Daniel Stein, tolmács

Most fejeztem be a könyvet, döbbenetes mestermű - még döbbenetesebben elszúrt befejezéssel. Mintha egy kozmikus katedrálist épített volna fel Ulickaja, majd a befejezés előtt kihúzná a kupolát tartó oszlopokat. Három-négy részletben közli, hogy  a szereplők nem is léteztek vagy nem úgy hívták őket, nem ott éltek, hanem máshol, a szerelmi szál nem történt meg, a szélsőséges szál is kitalált... Brechti elidegenítés? Végiggondoltam, és nem hiszem.
Brecht tudniillik a közönség kliséelvárásai ellen lázadt, meg-megszakítva darabjai hatását, eltávolítva a nézőt az átélés élményétől. Ő még őszintén kísérletezett, de azóta kiderült, hogy így a katarzis is elmarad. Ulickaja más eset. Ha az apró, bocsánatkérő visszavonásokat elhagyja, vallásos coming-out lesz a könyv: toleráns a hittel, kereszténységgel, ortodoxiával, zsidósággal, izraelita irányzatokkal, sőt a Holokauszt traumájától vallást vesztett zsidókkal is. Egy dolog hiányozna belőle: a fogyasztói vagy entellektüell jókedvükben közönyös vallástalanok egyenjogúsítása - talán ezért írja 15 oldallal a befejezés előtt: "Daniel viszont egész életében egyetlen, egyszerű gondolatot követett: higgyetek, ahogy akartok, az a ti magánügyetek, de tartsátok be a parancsolatokat, viselkedjetek méltóan. Ahhoz egyébként, hogy az ember jól viselkedjék, még csak nem is kell föltétlenül kereszténynek lenni. Lehet az ember semmi is. Egy utolsó agnosztikus, egy földhözragadt ateista. Daniel választása azonban Jézus volt, hitte, hogy Jézus megnyitja a szíveket, s az Ő nevével az emberek megszabadulnak a gyűlölettől, a gonoszságtól..." Nos, a könyv szerencsére nem erről szól. Ha Ulickaja így gondolkozna, aligha írta volna meg. Daniel hatalmas, hiteles alak, az előbbi idézettel alighanem vitatkozna. Ulickaja gyáván megfutamodik a saját műve elől, nehogy szaván fogják, vagy a történet mondanivalója alapján ítéljék meg. Egy kis nyalizás a kritikusok, a nemzetközi mérvet adó irodalmárok irányába? Olvassátok el, aztán döntsétek el magatok.