2010. augusztus 1., vasárnap

Ki él igazán?

Buddha tanítása szerint minden a Nirvána felé tartva tökéletesedik, egyébként csak körbe-körbe jár, szenvedést és bánatot okozva. Ezért az érzékek tompítása, a vágyak mérséklése a jó élet titka. Meglátni, és nem akarni, akarni, de nem nyúlni érte. Norvégosan halvérű életnek hangzik - viszont az indiaiak gyárilag korántsem halvérűek, könnyen lehet, hogy rájuk fér a mérséklet. A magyar cigányok hullámvasútszerű életmódja is erre utal: amíg van pénz, addig semmi sem drága, ha meg nincs, akkor akár éheznek hó végéig. Az európai átlagnál jóval nagyobb amplitúdójú rezgésekkel élnek.

A magyar életmód közepes rezgésszámú, de a közmegítélés szerint ez nem helyes. A többség szerint a megélt élet nagy örömökből és nagy bánatokból áll, eltékozolt vagyon, kivilágos kivirradtig tartó bulik, megcsalt, megszomorított családtagok szegélyezik az útját. Az orosz lélek jut erről eszembe, amelyik akkor igazán orosz, ha sírás/nevetés/sírás a ritmusa. Ezt a közkeletű vágyat fogalmazza meg a találó mondás, hogy sírva vigad a magyar. Mindez nem érvényes a keresztényekre. Mi keresztények a világ leguncsibb életformáját képviseljük: nincs túlhajtás, nincs kilengés, nincs égbekiáltó becstelenség, nagy fordulat, csak mértéktartóan szorgos élet, gondoskodás másokról, monoton hűség. A magyar elvárásokhoz képest úgy tűnhet, a keresztények nem élnek igazán. Szerintem épp fordítva: a keresztények úgy élnek, mint egy jól szervezett világüzem dolgozói. Stabilan termelnek, egyensúlyt teremtenek maguk körül, a környezet tönkretétele nélkül. A fenntartható társadalmat építik, míg embertársaik igyekeznek leamortizálni a jövőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése