A keresztény gazdaság igazságosságáról

Száz magyar keresztényből vajon hány véli úgy, hogy a gazdaságot sürgősen sokkal igazságosabbá kell tenni? Talán 99? És hány lenne hajlandó ezt saját vállalkozást indítva elősegíteni? Talán 1, vagy annyi sem? Tarthatatlan helyzet, hogy mástól várjuk a saját gazdaságunk ízlésünk szerinti működtetését.

A keresztény társadalmak nagyságrendekkel igazságosabbak a többi társadalomnál, de a folyamatos tökéletesedésnek még bőven van tere. Mit kezdhetnének a keresztények a gazdasági javakkal, ha tisztességes versenyben, a számarányuknak megfelelő mértékben megszereznék felettük az ellenőrzést? Milyen zsinórmértékhez igazodhatnának a társadalmi igazságosság terén akkor, ha vállalkozók tömegei válnának kereszténnyé, vagy ha keresztények tömegei válnának vállalkozóvá?

A társadalmi igazságosság háromféle módon is megközelíthető: az egyenlőség, az arányosság és a szerepcsere elve szerint.

1. Az egyenlőség mindenkinek minden munkáért azonos bért írna elő, így a vállalkozó is annyit tarthatna meg a haszonból, amennyit a nála dolgozó portás keres. Ez a javak lehető legegyenlőbb elosztása, ám több komoly probléma is van vele. Betarthatatlan, működésképtelen, és ellenösztönöz. Ki akarna befektetni, ha abból nulla haszna van (az alkalmazotti léthez képest)? Ki akarna tanulni, ha az semmi előnnyel nem jár a tanulatlansághoz képest? Ki akarna újítani, kezdeményezni, igyekezni egy ilyen társadalomban? Csak néhány ösztönös güzü, akinek azonban az egyenlőség jegyében hamar elvennék ettől a kedvét. Aki élt a szocializmusban, emlékezhet rá, hogy pont így történt. A munkahelyen kinézték azt, aki többet teljesített, akinek ötletei voltak, és előbb-utóbb a fejére koppintottak, hogy ne pattogjon már annyit. Szégyellje magát, van képe rontani a többiek helyzetét?! A teljes egyenlőség leállítja az igyekvőket, ezáltal elszegényíti az egész társadalmat. Nem lesznek egyre fejlettebb, egyre jobb minőségű termékek, mert ez a rendszer a fejlődés, és a jólét ellen hat.

2. Az arányosság elve jobb ennél, de inkább hasraütésszerű, mintsem módszeres. Aki kétszer annyit dolgozik, az keressen kétszer annyit. Ahol feleannyi szakember van, mint amennyi kell, ott adjanak duplaakkora fizetést. Aki kétszer olyan hosszú ideig tanult, szintén kétszeres fizetést kapjon. Aki a versenyszférában, nagy stresszben dolgozik, az keressen másfélszer annyit, mint egy állami alkalmazott a biztos állásban. Ha egy szakterületen belül nagyjából stimmelnek az arányok, keresztbe már nem fognak stimmelni: egy orvos 60%-kal hosszabban tanult, és 50%-kal több órában dolgozik, igaz, állami állásban, egy versenyszférában dolgozó mérnökhöz képest, ahol ráadásul mérnökhiány van. Most tessék ebből kikalkulálni, hogy melyiknek mennyit kellene keresnie az arányosság elve szerint. Az orvos és a mérnök fizetése között sosem lesz épp ekkora az arány. Ez a rendszer ötletszerű eseti megoldásokhoz vezet. A munkaerőpiac diktál, a dolgozó alkalmazkodik. Van valami arányszerűség, de nem az igazi, és egy vállalkozás hasznának felosztásához nem ad támpontot. Nem derül ki belőle, hányszor annyit keressen vagy kereshet egy sikeres vállalkozó, mint egy sikeres orvos, mérnök, tanár avagy villanyszerelő.

3. A szerepcsere elve a másik ember helyzetébe való beleélést követeli meg. Alkalmazottként kevésnek tartod a havi kétszázezres fizetést, és sokallod a cégtulajdonos húszmilliós hasznát? Képzeld el, hogy te teszed a pénzed a vállalkozásba, vállalva minden kockázatot, ehhez képest is sokallod a húszmilliós hasznot, és kevesled a dolgozóidnak adott kétszázezres fizetést? Érdekes perspektívaváltás ez, a legtöbb embernek nem is megy. Nagyon nehéz azt elképzelni, hogy a befektetett pénzt nem a lottón nyerted, nem ajándékba kaptad, hanem önerőből raktad össze apránként, és éjt nappallá téve felépítettél egy sikeres vállalkozást. Természetes, hogy a haszon jelentős részét meg szeretnéd tartani. Aki ennyi pénzt befektetve, ilyen haszon mellett kevesebbel is beéri, az bizonyítson. Alapítson saját vállalkozást, fizessen többet a dolgozóknak. Nincs egyben tízmilliód? Nekem sincs. Egyhavi fizetésed bizonyára van, mondjuk, hogy azt befekteted valamibe. A haszon hány százalékát tartanád meg magadnak, és hány százalékát szánnád a dolgozóid fizetésére? Ez az arány nagyban is érvényes. Az így gondolkodó társadalom elvben rövid időn belül megszünteti a "kizsákmányolást", hiszen ahol "kizsákmányolnak", ott egy igazságosabb vállalkozás versenyelőnyhöz jut, és irányadóvá teszi a maga bérszintjét. Ahol a fizetések tovább már nem emelhetők, mert az csőddel vagy versenyhátránnyal fenyeget, ott nem zsákmányolnak ki, a probléma megoldódott.

A gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű, mert a szociális igazságosság szabad versenyét akadályok nehezítik: nem mindenki képes és hajlandó vállalkozni, nem alkalmas mindenki bármilyen munkára, sokan még költözni sem hajlandók egy jobb állásért. A társadalom jóléte érdekében nem a "kizsákmányolást", hanem ezeket az akadályokat célszerű csökkenteni, továbbá buzdítani kell az igazságosan gondolkodó keresztényeket az üzleti életben való részvételre.

A keresztény vállalkozók jelentős arányban bevonhatják a vállalkozásba a dolgozókat, például úgy, hogy a fizetés/jutalom egy részét részvényekben vagy üzletrészben adják ki. Az alkalmazott így tulajdonossá is válik, várja a haszon rá eső részét, tulajdonosi szemlélettel kezd gondolkodni, és mindjárt más színben látja az üzleti ügyeket. Magyarországon nagyon nagy szükség lenne így gondolkodó és viselkedő vállalkozókra. Igazságosnak tartod magad? Indíts vállalkozást. Akár egyhavi fizetésedből, néhány hasonlóan igazságos befektetőtárssal együtt.