A bibliai szabályok mai értelmezése

Az alábbiakban leírt egyszerű eljárással könnyen, gyorsan döntést hozhatunk a bibliai szabályok mai alkalmazhatóságáról.

A kereszténység kezdete óta élő probléma, hogy mely szabályok váltak érvénytelenné a Messiás eljövetelével, és mely szabályok maradtak továbbra is hatályban. Pál álláspontja szerint a Tórát Jézussal együtt a fára szögezték, hatályát vesztette. Az apostolok között komoly viták folytak erről. A kereszténnyé váló pogányoknak először zsidóvá kell-e válniuk (körül kell-e metélkedniük)? Mi legyen a tiltott ételekkel? Szabad-e vért fogyasztani? Az ősegyház a Szentlélek vezetésére támaszkodott - azután rendre elfogadta az egyetlen képzett teológus, Pál álláspontját.

Ma is hasznos, ha felidézzük Pál, az ex-judaista értelmiségi logikáját, amely egyébként a mai napig közhasználatú a rabbik érvelésében. E szerint a tilalmak két kategóriába sorolhatók: 1. lényegük szerint helytelen, ezért tiltott dolgokra; 2. az eredeti körülmények között helytelen, így helyzetfüggően akár engedélyezhető dolgokra.

A házasságtörés például a cselekedet tartalma és társadalmi hatása miatt tilos, tehát akkor sem megengedett, ha piros hó esik. Az étkezési tilalmak viszont körülményfüggőek, közegészségügyi és járványügyi okra vezethetők vissza. Ha ezek az okok nem állnak fenn, mindenki nyugodtan eheti azt, amit szeretne. A vér határeset, az ókoriak úgy vélték, hogy a lélek a vérben van, egyrészt ezért tiltották a fogyasztását, másrészt valószínűleg egészségügyi kockázatot is jelentett a meleg éghajlaton. Ma már nem véljük úgy, hogy a lélek a vérben lenne, és többnyire egészségügyi kockázatot sem jelent, ennek ellenére ma is sokan ódzkodnak tőle - szerintem indokolatlanul. Hozzáteszem, hogy amit szabad fogyasztani, azt nem automatikusan kötelező, így aztán a vér fogyasztása és az attól való tartózkodás is teljesen elfogadható.

Minek alapján dönthetjük el, hogy melyik szabály melyik kategóriába tartozik? Azt gondolom, hogy Pál és az apostolok folyamatos dilemmáihoz hasonlóan. A térítő őskeresztények egy új országba, illetve új kultúrába érkezve döntésre kényszerültek: ha mereven ragaszkodnak minden addigi szabályhoz és előíráshoz, akkor megtér, mondjuk, száz ember. Ha a lehető legrugalmasabbak, akkor megtér tízezer, százezer, akár az egész társadalom. Pál mindig a rugalmasságot választotta.

(Erre nyomós, életbevágó oka volt, akkoriban a judaisták úgy gondolták, hogy a szellem kiszabadult ugyan a palackból, de még visszanyomható. Jézus eretnek, Pál nemzetáruló, az "álmessiás" követői pedig irtandó bolondok. Legyenek átkozottak, haljanak gyors halált, töröltessenek az Élet Könyvéből. Mindent el is követtek a judaista mainstream hegemóniájának fenntartása érdekében, igazán nem rajtuk, hanem Pálon múlt, hogy a kisebbség a pogányokkal együtt többségbe került. Ma már politikailag inkorrektnek tűnhet erre emlékeztetni, de a történelem csak akkor lehet az élet tanítómestere, ha az alapadatokat nem fordítva tudjuk. Az eszmék többé-kevésbé szabad piacán a messiáskövetés győzött, Pál rátermettségének köszönhető, hogy ma messiási alapokon nyugvó kultúrában élünk.)

Pál vezérelve a rugalmasság volt, de csak addig a pontig, hogy a létszámnövelés során ne vesszen el a messiáskövetés lényege. Nem célszerű olyan engedményeket tenni, amelyek a tanítás alapjait kezdik ki. Nem szabad lemondani olyan szabályokról, amelyek feladása fenntarthatatlanná teszi az adott közösséget. Főszabályként tehát a keresztények mindig, mindenben engednek mindenkinek, amíg az engedmény ésszerű, kölcsönös, hosszú távú előnyökkel jár, azaz Jézus ügye nyer általa. Ha nem ez a helyzet, akkor viszont bátran, kereken, határozottan nemet mondanak, hősiesen állják az érzelmi nyomást, majd talpraesetten megfordítják a nyomás irányát. Mit jelent ez a mai kényes kérdésekben?

Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a katolikus papok házasodása vagy a nők pappá szentelése fenntarthatatlanná teszi a társadalmat, érdemes lenne erről részletes adatokkal és körültekintő vizsgálatokkal alátámasztott, szakszerű vitát folytatni. Ennek eredményét nem szeretném megelőlegezni, érzelmileg egyik irányban sem vagyok elkötelezett.

A homoszexualitás tilalma ügyében viszont nem nulláról indul a vita, évezredek tapasztalatával rendelkezünk: ha beválna kifejezetten engedélyezni az azonos neműek nemi kapcsolatát, akkor az így eljáró társadalmak az évezredek során nagy és sikeres kultúrákká váltak volna. Ennek világos jele lenne a létszámuk. Ezzel szemben egyetlen olyan társadalomról sem tudunk, amelyikben az engedélyezett homoszexualitás fenntarthatónak és sikeresnek bizonyult volna. Logikus következtetés, hogy az isteni tilalom egyben a kultúrák evolúciójában is megállta a helyét, ma is követendő. Amint felvirágzik egy külső létszámpótlás nélkül fenntartható jóléti társadalom, amelyben a homoszexualitás teljesen szabadon választható, alapos okunk lesz megfontolni a tilalom feloldását, addig viszont alapos okunk van érvényben tartani az érzelmi rosszallást.

Fenntartandónak vélem az abortusz érzelmi elítélését is, a következetesség okán: emberi életet nem célszerű kényelemből, praktikus okból vagy gazdasági megfontolásból elvenni. Ezt minden esetben tudni szoktuk, a "humanisták" folyamatosan figyelmeztetnek rá - kivéve, ha a magzat életéről van szó. Viszont alapszabály, hogy a mérce mindig egységes, hacsak nincs alapos indokunk rá, hogy az egyik ember életének értéke ne legyen azonos a másik emberével. Az abortusz ügyében nem tudok ilyen indokról.

Hangsúlyozom, hogy nem törvényi tiltásról, hanem érzelmi helytelenítésről van szó a fenti tilalmak kapcsán. A kereszténység globálisan irányadóvá válik, ezzel párhuzamosan fel kell készülnünk a más kultúrákkal és értékrendekkel való békés együttélésre. A messiási értékrend nem csak az ókorban győzött, hanem ma is versenyképes, vagyis kényszer nélkül is vonzóbb az alternatíváknál, egyszerűen nagyobb jóléthez és boldogsághoz vezet. Erőszakra nincs szükség, az érzelmi nyomásgyakorlás viszont elkerülhetetlen, mivel nincs értékrendi vákuum. A politikailag korrektek is érzelmi nyomást gyakorolnak a szerintük inkorrektekre, az érzelmi semlegesség nem létező alternatíva.

Fogalmazzunk következetesen: heteroszexuális nézetben a homoszexuálisok fenntarthatatlan értékrendet képviselnek, végső soron ez a gond. A homoszexualitás "természetellenes", abban az értelemben, hogy ellentmond az evolúció fajfenntartó logikájának. Nem "félelmetes", abban az értelemben, hogy a homofóbia manipulatív kitaláció. "Undorító", abban az értelemben, hogy a többségnek evolúciós programja van a kerülésére, zsigerileg viszolyog tőle. Nem tehet róla: ilyen elődök utódja. (A toleránsak számára kézenfekvő megoldás, hogy szaporodják túl az intoleránsakat.) A zsigeri késztetéseknek nem engedünk szabad utat, ha felesleges erőszakhoz vezetnének, de nem is akarjuk őket elfojtani, az ugyanis reménytelen és egészségtelen lenne. Ezzel a pszichológia egyik fontos elvének felelünk meg, ugyanannak az elvnek, amely alapján a homoszexuálisoktól sem várjuk el, hogy elfojtsák a természetes késztetéseiket. Így persze mindkét tábor részéről kölcsönös és hangos helytelenítés várható, de hát ilyen az egész ismert világegyetemben kizárólag a kereszténység által biztosított demokrácia.

Mi lesz így a kereszténység híres, és főként a nem keresztények által oly gyakran követelt toleranciájával? Megvalósul. Senki nem köteles a számára kellemes világot lebontókkal szemben toleranciát mutatni. Jézus színre lépésekor a messiási értékrend minőségi ugrást hozott a világ számára, felépített egy, az akkorinál nagyságrendekkel toleránsabb kultúrát. A toleráns kultúra életképtelenné tétele az elvben még nagyobb tolerancia jegyében már visszaélés, visszaélést pedig nem kell, sőt nem is szabad tolerálni. Jézus pontosan ezt tanította, sosem engedett a visszaélőknek, a leghatározottabb szavakkal ítélte el őket.