akkor nem sok vizet zavar, könnyen hatástalanítható. Ha nem végtelenül szerény, akkor meg "nem igazi", és ezzel az érvvel hitelteleníthető. Az eredmény mindkét esetben GAME OVER. A keresztények jámboran tűrik, hogy feltöröljék velük a padlót. De mit tanított a szerénységről Jézus?

Az Evangélium minden viselkedési szabálya ellenpontozott, vagyis nem önmagában, hanem a határát kijelölő ellenszabályhoz képest értelmezendő.

1. példa: hétszer hetvenhétszer kell megbocsátani az ellened vétkezőnek - ellenpont: akit háromszor figyelmeztettek, és nem változott, azt ki kell közösíteni.

2. példa: Istent teljes erődből kell szeretni - ellenpont: embertársadat is úgy kell szeretned, mint önmagadat, vagyis bármennyire szereted Istent, az nem mehet a magad és az emberek szeretetének rovására, és ez persze fordítva is igaz.

3. példa: ne halmozz földi vagyont - ellenpont: kamatoztasd a rád bízott tálentumokat, bánj rátermetten a pénzzel.

Lássuk a szerénységre vonatkozó szabályokat és azok ellenpontjait.

a. Utolsókból lesznek az elsők - ám Isten országa erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

b. Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik - aki elássa a tálentumát, attól viszont azt is elveszik, amije van, és a talpraesettebbnek adják.

c. Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája - de a hegyen épült várost nem lehet elrejteni, a mécses fényét nem szabad véka alá rejteni.

Ebből az következik, hogy a célszerűtlen, meggondolatlan szerénység helytelen, akár büntetést is vonhat maga után. A lényeg Jézus ügyének a képviselete, az Istentől kapott képességeket ennek érdekében kell vállalni és bemutatni az emberiség evangelizálása során. A szerénység csak ezen a kereten belül valósítható meg értelmesen, nem mehet a Jézustól kapott küldetés rovására. Szent Pál kiegyensúlyozottan fogalmaz: "Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!"

6 megjegyzés:

  1. 1. példa: akit háromszor figyelmeztettek, és nem változott, azt ki kell közösíteni - ellenpont: hétszer hetvenhétszer kell megbocsátani az ellened vétkezőnek
    2. példa: embertársadat is úgy kell szeretned, mint önmagadat, vagyis bármennyire szereted Istent, az nem mehet a magad és az emberek szeretetének rovására, és ez persze fordítva is igaz - ellenpont: Istent teljes erődből kell szeretni.
    3. példa: kamatoztasd a rád bízott tálentumokat, bánj rátermetten a pénzzel – ellenpont: ne halmozz földi vagyont.

    a. Isten országa erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg - ám Utolsókból lesznek az elsők.
    b. aki elássa a tálentumát, attól azt is elveszik, amije van, és a talpraesettebbnek adják - aki megalázza magát, az viszont felmagasztaltatik .
    c. a hegyen épült várost nem lehet elrejteni, a mécses fényét nem szabad véka alá rejteni – de aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.

    Logika mindenek felett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Logika mindenek felett."

      Én inkább azt mondanám, hogy az Evangélium körültekintő vizsgálata és megértése. Az Örömhírt nem egy kegyes, ájtatos bácsi hirdette, aki kétezer éve halott, hanem az élő Messiás, akinek konkrét mondanivalója van számodra ma is. Alighanem ezt a világban élő és életre válható megértést akarta Jézus, és nem azt, hogy kiragadott szavak, félmondatok alapján gyepáljuk egymást agyatlanul - hogy aztán simán lenyomjanak a gógyis világiak. A logika nem a hit felett áll, hanem az agyatlanság elleni eszközünk, egyben az élő Örömhír befogadásának módszere.

      Törlés
  2. Nem állíthatod, hogy az általam írt ellenpontozások agyatlanok, és nem az élő Örömhírt hirdetik - ezért használhatatlan az agyatlanság elleni logikád.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félreértettél. Teljesen rendben van, hogy megfordítottad a posztban foglalt ellentétpárokat, azok ugyanúgy érvényesek. Mindegy, hogy 2+2=4 vagy 4=2+2.

      A sorrendnek van némi érzelmi értéke, de logikai jelentősége nincs. Célközönségtől függően így is, úgy is előadható a mondanivaló, de ha átgondolják, rájönnek, hogy ugyanarról van szó. A lényeg, hogy az érem mindkét oldala elhangozzon. Te úgy véled, hogy fordított sorrendben mást jelentenek a pontok és ellenpontok? Szerintem nem, ugyanazt az etikai mezőt jelölik ki.

      Törlés
  3. Biztos lehetsz benne, hogy nem értettelek félre. Viszont lehet, hogy te nem érted saját magadat, ha a két sorrendből szerinted ugyanaz következik, azaz 4=4. Pusztán azért írtam fel az ellenpontot, mert tetszőleges - neked a tiéd tetszik, nekem az enyém. A szigorú logikai ellenpontozásos értelmezésed érvényteleníthető egy másik ellenpontozással ugyanazzal a logikával, vagyis csak akkor érvényes amit mondasz, ha meg tudsz győzni, hogy jobb a sorrended mint az enyém. Ez a briliáns logikád buktatója - nem vezet sehova, csak szócsatához. Rossz a premissza, amiből kiindulsz, mégha kétségkívül a földgolyó leglogikusabb kereszténye vagy is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pont és ellenpont szabadon megfordítható, én azt mondom, hogy a te sorrendedben is pontosan azt jelenti, mint az enyémben, azaz nyugodtan mondd az általad preferált sorrendben, abban a formában is egyetértek vele.

      Ha egy focipályának kijelöltük a bal és a jobb szélét, akkor mondhatjuk, hogy ez itt a jobb és a bal széle, vagy hogy ez itt a bal és a jobb széle. Ettől a pálya nem változik.

      Törlés