A párkapcsolatok sokféleségéről

Ha az emberi párkapcsolatok csúcsának s egyben normájának tekintjük a felsőbb hatalomra hivatkozással szentesített, utódnemzésre és nevelésre nyitott, egész életre szóló monogám elköteleződést (hétköznapi nevén az egyházi házasságot), akkor minden ettől való eltérés normaszegésként értelmezhető, a párkapcsolat minden más formája (melyekből manapság láthatóan sokkal több van a fentinél) tévelygés a fenti forma felé, még ha nem is mindig jut el odáig.

Ha megelégszünk a közép-hosszú távú monogám elköteleződéssel (állami házasság), akkor valamivel javul a statisztika, mert az emberek döntő többsége előbb-utóbb eljut odáig, legfeljebb későn ahhoz, hogy e párkapcsolati forma társadalmi célját, a gyermeklétszám fenntartását betöltse.

Még jobb a helyzet, ha normaként elfogadjuk az átmeneti informális monogámiát (élettársi kapcsolat), mert ezt szinte mindenki eléri, gyakran meg is haladja - következésképp nem lesz sok gondunk a normaszegőkkel. Hová érdemes tenni a normát?

Az ember szemlátomást se nem alapértelmezetten monogám, se nem alapértelmezetten promiszkuus - ha egyik vagy másik lenne, akkor annyian tartoznának a nem alapértelmezett kategóriába, mint ahányan pl. skizofrének (kevesebb mint 1%). Mivel a párkapcsolatoknak mindkét változata elterjedt, bonyolultabb a helyzetleírás, ráadásul erősen befolyásolja, hogy a helyzetleíró maga melyik csoportba tartozik.

A monogámiára hajló ember normának tekinti a saját és hasonló embertársai párkapcsolatát, és normaszegésnek a promiszkuitást, amit vérmérséklettől függően helytelenít vagy szankcionálni javasol. Halmazelméleti rendet szeretne az 1 nő - 1 férfi hozzárendeléssel, igyekszik összepárosítani vagy semlegesíteni a szabad "vegyértékeket", azaz halmazelemeket. Viselkedése társadalmilag kiegyensúlyozó, azaz szimmetrikus, hiszen azt kívánja önmagának, mint embertársainak.

A promiszkuitásra hajló ember a saját viselkedését nem normának, hanem ügyességnek, bónusznak tekinti, a monogámokat pedig enyhén lenézi a plusz képességek hiánya és a szexuális gátlások megléte miatt. A halmazelméletet csak az ügyetlenek kifogásának tartja, szemlélete evolúciósan önző, azaz aszimmetrikus, magának sokkal jobban kíván, mint embertársainak.

Mivel a társadalom fenntarthatósága és igazságossága szempontjából a szimmetrikus megoldások az előnyösebbek, nem csoda, ha rendezett körülmények között a monogámok vannak fölényben, turbulens időkben az "aki kapja, marja, amíg bírja, tartja" szemléletű párkapcsolat kerül előtérbe, és hogy a mai jóléti társadalmakat külső fenyegetés okozta kohézió híján áthatja az aszimmetrikus gondolkodásból eredő feszültség.