Főszabály és mellékszabály

Az ember ősidők óta igyekszik zseniként rendet vágni a valóság rendezetlenségébe. Ezért alkot szabályokat, rendszereket. A szabályok mindig egyszerűsítenek, pontatlanok, és sok alóluk a kivétel. A rendszerek meg úgy viszonyulnak a valósághoz, mint a viccbeli forgókéses szovjet borotva a különböző arcformákhoz: az első borotválás után már mind egyforma lesz. Ahol az empirikus elme sok-sok különböző fát lát, ott a rendszerező elme erdőt konstruál.

Az emberiség generációkon át érlelte a társadalmi együttélés szabályait, a tízparancsolattól kezdve a szexuális szokásokon át egészen az etikettig. Minden generáció megkérdőjelezte ezek egy részét, aztán egészen a XX. századig némi lázadás után elfogadta a döntő többségüket, hogy a következő generációra hagyományozódjanak. Az utóbbi száz év olyan döntő anyagi változásokat hozott, hogy a sokgenerációs szabályok többsége bizonytalanná, látszólag irrelevánssá lett. Az emberiség mérhetetlenül jobban, kényelmesebben él, feltaláltuk a családtervezést, a távközlést, a virtuális pénzt és valóságot, és csak oda nem megyünk autóval, ahová nem akarunk. Mindennek hatalmas környezeti ára van, de ettől függetlenül úgy tűnhet a mai ember szemében, hogy minden társadalmi szabály elavult, értelmetlen babona.

A házasság előtti szex tilalma például első blikkre haszontalan, mivel a leányanyák nem lesznek számkivetettek, a tiniterhességek nem túl gyakoriak, és végül is miért fosztanák meg egymást a fiatalok az élet legnagyobb örömforrásától? Sokan a házasságot sem tartják fontosnak, akár több gyereket is vállalnak élettársi kapcsolatban, mondván, hogy kötöttségek nélkül igazi a szerelem. Szerintem értelmetlen szabályokra valóban semmi szükség, de azt, hogy minek van értelme és minek nincs, azt hosszú távú és komplex rendszerekben gondolkodva célszerű megállapítani.

A hagyományos szabály szerint a szerelmes fiúknak feleségül kellett venniük a lányokat, és csak azután kezdhettek nemi életet élni. Ez a szabály lényegét tekintve nem tiltotta a szexet a később összeházasodó szerelmesek között - feltéve, hogy kapcsolatuk valóban házassággal végződik. Hosszú távon és komplex módon gondolkodva megfontolandó, hogy a házasság és a hozzá kötött nemi élet szabálya mégis értelmes: ez biztosítja ugyanis, hogy kellő időben és kellő számban szülessenek a gyerekek a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához, valamint hogy a gyerekek stabil szeretetkapcsolatban nőhessenek fel. Persze nem tragédia, inkább komédia, ha az általános iskolában a gyerek így meséli el a családi hátterét: hétvégén apukámnál voltam, a féltestvérem meg az ő apukájánál, míg anyukám wellnessbe utazott a barátjával. Várható, hogy a bizonytalan körülmények között felnövő gyerek fokozottan igényli majd a házasság nyújtotta stabilitást, és ezzel helyreállítja az előző generáció által kibillentett egyensúlyt.

Mit kezdjünk azzal a jogos kritikával, hogy a házasságban élők között sok a boldogtalan, míg az instabil kapcsolatokban élők között sok a boldog - akkor meg minek megházasodni? Válaszként ajánlom a főszabály-mellékszabály megközelítést. Először is: a házasságban élők közül többen élnek hosszú távon ugyanabban a kapcsolatban, mint az élettársak közül. Másodszor: egy-két évig könnyebb boldog kapcsolatban élni, mint tíz-húsz évig, de az ember felnőtt élete negyven-hetven év, és erre az időre vetítve többet ér egyszer negyven év vagy kétszer húsz év boldogság, mint tízszer két év. Harmadszor: a gyerekek által igényelt stabilitást a monogám házasság biztosítja. Aki kételkedik a gyerekek stabilitási igényében, az próbálja meg elvenni a bölcsődéstől a kedvenc játékát, az óvodástól a kedvenc mesekönyvét, az iskolástól a kedvenc edzőcipőjét, a kamasztól a kedvenc farmerét, a nagykamasztól a kedvenc mobilját - óriási sértődés lesz belőle. Ennél sokkal fájdalmasabb, ha az apukáját vagy anyukáját vesszük el a gyerektől azzal, hogy "anyu és apu már nem szeretik egymást, de azért még barátok maradnak".

Főszabály szerint a házasság a gyermek és a szülők számára is optimális megoldás. Mellékszabály szerint az élettársi kapcsolat is lehet stabil, a gyerek a nevelőszülővel is jól kijöhet, akár örülhet is a szülei új kapcsolatban kiteljesedő boldogságának. A mellékszabály árnyalja és rugalmasabbá teszi, de nem érvényteleníti a főszabályt. Alkalmazásának fő előnye, hogy értelmes gondolatokat tudunk megfogalmazni a mai képlékeny viszonyokról, viszont nem adunk teret a vaskalaposoknak, akik szerint a főszabályhoz képest a legapróbb eltérés elfogadhatatlan, felháborító, sőt büntetendő. Másszóval minden jóban van valami rossz, és minden rosszban van valami jó, de ha választani kell, sokkal előnyösebb a "minden jóban van valami rossz" forgatókönyv - azaz a főszabállyal leírható helyzet.